Payday Loans

Keresés

A természetesvízi halászat
Az emberi élet minősége/boldogsága magyarán szólva
2016. szeptember 24. szombat, 10:59

A természetesvízi halászat végnapjai – I. rész

„Halászat mindig is volt a Körösökön, és mindig is lesz!” – ezzel a kijelentéssel tett pontot a körösi halászat hatásai körül kibontakozó heves vita végére egy halászszövetkezeti vezető, akit jó néhány éve egy Körös-menti horgászegyesület közgyűlésére hívtak meg. A kijelentés nyomán az érzelmektől fűtött horgászok leforrázva vették tudomásul: nincs mit tenni, mert ennek a folyószakasznak a halászok a gazdái és ha hinni lehet a halászvezető kiszólásának, maradnak is mindörökre. Eltelt azonban néhány esztendő és a kocka fordult. Új időszámítás vette kezdetét: a természetesvízi halászat utolsó napjai peregnek.

Ahogy azt már bizonyára minden horgász tudja, egy korábban meghozott törvény alapján hazánkban „Kereskedelmi célú halászati engedély a 2016-os naptári évre, valamint az azt követő naptári évekre nem adható ki.” Magyarán ez évvel bezárólag megszűnik az „iparinak” is nevezett halászat Magyarország folyóin, holtágain, természetes vizű tavain, csatornáin.


A Sebes-Körös Körösladány közelében – 2016. január 1-től itt sem lesz halászat

Túlzás nélkül állítható, hogy mindez történelmi jelentőségű. De hogy érthető legyen miért nem csupán hatásvadász közhely a „történelmi” jelző, érdemes koszorúba fonnunk főbb ismeretiben azt, amit a halászat, ez az ősi mesterség nemzetünknek adott és amit a közelmúltban sok esetben már inkább elvett.

A számvetést kezdve ugorjunk vissza a halászati vezető emlékezetes kiszólásához. Legalábbis annak első feléhez, ami kétségbevonhatatlan. Régészeti emlékek bizonyítják, hogy a halfogás, ez a halászat mesterségében ki tudja hány tízezer év alatt kifinomodott őstevékenység már az emberősökkel együtt érte el a történelmi idők hajnalát, emlékeket hagyva a Kárpát-medencében, így a Körös-vidéken is.


Ősi Körös-ág nyomvonala Sarkad határában

Az Alföld őshalászainak legelső nyomai jóval a magyarok kárpát-medencei megjelenése előtti időkből származnak. A Körösök-vidékén 6-7 ezer éve megtelepedő embercsoportok, már eszközhasználó halászatot folytattak, halásztevékenységük bizonyítékai fellelhetőek a régészek által feltárt egykori településeiken.

A halcsontmaradványok – elsősorban csuka, harcsa, ponty, süllő és keszegféléké – gyakori leletek, de a szakemberek rábukkantak olyan haltisztító helyekre is, ahol ezredévek múltán is több centiméter vastagságban volt megtalálható a halpikkely.


Régészeti feltárás Vésztő-Bikerin

A csontszigonyok és a hálós halászatot bizonyító agyagból égetett hálónehezékek nem egyedi darabok, de az elmúlt évek feltárásai olyan különlegességet is tartogattak, mint a Tarhos környékén előkerült bronzhorog (kb. Kr. e. 2000.) vagy az ősi Sebes-Körös ágak mentét érintő ásatások szarvasagancsból csiszolt nyílhegyei (kb. Kr. e. 4300.), mellyel nemcsak apróvadat, madarat, de valószínűleg a sekély vízborításokon megrekedt, vagy megrekesztett halakat is „halászták-vadászták”.


Megkövesedett 6000 éves halászzsákmány egy ősi sebes-körösi ág, a Dió-ér mellől
(Körös Regional Archaeological Project – KRAP)


Neolit hulladékgödörben talált halcsontok vizsgálata Vésztőn
(Körös Regional Archaeological Project – KRAP)

Honfoglaló őseink szintén jól alkalmazkodtak a folyókkal gazdagon öntözött vidék viszonyaihoz. Feltételezhetően már a halfogás valamilyen szintű ismeretével érkeztek a Kárpát-medencébe, mely tudás ki tudja hol és hogyan oltódott a törzsszövetség belső-ázsiai népektől bő vérkeringésébe. Talán még az őshazából hozták magukkal (jó példa rá a kuttyogató), ám a magyarság híres mesterségévé minden bizonnyal már itt virágoztatták a halászatot.


A magyar halászat, dicső múltját az egykor óriási kiterjedésű
kárpát-medencei halbölcsőknek köszönhette


A Körös-vidék állandó és időszakos vízborításai a 19. századi vízrendezések előtt
(M. Kir. Földművelésügyi Minisztérium Vízrajzi Intézete, Budapest, 1938.)

A vizes élőhelyekben gazdag új hazában a halászat hamar meghatározó gazdasági tényezővé vált. Már a legelső írásos forrásokban fellelhetőek vonatkozásai, melyekből igen gazdag eszközhasználat, valamint a halászatot fontos haszonvétként számontartó fejlett halászjogi viszony képe rajzolódik ki.

A korabeli piscinákon (halastavakon), folyókon, fokokon szakszerűen alkalmazott rekesztő-, vejsze-, vesszővarsás-, hálós halászatok jogát és eszközeit a halászterületekkel együtt királyi adományként kapták a földesurak, a nemesek, az apátságok, az egyéb elöljáróságok. 1019-ben István király a pécsváradi monostornak nemcsak mezőt, erdőt, szőlőt és halászterületet adományozott, hanem hozzá ötven halászt is.


Halhasító hely a folyóparton ((Herman Ottó: A magyar halászat könyve)

Vejsze, a Körös-vidék egykor jellemző halászeszköze

Nádból és gyékényből, rugalmas vesszőkből, gallyakból font elmés halfogó eszköz volt a vejsze. Sekély vízborításokba állították, „derékig” a vízbe. A halak, nekiütközve a hosszú, akár több tíz méteres terelőfalaknak, azok mentén egy szűk nyíláson beúsztak a néhány méter átmérőjű belső részbe. Ritkán találták abból a kiutat, erről ravasz terelőmegoldásokkal gondoskodtak készítői. Értékes eszköz, olykor szintén királyi adomány volt. Nevét a Körösök vidékén Vésztő városa és az egykori Vesze falu is őrzi.


Vesszővarsa rekonstrukciója a Vésztő- Mágor Történelmi Emlékhelyen

A legértékesebb halászzsákmánynak a viza számított, olykor hét-nyolc mázsás példányai is kerültek. „Királyi hal volt”. Halászatát általában mennyiségre vonatkozó beszolgáltatási kötelezettség terhelte, mely a halászterületek fontos adóin felül szintén a királyi kincstárt gyarapította. Értékesítését egyes törvények kizárólag csak céhek számára tették lehetővé. Természetesen a többi halfajnak is meg volt a maga értéke, halhasító tanyák százai dolgozták fel az ezer mázsákra fogott halat, füstölték, sózták, szárították, aztán bálákba kötözve értékesítették.

A csík

Míg a nagyobb folyók „királyi” halai a tokok voltak, a mocsarak közétel számba menő halászzsákmányát a szintén gazdaságilag jelentős csík képviselte. Az alföldi mocsarak ontották e ma már alig ismert halat, a káposztás csík, ez a híres sárréti étel „úrnak és zsellérnek kedves eledele volt”, még a bécsi udvar asztalára is jutott belőle.


A csíkász (Herman Ottó: A magyar halászat könyve)

A honfoglalás utáni évszázadokban a magyarországi halászat a virágkorát élte. A ma már elképzelhetetlen halbőség a halfogást az egyik leghétköznapibb foglalkozássá, a halat pedig a legolcsóbb élelmiszerré tette. Korabeli források megemlítik, hogy egyes helyeken a sertéseket is hallal hízlalták.

A történeti források az Árpád-korban 3000-4000 piscinát említenek Magyarországon, melyek nagy részén okszerű halgazdálkodás folyt. Áradáskor a fokokon beengedték a halakat, majd visszaútjukat elzárva sokszor tél elejéig „tartották” azokat, és csak a hideg idő beálltával kerültek piacra, mikor is a nyári szezon után már jó ára volt a halnak és a frissen tartása is kevesebb gonddal járt. Végül a leívott halak „előnevelt” ivadékaival teli tavat visszanyitották az élő ágakba. És tavasszal kezdődött minden elölről.


Tanyavetés (Herman Ottó: A magyar halászat könyve)

A török pusztítása ugyan az ártéri gazdálkodás végét jelentette és a halászfalvak feldúlásával a magyar halászat már sohasem tudta megközelíteni régi fényét, ám az ezt követő időkből így is hihetetlennek tűnő leírások maradtak ránk: II. Rákóczi Ferenc az 1704. évi ostromkor betegen a kurucok táborában sátorozott a Tiszánál. „...alig lehet meríteni anélkül, hogy halat ne fogjon az ember…” – írja emlékirataiban.

Kováts István 19. századi szemtanú önéletrajzában pedig egy évszázad múltán ezt írta:„Százezer mázsákra ment, amit magába Erdélybe szállítottak…” Megemlíti, hogy a gyékénybe csomagolt szárazhalat évekig el lehetett tartani és külföldi kereskedők sokaságáról szól, akik „itt nagy bevásárlásokat tett(ek) halból és halzsírból.”

Az 1859-ben született Bitó János szegedi fisér tíz évesen halhasító gyerek volt egy halásztanyán. Az 1930-ban közreadott emlékezésében írja, hogy csak a Körös csongrádi torkolatától le Szegedig 37 hasító tanya működött a folyóparton. A június elejétől augusztus végéig tartó idényben egy tanyán átlagosan 5000 mázsa halat dolgoztak fel, akár napi 80-100 mázsát.

Ekkor már javában folytak a Tisza és a Körös folyószabályozási munkálatai és senki sem tudta, hogy a magyar halászat ezeréves múltjára szörnyű csapás vár. Az utolsó gazdag idények az 1870-es években voltak. 1872-től kezdve a nagy vízborítások kezdtek visszahúzódni, a halász- és halhasító tanyák egymás után maradtak munka nélkül, a halászok és a halászatból élő dinasztiák ezreinek szakadtak meg gyökerei. A már említett Körös-torok és Szeged közti szakasz utolsó működő halhasító tanyáján 1883-ban szűnt meg a munka. Szomorú história, hiszen tíz évvel korábban csak Szegeden még 4000 ember élt a halászatból.


Hálókötés egy még működő halásztanyán (Digitális Tankönyvtár)

Oly drámai gyorsasággal süllyedt sírba a magyar halászat rendkívüli gazdagsága, hogy ha egy etnográfus-természettudós, Herman Ottó (1835-1914) nem menti az utókorra a még fellelhető emlékeit „A magyar halászat könyve” c. óriási ívű munkájában, ma csupán töredékelemeit láthatnánk a halászat ránk maradt torzójának árnyékából. Így azonban az utókor előtt leplezetlenül áll az a mesterszavaiban, eszközeiben, hagyományaiban páratlan gazdagság, ami a magyar halászat címszava mögött tornyosul.

A 19. század második felében lezajlott folyószabályozás után a halászat dicső ősmúltja már csupán a szűkszavú öreg halászok kérges markában élt tovább, s amit tudtak, még átadtak utódaiknak. Ám ez a tudás gyorsan kopott, hisz a kiszáradt mocsarak, elapadt vízfolyások híján a halászélet számos eleme szükségtelenné és főként lehetőségtelenné vált.

Banner János: Tarcsai halászok közt

Banner János (1888-1972) archeológus, egyetemi tanár, a történelemtudományok doktora. Novellában örökítette meg azt a napot, melyet szegedi egyetemi tanárként a halászat tanulmányozása céljából, köröstarcsai halászokkal töltött együtt az 1920-as évek elején. A fantasztikus hangulatú írás egy letűnt világba repíti az olvasót, mi hajnaltól estig végigköveti a tarcsai halászok mindennapját a Kettős-Körösön. Az írói ábrázolás nyomán megelevenedik az egykori halászvilág beszélt nyelve, eltűnnek titkai, mesterfogásai, miközben a megnyíló halászlelkek őszinte keserűséggel szólnak a régi szép halászvilágról. Az egyik idős halász (Péter bácsi) érdekes visszaemlékezést ad egy 1881-ben esett, egy „örménybűl” való 315 mázsás fogásról, melyben „szekérrűl” lelógó méretű harcsa is akadt.

A Körös-vidéken, ahol gyakorlatilag ezred részeire zsugorodtak a hajdani sárréti vízborítások, a halászat hanyatlása különösen drámaian következett be.  A halászok és mások, akik a vízből, rétből éltek, egyik évről a másikra ragadtak evező és csík kas helyett ekét, kapát, csónakjaik az egykori erek, fokok partján száradtak szét.


Kiszáradt holt meder a Körös-vidéken

Egy 1952-ben Dobozon és környékén (Fehér-, Fekete, Kettős-Körös) végzett gyűjtés felmérte, hogyan alakította át a vízrendezés a halászatot a folyószabályozás óta eltelt két emberöltő alatt. Tanulságos. A halászati módszerek és eszközök egy része már csak az idős emberek emlékezetében élt. A jellegzetes, tölgyfából vésett sárréti (bödön)hajóra még emlékeztek, de készítéséről semmit sem tudtak, ifjabb korukban is úgy vették már azokat. Az utolsókon, búzát húztak a parasztok a malomba, ha nagy volt a sár. A halászmódszerek számos fajtáját már nem alkalmazták, a kézzel való halfogás és a vejsze használatáról már az öregek sem tudtak semmit. A szigonyos halászat eszközeivel is inkább már csak a bokrokat zörgették csömpölyözésnél.


Dobozon az 1950-es években még élt néhány emlékkép a régi halászat dicső napjairól

Az utolsó dobozi szigonyos

A dobozi gyűjtésnél már csak egyetlen történetet tudtak elmesélni a szigonyozás érdekes halászmódszeréről: Egy falubéli emlékezett vissza híres szigonyos halász nagybátyja esetére, miszerint kihirdették, hogy a segesvári malomnál egy hatalmas hal elnyelt egy kislányt, aki vízért ment. A halász elment barátjával és a víz alá bukva kitapogatta, s végül megszigonyozta a nagy halat. A megbeszélt jelre a szigonykötelet húzni kezdték a parton, így sikerült kifogni a gyerekrabló halat.„Ki lett újságolva, hogyan fogták meg, két mázsánál több volt a harcsa...”


Szigonyos halász (Herman Ottó: A magyar halászat könyve)

A dobozi gyűjtés feltárta, hogy az 1900-as évek elején a halászatot a helyiek már csak napszám és egyéb paraszti munka mellett űzték kiegészítésként. Ebből adódóan az akkori főbérlő(k)nek egyre kevésbé hozott elegendő hasznot a víz, mert a bérlet, részben halban számolódott el. 1928-ban az akkori bérlő végül a csongrádi polgármestertől kért segítséget, aki a helyi halászmestert ajánlotta, aki öccsével leköltözött a Körösökre. Bár a 20. századra az ősi halbőség és a halászat számos mesterfogása messze a múltba veszett, a régi tudást a Kettős-Körösre leköltöző halászhoz hasonló halászdinasztiák sarjai még sokáig ébren tartották szerte az országban.

Ám a II. világháború után egy olyan korszak vette kezdetét, amely ideológiai és technológiai viharaival végképp elsöpörte a magyarországi halászat egykori képét, megváltoztatta annak működési rendszerét, az ezredfordulóhoz érve pedig megkérdőjelezte a természetesvízi halászat létjogosultságát és sajnos sok esetben a magyar halászat becsületét, tisztességét is. De ez már egy másik történet, a magyar halászat újkori legendáriuma… (folytatás a II. részben következik)

Cikk: Tószögi György
Fotók: Tószögi György, Körös-Horgász képarchívum

  1. A természetesvízi halászat végnapjai – II. rész

    A 20. század első felében járunk. A magyar halászat ezer évig fényes ősképe már elhalványult, a... folyamatnak, amely immár saját emberöltőjükön halad a természetesvízi halászatezredfordulóra kifejlődő, végnapokat jelentő ...

    Szerkeszto - 2016/02/23 - 13:53

  2. A természetesvízi halászat végnapjai – III. rész

    2016 tavasza közeleg. A Dunán, a Tiszán, a Körösökön és sok más hazai vízen talán ... a nagy csapást jelentő vízszabályozások utáni újkori halászat (ha van ilyen egyáltalán) látszólag aranykorát élte. Virágzott ... mint vizeket kerülgető friss szemléleti fuvallatokra, atermészetesvízi halászat talán el tudta volna kerülni kétségbeesett ...

    Szerkeszto - 2016/02/23 - 14:16