Payday Loans

Keresés

A legújabb

Zsidó kereszténység
Zsidókérdés régen és ma - Zsidókérdés régen és ma


„…Űzzétek ki akkor a földnek minden lakosát a ti színetek elől…

és lakozzatok abban; mert nektek adtam azt a földet, hogy bírjátok azt.”

(Mózes IV. 33, 52-53.)


ZSIDÓ-KERESZTÉNYSÉG -

VILÁGVALLÁS EGY FAJ  SZOLGÁLATÁBAN

T

imarchos …felemelte fejét és megszólalt(×)

Az istenek elfáradtak - mondta halkan. Halksága éppúgy jól bevált szónoki fogás volt, mint első pillanatra meghökkentő első mondata. Azért kezdte halkan, hogy még jobban fokozza a csendet és a figyelmet, és azért kezdte meglepő megállapítással, hogy már első mondatával felkeltse az érdeklődést.

Csakugyan, a hallgatóság, mely zsúfolásig megtöltötte az alexandriai könyvtár csarnokát, megdöbbenve figyelt…Timarchos elégedetten nézett körül és megismételte emelt hangon a szokatlan kezdetet:

-Az istenek elfáradtak és azért engednek templomaik közé új hiteket, szövetségeket, babonákat, melyeknek sohasem volt olyan termékeny talajuk Rómában és a hellén kultúra egész világában, mint ma.

-A legveszedelmesebbről és legjelentékenyebbről: Mitrászról már a múlt-koriban egyszer beszélgettünk. Nem sokkal utána következik jelentősé-gében egy titokzatos zsidó babona: a kereszténység.

-A zsidókról tegnap volt szó. Megállapítottuk vallásuk lényegét: elsősorban az egyetlen és láthatatlan Isten hitét. Meg is indokoltuk ezt azzal, hogy ez a nép akkor kovácsolódott eggyé, amikor Mózes nevű vezére után negyven évig bolyongott a sivatagban. Igy természetes, hogy a láthatatlan Istenben hisz csak. Hellászban, Egyiptomban, vagy bármely más termékeny helyen a természet ezerszínű: tenger, városok, ligetek, erdők, folyók, szigetek és hegyek segítik a képzeletet és kívánják az istent…

-De a sivatagban, ahol egyetlen fa sincs, ahol a szem nem lát mást, csak homokot, vagy követ és eget, ahol csak érezni kell a felettünk állókat, mert gyötörnek szomjúsággal, hőséggel, hideggel, ernyedtséggel, nem kereshet az ember mindenre külön istent. Magától adódik, hogy  a változatlan föld örök egyhangúsága felett egyetlen könyörtelen akarat uralkodik. Ő teremti az oázisokat, Ő sújt le a hőguta forró nyilával, vagy a számum  dermesztő szárazságával. A zsidók akkor, negyven év alatt, kivetkőztek minden kultúrából és az ott felsarjadt nemzedék a sivatag hitét vitte magával, mely erős volt és rettenetes és bele vájta magát a homokká őrlődött lelkekbe.

(×)  Erba Odescalchi Sándor: A vakok látnak - Dante K.. Budapest, 1940. (szövegidézet: p.163-167. )

75


-De a zsidóság nemzeti életének elpusztulása idején vallásukat is enyészet fenyegette. Sorsuk hazátlanság és megvetés, ha itt-ott meg is maradnak kegyelemkenyéren, soha még csak reményük sincs a nemzeti feltámadásra; örök szolgái maradnak a római sasnak. A rómaiak pedig vallásukkal és iste-nükkel együtt épp úgy megvetik őket, mint a négereket. De a zsidók maguk is elzárkóznak és elzárják istenüket a terjeszkedés elől.

Támadt azonban soraikból egy rendkívüli képességű férfiú, ki látta népé-nek elnyomott voltát  és elhatározta, hogy ha erővel nem is, de sorvasztó szellemmel tönkreteszi a hódítókat, megdönti Róma uralmát és a zsidó né-pet és istenét segíti uralomra az egész földön.

-Ez a férfiú a názáreti Jézus, kit követői Krisztusnak, azaz Felkentnek, Királynak neveznek.

-Jézus látta, hogy a zsidó nép számbelileg kevés ahhoz, hogy ezt a roppant feladatot elvégezze. Azért elhatározta, hogy megsokasítja népét új ele-mekkel, hogy egy kibővített zsidó nép ereje és hite rágja szét a birodalom gyökereit és állítsa a névtelen Istent a római császárok trónja helyébe.

-Hogy ez megvalósuljon, átalakította a Mózes féle zsidó vallást. Kihagyta belőle mindazt, amit az idegenek megvetettek benne, és csak azokat az elveket hagyta meg, melyek alkalmasak arra, hogy érzelmes lelkekben le-győzzék a zsidók iránt érzett ösztönös ellenszenvet és felvetessék velük a zsidó - most már név szerint „keresztény”- vallást.

- Megdöbbentő sikert aratott Jézus tana. Először ugyan úgy látszott, hogy emléke elenyészik az ismeretlenségben, a jeruzsálemi templom falain belül, de azután egyszerre, váratlan lökéssel előtörtek ezek a tanok és eljutot-tak a birodalom minden részébe.

-Mert a lelkek üressége telítettség után sóvárog és mohón szív magába mindent, ami betölti… És Jézus tana elég sokágú ahhoz, hogy meg lehessen vele telni.

-Jézus élete jelképesen a zsidóság története.

-Azért van ez az egész történelem egy ember életébe sűrítve, hogy ne le-gyen nemzethez, egyetlen nép büszke öntudatához kötve...

-Jézus tanaiban röviden benne vannak a zsidó törvénykönyvek összes ta-nításai. De nem abban a zord és egy vándor törzs világához illő eredeti alakban, ahogyan Mózes könyveiben, hanem a mai életformákhoz alkalma-zottan.

-A kereszténység…előnye, hogy nincs földhöz, helyhez, nemzethez kötve.

Sőt, egyenesen az államok megbontására törekszik. Azt az elvet szeretné elfogadtatni, hogy a nemzetek nem különböznek egymástól emberi mi-voltukban, és eljöhet egy kor - ebben reménykednek -, amikor nem az erő-szak, hanem a hit nyomán egy táborba kerül az egész világ. Jézus egyszerű hasonlatával élve: egy akol leszen és egy pásztor.

76


-Jóindulatú, különös ábrándozás.

-És ez a jóindulatú, ábrándos világfelfogás hatja át a keresztények egész világát. Van bennük valami megdöbbentő együgyűség, de amellett hajtha-tatlatatlan makacsság is, a sötét lelkek tompa, de halni kész ragaszkodása ideálokhoz, melyeket elhitettek velük.

-Ezek a tulajdonságok idézik elő, hogy -bár a kereszténység az államra ártalmas -, eszközei - a közfelfogással szemben - ártalmatlanok…

E

zeket, a kereszténység történeti kialakulását és Jézus tanításainak

célját és értelmét ugyan teljesen félremagyarázó, de magának a judeo-christianizmusnak(x) lényegét és világtörténelmi célját még szóhasználatával is kristálytisztán megfogalmazó gondolatokat egy olyan ízig-vérig katholikus családból származó író mondatta ki regényében az alexandriai filozófussal, amely család pápát is adott a római egyháznak. Véleményét ezért is hitelesnek fogadhatjuk el.

A zsidó-kereszténység (a továbbiakban: zs.k.) a világtörténelem legátfogóbb és legtartósabb kísérlete egy faji-vallási alapon szerveződő világuralom meg-valósítására.

A fentiekből következik, hogy a zs.k. eredeti célkitűzéseit mindig is alapjai-ban veszélyeztették azok a próbálkozások, melyek az evangéliumi tanokat az ősi (ótestamentumi, azaz zsidó) vallásról leválasztani, azzal mintegy szembeállítani igyekeznek. Nem véletlen tehát, hogy a keresztény vallásnak már a kezdeti belső harcai is az ősi, mózesi törvények, szokások és külső jelek érvénye, vagy érvénytelensége körül zajlottak. Az ortodoxia látszólag értelmetlen vitái, fegyveres konfliktusai, tömeg-kivégzései mögött mindig felsejlik az igazi ok, hogy a megreformált zsidó vallás és az erre épülő hit csak felszín és eszköz, mely indirekt módon szolgálja az egyetemes célt: a mózesi törvények átértelmezésével és terjesztésével lépésről lépésre egyengetni egy hegemonisztikus világuralom útját. (××)

________________________________________________________________

(x) Zsidó-kereszténység (zsk) lényege az evangéliumi tanok lefedése. Zsidó-keresztények  eredetileg azok a - főleg jeruzsálemi gyülekezethez tartozó - kikeresztelkedett zsidók, akik a mózesi törvényeket kötelezőnek ismerték el. A jeruzsálemi gyűlés ezeket a törvényeket - a körümetélés kivételével - a kereszténység kritériumainak tekintette, majd a jeruzsálemi gyülekezetből fejlődött római katholikus egyház kanonizálta azokat (Ap. Csel. 15.rész). A zsk. Jézus tanításait, az Evangéliumokat, „Újtestamentum” néven a zsidó Bibliába ágyazta, ezzel mintegy a kereszténység védőburkába  zárva a zsidó vallást és népet.

(xx) Másként, mint e mögöttes célokat figyelve, nehezen lenne érthető, hogyan torkollhatott a IV. században az ortodox vallási irányzat és Árius követői közötti, egy látszólag lényegtelen kérdés: az Atya és Fiú egylényegűsége körüli hitvita százezrek életét kioltó pusztító harcokba, és hogy vezethetett ez az egész végül a Római Birodalom bukásához.

Minthogy ez a tétel nem következtethető ki az evangéliumokból, az egylényegűség kérdésében a 357-es szerémi zsinat még kompromisszumra tudott jutni; Árius tanaiból azonban az is következett, hogy Isten nem intézhette „sajátkezűleg” a világ sorsát és nem „kommunikál-hatott” közvetlenül teremtményeivel, ez pedig már a zsidó hitregék alapjait támadta. Az ortodox irányzat térvesztésével így a zs.k. igazi célja került veszélybe!

77

Miközben a keresztény ember a krisztusi szeretetbe és megváltásba vetett őszinte hitével, de e megváltás igazi célját és értelmét fel nem ismerve, öntudatlanul szolgálta és szolgálja a fenti egyetemes célt, a kétezer éves zs.k. egyház történelme, a szeretet eltorzított vallásának tűzzel-vassal, vértengeren át való terjesztése, a pápaság harcai, omnipotenciára, az eredeti Jézusi elvekből le nem vezethető világi hatalomra törekvése és az európai nemzetek történelme világosan mutatják, hogyan épült be ez a deformált keresztény vallás is a hatalomgyakorlásnak a fizikai kényszeren, gazdasági ösztönzésen és lelki terroron alapuló hármas eszközrendszerébe.

Csak e célok felismerésével és megértésével nyerhet ugyanis konkrét értelmet a „megváltás”, a „kiválasztottság” és az „eleve elrendelés” fogalma. Csak így foghatjuk fel Jézus kiforgatott, a zs.k. rejtett céljaihoz idomított szavainak értelmét, vagy - értelmetlenségét: Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. (Máté 5, 17)

Betölteni, mit? A Törvényt! Természetesen nem a Szeretet Törvényét, hanem a zsidóságét, a mindennél keményebb ősi parancsot, mely azt mondja, hogy „Pusztítsd ellenségedet!” és Mózes végső próféciáját:

„…terjeszkedel nyugotra és keletre, északra és délre, és tebenned

és magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei…

oly nép lesz (Izrael népe), mely maga fog lakni és nem számláltatik

a nemzetek közé…és bátorságban fog lakni Izrael és egymaga lesz

Jákob forrása a gabona és bor földjén…

(Móz. I. 28, 14; IV. 23, 9; V. 33, 27,28.)

?

Már pedig, ezt a törvényt aligha jött „betölteni” a szeretet vallásának apostola, a nemzsidó Jézus! Miért sugallja akkor mégis ezt az Újtestamentum, melyet ol-vasva olyan érzésünk lehet, mintha lennie kellene valahol egy ötödik evangé-liumnak is, mely Jézus tanítványainak „belső használatára” szánt, nem rébu-szokba csomagolt magyarázatait, tanításait tartalmazza.

A zs.k. Biblia és vallás egyik lényege éppen az, hogy Jézus eltűntetett, eredeti tanításainak, ennek a bizonyos ötödik evangéliumnak a helyét a Thóra ötödik könyvével, a Deuteronómiummal igyekszik betölteni, zsenialitása pedig abban áll, hogy mindezt úgy teszi, hogy a „keresztény” embernek még csak fel sem tűnik a Bibliából sugárzó keresztényellenesség és számtalan ellentmondás.

Hová tűnt tehát a történelmi Jézus és tanítása és hogyan torzult ez a vallás eszközzé egy hegemón uralomra törő népfaj céljainak szolgálatában? Erre a kérdésre próbálunk meg az alábbiakban egy vázlatos történeti áttekintéssel  választ adni.

A világi hatalomhoz való viszonyát illetően a keresztény vallásfelfogás a hit terjedésével és megerősödésével párhuzamosan jelentős változáson ment át. Az egyház vezetésében tömegekre gyakorolt hatás növekedésével párhuza-mosan  egyre nagyobb hangsúly kerül a hatalomra, és válik egyre formálisab-bá, virtuálisabbá maga a hitgyakorlás. A népek számára mindig lelki támaszt jelentő HIT, mely Arany János szavai szerint „tűrni és remélni megtanít”, a világi

78


és egyházi  hatalom szféráiban  fokozatosan  elveszíti spirituális tartalmát és a tömegbefolyásolás puszta eszközévé válik. Végigtekintve ezen a folyamaton, melyet a felebaráti szeretet filozófiáját hirdető egyetemes egyház a római katakombák homályában szervezkedő őskeresztények önpusztító mártírom-ságától a tridenti zsinatig (1545-63.), majd attól napjainkig megtett, a katholicizmus jelenkori válságához vezető utat nem tekinthetjük csupán egy-fajta „történelmi fejlődés” természetes következményének.

Itt ugyanis többről és másról van szó.

A VIII. században indult az a folyamat, amikor az egyház megkezdte világi hatalma kiépítését és elindult a mózesi próféciák beteljesítése útján. Kifelé a legkisebb változtatástól is görcsösen ódzkodó, látszólag még a Szentírás betűihez is görcsösen ragaszkodó és a krisztusi tanokat dogmává merevítő római egyház belső vezetésében a vagyonokkal szerzett stallumok alapján meg-indult a szekularizálódás, a világi és egyházi hatalom összefonódása - mai értelmezésünk szerint a katholikus egyház hatalmi, sőt világhatalmi eszközzé válása.

Az egyházi világbirodalom kiépítését természetesen kitérők, megtorpaná-sok - belső hatalmi harcok! - tarkították és tették egyúttal zavarossá, nehezen felismerhetővé a folyamatot. (Vajon nem e „megtorpanások” állnak-e egyes pápák, uralkodók meggyilkolása, megbuktatása mögött, régen csak úgy, mint napjainkban!?) A kereszténység belső háborúi és fel-fellobbanó zsidóüldözések jelzik a két pólus: az evangéliumi (manicheus-keresztény) és az ótestamentumi (zsidókeresztény) tábor küzdelmét és erőviszonyait. Az üldöztetések idején ugyan némi vagyont vesztő, ám a háborúkban mérhetetlenül meggazdagodó, vagyona révén kikeresztelkedéssel, - vagy akár anélkül! -, előbb a világi arisztokráciába, majd onnan az egyházi vezetésbe beépülő konvertita zsidóság térnyerése egyre nyilvánvalóbbá válik. (Nem véletlen, hogy a zsidóüldözések idején éppen a pápaság nyújtotta mindig a zsidók számára a védelmet.) Ilyen módon előbb az elvilágiasodó főpapság, majd ezek hatására az evangéliumi kereszténységtől mindinkább eltávolodó, kiüresedő vallás is hitelét veszti és új,  az Evangéliumok tiszta vizéből merítő tanoknak nyit teret - mert a lelkek üressége telítettség után sóvárog…

A kereszténység történelmének véres népmozgalmait és a lutheri hitújítást az egyház túlzó, helyi  (nemzeti) érdekeket is sértő globalizáló politikája váltotta ki. Európa népeiben másutt is, akár nálunk, ellenérzést szült, hogy Krisztus királyságát Róma nemzetidegen, lelkükben az eljövendő mózesi  birodalom képét melengető papjai vitték el hozzájuk. Mint Czeglédy Emanuel református lelkész írja az egyház nemzetnevelő hatásáról szóló tanulmányában: „…Magyarországon nemcsak a tudomány, az irodalom és a művészetek nevelői voltak idegen papok, hanem az Árpád-háznál éppen úgy, mint a Habsburg dinasztiánál tanácsadói, zászlós urai, sőt kincstárnokai is a királynak. Törvényeink éppen úgy katholikus hatásra mutatnak, mint kultúránk teljes terjedelmében. Ugyanezt a képet mutatják a többi középkori államok is, mert Róma paptermelő képessége szinte kifogyhatatlan volt.”

Az 1517. október 31-vel kezdődő keresztény vallási reneszánszba azonban egy „sajnálatos tervezési hiba” is csúszott.

79

A lutheri reformációnak ugyanis csak egyik éle irányult az egyházi dogmák ellen. A másik a zsidóság  egyházi  és világi  életben  való térnyerésének meg-állítását tűzte célul. Luther hét – ma is megszívlelelndő! - pontot javasolt a zsidók „megrendszabályozására”:

n zsinagógáikat, vagyis iskoláikat fel kell gyújtani;

n házaikat le kell rombolni;

n el kell venni minden imakönyvüket és Talmudjukat;

n rabbinusaiknak halálbüntetés terhe alatt meg kell tiltani, hogy tanítsanak;

n meg kell tiltani nekik, hogy az országban szabadon csatangoljanak;

n meg kell tiltani nekik az uzsoráskodást; rablott aranyukat el kell venni;

n a fiatal és erős zsidókat munkára kell fogni, hogy „arcuk verítékével ke-ressék ők is kenyerüket.” (Hubert L.: Zsidóság és kereszténység I. p.184).

LUTHERnek a fenti, „Von der Juden und ihren Lügen” (A zsidókról és hazug-ságaikról) c. tanulmányában tett javaslatai találkoztak a zsidók egyházi és világi térnyerése és társadalmi élősködése miatt mindinkább elégedetlenkedő  akkori nemzeti oldal véleményével. A korabeli egyházi hierarchiából fokozato-san kiszoruló nemzeti arisztokrácia ezért első pillanattól természetes szövet-ségesét látta a reformációban, mely e főúri családok vezetésével nemcsak német földön, hanem mindenütt, így természetesen Magyarországon is  fokozatosan nemzetivé vált - miképpen ezt CZEGLÉDY fentebb hivatkozott tanulmányában részletesen kifejti.

És ez volt a fő hiba!

Mert nem az váltotta ki az ellenreformátorok elkeseredését és dühét Luther és Calvin hívei ellen, hogy - miként azt Pázmány Péter írásaiból gondolhatnánk - oldottak bizonyos egyházi dogmákat és a keresztény vallást közelíteni próbálták az evangéliumi alapokhoz; ezeket a reformokat, ha kény-szerből és éppen a terjedő reformáció ütőkártyáinak semlegesítése céljából, a tridenti zsinat is megpróbálta valamilyen formában és mértékben akceptálni.

A katholicizmus legfájóbb veresége az volt, hogy veszélybe kerül az „egy pásztor, egy akol” elv, azaz a pápaság világuralma és ezáltal a zsidó globalizációs törekvés sikere! A hitágazatokra bomlott kereszténységet már nem lehetett központilag irányítani az ősi, egyetemes cél felé. Az új evangélikus egyházak demokratizálódtak, vezetésük nemzetivé vált és papságuk (sajnos csak átmenetileg!) kikerült az internacionalista befolyás alól.

Ezzel a zs.k. katholikus egységből kiszakadó keresztény világ átmenetileg irányít-hatatlanná vált és ez visszavetette a másfél évezredes globalizációs folyamatot, veszélyeztetve ezzel a katholicizmust történelmi küldetése teljesítésében.(×××)

_____________________________________________________________________________

(xxx) Ezzel a lehetőséggel  azonban maguk a reformátorok sem számoltak, akik a „pápista-ságban” - a mögöttes célokat nem látván -  nem az egyetemességet kifogásolták, hanem a ke-resztény hitet képmutatássá züllesztő  elüzletiesedést és szekularizálódást. Így vélhetjük,  hogy az evangéliumi tisztaságot tanító, de továbbra is ótestamentumi alapokon álló reformáció őszinte javítási szándékból, de a zs.k.  lényegének és céljainak teljes fel-nem-ismeréséből született. Ez a félreértés pedig már magában hordta a reformáció későbbi meghasonlásának, belső ellentmondásainak és végső eljellegtelenedésének  csiráit…

80

Évezredes alakoskodással, kikeresztelkedéssel, vagyoni áldozatokkal szerzett katholikus egyházi pozíciók devalválódtak, mert ezeket a Róma befolyása alatt álló hatalmi bázisokat nem lehetett átmenteni az új egyházba. A minden országban nemzetivé tisztult reformáció így válhatott ideiglenesen a nemzeti mozgalmak és megújulás forrásává.(××××)

Egyúttal ebben a nemzeti öntudatra ébredésben találhatjuk meg a refor-máció gyors terjedésének magyarázatát is. A vallást bizonyos külsőségektől, sallangoktól, túlkapásoktól megtisztító, de annak lényegét (azaz zs.k.  alap-jait!) nem érintő reformok nem váltottak volna ki olyan elsöprő hatást, ha a katholikus vallási vezetésből mindenütt kirekesztett nemzeti arisztokrácia nem látott volna az új hitágazatban lehetőséget és eszközt Róma hatalmának gyengítésére. Minthogy a reformáció ilyen módon valójában nem a zs.k. vallási vonalat, hanem csupán Róma vallási mázba burkolt zsidó hatalmi – ma úgy mondhat-nánk: globalizációs - törekvéseit gyengítette érthető, hogy miért válhatott ez a vallási irányzat elsőszámú közellenséggé Európa zsidó befolyás alatt álló, vagy zsidó származású uralkodó családjainak (pl. Habsburgoknak) szemében.

A katholicizmus - felismerve a veszélyt, amit a nemzeti érzelmű arisztok-rácia az egyetemes célkitűzésekre jelent - automatikusan szembefordult nemcsak a protestantizmussal, hanem magával a nemzeti vonallal is. Ez az attitűd legmarkánsabban Kollonich Lipót esztergomi érsek „hármas program-csomagjában” nyilvánult meg: „Magyarországot előbb németté, aztán koldussá, majd katholikussá teszem.” Németté, hogy elveszítse identitását, koldussá, hogy elveszítse erejét, és katolikussá, hogy az elerőtlenedett, nemzetétől elidegení-tett nép engedelmes befogadó közegévé váljon a zsidókeresztény (majd később a már leplezetlen zsidó) kozmopolitizmusnak.

Mi ez a program, melynek szelleme ma is fagyos szélként süvít felénk a múlt ködéből?… Magyarázzuk egyszerűen azzal, hogy az „olvasztó tégely” elvet nem az amerikaiak, hanem a Habsburgok találták ki? Vagy vegyük úgy, hogy csak egy fanatikus, magyargyűlölő ellenreformátor túlbuzgóságáról van szó? Ezek aligha megfelelő magyarázatok.

A katholizáció és az elnémetesítés ugyanis nem feltételezi egymást, a koldussá tevést pedig egyik sem. Egyszerűen arról van szó, hogy a magyarság kiirtásának mindmáig töretlenül folytatott programját kottyantotta ki három-száz éve az esztergomi érsek.(×××××) Korántsem véletlen elszólásról lehetett azon-ban szó, inkább tudatos provokációra gyanakodhatunk, melynek célja az volt, hogy „kiugrassza a nyulat a bokorból”, feltérképezze a nemzeti ellenállás várható gócait. A protestantizmus csak megkönnyítette, vallási síkra terelte és elködösítette azt a folyamatot, mely nemcsak nálunk, hanem Európa-szerte az

____________________________________________________________________________________________

(××××)Ennek természetes következménye lett azután az a sajnálatos tény, hogy a katholikus klérus, mely egyébként is internacionalista alapokon áll, automatikusan szembefordult a protestáns bázisú, vagy szellemi vezetés alatt álló nemzeti mozgalmakkal, így Magyar-országon, ahol a reformáció nem vált államvallássá, egyszersmind a nemzeti megosztottságnak is egyik forrása lett. Ezt a megosztottságot ellenfeleink ki is használták a nemzet gyengítésére.

(×××××) Kollonich ugyanis nem eredeti véleményt hangoztatott. Már száz évvel korábban ugyan- ezt mondta volt Rudolf  császárnak egy Unverzangt nevű udvari tanácsosa,: „Faciam Hungariam mendicam, deinde catholicam, denique servam.” A török hódoltság alól felszabadított ország-részeken azután  már ezen elvek szerint működött a neoaquistica commissio.

81


antiglobalizációs erők felszámolását tűzte célul. És ebből a szempontból mindegy volt, hogy egy katholikus Wesselényi Ferencről, vagy Nádasdy Ferenc országbíróról, a re-katholizált II. Rákóczi Ferencről, vagy a protestáns Illésházy Istvánról volt-e szó, vagy  - itáliai példát is említve -  a D’Este-‘k és Gonzaga-‘k önállóságának felszámolásáról.(××××××)

Az Egyetemes Egyház valójában egyetlen „nemzethez” kötött „nemzetek-feletti-ségén” a legnagyobb sebet az eredetileg héber és görög (később latin) nyelvű Biblia nemzeti nyelvekre fordítása ütötte. Ezzel egyre szélesebb tömegekhez jutott el az ótestamentumi tanítások lényege a kiválasztottságról és a megváltás-ról. Ezek után már hiába próbálták a hittételek magyarázatával az ótesta-mentumi terekre és viszonyokra szűkíteni a mózesi parancsok és jövendölé-sek érvényét. A Biblia magyarázata megszűnt papi privilégium lenni. Nyilván-valóvá vált, hogy a törvényeit változatlanul szentként tisztelő, szétszóra-tásban élő zsidóság messze túllépte a kánaáni határokat és a Thora könyvei egyre félelmetesebb háttérül kezdtek szolgálni az Evangéliumokhoz, melyek a szeretet és az Isten előtti egyenlőség mákonyával altatgatták az ébredező nemzetek önvédelmi képességét. A reformációval nemzetivé vált az isten-tiszteletek nyelve is és a szószékekről elhangzó prédikációkba egyre több nemzeti érzés vegyült. A lelkek mélyén lassan-lassan derengeni kezdett a mindmáig ki nem mondott igazság: kétféle parancs van a földön, kétféle érték-rendet követve küzd, remél és szenved az emberiség.

Mert kiválasztottjainak” mondá az Úr:

„…Űzzétek ki akkor a földnek minden lakosát  a ti színetek elől…

és lakozzatok abban; mert néktek adtam azt a földet, hogy bírjátok azt.

És megemészted mind a népeket, melyeket néked ád az Úr, a te Istened;

ne kedvezzen a te szemed nekik, és ne tiszteld az ő isteneit…

És lassan-lassan kiűzi az Úr a te Istened e népeket előled.

Nem lehet őket hirtelen kipusztítanod, hogy a mezei vadak

meg ne sokasodjanak ellened!

De az Úr, a te Istened elődbe vezeti őket és

nagy romlással rontja meg őket, míglen elvesznek.”

(Móz. IV.33, 52-53; V. 7, 16. 22-23.)

A nem kiválasztott népekhez pedig szól az Evangélium tanítása ekképpen:

„Ne álljatok ellen a gonosznak, hanem aki arcul üt jobb felől,

fordítsd felé a másik orcádat is!”

(Máté: 5, 39)

___________________________________________________________________________________________

(xxxxxx) Hogy a reformációnak mennyire nem csupán és nem elsősorban vallási tézisei, hanem nemzeti jellege jelentett szálkát a klérus és a vele szövetséges hatalmak szemében, azt számtalan magyar család - tk. a Zrínyi, Zay, Rákóczy, Bocskay, Thököly családok- történetéből is láthatjuk.  A reformációnak, mint nemzeti irányzatnak az üldözése és hátrányos megkülönböztetése  mindaddig tartott, amíg a felvilágosodással meg nem születtek azok a tanok (liberalizmus) és intézmények (szabadkőművesség), melyek a zs.k. célok átvételére és vallási irányzatoktól független továbbvitelére voltak hivatottak. Ekkor azután már kiadhatta az új eszmékkel rokonszenvező II. József a „tolerancia edictum”-át (türelmi rendeletét –1781) A felvilágosodás  eszméi egyúttal a reformáció alól is kihúzták a talajt; az ellenzékiség elvesztette nemzeti és vallási jellegét és internacionalizálódott.

82


Az egyikhez a parancs: Pusztítsd ellenségedet! Irtsd ki még az írmagját is!

A másikhoz a parancs: Szeresd ellenségedet!… (Máté: 5, 44.)

Nem volt szabad tehát tovább várni, amíg a világ népei rádöbbennek, hogy ilyen „hendikeppel” nem harcolhatnak egy következetes elszántsággal előre nyomuló hegemonisztikus világhatalommal szemben. Gyorsan abba kellett hagyni a nyílt hitvitákat, mielőtt még elmérgesedtek volna és lelepleződtek volna a római katholicizmus  (zs.k.) igazi céljai.

Nem volt szabad megvárni, amíg tömegek és egész nemzetek értik meg azt, ami zsidó Saul „Pál-fordulásának”, „megtérésének” lehetett a magyarázata a Damaszkusz felé vezető úton, nevezetesen, hogy a megváltás értelme nem az alig érthető „eredendő bűn” jóvátétele - Jahve egyfajta megkövetése egy ősi, általa kiprovokált kihágásért -, hanem a zsidó nép megváltása, azaz felszabadítása és kiválasztottságának elismertetése a mártírok vértanúságával hódító útjára indult zs.k. vallás által.

Sürgősen taktikát kellett tehát változtatni!

Ennek lehetőségét a felvilágosodással kapcsolatos szellemi mozgalmak hoz-ták el, és a világot a szent cél felé terelő erők eszközül a középkor óta létező és a XVIII. sz. elejétől világhálózattá szerveződő szabadkőművességet választották.

A szabadkőművesek kezdetben Benedek-rendi szerzetesek vezetése alatt egy-fajta öntörvényű, „kőműves-céh jellegű” társaságot alkottak Angliában. Ezek a főleg egyházi személyekből álló, kolostorok, templomok építésével foglal-kozó társaságok az 1666-os nagy londoni tűzvészt követő építkezések idején fokozatosan elvilágiasodtak. A nagy építkezések befejeződése után ezek az építőmunkával foglalkozó társaságok lassan elveszítették építő-céh jellegüket és féltitkos, homályosan fogalmazott emberbaráti célokat hirdető páholyokká alakultak át. Amikor 1717-ben Londonban megalakult az első egyesített európai nagy-páholy, annak már teljesen spirituális jellege volt.

Ez a zárt, titokzatos, a Szentháromság (Atya, Fiú, Szentlélek) és a liberalizmus (szabadság, egyenlőség, testvériség) hármas jelszavával harmonizáló „Hit-Remény- Szeretet” szimbólumrendszerét kisajátító, országhatárokon átnyúló mozgalom alkalmas keretnek bizonyult - akár csak korábban a kereszténység! - egy látens, homálykedvelő, gazdasági-politikai világhatalom megszervezésére.

Látjuk, hogy a zsidó vallás és a jézusi kereszténység „kereszteződéséből” ki-sarjadt „kereszténység” természeténél fogva zsidó vallás (zsidó-keresztény-ség).(×××××××) A  római katholikus egyházi vezetésbe (klérus)  kezdettől  fogva

______________________________________________________________________________

(×××××××) Ezt a mondatot a ‘80-as évek közepén, dolgozatom első formába öntése idején belső meggyőződésből, de teljes meg nem értésre számítva vetettem papírra. Meglepve,  egyszersmind  igazamban  megerősödve éreztem magam, amikor  a napokban kezembe került dr. MIHÁLY Ferenc „Bibliába temetett magyar őstörténet” c., 1999-ben megjelent esszé-gyűjteménye, melyben mintha gondolataim tükörképét láttam volna viszont. „A megmaradás feltétele külföldön és az óhazában” c. dolgozatában MIHÁLY Ferenc ezt írja: „Az idegen mitológián alapuló vallás - nevezzék bár Krisztiánnak, magyarul kereszténynek - nem más, mint zsidó szekta. Egy népnek az a vallása…, melyet neki nyilatkoztatott ki az Isten…  mi  eldobtuk magunktól az

Élő Istent és Jehovához pártoltunk…”

83


nagyszámban épültek be „kikeresztelkedett” zsidók, akik régen - akár csak ma - fontos küldetést teljesítenek. Korábban már kifejtettük, hogy véleményünk szerint a reformáció egyik legnagyobb jelentősége abban volt, hogy a keresztény hitéletet Európa sok országában szinte teljesen kivonta a zs.k. klérus befolyása alól és megpróbált a keresztény vallásnak nemzeti jelleget adni, megjegyezve azon-ban, hogy a reformok alig érintették magának a zs.k. vallásnak ótestamentumi, tehát zsidó alapjait.

Rövidesen állami és egyházjogi rendeletek tömege született, hogy az el-vesztett befolyást valamiképpen visszacsempésszék a protestáns egyházakba, de ez az igyekezet nemsokára több okból is kezdte elveszíteni értelmét.

Egyrészt - mint említettük - más, közvetlenebb hatalomgyakorlást lehetővé tevő csatornák épültek ki, másrészt a reformáció saját „méregfogát” húzta ki azzal, hogy eleve nem szerepelt céljai között a nemzeti mozgalmakhoz való csatlakozás, sőt maga is megrettent attól a hatástól, amit ezekre a mozgalmakra gyakorolt. Nem használta ki a nemzeti egyházzá válásban rejlő óriási lehetőséget, azt, hogy saját, testreszabott, nemzeti lelkületéhez illeszkedő vallást adjon a népnek. Ehelyett az uralkodókkal és a klérussal való kiegyezést keresve lendülete megtört, kiüresedett és jellegtelen proteus-vallássá vált.(××××××××)

E

zzel a vallási irányzattal tehát a hatalomnak kezdetben nem lehetett, később pedig már nem volt érdemes szövetkezni. A célt, hogy a reformációt visszatereljék a közös akolba, ugyan még ma sem adták fel, amit az ökume-nikus zsinatok és rendezvények sorozata is bizonyít, de az állam és az egyház szétválása után a szerveződő világbirodalom érdekérvényesítése egyházi síkon még áttételesebbé vált, tehát feltétlenül új, közvetlenebb csatornákat kellett keresni.

Nem tudhatjuk pontosan, hogy a zsidó világszervezetek mikor kezdték felis-merni a kereszténység minden behízelgő és misztikus sajátosságával rendel-kező szabadkőműves szervezkedésben rejlő lehetőségeket, és mikor kezdett ez a mozgalom szaturálódni és zsidó befolyás alá kerülni. Feltehetőleg akkor figyelhettek fel rá az „illetékesek”, amikor a mozgalom átlépte a nemzeti határokat és kezdett nemzetek feletti hálózattá válni. Gyaníthatjuk, hogy a szabadkőműves páholyok gyors európai (német-és francia országi) elter-jedése és a világhálózat kiépülése  a  XVIII.  sz. első felében  éppen a zsidóság szervezkedésével függhet össze, aminek súlypontja így az egyházi síkról fokozatosan e féltitkos társaságokra tevődik át.

________________________________________________________________

(folyt.) Irásomat mégsem fogalmazom át - elkerülendő a „plagizálás” vádját -, inkább annak bizonyságául tárom a tisztelt Olvasóim elé, hogy milyen különböző logikai utak vezethetnek egymástól távol élő és egymást még hírből sem ismerő, de azonos történelmi háttértudattal rendelkező embereket  azonos végkövetkeztetésekhez…

(××××××××) Ma a reformációt már csak külsődleges jegyek és az elnevezés különbözteti meg a katholikus vallástól. Tartalmilag, eszmeiségében ugyanaz, az egyetemesség és a globalizációs célok ugyanolyan hű kiszolgálója. Ezt a kiüresedést és okafogyottságot jelzik a templomok üres padsorai. Sok, mélyen vallásos református embert tartanak távol az istentiszteletektől az ott hallható szervilista,  zsidódicsőítő, tartalmatlan prédikációk.

84


Mindazonáltal, kezdetben sok nemzsidó tagja is volt a mozgalomnak, melyet ezekkel a kirakatba állított személyekkel, fedőszervezetekkel és fedőtevékenységek folytatásával sikerült a közvélemény szemében hosszú ideig egyfajta „jóté-konykodó, emberbaráti, nemesi-értelmiségi” mozgalomnak  beállítani.

Az ősi (mózesi) parancsolatok érvényesítésének a kétezer éves római katholi-kus egyház és a kétszáz éves szabadkőművesség csupán szervező bázisai voltak. A tényleges munka, a világméretű társadalmi kiszorítósdi játék fő színterei már régen is, s ma még inkább a kancelláriák, miniszteri titkárságok, világcégek és bankok  igazgatótanácsai és a szolgálatukban álló hírközpon-tok.

Ha ma egy képzeletbeli polár-szűrővel bepillanthatnánk a belénk szugge-rált virtuális világ tükörképe alá, akkor már nemcsak egyes elszigetelt jelen-ségeket, diszkriminatív törvényeket, igazságtalan nemzetközi szerződéseket, háborúkat, történelmi hazugságokat, nemzetekre rátelepedő, azokon élős-ködő, őket függő helyzetbe kényszerítő titkos páholyokat és  multinacionális érdekcsoportokat láthatnánk, hanem egy emberi hiszékenységet tudományos alapossággal kihasználó, computer-hálózatok hajszálerein át a titkos társaságoknál is hatékonyabban összeszervezett és összedolgozó, egyre világosabban látható cél felé tartó, kiválasztottságát önmagával elhitető és ebből erőt merítő élcsapatot, mely - ma már ez is nyilvánvaló - szolgálatába állította a világ legerősebb nemzetgazdaságát és hadseregét.

Az  1948 óta immár nem kényszerű, hanem tudatosan vállalt szétszóratásban élő zsidóság az érdekérvényesítés olyan sajátos és fejlett módszerét dolgozta ki, amely valóban példaként szolgálhat számunkra.

A zsidóság  nemcsak arra szolgáltat történelmi példát, hogyan lehet egy nemzeti istenbe vetett töretlen hittel megmaradni a hazátlanságban, sőt előnyt kovácsolni a látszólag kedvezőtlen viszonyokból, hanem a Jézus tanításait lefedő, zsidó történelmi és vallási közegbe helyező Saul-Pál zsenialitása révén arra is, hogyan lehet a vallás révén szívós kitartással más népekbe beépülve, azokhoz külsődlegesen alkalmazkodva, de elkülönültségüket és céljaikat fel nem adva, a gazdaszervezetként használt népek életerejét saját céljaikra fel-és kihasznál-va,  saját képükre átformálni a világot.

De mindez a tapasztalat és felismerés mit sem érne, ha nem értenénk meg a példázat igazi jelentését. Azt, hogy a hit csak akkor lehet megtartó erő, ha a nép ősi hitvilágából táplálkozik. Mert az a hit, mely a zsidóságnak erőt és lehetőséget adott egy világot átfogó hegemónia kiépítésére, a világ más népei számára - egy meglágyított, elnemzetietlenített változatban - enerváló hatásúnak bizonyult, lelki kiüresedéshez és feloldódáshoz vezetett.

Tudjuk, Mózes - az Úrra hivatkozva - saját népéhez intézte szavait. Törvényei, próféciái nem hozzánk, hanem a zsidókhoz szólnak. De, ha nem is lelki épü-lésünkre, nemzetpolitikai stratégiánk kialakítása céljából mindenesetre nekünk sem árt odafigyelni rájuk. Mert, ha jól odafigyelünk, ezekből a kozmetikázott,

85


a zsidó nép korabeli viszonyaira átszabott törvényekből egy dolog minden-képpen ki kellene tűnjön: az, hogy Isten minden népet kiválasztott, valamire elhivatott és mindegyiknek adott hitet, saját hitet, az ő lelke szerint. Aki pedig megtartotta az ő hitét, az megmarad és betölti hivatását, aki pedig elvetette azt mások hitéért, attól az Úr elfordul és elvész…

Különösen szól ez az intelem nekünk, magyaroknak, akik ezer éve tragikus történelmi félreértés áldozatai lettünk. Elfordultunk a saját Istenünktől, aki behozott bennünket a földnek ebbe az „Aranyos Szegeletébe”, a nekünk azért juttatott földre, hogy éljünk benne és ne számláltassunk más népek közé; mi pedig hálátlanul elfordultunk Tőle, hogy szolgáljuk egy idegen nép idegen istenét.

Azt már láttuk és tudjuk, hogy szólt Jahve az ő zsidó népéhez; hallgassuk meg végre azt, hogy mit üzen a mi igaz Istenünk a magyarságnak és rajtunk keresztül más, nemzsidó népeknek!…

Magyarok, tinéktek szólok!…

(1987/93)

UTÓSZÓ (Apológia helyett)

T

udatában  vagyunk  annak, hogy jelen írásunk egyes állításai és következte-

tetései több vonatkozásban kritikát és ellenérzéseket válthatnak ki a nemzeti és nemzetellenes oldalon egyaránt.

Azzal a véleménnyel, miszerint állításaink gyűlöletkeltők lennének, nem kívá-nunk bővebben foglalkozni, csupán leszögezzük: a velünk kapcsolatban élő népek és érdekcsoportok törekvéseinek és stratégiai módszereinek ismerete nélkülöz-hetetlen önvédelmi rendszerünk kidolgozásához. Világosan látjuk, hogy történel-münk utóbbi százötven évének sorozatos zsákutcáihoz éppen ezen alapvető ismeretek hiánya vezetett. Viszont kijelenthetjük azt is, hogy - ha rajtunk múlik - ez a megismerési szándék nem válhat gyűlölködés forrásává. Mi elismerjük mindenki jogát ahhoz, hogy önálló életteret, nemzeti arculatot és - akár mítoszokra épített- történelmi hátteret teremtsen népe számára, de ezt a jogot a magunk számára is fenntartjuk. Ezzel szemben nemzeti csoportérdekeink tudatos feladását, a haza elárulását jelentené, ha nem tennénk meg mindent az érdeke-inket sértő törekvések leleplezésére, tekintet nélkül az offenzívában levő fél érzé-kenységére.

Ezek az „érzékenységek” különböző színezetűek lehetnek. A dinasztikus célokat és ehhez kapcsolódó hatalmi érdekeket palástoló hazugságok felfedése felségsértés; a nemzeti hegemonisztikus célok leleplezése nemzeti érzékenységet sért; ha pedig mindez faji-vallási köntösben jelentkezik, akkor az ellene való fellépés természetszerűleg vallási érzékenységet is érint, és rögtön felcsattan a vád: gyűlöletkeltés! Ezzel a félremagyarázással - ha nem akarjuk ab ovo feladni a harcot - számolnunk kell, mert nem engedhetjük meg, hogy szándékunk félre-magyarázásától tartva lemondjunk az ellenség néven nevezésétől. Ebben az esetben „sértésről”, vagy „sérelemről” egyébként sem lehet beszélni, mert az érintett felet nem éri faji, nemzeti, vagy vallási önérzetében sérelem, hiszen csak

86


rejtett céljai lepleződnek le. A zsidóság hatalmi törekvéseivel kapcsolatban azonban még leleplezésről sincs igazán szó. Kapcsolatot keresve mesterségesen szétválasztott, de összetartozó dolgok között csupán tudatosítani igyekszünk a saját magunk számára egy régi, világosan deklarált zsidó világuralmi programot, vázlatosan rámutatva megvalósításának eszközeire és mechanizmusára.

Belátjuk viszont, hogy az „egyház-és vallásellenesség” vádjával kapcsolatban álláspontunk magyarázatra szorul.

Amennyiben ezen valaki a zs.k. ellenességet érti, a kifejtett okok miatt ezt nem is tagadjuk. Károsnak, nemzetbomlasztónak tartunk minden zsidó mitológiába ágyazott vallást, vagy vallási irányzatot, mozgalmat. Mint nemzetellenes, idegen faji hegemónia szolgálatában álló, tőlünk teljesen idegen erkölcsiségű tanítást, elutasítjuk a zsidó Bibliát, az ún. Ótestamentumot és minden arra, vagy az ótes-tamentumi prófétákra való pozitív hivatkozást.

Amennyiben viszont valaki ezen a „vádon” keresztényellenességet és keresz-tény-vallás ellenességet értene, ezt határozottan tagadjuk. A téma kifejtésénél a kanonizált Biblia szövegével ugyan nem szálltunk vitába, éppen azért, hogy ezál-tal tegyük még nyilvánvalóbbá a rejtett célokat és ellentmondásokat. Ez azonban a legkevésbé sem jelenti azt, mintha ezt a kanonizált szöveget a magunk részéről  isteni kinyilatkoztatásnak fognánk fel, nem pedig egy faji terjeszkedés szolgá-latába állított, évszázadok átgondolt munkájával kidolgozott tudatos és agyafúrt  szövegtorzításnak és hazugság-rendszernek Amilyen határozottan elutasítjuk ezt a zsidó mítosz-gyűjteményt, olyan világosan érezzük viszont az igazi, ősi hitünkben gyökerező jézusi tanítások és evangélium hiányát.

Mondanivalónk teljes félreértelmezéséből fakad az a feltételezés, miszerint „a kereszténység gyengítése éppen a zsidó világhatalmi törekvésekkel szembeni utolsó védőbástyát rombolná le.” Erre csak azt felelhetjük, hogy a kereszténység valóban védőbástya lehetne, ha lenne! De, hogy ez legyen, ahhoz Üdvözítőnknek szembe kellene fordulnia a Megváltóval, a zsidó mártírrá tett, magát a zsidók bűneiért feláldozó Messiással. Jelen formájában viszont a kereszténység éppen, hogy nem védőbástya, hanem inkább egyfajta „trójai faló”, mely által a zsidóság magát elfogadtatni, s magával más népek gondolatvilágát telíteni akarja.

A tárgy szempontjából kevésbé lényeges kérdésekkel e rövid írás keretében nem foglalkozhattunk. Tudjuk, hogy mit adott a kereszténység még ezen defor-mált változata is a világ népeinek és azt is, hogy mit vett el tőlük. Nem vitat-hatjuk egyes evangéliumi tanítások általános érvényét és pozitív erkölcsi tartal-mát, de nem hallgathatjuk el, hogy milyen hátsó szándékokat rejtenek mások és azt sem, hogyan válhatott mindez egy népfaj szolgálatában egy internacionalist és hegemonisztikus hatalom kiépítésének eszközévé. Meggyőződésünk, hogy ahhoz, hogy a kereszténység betölthesse eredeti célját, meg kell szabadítani a Saul-Pál-i, judeo-keresztény kontaminációtól, CHRÉSTOS IÉSOUS-t ki kell emelni a jelenleg meghatározó zsidó miliőből és vissza kell adni szavainak igazi értelmét.

Egy ilyen vallási megújulás és az ezzel szorosan összefüggő nemzeti öntudatra ébredés igénye különösen tisztán jelentkezik most, ebben a tragikus emléket idéző évben, amikor KOPPÁNY vezérünkre és a zs.k. által kipusztított nemzetségére, az István király és idegen vazallusai által végrehajtott  magyar „holocaust” ezeréves évfordulójára emlékezünk…

(1998)

*

Erdélyi-Erdey D. Zoltán

1948-ban született Debrecenben. Székely jogban ősnemes családjának minden ága erdélyi fejedelmektől (Rálóczyak, Bethlen Gábor, Apaffy Mihály) nyerte nemessége megerősítését a XVI-XVII. században. A család magyarországi ága a XIX. század elején települt át Erdélyből a Debrecen melletti Ebes pusztán levő birtokára.

Agrármérnök, vízgazdálkodási-meliorációs szakmérnök(DATE 1975/81). Nemzeti ébredést segítő írási a ’90-es évek közepétől jelennek meg különböző nemzeti lapokban. Publikált dolgozatainak egy részét a Sub rosa – Magyarok, tinéktek szólok... című esszé-kötetében foglalta össze az ezredfordulón. Az Ébredés Mozgalom alapítója. Dr.Badiny Jós Ferenc sumerológus professzor hitújítási kezdeményezése nyomán újjáéleszti ősi magyar hitünk táltos-manicheus napkeresztény egyházát, melynek élére az 1703. (2003.) évi dobogókői Táltos Szeren az Aranykopjás Szervezet és az ÉM nemzeti főtáltost választ, Koppány nembeli Karaul Horváth fia János György táltos Aranykopjás Fővezér személyében.


A Szerzőnek ez az egyháztörténeti témájú írása először a Külhoni Magyarok Vasárnapja (California) 1998. júniusi számában jelent meg.

Képtalálat a következőre: „badiny jós könyv”


 

LAST_UPDATED2