Payday Loans

Keresés

A szőlő és bor ünnepei
Az emberi élet minősége/boldogsága magyarán szólva
2016. október 12. szerda, 16:14

Képtalálat a következőre: „A szőlő és bor ünnepei”

Mód László - Simon András

 

A hajtástól az újborig

 

A szőlő és bor ünnepei Lendva-vidéken

 

 

2001.

 

Képtalálat a következőre: „A szőlő és bor ünnepei”

 

TARTALOM

Előszó
Bevezetés
I. A Lendva-vidék körülhatárolása, vázlatos története
II. A lendva-vidéki szőlőtermesztés múltja és jelene
III. A szőlő- és borgazdálkodás szervezeti keretei
IV. Rítus, szimbólum, közösség
V. A szőlőműveléshez kapcsolódó ünnepek és szokások
Összegzés
Irodalom
Adatközlők
Ábrák, térképek, képek jegyzéke
Szlovén és német nyelvű összefoglaló

Képtalálat a következőre: „A szőlő és bor ünnepei”

 

 


 

A szőlőhegyről

Amikor az alkony
istennői pókhálóba
fonják a hegyet
a nyirkos
deszkarepedésekbe
bújnak a neszek
a csend borul
a Magyar-diákra
magasra emelem
poharam
a jóízű
borral
oltom szomjamat
új ábrándok
új hitek
születnek lelkemben
éltető vérsejtek
pezsdülnek meg eremben
új önbizalommal
törtető reménnyel
várom a holnapot
s éltetem az istent
hogy ilyen jó bort
adott

(Szúnyogh Sándor)

 

Képtalálat a következőre: „A szőlő és bor ünnepei”

Előszó

Mód László és Simon András könyve a címben ígérteknek megfelelően a szőlő és a bor ünnepeihez kapcsolódó régi és új szokásrend feltérképezésére, az ünnepkörhöz kapcsolódó rituálé leírására vállalkozik, mégis több a hagyományos értelemben vett néprajzi vizsgálódásnál. Erről a többletről azonban a későbbiek során szeretnék bővebben szólni. A fiatal kutatók 1995 óta - ekkor jártak először a szegedi egyetem végzőseiként Bellon Tibor vezetőtanár irányításával a Hetésben kutatási céllal - választott szülőföldjüknek tekintik a Muravidéket. A szőlőtermesztésre és a hozzá kapcsolódó szokásrendre az itt tapasztalt borászati kultúra és a szövetkezeti törekvésekkel párhuzamosan kialakult, a szőlészeti és borászati egyesületekben végbemenő felvilágosító munka eredményeként egyre emelkedő színvonal hívta fel a figyelmüket. A kezdeti gyanakvás, mely a hetési emberben az idegenből érkezőkkel szemben már Gönczi idejében is megvolt, azóta is nehezen oldódik. De a jószándék gyorsan oldotta a görcsöket, s a radamosiak gyorsan megszerették a fiatalokból álló, mindenre kíváncsi csoportot. Egyikük a Népújságban erről a találkozásról ekképpen ír: "A gyorsan eltelt radamosi egy hét meggyőzött arról, hogy a határ átlépése nem mindig jelenti az édes anyanyelvről való kényszerű lemondást, sőt, nyelvünk szépségének belső gyöngyszemeire ott, az 'idegen otthonban' hamarabb találhatunk rá, mint megszokott környezetünkben. A jó szerencsémmel magyar testvérekre találtam!" Visszakanyarodva a néprajzi tudományokhoz, Gönczi Ferenc, a Göcsej és részben a Hetés tájegységek nagyszerű ismerője az itteni ember szőlő iránti szeretetéről ekképpen ír: "Ha faluja határában nincs szőlő, a szomszédos vagy harmadik, negyedik szomszédbeli hegyen szerez magának. De szőlőjének kell lenni s van, ha szegény is." Másutt a szőlővel együtt járó "szenvedélyekről" is tudósít: "A hegyre menés (mert itt a szőlő: hegy, az igazi hegy meg: part) szenvedélyük, akár van ott dolguk, akár nincs. A bor, a mulatozásra való hajlam ellenállhatatlanul hajtja őket."

A hajtástól az újborig című tanulmány a Lendva-vidéknek ma is vitatott (főleg Hetés vonatkozásában), de már jól körülhatárolható térbeli és időbeli elhelyezésével indít. A második részben a dolgozat tárgyköréhez szorosan kötődő szőlőtermesztésről közöl adatokat, míg a harmadikban a szőlő- és borgazdálkodás szervezeteit mutatja be.

A Rítus, szimbólum, közösség fejezet már a szőlőműveléssel kapcsolatos ünnepek és szokások témakörhöz ad elméleti okfejtést, amolyan terminológiai-módszertani felvezetőt. Ebben - a dolgozat egészén piros fonalként végigvonuló Christen Lane-i gondolatok nyomán - a rítusban megjelenő szimbólumokról olvashatjuk: "A jelképek egy közösség rendszerében különböző értékeket közvetíthetnek, cselekvésre ösztönözhetnek és viselkedésmintákat írhatnak elő." S nem utolsósorban, mintául szolgálnak egy közösség számára az identitás kialakítása terén.

Az ötödik részben részletes leírását kapjuk a szőlőhöz és a borhoz kapcsolódó ünnepeknek és szokásoknak. A sor a Szent György-naphoz kapcsolódó hiedelmek ismertetésével kezdődik, melyet a Csentei Szőlőtermelők Egyesületében kőszegi mintára hajtásberajzolással tesznek emlékezetessé 1994 óta minden év április hónapjának végén.

A sorban következő Orbán-kultusz történetének a vizsgálata után arra a kérdésre keresik a választ a szerzők, hogy mi késztette a dobronaki, majd pedig a csentei szőlősgazdákat arra, hogy emléket állítsanak egy olyan szőlővédő szentnek, akinek tisztelete a vidéken eddig ismeretlen volt? Szent Orbánnak, a szőlőművesek, kádárok és kocsmárosok védőszentjének főleg a származási német nyelvterületen alakult ki nagy kultusza a XIII. század közepe óta. Ennek elterjedéséről a szomszédos ausztriai tartományokban is meggyőződhetünk. S nem különben a magyarországi megyékben is, hiszen a szent teljes ereklyéje a Tokaj-Hegyalja közelében fekvő Monokon található. A szőlő patrónusaként tisztelt szentéletű pápa kultuszának elterjedését a szőlőtermő területek fokozatos növekedésével hozzák összefüggésbe a szerzők. Dobronakra osztrák, Csentébe magyarországi "közvetítéssel" került. A fejezet végén a szerzői megállapítás szerint az Orbán-szobrok felállításának és az Orbán-napi népszokásoknak, liturgikus-szakrális vonatkozásaikon túl a közösségteremtésben és közösség-összetartó erejük miatt lehet fontos szerepük.

A kelepelőállítás már inkább "profán" ünnepek tekinthető. Eredeti funkcióját tekintve a szőlőt a dézsmáló madaraktól óvó riasztó szerkezetről van szó. Ez is újkeletű szokásnak számít, a csentei nép dramatikus játékot is szerkesztett mellé.

A szőlőhegyi búcsúk sorában a legnépszerűbb a lendvahegyi Szentháromsági, de még ennél is nevezetesebb a szeptember első vasárnapján tartott Őrangyaloki búcsú, melynek ünnepi szentmiséje a termés védelmének kéri a segítséget. A szentmise után a pincékben (présházakban) összesereglett emberek felszabadult társas érintkezése a magyarság körében fontos közösségteremtő funkciót töltött be.

A szőlészeti naptári évet még két, újabb keletű szokás, látványosság bemutatásával zárják a szerzők. Az egyik a turisztikai-néprajzi elemeket felvonultató Lendvai Szüret című rendezvény. A másik, a Márton-napi "dramatikus" népszokás az újbor tiszteletének, a must borrá válásának a misztériumát öleli fel mustkeresztelés formájában. Ez utóbbi esetben az adaptáció eszközével, esetleg formai, tartalmi és szövegbeli (nyelvi) korrekcióval is élnek a szervezők.

A szerzők a hagyományteremtéssel és a hagyomány továbbadásával, illetve a hagyományozódással kapcsolatos kétségüknek is hangot adnak. Egy-egy bevezetett szokás egy közösség vagy vidék kultúrájának szerves részévé akkor válhat, ha az túléli a "meghonosítókat", s az eljövendő korosztály is gyakorolja, magáénak vallja. Ez utóbbi - ismerve a Lendva-vidéki ember Gönczi óta átöröklött jó borivói szokását - alig kérdőjelezhető meg. Tudni kell, hogy bár a lendvahegyi szőlő- és bortermelés jobb napokat is megélt, a muravidéki magyarok azonban a szőlőtermesztésben olyan magas szinten űzik a borászati mesterséget, amellyel semmiféle más mezőgazdasági, sem kisgazdálkodási ágazat nem veheti fel a versenyt. Ez egyfajta biztosítékul is szolgál az ágazattal kapcsolatos hagyományok elterjedésére, azok meghonosodására és a generációk általi hagyományozódásra.

A tanulmányt a hagyományteremtés folyamatából kiragadott dokumentumok, hiteles szövegek, valamint interjúrészletek teszik érdekessé. Nem hagyható figyelmen kívül a gazdag forrásanyag közlése sem, valamint az eseménysor jó áttekinthetőségét segítő fotóanyag. A dramatikus szövegek pontos közlése, az újkeletű szokás első jelentkezésével kapcsolatos aprólékos leírás is emeli a tanulmány hitelét, esetleg a hagyomány terjesztését már e helyen is segítheti. Így egyforma haszonnal forgathatja a laikus és a néprajzi tudományok iránt érdeklődő szakember. Fáradozásukért köszönet illeti a szerzőket.

Bence Lajos

 

Képtalálat a következőre: „A szőlő és bor ünnepei”

Bevezetés

A Kárpát-medence természeti adottságai (talaj- és domborzati viszonyok, éghajlat) igen kedvezőek a különböző mezőgazdasági kultúrák, a gabona-, szőlő-, gyümölcs- és zöldségtermesztés számára. Évezredes mezőgazdálkodásunk mind az Óvilág, mind pedig az Újvilág termesztett növényeit befogadta, beillesztette sajátos gazdálkodási rendszerébe.

A közép- és kelet-európai rendszerváltozás elmúlt évtizede a kisközösségek, a helyi társadalom újjászervezését, újjászerveződését tette szükségessé. Jogilag is lehetővé vált olyan civil szervezetek, egyesületek megalakítása, amelyek a hagyományápolás vagy hagyományteremtés által létrehozott szokásrenddel igyekeztek saját csoportjukat meghatározni, összetartani, vagy éppen sajátos kultúrájukat másokkal megismertetni.

E folyamat eredményeként egy-egy régió speciális növénykultúrája köré különféle közösségi ünnepek szerveződtek. Sorra venni ezeket meglehetősen hosszadalmas vállalkozás lenne, de szemléltetésként álljon itt néhány példa. Borvidékeink jelentősebb szőlőtermelő településein elmaradhatatlan a szüret megünneplése. A szabolcsi alma ünnepe a Nyíregyházán őszönként megrendezett Nyírségi Almanapok. Szarvason a kiváló lekvárt és pálinkát adó szilvát népszerűsíti a Szilvanapok rendezvénysorozata. A világörökség részének nyilvánított Hollókőn a turistáknak szóló húsvéti ünnep, várnapok, palóc fesztivál és málnafesztivál mellett a szőlő és a méz ünnepe a faluközösség belső közösségi rendezvénye. Szécsényben az 1999-ben megalakult Burgonyarend a reményük szerint majdan híressé váló Krumplifesztivált igyekszik megalapozni. A sütőtöktermesztéséről híres nyírségi falucska, Nagydobos, a Tökfesztivál keretében ad lehetőséget a termelők bemutatkozására. Kalocsán és Szentesen Paprika Napokat illetve Paprikafesztivált rendeznek, Öttömösön Spárgafesztivált. Ezen alkalmakhoz jellegében és szerepében igen hasonló a bajai és szegedi halászléfőző verseny is.

A határon túli magyar közösségekben a hagyományőrzésnek és hagyományteremtésnek még fokozottabb szerepe, még több alkalma lehet. Az általunk vizsgált Lendva-vidéken számos népdal- és néptáncegyüttes, hímzőszakkör működik, a faluközösségek, kulturális egyesületek hagyományőrző, hagyomány-felelevenítő rendezvényei (pl. aratás és kézi cséplés) a helyi magyarságot megtartó, összetartó alkalmak is.

A Szlovéniában fekvő Lendva-vidéki magyar falvakban 1995 óta végzünk néprajzi kutatást. Vizsgálataink elsősorban a helyi szőlő- és borkultúra történeti-néprajzi szempontú feldolgozását célozták. Lendva-vidék szőlőkultúrájában napjainkban a szemünk előtt zajlik le egy átfogó gazdálkodási és az ehhez szorosan kapcsolódó szokásanyagbeli változás. Mindez jó lehetőséget ad a kutató számára, hogy változásvizsgálatot végezzen az egykori és mai állapotokat illetően, hiszen napjainkban tetten érhető a hagyományosság, a nemzedékeken át továbbadott hagyományokhoz való ragaszkodás, és a technikai újítások megjelenésének, az innovációnak a kettőssége, sajátos viszonya, egymásmellettisége.

Jelen munkánkban a Lendva-vidéken ma élő és formálódó szőlőhöz és borhoz kapcsolódó ünnepek, szokások feldolgozása során arra vállalkoztunk, hogy a néprajzi-antropológiai terepkutatásban általánosan alkalmazott módszerek (résztvevő megfigyelés, interjú, fotó) mellett a vizsgált szokásrend ünnepeit videoszalagon is dokumentáljuk. Az így rögzített anyagból 23 perces néprajzi dokumentumfilmet készítettünk, melyben az éves "szokásrend" kezdő és záró alkalmát, vagyis a Szent György és Szent Márton napjához kötődő ünnepeket mutatjuk be. Mind a film készítése, mind pedig e tanulmány megírása során fontosnak tartottuk a különböző szokások, ünnepek gazdasági hátterének, a szőlészet múltjának és jelen helyzetének a vizsgálatát is, mivel az elemzett rítusok csak mindezek tükrében értelmezhetők megfelelően.

Mindegyik általunk bemutatott ünnepen személyesen is részt vettünk, megfigyeltük és dokumentáltuk az eseményeket. Az elmúlt 10 évre visszatekintve átnéztük a helyi magyarság hetilapjának, a Népújságnak témánkat érintő híradásait. Az okok és körülmények alaposabb felderítése végett külön utakat tettünk, hogy az események indítványozóival, szervezőivel és résztvevőivel interjúkat készítsünk. Az anyag feldolgozásánál nem csupán az egyes rítusok leírására törekedtünk, hanem az elemzés során kitértünk azok társadalmi, közösségi funkciójának a bemutatására is. Úgy gondoljuk, a szokásanyag vizsgálata lehetőséget ad olyan, a magyar néprajztudományban eddig még kevéssé érintett témák, mint például a hagyományalkotás és -teremtés folyamatának az értelmezésére.

E helyen ragadjuk meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjunk mindazoknak, akik támogatták, segítették több éves kutatómunkánkat, s e kötet megszületését. Köszönet illeti a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének oktatóit, elsősorban Dr. Bellon Tibort, aki szakmai tanácsaival egyengette munkánkat, a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet munkatársait, akik a kiutazás és a terepmunka feltételeinek megteremtésében, valamint e kötet megjelentetésében segédkeztek, valamint a Lendva-vidéki szőlősgazdákat, akik idejüket nem sajnálva, vendégszeretettel fogadtak minket minden alkalommal, és ismereteik közlésével hozzájárultak e vidék kultúrája egy szeletének másokkal való megismertetéséhez.

Szeged, 2000. Szent György havában

Mód László és Simon András

 

 

Képtalálat a következőre: „A szőlő és bor ünnepei”