Payday Loans

Keresés

Móricz Zsigmond elbeszélések
Az emberi életminőség/boldogság
2016. november 09. szerda, 12:15

Képtalálat a következőre: „móricz zsigmond könyv”

KAPITALISTA A TANYÁN

A háború utáni években még két hold szőlő volt a kis tanyámon. Rossz, régi szőlő, még a filoxéra előtti időkből. Nyolcvan centiméterre voltak ültetve a sorok, a fürt soha be nem ért, s a bora olyan volt, hogy avval soha egy barátomat se kínáltam meg, csak a szentlászlói tótok itták, akik tűzifáért cserélték el. Folyton készültem, hogy kivágom, de volt nekem két öreg szőlőmunkásom, azok nagyon lebeszéltek. Azt mondták, hogy bor, bor, jobb ital, mint a petróleum. Így aztán évről évre maradt.

Most tíz éve, egy tavasznapon kimegyek, hát hárman dolgoznak a szőlőben. A két öreg meg egy fiatal. Az öregek oly öregek voltak, hogy még a háborúnak sem kellettek, a fiatal meg akkor került haza orosz fogságból. Az öregek jóságból vették maguk közé, hogy neki is hadd legyen munkája. Nem irigyelték tőle, keressen.

Szívesen fogadtam az új munkást, és sokat ácsorogtam mellettük. Ők úgy gondolták, azért, hogy siettessem a munkát, pedig én csak részt akartam venni a szőlőművelés címén végzett kaszinózásban. Ha én megállottam köztük, a kapák is megállottak, csak a szőlőlevelek sustorogtak meg a nyelvek.

A fiatal munkás, bizonyos Ádám Mihály, kitűnő mesélő volt, s a két öreg kitűnő hallgató. Élvezet volt nézni, ahogy Mihály nekihevült s beszélt, az öregek pedig pipát tömtek s hallgattak. Az egész világháború lefolyt a szőlőben újra meg újra, s az én nagy örömömre nem is akart befejeződni. A három ember egy hét alatt egy holdat művelt be.

Tavasz volt, első kapálás. Még nem laktunk kint, s a következő héten úgy esett, hogy nem volt időm kimenni, azért szombat este megszólítottam Mihályt:

- Jöjjön csak, valamit akarok mondani.

- Hajjuk - mondta Mihály.

- Én a jövő héten nem jöhetek ki, hát azt akarom mondani, vállalják el a hátralevő holdat átajjába.

- A meglehet - bólintott Mihály. - Elpártolom.

- Egyedül?

- Egyedül, nagyságos uram, egyedül.

- Nem lesz sok?

- Nem. Megcsinálom én egyedül egymagam is.

- Osztán mit kér érte?

- Hát, nagyságos uram - Mihály művelt ember volt, tudta, hogy kell urakkal beszélni, a nagyságos uramat nem lehet kiirtani a szavából. - Hát, nagyságos uram, teccik látni, én hótt szegény ember vagyok. Nincs több ruhám, csak ez az egy őtő, aki rajtam van.

Megvetően nézte végig magán az egy őtő ruhát, ami nem is ruha volt, hanem katonai uniformis. De olyan, amely már kiszolgálta az egész háborút és az orosz fogságot s legalább három karantént, ahol mindig kifőzték, s már ritka volt, mint a szita, és lógott rajta, mint az angyalbőr.

- Teccik tudni, éppen akkor tört ki ez a büdös háború, mikor szabadulóban lettem vóna. Három évet szógáltam mint kaszárnyatőtelík, négyet a fronton meg még ötöt a muszkáknál. Mikor most hazagyüttem, nem leltem itt semmiféle szülémet, a tíz év alatt elmentek szegények. Nem is hagytak rám se fedelet, se semmit... Hát énrám nagyon rám fér egy kis kereset. Hát ne sajnálja tőlem a nagyságos úr, mer pláne házasodni is akarnék.

- No, jól van, Mihály. Nem sajnálom, csak végezze el becsületesen, és meg ne szakítsa magát.

- Nem lesz hiba, nagyságos uram.

Kezet fogtunk, megegyeztünk, és nagy lelki megnyugovással mentem be Pestre.

De szerdán időt szakítottam magamnak, és a délutáni hajóval kimentem Leányfaluba, mit csinál az én egyszál munkahadseregem. Öt órakor érkeztem meg, s keresem a szőlőben, nem látom. Végre megtalálom, ahogy ott hever a szőlő sarkában nagy édesdeden, és sütteti magát a nappal.

- Mi az, Mihály, maga hever?

- Micsinájjak, nagyságos uram?

- A teremtette, dógozzon!

- De mit?

- Három ember munkáját kell elvégeznie, fogja meg a kapanyelet. Hogy lesz kész a héten?

- Má megvan.

- Mi a fene?

Kisült, hogy mióta kezet fogtunk, ő azóta éjjel-nappal a kapanyelet markolta, s a hold szőlővel szerdán déli egy órára készen is lett. Már nincs más dolga, csak kipihenni a fáradalmakat, s amint láttam, el is volt szánva rá, hogy szombatig ott pihen, míg én ki nem jövök.

Csúffá tett engem ez az Ádám Mihály, gondoltam magamban, de a szőlő be volt garaszolva. Éppen úgy, mint az első hold.

Nem mondhatnám, hogy el voltam ragadtatva. Nem szeretnek ezen a vidéken dolgozni. Mifelénk, a Hegyalján nem így művelik a szőlőt. Ezek a világért nem vennének a kezükbe kétágú kapát, csak éppen a füvet irtják. El is magyaráztam neki a nagy különbséget a kétféle munka közt, s ő azt meg is hallgatta ellenmondás nélkül. A fizetést felvette, de én bosszút állottam rajta, mert a következő kapálásra megint hármójukat hívtam be. Sohase tett rá megjegyzést: ő is így tartotta rendjén valónak.

De szüret után, mikor a mustot is eladtam, s itt volt az ideje, hogy télire beköltözzünk, megint megszólítottam Mihályt:

- Jöjjön csak, Mihály, mondok megint valamit... Vállalja el ennek a szőlőnek minden munkáját jövőre: felibe.

- Hogy érti azt a nagyságos úr, hogy felibe?

- Én adom a szőlőt, maga a munkát. Én adom a permetezőanyagot, maga elvégzi a permetezést. Én adom a rafiát, maga a kötözést. Ha aztán termés lesz, annak fele az enyém, fele a magáé.

Mihály elgondolkozott.

- Nem tehetem. Nincs kitartásom. Nem tudok én egész esztendőben ingyen dógozni.

- Rendben van. Én magának minden szombaton kifizetem a napszámot. Mintha napszámba dógozna. Ha aztán eladjuk a mustot, levonjuk belőle a kifizetett összeget, a többit maga megkapja.

- De hátha nem lesz annyi termés..., hogy kiteljen belőle a napszám...

- Nem baj. Ha nem lesz annyi, nem fogom magát perelni a többletért.

Rám nézett a szeme sarkából. Megfúrt, széjjelboncolt.

- Hun fizeti ez ki magát a nagyságos úrnak?

Nem értette a dolgot, nem akart kötélnek állani.

- Nem muszáj most válaszolni. Gondolja meg. Mi karácsonyra ki szoktunk jönni, addig van ideje. Akkor majd megmondja.

Úgy is lett, karácsonyra kimentünk ünnepelni a havat és a telet. Mihály beállított.

- Meggondoltam a dógot. A jány is jóváhagyta.

- Jány is van?

- Van egy szegény. Szép jány, csak kicsit szegény, szóval semmije sincs. Hát ű is mondta, beszéljek a nagyságos úrral.

- No, hajjuk.

- Ahogy a szó vót... Felibe..., de a nagyságos úr kifizeti a napszámokat...

- Rendbe van.

- Hát így elpártolom.

Írást is kért s kapott. Abba a legnagyobb gonddal fogalmaztam meg mindent, ahogy a szó volt. Összehajtotta az írást, köszönt, s kiment a szőlőbe: Én csak néztem örömmel, ahogy lépkedett a hóban a tőkék közt. Ez már gazda. Ez már gondolkodik.

Tavasz nyíltával, ahogy kijöttem, a szőlő már meg is volt metszve. Még nyitni nem lehetett, mert fagyott volt a föld, s a hó bujdosott a hantok alatt.

Mihály felvette a metszés díját, s mikor újra kimegyek, meg van kapálva a föld. Kétágú kapával, mélyen csákányozva.

Rám kacsint, s azt mondja:

- Értem én már a nagyságos urat... - s odaintett a mélyművelésre. - Tudja a nagyságos úr, mit csinál.

Egész évben nagyszerűen dolgozott. De furcsa átalakulást vettem észre rajta: gazdája lett a szőlőnek. Ott lakott benne. Minden szabad idejét ott töltötte. Két hold szőlő nem foglalja le minden idejét egy ilyen erős embernek, pláne a sürgős munkákra napszámosokat is hívott, mert megmagyarázta, hagy annak idejében kell elkészülnie. Ám az öregeket sose hívta. Kérdem, mért nem. Azt mondja: nem kell neki, hogy a pipát tömjék. Neki munkás kell... Szóval akármilyen messze dolgozott is napszámba, éccakára megjött, és egész éjjel őrizte a szőlőjét, szinte kézzel húzta kifelé a leveleket. Fújta, hogy jobban égjen az élet tüze.

Mikor a szőlő virágzott, egy reggel köd volt. Aznap nem ment munkára, míg a nap fel nem sütött. Reszketve nézte, nem tett-e kárt a köd a virágzásban.

Ha szárazság volt, majd megbomlott, mi lesz a szőlővel. Hirtelen sok eső jött, akkor még jobban szédelgett, nem árt-e a szőlőnek. Peronoszpóra mutatkozott, már kavarta a bordói levet, és permetezett.

Egy nyári vasárnapon új ruhában állított be.

- Mi az, Mihály? Tán lakodalomba készül?

- Restelltem már az ócska zubbonyt. Hitelbe vettem... Megmutattam a szabónak a szőlőt: adott rá egy ruhát.

De a legfurcsább az volt, hogy kezdte ki nem szedni a napszámot.

- Nincs szüksége pénzre?

- Hadd maradjon a szüretre. Mer osztán nagyon hibázna, ha nagyon sokat levonna a nagyságos úr.

Már nem akart a kapitálishoz nyúlni. Tőkét gyűjtött.

Akkor volt a szárazság. Két hónapig egy szem eső sem esett. Jön egy vasárnap az új ruhában, s mondja:

- Templomba vótam.

- Ne beszéljen... Mikor vót utójjára?

- Mikor a századdal kirendeltek misére... Kálvinista vagyok, de menni kellett... Magam kedviért nem is tudom, mikor vótam valaha...

- Aztán könyörgött a jó Istennek?

- Nemigen esett jól.

- Mér?

- Hátam megett ült egy vénember, ez úgy ordított, majd beszakadt a fülem. Mondtam is neki, ne bőgjön annyira, nem siket az Isten.

Avval elment a szőlőbe, és nézte a fürtöket. Ha szemmel verni lehet, talán gyógyítani is.

De úgy látszott, érdemes volt templomba menni, elmúlt a szárazság, s Mihály egyre vidámabb lett. Egy este bizalmasan szólt:

- Nagyságos úr..., most nagyot mondok... Mán nemigen veszem el a jányt...

- Miért?

- Hát... világkódusa..., mit csináljak egy kódusból kettőt?... Kapok én mán fejjebbvalót is... Most is olyan szép szeretőm van, de olyan..., özvegyasszony..., hét hód fődje van...

Kicsit be volt borozva, csillogott a szeme, beszédes volt.

- Tuggya..., ha az embernek van valami kilátása..., egész másképp néznek rá... Jövőre is ide tetszik adni a szőlőt?

De ősz felé nehéz idők jöttek. Szüret előtt leesett a bor ára. Mindenfelé jó termések mutatkoztak, s azok a kutya újságok is csak olyanokat irkáltak, amitől romlik helyben az ár... A tavalyinak már a felét is alig ígérték. Mihály olyan lett, mint akit kilúgoztak. Újra előkerült a bakaruha, még vasárnap is.

Azt mondja egyszer:

- Nagyságos úr. Soha én nem tudtam, mi az éccakai gond. Világéletemben úgy aludtam én, mint a tej. Most asse tudom, hol áll a fejem. Ezek a betyár borkereskedők már veszik a mustot előre, de oly szemét áron... Nekem is kínált a kocsmáros, hogy ha kell, ád, felírja, majd fizetek szüret után... De most igyam meg, osztán dufláját adjam majd érte?...

Sajnáltam szegényt. Az arca beesett. Már egészen kapitalista lett, már végigszenvedte a piachangulatokat, az áralakulás borzalmait.

Vigasztalni akartam:

- Nem baj, van szép szeretője. Majd megvidámítja.

- A fenét..., nem kell nekem szerető..., van nekem elég gondom. Avval halok, avval kelek.

Szüretkor, a prés mellett őszintén megvallotta:

- Tuggya, mit sajnálok, nagyságos úr?... Hogy azt a marhaságot csináltam, hogy nem szedtem ki több pénzt előlegbe napszámra... A nagyságos úr pedig adott vóna... Mer a nagyságos úr jó ember... Mikor hazajöttem, mondták, csak ide kapjak be, mert bolond, aki a nagyságos urat be nem csapja..., itt mindig dufla napszám vót..., én meg olyan ökör vótam, hogy csak arra spóroltam, hogy több maradjon a termésbül.

Az a furcsaság történt, hogy éppen a szüret alatt emelkedni kezdett a bor ára. Ettől hirtelen megvidámodott, s jön hozzám:

- Nagyságos úr, tessék csak ide figyelni... Ne adjuk el még a mustot... Szentendrén van egy kocsmáros, az ád kölcsön hordókat... Pince van..., tegyük el, nem kér enni...

Megjelent a kapitalizmus jellemző tünete nála is: a spekuláció.

Belementem. Azonnal szekeret szerzett, s kihozta a hordókat. Egy litert sem akart kiadni.

Disznótornál és szüretnél a gazdának folyton kóstolót kell küldenie. Ő nem adott senkinek egy kortyintást sem, s irigyen nézte, és pontosan felírta, hogy én a magaméból kinek mennyit utaltam ki, hogy ezt a felezésnél levonja az én részemből. De még azon felül meg is dorgált:

- Isten ellen való... vétek adni...

Tavaly még nagyon megköszönte, hogy egy litert kapott minden munkás. Így ő is.

Mikor a must mind lent volt a pincében, megelégedetten dörzsölte a kezét. Szép termés volt. Ha el lehetne adni jó áron, szép pénz ütné a markát...

- Spórol a lakodalomra? Mi van a jánnyal?

- A jány... - legyintett. - Nem törődök én a jánnyal..., az csak olyan ijedség vót... Az ember begyullad, akkor kapkod fűhöz-fához... Visszajött a szép szeretőm, de még másik is került... Ha akarom, egy harmincholdas gazda is hozzám adja a jányát..., mer van ám ezeknek szemük..., minden paraszt megnézte, hogy mívelem én a szőlőt... Oroszországba tanultam, annak a déli felin sok szőlő van... Sok rossz szőlő van a határba, nem bánnák, ha megszakítanám magamat benne...

Szüret után ott feküdt a bor a hordókban. De valami nem nagyon tetszett: mindennap több lett.

Hű fene - mondom magamban -, baj van! Ez már megtanulta a kapitalizmust mindenestül, már a manipulációnál tart.

Éppen vevő jött, mondom neki: adjuk el.

Ő nem. Ő karácsonyig nem ád egy litert se. Ha én akarom, osztozzunk, ő a magáét őrzi.

Hát én eladtam a magamét, s átnyújtottam neki a pincekulcsot, avval beköltöztem családommal a városba.

Csak februárban jöttem ki legközelebb. Mihály sovány volt, sápadt volt, mérges volt.

- No, a nagyságos úr jól kibabrált velem. Azóta se vót olyan ára a bornak. Tudott a nagyságos úr valamit: azért adta el.

- Maga még semmit sem adott el?

- De. Ötöt eladtam a kocsmárosnak, hármat meg egy szentlászlói tótnak tűzifáért... Még a héthektós megvan... De más itt a bibi... Nem mondta nekem a nagyságos úr, hogy ez olyan fene rossz bor... Aki megvette, az többet nekem nem köszön... De én se lefrektálok rá jövőre...

- Hát mit csinál most evvel a borral?

- Csapok egy nagy lakodalmat, s megisszuk.

- Olyan nagygazda házához házasodik, ahol hét hektót isznak meg?

- Nem..., mégis elveszem a jányt... Szegényhez szegény dukál...

Következő esztendőn kivágattam a szőlőt... Olyan bort csakugyan nem érdemes termelni, hogy ha valaki megveszi, ne köszönjön... Ha nekem nemköszönőkre van gusztusom, megírom az igazságot, mindjárt van elég...

Mihály azonban nem itta meg a hét hektó bort a lakodalmon, hanem elcserélte hét malacért. A felesége felnevelte, s most két jó lova van, s fuvarozásból vígan él.

A kapitalizmusnak búcsút mondott, mert szeret éjszaka nyugodtan aludni.

1936

Képtalálat a következőre: „móricz zsigmond könyv”

Móricz Zsigmond

 

Válogatott elbeszélések

 

TARTALOM

FILLENTŐ
CSITT-CSATT
KI SZÉP, KI JÓ
LÁBNYOMOK A PORBAN
FÜSTIFECSKÉK
A BIRKAITATÓ VÁLÚ
A NIHILISTA
ÉGI MADÁR
AKI ÚR, AZ ÚR!
A MACSKA
KIS SAMU JÓSKA
ÚJ FÖLDESURAK
A SZENTJAKABI ISKOLA
VIRÁGNYÍLÁS
RIPORT A PESTI GYERMEKRŐL
A FÜTTYÖS KISFIÚ
MAGYAR KÖLTŐ DICSŐSÉGE
A VASKERESZT
EBÉD
ELSŐ NAP AZ ISKOLÁBAN
SZOMBAT ESTE
A NYÁJ ÉS PÁSZTORA
DISZNÓTOR
AZ ÚR A TORNÁCON
AMI MEGÉRTHETETLEN
KIS FALVAK, NAGY BAJOK
ISTEN BÁRÁNYKÁI
FEBRUÁR, HOL A NYÁR?

Képtalálat a következőre: „móricz zsigmond könyv”

TYÚKLEVES
A KIS FECSKÉK TÁPLÁLJÁK A CSALÁDOT
KÉP A SÁRRÉTRŐL
A HÁRMAS-KÖRÖS EGYSZERŰ TRAGÉDIÁJA
KASZÁSOK A FÁK ALATT
GYEREKTELENEK
KAPITALISTA A TANYÁN
LEVÉL A DAJKÁHOZ
AZ ORMÁNSÁG KINCSE A GYERMEK
A VILÁG VÉGÉN MÁR SZÉP ÉS JÓ
A HORTOBÁGY TAVASZI LÉLEGZETE
JUDITH ÉS ESZTER
A TŰZNEK NEM SZABAD KIALUDNI
GIOTTO ÉS RAFAEL
ESŐLESŐ TÁRSASÁG
PITYU ÉS BODRI
A KONDÁS LEGSZENNYESEBB INGE
EGYSZER JÓLLAKNI
KISERDEI ANGYALOK
ÁRVERÉS A NÁDASON
CSIBE SZÍNHÁZBAN VOLT
BARBÁROK
CSATA
HÉT KRAJCÁR
SZEGÉNY EMBEREK
SUSTORGÓS, ROPOGÓS TAFOTÁBAN
TRAGÉDIA
MESE A ZÖLD FÜVÖN