Payday Loans

Keresés

A legújabb

Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 16. PDF Nyomtatás E-mail
Segítő hivatások - A szellemi/lelki hatalommal vissza-élni

Képtalálat a következőre: „kodály zoltán”

Nagy Jenciklopédia – XXI.

Értelmiségiek, segítők, vezetők

Nagy magyar életminőség-vizsgálatok

Képtalálat a következőre: „kodály zoltán”

Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás16.

Képtalálat a következőre: „kodály zoltán”

Illyés Gyula:

Bevezetés egy Kodály-hangversenyhez


"Az ünnepelt 80. születésnapján

a kecskeméti színházban fölolvasta a szerző."


"Föllendül azonnal a karmester-pálca

s megzendül – nem a zenekar,

hanem ami van körben temető;

megzendül ami van (ó s fiatal!)

síri mező,

majtényi, mohácsi, muhi mező,

anyádért, apádért,

esendő hazádért,

ami volt sírba és sárba vesző,

ami volt hősvértől pirosult gyásztér,

egri üszök és drégelyi várfok,

onnan tör elő,

amit hallani vártok –

e zenekari mélyből árad elő,

de nem a jaj,

rosszul vártátok, nem, nem, nem a jaj,

hanem az erő,

az a gyökérmélyű erő,

az a múlt-táplálta erő, mely érted

száll harcba, jövő:

örökös élet.

Ezt, ezt kereste ő

és ezt találta,

kezében a pálca:

vasvessző, mely a temetőt veri

a marsallbot, ha szólnak ütegei;

ezt rendezi ő,

az elszánt, a konok,

akinek a sírok üregei

dobok, dobok,

ezt hozza ő,

búval, de hittel is tele,

ezzel jön ő,

a hangok s lelkek megváltó mestere.

Karmester, nemcsak ezt a kart

vezényled, jól tudod,

hanem egy népet, a magyart,

villanjon homlokod;

akinek hangszekrénye lett

vártömlöc, temető

s kéz-intésedre égre kelt

a poklot-szenvedő;

ki a jajból sajtoltad a dalt,

búból az örömet,

vereségből a diadalt –:

családod, sereged,

éneklő kórusod vagyunk

s ki nem dalol, az is

tudja már, szívós karnagyunk,

mi helyes, mi hamis;

mert egybe álltunk általad

s az is, ki nem dalol,

érzi a Lét, a Rend szabad

összhangját valahol."

Képtalálat a következőre: „kodály zoltán”

*

Semmi ügyért

nem „áldozom fel” magam,

én inkább életművészként veszek el…

*

Szennylapom

nem mindig kelendő árujához

rákbeteg gyerekek segítése ügyét kapcsolom

*

A

kereszténység

márkaneve alatt

kellemesen bizsergető,

lebutítottan hedonista

életfilozófiát kínálgatok

*

Vissza-

él a tudása

adta hatalommal

vagy gondatlan:

orvosság helyett

mérget kever és „javall”…

*

Művészi,

színészi képességemmel

és más képzettségemmel

belülről bomlasztani

más pártokba

befurakodok, infiltrálódok

(pl.: anno a kriptokommunista)  

*

Ő

olyan okos:

még barátja ügyének

is használ besúgásával…

„És még mindig jobban járt,

hogy én és nem más jelentett róla!”

*

Dal-

szövegek

előbírálati

bizottságosdis kiherélését,

vadcsikók kezes mutatványos

lóvá idomítását vállalom!

*

Nekem

csak előfutáraim

és epigonjaim vannak,

méltó utódot egyet se

látok, pláne nem képzek

*

Nincs szívem

- pláne nem kilenc évig –

várni és selejtezni:

minden egyes szavam, rajzom

egyből kőbe, gránitba vésem

*

A

birkaiskola

mestereként

nem bünteted,

de még jutalmazod is

a legnagyobb lógósokat

és a vad szamarakat

*

Koncepció nélkül,

de hangyaszorgalommal

mindenfelé és mindent keresek,  

gyűjtögetem az „adatokat”

*

Kegyetlenül

ráborítom a bilit

a  jó eséllyel bűntudatos

drága – jegyet vásárló –

színházi közönségemre…

*

Miért

legyek pont én

tisztességes értelmiségi,

hisz engem is kiterítenek úgyis…!

*

Civil kurázsis

kezdeményezéseket

szétaggodalmaskodok,

szétokoskodok, szétzilálok

*

Az

a kritikus

és kultúrpolitikus,

vagy az szeretne lenni,

aki pontosan előírja,

miként alkossanak remekműveket

*

A

szcientológia,

az agykontroll stb.

apostolaként

ígér gyors, olcsó

és szenvedésmentes

megváltást és

tuti boldogságot

*

Saját házi

oltáromon

családomból

élő-égő ember-

áldozatokat mutatok be

*

Nem

élvezem, s

ezt másnak se ajánlom,

de mindenkinél jobban

érteni vélem a műalkotásokat

*

Engem

nem lehet,

nem is hagyom kiiktatni

az isten és az egyszerű laikusok

közötti kapcsolatból

*

Érződik

s éreztetem:

csak megélhetési

kényszerből végzem

a nevelői, pártfogói,

börtöntanári és lelkészi

munkát, hivatást

*

Gerontológusi

karrierem sikeressége érdekében

szegényházba dugom és ottfelejtem szüleimet

*

Tanári

és osztályfőnöki

hatalma teljes tudatában

úgy tesz, mintha vitatkozna

a neki alárendelt diákjaival

*

 

Képtalálat a következőre: „kodály zoltán”

 

*

Megalázó-

megszégyenítő

kínzások és büntetések,

pl. nők meztelen vessző-

futásának értelmi szerzője

*

Sok

közpénzt költve

szervez olyan társadalomkutatást,

aminek a végeredménye

az elején borítékolható lett volna…

*

Addig és úgy

kutatja az ún. közvéleményt,

míg „igazolja” előfeltevését,

a megrendelő elvárását

*

A

kegyetlen

szakmai soviniszta

matek tanár

csak kudarcélményt okoz,

leselejtez, korrepetáltat és megutáltat…

*

Az

a riporter,

műsorvezető vagyok,

aki kőkeményen feszeget

borítékolt álkérdéseket…

*

Előbb

meghallgatod

a politikai vagy

lelki vezetődet,

majd magadévá téve

kialakítod az önálló

„egyéni véleményed”

*

Minél

kevésbé

van meggyőződve

üdvössége módjáról,

annál vehemensebben,

agresszívebben agitál mellette

*

Közömbösen

sorsára hagyom

a jogsértett kisembert,

de országos botrányt csapok

egy komolyzenei tévécsatorna ügyében…

*

Saját

s közösséged

zsidós fóbiáit

ki nem gyógyítva

nem disztingválsz:

fasiszta csőcselékezel

utcai tüntetőket

*

Szerinte

a „bennszülött”,

„őshonos” magyarok

nem képesek kimagasló

szellemi teljesítményre

*

Se

boldogan élni,

se boldogan meg-

halni nem tanított,

halálának tragikomikuma

bizonyság az ő életének

hiábavalóságára…  

*

Márvánnyal

és a formával

de főleg a meg-

rendelővel küszködve

szenvedsz, őszülsz,

megrokkansz, belepusztulsz…

*

Hiábavaló volt?

Elkészül el a Nagy Mű –

az itt megy a zúzdába,

te meg most a süllyesztőbe…

*

Megalázóan

kevés a honorárium –

méltánytalan, hogy

ingyen dolgozol,

sőt: olykor még

neked kell(ene) fizetni…

*

Szavaid hitelének

biztos aranyfedezete van:

szenvedéstörténeted, passiód…

*

Jót és

jól szólnál

és tényleg szólsz is,

csakhogy visszhangtalanul,

a pusztába kiáltod…

*

Olyannyira

világítanál a sötétben,

mint két végéről égő-fogyó gyertya…

*

Szülőfölded

javát akarva

igazadhoz ragaszkodva

leszel „A nép ellensége”

(Ibsen)

*

A

többségért

kitartóan „lobbizva”

nemcsak kisebbségben,

de teljesen magadra maradsz…

*

Ki más vállalná

a közutált kisebbség

ügyvivője, védője

hálátlan szerepét?

*

A

bulvársajtó

szabad prédájaként

indul családod ellen

a hajtóvadászat…

*

Még maga

a názáreti Jézus Krisztus

sem lehetett próféta a hazájában…!?

*

A

vissz-

hangtalanság

közönyébe fullasztnak –

még negatív válasz, vissz-

hang, reagálás sincsen

*

Ha

– nyíltan –

a király fejére

olvasod a bűneit,

ő – titokban – fejed

veheti, vagy eltetet láb alól…

*

Naponként

vakon ugrasz fejest

ismeretlen – mély

vagy sekély – vizekbe

*

Nehéz,

veszélyes küldetésed

teljesítésénél csak annak

elszabotálása lenne neked nehezebb…

*

Nyílt ön-

élveboncolásod,

viviszekciód 

részvétlenül figyeli

a bámész és kandi tömeg…

*

 

Képtalálat a következőre: „kodály zoltán”

*

Szamizdatosként

kerülnek mint a pestisest,

vagy diliház karanténba zárnak,

vagy kitoloncolnak, deportálnak…

*

Monopol-

helyzetben levő

állampárt-kritikusok

árgus szemekkel,

nagyítóval lesnek

hibáidra, és dög-

keselyűként csapnak le,

ha valamit is elrontasz…  

*

A

jog

szerint

fel kellene

mentened

egy ártatlan gyermek

elvetemült kéjgyilkosát,

és a még nagyobb bűnösök

még eléd sem állnak…

*

Halált

megvető

bátorsággal

repkedsz, mint

Daidalosz és Ikarosz –

de ez a kutyát se érdekli…

*

Füledbe

forró ólmot öntenek,

s leszel az új, az énekes Vazul…

(vagy a megsüketült Beethoven) 

*

Egy

kihalófélben

levő és rokontalan

kis nép szigorú nyelvi

börtönébe záródtál…

*

Zseniális

szójátékaid,

jó pesti, budai,

vidéki humorod

elvileg örökre

lefordíthatatlanok maradnak…

*

Szakmai ártalom:

addig, oly sokáig

és oly átéléssel alakította

a rá szabott intrikus szerepeket,

míg magánemberként is úgy maradt

*

Ércnél

maradandóbbnak

szánt és sikerült műved

WC papírra kell írnod –

s szükségben elhasználják…

*

Ahogyan Szókratész,

„az ifjúság megrontójaként”

ő is méregpoharat kap…

*

Mihelyst

bajba kerülsz,

a legígéretesebb tanítványod

tagad meg először, háromszor…

*

Leghamarabb

akkor ismernek el,

amikor már a halálos ágyadon fekszel,

s ezzel még az utolsókat rúgják beléd…

*

Vagy

meg sem értik,

fel se fogják a műved,

vagy – akár szándékkal –

teljesen félremagyarázzák…

*

Hivatásodnál fogva

túl sok titkot bíztak rád,

s te retteghetsz a kifecsegéstől,

hát még a kínvallatástól…

*

Épater le bourgeois!

Te megbotránkoztatod a nyárspolgárt,

ő meg piti, buta és aljas bosszút áll rajtad…

*

Ha

se orvos,

se jogász,

de bölcsész akarsz lenni:

szüleid „kitagadhatnak”,

a diáknyomor az osztályrészed

*

Neked kell

lerombolni

a hamis illúziókat,

amiért bármi mást,

csak pont köszönetet ne várj…

*

„Különc”

s hopp-kopp

életmódod miatt

még saját gyerekeid

elvételével is fenyegethetnek…

*

Platón

a barátod,

de esetleg elveszítheted,

mert a teljes igazságból

még az ő kedvéért se engedhetsz…

*

A

világ

más táján

szent dalnok

lett volna belőle -

a Hortobágy elvetélt,

káromkodó-fütyörésző poétája…

*

Neki kell

Antigonéként

eltemetnie a halott testvért,

olykor-sokszor akár élete és

szerelme boldogsága árán is…

*

Könyv-heti

sátorban toporogsz,

és „Nagyon fáj”:

nem veszi senki

a vérrel írt köteted!

*

Non

profit

szellemi

vállalkozása

dotáció híján

csak veszteséget „termel”

*

Képtalálat a következőre: „kodály zoltán”

Illyés Gyula

Bartók

 

„Hangzavart”? – Azt! Ha nekik az,

ami nekünk vigasz!

Azt! Földre hullt

pohár fölcsattanó

szitok-szavát, fűrész foga közé szorult

reszelő sikongató

jaját tanulja hegedű

s éneklő gége – ne legyen béke, ne legyen derű

a bearanyozott, a fennen

finom, elzárt zeneteremben,

míg nincs a jaj-sötét szívekben!

„Hangzavart”! Azt! Ha nekik az,

ami nekünk vigasz,

hogy van, van lelke még

a „nép”-nek, él a „nép”

s hangot ad! Egymásra csikorított

vasnak s kőnek szitok-

változatait bár a zongora

s a torok fölhangolt húrjaira,

ha így adatik csak vallania

a létnek a maga zord igazát,

mert épp e „hangzavar”,

e pokolzajt zavaró harci jaj

kiált

harmóniát!

Mert éppen ez a jaj kiált

mennyi hazugul szép éneken át –

a sorshoz, hogy harmóniát,

rendet, igazit vagy belevész a világ;

belevész a világ, ha nem

a nép szólal újra – fölségesen!

Szikár, szigorú zenész, hű magyar

(mint annyi társaid közt – „hírhedett”)

volt törvény abban, hogy éppen e nép

lelke mélyéből, ahová leszálltál,

hogy épp e mélység még szűk bányatorka

hangtölcsérén át küldted a sikolyt föl

a hideg-rideg óriás terembe,

melynek csillárjai a csillagok?

Bánatomat sérti, ki léha vigaszt

húz a fülembe;

anyánk a halott – a búcsúzót ne

kuplé-dal zengje;

hazák vesztek el – ki meri siratni

verkli futamokkal?

Van-e remény még emberi fajunkban? –

ha ez a gond s némán küzd már az ész,

te szólalj,

szigorú, szilaj, „agresszív” nagy zenész,

hogy – mégis! – okunk van

remélni s élni!

S jogunk van

– hisz halandók s életadók vagyunk –

mindazzal szembenézni,

mit elkerülni úgysem tudhatunk.

Mert növeli, ki elfödi a bajt.

Lehetett, de már nem lehet,

hogy befogott füllel és eltakart

szemmel tartsanak, ha pusztít a förgeteg

s majd szidjanak: nem segítettetek!

Te megbecsülsz azzal, hogy fölfeded,

mi neked fölfedetett,

a jót, a rosszat, az erényt, a bűnt –

te bennünket növesztel, azzal,

hogy mint egyenlőkkel beszélsz velünk.

Ez – ez vigasztal!

Beh más beszéd ez!

Emberi, nem hamis!

A joggal erőt ad a legzordabbhoz is:

a kétségbeeséshez.

Köszönet érte,

az erőért a győzelem-vevéshez

a poklon is.

Ím, a vég, mely előre visz.

Ím, a példa, hogy ki szépen kimondja

a rettenetet, azzal föl is oldja.

Ím, a nagy lélek válasza a létre

s a művészé, hogy megérte

poklot szenvednie.

Mert olyanokat éltünk meg, amire

ma sincs ige.

Picasso kétorrú hajadonai,

hatlábú ménjei

tudták volna csak eljajongani,

vágtatva kinyeríteni,

amit mi elviseltünk, emberek,

amit nem érthet, aki nem érte meg,

amire ma sincs szó s tán az nem is lehet már,

csak zene, zene, zene, olyan, mint a tietek,

példamutató nagy ikerpár,

zene csak, zene csak, zene,

a bányamély ős hevével tele,

a „nép jövő dalával” álmodó

s diadalára ápoló,

úgy szabadító, hogy a börtön

falát is földig romboló,

az ígért üdvért, itt e földön,

káromlással imádkozó,

oltárdöntéssel áldozó,

sebezve gyógyulást hozó,

jó meghallóit eleve

egy jobb világba emelő zene –

Dolgozz, jó orvos, ki nem andalítasz;

ki muzsikád ujjaival

tapintva lelkünk, mind oda tapintasz,

ahol a baj

s beh különös, beh üdvös írt adsz

azzal, hogy a jaj

siralmát, ami fakadna belőlünk,

de nem fakadhat, mi helyettünk

– kik szív-némaságra születtünk –

kizenged ideged húrjaival! 

1955

Képtalálat a következőre: „kodály zoltán”