|
EUGÉNIUSZ
A BOLDOG EMBER ABCD
Életminőség-vizsgálódások XXI.
A teljesség balga rontása magyarán szólva – 31.
CSALÁDI FÉSZEK
Magány, ridegség bús avarja,
Kerüld a boldogot, míg él.
Avagy, ha nem lehet, sirassa
El bánatát szüleinél,
Ifjú, kinek van apja, anyja:
Őrült vágy lelked' ne ragadja
Ki az idegenek közé!...
Az a világ a közönyé.
Áldott a kis családi fészek,
Hol anya gondja melegít,
Hová bűnbánva visszatérhet
A tékozló fiú megint.
Hol a vihar csapkodta lélek
S a szilaj, átkos szenvedélyek
Egy hű szíven megnyugszanak...
Családi fészek, áldalak!...
REVICZKY GYULA
*
Még
sohasem láttad
a síkföldi napfelkeltét
*
Kamu
orvosságért,
placebóért fizetsz vagyonokat
(neked nem a boldogság az arkánum)
*
A
„betegségeddel”
próbálsz törődést zsarolni -
beleéled magad a betegségbe,
és úgy maradsz, nincs visszakozás
*
Reménytelen eset:
önmaga elől menekülő
(ami elvileg lehetetlenség)
*
A
baj
közeledtekor
a homokba dugod fejed –
amit te nem látsz, az nincs is
*
Az
istenkísértést
extrém sportnak hívod –
majd a várható balesetkor
a védőangyalod váltanád le…
*
A
szalma-
kazalban
keresed a tűt –
saját dolgod nehezíted
*
Levágod az ujjad,
elvágod a baráti szálakat –
így növelve teljesítményed értékét
(hogy te így már nem vagy teljes…)
*
Olyan
vendéget fogadsz,
- majdnem örökre -,
aki átveszi az irányítást
*
Nem
veszi észre:
nem a viccen,
de rajta nevetnek -
a legviccesebb voltál,
amikor letoltad a gatyád
*
A
veszélyben
életmentő a mimikri –
de utána már a tetszhalál…
*
Az
egyenlők között
lehetnek még egyenlőbbek
(Orwell – Állatfarm)
*
Vakok között
félszemmel is királykodhatsz
*
Az
élet
nem játék:
egy életed,
egy halálod van
*
A
kimondott szót
többé nem lehet visszaszívni,
legfeljebb csak magyarázkodhatsz –
és a szó veszélyes fegyver,
a seb lassan gyógyul,
a heg megmarad…
*
Ki
korán kelne,
aranyat lelne:
ragadd meg a napot!
*
Addig
ütötted
volna a vasat,
amíg meleg volt…
*
Ha
nem másén,
akkor a magad
kárán – se – okulsz
*
Mindent
megszokik,
kibír s el is tűr
a végtelenségig
*
Békétlen,
veszekedős,
zsörtölődős,
összeférhetetlen,
lelki hadviselő fél
*
Aki
örök lázongó,
bujtogató, hőzöngő,
balhézó, „ellenzéki”
stb.
*
Az
életnek
csak kukkolója,
vagy kussoló kibice…
*
Aki
helyett
mások élik világukat
(ő úgy tesz, mintha élne)
*
Aki
nem akar
egészen felnőni,
családot alapítani,
önfenntartó lenni,
felelősséget vállalni
*
Aki
igénytelen,
mint egy konyhamalac
*
Aki
életgyáva
és így szerencséje se lehet
*
A
bírhatót
eladja álompénzen
*
A
rablott
holmiból
alamizsnát osztó
*
Elutasított
pályázat – indoklás nélkül,
kívül tágasabb – kirúgva, kiutasítva
*
Túl
büszke
– épp tőle –
segítséget kérni
*
AZ ÜRES FECSKEFÉSZEK
Üres immár a fecskefészek,
Elszállottak a kicsinyek,
A boldogság kis hajlokában
Most szemtelen veréb csipeg.
A nyugalom kedves tanyája
Oly gondozatlan, elhagyott.
Ki tudja, hova, merre szálltak
Egyenkint a családtagok?
A család elvesztette egymást,
A gondos anya gyermekit,
S kik egy fészekben laktak egykor,
Most egymást meg sem ismerik.
Átszállnak majd a nagy sereggel
Beláthatatlan tereken.
S egymásra többé nem találva
Kötnek ki túl a tengeren.
S az ősi lak télben, viharban
Szomorún, egymagában áll,
S veréblakóktul bítorolva
A boldog új tavaszra vár.
Mert a langy szellővel, virággal
Megtér a régi fecskepár,
S a kis fészekre minden évben
Uj élet boldogsága vár.
REVICZKY GYULA
*
Hite-
hagyott –
aposztata hitvalló
*
Martalékul esik
házad a tűzvésznek –
és te meg martalóc leszel..
*
Pepecselő,
nem produktív bérmunka
*
Megvernek,
hogy anyád sem ismerne rád
*
A reménytelenség,
a kilátástalanság pokla
*
Ki-
állhatatlanul
gőgös, fennhéjázó pacák
*
Fenekestől
felforgatott lakás –
szekrény, polc, asztal, ágy stb.
*
Ocsmány
szavak hideg zuhataga,
rád okádott ronda szavak
*
Ágyrajárók,
- melegváltásban - ágytárs
(és nem a kedvesed melegíti)
*
Éjszaka,
félálomban
támadó élősködők
*
Amire
büszke lehetne,
az édes magzata,
éppen azt szégyelli
*
Mindenbe
elakad, belegabalyodik –
végtelen mondatok gubanca
*
Mindenki árul,
s el akar neked adni valamit,
a világ egy nagy MLM hálózat –
már senkivel nem mersz beszélni…
*
Mindig
alul, sohasem felül –
oly sokáig voltál lent,
hogy már nem is tudod,
milyen fent…
*
Elfojtás
és robbanás –
külföldi szexturista
(önleleplező tivornya)
*
Utolsó nap
az iskolában – a seregben,
a kényszermunkatáborban
(anno tilos volt a centi-vágás)
*
Tűző,
kábító nap – napszúrás, hőguta.
Sehol egy árnyákot adó fa, lomb –
és még kalap sincs/lehet a fejeden
*
Lélek
Lélektelen –
lelkivilágtalan – lelki sérült
holt lélek – lelki nyomorék –
elszáll belőle a lélek… stb.
*
Szellem
Szellemtelen –
szellemvilágtalan –
szellemi vak(vezető) -
szellemvilág-járatlan stb.
*
A
háborúnak
a borzasztó,
rémisztő hangjai –
fegyverropogás, ágyúdörgés,
sebesültek jajgatása, halálsikoly,
rémisztő segélykiáltások
(nemi erőszak áldozatok)
*
Tájkép
csata után –
hullahegyek,
felperzselt mezők,
felrobbantott hidak,
az utcán döglött lovak,
lebombázott házak/otthonok
stb.
*
Mamlasz –
megalszik a szádban a tej,
egy mulya,
aki nem mer engem csókolni
*
Ha
merne, nyerne –
a gyáva garantáltan az örök vesztes
*
Muzikális lélek,
akinek fülébe egész nap
borzasztó hamisan fütyülnek
*
Kevés
dologról tud,
s amiről nem tud,
az nem is hiányzik
*
Mindig
elégedett,
hisz a vereségét
is győzelemnek tudja
(és ő győzelem-mániás)
*
Aki
összetéveszti
a bátorságot az istenkísértéssel
*
A
fizetésének
csak a névértékét,
és nem a vásárlóerejét mérlegeli
*
Akinek
a vére vízzé válik –
halvérű, hidegvérű stb.
(nincs vér a pucájában)
*
Kötözködő –
a kákán is csomót kereső,
aki az élő fába is belekötne…
*
A
nagy
adócsalók
büszkén grasszálnak
a mellüket féltéglával verve
*
Struccpolitika –
ha nagyon közel
a veszély, fej a homokba
*
Kis varázsló:
ha becsukod a szemed,
sötét éjszaka van nálad,
és így mindenütt a világon…
*
Olyan
szegényen tartva:
senkit/semmit ne támogathass
*
Lelki bajod titok –
az orvos segít neked
valami „testi” betegséged találni
*
Csapdában:
ha beteget jelent,
akkor előnyöket élvez…
*
Hipochonder –
amilyen betegségről hall,
azt már érzi is bőrén és alatta…
*
ÉNEKEK ÉNEKE
Szaharán jártam, számumot leheltem,
Oázt hiába leltem útamon;
Rám törtek, hogy pihennem ne lehessen,
Sakál, hiéna, bősz ember-barom.
Az üldözött vadnál is kimerültebb,
Erősek közt egyetlen gyönge, én.
Daloltam, ah, de meg nem szelidültek,
Mint hajdan, Orpheusznak énekén.
Tovább vonszolva testem' száz sebével,
Máriámon kívül minden más nekül,
Embert utánzó nép közé juték el,
S nem értettem, beszélt bár emberül.
Ha jött az éj - ennek mindent bevallok -,
Kitörtem: Nincs e néphe', nincs közöm!
Mi eggyel-mással mégis összetartott,
Nem vonzalom volt, csak nyájas közöny.
Köröttem, mint a sárbogár ganajba',
Csak nyüzsgött a tisztátalan tömeg.
Istent tagadtam, kétkedém magamba',
Megátkozám világra jöttömet.
Ez hát az élet! a dicső teremtés!
Ó, hát az érzők sorsa mind ílyen!
Ha csak ki rúg, rabol, mar, az szerencsés,
Minek van akkor érzékeny szívem!...
De hogy te jöttél, nyájasan köszöntve,
Egyszerre ég és föld arcot cserélt.
Jártam szelíden omló fényözönbe'...
Van hát, ki úgy érez, mint én s megért!
Ujjongva hírdetém: Van Isten égben!
Van!... És te legszebb alkotása vagy!
Költő vagyok! Van mért hevülnöm, élnem!
És rendelé, hogy megtaláljalak.
Ó, nem barátság ez, mert több a lángja!
Nem, szerelem se; mert annál hivebb.
A múzsa szűzi, tiszta csókolása
Meg nem bűvölhet úgy, mint a tied.
Szívembe más név a tied helyére
Tudom, hogy nem kerül halálomig.
Amíg dobog, míg el nem áll verése,
Emmát dobogja, róla álmodik.
Ha szépet látok, ha a jót megérzem:
Sugárzó lelkeddel találkozom.
Ha bánatom fölenged a reményben:
Te csókolsz biztatólag homlokon.
Te intesz: Csak előre a magasba!
Föllebb, föllebb!... Ott fénylik csillagunk!
Meg nem vakulsz, ne félj, csak nézz a napba!
Oda megyünk mi, onnan származunk!
Lányságod szűzi, tiszta koszorúját
Hervadni látnom nem hoz bánatot.
Mindig leány maradtál, mint a múzsák,
S gyermek, mint égben a kis angyalok!
Sóhaj nincs ajkadon, csupán mosolygás
A bájadat megrabló éveken.
Ez a szelídség, ez a bölcs lemondás
A boldogság, amint én képzelem.
Az asszonyok között te drága, ritka;
Lemondás, béketűrés angyala!
Te ringatódzol legszebb dalaimba',
Szívem legédesb, eleven dala;
Egyetlen csillag távol múlt homályán,
Átcsillanó fény a jövő ködén:
Viharba' békét hirdető szivárvány,
Szelíden omló fény a csend ölén.
S most elnémulhat mindörökre hárfám.
Elzengtem, ami rajta zenghető.
Idővel vérem hívesebbre válván,
Végső fellobbanása légyen ő!
Kinek nevét körítik dalvirágok,
S ringatják lágyan zsongó ritmusok;
Kit mint az égi múzsát, úgy imádok,
Kiről dalt írni szebbet nem tudok!
1887
Reviczky Gyula
|
