|
Nagy Jenciklopédia – XXI.
Értelmiségiek, segítők, vezetők
Nagy magyar életminőség-vizsgálatok
Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 19.
Illyés Gyula
Koldusok
Jöttek a koldusok naponta,
tarisznya kétfelől nyakukba –
harsogva, fennen énekelve
kapaszkodtak föl a hegyekre.
S ereszkedtek le libasorban
hosszú felhőt verve a porban,
fújtak templomi éneket,
jósoltak szörnyű éveket.
Vállukon kétfelől tarisznya,
jöttek a hegyről nagy visítva,
nyakukban zacskók ennek, annak,
lisztnek, kenyérnek – amit adnak!
Mintha csak a szél hozná mindet:
zacskók, szütyők, rossz kendők, ingek
rongy-szárnyai közt tántorogtak,
egy szellőszóra föllobogtak.
Szinte repdestek, énekelvén!
Azóta is így képzelem én
az angyalokat – öregeknek,
énekelnek és kéregetnek.
Jöttek egyenként, görbe bottal,
egy lábavesztett köztük lóval,
kicsi szekérben, mint egy bálvány,
kövéren, sötéten kántálván!
Nem kért az semmit önmagának,
csak egy kis szénát a lovának,
egy kis szénát a saroglyába,
hol már egy fél petrence álla.
Sánták érkeztek nagy mankókkal
és vakok sápadt kislányokkal,
ők nyújtották a csempe bögrét,
a kanálnyi zsírt belekenték.
És némák, akik csak hörögtek,
szapora könnyeket töröltek
és mutogattak a torkukra,
majd a távolba, majd hasukra.
És undorítók, oly sebekkel,
akikhez már a szegény ember
fia-leánya mert csak szólni,
a szörnyű kézbe krajcárt nyomni.
És őrültek, kik fintort vágva
csak beröhögtek a konyhákba;
követeltek, ha meg nem kapták,
a szemérmüket mutogatták.
És bohók, játszik, komor szentek,
kik nagy csontolvasót cipeltek,
s özvegyek, hülyék össze-vissza
dalolva, zengve, sipítozva.
Jöttek, csak jöttek, egyre jöttek,
micsoda földről özönlöttek,
mily szörnyű múltból, ahol karjuk
elmaradt szemük, lábuk, orruk.
Mily vad világból, amely ottan
kezdődött fent a hegyoldalban,
hol az országút lapult s tért el
tele varázzsal és veszéllyel.
Jöttek bőgve a vad csatából,
rettentő ütések nyomával,
mint dorongolt eb a kertvégbe,
a szegény népek küszöbére.
Volt köztük régi rab és elvert
pap és olyan, ki ölt már embert,
hajdani dáma és diák is,
volt köztük még egy vén betyár is.
Jöttek s mentek üvöltve s mégis
hogy mentem volna vélük én is
el, ki a messzi nagy világba,
egy próba-szerencse csatára.
*
Nyilván-
tartanak –
nyilván
tartanak
tőled:
titkos fekete-
listákon a neved
*
Vörös posztó
a Hatalom szemében:
megvadulva sokszor legázolja, megtiporja…
*
Naponként
újra ellenállni
a könnyű siker,
a Nagy Céda csábításainak...
*
Tábornokként
arról muszáj döntened,
melyik csapatod kell most
a biztos halálba küldened…
*
Tehetetlenül
kell ismét végignézned:
a kezed között hal meg kis beteged…
*
Ki
lehetsz téve
titkos vagy nyílt
házkutatásnak,
magánéleted ellehetetlenítésének,
családi fészked bemocskolásának,
kézirataid elkobzásának, megsemmisítésének…
*
Ha
a papi
pályát választod,
tudnod kell kvázi
üvegfalú házban élned…
*
Jó
ügyekkel
vagy könyvekkel házal,
de ők inkább a betörőt engednék be…
*
Hiába
tudják:
Michelangelo vagy
– annál inkább szék-
lábakat kell faragnod…
*
Veled
statuálnak példát,
hogy újságíró kollegáidat
szigorúbb öncenzúrára bírják rá…
*
Új
numerus clausus
léphet életbe
korlátozva diploma-
és állásszerzésed…
*
Elsőgenerációs
cigány értelmiségiként,
állandó bizonyítási kényszerben
helytállni a „szabad versenyben”…
*
Még egy
csillagász Kepler is
gagyi horoszkópok
gyártására kényszerült…
*
Sok-sok
meghívást kapsz
távoli kis falvakba –
nehéz a visszautasítás,
nehéz az időd védelme
*
Vissza-
utasíthatatlan
felkérést kapsz,
hogy verssel, poémával
felköszöntsd a Vezért…
*
Gyermek-
és ifjúkorod
áldoztad a balettért,
pályád a lábaddal
együtt törik ketté
*
Vagy
nem kap
megrendelést
köztéri szoborra,
vagy még életében ledöntik…
*
Isten
kiválasztott
nagy embereként
téged a Sátán is
sokkal jobban,
és többször kísért!
*
Éltében
leköpve-
megvetve
éhezett,
holta után
bankárok
licitálnak képeire…
*
Egy
Pál apostol
szőnyegeket szőtt,
Spinoza üvegeket csiszolt,
Hamvas Béla raktáros volt,
Szerb Antal munkaszolgálatos –
Te mire számítasz?
*
*
A
lelki szegény
és a szent együgyű
boldogsága adva van –
neked csak feladva,
fájó igazságok megtalálásán át…
*
Tehetetlenül
végig kell nézned,
ahogy a tollaiddal ékeskedők
illegetik-billegetik magukat…
*
Sokszor
fel-felébred benned
a gyötrő gyanakvás:
lehet, hogy csak egy
kis epigon vagyok?
*
Nem könnyű
magadban legyőzni
- hisz még mindenfelől táplálják is -
az autodidakták kisebbrendűségi érzését…
*
Neked
kell bemenni
az oroszlánbarlangba,
és oda csak egy hangszert
vihetsz be magaddal, mást nem…
*
Ha mindenki
szabadlábon levő
bolondként bánik vele,
hogy lehet meggátolni,
hogy nem legyen tényleg azzá?
*
Félek,
hogy nem
szóltok rám:
a régi dicsőségemből
szeretnék ma is megélni…
*
Még egy
- a nem
megalkuvásaitól
hírhedt - Arany
János is azt írta:
pályám bére éget,
mint Nessus vére…
*
Sok
hűhó
semmiért?
Erre a leg-
nagyobb esélyed
éppenséggel hol máshol,
mint a szellemi pályán van…
*
Sok
terve meghiúsul,
sok kudarc éri,
s így hol magára,
hol másra támad
s egyre jobban izolálódik…
*
Önként
adod a véred,
életed nagyrészét,
de sem itt és most,
sem pedig később
ne várj viszonzást!
*
Az a
püspök vagy,
aki befogadja
az ex fegyencet,
akitől óvják,
aki meglopja,
s ezt fejedre is olvassák…
*
*
Egy
szórakozott prof
sok mindennek ki van téve:
például gondnokság alá is vehetik…?
*
Sokszor
a hallgatásod
a lehető legtöbb,
amit tehetsz, pedig
úgy üvöltenél már…
*
Kegyetlen
versenyt futsz
a gyilkos kórral
az ellenszerért:
és milyen,
de milyen
kevés eséllyel…
*
Saját ügyed
teljesen Istenre bízva
másokéért perelsz és ágálsz
az összes evilági fórum előtt…
*
A
pápának
hadserege,
neked meg
pénzed sincs –
„csak”
igazságod
van, ha van…
*
Amennyire biztos,
hogy gyereked éhes lesz,
olyannyira bizonytalan a gázsid…
*
Krakéler profi
párbajozó köt beléd –
vagy kiállsz,
vagy oda a becsületed…
Vagy el kell menned
belakott városodból…
*
Akkor is
előre törsz,
kúszol-mászol,
ha senki, de senki
se követ, biztosít…
*
Egyik
percben
szinte, majdnem
„mindenhatónak”,
a másikban meg
szinte „impotensnek”
érzed magad –
és nem könnyű
nap mint nap megélni
ezeket az önértékelési szélsőségeket…
*
Ha
közszereplést vállalsz,
sok becsületsértéseknek
le kell peregnie rólad –
itt tényleg az a legény, aki állja…
*
Döntsd
a tőkét,
ne siránkozz,
ne szisszenj
minden kis szilánkhoz…
*
Ha
te vagy
a frontember,
akkor mosolyogva kell tűrnöd
még a csápolók tapizását, fogdosását is…
*
Híres vagy,
hogyha ezt akartad,
s hány hét a világ, te bolond…
*
Nem
akartad,
de mégis
„rajongóid” lettek –
elvárásokkal és üldözésükkel…
*
A
margón
magadra hagynak,
ha a középpontba kerülsz:
elözönlenek…
*
A
szorgalmas
kiskaliberű
hangyáktól megkapja
a muzsikus tücsöknek
dukáló kioktatást…
*
Ő
önként állt
a katedrára,
míg diákjai
tankötelesként
ülnek vele szemben –
s e szembeülésből
könnyen szembenállás alakul ki…
*
A
rivaldafény,
a taps az éltető közege,
de mi lesz a kiöregedett bohóccal?
*
Fényképed
könyvekben, plakátokon -
meggyalázások, le3köpések,
„fekete mágia” szabad prédája…
*
A
független
értékbecslő
se a vevőnek,
se az eladónak
nem tehet eleget,
mindkettő rajta
verheti el a port…
*
A
vádlott
mindig túl súlyosnak,
az ügyész túl enyhének
érzi, tartja az ítéletedet…
*
Már
a kereszten feszül,
de még gúnyolják:
istengyermek,
mentsd magad!
*
Kódolva ugyan,
de a háziorvostól várnák
a család tagjainak a lelki
problémáinak megoldását is…
*
Folyton
döntened kell,
melyik család életébe
és mennyire – ne – avatkozz be
*
Minél
komolyabban
veszi a hivatását,
annál sűrűbben-
jobban kételkedik magában?
*
Magadra vess,
ha össze-vissza buherált tolókocsid
a BMW ellen lemarad a „szabad versenyen”…
*
Vagy a kitelepítésben senyved –
vagy a gaz górék előtt produkálja magát?
*
Arany János
KOLDUS-ÉNEK
Küszöbről küszöbre járok, hol be, hol ki...
Ne üzenjetek, hogy nincsen itthon senki,
Ne uszítsátok az ebet, hogy letépjen,
Annyi kezem nincsen, hogy magamat védjen
Szegény honvéd jövök, kérni egy falatot.
- Adjatok, adjatok amit Isten adott.
Sokat táboroztam, meg is nyűttem, látszik;
Versectől Szolnokig, Izsaszegtől Vácig.
Ott maradt a jobbkéz, mankót hordoz a bal,
Mankóstul sem ér föl régi ép lábammal:
Oh, e rongyokat már hogy is nem hagytam ott!
- Adjatok, adjatok amit Isten adott.
Ne pirongassatok, hogy koldulni szégyen,
Koldusbotom miatt más piruljon, én nem!
Ha tisztét mindenki tette volna, mint én,
Falatomhoz e sós könnyet nem vegyítném:
Sántán is, bénán is, töltenék víg napot.
- Adjatok, adjatok amit Isten adott.
Mennyi drága erő, és mennyi nemes vér!
Hozzáfoghatót a történet nem ösmér.
Mi haszna! az erőt ásta benső féreg:
Büszke, szenvedélyes, versengő vezérek;
Tiszta vérünk szennyes oltáron ontatott.
- Adjatok, adjatok amit Isten adott.
Egy szelet kenyérkét, alamizsna fillért...!
Valami pénz csak kell, s nem tagadom, hogy mért:
Majd, ha eltikkadtam,... a déli nap éget,
Kocsmaházba térek egy ital bor végett;
Jó hely az, legalább nyujt egy kemény padot.
- Adjatok, adjatok amit Isten adott.
Megitél a világ, hogy részeges vagyok,
Pedig, ha én iszom, hej! van arra nagy ok:
Magam sorsa is bánt... de az mind csak semmi,
Megszokná az ember végre föl se venni:
Más seb az, amelyre nem lelek balzsamot!...
- Adjatok, adjatok amit Isten adott.
Oh! mikor ez a seb idebent megsajdul,
Lelkem minden húrja átrezeg a jajtul;
"Húzd rá cigány, mondom, egy keservest, ingyen",
És a cigány húzza, áldja meg az Isten;
Könnye pergi át a barna ábrázatot...
- Adjatok, adjatok amit Isten adott.
Nyomorú egy élet... magamért nem bánnám,
Ha a holnapot már hozzá nem számlálnám;
Ám e szakadt könyvet ti csak foltozzátok:
Majd olvas belőle egykor unokátok
Dicsőségetekről egy-két igaz lapot.
- Adjatok, adjatok amit Isten adott.
Azt mondák, mikor a harcban ömlött vérem,
Tíz holdnyi örökség lesz valaha bérem.
Tíz arasz is jó lesz, gondolám magamban,
Korántsem gyanítva, milyen igazam van:
Oh, ha megtaláltok egykor az útfélen,
Adjatok egy szűk sirt hazám szent földjében.
(1850)
|
