Nagy Jenciklopédia – XXI.
Értelmiségiek, segítők, vezetők
Nagy magyar életminőség-vizsgálatok
Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 12.
TŰNŐDÉS
Virrasztok árva lámpa mellett,
Olyan nyomasztó a lehellet,
A lég olyan nehéz!
Künn a világ vigalma, zajja,
S a "honfiság" lármás zsivajja
Tompult morajba vész.
Mily felfuvott, önhitt dicsekvés,
Kótya-vetye, koncon veszekvés;
Dobot ver az ima;
Nincs időnk az időre várni,
S mit szánk, szemünk meg bír kívánni,
Mind kell, egyszerre, ma.
Remény, öröm jelzője-é ez? -
Oh félek, inkább vesztet érez,
Ki élni így siet;
Mint a hajósnép örvény szélén,
Már csak néhány percet remélvén,
Élvbe dől - s elsülyed.
S mindezt a költő némán lássa?
Nem volna-é szent hivatása
Mellt szegni ellenök:
"Megállj, korán e lázas eszmék.
Kitartás! A küzdőkre lesz még
Idő, pihenniök."
Hajh, volt - alig egy emberöltő -
Szebb korszakunk, midőn a költő
Zenghetett szózatot;
Betölté égi hivatását
És tisztelék Olymp varázsát
És meghallgattatott.
Oh ti dicsők, kik telve hittel,
Haladtatok szent ihletettel
Az ifjodás terén;
Az éjhomályból fölverétek
Régi dicsőségünk' - s tiétek
Volt a legszebb remény.
Aztán te, pezsgés nemzedéke!
Dalodban harcok lángja ége,
Mely gyújt, hol megjelen:
Buzdítva mást, csatára kelni,
Ágyuk zajában énekelni!
- Tied volt a jelen.
De sőt ti is, kik tört reménnyel
Küzködtetek tiranni kénnyel,
Viselve láncait:
Tudtátok, él, bár csendbe némult,
A nemzet s a megélt dicső múlt
Volt a jövőre: hit.
Volt célotok, mely vont előre;
Szent küzdelem a költő bére,
S ha zenge ajkatok,
Akár csatán, veszélybe híva,
Akár rabláncon, rejtve, tiltva:
Egy nemzet hallgatott.
S megértett és figyelt reátok,
Veletek érze, ti valátok
Testében az ideg.
Mily pálya, így, magasba törni,
Vagy a kétségb'esést kiölni,
S táplálni a hitet.
Ma álmainknak, íme, vége. -
Ha felvillan multunk emléke,
Fáj tőle a jelen:
Fáj a dics, amit elfed a múlt,
Fáj a viszály, mely ím megujult
S megujul szüntelen.
Nem áll magasztos cél előttünk,
Mint szétriadt nyáj tépelődünk,
Megrezzent bármi nesz,
A holnap is már fél-sötétség,
Lépnénk, de visszatart a kétség,
A tett aggályba vesz.
És a költő buzdíthat-é mást?
Ki még nem élt, csupán csalódást,
Hirdethet-é reményt?
Futók ösvényét hogy jelölje?
Az égi láng eltünt előle,
Nem lát semmerre fényt.
S ha szólna is tán, - hangja elhal;
Ki érti, annak biztató dal
Kételyén nem hat át;
Ki meg vakon hisz s ront előre,
Reá zúg a kételkedőre:
"Eladtad a hazát!"
S átok, gyanu, gúny égve terjed, -
Mindig erősebb lángra gerjed
E szenvedély loha
A vész ütött törzs így kiépül? -
Igen, fattyusarj nő tövébül
A fa, félek, soha.
1868
ARANY LÁSZLÓ
*
Örök
engedelmességi
fogadalmat tett
minden felettes
emberi Parancsnak,
éppen csak a nemzetét nem szolgálja –
neki nem a nép üdve a legfőbb törvény….
*
Fűzfapoézisem
- mint minden dilettánsé -
bőven hajt, bőven terem
bugyuta dalszöveget, csacska reklámverset,
kampányrigmusokat, hitbuzgalmi fohászokat…
*
Tizedrangú események
mára már egyedül maradt
tanújaként próbálok az utólag
naggyá felfújt időre több kötetre
felhígítva visszaemlékezni…
*
Egyik ötletét
sem valósítja meg,
mindenbe csak éppen belekap,
nem inspiráló torzókat, töredékeket,
félkész műveket, vázlatot hagy maga után…
*
Soha
nem mondod
végérvényesnek
a műved -
így kedvedre
kimagyarázhatod,
ha valami nagy hibája maradt
*
Annyira
megtetszik
saját alkotása,
hogy a talptól fülig
szerelmes lesz bele…
*
Hamis
alternatívák
csapdájába csalogatom
a gyanútlan szellemi kiskorút:
mintha például a szabadság
és hűség kizárná egymást!
*
Szak-
értelmemmel
és kapcsolataimmal
segédkezet nyújtok
pótolhatatlan műkincsek
rablásához, kilopásához,
értékesítéséhez…
*
Szerencse-
játékot propagál
az életrontó nyomorból
kiemelkedni akarónak -
mert ott ugyan,
általa mismásoltan,
kicsik,
de legalább
matematikailag
egyenlők az esélyek
*
Nomád
értelmiségi voltál,
vagy szerettél volna lenni,
egy csóró – rózsadombi villád
előtt most szolgálati kocsi,
azzal jársz nép közé?
*
A
láthatatlan Istenről
faragott képeket csinál,
szobrot farigcsál,
ereklyét, bóvli
kegytárgyat gyárt,
és mellé még
gyorsmegváltást kínál
*
Műveid
annyira nem
beszélnek magukért,
hogy neked kell/kellene
folyamatosan megmagyarázni,
és mindenfélét „szabadon” bele-
magyarázni…
*
Csalódva
a korrupt
vagy a kényszer-
pályán megkeseredett
kritikusokban, bírálókban,
recenzensekben
magad méltatod,
rangsorolod,
zsűrized
műved!
*
A
növekvő
igényekre,
a fizetőképes keresletre
tekintettel három műszakban,
üzemed bővítve folyósítasz életpótlékokat
*
Szakmai
álindokokra hivatkozva
előre kikövetelt „hálapénz”
szerint manipulálva rangsorolom
az életmentő, életminőség-javító műtétre,
vagy a donorra, a vesére váró betegeket…
*
A
kapitalizmus szelleméhez
igazítom át a protestáns etikát,
hogy a legocsmányabb bűnöket is
a Bibliával takargathassam
*
Legnagyobb
és jó karban tartott
kollekcióm a szégyen-
bélyegzőkből van –
a politikai ellenfeleimet,
a nem brancsbelieket
fáradhatatlanul stigmatizálom…
*
Egzisztenciális félelemből,
karriervágyból, beszariságból
nem korrigálod a főorvost,
ha ő éppen szarvashibát vét is?
*
Mint
elvetélt
bohócdoktor
vagy önjelölt tanatológus
a nekrofiliámat morbid
humorizálgatásban élem ki…
*
Katonás
vezényszavakkal,
a genetikai boszorkánykonyhában
faragok, kovácsolok, gyártok
„új embert”, szupermanust stb.
(majd rám támad Frankenstein)
*
Kollektív amnézia
előidézésével és fenntartásával
a múlt egy – sokaknak ma oly kínos - részét
végképp eltörlöm, elhallgatom, átköltöm stb.…
*
Ő
csak jót
akar neked –
nehogy nagyon
elbízd magad:
először csak
gyászbeszédében
dicséri munkásságod
*
Vendégfogadós,
kocsmáros vagyok,
aki leitatja, kihallgatja, provokálja,
majd végül feljelenti kedves vendégét…
*
Holtbiztos
tippeket adok
- szinte önköltségi áron -
az élet lóversenyén
már teljesen legatyásodottaknak…
*
Amíg
te börtönben
vagy kényszer-
munkatáborban voltál,
addig bíráltalak
és beültem a helyedre
és a villádba,
és ágyadba…
*
Csak
másokat
biztatgattam
a katonai szolgálat
megtagadására,
hogy azután ezt kutathassam,
vagy erre mozgalmat alapítsak stb.
*
Rossz
élő költők
társaságába keveredve
lecsúsztam, elvetéltem, elzüllöttem –
tehetségem áldásból átok lett
úgy magamnak, mint környezetemnek…
*
Csak
olykor
álmomban és részegen
merem mondani az igazat,
a teljeset,
de éberen
vagy kijózanodva
visszavonom, el- és letagadom stb.
*
A
hajóskapitány
a zsebére dönt,
ki kerüljön be
a mentőcsónakba,
persze csak ő utána,
mert ő már a késő
vészjelzés előtt elpucolt!
*
Gyengén muzsikált
az ördög ügyvédje,
az advocatus diaboli
szerepében: a lelkén
szárad, hogy ezért méltatlant
avatnak boldoggá vagy szentté…
*
Nem
stikában,
de még tüntetve is,
a trambulinról vizel
a közös medencébe
*
A
gyermek(ed)nek
minimum kétféle,
sokszor egymásnak
ellentmondó nevelést
adsz illetve adatsz…
*
Csakis
belső használatra,
esetleg rétegműsorban mondasz,
akkor is csak tolvajnyelven, szakzsargonban
fél- vagy részigazságokat…
*
Magad is
haszonélvezője vagy
a kábítószer- vagy
embercsempészetnek,
egy-egy kisebb esetre
látványosan lecsapsz,
feldobod, hogy lássák
éberséged, ügyességed…
*
Piti
csirkefogókra
példát statuáló
súlyos ítéletet szabsz,
a nagy cápákat,
meg hagyod
szabadon ragadozni…
*
Magán-
életemet
hivatásom alá rendelve
érdekházasságot kötök:
a fő, hogy férjem-feleségem
tudjon és tanítson engem angolul stb.
*
Önkéntesen
vállalok „cölibátust”
vagy gyerektelenséget,
a tudomány-művészet stb. oltárán áldozva –
s mire kiderül, hogy ez csak megfutamodás volt…
*
Nemhogy
átmenteném,
de módszeresen kiirtom
a profi fociból a grundfoci
jó szellemiségét, ethoszát
*
Hazafinak
és sportembernek
adom elő magam,
amíg megfizetnek,
kitüntetnek, kiemelnek érte,
de az emberektől addig is testőrök zárnak el…
*
Virtuális-
valóságos menlevelem,
előjogaim-privilégiumaim tudatában
nagyfaszosan vagánykodok,
hogy másokat beugrasszak
*
Csak
a közismert
és velem egy táborbeli
személyiségekkel vagyok
olykor-olykor szolidáris,
a nálam ismeretlenebb
üldözött kollegákkal
miért is lennék,
mi jó származik nekem ebből?
*
A
nem
kényes témákban
szinte tobzódom a
„szólásszabadságban”
azt a látszatot keltve:
én itt most bármi
másról is így beszélnék…
*
Mikor
a lábam lógatom,
mikor a tengert úszom át:
ez utóbbit én nem a nyílt vízen,
de egy luxushajó medencéjében…
*
Nem
látjátok,
hogy
szenvedek:
önmagam
a végsőkig
súlytalanítva
elviselhetetlenül
könnyűvé teszem
szellemi létezésem…
*
Akár
Rómát is
felgyújt(at)om,
vagy embert is ölök-öletek,
ha mint művésznek
új élmény kell
főművem megírásához
*
Nem
becsületes
megtaláló:
eltulajdonítja
mások értékeit,
majd vagy eltünteti,
vagy részeket átvesz,
az egészet átfesti…
*
Mindig
csak magam
vagy a nálam
gyengébbet ajánlom,
sosem a nálam nem rosszabbat,
pláne nem a nálam jobbat…
*
Meghirdetem
nektek az elvi harcot,
majd egy luxuskocsin
még időben elviharzok…
*
Amíg
én nem
kerülök
politikai fogolyként
börtönbe, fegyházba,
nem tiltakozok,
nem protestálok
a börtönviszonyok miatt
*
Eltitkolja
vagy meghamisítja,
önkényesen szelektálja
a közérdekű adatokat –
félretájékoztatja-vezeti a közösséget!
*
Mindent
meg tudsz magyarázni –
még az elégtelen bizonyítványt is,
tudod, hogyan kell a szerecsent mosdatni…
*
Bárkiről
bebizonyítom:
nem vállalja-
vállalta identitását,
mert igazából, „a lelke mélyén”
homoszexuális, leszbikus…
*
Pont azokat
a gátlásokat oldom,
amik az emberállatot
kultúrlénnyé teszik –
az elsőgenerációs értelmiségi ifjakban
fixálom a görcsöket, erősítem a gátlásokat…
*
Misztifikálom
a művészalkatot,
hogy elvegyem
a próbálkozó kedved,
túlhangsúlyozom
a tehetség szerepét
a kutató-feltaláló
vagy más alkotó pályán…
*
Nekem
mindennél fontosabb,
hogy tanítványaim, ill.
iskolámnak diákjai legyenek,
ezért az antitalentumokat is hitegetem,
és kilátásaik megszépítésével kábítom, csábítom
*
Ha
lehet:
kancsukával,
az erő pozíciójából,
ha nem: butítással,
bolondítással, rémisztgetéssel
erőltetett menetben hajtom
az elbirkásított nyájat
rögeszményeim, rém-
álmaim megvalósítása felé…
*
Összerakhatatlan-
összeegyeztethetetlen
fragmentumokra töröm szét
az egy és oszthatatlan embert
és annak egy egész kisvilágát,
hiszen „Minden egész eltörött”,
ugye?
*
Tudósi
vagy gyógyítói-
terapeuta minőségemben
a mindent látó isteni szemnek
képzelem, képzelgem magam
*
Obszcén tekintete
bárkit-bármit levetkőztet
a csúnya meztelen
naturális „tényigazságokra” –
képes vagyok
úgy leírni magát a csókot,
hogy egy életre
megundorodjál
megízlelésétől…
*
A
hazai pálya
előnyeivel és
biztos hatalmi pozícióból
kezdeményezek és folytatok
kötetlen és laza „beszélgetést”,
ún. eszmecserét…
*
Sors
nyiss nekem tért:
ha nem használhatok,
legalább nagyot ártsak
az emberiségnek –
így is fennmaradt
hírhedté váló nevem,
ugye?
*
Azon
a címen,
hogy az elitnek
életformákkal
kell kísérleteznie,
élem a bohém,
hedonista aranyifjúság
tüntetően életellenes „életét”
*
Inkább
szerepjátékként
mint
komoly őszinteséggel,
mint
a megtéréshez vivő
termékeny megbánásként
kéjelegve pocskondiázom,
mocskolom magam szügyig
*
A HUNOK HARCA
Sietős munkája lehet a világnak,
Mindenki farag, fúr, kalapál, fut-fárad;
Sürög-forog a nép az egész föld hátán,
Éhes tömegekben ide-oda árad;
Csak te, jó magyarom, te maradsz a régi,
Bomolhat a világ, oda sem nézsz néki,
Ha veszély nincs rajtad, ha tatár nem kerget,
Bizony a gyors tettvágy most sem igen sürget,
Verseny heve nem bánt, munkavágy nem sarkal,
Mit bánod akárki akárhova nyargal;
Sőt nyugodalmadban tán észre se vetted,
Micsoda ellenség leskődik mögötted.
Hogy verne le tollal, tiporna le pörrel
Hős Eduard Kattner, vitéz Franz von Lőher,
Hogy költi holt híred, hogy lesi a veszted,
Iszonyún fölborzolt tollal hogy ijesztget,
S huhogja, - fölülvén a kakasülőre:
"Haldoklik a magyar, miénk lesz a bőre."
De nem úgy, hős baglyok, még ne olyan fönnyen!
Az ilyen népirtás nem megy olyan könnyen.
Bár ontana tintát Lech-etek és Spree-tek,
Százszor keserűbbé sürülne epétek,
Bár, mint stymphalidák tollainak szála,
Valahány tollatok csupa nyillá válna,
S vaskos csataménné vessző-paripátok:
Ti ugyan nyugtunkból föl se zavarnátok.
Más harcot is éltünk, más szelet is láttunk,
Más nép volt ősötök, kikkel szemközt álltunk,
Mert régi viszály ez: faj vivja faj ellen,
Örökölt adáz harc, kiegyenlíthetlen.
Száz ivadék jő-megy, löki egymást sírba,
E küzdelem átka van róla megírva:
Változik alakban, de nem fogy erőben,
Nincs kezdete multban, sem vége jövőben;
Eredete titkát senki föl nem nyitja,
Ezer meg ezer év rétege borítja;
S hol a hagyományok fénye is kialszik,
A puszta homályból, a levegő égből
Harsona-zaj, kürtszó, hadi lárma hallszik.
(...)
http://mek.oszk.hu/00500/00599/00599.htm#4