EUGÉNIUSZ
A BOLDOG EMBER ABCD
Életminőség-vizsgálódások XXI.
A teljesség balga rontása magyarán szólva – 25.
A BOLONDOKHÁZÁBÓL
A végtelenséget belátom; Kezdet sehol sincs énmegettem. Átestem miljó változáson; De nem tudom, mikor születtem. Ezer halálom volt immár nekem, S születésimnek száma végtelen. Voltam az első vércsepp egykor, Amely Kainra csepegett, S a rózsaszál, mely a habasszony Vércseppiből keletkezett. S mikor kő voltam, hideg, érzéketlen, Nyugalmat én akkor se leltem; Mert Jákob rajtam álmodá, Hogy angyallal harcolt soká!... Volt egyszer egy mihaszna, vak s beteg; Mondott egy hosszú, büszke éneket Hős Ilionról, harcokról... szegény! A koldusbotja voltam én. Sok szeretője volt Aszpáziának: Én voltam a szíve neki. Egy bölccsel egykor engem itatának. Hjah! Bölcset gyilkol, aki teheti. Abdérában csupa bolond lakott; Engem, a békát, egy se bánthatott. S voltam a Kleopatra buja szája; Antoniust csókoltam eleget; S hogy elrohadt a föld legszebb rimája, Belőlem kígyó mérge lett. Az asszonyok is mérgesek; Marnak, kínoznak, rontják véredet. Jézusnak egykor Golgotán Mint szivacsot nyújtott a vad pogány. Sóhajtozám Ahasvér ajkain: Meg nem halhatni óriási kín! Lángoltam és eretneket Nyaldosnom ó, be jólesett! S midőn szél ingatott a fán S voltam borízű alma, tán Megettek?... Ó, dehogy!... Fura! Tellnek valék a centruma. Pestis voltam, s megöltem legelébb Egy olasz amoroso kedvesét. Tövis koromba' volt egy kis kalandom Burgundi Máriával, s mért tagadnom, Jó tréfaság volt, s mondhatom, Gyönyör volt a szemérmes asszonyt Halálra kínzanom. Nem is levék aztán pocsékra tinta; Mert egy sűrű vérű komédiás (Rossz gyomrúak mondják, derék írás) Hamlet históriáját vélem írta. Később, emlékszem, Don Quijote Agyában volt a székhelyem, S a jó lovag legott Sovány s bolond lett szörnyűségesen. S mert nincsen kötve semmi kelyhe', Lettem Marat-nak nyelve, Aztán meg' édes torkú csalogány; Megédesült dalomtul a magány. Voltam pompás kamélja; kéjjel Örömlány keblén hervadék el. Sőt már golyót is öntöttek belőlem; Csatába vittek katonák; Prédára lestem puskacsőben, S Petőfi szívét jártam át. S bár sorsom ennyit változott, S nem múltam el s el nem múlok. S míg ezeket beszélem, Egy bolondnak fejében Egy darab agyvelő vagyok.
1878
*
Már
hogyne vedelnél,
hisz bánatod van –
és persze, hogy
bánatos vagy, hisz iszol!
*
Már
leggyűlöltebb
ellenségednek is
meg tudtál bocsátani,
de magadnak még/már nem
*
Már
minden lehetőt
tudsz az alázatról, áhítatról –
de ilyesmit még nem éreztél
*
Már
mondatod felénél
az unalom holtpontján vagy:
kis híja van, hogy el nem alszol
*
Már most
azért aggodalmaskodsz,
mi lesz, ha három év múlva kemény tél jön
*
Már
most eldöntöd,
hogy egy év múlva
hánykor kelsz fel és mit ebédelsz
*
Már
sikerül
kiskorában
úgy elrontani gyereked,
hogy egész életed megkeseríti
*
Már
véget ért
a színi előadás,
s te még mindig
Napóleonként viselkedsz
*
Más ne
gyönyörködjön kedvesében:
legszívesebben vitrinbe, széfbe zárná
*
Mások által
papírodra írt szövegből
okosnak akarsz látszani,
de ha egyszer elfújja a szél…
*
Mások
el-elmaradó
szeretet-megnyilvánulásait
pótlandó agyonkényezteted magad
*
Mások
felett pálcát törve
eltöröd saját, egyetlen varázspálcád is
*
Mások
fényében sütkérezel,
s azt hiszed, hogy te magad világítasz
*
Mások
szokásait kinevetve
önmagadról állítasz ki
megmagyarázandó bizonyítványt
*
Még a feleslegből is
rosszkedvűen, fogcsikorgatva
adakozol mintha vért, vesét adnál
*
Még
a feltétel nélküli
szülői, baráti segítséget is
visszautasítod: „lekötelezne”
*
Még
ahhoz is
lusta vagy, hogy
hangképző szerveiddel
artikulálj egy S.O.S.-t
*
Meg
akarod
komponálni életedet,
s így elhanyagolod a nap kötelességeit
*
Még
büszkélkedsz is vele,
hogy te gyereked legjobb
barátja/barátnője vagy…
*
Még
nem hasaltál le a fűbe,
így neked csak térkép
e „mikro-kozmikus” táj
*
Még
rossz belátásod sincs,
hogy is lehetne téged
így jobb belátásra bírni?
*
Még
unokáid is
átkoznak majd
síremlékműved és
berendezésed kamatait nyögve
*
Meg-
átkoztak
a törökök:
szomszédaitokkal
kiélezed konfliktusaidat,
körkörös frontot nyitsz
*
Meg-
csonkítod magad,
hogy koldulhass, de
az emberek viszolyogva kikerülnek
*
Megcsömörlesz
az „édes semmittevésben”,
mert ezt nem fogja közre a „hajrá”
(lásd még: via activa – via contemplativa)
*
Megértés,
és megérzés
és megbeszélés híján
hálószobátokból kínzókamrát,
ágyatokból kínpadot csináltok
*
Megfeszülve
szorítod össze a szádat,
nehogy egyszer is elnevesd magad
*
Meghátrálsz
a napi létküzdelmek elől
a diliflepni és a diliház védettségébe
*
Meghúzod
a vészharangot
és kiabálsz, elrohansz,
pedig pont a te házad ég
*
Megirigyled
a kövek maradandóságát,
ezért kihűtöd, megkeményíted
amúgy lágy, meleg érző szíved
*
Megirigyled
a nők természeti kiváltságát,
és férfi létedre szülni akarsz
*
Megírod
ugyan a levelet,
de titkosírással,
rossz címzéssel –
vagy fel se adod
*
Megistenülni
mentél egy szektába,
de ott fanatizálódva
vadállattá süllyedtél
(vagy elbirkásodtál)
*
Meglopod magad:
a gyönyörű pásztorórákat
pár perces kóbor numerákra redukálod
*
REVICZKY GYULA
A CIGARETRŐL
Cigaret-füst karikája - Egyik a mást be se várja, Mintha szólna: nem lehet!... Ilyen éppen a mi részünk, Füst az élet; elenyészünk, Mint a kicsi cigaret.
Ifjuságunk fényes álma... Köd borítja nemsokára, Lángot, álmot hamu fed. Szíved is, ha már kiége, Eltiporják s vége, vége!... Mint a kicsi cigaret.
Hamuból az árnyak intnek, Özvegyei régi hitnek; Tudják még az éneket: Az az álom, az az élet, Füstbe hamvad, tovaszéled, Mint a kicsi cigaret.
Hit s remények büszke vára, Ifjukornak ideálja Füst csak és lég... hova lett?... Végtelenség titkos utja... Minden egyképpen befutja, Mint a kicsi cigaret!
Cigaret-füst karikája - Egyik a mást be se várja, Mintha szólna: nem lehet!... Rövid álom, rövid élvek! Elenyészik, füst az élet, Mint a kicsi cigaret!
1876
REVICZKY GYULA
*
Megöregedve
egyre bizalmatlanabb
vagy saját családodhoz –
de vadidegent beengedsz…
*
Megriadsz
az álláslehetőségtől,
így azután ki sem derülhet
alkalmasságod/alkalmatlanságod
*
Megtört lelked
nem forrasztod egybe,
s ezzel vészes rést nyitsz
immunrendszered gátján
*
Megúszhattad
volna három évvel,
de „őszinte beismeréssel”
jogerősen hatot is kaptál
*
Megvárod,
hogy megjöjjön
hozzá a kedved,
akkor nyújtasz elsősegélyt
*
Meg-
veszed az összes
kaparós sorsjegyet,
hogy biztosan te nyerj
*
Méltatlanra pazarolod
szellemi, lelki és fizikai
energiád jó, tetemes részét
*
Mérget veszel rá,
hogy veled minden
a lehető legrosszabbul fog elsülni
*
Mértéktelenül
zabálva az orvosságot
vagy placebo vagy méreg lesz belőle
*
Mesterséges
paradicsomot kreálsz:
összeengeded a farkast
a báránnyal és „nudistáskodsz”
(irigyled a pucérkodó kisdedeket)
*
Mesterséges
próbákat eszelsz ki,
hogy teszteld szerelmed,
míg az ettől el nem hamvad
*
Miattam
senkinek ne
legyen rossz érzése:
minden kívánságotokat teljesítem
*
Miért is
gyarapítanád
emberi bölcsességed,
ha se egy Szókratész,
se Jézus nem lehetsz?
*
Miért
rohannál vízért,
hogy oltsd a tüzed:
csak a szomszéd háza ég
*
Mikor
végre nagy nehezen
el- és megéred a nyugdíjkort:
lassan megöl az ún. dögunalom,
nem tudsz mit kezdeni magaddal
*
Mindegy milyen
csak gomba legyen:
ehető, mérges, bolond? –
ilyen apróság nem számít!
ilyen kicsiségre te nem adsz!
*
Minden
célod elérted,
s ennek ellenére
vagy épp pont ezért:
teljesen ki is üresedtél…
*
Minden
cuccod, szatyrod
egy kezeddel cipeled –
ha tönkre is megy,
egy jó még így is marad…
*
Minden
csillogó csalira
ráharapsz és azután
horogra akadva kipecáznak
(már nem te döntesz sorsodról)
*
Minden
egyes apró cikket
ott veszed meg, ahol
az most épp a legolcsóbb
(futkosó mérgezett egér…)
*
Minden energiád
felemésztette a házad,
kapcsolataid ápolás hiányában
kimúltak, kiszenvedtek, elsorvadtak
*
Minden
esti számvetésed
csak kudarcélményt hozhat,
mert mára is túl sokat terveztél…
*
Minden évben
tartasz egy olyan napot,
amikor nem csinálsz magadból bohócot
*
Minden
egyes falatot
úgy ízlelgetsz
és úgy nyelsz le,
mintha az halálos
mérget rejthetne…
*
Minden
időd elveszi, hogy
mindenkitől mindenben
különbözzél: különcködj
*
Minden járt
utat elhagysz,
annyira erőlteted, hogy
„egyéni” úton „haladj”
*
Minden kóbor
állatot befogadva
családi otthonodból
végül állatmenhely lesz
*
Minden
lemondás
egy kis halál:
csoda, hogy még élsz,
vagy ez csak látszat?
*
Minden oroszlánt
meg akarsz szelídíteni,
hogy doromboló házicicus legyen
*
Minden
rossz hagyományt
átmentesz, feltámasztasz,
őrzöl és valahogy életben tartasz
*
Minden
nagy vágyat
elfojtasz vagy
kiölsz magadból,
hogy ne érhessen csalódás
*
Mindenáron
hős akar lenni:
életveszélybe sodrod,
hogy esetleg megmentsed
(és így ezzel imponálj Őneki…)
*
Mindenből
kiszorítósdit csinál,
ahol mindig eggyel kevesebb hely van
(neki csak ily versenyben izgalmas élni)
*
Mindenhez
érteni akarsz,
ezért mindig azt csinálod,
ami még éppen nem megy
(és így hóhéra leszel annak)
*
Mindenképpen
megsimogatod a nyulat,
ha beledöglik is és te ki is borulsz
*
Mindenki eszén
túljárva próbálsz
mindkét hadban
álló félnek kémkedni
(egy kettős ügynökből
így lesz dupla vesztes)
*
Mindenkit
ügyesen parodizálsz,
de közben valahol elvész,
elsorvadt eredeti hangod
*
Mindennél
fontosabb neked,
hogy meggazdagodj:
egy életre eladod magad a maffiának
(pedig te nem elsősorban gazdag,
de boldog ember szerettél volna lenni)
*
Mindenre
gyanakszol,
ami ingyen van –
a levegőért is fizetni akarsz
*
Mindent
csak egyszer használsz,
majd eldobsz: WC-papírt,
ruhát, cipőt - szeretőt, eszmét
*
Mindent
dafke fordítva csinálok:
félrevonulva eszek, nyilvánosan vécézek
*
Mindent gyűjtesz
és soha nem selejtezel:
kiszorulsz raktárrá lett lakásodból
(vagy beszorulsz, ás rád dől minden)
*
Mindent
meg akarsz újítani:
pl. az utcai cipőkre
sok kis görgőt szerelsz
*
Mindent
olyan pontosan
akarsz elmesélni,
hogy elveszel a részletekben
(és elveszíted a hallgatóságod)
*
Mindent
pénzben akarsz értékelni,
hogy aztán kvantifikáltan
összehasonlíthassad őket
(azt is, ami inkommenzurábilis –
például: az értékesebb ember,
aki magasabb vagy többet keres…)
*
Mindent
szétszedsz
vagy szételemzel,
de már nem tudod
működő egésszé összerakni
(szétszedett óra, szétboncolt ember)
*
Mindent
tudni akarsz:
legyen az rád nézve
felesleges vagy káros…!
(pl. mi mindent gondolnak
most éppen rólad az ismerőseid)
*
Ha sok rosszat
akarsz magadról hallani,
akkor csak hallgatózzál sokat
(az ellenségeid nyílt rosszallása
sokszor sokkal több igazsággal bír)
*
PERDITA
1
Ha durva módon sértelek: Lelkedre valahogy ne vedd. A sérelem, ha mutatod. Ha fáj szivednek: még nagyobb.
Nevess csak rajta, rajtam is. Ne is gyanítsák, hogy hamis A jókedv, mely szemedben ég, S hogy szíved meg van ölve rég.
Kacagj, ha durva szó gyaláz. Hogy' illenék hozzád a gyász! Oly nőnél, mint te vagy, szegény, Gúny, hogyha könny csillog szemén.
2
Szeretlek, mint egy elhagyottat Egy másik elhagyott szerethet. Ahogy vergődő fájdalom csak Képes szeretni: úgy szeretlek.
Nem a gyönyörnek tiszta mézét Szomjazza ajkam, hogyha csókol; Az, ami hozzád vonz, a részvét, Szeretlek, édes, szánalomból.
Szeretlek, mert mint én, leányka, Te is jobb sorsot érdemelnél. Szeretlek, mert reád találva Látom, van árvább szív szivemnél.
Szeretlek önzésből, kimondom; Mert amidőn szemedbe nézek: Egyszerre tűrhetőbb a sorsom, S én kezdlek vígasztalni téged!
3
Fogy a sugár; életnapunk Hevét veszíti; nem csoda! Annál gyorsabban hervadunk, Ha árnyékunk nem volt soha.
Szívünk kialszik csendesen, Mint hamuvá égett parázs. Ah, ez többé nem szerelem, Csak gyönge végső lobbanás!
Lassú haldoklás életünk; Szerelmünk hervadó virág, S már csak részvétet érezünk, Ölelve fonnyadt Perditát.
4
Rajta, rajta! Éld világod! Csak így lehet igazságod. Nevess, légy víg, bármi érjen: Szomorúnak lenni szégyen.
Ismered a földi rendet? Le van győzve, aki szenved, S aki sebét nyitva hagyja: Elvérzik az istenadta.
5
Beteg vagy, azt mondod nekem, Boldogtalan, bús gyermekem? Én irgalombul azt kívánom: Halj meg, míg ifjú vagy, leányom.
Ne várd, míg fonnyadt lesz szíved, Mint ősz utóján a liget; Míg lelkedből vad szenvedélyed Minden világos színt kiéget.
Ó, kérjed inkább istened', Hogy most hunyhasd le két szemed, Mikor még van szívedben álom, S van mit síratnod e világon.
REVICZKY GYULA
|