Kőrösi Csoma Sándor 
(1784-1842)
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Schöfft Ágoston litográfiája

Gaboda Péter:
Kőrösi Csoma Sándor egyetlen hiteles portréjának története

Kőrösi Csoma Sándor: 
A tibeti papok vállszalagja

Galántha H. Judit
Kőrösi Csoma Sándor étkezési szokásai, az erdélyi,
ladakhi, tibeti, bengáliai konyhaművészet

Körösi Csoma Sándor ladakhi körülményei új megvilágításban

A Széchenyi-idézet Kőrösi Csoma Sándor sírkövén

Robert Browning verse:
Dardzsilingi sír fölött (Weöres Sándor fordítása)

Eötvös József emlékbeszéde:
Kőrösi Csoma Sándor

Juhász Gyula verse:
Ének Kőrösi Csomáról

Áprily Lajos verse:
A zarándok

Magyari Lajos poémája:
Csoma Sándor naplója

A Csoma-gyűjtemény
Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Keleti Gyűjtemény

Körösi Csoma Sándor hagyatéka az MTA Könyvtárában
Kőrösi Csoma Sándor könyvtárát, amely 36 tibeti nyelvű kötetből áll 1839-ben ajándékozta a Bengáli Ázsiai Társaság főtitkárának, S. C. Malannak, akit akkoriban tibeti nyelvre tanított. A könyvek létezéséről egészen addig nem volt tudomása senkinek, amíg 1883-ban Duka Tivadar (Kőrösi Csoma Sándor életrajzírója) fel nem kereste Malant Londonban. Malan Dukának ajándékozta az anyagot, ő pedig 1885-ben a Magyar Tudományos Akadémiának. Ez a gyűjtemény került fel nemrég az internetre. A 36 tételből álló kollekció egy része az úgynevezett "Alexander-könyvek", amelyekben Csoma kérésére mesterei a tibeti irodalom és tudományosság egy-egy területét összegezték. A gyűjtemény másik részét az utazó által vásárolt könyvek, fanyomatok és kéziratok alkotják, amelyek között a buddhista és főleg a lamaista irodalom híres alkotásai találhatók.

Magyar életrajzi lexikon címszava

A Pallas nagy lexikona címszava

Szilágyi Ferenc:
Kőrösi Csoma Sándor életútjának vázlata

Csapkó Krisztina:
Kőrösi Csoma Sándor élete és az őshazakutatás

Bernard Le Calloc'h:
Kőrösi Csoma Sándor útinaplója

Benedek Elek életrajza:
Kőrösi Csoma Sándor

Németh Gyula: 
Kőrösi Csoma Sándor lelki alkata és fejlődése

Jókai Mór regénye:
Eppur si muove, És mégis mozog a föld (1872)

"Jókai regényének Barkó Páljában, a tíz nyelvet beszélő orientalista, önérzetes, aszkétikus természetű, ősrokonokat kereső, egy időre a világ szeme elől eltűnt és életét a Himalája alatt befejező regényhősben nem nehéz tudományosságunk büszkeségére, Kőrösi Csoma Sándorra ismernünk." (Csetri Elek)

Müllner András regénye:
Kőrösi Csoma Sándor
JAK - Kijárat Kiadó, 2000, 119 oldal
Letölthető e-book: http://www.hpebook.hu/modern.my

Müllner András ezt írja különös és rendkívül érdekes "történelmi" regényéről: "Hogy miért éppen Kőrösi Csoma, arra azt tudom mondani: ellenállhatatlanul vonzott az, amit vele kapcsolatban csak eltévedésnek neveznek. Elindul, hogy megkeresse a magyarok "bölcsőjét", aztán "eltéved", és bár eredeti terve kudarcba fullad, mellékesen lefordít egy nyelvet (egy kultúrát, egy hagyományt) egy másikra - a tibetit az angolra. A regényben ennek a fatális tévedésnek a jegyében próbáltam eljárni: bár szereplőim egytől egyig valóságos alakok (annyiban, amennyiben olvastam róluk, ideértve Cen Raptent is, aki akaratán kívül lett többszörös gyilkos), de történeteik kifordulnak eredeti medrükből, és furcsa, nem várt fordulatokat vesznek. Ebből az eltévedéses-eltévelyítéses koncepcióból kifolyólag szívesen tematizáltam a regényben olyan cselekvéseket, melyek különösképpen ki vannak szolgáltatva a (mondjuk így) elferdülésnek. Ilyen mindenféle nyelvi munka, a fordítás, az értelmezés, a történelem kutatása, az eredet kutatása, a legkülönfélébb etimológiák; de ilyen a kém tevékenysége is, aki pórul jár, mikor egy titkot akar felfedni; és ilyen az is, ha valakit nagyon szeretünk, de ő nincs már itt, és mi mégis keressük az igazi arcát. Helyette azonban csak neveket találunk, puszta neveket markolunk, sok-sok nevet: Kőrösi, Sándor, Körösi, Carosi, Szkander bég, Mr. Csoma, és így tovább."

Schöfft Ágoston litográfiája

Kőrösi Csoma Sándor egyetlen hiteles portréja »

----------------------------------------------------

Kőrösi Csoma Sándor
A tibeti papok vállszalagja
Duka Tivadar fordítása
Lásd: Note on the White Satin-Embroidered Scarfs of the Tibetan Priests,
Journal of the Asiatic Society of Bengal (Kalkutta) vol. V. (1836) pag. 383.

1836-ik év májusában, midőn Kőrösi Csoma Sándor Titalyá-ban, a keleti Himaláyák töveben időzött, az ott állomásozott angol ezredes Lloyd felszólltá tudósunkat, hogy az épen Bhutánból vett buddhista papi vállszalagot vizsgálná meg s értesítené őt a rajta kihimzett szavak értelméről, mielőtt azt a calcuttai Asiatic Society-nak ajándékozná. Csoma engedett a felszólításnak és a szavakat lemásolta és lefordította. Ezt aztán az ezredes elküldötte Calcuttába, Turnernek már régebben közlött és az ily vállszalagokra vonatkozó jegyzeteivel, megjegyezvén Lloyd úr a maga részéről azt, hogy saját tapasztalása szerint ezen szalagok majdnem nélkülözhetetlenek minden vallásos szertartás- és egyéb már Turner *) által az alább idézett passusban említett alkalmakkor.

Turner, követsége felöli jelentésében így szól:

«Mindegyikünk előre lépett s egymás után egy-egy fehér selyem szalagot elényujtottunk, mely rojtos volt mindkét végén, a mint szokás ezt tenni, ha azon országok uralkodói valamelyikének színe eleibe járulunk; a Raja a szertartás alatt ülve marad, elveszi az ajándékot és udvarmesterének - zempi - adja kezébe. Mi átadtunk egy-egy szalagot a zempinek is, a ki azt vállainkra vetve, elbocsátott bennünket. Egy alsóbb rangú, ha magasb rangú egyén eleibe járul, mindig egy fehér selyem sált szokott átnyújtani és a szertartás befejezése előtt egy ilyen nyakába vettetik, melynek két vége a két vállról elöl csüng.

A hasonranguak, ha találkoznak, egymás ölébe hajolva, sált cserélnek. Minden találkozás alkalmával okvetetlenül vállszalagot kell használni, minden levél elküldésekor egy ily szalag is hozzá csatoltatik, bár mi távolról jöjjön. Két szín divatos ezen chinai sálok készítésében, a fehér és a veres; az utóbbi az alsóbb ranguak között használtatik; a fehér színének s kelméjének finomsága határozza meg a tisztelet fokát, mind két esetben.

A Kowtow, azaz a kilenczszeri leborulás, melynek folytán a tisztelgő kilenczszer érinti a földet homlokával, divatos azon országokban oly alkalmakkor, ha az alsóbb rangú feljebb valója eleibe járul.

Az említett tibeti Slokának értelme, mely ezen «áldozó szalagon» (tibeti neve: bkrashis kha btags.) találtatik, a következő:

«Áldott a nap, áldott az éj, a dél is legyen áldott: a nap és az éj újítsa meg mindenkoron a drága háromságnak különös kegyeit.»

Tibetül: Nyin-mo bde-legs, mts'han bde-legs, Nyin-mahi gung yang bde-legs-shing. Nyin mts-han rtag-tu brda-legs-pahi, dkon-chog gsum-gyi bkra-shis shog.

*)Lásd, Samuel Turner: An account of an Embassy to Tibet. London. 1800.

----------------------------------------------------

A Széchenyi-idézet Kőrösi Csoma Sándor sírkövén

Kőrösi Csoma Sándor dardzsilingi síroszlopa jobb oldalán a Magyar Tudományos Akadémia emléktáblája foglal helyet, a szöveg közt Széchenyi István szívbemarkoló szavaival, amelyeket döblingi magányában vetett papírosra:

„Egy szegény árva magyar,
pénz és taps nélkül, 
de elszánt, kitartó 
hazafiságtól lelkesítve 
-KÖRÖSI CSOMA SÁNDOR- 
bölcsőjét kereste a magyarnak 
és végre összeroskadt 
fáradalmai alatt. 
Távol a hazától alussza örök álmát, 
de él minden jobb magyarnak lelkében."

„Az itt ábrázolt sírkő nyugszik hamvain.

Britt társaság emelte tudományos érdemeiért.

Egy szegény, árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt, kitartó hazafiságtól lelkesítve - Kőrösi Csoma Sándor - bölcsőjét kereste a magyarnak és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazától alussza örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében.

Nem magas helyzet, nem kincs a nemzetek véd-őre, hanem törhetetlen hazaszeretet, zarándoki önmegtagadás és vasakarat. Vegyetek példát hazánk nagyjai és gazdagjai egy árva fiún és legyetek hű magyarok tettel, nem puszta szóval, áldozati készséggel és nem olcsó fitogtatással."

>>>Tovább

-----------------------------------------------

Robert Browning
Dardzsilingi sír fölött
Weöres Sándor fordítása

Ím itt a csúcs! A sokaság alant
Él, ahol lehet.
Ő hős: nem élni, de tudni akart – 
S lenn kap sírhelyet? 
Fenn a helye, hol felhő, meteor
És villám lobog,
Csillag jön s megy, vihar gyönyöre forr;
Csend, hints harmatot!
A nagy szándék a bérctetőre hág
S végül elpihen,
Még dicsőbben, mint hinné a világ,
Él s hal odafenn,
Mint ott lenn sejtenék…”

Robert Browning Grammarian (= Nyelvtudós) c. verse Weöres Sándor fordításában a Magyar Nemzet 1942. április 24-i számában jelent meg, Dardzsilingi sír fölött címen.

A Birch Hill (Nyírfabérc) egyik kimagasló hegyháta elzárja a havas hegyláncokat, ezeken túl fekszik az a Csoma látomásaiban jelentkező kutatási terület, amelyre a sors rendelése folytán sohasem juthatott el.

-----------------------------------------------

Juhász Gyula
Ének Kőrösi Csomáról

Székely hegyekből messze Ázsiába, 
Az őshazába vándorolt ki ő, 
Feje felett a vén, szent Himalája, 
Tán öregebb, mint maga az Idő. 
Ott rótta a betűket és kereste 
Puszták homokján vérei nyomát, 
Meglátogatta ínség, balszerencse, 
De ő csak várt és vándorolt tovább. 
A régi hon új fényre földerült már, 
De ő nem tudta, ő a múltba ment, 
A hegyre tartott, hol örök derű vár 
És egyre telt, csak telt a pergament. 
Az indiai herceg lőn a társa, 
A szent királyfi, a nagy nyugalom, 
Úgy nézett vissza a letűnt világra, 
Mint ősszel a tavaszra a falomb. 
És ahogy egyre gyűltek ráncra ráncok 
És gyászra gyászok, ő békélve már 
A homokórát nézte, mely az átok 
Percét számlálja, míg minden lejár. 
Az őshazát nem lelte és az újat 
Nem látta többé, nincs már vigasza. 
Öreg magyar, örök magyar, ki tudja, 
Nem egy hazánk van-e: örök haza?

1923

-----------------------------------------------

Áprily Lajos
A zarándok
Kőrösi Csoma Sándor emlékének

1.

Én láttam őt a városvég felett
indulni könnyű bottal, egymagában.
Ott ültem fenn az erdőszéli domb
galagonyavirágos oldalában.

A templomcsillag búcsúztatta még,
aztán a fényben nőtt a tér naponta.
Tekintetem büszkén utána nyúlt,
amerre őt a fajta vágya vonta.

Néztem, komor hegyeknek hogy feszül,
s hervadt pusztákról hogy lép át a hóba.
Nyugati ködben messze elmaradt
a nagy lázakba zsibbadt Európa.

S még mindig ment és óriásira nőtt:
égő zarándok, vakmerő apostol.
Míg elnyelte a magasság s a csend:
Himalája, a roppant kőkolostor.

2.

Én láttam őt, amikor útra ment,
s láttam a dardzsilingi szalmaágyon.
Nagy, látomásos szemmel hogy futott
hazafelé az irtó pusztaságban.

Zengő szelekben, vad vizek felett
lihegve lábalt mindig új oromra.
Számum ragadta: forró szomjúság,
míg rálelt városára. Városomra.

Tűzzel kivert száján a régi szó,
a visszahívó föld zenéje égett.
Ó, idegenül hallgatók hogyan
érthették volna ezt a lázbeszédet?

Késő dicsőség szent révületét,
s a mámortalan, tompa szót: Hiába...
Az óriást, aki lobogva hullt
a felséges magyar tragédiába.

1934

-----------------------------------------------

Magyari Lajos
Csoma Sándor naplója
Poéma

1

"Rejtelmeim birtokában, szárazon csikorgó 
kínjaim között, de bírva még a 
test romlását figyelő riadt elmét - 
idegenek és más lelkűek között, 
én, Csoma Sándor, meghalni készülök.

Nincs - mert szükségtelen - a testamentum: 
porom itt marad; elég távol ahhoz tőletek, 
hogy figyelmeztető szónak támadjon fel 
ez idehurcolt test, e vacak, 
miben nagy titkom porladni marad.

De elég közel, hogy a kegyelet 
utánataláljon, ha majd megszereztétek 
valahonnan a lángot, a lángomat, 
mivel próbáltam felgyújtani... 
a száraz, a szomjas rőzsét... 
(De botorak vagyunk, de esendők, 
ó, csak kései véreink ne nyögnék!)

2

Ki verte meg azt a kisfiút az utak igézetével, 
dobogni ki lopott bele nyugtalan szívet, 
s ígérte-hazudta, hogy messzire ér el?

Ki tette, hogy ÉHÉT csak ez veri el, 
csak így tűri meg lelkesnek a föld, 
s béna köveivel nem keveri el?

Ki áldotta meg megszállott álommal, 
válthatatlan drága, de talmi kinccsel, 
szegénységen ragyogó cifra lommal?

Kicsi királyfik nyomára ki küldte, 
pokolra-mennyre ki űzte ezt a kisfiút?

Az utat én akartam, 
mert engem akart az út.

3

Csörgőt ráz, csörgőt, csörgővel hívogat: 
földből, ölből, házból kicsalogat, 
csörgőt ráz, kolompot, harangot, 
meleg testembe rejtette a hangot, 
csal át erdőn, úton, át az árkon, 
forrást buzogtat a láthatáron, 
csörgeti bennem, csörgeti magamban: 
elérsz valahová, jössz valahonnan - 
még egy lépést, mert születtél, 
valaki küldött ... 
még egy lépést, mert aki küldött, 
bízva küldött, 
még egy lépést, mert járni tudsz, 
hát muszáj menni, 
százezer lépést, mert nem hisz 
az utadban senki ...

Addig a városig, addig a hegyláncig ... 
Születéstől halálig.

4

Ha megalkotjátok az energikus 
táj fogalmát, s utamra ebben találtok 
indokot, 
próbáljátok meg továbbgondolni a gondolatot:

Akinek semmije nincs, 
mindent csak az akarhat, 
mert nem lehet: hát álommal beéri, 
de azt legalább 
kíméletlenül tudja kérni ...

Akit feldob magából a nép, 
az nevében akarjon nagyot. 
(Kit étdekelne különben Bokharában, 
hogy székely-magyar vagyok!)

5

Üzent utánam az otthoni világ: 
összeomlott egy gerendaház, 
égbe szállt róla a cserép, 
roppanva csuklott meg a váz, 
az udvarból az állatok futottak, 
egy fűzfa kitépte gyökerét, 
a fűzfa lehajolt, 
leborultak a kertsasok, gazdátlan 
leng a szélben egy kasza, 
esendő füvek ütötten nézik - 
mankóján apám tavalyi mosolya ...

Üzent utánam az otthoni világ, 
vérembe lopta áramát.

6

Ó, a lélek melléktermékei, kolonc vágy, 
indulat, gyengeség, szerelem, 
mint nyúlfival a lecsapó vércse, 
gyalázkodva játszanak velem.

És vért csordít a gyengeség, 
pedig erő továbbmenni kéne, 
mert messze van a kincs nagyon, 
s pazarlódik az ember vére. 
Hamuval szórom a fejem, 
átokkal szikkasztom a vágyat, 
és a győzelmem: cifra kín, 
elkerül édes gyalázat.

Győzök megint: töretlen homokon megyek. 
Felettem látomásos forróság táncol. 
Lengeteg.

7

Mint kagyló testébe fogadott gyöngyét 
(pedig valami véletlen áram sodorta), 
óvom a szót, a hazulról hozottat. 
Idegen csendben rügyezik ki bokra.

Húsomba takarom: növekedjék, 
fájdalom árán is tisztuljon a fénye - 
árulóm lehet ő, lehet menedékem: 
halálos páncél a kettőnk kötése.

Nyelvem alól szikrázva felmutattam, 
ha arra kért egy szelíd idegen 
(napnyugati királynak mondott érte, 
és megcsókolta a kezem).

A másik csak látni követelte, 
s hogy forgassam, pengét lökött 
melléje, s rikoltva röhögött: 
"Elveszem gyöngyöd, ha kiköpöd."

Azóta zárva a gyöngy, homályban. 
Sebes a szám, hát hallgatok, 
méretlen út van még előttem, 
mint nyelvetépett dervis, ballagok.

8

A sivatagon át megőrül, aki gyenge, 
a lángoló homokba veti magát, 
hívja állati vággyal az enyhet adó, 
kés bizonyságú, hűvös éjszakát.

Ilyenkor gondolj valami másra - 
halkan gyűljön az erő szíveden, 
és ne alkudj olcsón a pusztulásra: 
a véghez itt még minden idegen.

Lázak tánca járja csontjainkban, 
s bizony kidől a szemre vélt derék ...

9

Megkínoztak egyszer, tudni akarták: 
ki vagyok, honnan, mit rejtegetek. 
Mondtam: a lelkem, valami álmokat. 
Bambán néztek, mint hülye gyermeket.

Mert mindenek fölött való a módszer 
(nem lehet ily egyszerű igazság): 
idegeimet bölcs szakértelemmel 
tépdesték, s rángó sebbe hagyták.

Néztek, bűvöltek, belém haraptak - 
csak a kígyó nézhet így egeret; 
nem fájt, csak furcsa, hogy tudtam, 
ember vagyok, és ők is emberek.

10

Most könyvek, nyelvek csendjében élek, 
a nyugalom párolog, mint keserű teám, 
időnként nyugtalan híreket hoznak, 
nyugtalan Európa így talál reám.

S hiába várni tunya áltatás, 
és mindenemet otthon őrzöm, 
semmim sincs, hát lehetetlen, 
hogy kincseim sorsa ne gyötörjön.

A lámák csak értetlen megállnak: 
honnan bennem a kínok bokrai ... 
(A lámák süket fülébe magyarázom: 
"Magyar vagyok, de európai.")

11

No, híres vándor, hová vitt az út, 
kihordott álmod merre láttad? 
Vagy megfojtottad azt a kisfiút, 
ki benned nyöszörögve lázad?

Akárki Mister tudja, merre jársz, 
s agyadat becsüli nagyon, 
megírja helyetted testamentumod: 
hogy ki népé lészen e vagyon ...

S hiába sikolt fel az a kölyök 
lázas és megcsalt éjszakáival ... 
Erős lettél, ezt is eltűröd, 
bódít a tett, akár az ital -

álmodat immár eltakarhatod 
a föld minden szavaival.

12

Oly magasan vagyok idefenn, 
a fenséges halál lábainál, 
a némaság fehér csúcsainál, 
az emlékezés szennyes köveinél,

a megvallás mély medreinél - 
hogy már hittel hiszem: 
vallhatok józan borzongással, 
mindent megadó szelíden, 
szigorúan, hidegen.

Az utat megjártam, s ami kész: 
az már nem az enyém. 
(Ami volna még, ahhoz csalna, 
hívna talán valami részeg remény.)

Lehet, hogy szeretni lett volna jó, 
asszonyt ölelni, nemzeni gyereket, 
kaszálni áramos nyári szélben, 
fejszét emelni téli dérben, 
túrni a földet, kóstolni azt, ami 
érdesen, de érdesen Való!

Lehet, hogy ez lett volna jó?

13

A nép, melyből vétettem, bizonnyal megél, 
tagadjátok le előtte kínjaim, 
elég, ha gond akasztja, próbálja a tél. 
De tegyétek, hogy lelkét megtartsa - megtalálja, 
táplálja a föld ott, ahol él, 
szikkadjon el az emlék ázsiája, 
szívünknek is jusson bor, kenyér.

Beváltatlan álmom minek fájjon? 
A tévedésnél igazam erősebb, 
nem az a fontos, hogy rokonok - 
de testvérek lakják ezt a földet.

Én pedig? A test már vészt csenget, 
de élek. Most a magam dolga minden, 
nem hagyakozom, magamért nem remélek.

Ti se szerkesszetek belőlem 
szakállas példabeszédet."

1969

p.s.: