Nagy Jenciklopédia – XXI.

Értelmiségiek, segítők, vezetők

Nagy magyar életminőség-vizsgálatok

Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 8.

A léleklátó

Úgy jár itt az emberek között, 
mint ki messzi nagy hegyekről jött
Arcán a mindenttudók mosolyával 
bölcs-szelíden néz szembe a világgal
Keresztül lát álarcon, jelmezen. 
Előtte minden ember meztelen
Minden titok mélyébe belelát
és mosolyogva mindent megbocsájt
Mert minden mögött, ami emberi, 
a rejtett összefüggést keresi
A titokzatos aranyfonalat,
mely valahol a mélységben halad
s túl emberen és sorsokon felül
egy fenséges titokban elmerül
Hányszor gondolta már, hogy megtalálta! 
De beleveszett újra a homályba,
és nem maradt más, csak a vak zavar, 
az örvény, amely sorsokat kavar,
a rontás, amely lelkeket emészt, 
és bánatot lát csak és szenvedést,
és embert, hitványt, pőrét, aljasat, 
ki rothadást rejt rongyai alatt.
Csak nézi, nézi tehetetlenül,
míg minden bánat benne összegyűl
s úgy áll a roppant súly alatt,hajolva,
akárha költő, vagy próféta volna.

Wass Albert 
1947

*

Logikai,

szónoki tudásod

és hipnotikus-szuggesztív erőd

rossz ügyek szolgálatában veted latba –

a köznapi erkölcsi maxima téged nem korlátoz…

*

A

langyos vagy,

a nyegle és frivol,

akit kiköp az Úr,

vagy

az elmaszatolós,

az ál-béketeremtő,

a viták élét letompító,

a párbeszédet kiherélő

*

Az

emberek

életproblémáira

magas honoráriumért

az uniform látszat-

megoldások tömkelegét ontom,

miközben a választékbőség látszatát keltem….

*

Köz-

pénzekből támogatva

lelki útravalót is adok:

a „Kaparj kurta, neked is jut”

szellemiségű igazságokat

*

Démonizálom,

ördögi lényegűnek tartom

a szellemi-politikai ellenfelet,

majd árulónak minősítek

az ilyen ellenséggel szóba állót

*

Ha

bele-

döglik is

szerelmem,

barátom, családom,

még életemben szeretnék

művemmel sikert aratni …

*

Nem tudok

tüntetően hallgatni,

sem látszatot elviselni,

nehogy akár egy napig

vagy egy óráig is

butának, műveletlennek,

avatatlannak stb. nézzenek

*

Erősebb

fél szemmel

mindig az idézettségi,

nézettségi és eladási

indexeimet nézem,

s ezek maximalizálására török…

*

Csak

a kísértésnek

nem tudok ellenállni,

s ha hiúságomnak hízelegnek –

másnak igen…

*

Hideg-

háborús

hős vagyok,

mellemen a

virtuális plecsnik,

és itt számomra

nincs „tiltott fegyver”,

meg nem engedett eszköz..

*

A

köz- és

magánéleti

hidegháborúban

vagyok elememben –

és ötletdús gazdag arzenált gyártok,

kínálok, propagálok és használok

*

Szellemi

hontalan

csavargóként

minden alja szellemi

hóhérmunkát elvállalok

*

Vidékről

kerültem fel:

a provokátor-

besúgó állása

lehetett és lett

a karrier ugródeszkája

*

Bárki

bármely

nótáját elhúzom,

ha a homlokomra

tapaszt egy bankót,

nem érdekel,

kinek a lelkébe taposok,

ahogy az se, hogy

én magam mire tartom…

*

Kis magyar Jónásként

ügyesen, leleményesen bujkálok

az kínos elhívás, a hálátlan küldetés elől

*

„Pál-

fordulásaim”

valahogy mindig

közelebb visznek a húsosfazékhoz

*

Nagy hűhót

csapok semmiért:

a hegy vajúdik,

de csak egérke születik…

*

Rá-

termettségem-

felkészültségem hiányát

feltétlen „hűségem”,

megbízhatóságom pótolja

*

Hosszú

Emigrációmból

„hazalátogatva”

mindent jobban tudva

mindenbe nagyokosan beledumálok

*

Gazdasági

célzatú kivándorlásomhoz

annak idején politikai üldöztetést kreáltam –

és ma már magam is hiszem, így mesélem…

(vagy a titkosszolgálat dobott át ügynöknek) 

*

Úri

huncutok

bőven termő

bamba diófájává

nevelgetem

a védtelen kis gyerekcsemetét

*

Még

a kevés

maradék

igazgyöngyeimet is

két kézzel szórom

emberdisznók, disznó emberek elé..

*

„Menekülő-

művészként”

bújok ki emberi-

polgári, sőt szakmaerkölcsi

írott és íratlan kötelességeim alól

*

Engem

a szellemi nemesség

semmire nem kötelez,

legfeljebb előjogokat

próbálok vindikálni magamnak

*

Szellemi

életem-halálom

az életművészkedés

egy igen rafinált formája,

megkomponált napokban

művi finomságokat nassolok…

*

Nincs

az az isten,

aki engem elveimtől

(értsd: rögeszméimtől)

valaha is eltántorítana

*

Annyira

nem akarok

dogmatikus,

doktriner lenni,

hogy elvetek mindent elvet:

és élek a „pragmatizmusnak”

*

Reményik Sándor

Írjad poéta

Írjad poéta!

Ha csügged a lelked,

Nehezül a szárnyad,

Ha rajtad a kétely

Zsibbasztón elárad:

Írjad csakazértis!

Ne kérdezd; mi célból?

Ne kérdezd: mi végre?

Nem tudod te, hol vár,

Éppen terád hol vár,

Egy lélek ínsége.

Egy lélek éhsége,

Egy szív szomjúsága:

Megenyhül a lelked

Egy rebbenésére,

Egy színes szavára.

Írjad poéta,

Írjad csakazértis!

Nem tudod te, mit tesz

A szavad hatalma,

Hova mindenüvé

Vagyon bejáratja,

Ismeretlen ajtók

Nyílanak meg néki,

Hova nem is szántad,

Oda fog betérni.

Nő a jelentése,

Mint a folyam, árad,

Távol szerelmeket

Himbál, hajókáztat,

Ismeretlen partok

Intenek feléje,

Szélvészként belekap

Vitorlák vásznába

Lobogók selymébe.

Szertezúg, szétárad

Világ minden táján,

Míg te nem is sejted

Magányod szomorú,

Szép Szent-Ilonáján.

Írjad poéta,

Írjad csakazértis

*

Időm,

energiám

és istenadta tehetségem

pihent aggyal kispekulált

botrányhősködésre fecsérlem el

*

Fantázia-

dús szájhős

vagyok mint

Rumcájsz, vagy

egy gyenge kiadású

Münchausen báró

*

Szarnak,

bajnak nem

vagyok gazdája –

ha előkerül,

az enyémet is másra kenem

*

Egy

esetben biztos,

hogy önként jelentkezem:

ha intellektuális spicli munkára keresnek…

(de azért az ellenszolgáltatás se bánt meg)

*

A

gazdátlan

remekmű

vagy hőstett hallatán

lélekszakadva rohanok,

hogy elsőként vállaljam

*

Nem okoz

lelkifurdalást

idegen tollakkal ékeskedni,

a tollak tulajdonosát igyekszem

elhallgatni, eltüntetni, rágalmazni…

*

Előszeretettel

bírálom olyan

alkotók „fércműveit”,

akit szilenciumra,

börtönre, száműzetésre ítéltek

*

Frigid és

elnémult múzsámtól,

bár titkolni igyekszem,

már hosszú évek óta külön hálok

*

Szellemi

prostituáltként

útlevélért, szinekúráért,

címért, rangért, pozícióért stb.

az alapon felül még extra szolgáltatást is nyújtok

*

Ha

voltak

és vannak is

szigorú elveim,

egyszer – ugye –

lehetek én is engedékeny:

például kurátorként,

különösen,

ha itt kéz kezet mos…

*

A

kultúrának

lökött koncon

nem marakszunk –

kis pankráció, majd

egymás között

békésen mutyizunk

*

Minden

nehéz munkát

átvállalok: megírom

művemről a kritikát,

magammal az interjút

*

Boldog vagyok:

nekem a munkám a hobbim:

a szennyárral úszók mestere és élsportolója…

*

A

rossz

hagyományt követve:

mint sok más stréber tanítvány,

kannibálként lassan, de biztosan

én is felfalom mesterem

*

Kivonulok,

de előbb „óvatlanul”

a világra szabadítom

a palackba zárt rossz szellemeket

*

Gyermekinek mondott

beteges kíváncsiságom miatt

nyitom ki rátok Pandora szelencéjét

*

Magamat kis-

istennek képzelve

blazírt pofával

kísérletezgetek

emberrel, természettel

*

Ha

a szesztől

vagy a hatalmamtól

megmámorosodok,

szép új világot teremtve

átalakítanám az emberi természetet

*

A

falra

festem az ördögöt,

s magam is meglepődök,

hogy az tényleg megjelenik

*

Én

kétéltű

ember vagyok:

fényes nappal besúgó,

sötét éjszaka forradalmár

*

Hagyom,

hogy építgesd

a légváraidat,

én majd jövök

s beszedem a magas lakbért

*

Humánusan

ölök testet és lelkeket:

illemtudóan, elegánsan

és lehetőleg érzéstelenítéssel

*

Lelki

megalázást

és kínvallatást

- akár

a pedagógus

álöltözetében is -

szakszerűen,

invenciózusan,

örömmel végzek

*

Nem

vagyok

maradi –

én haladok a korral:

intellektuális hírszerző

zsoldosként, ipari kémként

hűségesen bárkit kiszolgálok…

*

Szőr-

szálhasogatásra,

terméketlen, akadémikus „vitára „

mindig teljes harckészültségben állok

*

Kicsire

nem adok,

a nagy meg

nem számít:

nekem mindegy,

hogy keresztény

vagy keresztyén…

*

„Hegemón”

marxista-leninista

esti „egyetemeken”

- és helyi gyorstalpalókon -

adtam és vettem órákat

*

A

„sereg”

politikai

tisztjeként

„hajtottam végre „

politikai-ideológiai

indoktrinációt,

ha olykor le is

maradtam egy brosúrával

*

Jótékonysági

rendezvényeken 

állok elő másutt

előadhatatlan produkcióval,

hogy legalább még így bekerüljek a hírekbe

(de azért „önköltségemet” is vastag cerkával írom).

*

Előre

megfontolt

szándékkal

bűnszövetségben

rontom meg a magyar ifjakat ,

rombolom és deformálom

még képlékeny ízlésüket

*

Kultúr-

misszionáriusként

járom a falvakat:

a gagyi és a ripacskodás

csimborasszóját

adja haknibrigádom

a védtelen gyermek-

közönségnek, akiket

időhúzásból még

„be is vonok” a műsorba…

*

Biztosítási

bonyodalmaktól

való félelmemben

inkább nem adok

ott és akkor elsősegélyt,

magamat biztosítom be…

*

Eredeti műveket

diákkorom óta alig,

recenziót, kivonatot,

zanzát néha olvasok –

mindent másod-

vagy harmadkézből,

már interpretáltan,

félkész ételként veszek

*

Csak

áltekintélyek

és komoly nevű

intézmények mögé bújva

állok ki preparált „párbajokra” –

persze hazai pályán, saját közönség előtt…

*

Nem

vagyok hiú:

névtelenségbe

burkolózva denunciállak,

jelentelek fel a Nagy Főnöknél

vagy indítom útjára a suttogó propagandát…

*

Többféle

programnak

vagyok és lennék

az értelmi szerzője:

de leginkább a gyengék-

védtelenek elleni

pogromoknak,

hecckampányoknak…

*

A

monopol-

helyzetből

fakadó nyugalommal

végzem a kanonizálásokat

és az apokriffé, kismesterré,

selejtté nyilvánítást:

én mondom meg:

mi az érték, mi a minőség stb.

*

Materialista vagyok,

de abból is az a fajta,

aki még dicsekszik is

ostoba babonás hiedelmeivel

*

Mindent

csak imitálok,

úgy teszek „mintha” -

s e mentalitást

személyes találkozón

és médián keresztül

szándékosan terjesztem:

továbbfertőzöm

az immun-gyengéket…

*

Minden művet,

alkotót és kulturális jelenséget

rögtön kész stigmás skatulyákba gyömöszölök –

a leírásba már belecsempészve az értékelést

megkímélve ettől a laikus nagyközönséget…

*

Hol

optimista,

hol pesszimista vagyok,

de egy mindig állandó, biztos:

mindkettőből mindig kincstári

*

Ha

a cipésznek

nem tetszik

a mázolmányom,

akkor megszégyenítve

a kaptafához kussoltatom

*

Nem

csak

a suszter

véleményét kérdem,

de naponként konzultálok vele

a festői stílusomról,

és a végső szót

mindig vele mondatom ki,

így fedezem le magam,

mint a nép művészét…

*

Kosztolányi Dezső:

Boldog szomorú dal

Van már kenyerem, borom is van,

Van gyermekem és feleségem.

Szivem minek is szomorítsam?

Van mindig elég eleségem.

Van kertem, a kertre rogyó fák

Suttogva hajolnak utamra,

És benn a dió, mogyoró, mák

Terhétöl öregbül a kamra.

Van egyszerü, jó takaróm is,

Telefonom, úti böröndöm,

Van jó-szívü jót-akaróm is

S nem kell kegyekért könyörögnöm,

Nem többet az egykori köd-kép,

Részegje a ködnek, a könnynek,

Ha néha magam köszönök még,

Már sokszor előre köszönnek.

Van villanyom, izzik a villany,

Tárcám van igaz szinezüstből,

Tollam, ceruzám vigan illan,

Szájamban öreg pipa füstöl.

Fürdő van, üdíteni testem,

Langy téa, beteg idegemnek.

Ha járok a bús Budapesten,

Nem tudnak egész idegennek.

Mit eldalolok, az a bánat

Könnyekbe borít nem egy orcát,

És énekes, ifju fiának

Vall engem a vén Magyarország.

De néha megállok az éjen,

Gyötrödve, halálba hanyatlón,

Úgy ásom a kincset a mélyen,

A kincset, a régit, a padlón,

Mint lázbeteg, aki feleszmél,

Álmát hüvelyezve, zavartan,

Kezem kotorászva keresgél,

Hogy jaj! valaha mit akartam,

Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,

A kincs, amiért porig égtem.

Itthon vagyok itt e világban

S már nem vagyok otthon az égben.