Payday Loans

Keresés

Hagyomány és újítás a pesti zsidónegyed közösségi életében az 1830-as években
Az emberi életminőség/boldogság
2016. október 17. hétfő, 07:09

Hagyomány és újítás
a pesti zsidónegyed közösségi életében az 1830-as években
Kaczér Illés Zsidó legendá-jában

________________
SZALAI ANNA

 


A magyarországi olvasók előtt kevéssé ismert történelmi családregény - nevezhetnénk család- és közösségtörténeti regénynek is -, Kaczér Illés tetralógiája,1 melynek második részében a reformkori pesti zsidó közösségi élet rajzát nyújtja. A négykötetes mű azt a 19. század elejétől a harmincas évek végéig tartó időszakot mutatja be, amelyben a más-más irányból és más-más időpontban betelepedett zsidóság Magyarország falvaiban, kisvárosaiban, valamint a fejlődésnek induló Pest zsidó negyedében a helyi adottságokhoz alkalmazkodva kezdte kialakítani életformáját. Bécs közvetítésével a nyugat-európai zsidóság körében hódító vallási és világi reformok szelleme is hatott rájuk, változtatott szokásaikon és küllemükön. A gazdasági élet új lehetőségei vállalkozó kedvüket ösztönözték, kezdeményező szellemük új és új területek felé fordította őket. Kialakulóban voltak azok a kereskedelmi, ipari, pénzügyi tevékenységek, melyekben a századvég-századforduló kapitalista társadalma majd meghatározó és vezető szerepet juttat a magyarországi zsidóságnak. Bár a 19. század elejére visszanyúló kezdeteket a közép-európai - ezen belül a magyarországi - zsidóság mindennapi életével, hagyomány- és szokásrendjével, a gazdatársadalmakban elfoglalt helyével foglalkozó történészek, közgazdászok, szociológusok sokféle nézőpontból vizsgálják[1], a válaszok csak ritkán lépnek túl a statisztikailag is megragadható forrásokon, s így mellőzik a változások mindennapi életben követhető hatását, a kisebb csoportok - család, zsinagógai közösség, baráti és munkakapcsolat során létre jövő kisebb-nagyobb társaságok - kialakulására és sorsára való befolyását. A mindennapi élet és mentalitás kutatásához a gyakrabban használt magániratok mellett - napló, levelezés, visszaemlékezés - sokatmondó forrás lehet a szépirodalom (leginkább az elbeszélő művek): bár lényegi jellemzője a különböző forrásokból szabadon fölépített történet elbeszélése, a való élet körülményeinek s eseményeinek megjelenítésére és értelmezésére is törekszik.

A reformkori magyar elbeszélő irodalom - s benne az első magyarul író zsidó írónemzedék novellakísérletei is - vagy életképszerűen örökíti meg, vagy a megoldásra váró társadalmi problémák részeként mutatja be a korabeli zsidóság szokásait, életformáját, a környezethez való viszonyát és a gazdatársadalommal való kapcsolatát.[2] Ebben a korszakban még hiányoznak azok a zsidó szerzőktől származó nagyobb lélegzetű irodalmi művek, melyek a századvégen már regénytémává avatják a zsidó közösség mindennapi életét.

Kaczér Illés száz-százötven év távlatából tekint vissza[3] és kelti életre a reformkor és az azt megelőző évtizedek vidéki zsidóságának mindennapjait, a pesti zsidó negyed életformáját, a családi és közösségi élet napi eseményeit, a közösség életében történt változásokat, a gazdatársadalomban való elhelyezkedés folyamatának kezdetét. A történelmi háttéranyag módszeres kutatását is föltételezhetjük Kaczér egy újságcikkének rövid utalása alapján[4], a regényfolyam egésze pedig az írónak a reformkorról való széleskörű - történeti, irodalmi - ismereteit tanúsítja. A regénytörténetben szervesen összefonódik fikció és történeti tény, de a cselekmény és a regényalakok fő forrása minden bizonnyal az a számtalan anekdotikus történet, mely elhangozhatott családjában és apja kocsmájában, az a kollektív emlékezet, melyet a zsidó családok generációkon keresztül őriznek és adnak tovább saját múltjukról, az apák sorsáról. Kaczér tetralógiája számos önéletrajzi elemre is épít: családtagjait, ismerőseit - helyenként saját nevükön - egy korábbi történelmi korszakban kelti életre, és teszi meg egy előző kor jellegzetes alakjaivá. Az idősíkok összeolvadása, a megtanult ismeretanyag és a saját, személyes élmények egységes regénycselekménnyé formálása avatja a négykötetes Zsidó legendá-t a 19. századi magyarországi zsidó közösség emlékezetének különleges és csaknem egyedülálló szépirodalmi forrásává.

A vidék: zsinagóga és szalon

A tetralógia második és harmadik kötetének legfontosabb színtere a pesti zsidó negyed, és a Pest környékén alapított új városrész, a majdani Újpest.[5] Főszereplője Mailech[6], a lápfalvi kocsmáros, Sulem fia, aki házalóként már bejárta az ország jórészét, és a vándorélet izgalmai, tapasztalatai után Pestre szeretne bekerülni. Bár anyai nagynénje, a tudós Dvóra és családja a terézvárosi gettó-ban[7] lakik, érvényesülését nem e jómódú rokonságra, hanem saját terveire, ügyességére szeretné alapozni. Történetén keresztül föltárul a pesti zsidó negyed harmincas évekbeli világa, mely részben híven őrzi, részben pedig megtagadja azt a zsidó életet, melyben Mailech felnőtt, melyet a láp menti kocsmában örökségbe kapott és a környező falvakból vagy kisvárosokból jól ismert.

Az otthoni élet, gyerekkora világa egységes volt, a kézműves, kereskedő vagy árendás családfő élete műhelye, boltja vagy árendája és a zsinagóga között oszlott meg. Csaknem valamennyien kiérdemelték a "tálmid háhám" (tanuló bölcs) megtisztelő címet, életüknek elválaszthatatlan része volt a zsidó hagyomány tanulmányozása, az írott tannal való folyamatos kapcsolat és a "pilpul", azaz a nehéz passzusok elmét csiszoló megvitatása.Barmicvó, 1880-as évek, Moritz Daniel Oppenheim festménye
A zsinagógai élet nemcsak a vallással és a hagyománnyal való zavartalan kapcsolatot ápolja, hanem a közösségi és társasági élet színtere is. A zsinagógaudvaron gyűlik össze a helyi vagy környékbeli zsidó lakosság, itt találkoznak először a távolról érkezővel, hogy vendégfogadó házukhoz vezessék. A messziről érkező tartja fenn az egymástól távoli közösségek között a folytonos kapcsolatot, az állandó híráramlást, biztosítja a kis közösségek naprakész ismereteit a nagy közösségről. Itt vitatják meg, kinek milyen segítségre, támogatásra van szüksége, hogyan és kik gondoskodnak a rászorulókról. Itt köttetnek az üzletek és házasságok, itt bővülnek a baráti, üzleti és családi kapcsolatok.

A társasági, üzleti élet, a kapcsolatápolás a családfő gondja, de mindennapi gyakorlatában meghatározó szerep hárul a nőkre is. A tetralógia két nő főszereplője, Malkele és nővére, Dvóra nem csak az otthon és a család keretét és légkörét teremti meg - és nyújt ezzel biztos hátteret a külvilággal való kapcsolathoz - egyéniségük, gondolkodásmódjuk, viselkedésük, tanácsaik ugyanúgy befolyásolják a családi légkört és a családtagok közti kapcsolatot, mint a közösségi-társasági vagy üzleti életre vonatkozó döntéseket. Több hajlékonyság, rugalmasság jellemzi őket, mint a férfiakat, legyen szó akár a gyerekek viselkedésének, tulajdonságainak megértéséről, akár váratlan vagy fenyegető helyzetek megítéléséről. Fogékonyabbak a megszokottól eltérő jelenségekre, felismerik a változó világhoz igazodás szükségességét, az új helyét a hagyományok között vagy mellett. De nem csak a két család belső életében kapnak meghatározó szerepet a nők. Nagykároly zsidó közösségi életének megújítási kísérlete, a csütörtöki szalon is egy nőszereplőhöz kapcsolódik.

A regényben szorosan összefügg a hagyományos vallási keret, illetve a társas együttlét megújításának kísérlete. A nagykárolyi zsinagóga ifjabb és mozgékony tagjai, akik messzi vidékekre jutnak el árubeszerző és -értékesítő körútjaik során, megfordulnak Bécsben és Pesten is. Az ottani zsinagógákban meghallgatva a híres Sulzert[8] és pesti tanítványát, Denhof[9] kántort, újításra határozzák el magukat. Csaknem hatszáz lelket számláló évszázados községükben[10] a kiöregedett előénekes helyett ők is kántort szeretnének alkalmazni. A választás a szigeti fidler,[11] Cháim Leib két fiára esik, akik hagyományos öltözékben, suhogó kaftánban, talisszal[12] a vállukon, fekete bársonysipkával a fejük búbján jelennek meg a próbaéneklésre. A zsúfolásig megtelt zsinagógában különösen a karzat női közönsége ünnepli a kántorjelöltek új melódiáit, de a lengyel-haszid zsinagógákban ismert arameus dallamok azokat is meghódítják, akik ellenérzéssel fogadták a kántorfiúkat. A lelkes hangulatot a hagyományhű rabbi intelmei csendesítik le, aki gunyoros felhangokkal nyugtázza, hogy a karzat szokatlanul népes női közönségét nemcsak a szalonok spinétjei és zongorái, hanem az ősi egyházi dallamok is lelkesítik, de megbotránkoztatónak tartja, hogy az asszonyok csipkefőkötő helyett férfiöltözethez illő kalapban jelennek meg, sőt egyikük kalapján "valamelyik nagy afrikai madár farkából" kitépett toll díszeleg.

Mindenki láthatta, hogy a strucctollas Rembrandt-kalapot Adél asszony, ifj. Roóz Fülöp selyem- és bársonykereskedő felesége viseli, aki kihívásnak tekinti a rabbi megjegyzését, és csütörtöki szalonjában való fellépésre kéri fel a két kántorfiút.

A csütörtöki szalon a fiatalok találkozóhelye, Adél asszony itt szemeli ki az egymáshoz illő párokat, és itt terjeszti a Pesten, Brünnben, Bécsben megismert új divatot. E távoli városokba férje kísérőjeként jut el, s nemcsak új ruhákat és kalapokat hoz haza, hanem új könyveket, kottákat is, igyekszik a helybeli ifjúságot a világi tanulmányok és a művelt népek felé fordítani. A tehetséges fiatalok az ő támogatásával és segítségével távolodnak el a hagyományos oktatástól, készülnek a keresztény iskolák vizsgáira, hogy azután a pesti orvosi egyetemen folytassák tanulmányaikat. A szalon életében a zenének is fontos helye van. Adél asszony maga is szívesen énekel, de ennél is szívesebben foglalkozik fiatal tehetségekkel, addig csiszolja hangjukat, finomítja az előadásmódot, míg felléphetnek a szalon közönsége előtt.

A fiatalabb szigeti kántorfiú bemutatkozását éjszakába nyúló fárasztó próbák előzik meg, el kell távolodnia a zsinagógai előadásmódtól, meg kell tanulnia Mozart, Beethoven, Haydn, valamint a művelt nyugaton egyre divatosabbá váló, nemrég elhunyt Schubert szerzeményeit.

A hosszú előkészületek zárt zsalugáterek mögött zajlanak. A meglepetés nem csak a csütörtöki állandó vendégek számára készül, a különlegesnek ígérkező estre hivatalosak a megye és város zenekedvelő hölgyei és urai, az alispán, a főispán, a megyekövet, a polgármester, a károlyi zsidóság főúri védnöke, a gróf és családja is.[13] Az est külsőségeit is gondosan előkészítik: fogadni és helyükre vezetni kell a vendégeket, a műsor két része között felszolgálni a frissítőt, koppantani és cserélni a gyertyákat. A főteremben az első két sorban foglalnak helyet az est rendkívüli vendégei, az igazi zeneértők - Adél asszony számára ők a legfontosabbak: a károlyi nemes kisasszonyok zongoratanárnője, a polgármester helyettese, aki tárogatón játszik, az alispáni írnok, a követ unokahúga, Kölcsey Antónia. A második termet a szalon megszokott közönsége tölti meg, de az estnek van egy harmadik, utcai közönsége is, amely az ablakok alatt állva kíséri figyelemmel a különleges zenei eseményt.

Az est a tervek szerint a két kántorfiú duettjével ért volna véget, de Adél asszony meglepetésére egyikük leinti zongorakíséretét, váratlanul toppant és tapsol. Erre a jelre - ez alkalomra küllemében is átalakult testvére (zsinóros atillát visel, s megnyírt oldalszakállába fésülte tincseit) - átveszi a lendületes ritmust és a zabolátlan litván- orosz-jiddis dallamot. A tetszés első jele az utcai közönség (vásárosok, kikiáltók, fűszeres kofák, fütyülős zsidók, suszterek, üvegesek, tollasok, ócskások, rongyszedők, halott-mosók, bérimádkozók, bóherek) felől érkezik. A hagyományhű jesivanövedékek[14], a kaftános galiciáner haszidok[15] tapssal, lábdobogással kísérik a zsinagógai dal változó strófáit. Meglepő viszont, hogy a főterem közönsége is tapsol, a zongoratanár kisasszony és Kölcsey Antónia eredetinek tartja a keleti táncéneket, apolgármester helyettes szerint a keservesen vidám héber kurjongatás kiválóan alkalmas dudára és klarinétra, az alispáni másodtitkár az értelmetlen hadarást jobban kedveli, mint a Bécsből érkező német szövegű nótákat. A lelkes taps a dal ismétlését rendeli, az újraéneklés már nem a két kántorfiú magánszáma, csatlakozik hozzájuk a tisztultabb zenei élvezetre még éretlen utcai közönség, és a főteremben a megye előkelőségei velük együtt, zsidó módra tapsolnak, toppantanak, kurjongatnak. A szalon megszokott közönségét pedig csak a házfal választja el az utca hallgatóságától. A szalonban, ahol Adél asszony szerint nincs helye a nyers tréfáknak, rigmusoknak, orosz-lengyel zsidó és héber dallamoknak, a csütörtöki állandó vendégek és a rendkívüli alkalomra meghívott előkelőségek együtt lármáznak, gajdolnak, "visszasüllyednek a litván haszidok és a pusztai dervisek" szilajságába.[16]

A kántorfiúk zsinagógai szereplése és szalonbeli fellépése is kísérlet az új meghonosítására, de mindkettő visszakanyarodik a hagyományhoz. A kántorfiúk tiszteletére összegyűlt zsinagógabeli közönség a hagyományhű rabbi intelmei miatt oszlik szét. A második esetben a kántorfiúk maguk térnek vissza a hagyományos dallamokhoz és előadásmódhoz, s ezzel kapcsolják össze a közönség belső és külső csoportjait. Adél asszony kísérletének megvannak a maga sikerei: a szalon fiatal, a hagyomány által tiltott világi műveltségre fogékony tagjai közül többen kikerülnek a vidéki vagy kisvárosi környezetből, és a nagyvárosi közösségek tagjaivá válnak. Ők azonban kivételek, a kisváros, de még a szalon válogatott közönsége sem érett a pesti vagy a külföldi nagyvárosok divatos műveltségének maradéktalan befogadására. Másfelől maguk az újítók is bizonytalanok: Károlyban azok a kántorfiúk volnának hivatva a zsinagógai hagyományt megújítani, akik egyrészt a külföldről hozott legújabb és legdivatosabb zenét tolmácsolják a szalonban, másrészt az estet saját hagyományukhoz való visszatéréssel zárják le.

A pesti közösségi élet más kereteket kínál, itt a régi és az új, harcban egymással, alakítja ki a maga közösségi-társasági színtereit, megőrizve vagy megújítva a közös hagyomány alapjait. Adél asszony szalonjához hasonló társasági körre nincs példa a Zsidó legenda Pesten játszódó fejezeteiben. Ugyanazok a feladatok, melyeket a kisvárosi szalon hivatott ellátni, más helyszíneken, családi vagy közösségi környezetben találnak otthonra.

A hangosak öreg zsinagógája Pesten

A Pesten élő, tűrt, félig tűrt, tűretlen zsidók,[17] a terézvárosi gettó lakói a hatóság szerint osztatlan, jogilag el nem ismert gyülekezet. A közösség belső élete azonban korántsem osztatlan. A társadalmi rétegződés különbségei, a megélhetést biztosító foglalkozások, a hagyományőrző és a reformtörekvéseket követő zsinagógai közösségek más- más életformát alakítanak ki, eltérőek a vallási szokások, különbözik a nagyobb közösség háttere, a család életvitele.

Az Orczy-házban[18] működő öreg zsinagóga a gettóközösség nagyobb részének legfontosabb társaséleti színtere.Az Orczy-ház Károly körúti homlokzata
A nap meghatározott óráiban az öreg zsinagóga udvarán gyülekezik a férfiközösség, hogy megvitassa a mindannyiukat érintő legújabb és legfontosabb eseményeket, megtárgyalja az üzleti élet híreit, meghallgassa a közösséget fenyegető legfrissebb eseteket, közösen gondolkodjon a megoldásukon, vagy a csak fél füllel hallott szokatlan történések apró részleteit addig rakosgassa egymás mellé, míg kikerekedik az az elfogadható és logikus eseménysor, melynek részletein vitatkozhat, mozzanatait kedve szerint és fantáziája segítségével továbbszínezheti. Szombaton és ünnepnapokon más a zsinagógaudvaron a légkör: a közösség megfeledkezik a nyugtalanságról, félreteszi az üzleti gondokat, talmudizál, hogy azután a nehéz szövegeken csiszolt elmével gondolkodhasson a hétköznapok ügyein.Az Orczy-ház egyik udvara
Ezeket az együttléteket jókedv, humor és gúny színezi, a fölszabadult hangulatban bárki kifigurázhatja társait.

A zsinagógaudvaron való együttlét és beszélgetés a társasági élet minden feladatát ellátja: folytonos érintkezést és híráramlást tart fenn, a gondok-bajok meghallgatásra találnak, megoldásukkal közösen próbálkoznak. Az üzleti és magánéleti ügyekben való naprakész tájékozottság nemcsak az egyén, hanem a közösség érdeke is, ugyanakkor a hírek kielégítik a kíváncsiságot, elegendő tápanyagot nyújtanak a fantáziának, a kikövetkeztetett lehetőségek pedig elszórakoztatják az alkalmi hallgatóságot.

A társalgás témái és formái csoportonként változnak. A közösség választott vezetőinek mások a gondjai, mint a vásárosoknak, a tűrt éstűretlen zsidók másról beszélgetnek, mint az ifjabb nemzedék. De minden különbözőség ellenére két dolog mindenkit egyaránt foglalkoztat: a hatóságokkal való kapcsolat, vagyis a veszélyeztetettség kérdése, illetve a reformszellemben működő csendes zsinagóga híveket hódító léte.

Ha a vásárfelügyelő esti razziázása során összefogdossa a zsidókat,[19] másnap a zsinagógaudvaron már két elöljáró csörgeti a rézperselyt, hogy a városháza fogdájában sínylődők kiszabadítására és családjuk megsegítésére megfelelő összeget gyűjtsön. Az önsegélyezésnek megvannak a maga íratlan szabályai. Ha az öregek gyűjtenek, bőkezűen kell adakozni, mindenkinek rangja és lehetősége szerint kell a perselybe dobnia. Aki önszántából nem ad eleget, kiszabnak rá egy összeget, s már ez is a közösség előtti megszégyenítés formája, de még szigorúbb elbírálás alá esik az, aki a kiszabott összegen vitatkozni kezd. Az összegyűlt összeg arra szolgál, hogy mielőbb kiszabadítsák társukat a fogdából, illetve, ha ez nem sikerülne azonnal, gondoskodjanak a fogva tartottak kóser kosztjáról. A zsinagógaudvar közössége mindenkit számon tart: a jelenlevők egymástól tudakozódnak a távollevők felől, találgatják, ki hova tűnhetett, hogyan derítsék ki, nincs-e szüksége a közösség segítségére.

A zsinagógaudvaron arról is tudnak, ki fordult el az öreg zsinagóga közönségétől, vagy készül megtenni az első lépéseket a hangosaktól való elszakadás felé. Mailech megjelenése Pesten az első pillanattól kezdve vihart kavar, és személye mindvégig az érdeklődés középpontjában marad. A hagyományőrzőktől való eltávolodásának, majd a hozzájuk való visszatérésének minden mozzanatát figyelemmel kísérik. A leplezetlen megvetés, a gúny, a szavak nélküli kiközösítés mellett kíváncsiság, találgatások kísérik jelenlétét vagy távollétét, végül kivívja a közösség elismerését.

Pesten maradását váratlan fordulatnak köszönheti: a csendes zsinagóga kántora, Denhof, fölveszi a kóristafiúk közé. Mailech állandó lelkiismeret-furdalással küzd életének e fordulata miatt, és mielőtt végleg elkötelezné magát a csendeseknél, részben már megváltozott külsővel ismét megjelenik az öreg zsinagógában, ahol korábbi ismerősei megvetéssel szemlélik: öltözéke már nem hasonlít az ő viseletükhöz, tincsei már nem oly dúsak és rövidebbek is. Péntek este van, a zsinagógaudvaron a vásárosok is talmudizálnak. Mailech szeretne bekapcsolódni a beszélgetésükbe, de gúnnyal fogadják annak a hozzászólását, aki a csendeseknél, a borotvált képű kántornál tanul és a bécsi rítus szerint ejti ki a szavakat. A zsinagóga vénei, akiknek meleg tekintetével találkozott korábban, most indulattal, gyanakvóan nézik, egyetlen barátságos szót vagy tekintetet sem remélhet tőlük.

A fiatalok között vannak, akik kedvesen üdvözlik. Unokafivére, Lájbis, aki korábban lenézéssel kezelte, most Menyus néven, családtagként mutatja be barátjának, Kánicz Fülöpnek. Mailechot most már nem csak külseje, névhasználata is elválasztja a zsinagógaudvar közönségétől. Lájbis megváltozott viselkedésének oka, hogy az eltelt néhány nap alatt Mailech énekhangjáról máris legendák terjedtek, izgalmas és érdekes személy lett, akinek rokonságával büszkélkedhet. Olyannyira imponál neki Mailech, hogy még az apja és a közösség előtt elhallgatott titkát is megvallja neki: bár Pesten nem lépheti át a csendes zsinagóga küszöbét, Bécsben, ahova a figyelő szemek már nem követik, néhányszor már meghallgatta a híres Sulzert, sőt az Operában a Varázsfuvolá-t is. A művészet iránti érdeklődés egy közösségen belüli kisebb társaság szerveződésének alapja lehetne, ha ezt az érdeklődést nem öveznék tilalomfák, és ha Mailechot valóban vonzaná a művészként való fellépés távoli lehetősége. Kánicz Fülöp nem az énekes Mailechhoz vonzódik, számára sokkal izgatóbbak apjáról, Sulemről és a lápfalvai mocsár kiszárításáról és termőfölddé tételéről szóló hírek. A más, az új, az eddig nem próbált lehetőségek foglalkoztatják a két pesti fiút, de a cselekménynek ezen a pontján Mailechot mindez kevéssé érdekli. Legfőbb célja most az, hogy Pesten maradhasson.

Két hét utána a nagybácsi, Goldberg Joel (az öreg zsinagóga elöljárója, aki ekkor tér vissza nyugat-európai bevásárló körútjáról) pofonjai vezetik vissza a csendes zsinagógából az öreg zsinagóga udvarára. Ujjal mutogatnak rá: itt van Mailech, aki két hétig kórista és Menyhért volt Denhof házában. Igyekszik bátran sétálgatni az emberek között, és abban bízni, hogy a zsinagógaudvar hamarosan más témát talál, hogy időszerű kérdések vagy pletykák elfeledtetik személyét és történetét, de első pesti barátai most még rajta nevetnek, kárörvendve gúnyolják. Hiába viseli ismét régi kopott ruháját és agyonfoltozott vásári csizmáját, élcelődnek vele. Lájbis számára sem érdekes többé: szombat délután, ha barátaival sétál, elvonul Mailech mellett, mintha észre sem venné.

Mailech és a pesti közösség kapcsolatalakulása is példázza, hogy bármilyen esemény, amely a gettó közösségének egészét vagy egyes tagjait érinti, a legapróbb részletekig megvitatásra kerül a társasági-közösségi élet állandó, mindenki számára nyitott színterén. A nyitottság különféle összefüggésekben értendő. A helyszín a zárt közösség valamennyi tagja számára nyitott: a szabad ég alatt nyíltan beszélhetnek mindenről, a hírek mindenhonnan és mindenkiről eljutnak ide és továbbmennek innen, a közösség előtt semmi nem marad titokban.Rakparti jelenet, 1843, Johann Clarot litográfiája. Forrás: In the Land of Hagar. The Jews of Hungary: History, Society and Culture, Beth Hatefutsoth, The Nahum Goldmann Museum of the Jewish Diaspora, Tel Aviv and Ministry of Defence Publishing House, 2002
E társas élet ugyanolyan nyitott, mint helyszíne, az udvar.

A munkahely, akár a piaci sátrakban vagy a földre leterített ponyva mellett, akár a gettóban működő üzletekben, kicsinyített formában megismétli a zsinagógaudvar társaséleti szerepét, azzal a különbséggel, hogy ott a közösségi, itt a személyes érintkezés hangsúlyosabb. A piacon egymás mellett vagy helyüket állandóan változtatva áruló vásárosok között kialakuló párbeszéd az áru, a vevő, az üzlet körül forog, a mindenki számára érthető, különféle jelbeszédek a közeledő veszélyre - vásárfelügyelő, helypénzszedő közeledtére - hívják föl a figyelmet. A munka közben folytatott és a helyszín adottságai miatt meg- megszakadó találkozásokban, beszélgetésekben fontos szerepe van az új ismeretségek kialakításának, a formaságokat nélkülöző bemutatkozásban a hagyományismeretről vagy hagyományőrzésről egymással közölt jelzéseknek. Ugyanaz az információcsere és a közösség tagjait óvó-védő összetartás jellemző a piacosok-vásárosok munka közben kialakult kapcsolatára, mint a zsinagógaudvaron folytatott vélemény- és gondolatcserén alapuló párbeszédsorozatokra.

Az üzletekben is kínálkozik alkalom arra, hogy a bolt tulajdonosa és a betérő vevő folytassa azt a szinte szakadatlan társasági-közösségi életet, melynek eredeti és állandó színtere a zsinagógaudvar. Van, aki talál időt arra, hogy talmudizáljon vevőivel, hogy bölcsességeket mondjanak egymásnak vagy tréfálkozzanak, csevegjenek. A fűszerüzlet tulajdonosa pedig az áruját rejtő száz fiók kezelésével kápráztatja el vevőit. A felesége ugyan föl-le mászik a létrán, és egymás után húzogatja ki a fiókokat, míg rátalál a megfelelő árura, ő viszont minden vevő előtt bizonyíthatja a jesiva-végzettség fölényét: a szegfűszeget a varrótű, a timsót a paprika, a borsot a drótszeg feliratú fiókból veszi elő. Áruja egyéni elgondolás szerint való tárolásáról nem kíván lemondani, az érkező áru mindig az épp üres fiókba kerül, hogy gyapjas szakállát simogatva elmondhassa mindenkori vevőjének: "Aki tálmid háhám [...], az fejjel dolgozik. Ülepe mindenki másnak is lehet.[20]" Az ámulatot keltő, mindig más formában ismétlődő bűvészmutatvány a fiókokkal a nyilvánosság előtt való szereplés, a társasági érintkezés, az önbemutatás egyik formája.

A csendesek kultusztemploma

Itt egészen más légkör uralkodik. A Bácskai-udvarban[21] működő csendes zsinagóga mintája a bécsi reformzsinagóga, ahova a regényhősök közül többen is eljutnak. A Seitenstettengasséban Mendelsohn Mózes[22] reformeszméi szerint a hitvallás alapelve, a "hiszek" helyett a "megismerem" sok mindent megenged, ami a hagyományőrző ortodox zsinagógákban tilos. A tetralógia második kötete rövid leírást nyújt a bécsi reformzsinagógáról.[23] Peszah utolsó napján, a délelőtti istentiszteleten a közösségnek csak néhány tagja van jelen. Sulzer kántor tenorja az adakozókat sorolja, majd fiúk kórusa kíséri a húsvéti halleluját. Dúsan aranyozott, barokk faragások díszítik a fal menti páholyüléseket, ahol közismert történelmi személyiségek foglalnak helyet. Az öreg kamaraorvos, Oesterreicher Manes József[24] és a császárváros legnevezetesebb zsidaja, Rothschild Salamon[25] báró, mellette selyem nyakcsokorral, ezüsttel szőtt imasállal fia, Anzelm báró, aki délután galambszürke cilinderben jelenik meg a templomudvaron. Az ősz doktor körbekínálja a császártól kapott arany burnótszelencéjét.[26]

A rövid bécsi zsinagógai életkép a regény cselekményében kulcsfontosságú. Két rég nem látott ismerős találkozik az előkelők ülései előtt, az új generáció előtt nyitott két lehetséges pályakép elbeszélésére ad alkalmat a zsinagógai háttér. Sáje (Isayah/Jesája) Österreicher, aki a teológiai és bölcsészeti doktorátus után most bácsikája, a hírneves kamaraorvos támogatásával hamarosan megszerzi az orvosi oklevelet, és Szrule Jontev/Jomtow (Jónap Izrael), aki hosszú vándorlás során gyűjtötte össze a bankvilágban és az iparfejlesztési lehetőségek területén mindazokat az ismereteket, melyek a cselekmény folytatásában további sorsának, kudarccal, majd sikerrel végződő kísérletezéseinek alapja lesz. Hosszú évek után a bécsi reformzsinagógában való találkozásuk annak a változásnak jele, mely a hagyományon felnőtt generációt az értelmiségi pályáig, a hagyományos foglalkozásoktól az új vállalkozásokig vezeti el. Kettőjük közül Sájéval a pesti Bácskai-udvarban is találkozunk.

A pesti csendes zsinagóga és közönsége már a külsőségekben is különbözik az Orczy-ház öreg zsinagógájától. Az előimádkozó helyét Denhof kántor foglalja el, akit Uriel Gábor, a csendesek elöljárója busás költségekkel Bécsbe küldött hat hétre, hogy ott leszokjon zsidós gesztusairól, és elsajátítsa Sulzer taglejtéseit. A rabbi helyén Bach József[27] hitszónok áll, neki nyolc hét alatt kellett megismerkednie Mannheimer Issac Noah[28] szószéki művészetével, elsajátítania a zsargonmentes, goethei színvonalú német nyelvet. A kórussal együtt énekelt dallamok semmiben sem hasonlítanak az öreg zsinagóga közös imájához. A hívők csendes áhítattal hallgatják a szertartást, aki megfeledkezne magáról, beszélgetne vagy hangoskodna, a körbejáró felügyelő szájára tett ujja rendre inti. Ruben egyházfi halkan recsegő cipőben lép Mailechhoz, hogy figyelmeztesse, nagyon zsidós, ahogy imádkozás közben felkiált, a csendes zsinagógában a fiú szilaj ujjongásán megrökönyödnek a hívők. Nemcsak a csend és az ének különbözik, a kimondott szavak is másképp hangzanak. A vidéki zsinagógákban és Pesten a hangosaknál használt hagyományos askenázi (zsidó) kiejtés helyett itt a művelt nyugaton hódító szefárd (héber) kiejtést fogadják el érvényesnek.[29]

A csendesek zsinagógájában kétféle közösség van. Az egyik a Denhof kántor házában lakó és nevelkedő kórusfiúk csoportja, a másik a zsinagóga közönsége. Mailech nem önszántából csatlakozik a kóristákhoz. Első pesti napján az áruját kínáló, maga költötte rigmusokra, illetve rendkívüli hangjára figyel föl a piacon időző Denhof kántor. A találkozás ismeretlen világot nyit meg Mailech előtt, a borotvált arcú, gojos[30]külsejű idegen tiszteletet ébreszt benne, öltözete után ítélve - fekete, reverendaszerű kabátot, zárt fehér gallért visel - tiszteletesnek nézi. A homályos közlésekkel induló, majd vásári alkura emlékeztető párbeszéd során kiegészülnek rövid pesti tartózkodása alatt fölszedett hézagos ismeretei a csendes zsinagóga elnökéről, hitszónokáról, az ottani szokásokról, a nem zsidós kiejtésről, a csendesekhez időnként ellátogató igazi magyar urakhoz, grófokhoz, bárókhoz is illő zenei élvezetről. Mailechot azonban bizalmatlanná teszik az idegen hangzású szavak: templom, kántor, hitszónok, "minisztráns". Az is zavarja, hogy eddig, ha üzletkötésre került sor, mint most is, mindig villámgyorsan átlátta az előnyöket, hátrányokat, és azonnal tudott dönteni, most azonban a hangjáért kínálnak neki iskoláztatást, heti bért, lakást, ellátást, kalaptól cipőig új ruhát, szombati és kórusfiú öltözéket, a hangjáért, amelyről mindeddig nem gondolta, hogy értéket jelent, és amelyet most meg akarnának venni tőle. Ígéretét, hogy másnap elmegy a Bácskai-udvarba, eleinte nem gondolja komolyan, és nem is menne (túl sok a nyugtalanságot okozó tényező ebben az alkuban), ha nem ébredne föl benne a makacs "csak azért is": megmutatja Lájbisnak, mégis Pesten marad. A csendes zsinagóga kántorának első segédjeként meg is kapja az időzési engedélyt, rendezetlen papírjai most már nem okoznak gondot.

Mailech a kóristák közösségéhez tartozik a Bácskai-udvarban. Ifjabb társai hibátlanul olvasnak kottát, ő pedig állandó nevetség tárgya, mivel sokszori próbálkozásra sem olvassa le a helyes hangot, ellenben érthetővé formálja a szolmizáció hangjait: "Dóra, mi fáj, szól a zsidó".[31]Denhof kántor felesége, Rozália asszony, már az első nap sürgeti, hogy nyírassa meg bozontos haját, vágassa le és fésültesse pelyhedző pofaszakállába vaskos és hosszú tincseit. A kóristák lakhelye és ellátása, a vadonatúj öltözet, a heti kereset váratlan kényelmet és biztonságot nyújt, korábbi bevételével és megélhetésével összevetve - Mailech fölállítja magában az üzleti mérleget - a veszteség-nyereség egyensúlyban van. De vannak zavaró tényezők, ezeket nem lehet az üzleti mérleg tételei közé sorolni. Mailech annak a Rozália asszonynak a kosztján él, aki a saját haját viseli, és ez még a Hatam Szofer tilalmazta szövegkiejtésnél is tilalmasabb.

Mailech közeledő szombati bemutatkozása a csendes zsinagógában - amikor szólót énekel, amelyet duettben fejez be a mesterrel - minden részletében koncertre emlékeztet. A felkészülés ideje alatt Denhof, aki olyan művészi gonddal oktat és énekel a Bácskai-udvarban, mintha bécsi mestere, Sulzer figyelme a távolból is állandóan kísérné, nem véletlenül biztatja Mailechot rendkívüli sikerekkel kecsegtető jövővel.

A kóristák közösségével a próbák kapcsolják össze Mailechot. Bár rendkívüli hangja kiemeli a kórusfiúk társaságából, a közös próbák folyamatosan ébren tartják azokat a rossz érzéseket, melyek Denhof kántorral való első találkozása óta kellemetlen kérdéseket ébresztenek benne. Hasonló nyugtalanságokkal vívódik Becalél nevű társa, bár őt nem a véletlen, hanem zenei ambíciói vezették a kántor kórusába. Mailechnak Mozartról, Gluckról, a nemrég elhunyt Beethovenről beszél, és arról, hogy sakter apja, aki jesivába küldte, hogy belőle is sakter és előimádkozó legyen, "megtépné a ruháját, leülne a földre, és hamuval a fején meggyászolná a fiát, aki az ősi vallás betűje szerint már meg is halt"[32], ha megtudná, hogy Becalél a csendes zsinagógában énekel. Talán azt még megbocsátaná, hogy eladta a sakterkést és helyette hegedűt vásárolt, hogy Pesten Mordchele Rosenthal[33] marsalik bandájában játszik, nemcsak zsidó lakodalmakon és nemcsak zsidó nótákat, hanem polkát, csárdást, palotást és más gojis zenét is. Talán még azt is, hogy a mulatozó urak Gyarmati Bencének hívják, mert nem mondhatja nekik, hogy nagyapja, a híres celemi[34] rabbi után Becalél Ben Gedalja a neve. Becalél gondolatban mégis halott nagyapjával vitatkozik, aki saját meghosszabbított földi élete nevében hevesen tiltja a Bence nevet.

Mailech is érzi a távolból Sulem tata feddő tekintetét, időn és téren át apái és dédapái is rosszallóan csóválják a fejüket, amikor "burich" helyett "baruch"-ot (áldott), "umein" helyett "ámen"-t, "kudajs" helyett "kádos"-t (szent) kell mondania.

A Bácskai-udvar másik közössége a csendes zsinagóga közönsége. A tisztára festett nagy imaterem nem állandó találkozási helye e közösség tagjainak, a hét közönséges napjain kong az ürességtől, szombattól szombatig a karfiúk próbái és az egyházfik tartják fönn a folytonosságot. A templomban a legmagasabb hatóság előtt feszesen és csendben állnak, nem kiáltoznak, nem ujjonganak, csak lapozgatnak az imakönyvben, és hangtalanul mozgatják az ajkukat. Akik ma ilyen finoman viselkednek, valaha ugyanúgy kiáltoztak a piacon, mint Mailech és vásáros társai, de megfogadva az Uriel testvérek jelszavát, "csinosodni, finomodni, nemesedni" kell, már nem járnak vásárra: üzletükben és irodájukban finoman és előzékenyen szolgálják ki a vevőt és az ügyfelet, s ugyanez a viselkedés jár a templomban Istennek és angyalainak.Péntek este, 1880-as évek, Moritz Daniel Oppenheim festménye

Mailech közöttük van péntek este, de hiába látta már őket és kezdi megszokni az arcukat, a szemük idegen marad. Az öreg zsinagógában hétköznap is tízszer többen vannak, és azok is ismerősei, akiket még sosem látott; itt rideg idegenek, "egykedvű mostohatestvérek"[35] között van. És mégis, ismerős hang fordul felé, Sáje doktor. A család régi barátjával való találkozás egy már régen várt kérdéssel kezdődik: "Mit keresel te itt, Mailech?"[36] Meglepetésére azonban a kérdező ugyanazokról a belső vívódásokat számol be, melyekről kórista társával, Becaléllel ő is többször beszélgetett. A doktor gondolatban halott nagyapjával, a károlyi rabbival vitázva azzal mentegeti magát, hogy a kételkedők gyülekezetéhez tartozó betegei miatt jár ő is a csendesekhez. A halott rabbi nagyapa azonban most is duzzog, ahogy duzzogott egykor életében, amikor unokája a hébert görögre és latinra, a jesivát orvosi egyetemre cserélte. Mailech a csendesek érveivel válaszol Sájénak: Isten a halk szót is megérti, a legfelsőbb hatóság előtt illik csendben viselkedni. Meglepi az orvos válasza: nem az Isten a fontos, hanem aki kiáltani szeretne hozzá, minden hatóság előtt befogjuk a szánkat, egyetlen hely marad, a zsinagóga, ahol kinyithatjuk. Mailech megérti fiatalabb és idősebb barátja vívódásait, ezzel a sajátjaira is magyarázatot talál: "A zsidó fiú életébe és gondolkodásába súlyosan beleszólnak az apák és nagyapák egészen Ábrahámig, és a tanítók fel egészen Mózesig. Ha megismétli az oktatásaikat, csak mozgatják a szájukat a sírban, de ha megtagadja az irányítást és a tanítást, a sírból is kikiáltanak."[37]

Mailech belső vívódásainak külső, erőszakos beavatkozás vet véget. Joel, a nagybácsi jogán, szigorával és nehéz kezével, három pofonnal oldja meg a helyzetet. Váratlanul, az utolsó pillanatban, a Mailech fellépését megelőző próbán jelenik meg a csendesek zsinagógájában, hogy az eltévelygő fiú arcán csattanó pofonokkal rendezzen egy családi ügyet, és ezzel, jelképesen, a pesti gettó legfontosabb közösségi kérdésére is válaszoljon.

A Bácskai-udvarban a hangosak nyitott és folytonos társasági-közösségi életét kétszemélyes kapcsolatok váltják föl. Mailech és Denhof, Mailech és Becalél, Mailech és Sáje beszélgetéseikben bizonytalanságot, kétkedést, belső vívódást osztanak meg egymással. A csendes zsinagóga még nem jelent otthont, társasági érintkezési formát, összetartozást, a kultusztemplom még nem a közösségi élet színtere, csak kísérlet a "csinosodni, finomodni, nemesedni" jelszó szellemében.

A két közösség közti átmenetet példázza Árje Teigler edényboltos története. Amikor "Krakauból" Pestre érkezett, kaftánt, hosszú szakállat és tincseket viselt, olcsó edényeket árult a nagypiac sarkában. Már nem visel kaftánt, tincseit lenyírta, szakálla addig rövidült, míg csak a két széle maradt meg, a Király utcában, a Fehér Lúddal szemben van a boltja. Azt híreszteli, hogy csak aurummal és fakéssel borotválkozik, de feleségéről, a kényes Offenheimer lányról mindenki tudja, hogy nem tűri a házban a szőrtelenítő habarcsot és a fakaparót, és hogy Reb Árje lehúzott redőnyök mögött borotvával borotválkozik, még szombaton is, amikor szürke frakkot, kockás nadrágot, selyem köcsögkalapot ölt, és feleségével, aki már nem csipkés főkötőt, hanem kalapot hord, a zsinagógába indul.

A szigorú hagyományőrzéstől való eltávolodása azzal kezdődött, hogy Király utcai üzlete pincehelyiségeit évente négy alkalommal, az országos vásárok idején, szombaton is nyitva tartotta. Joel őt is, ahogy másokat is, társadalmi megtorlásokkal igyekezett visszatéríteni a helyes útra: legjobb vevői, a hithű családok bojkottjával fenyegette Teiglert. Teigler megtalálta az önmaga és a közösség számára is megfelelő megoldást, nagyvásárok idején keresztény segédje árul a félig nyitott pinceajtón keresztül, miközben ő a zsinagógában van.

A csendesekhez való közeledése üzleti és magánéleti szokásaiban is jelentkezik, mégis, amikor a Bácskai-udvar elöljárójának testvére, Uriel Mózes "fajtájához illő türelmetlenséggel mondott búcsút ősei hitének", éppen ő öntötte szavakba a még habozók véleményét: "Tudjuk, tudjuk, hogy az út ide vezet. De sürgetni nem hagyjuk magunkat."[38]

A csendes zsinagóga, bár közönsége a gettó kisebbsége, mégis terjeszkedik. Uriel Gábor, a csendesek elöljárója régi tervét valósítja meg, amikor, kihasználva a kedvező alkalmat (az öreg zsinagóga elöljáróinak tavaszi külföldi bevásárló körútjait), a bécsi Seitenstettengasse mintájára, az Orczy-ház harmadik udvarán, elkezdi az új csendes zsinagóga építését. A termek, bár kisebbek, mégis úgy épülnek, mint a szomszédos öreg zsinagóga, ám itt Sulzer bécsi templomának cirádáit festik a falra, a színes ablaktáblákon lombok, rózsák, liliomok virítanak. A csendesek új otthona a környező népek istentiszteletének áhítatát sugallja.

A Dvóra-udvar

A terézvárosi zsidók társasági-közösségi életében a zsinagóga mellett nagy szerepet játszik a szűkebb vagy tágabb értelemben vett család. A tetralógia Pesten játszódó cselekményében a legfontosabb családi színtér Joel és Dvóra otthona. A gettóközösségen belül jelentkező ellentétek, a hangos és csendes, a hagyományőrző és a reformok meghonosítását szorgalmazó kettősség a családközösségen belül is jelentkezik. Joel az apák örökségének feltétlen megtartását éppúgy megköveteli az otthon, mint a gettó jelképes falai között. Felesége, Dvóra azonban más értékeket is fontosnak tart.

Nikolsburger Menasse öt lánya közül Dvóra a legidősebb, és húgaival ellentétben, akiknek szépségét Nikolsburg, Pozsony, Bécs zsidó községe csodálta, ő az egyetlen csúnya Nikolsburger lány (arca egyetlen szépségét, szemét nagy pápaszem takarja el). Testi fogyatékosságait - himlőhelyes arc, seszínű haj, rendetlenül nőtt fogak, alacsony termet, félvállasság - olthatatlan tudásszomját és szüntelen kíváncsiságát csillapító tanulással és széleskörű műveltségével pótolta. Hamar félretette a nőknek szánt jiddis Bibliát, az apai ház jesivanövendék vendégeitől megtanult héberül, eredetiben olvasta a Bibliát, arameus fordítását és a kommentárokat, a Talmud passzusait. Megtanult latinul és franciául, később pedig angolul és törökül is, mert Joel megemlítette, hogy angol és török gyárakkal szeretne kapcsolatba lépni. Angolul, franciául, törökül Dvóra folytatja Joel üzleti levelezését, és írja a pesti gettó kérvényeit és beadványait a kormányhoz vagy az országgyűléshez, németül vagy latinul. Almulsin Izsák[39] régiségkereskedő Dob utcai üzletében is a könyvek érdeklik legjobban, a világ és az élet ismeretlen és rejtett dolgait szeretné fölfedni és megérteni a könyvekből. Válogatás nélkül olvas mindent: Werbőczy Tripartitumát, Comenius, Spinoza, Rousseau, Voltaire könyveit, orvosi, botanikai, asztrológiai köteteket, a Vulgata fejezeteit, az európai irodalom legújabb műveit. Félelemmel viszi haza a szigorú zsidó környezetbe a tiltott könyveket, és éjszakába nyúlva olvassa őket az elhaló gyertya fényében. De a művelt, bölcs asszony - ahogy a Dvóra-udvar és lakóinak sorsa bizonyítja - fogékony a mindennapi élet gondjai iránt is.

gettó szomszédságában felépült Zsidóbódé utca elején áll Goldberg Joel zsibvásári anyagokból épült háza. Idővel hozzáépítettek, melléépítettek, ráépítettek, úgyhogy az egykor hatalmas udvar helyén már csak öt görbe gyümölcsfa jelzi Dvóra féltve őrzött kertjének emlékét. A hozzáépítés, ráépítés újabb és újabb lakókat hozott a Dvóra-udvarba. Joel távoli rokona, Hindele megözvegyülve hét gyerekkel érkezett, akiket a Dvórától tanult csipkekészítésből nevelt fel: lányaival együtt a gettó előkelőbb asszonyainak horgolt főkötőket készít, idővel már a nemesasszonyok is nála javíttatják brüsszeli csipkéiket. Az ő lakása fölé épült Abelesz Eszter otthona: őt is be kellett fogadni gyerekeivel, amikor férje meghalt, bár nem volt rokonuk. Eszter látja el parókával a gettó hithű asszonyait. Az udvar hátsó részében él Seindele, a nagyszájú kofa számtalan gyerekével, szűnni nem akaró panaszáradatával és talmudista férjével, aki hosszú szárú pipával ül a Gemára[40]előtt, és soha egyetlen szót sem szól. Mellettük és a pincékben fehérnemű-varrónők, lakodalmi szakácsnők, zsoltármondók, vízhordók, káposztataposók, mosónők, talmudisták laknak.

Az udvar végén, a földszintes épület utolsó szobájában ötven-hatvan gyerek szorong az iskola két hosszú asztala mellett. Reb Lézer ordítással, veréssel próbál fegyelmet és tekintélyt tartani az egész utca gyereknépe előtt, de a legnagyobb figyelmet azzal éri el, ha mesét mond a Talmudból, Midrásból.[41] Történeteit úgy adja elő, mintha ő maga is jelen lett volna az elbeszélt eseményeknél. Joel csak időnként, szombaton és váratlanul látogatja a hédert,[42] elöljáróként szigorú kérdésekkel vizsgáztatja a gyerekeket, Dvóra azonban gyakrabban megy közéjük, különösen nyáron, amikor a tanítás a tornácon zajlik, és anélkül, hogy kérdéseivel beleszólna, csak figyel, hallgatja a gyerekek jelenléte miatt különös gonddal fogalmazott válaszait. E közösségben Dvóra tud legtöbbet a gyerekekről, figyeli őket játék, civakodás közben, megismeri tulajdonságaikat, fölfedezi képességeiket, és látja el tanáccsal a hozzá forduló anyákat: az egyiket asztalosnak, a másikat rőfösnek, a harmadikat küldjék ötvösnek. Az udvarban élő családok és gyerekeik számára az önállóságot jelentő, megélhetést biztosító foglalkozás magas szintű elsajátítását jelöli ki követendő útként.

A Dvóra-udvar közössége a családi élet kiterjesztése, ugyanakkor a gettó nagy közösségének kicsinyített változata. Az együttélés helyszíne, az udvar a benne foglalt családi kör(ök) természetes nyitottságát valósítja meg, az udvarban való letelepedés, a megélhetést nyújtó mesterségtanulás, a családok közti átjárhatóság, az egymásra figyelés, az egymást segítés a családok életképességét biztosítja. A közös élettérnek a családias ismeretségnek és egymáshoz való közelségnek a magánéletben is jelentősége van. A parókakészítő lánya anyja munkáit viszi a színházba, majd Dvórától kapja a tiltott olvasmányokat, a színdarabok írott változatát, végül megszökik a színtársulattal. Amikor Mailech eléri a házasulandó kort, nemcsak a hivatásos házasságközvetítők érkeznek hozzá változatos ajánlatokkal közelebbi és távolabbi helyekről, a Dvóra-udvarból az anyák közvetlenül kínálják Mailechnak menyasszonykorba került lányaikat.

A Dvóra-udvar a férfiak társasági-közösségi életének színtereként működő zsinagógaudvar női változata. Itt a nők gondjainak közös megoldására törekednek, a család megélhetéséről, a gyerekek jövőjéről a nők gondoskodnak. Joel a férfiközösségen keresztül az egészgettóközösség elöljárója, Dvóra a házuk védelmét kereső, az udvarban otthonra találó családok biztonságának felelősségét vállalja magára. Mindkettőjüket, életüket, tevékenységüket figyelemmel kíséri a közösség, de egymást is "ellenőrzik", mindkettőjük életében van takargatnivaló. Joel kihágása, családjától való időleges eltávolodása azonban más elbírálás alá esik, mint Dvóra tiltott tudománya, saját gyerekei, a házban nevelkedő vendéggyerekek tudtával vagy irányításával folyó tiltott tanulmányai. Dvóra otthoni iskolájában tanulnak a gyerekei idegen nyelveket, ő takargatja Joel előtt a hagyományos oktatás mellett világi tanulmányokat is folytató fiúk elfoglaltságát. Vannak köztük, akik titokban a piaristák gimnáziumában vizsgáznak, hogy onnan a bécsi egyetemre kerülhessenek. Hallgatólagosan elfogadott játékszabály, hogy egyikük sem kérdez túl sokat a másik tiltott, titkos vagy takargatnivaló ügyeiről, mindkettőjüknek jobb, ha kevesebbet tudnak arról, amit úgyis sejtenek.

A család első emeleti háromszobás lakására, amikor már szűknek bizonyult, emeletet építettek Goldberg Dávid, az öreg nagyapó, a fiúk, a neveltfiúk, a rokonfiúk, a vendégfiúk számára. (Hat élő gyerekük mellett mindig van házukban vendéggyerek, többnyire szegény rokon gyereke.) A fiúk tanulásával általában gondok vannak, a Pesten vagy Óbudán végzett iskola után Joel Pozsonyba szeretné küldeni őket egykori mestere, Hatam Szofer híres jesivájába, de nem mindegyikük lelkesedik ezért.

Az emeleti lakás ebédlője a fogadószoba is. Dvóra Almulsin régiségboltjából szerezte be a berendezést: ovális asztal, porcelános polc, karosszék, szőnyeg és tizenkét karú aranyozott facsillár.1839-ben kelt számla a Dohány utcából
Itt találkoznak havonta legalább egyszer a pesti zsidóság előkelőségei, a Mauthnerek, az Ullmannok, az Elkánok, az Offenheimerek, a Pinkuszok. Ha nem csupán üzletről, szenvedélyes, a községet érintő és csak férfiakat érdeklő pártvitákról van szó, a tanácskozásokba Dvórát is bevonják. Ő fogalmazza, egyedül vagy társszerzőkkel, a pozsonyi diétához, a budai helytartótanácshoz vagy a palatínus őfenségéhez szóló beadványokat. Vergiliuson és Horatiuson nevelkedett stílusa azonban túl szép, a pipázó, kártyázó táblabírák és országgyűlési bizottságok jobban értik, ha a pesti zsidók fiskálisai átfogalmazzák konyhalatinra. Néhány emlékezetes mondat mégis megmaradt eredeti szépségében, többek között a zsidó község vezetői által többször idézett bekezdés is: "Ma már a zsidó ugyanúgy felajánlja életét és vérét a hazáért, akárcsak keresztény honfitársa. Ez a gyakorlat számos európai országban arra a belátásra vezetett, hogy az ősi nemzet, amely hona érdekében nemcsak vagyonát, de életét is feláldozza, teljességgel rászolgált, hogy miután kivette részét az ország kötelességeiből, megkapja végre a jogokból is a neki kijáró részt."[43]

A régi és az új találkozása Joel és Dvóra életében és otthonában (néhány vitától eltekintve, amelyben Dvóra igyekszik védencei érdekeit képviselni a szigorú Joellel szemben), Dvóra bölcsességének, érzékenységének, finomságának köszönhetően konfliktusmentesen zajlik. Tudatában van asszonyi alsóbbrendűségének, igyekszik belső szépségekkel, tudással, finomsággal, kedvességgel és hibátlanul szép gyerekeivel pótolni a testi fogyatékosságokat. Tiszteli Joel titkait, mindig megérzi, meddig mehet el vitás kérdésekben. Joel pedig felnéz Dvórára, becsüli fáradhatatlanságát, segítségét, üzleti és a közösségért tett szolgálatait, értékeli finomságát, nem akar megtudni mindent, nem firtat olyan kérdéseket, melyeket egyszerűbb Dvórára bízni. Ez az érzékeny egyensúly nemcsak Dvóra női ösztöneinek, műveltségével elsajátított árnyalt gondolkodásának köszönhető, hanem annak a titoknak, melyet hallgatólagos megegyezéssel mindketten őriznek, a külső szemlélő elől takargatnak.

A közösségi és magánélet találkozása

Joel közösségi s - részben - üzleti életét is áthatják a csendes zsinagóga megalakulása óta kettévált közösségben kialakult feszültségek. Európai bevásárló körútja során is a zsidóságon belüli ellentétek, a hangosak és a csendesek harcai kötik le leginkább a figyelmét. Az angol, holland és német városokban tapasztalt örvendetes változások részben ellenkeznek mestere, Hatam Szofer elveit szigorúan követő nézeteivel. A pozsonyi rabbi idegenkedik a zsidók kereskedelmi és gazdasági térhódításával összefüggő politikai mozgalmaktól, elsősorban a jogegyenlőségtől, melyet a zsidóság legnagyobb veszélyének tart. Joel legfőbb felismerése, hogy a pesti zsidók belső harcai kicsiben tükrözik a londoni, amszterdami, frankfurti eseményeket. A hagyományoktól elrugaszkodó reformpártiak az egyenlőség jelszavával készülnek kivonulni a zsidóságból. A pesti közösségben a hithűektől elfordulók csoportja - bár ismét újabb tagokkal szaporodott, míg Joel külföldön járt - még mindig kisebbség. A többség változatlanul ragaszkodik ősi szokásaihoz, a zsidó Isten atyai szerepéhez, akivel nem kell meghunyászkodva, suttogva beszélni.

A hangosak és csendesek elkülönülése közösségi és üzleti ügyekben nem lehetséges, magánéleti érintkezésük azonban megszakad. A két közösség elöljárója, a Goldberg és Uriel[44] családok baráti kapcsolata sokáig olyan kedvezően alakult, hogy a két Uriel fivér és Joel gyerekeik összeházasítását fontolgatták.Az Ullman-ház, 1830-as évek, Vasquez litográfiája
A terveket Uriel Móric kitérése[45] hiúsította meg. Elhagyta feleségét, aki nem akarta a katolikus egyházba követni. Az asszony élete végéig gyászolja férjét, és mindvégig kitart hithűsége és Dvórához fűződő barátsága mellett. A másik fivérrel, Uriel Gáborral Joel nemcsak üzleti, hanem gettóközösségi okok miatt is fönntartja a hivatalos kapcsolatot, de megszűnik köztük a baráti és a családi érintkezés is.

Emiatt érinti Joelt olyan meglepetésszerűen Uriel Gábor váratlan látogatása, azon a vasárnap estén, amelyen az egész közösség életét érintő fenyegetettség megszüntetésének tervével foglalkozik. Mailech kezdeményezése - hogy a nyúlbőrárus Aba bácsit, az örök bolygó vándort, állandó lakhelyről szóló igazolással hozza ki a börtönből, és ezzel mentse meg az újabb elzárásoktól - rávezette Joelt az egyetlen ésszerű megoldásra: a különféle kihágások miatt rövidebb-hosszabb időre börtönbe vetett zsidókat nem kihozni kell onnan, hanem lehetőség szerint csökkenteni az okokat, melyek miatt bekerülnek. Dvóra, többek társaságában, éppen egy beadvány megfogalmazására készül, amikor Uriel Gábor és a csendesek vezetői váratlanul megjelennek náluk. Uriel Gábor is közösségi ügyben fáradozik. A helytartótanács jóváhagyásával idén a csendesek írják a diétának szóló kérvényt, s ennek megfogalmazásához kérik Dvóra segítségét. A csendesek és a hangosak politikai nézetei ütköznek Joel és Gábor vitájában, egyikük a fokozatosan megszerzendő jogokért, másikuk a teljes jogegyenlőségért készül beadványt fogalmazni. A váratlan látogatás természetesen eredmény nélkül zárul, Joel indulatosan tiltakozik az ellen, hogy Dvóra a csendesek segítségére legyen. Mégis, a Dvóra és Gábor közti udvariaskodó párbeszéd Pest legjobb kávéjáról és a legújabb meisseni csészékről ártatlan befejezést adott volna az egykori barátok közösségi ügyek ürügyén, de a magánélet színterén való meglepetésszerű találkozásának, de elhangzik Gábor egy Joelnak címzett szándékosan bántó, éles megjegyzése, amely - bár igazi értelme csak következő, végzetes és utolsó találkozásuk alkalmával derül ki - a kettejük közti szüntelen feszültséget jelzi.

Utolsó találkozásuk a cselekmény egy következő fordulópontja. Ekkor Joel keresi föl váratlanul Uriel Gábort a lakásán, de nem közösségi, hanem családi ügyben. Nem örök és befejezhetetlen vitájukat akarja folytatni, hanem segítségért fordul hozzá. Megalázkodik elrugaszkodott barátja előtt, amikor arra kéri, igazolja, hogy Mailech a Bácskai-udvar kóristájaként kezdettől fogva érvényes papírokkal tartózkodott Pesten. Ez az igazolás kiszabadíthatná őt a város fogdájából. Gábor fölényesen elutasítja a kérést, az elmérgesedett vita a gettó szorongatott helyzete miatt arra terelődik, vajon a csendesek vagy a hangosak szenvednek-e inkább a zsidó kereskedők árujának jelenlegi zárolása miatt. Uriel Gábor saját veszélyeztetett helyzetükről beszél: a kémek a reformzsinagógába járnak, mert minden újítást veszélyesnek tartanak. Joel a csendesek diétához benyújtott sikertelen beadványára tesz indulatos megjegyzést, arra, hogy dolgavégezetlenül tért vissza a nyolc "kráglis, nyakcsokros, frissen borotvált és választékosan fésült"[46] küldöttük Pozsonyból. Az elmérgesedett vitába belekeveri a kitért Uriel Móricot is, aki másfél rőfös gyertyával a kezében énekelte az Áve Máriát az István napi búcsúban. Gábor fivére védelmében mondja, ha lehetne, már visszatáncolna, és nem kell az ifjúkori eltévelyedést olyan szigorúan megítélni, de a mondat Joel takargatott titkára utal. A hangosak és a csendesek vezetőinek végzetes kimenetelű párbeszéde ezen a ponton fordul meg. A végsőkig fölizgatott Joelt váratlanul éri Gábor mindvégig higgadt, közbevetett mondataira ügyet sem vető elbeszélése, melyből megérti, hogy az elrugaszkodott barát ugyanazt a takargatnivaló titkot őrzi a gödöllői gojtéról, a vörös Vilmáról, mint ő. Gábor erkölcsi fölényt kovácsol abból, hogy Joel a vörös asszonnyal való kapcsolata idején is jó tanítványa maradt a pozsonyi Szofernak: mások fejére olvasta szigorú törvénymagyarázatait, de ő maga megfeledkezett a hetedik és tizedik parancsolatról.

Az Uriel Gábornál tett látogatásról hazatérve Joelnek már annyi ideje sem marad, hogy végigmondja családtagjainak szóló végső üzenetét. Dvóra érzékenysége és igazságérzete egészíti ki és tölti meg érthető tartalommal a félig-meddig elfogott jeleket, befejezetlen szavakat.

A hangosak és csendesek közti vita és feszültség Joel halála után is folytatódik. Nemcsak a közösségen, hanem Joel családján belül is követhető a hagyományhűség és a reformszellem keveredése vagy szétválása. Kaczér tetralógiája az eredetközösség, a hagyományhű hangosak szemszögéből ábrázolja ezt a folyamatot, és az új élettér kialakításának két lehetséges útját mutatja be. Az egyik a tiltott tanulmányokon keresztül az értelmiségi vagy művészpályák, illetve a pénzvilág felé vezet, a regényfolyam cselekménye szerint legtöbbször a csendes zsinagógán át. A másik a hagyományos foglalkozások újakra való fölcserélésével a gazdasági önállóság nyújtotta biztonság felé, melynek nem feltétele a hagyományhű közösségtől való eltávolodás.

Mindkét esetben megváltozik a zsidó kapcsolata a külvilággal. Korábban, nyugalmasabb életfeltételek biztosítása érdekében és változó sikerrel, a zsidó kezdeményezésére alakult ki az egyoldalú, alkalmi kapcsolat a hivatalok vagy a diéta képviselőivel. Az értelmiségi vagy művészpálya viszont, ugyanúgy, mint a bankvilág vagy az ipari tevékenység, kétoldalú, mindkét fél részéről kezdeményezett, folyamatos munkakapcsolatot jelent a gazdatársadalom tagjaival.

A magánéleti érintkezés azonban továbbra is a közösségen belül zajlik, kivételes alkalom, ha a vidéki szalonban a helybeli előkelőségek tagjai is megjelennek, ahogy az is, ha időnként a pesti csendes zsinagógában megfordulnak grófok és bárók. A zárt közösség ezek szerint nyitottabb a környezet felé, mint a befogadó társadalom a zsidó közösség felé: a Zsidó legenda regényhősei nem lépnek be az őket körülvevő világ magán- és társaséleti színtereire.
A Valero-selyemgyár a Király utcában, 1830-as évek, Vasquez metszete