Payday Loans

Keresés

Az alija magyar szemmel PDF  Array Nyomtatás Array  E-mail
Izrael és a cionizmus

Ha Izraelbe jössz, meg kell szoknod, hogy eléd állnak a sorban – az alija magyar szemmel

IMG_2673 (1)

Rekordokat dönt a diaszpórából Izraelbe érkező bevándorlók száma. Habár hihetetlen sok segítséget és anyagi támogatást kapnak az alijazók, sokan feladják és hazamennek. Mi kell, ahhoz, hogy átvészeld az első időket? Hogyan lehet a háborús fenyegetettséggel együtt élni? Meg lehet-e úszni a héber nyelv elsajátítása nélkül? Izraelben élő magyarokat kérdeztünk az alija tapasztalatairól.

„Én Tali miatt jöttem ki. Először csak 12 napra Tel-Avivba. Teljesen felforgatott ez a város, a sűrű, felfokozott atmoszféra, két nap után úgy éreztem, hogy itt kéne maradni” – mondta a zsido.com-nak Kárpáti István, aki október végén vándorolt be Izraelbe.

Tíz éve nem alijaztak annyian Izraelbe, mint most. 2014-ben 32 százalékkal nőtt a bevándorlók száma 2013-hoz képest, tavaly összesen 26 500 személy emigrált Izraelbe a világ különböző részéről. A Magyarországról alijazók száma azonban inkább stagnál, sőt egy kicsit még csökkent is: 2013-ban 160-an, 2014-ben 126-en vándoroltak ki hazánkból Izraelbe.

Az emigrációs hullám elsősorban a francia és ukrán bevándorlók miatt emelkedett meg, a tendencia pedig, úgy tűnik, folytatódik 2015-ben is. Izrael már fel is készült a fogadásukra, 46 millió dolláros csomagot hagyott jóvá a kormány, amivel az Európából érkezők letelepedését szeretnék támogatni.

Mi jár annak, aki alijazik?

A bevándorlók rengeteg segítséget és anyagi támogatást kapnak az államtól. Kezdve akár az ingyenes repülőjeggyel. „Ha leszállt a géped, a reptéren azonnal megkapod a bevándorló igazolványodat, a személyi igazolványodat és az alijahoz járó anyagi támogatás első részletének a felét, továbbá hívnak neked egy taxit, ami elszállít a szállásodra” – mondta István.

Az ideérkező hat havi megélhetést fedező anyagi támogatást kap, továbbá számos szociális és lakhatási támogatást, segítséget a munkavállaláshoz, a jogosítvány megszerzéshez, valamint az állam fizet egy öt hónapig tartó, intenzív héber nyelvtanfolyamot (ulpán) is. „Az elején koncentrálhatsz a héberre: heti ötször öt óra öt hónapig. Teljesen kezdő voltam, ma ki tudom fejezni magamat héberül. Közben alkalmi munkákat vállalok, most éppen pultozom, pincérkedem és mosogatok egy kávézóban, szeptembertől pedig óvó bácsi leszek” – mesélte István.

István rendező szakon végzett a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Izraelben lehetősége van diplomájának honosítására. „Júniusban jelentkeztem a tel-aviv-i tanárképző főiskola diplomásoknak szóló drámatanár-rendező képzésére. A felvételin héberül kellett mesélni magunkról. Le voltak döbbenve, hogy október óta így megtanultam a nyelvet. Várólistára kerületem, még nem biztos, hogy felvesznek, ezért jelentkezem a Tel-Aviv Egyetemre is ugyanerre a szakra. A cél, hogy szeptemberben elkezdjem valahol ezt a képzést, egy év múlva pedig már dolgozhassak drámatanárként” – tette hozzá.

Dédnagyapám előre látó ember volt”

Az izraeli törvények szerint „minden zsidónak joga van kivándorolni Izraelbe”, minden zsidó származású személy megkaphatja az állampolgárságát, a státusz megszerzése azonban nehézségekbe ütközhet. „Egy nagyszülő zsidó származását kell igazolni. Én apai nagymamám zsidóságát akartam igazolni. Nagyon jóban vagyunk, őt nem érték olyan súlyos veszteségek, mint a másik három nagyszülőmet.  A származását igazoló dokumentumai is könnyen összeszedhetőek voltak. Be kellett mutatnom az eredeti születési anyakönyvi kivonatát, amelyben benne van, hogy „izraelita”, továbbá minden egyéb dokumentumot, ami igazolhatja a származását, mint az első elemis bizonyítványát, de még egy igazolványképet is találtunk, amelyen sárga csillagot visel” – mesélte István.

István kérvényét hosszas levelezés után visszautósították, mivel nagyanyja és családja a második zsidótörvény bevezetése (1939) után kikeresztelkedett. „Indoklásként azt írták, hogy kelet-közép európai kontextusban vizsgálják nagymamám dokumentumait, és nem világos számukra, hogy miért keresztelkedtek ki ’39-ben, hiszen ebben az évben még nem voltak közvetlen életveszélyben. Dédnagyapám egy előre látó ember volt, ugyanakkor nem bízott abban, hogy a kikeresztelkedés megmentheti őket. A család Budapesten élt, és a csodával határos módon mindannyian túlélték a háborút, a vidéki rokonságot elhurcolták. Egyedül Eszter maradt meg, aki ma Izraelben él, és itt az idő, hogy megtaláljam. Az elutasítást követően felhívtam apai nagyapámat, az ő dokumentumait rögtön elfogadták. Bár az ő családja is kikeresztelkedett, de ők már a vészkorszak alatt, és ezt nem firtatták” – emlékezett vissza István.

Motiváció nélkül nem megy

Riportalanyaink szerint a beilleszkedést és az „első idők átvészelését” nagyban befolyásolják a kitűzött hosszú távú célok és a motiváció.

„Amellett, hogy Izraelben élni az egyik legfontosabb micva, azért jöttünk ide, hogy zsidó oktatást, környezetet, barátokat tudjunk biztosítani gyerekeinknek” – ezt már Chana és Naftali mondta. A házaspár tíz éve költözött Izraelbe két nagyobbik gyermekükkel, azóta öt további gyermekük született. Chana magánbölcsődét működtet a házukban, Naftali a magyar és német nyelvtudásának köszönhetően a Jad Vasem múzeum archívumában kapott állást.

Chana és Naftali a gyerekekkel

Chana és Naftali a gyerekekkel

Kertes házban élnek egy vallásos jisuvban (közösségi településen). Habár az adó egy részét a közösség félreteszi a rászorultaknak nyújtandó szociális ellátásokra, az jisuvokban a kibucoktól eltérően „nincsen közösködés, mindenki önálló”. „Minden jisuvnak meg van a maga jellege, a miénk például egy vallásos cionista közösség. A közösség elvárja az itt lakóktól, hogy vallásos életvitelük legyen, például szombatot kell tartani, a férjes nőknek be kell fedniük a fejüket” – magyarázta Naftali.

A vallás vagy az ideológia természetesen csak egy ok a sok közül. „Soha nem gondoltam, hogy Izraelben fogok élni, mielőtt megismertem Talit” – idézte fel István. Két éve Budapesten ismerkedett meg az izraeli lánnyal, aki az utolsó szemeszterét töltötte az ELTE pszichológia nemzetközi mester képzésén, majd tanulmányi végeztével visszament Izraelbe. „Az elején hagytuk, hogy történjenek a dolgok, ahogy történnek, az édes felelőtlenségtől végül súlyosan egymásba szerettünk. Az elején ingáztunk Pest és Tel Aviv között, aztán kijöttem öt hónapra egy ösztöndíjjal, és közben szépen adta magát az is, hogy alijázzak. Idén júniusban összeházasodtunk” – mesélte István.

Vegyes érzésekkel

Ugyanakkor olyanok is vannak, akik hosszú évek után kérvényezik az állampolgárságot. „Eredetileg három évre jöttem a tanulmányaim miatt, de a BA után úgy döntöttem, hogy a MA-t és a PhD-t is itt fogom megcsinálni, mert felkínáltak egy állást a főiskolán. A munkavízum limitált, ahhoz, hogy hosszabb távon itt dolgozhassak, alijáznom kellett” – magyarázza Szekeres Hanna, aki szociálpszichológiát tanul, kutat és oktat a Tel-Aviv közelében található Herzliya-i IDC egyetemen.

„Hihetetlen jó lehetőségeket kapok a szakterületemen, számos kutatásban vehetek részt, nagyon aktuális kérdésekkel foglalkozhatok, és rengeteg lehetőségem van a nemzetközi szintű kapcsolatépítésre. Habár Magyarországon is létezik ez a szakterület (csoportközi konfliktusok), nincs ennyi lehetőség és persze a fizetés sem ennyire jó” – mondta.

Hanna számára a karrierlehetőség vitathatatlan, ugyanakkor sok problémája van az izraeli politikai helyzettel. Saját bevallása szerint nem is szeretett volna izraeli állampolgár lenni. Sok mindennel nem ért egyet a közéletben. Rendszeresen jár tüntetni. „Ahogy Magyarországon, úgy itt is baloldalinak számítok, ugyanazokért küzdök, amikért otthon is harcolnék. Amíg Magyarországon éltem, a zsidósághoz számomra pozitív értékek kötődtek, például a humanizmus, az elesetteken való segítés, az intellektus vagy a kultúra.” – mondja Hanna – aki rögtön azt is hozzáteszi, Izraelben gyakran hiányolja ezeket az értékeket a közbeszédből.

Hanna

Hanna

Mindenki sok gyereket akar

Vannak azonban más értékek, amelyek lényegesen nagyobb hangsúlyt kapnak mint Magyarországon. Szembetűnő jelenség például, hogy Izraelben hihetetlen magas a gyermekáldási arány Magyarországhoz és az európai országokhoz képest is. „Hét gyermekünk van, de nem tűnünk ki ezzel, a vallásosoknál ez a szám az átlag, de a nem vallásosoknál is gyakori a három-négy gyerek. Izraelben általában nem azért nincs valakinek gyereke, mert nem akar, hanem mert nem lehet” – mondta Chana.

„Nagyon családcentrikus ez a társadalom. Már a párkapcsolatokat is komolyabban veszik, gyakori, hogy például valaki alig múlt húsz éves, és már öt éve párkapcsolatban él. Ritkább a megcsalás Izraelben, elkötelezettebbek kapcsolatban, mint Magyarországon” – fejtette ki Szekeres Hanna.

„Nem félünk, a házunkban is van óvóhely”

Rákérdeztünk arra is, hogy milyen problémákat okoz a rendszeresen kirobbanó háború a mindennapokban, meg lehet-e egyáltalán szokni a folyamatos fenyegetettséget. „Habár szinte minden második évben van háború, nem félünk. Biztonságban vagyunk, egy esetleges légiriadó esetén van hova mennünk, minden újabb építésű házban, így nálunk is van egy biztonsági szoba. A Nyugati-parton élünk, Jeruzsálem és a Holt-tenger között, nem érezzük magunkat veszélyben, mind a déli, mind az északi határtól távol vagyunk” – magyarázta Chana és Naftali.

Hanna is így látja: „Nem élek állandó félelemben, ha rakétáznak, megszólal a sziréna és lerohanok az óvóhelyre – általában öt-tíz percig kell ott lenni. A „Vaskupola” hatalmas védelmet biztosít, amely azonnal kilövi az ideérkező rakétákat. Még a rakétázások alatt sem nézett úgy ki Tel-Aviv, mint egy háborús célpont. Abba viszont szörnyű belegondolni, hogy tőlünk pár kilométerre háború van és emberek halnak meg.”

„Belátható időn belül nem lesz itt béke”

A háború kapcsán a kötelező sorkatonaság is szóba került. „Nem könnyű belegondolni, hogy a most kilenc és három éves fiaink három évre bevonulnak majd. Nem áltatjuk magunkat, tudjuk, hogy belátható időn belül nem lesz itt béke. Ugyanakkor ebben a társadalomban élünk, az ide tartozó iskolába íratjuk be őket, innentől kezdve gyermekeinket erre nevelik. Mire kikerülnek az iskolából, valószínűleg már ők maguk is nagyon motiváltak lesznek. Itt a legtöbb fiatal mindent megtesz azért, hogy felvegyék őket harcoló alakulatba. Amellett, hogy fontos micva Erec Jiszráel védelme, a katonai szolgálat későbbi előnyöket is jelent. Számos munkahelyen előfeltétel, vagy legalábbis előnnyel jár, ha valaki volt katona. A munkafelvételi lapon része a kérdéseknek, hogy ’hol szolgáltál, és milyen beosztásban’. Előny továbbá, hogy a katonaság jó pár évet fizet az egyetemen, lakhatási támogatást nyújt, stb.” – fejtette ki Naftali.

„Családot akarunk. Ez egy nyitott kérdés, hogy itt leszünk-e egész életünkben. Mi együtt tudunk élni a háborús helyzettel, de kérdés, hogy ha lesznek gyerekeink, akarjuk-e, hogy ők így szocializálódjanak, és amikor felnőnek, katonák legyenek” – mondta Kárpáti István.

A lakásár nagyobb gond, mint a háború

Arra a kérdésünkre, hogy mi jelenti a legnagyobb nehézséget az izraeli életben, mindenki a horribilis árakat említette. „Döbbenetesen magas az árszínvonal. Az ingatlanárak az elmúlt hét-nyolc évben a duplájukra emelkedtek. Aki Magyarországról jön, és eladja a belvárosi 120 négyzetméteres lakását, az jó, ha Tel-Aviv szélen egy másfél szobás garzont tud venni. Az elmúlt évben alakult egy párt, amelynek egy programpontja van: „levinni az ingatlanárakat”. Pár hónap alatt óriási népszerűségre tett szert. Egy felmérés szerint az izraeliek jobban aggódnak a magas ingatlanárak, mint a biztonsági helyzet miatt” – magyarázta Naftali, és egy izraeli mondást idézve hozzátette: – Hogyan kell Izraelben egy kevés pénzt csinálni?  Sokkal kell idejönni, és akkor talán marad egy kevés.

Rámenősek, de legalább kedvesek

Az interjúalanyaink arról is beszámoltak, hogy elsőre nagyon nehéz megszokni az izraeli „nyomulós stílust”. „Elsőre durvának és primitívnek tűnt az izraeli stílus, sokszor bántó volt az udvariatlanság, viszont később rájöttem, hogy valójában sokkal egyenesebbek, itt nincs alakoskodás” – mondta Naftali.

Az izraeliek közvetlenségét azonban többen említették pozitívumként. „Nagyon közvetlenek az emberek, ez azt jelenti, hogyha leülsz egy padra és ül melletted valaki, akkor nagy valószínűséggel megszólít” – meséli Hanna. „Budapesten lehet egyedül, magadban élni, be tudsz menni úgy egy boltba, hogy senki ne nézzen a szemedbe, és neked se kelljen bárkinek a szemébe nézni. Ez itt Tel Avivban nehezen elképzelhető. Lehet, hogy ez azért van, mert ennek az országnak készen kell állnia minden helyzetre. Nincs mese, együtt kell működni egymással, oda kell figyelni” – osztotta meg benyomásait István.

Kell tudni héberül?

István nagy energiát fektet a héber tanulásba, de ebben persze nagyban motiválja, és segítségére is van, hogy a felesége izraeli. Chana és Naftali szerint héber nélkül nem megy. „Habár mindenki beszél angolul, ha be akarsz illeszkedni és normális munkát akarsz, mindenképp meg kell tanulni héberül. Érdemes már Magyarországon elkezdeni a héber tanfolyamot” – tanácsolták.

Ugyanakkor Hanna példájából az látszik, hogy nem alapfeltétel a héber. „Öt év alatt nem tanultam meg igazán héberül, ami miatt szégyellem is magam. Eddig nem volt rá szükségem, mert az akadémiai közegben minden angolul folyik, és mindenki beszél a környezetemben angolul, viszont azt tervezem, hogy szeptembertől beülök az ulpánra, és megtanulok végre rendesen héberül.”