Payday Loans

Keresés

A legújabb

Ifjúsági lázadás a hatvanas években
Boldog-boldogtalan emberek életminősége
2016. szeptember 11. vasárnap, 20:12

Horváth Sándor (MTA BTK Történettudományi Intézete) vendégposztja.

A 2014-ben többször is átadott Várkert bazárt előtte évtizedekig több generáció is Ifjúsági Parkként vagy közkeletű nevén Ifiparkként emlegette, a Várkert bazár fölött megőrzött hatalmas fa (Nagyfa) pedig a hatvanas évekbeli, „hosszú hajú” fiatalok ellenállásának szimbóluma volt. Hogyan létezhetett mindez a kommunista diktatúrában és miért hozták létre az Ifjúsági Parkot abban az évben, amikor 1956-os politikai tevékenysége miatt még rengeteg fiatal ült börtönben?

Forrás: nullahategy.hu

 

Kulturált szórakozás és romos romantika

A Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) budapesti bizottságának ötlete nyomán 1961. augusztus 20-án nyílt meg az „Ifjúsági Művelődési Park”. Ez összekapcsolódott azzal a nagyberuházással, amelynek során a Gellérthegyet és környékét az 1960-as évek első felében idegenforgalmi központtá alakították, megépült a Kádár-kori modernitást jelképező Erzsébet híd, a régi Tabán kacskaringós utcáit pedig elbontották.

Az eredeti elképzelés szerint a Citadella jutott volna az ifjúságnak, de végül az idegenforgalmi célok és az állam devizaéhsége győztek. A Citadella a nyugati turistáké lett, a devizával nem rendelkező fiatalok a romos Várkert bazár területét kapták meg, amit javarészt „társadalmi munkában” a KISZ félig újjáépített. A félig romos jelleg egyúttal sajátos, romantikus atmoszférát is kölcsönzött a helyszínnek. Ez a hangulat a párt kádereitidőnként jobban zavarta, mint a romok homályában merengő és álmodozó fiatalokat, akik között egyetemisták, friss diplomások, gyári munkások és középiskolások is ott voltak. Egyfajta társadalmi olvasztótégelynek számított a hamar szimbolikussá váló Ifipark.

Az Ifjúsági Park bejárata, Fortepan

 

Az átadás a „társadalmi munka” miatt elhúzódott és az első években a tavaszi nyitáskor rendszeresen, ünnepélyes keretek között megismétlődött a málladozó vakolatú falak és oszlopok árnyékában. Az Ifjúsági Parkba öt forint volt a belépő, különleges alkalmakkor - pl. Illés, Omega, Metro koncert idején - 10 forint.

A fiatalok ruházatával kapcsolatos elvárások már a kezdetektől hozzájárultak a Nagyfához járó közönség kialakításához. Az Ifiparkba elvileg csak rövid hajjal, zakóban, fehér ingben és nyakkendőben lehetett bemenni, a lányoktól pedig hivatalosan elvárták a szoknya viselését. 1968-69-ben fogadta legtöbb látogatóját a park, és a híressé vált „nagyfás felvonulás” előtt néhány nappal, 1969. május 27-én ünnepelték az egymilliomodik vendéget.

Ifipark, 1972. Fotó: Urbán Tamás, Fortepan

 

Népszerűség és fokozódó éberség

1969-ben a park május 1-i megnyitását a korábbi éveknél is nagyobb propaganda előzte meg. Tavasszal a villamosokon, buszokon és újságokban hirdették a park programjainak kezdetét, ennek köszönhetően a nyitás napján 4803 fő vett jegyet, és egész évben magasabb volt a szokásosnál a látogatottság.

Emiatt vezették be 1969-ben először

„az I. kerületi Rendőrkapitánnyal közös megegyezéssel a tiszti ügyeleti rendszert. Célja az volt, hogy az ügyeletes tiszt végez mindennemű igazoltatást, illetve a rendőrségi szempontból szükséges intézkedéseket. Az ügyeletet biztosító többi rendőr elvtárs pedig a Park felső részén lévő sétány – közterület – rendjét biztosítják.”

Nagy Kennedy (akit később a Nagyfához járók vezéreként tartott számon a rendőrség) visszaemlékezése szerint ezek között voltak rendes rendőrök is, de többségük dolga csak az volt, hogy rendszeresen igazoltassa a Nagyfánál összeverődött fiatalokat.

Fotó: Urbán Tamás, rimretro.hu

 

A parkról KISZ-nek írt jelentés szerint ebben az évben a fiatalok tánczenei ízlését legjobban a Hungaria, a Bajtala és a Rangers zenekarok elégítették ki. Igaz, ezeket a zenekarok kérték fel a tánczene szolgáltatására, vagyis a park vezetői magukat is megdicsérték ezzel a jelentésükben. Hagyományossá vált, hogy keddenként lépnek fel az amatőr együttesek: ezek közé tartozott a Nagyfánál összegyűlők egyik kedvence, a Sakk-Matt is. A hétvégi látogatottságot leszámítva keddenként vettek a legtöbben belépőjegyet az Ifjúsági Parkba 1966-1969 között.

ifipark1970_kex.jpg

A Kex együttes az Ifipark színpadán 1970-ben. Fotó: Sándor Dávid, Fortepan

1969 nyarán érkezett meg a Coca Cola is az Ifjúsági Parkba. Igaz, a park vezetői elégedetlenségüknek adtak hangot, mert a kólán kívül üdítőitalként csak Jaffa szörpöt lehetett kapni, ráadásul hiánycikk volt a jégkrém, és gyakran állott volt a sör. A Coca Cola bevezetésének az volt az oka, hogy a fiatalokat leszoktassák a sörözésről, mivel a park italforgalma kimondottan a sörre épült. A park vezetői többször szóvá is tették ezt a vendéglátósoknak. A sörfogyasztás azonban továbbra is meghatározó maradt, a Coca Cola adta mámor sem tudta megtörni a sör egyeduralmát. A bevezetést követő évben csapolt és üveges sörből több mint hétszer akkora értékben forgalmaztak, mint üdítőitalból összesen.

ifipark_ady.jpgAz Ifipark a hatvanas években. Forrás: lhp.hu

Egyedül a dohányáruk forgalmazására nem volt panasz, cigarettát mindig lehetett kapni. A dohányzásellenes kampány kezdeti jelei is felbukkantak: a park vezetői kísérletet tettek arra, hogy a 14-16 éves fiatalok cigarettázását mérsékeljék, illetve olyan termékeket is árusítsanak, „mely hasonló módon kielégíti a fiatalok passzió élvezetét: csokoládé, rágógumi, stb.”

A másik nagy újdonság az évben a játékpavilon felállítása volt: két négyszemélyes „asztali football” (csocsó) és hat flipper gépet helyeztek el a parkban, melyekhez szinte sosem lehetett hozzáférni. A bevételnövelő hatás helyett a park vezetői a nevelési célzattal voltak kénytelenek indokolni ezt a lépést is:

„így sokkal kevesebb volt a csellengő fiatal, mert lett olyan helye a Parknak, ahol társaságban is volt, és szórakozott is. Az ellenőrzésünk során két ízben tapasztaltunk olyan megnyilvánulást, illetve rendellenességet, mely a Park szabályzatát megsértette – pénzre játszottak –, de azonnali kitiltással teljes mértékben megszüntettük ezt a jelleget.”

ifipark1969.jpgAz Ifipark fölött, 1969. Fotó: Sándor Dávid, Fortepan

Az Ifjúsági Park igazgatója, az egykori első osztályú birkózó, Rajnák László és smasszerei előszeretettel járták gumibotjaikat lóbálva a parkot, hogy az ifjúságot a szabadidő kulturált, „művelődési célú” felhasználására buzdítsák. Rajnák a szocialista ifjúsági klubrendszer egyik legtapasztaltabb szervezőjének számított: már az ötvenes évek elején létrehozott az Óbudai Hajógyár Ifjúsági DISZ Bizottsága megbízása alapján egy ifjúsági klubot a Mókus utcában, amely a „jampecok tanyájának” kezdett számítani.

„Képzeljünk el egy 166 centiméter, tehát mérsékelt magasságú, ám 94 kilogramm testsúlyú, 40 éves férfiút, akinek a legutolsó divat szerint őszülő haja, vastag szarukeretes szemüvege, hevesen lángoló lelkesedése, a naivságig jóságos lelke és a rendőrségi szabványnak megfelelő gumibotja van”

– ábrázolta őt a Magyar Ifjúság.

A park vezetője egyfajta szocialista vállalkozóként a vendéglátósokkal együttműködve többszörösére növelte az intézmény forgalmát, és a KISZ oltalma alatt meggazdagodott. Velencefürdőn emeletes villát épített magának, nyugati életszínvonalon élt, miközben minden fővárosi hivatalba bejáratos volt. 1973-ban vették őrizetbe sikkasztás miatt, valószínűleg egy hivatalokon vagy KISZ-en belüli pozícióharc következményeként.

rajnak.jpgRajnák László, az Ifjúsági Park vezetője. 
Fotó: Urbán Tamás, rimretro.hu

1969-ben a park látogatottsága másfélszeres volt az előző évekhez képest, amit a fiatalabbak, a 14-16 évesek becsalogatásával értek el.

„Ez volt a nagy találkahely. Itt flangáltak a népies körből frissen érkezett szövő- és fonólányok, a belvárosi-városi diákcsajok pedig nemcsak a mennyiségi, hanem a minőségi választékot is biztosították jelenlétükkel”

– Schuster Lóránt nosztalgikus emlékei szerint.

A parkba járók átlagéletkora a hatvanas évek végén három-négy évvel csökkent. Rajnák a rendezők létszámát a nagyobb látogatottságú napokon ezért 10-15 fővel növelte, valamint a park feletti sétányt 2-4 fővel biztosította. A rendőrök két járőrrel segítettek ugyanitt. Az addig hivatalos iratokban láthatatlan térre kiterjesztették a felügyeletet. A terület és az ott zenét hallgató fiatalok láthatóvá váltak, és egyre gyakrabban jelentek meg a rendőrségi jelentésekben. A Nagyfa és környéke azért kezdett el szerepelni a rendőrségi iratokban, mert nőtt az Ifjúsági Park forgalma és emiatt környezetének rendőrségi ellenőrzése.

Az Ifipark fölötti lépcsősor 1972-ben. Fotó: Urbán Tamás, Fortepan

 

Semmittevők a nagy fa alatt

Az Ifjúsági Park forgalmának növekedése, imázsának megváltozása és a fölötte lévő sétány fokozott ellenőrzése miatt a Nagyfa olyan helynek kezdett számítani, ahová hosszú hajú, torzonborz külsejű fiatalok járnak, rossz ruhákban, egész nap csak „lötyögnek”, lelejmolják az arra járókat, és orgiákat rendeznek a bandához tartozó csajokkal, idejüket haszontalan dolgokkal töltik.

(Az államszocializmus korának szexuális forradalmáról bővebben olvashat Valuch Tibor vendégposztjában: 
"És nem szégyellik magukat" - Korszakváltó évtizedek a test és szexualitás történetében)

De vajon mitől válik hasznossá az idő eltöltése? Hogyan jelent meg a „semmittevés” mint bűncselekmény már korábban a rendőrségi eljárásokban és hogyan hatott ez az Ifjúsági Park fölötti fánál zenét hallgató fiatalok megítélésére?

„A lázas semmittevésnek azt a látszatát keltjük, mintha szorgosan dolgoznánk. Ellenben roppantul kell vigyáznunk, nehogy munkává fajuljon.”

Ezt a kockás noteszlapra írt szöveget találták a rendőrök P. Lászlónál, egy 19 éves segédmunkásnál 1968-ban, miután tizenegy fiatalt előállítottak a rendőrségen, mert torzonborznak tartott külsővel (pl. kifordított szőrbekecsben) végigvonultak a Rákóczi úton egy májusi estén. A fiatalokat végül szabadon engedték, részben Györök Ferenc rendőr alezredes lineáris időszemlélete miatt, aki szerint „a hippie-jelenség május hónapban a fővárosban lényegében nem tudott tovább szélesedni”.

nagyfa.jpgA Rákóczi úti semmittevők

A hatvanas évek végétől a galeritagokat gyakran azonosították a hippikkel. A hivatalos szóhasználat szerint a „hippigalerik” tagjai társadalom-, munka- és háborúellenesek voltak. Ez utóbbi tulajdonságukat addig, amíg a háború szóra Vietnam rímelt, pozitívnak tartották, de az 1968-as csehszlovákai bevonulás után a háborúellenesség egyre kevésbé számított szimpatikus tulajdonságnak rendőrségi berkekben, még akkor sem, ha a később beépített hippi-ügynökök jelentései szerint a Nagyfánál azt pletykálták, hogy Kádár Jánost fogságba ejtették, ezért vonultak be a magyarok is Csehszlovákiába.

A kor televíziós frontembere és népnevelője, Szabó László szerint a „hippigalerik” tagjai„többnyire nem, vagy alig-alig dolgoztak, ennek ellenére sokat ittak”. Arra a kérdésre pedig, hogy mivel töltik az idejüket, azt válaszolták:

„Lötyögünk, szobrozunk, megy a szöveg, aztán ha nem tetszik, elnyessük magunkat, és odébbállunk”.

Időszemléletük más volt, mint amit hivatalosan elvártak, még akkor is, ha számukra sem állt meg az idő. A különbség a hatvanas évek elejéhez képest inkább csak az volt, hogy„1964-ben nyakkendős, öltönyük fölött orkánkabátot viselő huligánok, míg 1968-ban virágmintás ingű, trapéznadrágos hippik vonták magukra” a rendőrök figyelmét. Azokat a fiatalokat, akiket a Kádár kori rendőrök és lapok „hippiknek” tartottak, úgy ábrázolták, mint akik időszemléletüket nem a munkához kötötték, hanem az évszakokhoz, az „eseményekhez” és a saját csoportjaik által szervezett akciókhoz.

A Nagyfa-galeri "szóvivője", Indián (Fogarasi András)  Forrás: E-levéltár

 

Hippiséta a belvárosban

1969 nyarán többször is karcsú, fiatal lányok bikinis képeivel a címlapján jelent meg a Magyar Ifjúság, hogy a KISZ építőtáboraiba hívja a fiatalokat. Ennek ellenére a munkáskerületek fiataljai közül sokan nem az építőtáborokba, hanem a Nagyfához jártak lötyögni. 1969. július 7-én a nagyfások joggal remélhették, hogy másnap este az azóta legendássá vált Radics Béla gitáros és első együttese, a progresszív- és blueszenét, Jimi Hendrixet és Creamet játszó Sakk-Matt megtarthatja koncertjét az Ifjúsági Parkban. A Sakk-Matt – bár a korban az üldözött zenekarok közé sorolták – 1969 júniusában már öt-hatezer fiatal előtt játszott, és 1969 júliusában még a Magyar Ifjúság is közölte fényképüket.

sakk-matt_rockbook_1.jpgA Sakk-Matt együttes. Forrás: rockbook.hu.

A galeri tagjai valószínűleg nem olvasták rendszeresen a Népszabadságot, amely amellett, hogy beszámolt Kádár János érdekfeszítő bulgáriai útjáról, megjósolta a hidegfrontot is, amely miatt a július 8-án kedd délutánra kitűzött koncert elmaradt. Kacsa, aki meghatározó személyiségnek számított a Nagyfánál, arra biztatta a többieket, hogy menjenek be kirándulni a városba. A rendőrségi leírás szerint vita alakult ki, hogy a Hűvösvölgybe vagy a Margit-szigetre menjenek-e. Hogy útközben legyen idejük eldönteni, kettes sorban elindultak a hatvanas évekbeli modernizációt is jelképező, öt éve átadott Erzsébet híd irányába hippisétára. (Ekkor a hídon még villamos is járt, azt csak 1972-ben szüntették meg.)

A fogalomról – egy vallomásuk szerint „koránál jóval fejlettebbnek tűnő” – 15 éves svéd lánytól hallottak. S. Ildikó Svédországba emigrált szülők gyermeke volt, aki a nyarat – valószínűleg rokonoknál – Magyarországon töltötte. Kifejezetten vonzó, vöröshajú, dúskeblű és szabadelvű lányként emlékeztek vissza rá a többiek: ebben az időszakban Nagy Kennedy barátnője is volt, aki beszélgetésünk során 22-23 évesnek saccolta a lányt. Őt is és Jimmyt is – aki szintén jelen volt a felvonuláson, de ezért nem ítélték el – meglepte, mikor megtudták tőlem valódi életkorát, ami az állambiztonsági jelentésekből derült ki.  

A hídon átvonuló 80-100 furcsa öltözetű, többnyire hosszú hajú, farmernadrágos fiatal kórusban énekelte a Lánc-lánc eszterlánc, illetve a Sétálunk, sétálunk kezdetű dalokat. A rendőrség – nem ismervén a dal pontos szövegét – később külön kiemelte jelentésében, hogy a hídon, „több esetben leguggoltak, amikor ahhoz a részhez értek az énekben, hogy »egy kis dombra lecsücsülni, csüccs«”.

Erzsébet híd, 1968. Forrás: Fortepan

 

A hatvanas évek „fogyasztói szocializmusának” Mekkájában, a Váci utcában mentek tovább, ahol egyikük vett egy fél kiló kenyeret. Őt körbeállták, és kórusban kezdték kiabálni, hogy „Munkát, kenyeret!”. Az azóta önmagát visszaemlékezéseiben rablóként is meghatározó Lekvár visszaemlékezése szerint a nagyfások között divatnak számított olyan foglalkozást választani, amely viszonylag kevés kötöttséggel és sok szabad ég alatti időtöltéssel járt együtt. Igen sokan voltak közülük utcaseprők, sírásók és figuránsok (akik a földmérésnél használatos mérőbotot viszik ki a helyszínre és ott néha tartják azt), vagy pedig elmentek a gázművekhez „észlelni”, hogy van-e valahol gázszivárgás a városban. Ez utóbbi foglalkozás abból állt, hogy járták a várost, beleszippantottak a levegőbe, és megállapították, szivárog-e a gáz. Ezért cserébe fizetést kaptak, volt munkakönyvük, de az egyik bandavezér, Nagy Kennedy később mégis magára vállalta, hogy ő volt a Budai KMK (vagyis Közveszélyes Munkakerülő) Művek igazgatója, amit a rendőri eljárás során és a sajtóban is kiemeltek. Munkaügyi igazgatónak Szőke Lordot nevezték ki, akinek nagy betűkkel az volt a homlokára tetoválva: „ÉSZ”. Szőke Lord a többiek elmondása szerint gyakran azt ette, amit a belé szerelmes lányok hordtak fel neki a fához, annak ellenére, hogy azt terjesztették róla, ha választania kell, hogy szerelmeskedik-e egy lánnyal vagy kirabolja, akkor inkább az utóbbit választja. Nem csoda tehát, hogy a Váci utcában igen hamar a „Munka nélkül kenyeret!” jelszót kezdték el kiabálni, amit később a rendőrök munkanélküli segélyként értelmeztek.

Váci utca, 1970. Fotó: Szabó Lóránt, Fortepan

 

A Váci utca után Kacsa a Bazilika felé terelte az embereket, hogy egy beatmisével megemlékezzenek Brian Jones haláláról. A Rolling Stones szőke gitárosát néhány nappal korábban úszómedencéjébe fulladva találták meg, vérében nagy mennyiségű alkohollal és kábítószerrel. Rajongói rögtön gyilkosságra kezdtek el gyanakodni, és világszerte gyászmiséket szerveztek a tiszteletére, július 10-i temetésén miniszoknyás lányok árasztották el az angliai Cheltenham ősi, Szűz Máriáról elnevezett templomát. A beatmisékről terjengő hírek 1968 tájékán szaporodtak el főváros-szerte, elsősorban azért, mert akárcsak a KISZ, az egyház is felismerte, hogy a rockzene könnyebb változatával meg tudják nyerni a fiatalokat. A Népszabadság 1968 májusában felháborodva számolt be arról, hogy a Mátyás-templomban „Coca-cola jelvényes lányok a blues dallamára himbálták magukat”. A Bazilika ajtaja azonban zárva volt, így a nagyfások leültek egy kis időre a templom lépcsőire, ahol szóba elegyedtek az arra sétáló idősebb hölgyekkel.

bazilika_1959.jpg

Szent István Bazilika, 1959. Fotó: Nagy Gyula, Fortepan

Ezután elindultak a Szabadság tér irányába, többen pedig – felbátorodva, hogy eddig sem történt semmi – az amerikai nagykövetséghez akartak menni Brian Jones emlékére, aki számukra az amerikai hippiket is képviselte angol származása ellenére. Eközben a rendőrök szerint néhányan az egyik amerikai háborús filmből tanult Erika című SS-indulót énekelték. Ekkor látta meg őket a rendőröknek telefonáló Bognár Péter és barátnője. Az ő telefonálása nélkül valószínűleg az eset nem vált volna sem a rendőrség, sem később a sajtó vagy a fiatalok hátralévő életét meghatározó eseménnyé. Mikor Kacsáék a Szabadság térre értek, megjelent az URH-s kocsi. A fiatalok szétszaladtak, a rendőrök pedig a felvonulók közül négyüket begyűjtötték, a munkásőrök már hiába siettek, már nem sok tennivalójuk akadt, mire odaértek.

URH-s rendőrautók Miskolcon 1970 körül. Forrás: Ritkán látható történelem

 

Az előállítottak ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság eljárást indított, majd az ügy átkerült a Politikai Osztály III/b csoportjához, amely célul tűzte ki, hogy felszámolja a Nagyfa galerit. Az ügy felgöngyölítéséhez nyilvántartásba vettek közel száz úgynevezett „galeritagot”, több mint egy tucat informátortól és ügynöktől kértek jelentést a „galeriról”, majd 1970. február 16-án a Pesti Központi Kerületi Bíróság államellenes izgatás miatt tíz galeritagot nyolc hónap és két év közötti letöltendő szabadságvesztésre ítélt. Az elítéltek közül többeket szabadlábra helyezésük után is megfigyelés alatt tartottak a bandába beépült vagy onnan beszervezett ügynökök révén, és a hangadónak tartott személyek a rendszerváltásig rendőri felügyelet alatt álltak. A sajtóban cikkek jelentek meg róluk és arról, miként vált „semmittevésük” „államellenes izgatássá”. Nemcsak Tolnai Kálmán, hanem Lőrinc L. László is könyvet írt a nagyfásokról a hivatalos elvárásoknak megfelelően.

nagyfasok1.jpgnagyfasok2.jpg1970 nyarán, amikor a nagyfások közül sokan már börtönben voltak, Indián szerepelt aKék fény című műsorban. Elmondta, azért szeretne nyíltan beszélni, hogy megvilágítsa a „meztelen igazságot” a hippi-mozgalomról. A korábbi újsághírek után ekkor vált országosan ismertté az ügy. Indián magára vállalta a vezér szerepét, aminek mind a többiek, mind a rendőrség örült. A rendőrök azért, mert ellene többszörös nemi erőszak miatt is eljárás folyt, így jobban lehetett kriminalizálni a nagyfásokat. A nagyfások elsősorban azért örültek, mert így volt, aki önként „elvitte a balhé egy részét”.

Az adásban Indián elmondta: bár a rossz körülmények miatt a hippin hamarabb fognak az évek, neki nincs kora és nem is lesz. Elmondása szerint amatőrfilmet is azért készítettek, hogy azt majd a Kék fényben bemutatják, és abból majd kiderül, hogy milyen is valójában egy hippibuli és a szabad szerelem. Indián úgy szerepelhetett a Nagyfa galeri ügyében, hogy magán a felvonuláson nem volt jelen.

Archív felvételek és interjúrészlet Indiánnal

A nagy sajtónyilvánosságot kapott tárgyalás során a bíróság úgy ábrázolta a perbe fogott fiatalokat, mint akiknek addigi élettörténete eldöntötte, hogy a Nagyfa galeri tagjai legyenek, és részt vegyenek a fasisztának minősített felvonulásban. Tették mindezt annak ellenére, hogy a fiúk a tárgyalás során hallották először a Nagyfa galeri kifejezést.

Az állam által gyakorolt erőszak mindennapossá válását úgy lehetett leghatékonyabban elfogadtatni a társadalom tagjaival, ha a politikai bűncselekmények elkövetőit kriminalizálják, köztörvényes bűnözőként ábrázolják. Ez történt a Nagyfa galeri esetében is, az 1956 utáni megtorlás eljárásmódját követve.

kadar_gyermekei.JPGA poszt a szerző könyvének egyik fejezete alapján íródott

Kövess a Facebookon, hogy értesülj az új bejegyzésekről!