Payday Loans

Keresés

A legújabb

Prostitúció és leánykereskedelem
A boldog élet bölcselete és poézise
2016. október 02. vasárnap, 06:03

Prostitúció és leánykereskedelem: 1. rész - Az éjjeli lepkék bemutatkoznak


„Sehol Európában nem olyan olcsó a nő, mint nálunk, Pesten. Ebben, mint sok másban is, Európának a balkáni részéhez tartozunk. Akármelyik nagyobb forgalmú úttest mellékutcájában ha kilenc óra után végigmegy az ember, ott kínálják magukat és művészetüket forintért-koronáért az utcai nők.” - Tábori Kornél, Székely Vladimir

A XIX. század és a XX. század fordulóján végbemenő ipari változások, a demográfiai növekedés, az urbanizáció és a polgárosodás egyértelműen hozzájárult ahhoz, hogy megteremtse a testi örömöket nyújtó lányok piacát. A vidékről özönlöttek a fiatalok a fővárosba és nagyobb városokba a jobb élet reményében. A munkás férfiak nagy része egzisztencia nélkül kénytelen volt a bordélyokban kielégíteni testi szükségleteit, így a kereslet nagymértékben nőtt. A korszakban ugyanis társadalmi elvárás volt, hogy egy férfi akkor házasodjon meg, ha már tud otthont biztosítani választottjának.

A prostitúció ekkora mértékű terjedésével a rendőrség nem tudott mit kezdeni. Már régen nem állt céljukban a prostitúció megszüntetése, így csupán ellenőrzésük alá kívánták vonni az üzletágat. A XIX. század második felétől rendszeresen jelentek meg szabályrendeletek, melyek szabályozni kívánták az örömlányok életmódját, munkáját, a kuplerájok működését stb. A szabályrendeletek ismertetésébe most nem kezdenék bele, hiszen majdnem egy egész fejezetet szántam rá a későbbiekben. Azt viszont érdemes megállapítani, hogy ezekkel a regulákkal a rendőrség nem ért el túl sokat, a prostituáltak száma folyamatosan nőtt. A statisztikákban ez a növekedés nem tűnik túl meredeknek, de hozzá kell tenni, hogy a regisztrált prostituáltakon kívül még rengeteg kategória létezett.Anka László A budapesti prostitúció és szexpiac története című tanulmányában szereplő statisztika szerint:

A regisztrált prostituáltak száma
Év Regisztrált prostituáltak száma
1883 349
1887 743
1893 1131
1897 1330
1899 1462
1900 1033
1902 1366
1904 1735
1909 1914
1912 2199
1913 2404
1914 2288

 

Ezek a számok természetesen csak a hivatalosan bejegyzett prostituáltak számát mutatják. Azonban lehetetlen még csak megközelítőleg is meghatározni a titkos prostituáltak, a foglalkozást mellékkeresetként űzők, az egészségügyi laposak, a rendőrség által külön engedélyezettek stb. számát.

Hogy kikből lett ez a rengeteg prostituált és miért? Ha a prostitúció útjára lépés okait szeretnénk megvizsgálni mindenképpen a társadalmi és gazdasági körülményeket és a családi erkölcsöket kell vizsgálat alá vonni. A polgárosodás és urbanizáció folyamatával a fővárosba özönlő családoknak és egyéneknek számos problémával kellett szembenézniük. Harcolniuk kellett a kosztért és a kvártélyért is. A szegényebb rétegek körében megszokott volt, hogy lakásukat vagy szobájukat egy vagy több albérlővel is megosztották (többek között a folyamatosan növekedő lakbérárak miatt) . Ez azt jelentette, hogy a gyermekeknek idegenek között kellett szocializálódni, hiszen a szülők napközben a kenyérkereséssel foglalkoztak. Az ilyen közegben felnövő gyermekek így nem a megfelelő úton kerültek kapcsolatba a szexualitással. A nem ritkán mellettük, rosszabb esetben velük történő aktusok miatt rossz kép alakulhatott ki bennük a szexualitással kapcsolatban, ez pedig azt jelentette, hogy a későbbi esetleges szituációkat rosszul megítélve könnyen a romlás útjára léphettek. Ha a közvetlen környezetük nem is fenyegetett ezzel a veszéllyel, a munkásosztályok gyermekei általában akkor is az utcán cseperedtek fel, ott pedig kellő szülői felügyelet nélkül szintén nem alakulhatott jobban a jövőjük: kapcsolatba kerülhettek leánykereskedőkkel, madame-okkal, strichekkel, bűnözőkkel vagy egyszerűen egy feslett erkölcsű felnőttel.

03_1.jpg

A gazdasági szempontok is közrejátszhattak abban, hogy valaki ezt az utat válassza. Gondolok itt a női munka alacsony bérezésére, a munkalehetőségek korlátolt számára és ehhez kapcsolódóan meg kell említeni a női nem jogainak hiányát. Ezekhez szorosan kapcsolódik az a tény, hogy korszakunkban a nők nem vehettek részt a felsőoktatásban 1895-ig, és ezután is csak korlátolt számban és képzésben. A vidékről a fővárosba került lányoknak pedig legtöbbször a naivitása lett a veszte. A leánykereskedők találékonysága nem ismert határokat. Ha a lány esetleg valódi munkát is kapott, még mindig nem menekült meg, hiszen sok lányt sikerült akár a pályaudvarokról elvinniük a kufároknak különböző cselekkel.

Az 1880. évi népszámlálás adatai a nők foglalkoztatásáról
Földműves 636 363 fő
Napszámos 497 308 fő
Házicseléd 365 837 fő
Kereskedelemben dolgozó nő 18 387 fő
Bába 7 851 fő
Tanítónő 3 616 fő
Prostituált 2 468 fő
Nevelőnő 1 750 fő
Apáca 771 fő
Bordélyház-tulajdonos 60 fő

 

Vannak bizonyos foglalkozási ágak, melyek űzése nagyobb eséllyel csábítja a lányokat az üzletszerű kéjelgésre. Ilyenek például a vendéglátó- és szállodaiparban dolgozók, a színésznők, táncosnők, énekesnők és a cselédek. Természetesen nem feltétlenül igaz az, hogy az ezekben a szakmákban dolgozók feltétlenül prostituáltakká válnak, de a közeg, melyben forognak, nagyobb eséllyel térítheti őket rossz útra. Ráadásul ezekben az esetekben ezek fedőfoglalkozásnak számíthattak a titkos prostitúció számára.

Az általam vizsgált korszakban alapvetően két típusát lehet megkülönböztetni a prostituáltaknak. Az éjjeli pillangók egy része legálisan működött, ők a bárcás kéjnők, a másik részük pedig engedély nélkül űzte a szakmát, ők a titkos kéjnők. A bárcát – az engedélyt a rendőrfőkapitány állította ki azoknak a hölgyeknek, akiknek egészségügyi állapota ezt lehetővé tette. A szexuális szolgáltatást nyújtó nőknek ugyanis rendszeresen (akár hetente két alkalommal is) meg kellett jelenniük egy orvosi vizsgálaton, hogy a nemi betegségek lehetőségét kizárják – ezekről szintén bővebben fogok szólni egy későbbi fejezetben. A rendőrségnek nehéz volt a dolga, hiszen a prostituáltak rengeteg kategóriája alakult ki néhány évtizeden belül, így lépést kellett tartani azzal, hogy ellenőrzésüket minél nagyobb hatókörbe ki tudják terjeszteni. A bordélyházak háttérbe szorulásával jöttek létre a garniszállók, majd kéjnőtelepek, melyek a „titkos prostitúció legális mederbe” terelése érdekében jöttek létre” .

prosti3.jpg

Most a prostituáltak kategóriáiról szeretnék szót ejteni, hiszen a lányok rengeteg cím és engedély alatt árulták testüket. Az első és talán legáltalánosabb kategóriába a bordélyházi/nyilvánosházi prostituáltak tartoznak. A bordély az efféle földi örömök tárháza volt több évszázadon keresztül. Az általam vizsgált időszakban azonban számuk már csökkenőben volt (hozzávetőlegesen 10-20 között mozgott. ) Bár én elsősorban a fővárosi prostitúciót vizsgálom, érdemes megemlíteni azonban, hogy vidéken azonban ekkor élte virágzását a nyilvánosházak rendszere. A fővárosban a bordélyok számának visszaesésének az lehetett az oka, hogy egyre gyakrabban juthattak hozzá a lányok egyéb engedélyekhez, mellyel a szakmát űzhették. A bordélyházi lányok utánpótlása tehát egyre nehezebbé vált. Ha kicsit is ismerjük azokat a körülményeket, melyek egy „kupiban” léteztek, máris logikus magyarázatnak tűnik. A bordélyházi prostituáltak bérének jelentős része a madame-ot, a bordélyház vezetőjét illette meg (hasonlóan a stricihez), természetesen ellátásért és lakhatásért cserébe. Minden egyes használati cikket (ruhák, ékszerek, kozmetikai szerek stb.) a madame előlegezett meg a lányoknak, majd azok megkezdhették annak törlesztését. Elmés népség volt azonban a bordélytulajdonosoké, az árakat többszörösen hajtották be a lányokon – hozzá kell tenni, hogy az 1867-es szabályrendelet például maximálta a kölcsön összegét. A kéjnők azonban addig nem hagyhatták el a bordély közösségét, míg összes tartozásukkal nem számoltak el. Ez pedig a kölcsönkért összeg többszörös visszafizetését jelentette – vagyis vajmi kevés esélyük volt arra, hogy gyorsan visszafizetik és újra „rendes” életet élhetnek. Egyetlen esélyük a házasság lehetett egy olyan férfival, aki rendelkezik azzal a tőkével, mellyel kiválthatja kedvesét. Felvetődik az a kérdés, hogy mi lett azokkal a lányokkal, akiknek az élete nem boldog befejezéssel végződik. Azokat a lányokat, akik kiöregedtek a szakmából, vagy „elhasználódtak” egyre kétesebb lebujokba küldték, aztán vidékre egy még igénytelenebb helyre, esetleg külföldre. Ez volt a prostituáltak általános körforgása.

A titkos kéjnők élete korántsem volt könnyebb. Igaz, keresetüket megtarthatták, de kiadásaik is sokkal nagyobbak voltak. Gondoskodniuk kellett a szállásukról, élelmükről, ruházkodásukról. Ráadásul, amíg egy bordélyban a lányok bizonyos fokú védelem alatt álltak, a titkos prostituáltak több veszélynek voltak kitéve. Félhettek a rendőrség rajtaütéseitől (a bordélyok és a rendőrség speciális kapcsolatáról később lesz szó) és a férfiak esetleges erőszakos magatartásától is, és ez ellen nem volt olyan, aki megvédhette volna. Ezek voltak az okai annak, hogy lehetőség szerint több lány együtt bérelt szobát – ez egyszerre volt hasznos anyagi és védelmi megoldás is. Ennek a hivatalos útja az volt, hogy a háztulajdonosnak, aki kéjnőket akart elszállásolni, engedélyt kellett kérnie a rendőrségtől és igazolnia kellett azt, hogy bárcás kéjnő(k)nek ad ki szobát. Jól mutatja ezt az eljárást a következő levéltári dokumentum:

" [...] Tekintettel azon körülményre, hogy 35 éves gyermektelen nő vagyok, hogy Budapest főváros tek. főkapitánya által eddig is 3. türelmi bárczával ellátott kéjhölgy számára szállásadási engedéllyel bírtam, s lakhelyem V. kerület Báthori utcza 1. sz. alatti házban olyan, hogy az oda járó látogatók senki által sem észlelhetők, lévén annak úgy az utczára, mint a kapu alatt külön bejárata, s több szobából áll s így kéjhölgyek tartására, mindenképpen alkalmas, - részemre jelenlegi lakásomra V. kerület Bátori utcza 1. sz. alatti házra 3. Türelmi bárczával ellátott kéjhölgy lakhatására szállásadási engedélyt megadni méltóztassék, kötelezvén magam az e részben kibocsájtott fővárosi szabályoknak minden tekintetben pontos és szigorú teljesítésére. Bloch Jozefa." - BFL VI.I.B Magyar Királyi Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Általános Iratai 1868-1933. 1884 Leánykereskedelem 3. 4. doboz. 51.568/1884.

Források:

1. Tábori Kornél - Székely Vladimir: Az erkölcstelen Budapest. Fekete Sas Kiadó - Orpheusz Kiadó Budapest. Az 1908-as kiadás alapján szerkesztette Fazekas István. Tábori Kornél és Székely Vladimir örökösei, 1992. 19. o.

2. Szécsényi Mihály: Garniszállók és kéjnőtelepek.

3. A 2. számú táblázat helye: Csoma Zsigmond: Az első női foglalkozási statisztika Magyarországon - A női emancipáció és az első részletes női népszámlálás. IN: Nők a modernizálódó magyar társadalomban. Szerk.: Gyáni Gábor, Nagy Beáta. Csokonai Kiadó. 185. o.

Prostitúció és leánykereskedelem: 2. rész - A fővárosi prostitúció helyszínei

Miután az 1885-ös rendelet[1] által létrejött az ún. vegyes rendszer, mely elismerte a magánkéjnőket is a bordélyháziakon kívül, az a tendencia figyelhető meg, hogy a prostituáltak egyre inkább elhagyták az addig általánosan elterjedt „munkahelyüket”, a bordélyházat. Ez azt a következményt vonta maga után, hogy a prostitúció egyéb helyszínein gyakoribbá vált a perditák jelenléte – és persze rengeteg új helyszín jelent meg. Azokon a helyeken, ahol a tulajdonos rendelkezett a megfelelő engedéllyel, mely lehetővé tette női munkaerő alkalmazását, minden egyes női beosztott munkaköre azzal egészült ki, hogy a vendéget minél inkább motiválják a pénztárca tágra nyitására. Természetesen azokkal a lányokkal kapcsolatban merült fel leggyakrabban a prostitúció gyanúja, akik közvetlen kapcsolatba kerültek munkájuk során a férfi vendégekkel. Ebbe a kategóriába tartoztak a kasszírnők vagy felírónők - akiknek az volt a feladata, hogy a napi forgalmat felügyeljék, a virágárus-lányokkenyérárus-lányok, a felszolgálólányok és apénztárosnők – akiket általában rokoni kapcsolat fűzött a tulajdonoshoz bizalmi feladata révén. Érdemes megjegyezni azonban, hogy a XIX. század végén még rendkívül ritka esetben adták nőnek ezt a komolyabb jövedelemmel és presztízzsel járó munkát – ennek részben az az oka, hogy a szakma kitanulására akkoriban még csak a férfiaknak nyílt lehetősége. Az első világháború során észlelhető a női munkavállalók arányának növekedése ebben a foglalkoztatási ágban.

StockingProstitute2.jpg

Egész sor olyan szórakozóhelyet találhatott a korabeli férfi, ahol megtalálta az áhított pénzért megváltható szerelmet a koszos, veszélyes, alacsony színvonalú – de olcsó helyektől a társadalom felső rétegének szánt színvonalas szórakozóhelyekig.

A kisebb kis kocsmákat, a lebujokat könnyen felismerhette a vágyait csillapítani óhajtó férfi, ugyanis a lefüggönyözött ablakok (a bordélyhoz teszik hasonlatossá) és a színes lámpák belülről kiszűrődő fénye már messziről felkeltette a figyelmet. Bár a vendéglátó-ipari egységek női alkalmazottjainak tilos volt a vendégekkel italokat fogyasztaniuk, ezt a szabályt a legtöbb helyen figyelmen hagyták.[2]bodegák olyan helyek voltak, ahol az arra vágyók ételt és italt vásárolhattak maguknak, illetve extra szolgáltatásként a hátul elkerített részben, a szeparéban a kiszolgálást végző lányokkal lehetett közelebbi kapcsolatba kerülni.[3]

ass-free-erotic-sex-stories.jpg

bálhelyiségek, tánctermek, orfeumok abban különböznek az előzőekben tárgyaltaktól, hogy a vendégek pénzükért műsort is kaptak. Itt találkozhattak női zenekarokkal, akik leginkább érzelmes sanzonokat adtak elő a közönségnek sokáig csak német nyelven. A szeparék itt is fellelhetőek voltak ugyanazzal a rendeltetéssel.[4] Számos zenés-táncos hely akadt még Budapesten. Ezek a varieték, kabaretek, chantatok, zengerájok, dalcsarnokok azonban nem éppen a magas színvonalú énekes, zenés, táncos produkciókról voltak híresek. A hölgyek a nem ritkán pajzán szövegű dalok előadása és az akrobatikus mozdulatok közben falatnyi ruhákat – vagy még annyit sem – viseltek a közönség nagy örömére.[7]

Rengeteg olyan panzió, privát hotel és garniszálló létezett, melyek kimondottan a légyottoknak kívántak helyszínt szolgáltatni. A szobákat különböző időtartamokra, hónapoktól kezdve akár órákra is ki lehetett venni, de nem csak az igénybevétel ideje volt változatos, hanem az összeg is, amiért hozzájuthattak.[5]

20110317szeressde5.jpg

Akadtak fürdők is (Gellértfürdő, Polgárfürdő, Császárfürdő), ahol hozzá lehetett jutni a prostituáltak szolgáltatásaihoz. A török hódoltság végetértével fürdőink állapota rendkívül leromlott és ez nyújtotta a lehetőséget arra, hogy a bűnözés, a hazárdjáték és a prostitúció is megvesse lábát bennük.[6]

Korszakunkban a kávéházak – ilyen volt például a Zrínyi fogadó, a Singer kávéház és az Ámor terem[8] - az egyik legnépszerűbb kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget nyújtották.  Elsősorban természetesen csak a férfiak számára, hiszen tisztességes nő, a kor társadalmi álláspontja szerint nem járhatott ilyen helyekre. A XIX. század második felétől kezdődően, a tömegsajtó megjelenésével a nívósabb kávésházakban lehetett hozzáférni a legtöbb újsághoz és egyéb publicisztikai kiadványhoz, melyet a vendégek számának növelése érdekében járattak a tulajdonosok.[9] A kávémérők és a kávéházak ráadásul tipikusan azok a helyiségek voltak, ahol az információáramlás végbement, társasági helyszín volt (gondoljunk csak a kor meghatározó irodalmi és egyéb művészeti kávéházaira), ahol a különböző érdeklődésű csoportok egymásra találhattak. Elkerülhetetlen volt tehát, hogy a kávéházaknak előbb–utóbb a szexuális jellege is felszínre törjön, ahogy azokban a vendéglátó-szórakoztatóipari egységekben, melyekben a két nem találkozik.[10] A kasszírnőtől a virágáruslányon keresztül a fellépőkig minden női alkalmazott azt a célt szolgálta, hogy a férfi vendégeket minél jobban leitassa, fokozza a vágyát és megkopassza.  A kávéházak az „üzlet” megkötésének helyszínéül szolgáltak, a lebonyolításra pedig a kávéház külön helyiségeiben, esetleg szomszédos lakásokban és garniszállókban nyílt lehetőség. Az éjszakai kávéházaknak, melyekben a dolgozó lányok egyéb mellékszolgáltatásokat is nyújtottak illetve külön a késői nyitvatartásért is, engedélyeket kellett kérni, melyeket a hatóságok súlyos pénzekért osztogattak. A tulajdonosok azonban általában fizettek, mert az üzlet nagy haszonnal járt.

victorianus.jpg

„Schweiger Károly kocsmárosnak gyorskocsi útja 506. sz. megadatik az engedély, hogy 1875.-ik Augusztus hó 1. napján üzleti helyiségeiben tánczmulatságot tarthasson éjfél után 2 óráig belépési díj nélkül”[11]. Egy ilyen engedély, melyet alkalmanként kellett kérni (tehát abban az esetben, ha a tulajdonos minden este tovább akart nyitva tartani, akkor minden napra külön engedélyért kellett folyamodni) 4 forint 30 krajcárba került. Ennek betartása azonban súlyos pénzkiadásokat jelentett, így nem sikerült minden esetben eleget tenni az eljárásnak:

Nevezett Schweiger Károly pótkávés, és ennek neje Schweiger Júlia köteleztetnek ezen rendőri kihágásukért (ti. július 18-án engedély nélkül zenéltettek) s a rendőri biztosokat lealacsonyító szidalmazásaikért, mivel ez másod ízben történt, 15 frt-ot azaz Tizen őt o. é[12]. forintot, különben 3 napi letartóztatás terhe mellett azonnal kifizetni.”[13]

Nem beszélve arról, hogy a prostituáltaknak hála mennyi gazdasági ág bevételei növekedtek. Hatalmas mértékű összeget zsebeltek be többek között a szabók, fodrászok, vargák, ékszerészek, varrónők az üzletágból.

vintage-erotica-10.jpg

A kéjelgés következő nagy színtere a mai Lánchíd és a Szabadság híd közötti Al-Duna-sor volt. Éjszakánként a bűnözés vette át a szerepet ezen a helyszínen: lányok, akik esetleges partnerükkel kiszemelték az áldozatot, és amíg a leányzó elcsábította, addig társa kirabolhatta. Jelentős színhely volt a mai Kálvin tér is. Korszakunkban Szénapiac volt a megnevezése – a szénaboglyák pedig kiváló helyszínt szolgáltattak az „üzlet” lebonyolítására. A fővárosi parkokban is gyakorta fordultak elő alkalmi légyottok, bár ez a helyszín leginkább a bűnöző kéjnők és stricijeik kedvelt helyét jelentette.

A helyszínek sokasodásával egyre több tér nyílt a kéjnők számára foglalkozásuk űzésére. Ez is hozzájárult a bordélyházak számának csökkenéséhez, majd szép lassan a bordélyvilág megszűnéséhez. A nyilvánosházakban ugyanis a lányok rendkívül kevés szabadsággal rendelkeztek. Nem mozoghattak, nem cselekedhettek – nem létezhettek szabadon. Ahogy egyre többféle engedélyhez lehetett hozzájutni és egyre több helyen lehetett engedéllyel folytatni tevékenységüket, sokkal többen választották az újabb lehetőségeket. Mivel a lányok zöme megpróbálta elhagyni a „piroslámpás” házat, a színvonal is csökkenni kezdett.

nude-stockings.jpg

 

 


[1] Szabályrendelet a bordélyügyről. Budapest, 1885. 16. p.

[2] Forrai, Judit (1996) Kávéházak és kéjnők. Budapesti Negyed (2–3), 110–120.

[3] Forrai, Judit (1996) Kávéházak és kéjnők. Budapesti Negyed (2–3), 110–120.

[4] Forrai, Judit (1996) Kávéházak és kéjnők. Budapesti Negyed (2–3), 110–120.

[5] Forrai, Judit (1996) Kávéházak és kéjnők. Budapesti Negyed (2–3), 110–120.

[6] Miklóssy János: A budapesti prostitúció története. Budapest, 1989. Népszava Kiadó Vállalat. 21. p.

[7] Forrai, Judit (1996) Kávéházak és kéjnők. Budapesti Negyed (2–3), 110–120.

[8] Forrai Judit: Kávéházak és kéjnők.  Budapesti negyed. 12-13. 1996. 110-120.

[9] Buzinkay Géza (1997): Bulvárlapok a pesti utcán.  In: Budapesti Negyed (2-3)

[10] Forrai, Judit (1996) Kávéházak és kéjnők. Budapesti Negyed (2–3), 110–120.

[11] BFL VI.I.b. Magyar Királyi Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának általános iratai 1868-1933. 1873-1878 Leánykereskedelem 1. 2. doboz.

[12] osztrák értékű