Payday Loans

Keresés

A legújabb

Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 12.
Boldog-boldogtalan emberek életminősége
2016. szeptember 10. szombat, 16:09

Képtalálat a következőre: „arany lászló a délibábok hőse”

 

 

Nagy Jenciklopédia – XXI.

Értelmiségiek, segítők, vezetők

Nagy magyar életminőség-vizsgálatok

Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás12.

Képtalálat a következőre: „arany lászló a délibábok hőse”

TŰNŐDÉS

Virrasztok árva lámpa mellett,
Olyan nyomasztó a lehellet,
A lég olyan nehéz!
Künn a világ vigalma, zajja,
S a "honfiság" lármás zsivajja
Tompult morajba vész.

Mily felfuvott, önhitt dicsekvés,
Kótya-vetye, koncon veszekvés;
Dobot ver az ima;
Nincs időnk az időre várni,
S mit szánk, szemünk meg bír kívánni,
Mind kell, egyszerre, ma.

Remény, öröm jelzője-é ez? -
Oh félek, inkább vesztet érez,
Ki élni így siet;
Mint a hajósnép örvény szélén,
Már csak néhány percet remélvén,
Élvbe dől - s elsülyed.

S mindezt a költő némán lássa?
Nem volna-é szent hivatása
Mellt szegni ellenök:
"Megállj, korán e lázas eszmék.
Kitartás! A küzdőkre lesz még
Idő, pihenniök."

Hajh, volt - alig egy emberöltő -
Szebb korszakunk, midőn a költő
Zenghetett szózatot;
Betölté égi hivatását
És tisztelék Olymp varázsát
És meghallgattatott.

Oh ti dicsők, kik telve hittel,
Haladtatok szent ihletettel
Az ifjodás terén;
Az éjhomályból fölverétek
Régi dicsőségünk' - s tiétek
Volt a legszebb remény.

Aztán te, pezsgés nemzedéke!
Dalodban harcok lángja ége,
Mely gyújt, hol megjelen:
Buzdítva mást, csatára kelni,
Ágyuk zajában énekelni!
- Tied volt a jelen.

De sőt ti is, kik tört reménnyel
Küzködtetek tiranni kénnyel,
Viselve láncait:
Tudtátok, él, bár csendbe némult,
A nemzet s a megélt dicső múlt
Volt a jövőre: hit.

Volt célotok, mely vont előre;
Szent küzdelem a költő bére,
S ha zenge ajkatok,
Akár csatán, veszélybe híva,
Akár rabláncon, rejtve, tiltva:
Egy nemzet hallgatott.

S megértett és figyelt reátok,
Veletek érze, ti valátok
Testében az ideg.
Mily pálya, így, magasba törni,
Vagy a kétségb'esést kiölni,
S táplálni a hitet.

Ma álmainknak, íme, vége. -
Ha felvillan multunk emléke,
Fáj tőle a jelen:
Fáj a dics, amit elfed a múlt,
Fáj a viszály, mely ím megujult
S megujul szüntelen.

Nem áll magasztos cél előttünk,
Mint szétriadt nyáj tépelődünk,
Megrezzent bármi nesz,
A holnap is már fél-sötétség,
Lépnénk, de visszatart a kétség,
A tett aggályba vesz.

És a költő buzdíthat-é mást?
Ki még nem élt, csupán csalódást,
Hirdethet-é reményt?
Futók ösvényét hogy jelölje?
Az égi láng eltünt előle,
Nem lát semmerre fényt.

S ha szólna is tán, - hangja elhal;
Ki érti, annak biztató dal
Kételyén nem hat át;
Ki meg vakon hisz s ront előre,
Reá zúg a kételkedőre:
"Eladtad a hazát!"

S átok, gyanu, gúny égve terjed, -
Mindig erősebb lángra gerjed
E szenvedély loha
A vész ütött törzs így kiépül? -
Igen, fattyusarj nő tövébül
A fa, félek, soha.

1868

ARANY LÁSZLÓ

Képtalálat a következőre: „arany lászló a délibábok hőse”

 

*

Örök

engedelmességi

fogadalmat tett

minden felettes

emberi Parancsnak,

éppen csak a nemzetét nem szolgálja –

neki nem a nép üdve a legfőbb törvény….

*

Fűzfapoézisem

- mint minden dilettánsé -

bőven hajt, bőven terem

bugyuta dalszöveget, csacska reklámverset,

kampányrigmusokat, hitbuzgalmi fohászokat…

*

Tizedrangú események

mára már egyedül maradt

tanújaként próbálok az utólag

naggyá felfújt időre több kötetre

felhígítva visszaemlékezni…

*

Egyik ötletét

sem valósítja meg,

mindenbe csak éppen belekap,

nem inspiráló torzókat, töredékeket,

félkész műveket, vázlatot hagy maga után…

*

Soha

nem mondod

végérvényesnek

a műved -

így kedvedre

kimagyarázhatod,

ha valami nagy hibája maradt

*

Annyira

megtetszik

saját alkotása,

hogy a talptól fülig

szerelmes lesz bele…

*

Hamis

alternatívák

csapdájába csalogatom

a gyanútlan szellemi kiskorút:

mintha például a szabadság

és hűség kizárná egymást!

*

Szak-

értelmemmel

és kapcsolataimmal

segédkezet nyújtok

pótolhatatlan műkincsek

rablásához, kilopásához,

értékesítéséhez…

*

Szerencse-

játékot propagál

az életrontó nyomorból

kiemelkedni akarónak -

mert ott ugyan,

általa mismásoltan,

kicsik,

de legalább

matematikailag

egyenlők az esélyek

*

Nomád

értelmiségi voltál,

vagy szerettél volna lenni,

egy csóró – rózsadombi villád

előtt most szolgálati kocsi,

azzal jársz nép közé?

*

A

láthatatlan Istenről

faragott képeket csinál,

szobrot farigcsál,

ereklyét, bóvli

kegytárgyat gyárt,

és mellé még

gyorsmegváltást kínál

*

Műveid

annyira nem

beszélnek magukért,

hogy neked kell/kellene

folyamatosan megmagyarázni,

és mindenfélét „szabadon” bele-

magyarázni…

*

Csalódva

a korrupt

vagy a kényszer-

pályán megkeseredett

kritikusokban, bírálókban,

recenzensekben

magad méltatod,

rangsorolod,

zsűrized

műved!

*

A

növekvő

igényekre,

a fizetőképes keresletre

tekintettel három műszakban,

üzemed bővítve folyósítasz életpótlékokat

*

Szakmai

álindokokra hivatkozva

előre kikövetelt „hálapénz”

szerint manipulálva rangsorolom

az életmentő, életminőség-javító műtétre,

vagy a donorra, a vesére váró betegeket…

*

A

kapitalizmus szelleméhez

igazítom át a protestáns etikát,

hogy a legocsmányabb bűnöket is

a Bibliával takargathassam

*

Legnagyobb

és jó karban tartott

kollekcióm a szégyen-

bélyegzőkből van –

a politikai ellenfeleimet,

a nem brancsbelieket

fáradhatatlanul stigmatizálom…

*

Egzisztenciális félelemből,

karriervágyból, beszariságból

nem korrigálod a főorvost,

ha ő éppen szarvashibát vét is?

*

Mint

elvetélt

bohócdoktor

vagy önjelölt tanatológus

a nekrofiliámat morbid

humorizálgatásban élem ki…

*

Katonás

vezényszavakkal,

a genetikai boszorkánykonyhában

faragok, kovácsolok, gyártok

„új embert”, szupermanust stb.

(majd rám támad Frankenstein) 

*

Kollektív amnézia

előidézésével és fenntartásával

a múlt egy – sokaknak ma oly kínos - részét

végképp eltörlöm, elhallgatom, átköltöm stb.…

*

Ő

csak jót

akar neked –

nehogy nagyon

elbízd magad:

először csak

gyászbeszédében

dicséri munkásságod

*

Vendégfogadós,

kocsmáros vagyok,

aki leitatja, kihallgatja, provokálja,

majd végül feljelenti kedves vendégét…

*

Holtbiztos

tippeket adok

- szinte önköltségi áron  -

az élet lóversenyén

már teljesen legatyásodottaknak…

*

Amíg

te börtönben

vagy kényszer-

munkatáborban voltál,

addig bíráltalak

és beültem a helyedre

és a villádba,

és ágyadba…

*

Csak

másokat

biztatgattam

a katonai szolgálat

megtagadására,

hogy azután ezt kutathassam,

vagy erre mozgalmat alapítsak stb.

*

Rossz

élő költők

társaságába keveredve

lecsúsztam, elvetéltem, elzüllöttem –

tehetségem áldásból átok lett

úgy magamnak, mint környezetemnek…

*

Csak

olykor

álmomban és részegen

merem mondani az igazat,

a teljeset,

de éberen

vagy kijózanodva

visszavonom, el- és letagadom stb.

*

A

hajóskapitány

a zsebére dönt,

ki kerüljön be

a mentőcsónakba,

persze csak ő utána,

mert ő már a késő

vészjelzés előtt elpucolt!

*

Gyengén muzsikált

az ördög ügyvédje,

az advocatus diaboli

szerepében: a lelkén

szárad, hogy ezért méltatlant

avatnak boldoggá vagy szentté…

*

Nem

stikában,

de még tüntetve is,

a trambulinról vizel

a közös medencébe

*

A

gyermek(ed)nek

minimum kétféle,

sokszor egymásnak

ellentmondó nevelést

adsz illetve adatsz…

Képtalálat a következőre: „arany lászló a délibábok hőse”

*

Csakis

belső használatra,

esetleg rétegműsorban mondasz,

akkor is csak tolvajnyelven, szakzsargonban

fél- vagy részigazságokat…

*

Magad is

haszonélvezője vagy

a kábítószer- vagy

embercsempészetnek,

egy-egy kisebb esetre

látványosan lecsapsz,

feldobod, hogy lássák

éberséged, ügyességed…

*

Piti

csirkefogókra

példát statuáló

súlyos ítéletet szabsz,

a nagy cápákat,

meg hagyod

szabadon ragadozni…

*

Magán-

életemet

hivatásom alá rendelve

érdekházasságot kötök:

a fő, hogy férjem-feleségem

tudjon és tanítson engem angolul stb.

*

Önkéntesen

vállalok „cölibátust”

vagy gyerektelenséget,

a tudomány-művészet stb. oltárán áldozva –

s mire kiderül, hogy ez csak megfutamodás volt…

*

Nemhogy

átmenteném,

de módszeresen kiirtom

a profi fociból a grundfoci

jó szellemiségét, ethoszát

*

Hazafinak

és sportembernek

adom elő magam,

amíg megfizetnek,

kitüntetnek, kiemelnek érte,

de az emberektől addig is testőrök zárnak el…

*

Virtuális-

valóságos menlevelem,

előjogaim-privilégiumaim tudatában

nagyfaszosan vagánykodok,

hogy másokat beugrasszak

*

Csak

a közismert

és velem egy táborbeli

személyiségekkel vagyok

olykor-olykor szolidáris,

a nálam ismeretlenebb

üldözött kollegákkal

miért is lennék,

mi jó származik nekem ebből?

*

A

nem

kényes témákban

szinte tobzódom a

„szólásszabadságban”

azt a látszatot keltve:

én itt most bármi

másról is így beszélnék…

*

Mikor

a lábam lógatom,

mikor a tengert úszom át:

ez utóbbit én nem a nyílt vízen,

de egy luxushajó medencéjében…

*

Nem

látjátok,

hogy

szenvedek:

önmagam

a végsőkig

súlytalanítva

elviselhetetlenül

könnyűvé teszem

szellemi létezésem…

*

Akár

Rómát is

felgyújt(at)om,

vagy embert is ölök-öletek,

ha mint művésznek

új élmény kell

főművem megírásához

*

Nem

becsületes

megtaláló:

eltulajdonítja

mások értékeit,

majd vagy eltünteti,

vagy részeket átvesz,

az egészet átfesti…

*

Mindig

csak magam

vagy a nálam

gyengébbet ajánlom,

sosem a nálam nem rosszabbat,

pláne nem a nálam jobbat…

*

Meghirdetem

nektek az elvi harcot,

majd egy luxuskocsin

még időben elviharzok…

*

Amíg

én nem

kerülök

politikai fogolyként

börtönbe, fegyházba,

nem tiltakozok,

nem protestálok

a börtönviszonyok miatt

*

Eltitkolja

vagy meghamisítja,

önkényesen szelektálja

a közérdekű adatokat –

félretájékoztatja-vezeti a közösséget!

*

Mindent

meg tudsz magyarázni –

még az elégtelen bizonyítványt is,

tudod, hogyan kell a szerecsent mosdatni…

*

Bárkiről

bebizonyítom:

nem vállalja-

vállalta identitását,  

mert igazából, „a lelke mélyén”

homoszexuális, leszbikus…

*

Pont azokat

a gátlásokat oldom,

amik az emberállatot

kultúrlénnyé teszik –

az elsőgenerációs értelmiségi ifjakban

fixálom a görcsöket, erősítem a gátlásokat…

*

Misztifikálom

a művészalkatot,

hogy elvegyem

a próbálkozó kedved,

túlhangsúlyozom

a tehetség szerepét

a kutató-feltaláló

vagy más alkotó pályán…

*

Nekem

mindennél fontosabb,

hogy tanítványaim, ill.

iskolámnak diákjai legyenek,

ezért az antitalentumokat is hitegetem,

és kilátásaik megszépítésével kábítom, csábítom

*

Ha

lehet:

kancsukával,

az erő pozíciójából,

ha nem: butítással,

bolondítással, rémisztgetéssel

erőltetett menetben hajtom

az elbirkásított nyájat

rögeszményeim, rém-

álmaim megvalósítása felé…

*

Összerakhatatlan-

összeegyeztethetetlen

fragmentumokra töröm szét

az egy és oszthatatlan embert

és annak egy egész kisvilágát,

hiszen „Minden egész eltörött”,

ugye?

*

Tudósi

vagy gyógyítói-

terapeuta minőségemben

a mindent látó isteni szemnek

képzelem, képzelgem magam

*

Obszcén tekintete

bárkit-bármit levetkőztet

a csúnya meztelen

naturális „tényigazságokra” –

képes vagyok

úgy leírni magát a csókot,

hogy egy életre

megundorodjál

megízlelésétől…

*

A

hazai pálya

előnyeivel és

biztos hatalmi pozícióból

kezdeményezek és folytatok

kötetlen és laza „beszélgetést”,

ún. eszmecserét…

*

Sors

nyiss nekem tért:

ha nem használhatok,

legalább nagyot ártsak

az emberiségnek –

így is fennmaradt

hírhedté váló nevem,

ugye?

*

Azon

a címen,

hogy az elitnek

életformákkal

kell kísérleteznie,

élem a bohém,

hedonista aranyifjúság

tüntetően életellenes „életét”

*

Inkább

szerepjátékként

mint

komoly őszinteséggel,

mint

a megtéréshez vivő

termékeny megbánásként

kéjelegve pocskondiázom,

mocskolom magam szügyig

*

Képtalálat a következőre: „arany lászló a délibábok hőse”

A HUNOK HARCA

Sietős munkája lehet a világnak,
Mindenki farag, fúr, kalapál, fut-fárad;
Sürög-forog a nép az egész föld hátán,
Éhes tömegekben ide-oda árad;
Csak te, jó magyarom, te maradsz a régi,
Bomolhat a világ, oda sem nézsz néki,
Ha veszély nincs rajtad, ha tatár nem kerget,
Bizony a gyors tettvágy most sem igen sürget,
Verseny heve nem bánt, munkavágy nem sarkal,
Mit bánod akárki akárhova nyargal;
Sőt nyugodalmadban tán észre se vetted,
Micsoda ellenség leskődik mögötted.
Hogy verne le tollal, tiporna le pörrel
Hős Eduard Kattner, vitéz Franz von Lőher,
Hogy költi holt híred, hogy lesi a veszted,
Iszonyún fölborzolt tollal hogy ijesztget,
S huhogja, - fölülvén a kakasülőre:
"Haldoklik a magyar, miénk lesz a bőre."

De nem úgy, hős baglyok, még ne olyan fönnyen!
Az ilyen népirtás nem megy olyan könnyen.
Bár ontana tintát Lech-etek és Spree-tek,
Százszor keserűbbé sürülne epétek,
Bár, mint stymphalidák tollainak szála,
Valahány tollatok csupa nyillá válna,
S vaskos csataménné vessző-paripátok:
Ti ugyan nyugtunkból föl se zavarnátok.

Más harcot is éltünk, más szelet is láttunk,
Más nép volt ősötök, kikkel szemközt álltunk,
Mert régi viszály ez: faj vivja faj ellen,
Örökölt adáz harc, kiegyenlíthetlen.
Száz ivadék jő-megy, löki egymást sírba,
E küzdelem átka van róla megírva:
Változik alakban, de nem fogy erőben,
Nincs kezdete multban, sem vége jövőben;
Eredete titkát senki föl nem nyitja,
Ezer meg ezer év rétege borítja;
S hol a hagyományok fénye is kialszik,
A puszta homályból, a levegő égből
Harsona-zaj, kürtszó, hadi lárma hallszik.

(...)

http://mek.oszk.hu/00500/00599/00599.htm#4

Képtalálat a következőre: „arany lászló KÖNYV”