Payday Loans

Keresés

1848/1946.
Az emberi élet minősége/boldogsága magyarán szólva
2016. szeptember 21. szerda, 09:08

Képtalálat a következőre: „kossuth 1948”

Képtalálat a következőre: „kossuth 1948”

Képtalálat a következőre: „kossuth 1948”



„DE MIT TUD ERRŐL MAGA A NÉP?”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Mink András

SZEMELVÉNYEK AZ 1848–49-ES EMLÉKKIÁLLÍTÁS NÉPRAJZI TÁRGYAINAK FÉNYKÉPEIBŐL


– Petőfi Sándor karszéke 

– Petőfi padja 

– Petőfi kulacsa 

– Korabeli céhláda nemzetiszínűre festve „Éljen a haza és egyetértés és az összetartás” felirattal 

– A keszthelyi kerékgyártó, nyerges, kovács céh nemzetiszínűre festett céhládája 1848-ból 

– Faragott pálca Kossuth-fejjel 

– Mézeskalácsforma Kossuth Lajos alakjával és Kossuth-címerrel. Rajta felirat: Kossuth-szobrok gyors előállításához! 

– Dunántúli pásztorfaragás. Tükrös. Savanyú Jóska betyár felfogatását ábrázoló díszítmény 

– Korabeli pásztorfaragás.















– tette fel a kérdést Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter az 1848-as szabadságharccal kapcsolatos néphagyományok összegyűjtésére szervezett és 1947-ben indított kutatási kampány segédanyagául szolgáló „vezérfonal” bevezetőjében. „A néprajztudomány kötelessége, hogy kiderítse: hogyan élnek a szabadságharc eszméi, hősei és eseményei ma a magyar nép tudatában, mit gondol és mit tud parasztságunk a száz év előtti nagy próbálkozásról.”

A koalíciós kormányban a Kisgazdapárt képviseletében helyet foglaló, valójában a kommunista párt beépített embereként tevékenykedő tudós-miniszter az 1947-ben a centenáriumi ünnepségek előkészületeihez kapcsolódó országos ki terjedésű kutatás révén szeretett volna a maga és a néprajztudomány nevében hozzájárulni a századik évforduló méltó meg ünnepléséhez. Mielőtt azonban lerántanám a leplet a program aktuálpolitikai és propagandisztikus vonásairól, nem árt felhívni arra a figyelmet, hogy a kutatás alapvető célja és indíttatása mögött nagyon is időszerű és helyeselhető megfontolások is meghúzódhattak. 

A tudomány jó értelemben vett politikumának fordulatához kötődött, hogy az „új”, immáron hivatalos állami támogatást is élvező néprajztudomány a háború előtti falukutató mozgalom nyomdokain haladva, igyekezett bővíteni és egységes módszertani rendszerbe fogni a néprajzi kutatásokat. (L. még a történetírás új keletű és aktuálpolitikai szempontoktól szintén nem mentes érdeklődését a jobbágyság iránt, mely ugyancsak ennek a váltásnak a része volt.) Némi joggal érezhették a kor kutatói és tudománypolitikusai, hogy súlyos politikai hiányosság pótlásáról is szó van: a néprajztudomány új lendülete illeszkedhetett volna abba az egyszerre a politika és a tudomány szintjén is jelentkező folyamatba, amelynek során megkezdődhetett (volna) a nem történelmi , (történelmen kívüli vagy történelem nélküli) osztályok integrálása a nemzet politikai korpuszába. Akárcsak a Nyugaton fellendülő etnográfiai, majd mikrohistóriai törekvések, eredetileg ez is azt célozta (vagy célozhatta volna), hogy feltárják azoknak a marginális – vagy politikai értelemben marginalizált helyzetben lévő – társadalmi rétegeknek és csoportoknak a történelmét, amelyek eleddig kívül estek a tudományos-történeti érdeklődés körén. Ezen csoportok tudományos „egyenjogúsítása” ilyen értelemben a politikai emancipáció vagy az arra való, rendszerint baloldalról kiinduló politikai törekvés természetes előzménye és kísérő aktusa volt. 

A ’48-as szabadságharccal kapcsolatos néphagyományok felderítése azonban, mint ez az alant részletekben olvasható vezérfonal Dégh Linda által írott „rendelkező” részéből, azaz a kutatókat instruáló keretkérdésekből világos, legalább annyira célozta ezen „néphagyományok” – méghozzá a korszak ideológiai előfeltevéseihez és politikai elvárásaihoz igazított hagyományok – utólagos megteremtését, mint puszta felderítését. A kérdések olykor egészen közvetlen módon sugallják az emlékezés „tényeit”, azaz az emlékezés szempontjait, az előhozott emlékek osztályharcos, marxista értelmezését is. Nem egyszerűen arról faggatják az adatközlőt, hogy mit tud felidézni, hanem szinte rávezetik arra, amire emlékeznie kell, és tálcán kínálják azt a keretet, amelyben az emlékek az osztályharcos öntudatosodás révén az adatközlő számára is elnyerik valódi értelmüket és jelentőségüket. A néprajzi-antropológiai terepmunka közismert ismeretelméleti csapdája, mi szerint a megfigyelő pusztán a részvételével, a beavatkozásával és az érdeklődése irányultságával befolyásolja és alakítja a megfigyelés végeredményét, ez alkalommal a kutatás céljának elválaszthatatlan részévé válik. A sajátos módszertani bevezető nem hagy kétséget afelől, hogy a kidolgozók szándékai szerint a kutató legalább annyit akar közölni, mint amennyi információt maga is vár az adatközlőtől. 

Az 1848-cal kapcsolatos néphagyományok kutatása te hát részben az esemény tudatosítását célozta, vagyis azt, hogy az eredeti esemény századik évfordulója, annak szimbolikus jelentősége, egybeesése az időközben gőzerővel folyó „népi demokratikus forradalommal”, véletlenül se kerülje el a „nép” figyelmét. Ezért a meglehetősen célzatos kérdések az úrbéri viszonyokról, az „urak” viselkedéséről, ezért a félreért hetetlen utalások az 1848-as jobbágyfelszabadítás, illetve annak „hiányosságai”, és az 1945. március 15-i (nyilván ez a dátum sem volt véletlen) földosztás tágabb történelmi összefüggéseire. De vajon a kutatás milyen eredményeket hozott – e kettős értelemben: mit sikerült megtudni a hagyományokról egyfelől, és mennyire sikerült a korszellemnek megfelelően sugallt és átszabni vágyott hagyományokat tudatosítani másfelől? A kutatás és a felhalmozott anyag későbbi sorsa arról tanúskodik, hogy a dolog lényegében tökéletesen kudarcba fúlt. 

Az eredeti szándékokkal ellentétben nem készült el az a három kötetesre tervezett mű, amely a kutatások eredményeit dolgozta volna fel. Születtek résztanulmányok, de ezeket rendre szakfolyóiratokban dugták el. A „nagy durranás”, az eleddig némaságra kárhoztatott magyar nép 1848-ra vonatkozó hagyományainak széles körű feltárása és közzététele minden várható propagandisztikus hozadék ellenére elmaradt. Még Ortutay gondosan megfésült tanulmánya Kossuth néphagyományban őrzött alakjáról sem ment át. A tanulmány eredetileg az 1952-ben a „forradalom vezérének” 150. születésnapja alkalmából kiadott Kossuth-emlékkönyvben szerepelt volna, de a szerkesztők végül eltekintettek a közléstől. A tanulmány a kevésbé szem előtt lévő Etnográfiában jelenhetett csak meg. 

Ennek oka mindenekelőtt az volt, hogy a kutatás eredményei meghökkentően távol estek az eredeti várakozásoktól. Kiderült, hogy a parasztság, különösen a szegényparasztság körében nemigen lehet 1848 emlékezetéről beszélni. Kossuthról a megkérdezettek többségének fogalma sem volt (ez alól a dél-alföldi módosabb parasztság csoportjaiba tartozók jelentettek kivételt), Petőfi pedig afféle garabonciás imposztor, malac rigmusokat faragó tréfamester képét öltötte magára, már ha egyáltalán eszükbe jutott az adatközlőknek bármi is a név hallatán. Táncsics, a háború utáni történelmi panteon friss alakja pedig vakfolt volt az „egyszerű nép” tudatában. Az adatközlők a legjobb esetben is fragmentált, összefüggés nélküli, erősen mitizált, a különböző idősíkokat és korszakokat összekuszáló, egybecsúsztató történeteket tudtak előadni, amelyekben 1848 keveredett első világháborús élményekkel, és későbbi eseményekkel. Vagy ha mégsem, a dolog annál hátborzongatóbb volt: mint a verpeléti adatgyűjtésből kiderült, a helyiek emlékeztek arra, hogyan földelték el annak idején a kápolnai ütközet áldozatait, osztrákokat és magyarokat vegyesen, beleértve a sebesülteket is, akikről józan paraszti megfontolásokból úgy vélték, hogy már úgysem lehet rajtuk segíteni. 

Kiderült, hogy a „nép” ’48-a nem létezik. Nincs a hamu alatt tovább parázsló osztályharcos emlékezete az urakkal való szembenállásnak, a jobbágyfelszabadításnak, és főként, amint ezt a verpeléti történet is jelzi, a nép körében a nemzeti öntudatnak sincs semmiféle kimutatható folytonossága. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a ’48-as nemzeti, függetlenségi hagyománynak a társadalmi ranglétrán fölfelé haladva egyre erősödő tudata és folytonossága van, méghozzá az egy évvel később már „kulákoknak” átminősített gazdagabb parasztság és a vidéki középosztály (dzsentri) körében. Azon társadalmi csoportok körében tehát, amelyek a „népi demokratikus forradalom” előrehaladtával viszont mind szalon képtelenebbé váltak. Mintha a nép már 1848-ban is úgy vélte volna, hogy a forradalom és a szabadságharc az „urak” dolga. 

Így már érthető, hogy az egyre „kínosabb” eredmények miért nem kerültek reflektorfénybe. A Néprajzi Múzeumnak a témával kapcsolatos, önállónak szánt centenáriumi kiállítása 1948-ban – nemcsak a pénzhiány miatt – elmaradt. A Nemzeti Múzeum nagy „Centenáriumi kiállításán” néhány semlegesnek tekinthető tárgy, illetve kép (némelyik gyaníthatóan éppen erre az alkalomra „készült”) jelképezte 1848 „népi” vonulatát. A kutatásra és a felhalmozott tárgyi és szöveges anyagra hosszú időre a szándékos feledés homálya borult. 


Képtalálat a következőre: „kossuth 1948”
VEZÉRFONAL

az 1848-as szabadságharccal kapcsolatos néphagyományok összegyűjtéséhez

Kiadja az 1848-as Néprajzi Bizottság, Budapest VIII., Múzeum krt. 4/C. 

Az 1848-49-i magyar szabadságharc százéves évfordulója több kell hogy legyen a megszokott jubileumi ünnepségeknél. Mint akkor: most is szabadsághoz jutott a magyar nép; most is szinte újra kell kezdenie életét; most is az erőknek olyan összefogására van szükség, mint akkor. És népünktől most is sokan szeretnék számon kérni: meg érett-e a szabadságra. 

Akkor, a márciusi ifjak lelkesedésének és a századok óta tűrő nép felgyülemlett keserűségének együttes küzdelmében, a magyar nép már megmutatta egyszer, hogy képes szabadon élni és megérdemli a szabadságot. Ma, mikor ismét Petőfi és Kossuth szellemében dolgozunk népünkért, a ’48-as szabadságharc évfordulóján nem elég, ha csak illendő tisztelettel adózunk emléküknek. Meg kell látnunk, hogy most nem csupán történelmi nagyságok ünnepléséről van szó – 1948-ban a szabad magyar nép születésnapját üljük! 

…De mit tud erről maga a nép? A néprajztudomány kötelessége, hogy kiderítse: hogyan élnek a szabadság harc eszméi, hősei és eseményei ma a magyar nép tudatában, mit gondol és mit tud parasztságunk a száz év előtti nagy próbálkozásról. 

E problémakör tisztázásával, a felmerülő kérdések meg válaszolásával a magyar néprajz máig is adósa szellemi életünknek. Most, legalább az ünneplés idejére kell te hát kimerítő választ adnunk erre a kérdésre: hogyan élnek az 1848-as szabadságharc emlékei népünk mai tudatában. 

De ennek a feladatnak az elvégzéséhez korántsem elegendő a néprajz hivatásos művelőinek kis csoportja. Rövid idő alatt kell átkutatnunk az egész ország területét, itt pedig szükségünk van minden erre alkalmas, vállalkozó munkatársra. A nép vezetői és nevelői, a szabadfoglalkozású értelmiségiek, a tanulóifjúság, a parasztság és munkásság is hivatásának kell hogy érezze az országos gyűjtésben való részvételt. Kapcsolódjék be ebbe a gyűjtésbe mindenki, aki népünk és kultúránk ügyét szívén viseli, vegye ki részét a feladatból elsősorban a tanuló ifjúság, s ismerje meg ezen a gyűjtőmunkán át népünk lelkét, gondolkozását és életét. Így tudjuk csak megmenteni népünk műveltségének pusztuló kincseit, így juthatunk csak közelebb tudományunk végső kérdéseihez, így juthatunk el talán a mindnyájunkat izgató létprobléma meg oldásához: mi a magyar? 

Budapest, 1947. június 10-én. 

Ortutay Gyula
vallás- és közoktatásügyi miniszter, 
a budapesti egyetemen a néprajz professzora 

Ezzel a kis tájékoztató füzettel bocsátjuk útnak azokat a gyűjtőket, akik részt vesznek a magyar szabadságharc százéves évfordulójának megünneplésére készítendő néprajzi mű adatgyűjtési munkájában. Népünk máig kialakult véleményének feltárása döntő módon befolyásolhatja az 1848-as időkről eddig kialakult elképzeléseinket. Az egyes tárgykörökön belül nem fogalmaztuk meg a konkrét kérdéseket, hiszen nem rövid válaszokra, hanem gazdag elbeszélésekre, színes emlékek megelevenítésére számítunk, melyeknek bőségére és terjedelmére vonatkozólag csak halvány elképzeléseink lehetnek. 
Képtalálat a következőre: „kossuth 1948”
ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

(…) Gyűjtési módszerünk csak akkor lehet eredményes, ha következetes és alapos. A kikérdezést kezdjük a legidősebb, hatvan éven felüli nemzedékkel. Megkeressük az amúgy is ráérő öregeket, akiknek ősei esetleg szerepet játszottak a szabadságharcban. Egy-egy nevezetes, ’48-ban szerepelt család tagjait alaposan kérdezzük ki, hátha különösképpen ápolnak evvel kapcsolatos hagyományokat. Amit egyes adatközlőktől hallunk, mindig kérdezzük utána másoktól is; tudják-e többen is, vagy csak egy-két ember. Egy-egy faluban nemzedékenként lehetőleg 10-10 embert kérdezzünk végig. 

A kérdéseket természetesen az adott helyzettől függően a gyűjtőnek kell megfogalmaznia. A lehetőségek száma végtelen, s ezeket ki is kell használni. A beszélgetések csapongása ne zavarja a gyűjtőt, ne siessen, ne kapkodjon soha, hagyja beszélni az embereket. Legfeljebb egy-két szóval irányíthatja a beszélgetést, hogy a közlő a tárgynál maradjon. 

Szó szerint lejegyzendők a történetek, mondák, mesék, nóták, de az egyszerű visszaemlékezések, adatok is, pontos hely, név, életkor, foglalkozás megjelölésével. Semmit sem írunk le a saját szavainkkal, nem jegyzünk vázlatosan, rábízva magunkat jó emlékezőképességünkre, hanem hűségesen, egyetlen szó megmásítása nélkül. 

A tárgyi emlékeket fényképezzük, rajzoljuk le, s jegyezzük fel a hozzájuk fűződő történeteket. Amennyiben egy tárgy különösképpen értékesnek látszik, értesítsük a „’48-as Néprajzi Bizottság” központját (Budapest VIII., Múzeum körút 4-6. C épület, Magyarságtudományi Intézet), hogy szakembert küldhessünk ki a tárgy esetleges megszerzése érdekében.

Képtalálat a következőre: „kossuth 1948”

KÉRDÉSCSOPORTOK

I. Az 1848 előtti helyzet

Milyen volt a világ 1848 előtt, jobb-e vagy rosszabb. Milyen volt a parasztság helyzete. Szabadok voltak-e, vagy szolgák. Hányféle lehetősége volt a szegényembernek. Kinek tartoztak felelősséggel, kinek tartoztak munkát teljesíteni a parasztok. Hogyan éltek a szegények, a gazdagok, milyen viszonyban álltak az urakkal, birtokosokkal. 

A föld kié volt. Akié a föld volt, azé volt az ember is? Milyen ember volt a földesúr. Milyen követelményei voltak. Milyen emlékezetes szokásai voltak, milyen mondására, viselkedésére emlékeznek. Hogyan élt, hogyan bánt cselédeivel, földes jobbágyaival. Hol lakott. 

Mekkorák voltak a jobbágyok birtokai (telek, fertály, oktály). Milyen szolgáltatásokra volt kötelezve a nép. Milyen volt a robot rendje. Hogyan fenyítették meg azt, aki valamilyen bűnt elkövetett. Milyen vétket mivel büntettek. Hányféle hatóság volt (parasztbíró, falubíró), és melyik volt a leghatalmasabb. Milyen volt a hatóság, a közigazgatás. 

Milyen volt a falu társadalmi rétegződése (telkes gazda, jobbágy, zsellér). A tehetősebbeknek miben állt az uraktól, a birtokosoktól való függése. Milyen volt a sorsa annak, aki csak szolga volt, szegény ember föld nélkül (pl. urasági cseléd, béres). Milyen munkákat végzett az ilyen és mi volt a fizetsége. 

Milyen volt a termelés rendje. Hogyan végezte a földmívelő parasztság a dolgát a földesúri birtokon és a sajátján. Lehetett-e a parasztnak szabadon halásznia, vadásznia. Voltak-e olyanok, akik nem engedelmeskedtek a földesúrnak és borsot törtek az orra alá. Volt-e olyan, aki katonának állt vagy szegénylegénynek csapott fel, mert nem egyezett az urasággal. 

II. A szabadságharc és a vele kapcsolatos események

Az előbbi helyzettel szemben milyen változások történtek 1848-ban. Mikor és hogyan jutott el a faluba a ’48-as események híre. Ki hozta a hírt, hogyan. Mit tett erre a nép. Készületlenül érte-e, vagy már volt valami forradalmi hangulat a levegőben. 

Kicserélték-e a régi vezetőket, s ha igen, miért. Kik vittek vezető szerepet, ki lett a jegyző, bíró, tanító, pap, hogyan viselkedtek. Hogyan világosították fel a népet az eseményekről. Milyen gyűlések voltak. (Olá Istvánról, a röpiratterjesztőről, akit Orosházán felakasztottak, hallottak-e.) Kik lettek a nép irányítói az ország vezetésében. 

Mennyiben változott meg a viszony urak és parasztok között, nemes és nem nemes, polgár között. Mi lett a földesurakkal. Haragudtak-e, hogy elvesztették jogaik nagyrészét. Igyekeztek-e a népnek ártani. Hogyan. 

Hogyan osztották fel a földet. Mennyi került felosztásra. Ki, melyik család mennyit kapott. Milyen szempontok szerint adtak földet. Kik. Kiknek lett könnyebb a sorsuk, kik nem éreztek semmit, vagy csak csekély könnyebbedést. (Ebben az időben vált bonyolódottabbá a paraszti társadalom rétegeződése aszerint, hogy kinek mennyi föld jutott és ki nem szerzett semmit.) 

A ’48-as eszmék alatt mit ért a nép. Megvalósultak-e a nép felfogása szerint ezek az eszmék. Milyen jogokhoz jutottak a szabadságharc által. Mit tettek, amikor megtudták, mi történik országszerte. 

Kik voltak a helyi ’48-as honvédek, kik voltak a nemzetőrök. Szívesen harcoltak-e a parasztok, tudták-e, hogy miért, lelkesedtek-e. Kikből, milyen nemzetiségűekből állt az ellenfél. Milyen összeütközéseik voltak ellenséges személyekkel. Voltak-e magyarok az ellenség soraiban. 

A szabadságharc helyi és országos hősei. Kik harcoltak a szegény népért az urak ellen. Ki volt Táncsics Mihály. Mi volt a pásztorok, bujdosó betyárok, szegély legények szerepe. Volt-e ilyen a környéken. Mit tudnak Rózsa Sándorról s más nevezetes betyár szerepéről (Rózsa Sándor és Petőfi barátságáról), kik vettek részt a szabadságharcban. Hogyan szerepeltek a betyárok az urak ellen és a nép mellett. Van-e nóta, történet, emlék róla. 

Ki volt Kossuth Lajos. Mit tett. Járt-e itt, mondott-e valami nevezeteset. Milyen tulajdonságai voltak. Tisztelte-e a nép. Van-e valami tárgyi emléke annak, hogy itt tartózkodott (szülőháza, a hely ahol lakott, amit emlékül adott vagy ottfelejtett, pohár, amiből ivott, a képe, fa, amelynél megpihent stb.). Mi történt vele. Miért kellett bujdosnia, kik üldözték. Hogyan halt meg, hol. 

Ki volt Petőfi Sándor. Mi volt a szerepe a szabadság harcban és a néppel kapcsolatban. (A Kossuthról való ide illő kérdéseket egészítsük ki a következőkkel:) Milyen származású ember volt. Él-e a faluban valami rokona, élnek-e leszármazottai. Járt-e a faluban, írt-e itt verset. Milyen kapcsolatai voltak Kossuthtal, Bem apóval. Milyen körülmények között történt halála. Milyen történetet tudnak erről, látták-e elesni vagy nyomtalanul eltűnt s lehetséges, hogy elmenekült és másutt élt tovább álnéven? 

Mit tudnak a szabadságharc híres hadvezéreiről, például Bemről, Görgeyről (áruló volt-e), Klapkáról, Damjanichról s másokról, kiket ismertek, kik a vidéken jártak. Ki volt Jellasics, emlékeznek-e más ellenséges hadvezérre. 

III. A leveretés körülményei

Elbukott-e a szabadságharc. Mi történt Világosnál 1849-ben. Kik siettek a császári Ausztria segítségére. Hogyan sikerült a túlerőnek leverni a magyar honvédséget. 

A leveretésnek milyen látható jelei voltak a faluban. Átvonultak-e idegen csapatok, esetleg meg is szállták-e. 

A szabadságharc bukásának társadalmi következményei. Hogyan változott meg a nép helyzete. Visszavették-e jogaikat a földesurak. Sikerült-e itt teljesen visszaállítani a régi állapotokat. Ellenállt-e ilyen törekvéseknek a nép. Kik voltak a magyar nép elnyomói. Hogyan nyomták el a szegény népet és a magyarságot. 

Mi lett a szabadságharc katonáinak sorsa. Hol bujdostak a honvédek, ismertek-e a faluban ilyeneket, rejtegették-e őket. Tudnak-e arról, hogy kik és hogyan segítettek rajtuk. Próbáltak-e újból szervezkedni, hogy fegyverrel szerezzék vissza a ’48-ban kivívott jogaikat (mint például a kecskeméti Noszlopi-féle lázadás). Tudta-e a nép, hogy ezek az ő hőseik, kik érte harcoltak. 

Tudnak-e valamit a szabadságharcot követő elnyomás szomorú eseményeiről, az idegen uralom önkényéről. A szabadságharc vértanúi. Mi történt Aradon. 

Hogyan sanyargatta az idegen fennhatóság a magyar parasztságot. Milyen volt az idegen vármegye, a közigazgatás. Hogyan állt ellen a nép az idegen parancsnak, hogyan játszotta ki azt. Milyen ellentétek alakultak ki a parasztság és a közigazgatás tisztviselői, a fináncok, a gendarme, a pandúrok között. Mikor fordult jobbra a helyzet és hogyan. Kiknek volt ez köszönhető.

Képtalálat a következőre: „kossuth 1948”
AZ 1848-AS EMLÉKEK ÁPOLÁSA

A szabadságharc évfordulójának megünneplése csupán az 1867-es kiegyezés után vált általánossá, jórészt ami általában a köztudatban él az akkori eseményekről, ez után alakult szemtanú íróink lelkesedő írásai nyomán. (Főleg Vas Gereben, Jókai Mór, Arany János és a század végén Gracza György.) Ekkor létesültek a ’48-as gazda- és iparoskörök is, melyeknek sok helyütt ma is nagy a jelentősége. Ebben az időszakban, közvetlen a ’48-as események tudatosulásának hatására ismerkedik meg népünk a politikával. Ennek kapcsán maga is politizálni kezd, s úgy véljük, ebben az időben alakul ki a paraszti politizáló stílus is. E szempontok figyelembevételével tegyük fel a következő kérdéseket: 

Hogyan, milyen módon, hol ápolták később a ’48-as eszméket. Ápolják-e még ma is. Voltak-e, vannak-e ’48-as gazdakörök, iparoskörök, milyen ezeknek az eredete, múltja, szervezete, milyen a működése. Kik a vezetői, tagjai, mennyiben tartják magukat ‘48-asoknak, mennyire van politikai, ’48-as öntudatuk. Gyakran összejönnek-e, miről folyik ott a szó. Ha a faluban (mezővárosban) valamilyen tárgyi emléke (akár emlékmű vagy népies kultusz hely) van a szabadságharcnak, hogyan ápolják az emléket, egész esztendőben-e, vagy csak az évforduló napján. Hogyan megy végbe az ünnepség. Milyen volt a régi, a két háború közti és a mai ünnepség. A gyűjtő próbálja meg tisztázni a következőt: tudatos-e a szabadság eszmény és a függetlenség gondolata, s mennyiben vezethető vissza ez a ‘48-as szabadságharc eredményeire, tanításaira. 

Dégh Linda
(...)

Képtalálat a következőre: „kossuth 1948”
Képtalálat a következőre: „kossuth nóta”