Payday Loans

Keresés

A legújabb

Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 15.
A boldog élet bölcselete és poézise
2016. szeptember 16. péntek, 08:37

Képtalálat a következőre: „kemény zsigmond művei”

Nagy Jenciklopédia – XXI.

Értelmiségiek, segítők, vezetők

Nagy magyar életminőség-vizsgálatok

Képtalálat a következőre: „kemény zsigmond művei”

Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás15.

Képtalálat a következőre: „kemény zsigmond művei”

KOZMOPOLITA KÖLTÉSZET

Nem szégyellem, nem is bánom,
Hogy, ha írnom kelle már,
Magyaros lett írományom
S hazám földén túl se jár;
Hogy nem "két világ" csodája -
Lettem csak népemböl egy:
Övé (ha van) lantom bája,
Övé rajtam minden jegy.

Ám terjessze a hatalmos
Nyelvét, honját, istenit!
Zúgó ár az, mindent elmos,
Rombol és termékenyit:
De kis fajban, amely ép e
Rombolásnak útban áll:
Költő az legyen, mi népe, -
Mert kivágyni: kész halál.

Vagy kevés itt a dicsőség,
S a nemzettel sírba lejt?
Kis-szerű az oly elsőség,
Amit a szomszéd se sejt?
Nincs erőnkhöz méltó verseny?
Dalra itthon tárgy elég?
Nem férünk a kontinensen
Albion is kéne még?...

Légy, ha birsz, te "világ-költő!"
Rázd fel a rest nyugatot:
Nekem áldott az a bölcső,
Mely magyarrá ringatott;
Onnan kezdve, ezer szállal
Köt hazámhoz tartalék:
Puszta elvont ideállal
Inkább nem is dallanék.

S hol vevéd gyász tévedésed.
Hogy faját s a nemzeti
Bélyeget, mit az rávésett,
A nagy költő megveti?
Hisz forgattam, a javából,
Én is egypárt valaha;
Mind tükör volt: egymagából
Tűnt nekem föl nép, s haza.

És ne gondold, hogy kihalnak
Sujtott népek hirtelen,
Amig össze-zeng a dalnok
S a nemzeti érzelem.
Tán veszélyt, vagy annak látszót
Vélsz a honra tűnni fel:
Hát van lelked, a szent zászlót
Épen akkor hagyni el!?

Oh, ha méltóbb s új kobozzal
A megifjodott hazát
Zönghetném még Homérosszal;
Ne csak mindig panaszát!
De legyek, ha veszni sorsa,
Húnyó nép közt Osszián,
Inkább, hogysem dalok korcsa
Közönyös harmóniám!

Arany János

(1877 aug. 8)

Képtalálat a következőre: „kemény zsigmond művei”

*

Ha

akármiért,

mondjuk pl.

sikkasztásért

üldöznek engem,

akkor nekem hétszentség,

hogy a zsidóságom stb.

mártírja vagyok

*

Sohasem

vonulok vissza,

nem töltekezem,

mindig csak „leadó

üzemmódban” nyüzsgök

*

Feltalálod

a spanyolviaszkot

vagy a meleg vizet,

s rögtön az emberiség jótevőjének

próbálod feltüntetni,

s kitüntettetni magad…

*

A

poli-

hisztor vagy,

aki mindig mindent

mindenkinél jobban tud,

amit ő nem tud,

azt nem is érdemes,

vagy még nem lehet tudni

*

Lejárt

szavatosságú,

kis- és nagyhibás,

elavult szellemi terméket

exportból visszamaradottként

nagyban is vég-ki-árusítok

*

Áskálódással, intrikával,

a viszály szellemének idézésével

áthidalhatatlanná mélyíti el

a generációk, iskolák, irányzatok

közötti éket-szakadékot

*

A

jó édes

szülőanyám

se ismerne már ma rám,

annyira asszimilálódtam

az uralkodó szellemi „elithez”,

átvettem minden

allűrt, babonát, rossz szokást

és végleg kettétört ifjonti

világmegváltó lendületem…

*

Jézus,

Petőfi és Gandhi

szellemét, igazságát

lepelben, sírban, exhumált

csontban, porban stb. keresgélem

jobb ügyhöz méltó szorgalommal…

*

Mindent

tudni akarok

kezelt „lelki betegemről” –

én titokzatos-titkolózó

kisistenként őrzöm inkognitóm

*

Olyan jó volt

az indító lökést adó

diák önképzőköröm,

hogy megvénülve is még

mindig ott produkálnám magam.

*

Betegesen

irtózom és

iszonyodom

„elidegenedni”:

eltárgyiasulni,

valami művet

kezemből végleg kiadni..

*

Már

csak

az esti

kártyaparti

vagy egy focimeccs

hoz igazán izgalomba,

a napi tanárkodásom

nyűgös unott rutin,

de már arra a pár

évtizedre nem váltok…

*

Amilyen

szenvedéllyel

drukkol a csapatának,

lelkendezik egy gólért,

úgy már régóta semmi másért,

se istenért, se hazáért, se másért

*

Mindent

hangsúlyozottan

amatőrként,

csak játékból űzök,

és így persze

„ahhoz képest”

nem is vagyok

olyan rossz benne

*

Nem,

én azután

tényleg nem vagyok

maximalista:

nekem a „nem rossz”,

a mértéket éppen megütő,

az már elég jó

*

Hosszú távon,

véglegesnek is

el akarom fogadtatni

a szellemi áthidaló

szükségmegoldásokat,

a magyar buherákat

*

Leborulok

a „heroikus”

szellemi pótcselekvések előtt,

s még magam is fényezem:

én ismertem fel hősiességüket

*

Szerepem

én önként vállaltam,

de csak egy ideig –

bármikor kiszállok,

ha túl terhes: „nem ér a nevem!”

*

Szerzetesi alázattal

és áldozatos odaszánással

éjt nappallá téve másolgatom

és osztogatom a saját műveimet…

*

Csak

a pénz

primitív nyelvére

lefordítva értem,

ha a jogi stb. nyelvben

eszmei értéket és a kárt említenek

*

A

multik

és világcégek

megrendelését kiszolgálva

tudományosan, laboratóriumban

„klinikailag tesztelek”…

*

Semmi destrukció –

én soha nem rombolom

az önsorsrontó balhiedelmeket,

az álboldogságos káros illúziókat

*

Táp-

talajt

adva és

locsolgatva

növesztem

a gyilkos ösztönöket

palackból kiengedő

mítoszok palántáit…

*

Permanensen

hiszterizálom a közhangulatot,

hogy ne is lehessen

józanul, logikusan vitatkozni

*

A

„Nagy-

magyarország

mennyország…”

-féle eszmékkel

„szubjektíve vagy objektíve”:

de biztosan háborút készítek elő

*

A

kasztosodás

mellett és ellen

arányt tévesztve érvelve

örökre befagyasztom

a társadalmi munkamegosztást…

*

Nemhogy segítem,

de inkább gátlom,

hogy észleld a társadalom

„láthatatlan” kasztosodást

*

Én akarom

megrendezni

saját temetésem

s megírni, a nekrológot,

megtartani a gyászbeszédet…

*

Nem

a köznép,

az ún. kisemberek első,

de a közhatalom utolsó

embere, szóvivője vagy

*

Ha

bajban van a haza,

lapul mint szar a fűben,

de ha bajban van a Főnök,

nem késlekedik segíteni

*

Ha

megfizetnek,

tévé-show műsorokban

nagy átéléssel

játszom el „az utca emberét”

(akit csak más tévéműsorból ismerek)

*

Kiművelt,

sőt dörzsölt

emberfőként

nemcsak ismeri,

de tanítja is

a félelemkeltés fortélyait

*

Mint

szellemi-lelki

„alma mater”

csalfa, vak és hiú

reményeket táplál(tat)ok…

*

A

gazemberek

utolsó mentsváraiba,

a „hazaffyságba”

vagy az antiszemitázásba

húzódom vissza

*

Saját

szellemileg

képzetlen és így

védtelen népemre

eresztem vagy egyenesen

uszítom ordas eszmék hadát

*

Ha

bárki

belerúghat

a nemzet napszámosába

akkor én meg diákjaimat

gyötröm, alázom, kínzom…

*

A

gaz

gazdag embereket

feltétlenül kiszolgálva

kiszolgáltatom prédául

az igaz és becsületes szegényeket

*

Szellemi

fölénnyel

gyengéket alázok -

a kutyámba én is

beletörlöm a lábam

*

A

Diplomám

engem arra kötelez,

hogy csak fanyalogjak,

leszóljak és ócsároljak, becsméreljek stb.

*

A

boldogság

eszményét

eleve gyanússá teszem,

helyette az „értelmes élet”

perspektíváját kínálom -

értelmiségiként

a rezignáció,

a nosztalgia

az attitűdöm

*

Ha már

neki annyira

nem sikerült,

lehetetlennek tartja,

s illúziónak állítva

mindenkit lebeszél

a boldogságkereséséről

*

A plebsznek

a kegyelemkenyér

mellé cirkuszt, vagy

„a disznó a pocsolyában”

olcsó-ócska örömeit kínálom…

*

A

Nyugatosokat,

de főleg Adyt

vakon követem,

igaz: csak a három-

szavas címadásban

s a lumpolásban

*

Kurátor vagy,

akinek elfogult,

rossz döntését

még csak meg sem

kell nyilvánosan indokolnia

*

Megállj!-t

„parancsolok”

vagy erősen sugalmazok,

mintha már itt lenne az a

bizonyos Kánaán…

*

Saját

érdekében

akarja veled is elhitetni:

az MLM rendszer boldoggá

s nem szegény magányossá rabbá tesz…

*

Meg-

rendelésre

jó alibit és

meggyőző

mentségeket kínál –

raktárra előre is legyárt

*

Nagy

Szellemek

fényében sütkérezem –

és idegen tollakkal ékeskedem…

*

Kieszelem

a trójai falovat

- a televíziót, internetet stb. -,

amit majd te cipelsz be

saját féltve őrzött házadba, váradba

*

Rábírlak,

hogy önként

„vesd le” és tedd lomtárba

a szokásaidat, „szubkultúrádat”,

a táncod, a tájszólásodat stb.

*

Megnehezítem,

hogy megismerd

a családi-nemzeti történelmed,

és őseidre büszkén élj és halj, és

hagyományaid gyökere tápláljon

*

Gyönyörű

hattyú mivoltod

előtted elrejtve

rút kiskacsák közé

teszlek és annak nevellek,

azzá „varázsollak át”…

*

Szinte

a semmiből

gyártok, kreálok

ügyeletes zsenit, sztárt -

menedzselem,  futtatom,

majd mehet-eshet-dobom

a süllyesztőbe…

*

Az

én

elévül-

hetetlen érdemem,

ha felépül a beteg ,

pokoli balszerencse

és az ő durva hibája,

ha leépül…

*

Lehet,

hogy rólam

mintázta Karinthy

a függetlenségmániás,

inkább munkakerülő figurát…

*

Képtalálat a következőre: „kemény zsigmond művei”

BÁRÓ KEMÉNY ZSIGMONDHOZ

Szerkesztő Ur! tisztelt báró!
Lapjában egy hazajáró
Lélek kísért: tudja-é?
Ki sohajtoz: mind szemét, a-
Mit firkál mai poéta;
Verse rongyos, maga éh.

Nem tud rímet, nem tud nyelvet,
A legjobb is mindent elvet,
Ami mérték és szabály.
S bár sort-sor után apróz, a
Verse mégis csupa próza,
Nem honolván rajta báj.

E jó kísértet méltán bus,
Rossz biz itt trochéus, jámbus;
De ha nem sűl el ma már!
Legalább csak volna ím e
Poétáknak olyan ríme,
Mint: issza már és: sz...!

"Csitt rabláncok csörgési, csitt!
Ne visítsatok egy kicsit -"
Ez a magas ideál;
Toldott rím, mozaik munka,
Hanem ettől minálunk a
Legjobb is, hajh! messze áll.

Vagy ha csak, mint Csokonay
(Bár Kovács, ama pátkai
Irta ezt is) zengenék:
"Mivel homlokomra Liza
Rózsakoszorút tászliza -"
Úgy is volna ebben ék.

Hajh! ne várd most, te pedánt agg,
Hogy a rímben egynehán' tag
Összecsengjen végtelen;
Mikor törvényt holmi rossz szab:
Hogy a kelleténél hosszabb
S mesterkélt rim éktelen.

A bizony, mert el nem érik
- Magas szőlő, lassan érik -
Akad mentség, ok, vagy más;
S tovább kullog az így szóló:
"Acerbam sumere nolo -
Orra tőle fokhagymás.

Pap-ot, bab-ot egybe tűr e;
Szállítsd inkább egy betűre,
Vagy kettőre e hadat:
Kar-om, bont-om; ez elég lesz,
Ennyit úgy-e megeléglesz?
Szivességből nagy adat.

Görbe-törpe, körbe-törve,
Mindez rímnek puszta örve,
Hátul egy rossz e betű.
Nem ér semmit: csontom - ponton,
Törpe - epe; ez már bon ton,
Ez már csengőbb öntetű.

Tanulnának Kölcseynktől
És már régibb bölcseyinktől
"Phidias amit farag -"
Hogy rímelnek! ecce! íme!...
(A manóba! nincs is ríme):
"Berovátkolt kődarab -"

Ah ő is botlott ezúttal!
És most e hibára útal
Hitvány majmok ezere.
Azt sem veszi fontolatra,
Hogy rímelt a "Mondolat"-ra
Kölcsey és Szemere.

Tanulhat, ki akar, abból,
Mert van ott rím, két darabból
S rímelő szentencia;
Van substantivum, hogy: mérték,
S rá magát az igét mérték,
Ez ám a kadencia!

És van ott több régi csínus
Tordán termett leonínus,
Alkáji rend, distikhon!
Ez egyszer az ízes konyha!
Ilyet nem főztök bizony, ha
Meggebedtek is tik hon.

És van ott egy hosszu ének
Hangzatából csupa é-nek,
Az a kunsztstuck egyszer ám!
A sok é a fület marja, s
Néhai professzor Varjas
Áldja zengő citerám.

Ah, de mindez kaviár ma.
Mindenütt e próza lárma;
Nektár helyen csalmatok!
Nem ügyeltek lábra s tagra:
Ami rímel szarvas -...
Az legyen jutalmatok!

Arany János

(1865)

Képtalálat a következőre: „kemény zsigmond művei”