Payday Loans

Keresés

KORDAL '60
Az emberi élet minősége/boldogsága magyarán szólva
2016. szeptember 07. szerda, 20:39

220VOLT

Falcsik Mari

2013. 07. 05.

KORDAL '60 – KASSÁK LAJOS VS ILLYÉS GYULA

Rabok legyünk. Vagy szabadok.

Kordal '60 – Kassák Lajos vs Illyés Gyula
...jól tudja, hogy "a publikálatlan, ám gépiratban terjedő nagy vers dinamit, viszont a Párt nyomdájában szedett díszkötetben megjelenve már hatástalan fegyver." Mert a titkosan terjedő vers fenntartja "azt a képzetet, hogy Illyés a pártállami kitüntetések, az ízletes Aczél-vacsorák ellenére híven őrzi a forradalom lángját rózsadombi és tihanyi haciendáinak kiskamráiban".
Semmi meglepő nincs abban, hogy a kádári belügy spionokkal figyelteti Kassák Lajost: 1960-ban készítenek róla egy vastag aktát az addigi alapos jelentésekből. Kassák, a szocialista, de függetlenségét minden korban hangsúlyozó művész nem a Kádár-korban kezdi: addig is, mindig is összeütközésbe került minden hatalommal.
Kassák a XX. század hajnalán gyári munkásként kapcsolódik be a szocialista mozgalomba: sztrájkok szervezése miatt lesz feketelistás munkanélküli. Ugyanekkor, 1908-tól indul írói és képzőművészeti pályája. Az I. világháború ellen tevékenyen fellép; 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején baloldaliként távolságot tart a bolsevizmustól, független álláspontját nem adja fel, ahogy a II. világháború után sem, amikor néhány esztendőre párttag lesz. 1919 miatt mégis emigrálnia kell; ’26-ban jön vissza Bécsből. A ’30-as években nekimegy az egységes antifasiszta fellépésre képtelen szocdem és kommunista pártnak, ’40-ben háborúellenes izgatásért két hónapot ül. 1948-ig a szocdem párt, majd a puccs után az MDP tagja, ahonnan ’53-ban kizárják: Rákosi alatt belső száműzetésben él. 1956-ban titkos szavazással beválasztják a Magyar Írószövetség elnökségébe. Aztán lassan megjelennek a művei, de a politikai cenzúra ezt folyvást akadályozza, hiszen az író a Kádár-rezsim figyeltetett ellenségeiből épít maga köré társaságot. Kádárék rövid pórázon tartják az autonóm Kassákot, akinek pechjükre igazi kékvérű pedigréje van szocialista elkötelezettségből.
A Kassákról jelentő ügynök, aki nem más, mint az író műveinek kiadói szerkesztője, olykor mintha inkább szimpatizálna mindazzal, amit a nagy ember körül lát és hall. "Nyilván határozottabb politikai állásfoglalást kívánnak tőle – írja egyik beszámolójában. – Ő azonban teljesen visszavonult a politikától, hiszen ehhez öreg és beteg. Hagyják őt – amíg tud – dolgozni, ez a legtöbb, amit tehet." Másutt így tolmácsolja az író véleményét: "Ő volt Magyarországon az első szocialista író, ma sem tartja magát utolsónak, s ennek megfelelő megbecsülést várna. És semmiféle művén a legkevesebb változtatást nem engedélyez." Egy jelentésében meg mintha már egyenest a felettesei figyelmébe és kegyeibe ajánlaná Kassák panaszait: "Itthon nem becsülik meg. A modern (absztrakt, stb.) festőiskolákról hallani sem akarnak, pedig mindez külföldön már klasszikus művészetnek számít. Műveinek megjelentetésével is állandóan problémák vannak, kötetben még meg nem jelent novelláit a Kiadói Főigazgatóság átirányította a Magvető Kiadóhoz, az pedig folyton halogatja könyveinek megjelentetését, holott életműszerződése van, melynek értelmében kétévenként három könyvét kellene megjelentetni, s havi négyezer forintot fizetni neki."
Kassák Lajos elégedetlen pillantással néz vissza a korra (fotó: Féner Tamás )
Ekkoriban Kassák már több lehetőséget kap művei publikálására és kiállítására, de csak csínján: a hatalmasok nagyon félnek a művész nézeteinek hatásától, komoly veszélyt látnak abban, hogy a köréje gyűlő fiatalok az avantgárd szellemével és más modern nyugati eszmékkel találkozhatnak. A belügyi tiszt megállapítása szerint "Kassák igen intenzív nyugati disszidens kapcsolatokkal rendelkezik" – ezért a tiszt utasítja a népi írók közé vegyült besúgót, hogy "óvatosan próbálkozzon közelebb jutni Kassákékhoz. Népi ismerősein keresztül ellenőrizze a kialakuló népi–szoc.dem. barátságot", és szerezzen pontos adatokat az író barátairól és ismerőseiről. Az ügynök igyekszik is felfedni megfigyeltje viszonyát a népi írókkal, így jegyzi le, hogy Kassák szerint "Illyés Gyulának a Kortársba írt szociográfiai cikke és versei szöges ellentétben állnak eddigi írói múltjával és magatartásával. … Teljesen érthetetlen, hogy az az író, aki azelőtt megpróbált bátran viselkedni, s ahogy lehetett, igazat írni, sőt 1956 után ő volt, aki írótársait ellenállásra buzdította, most ily mértékben kapitulál. Mi szüksége van erre a teljes fegyverletételre, sőt lelkes alkalmazkodásra? … Ő a maga részéről nem hajlandó erre az útra térni."
A jelentés írója már-már idézőjel nélkül közvetíti Kassák szavait, mondván, "Elszomorító, hogy elzárják a világtól, hogy nemhogy elismernék, még szűk szakmai nyilvánossághoz sem juttatják, amit csinál." Amikor a műveiből tárlatot rendez egy párizsi galéria, de őt magát ’59 végén e célból sem engedik kimenni Franciaországba – mert kiutazását a Művelődési Minisztérium Képzőművészeti Osztálya "festészetének jellege alapján", "kultúrpolitikai szempontból" nem javasolta –, az ügynök így ír jelentésében: "Most kapott engedélyt, hogy képeit kiállíthassa Párizsba, ahol azok egy előkelő modern galériában lesznek kiállítva. Reméli, hogy végre ez a februárban nyíló kiállítás meghozza neki a világelismerést, amit hiába várt itthon, s ami, mint a modern művészetek egyik úttörőjét, nyilván megilleti. (A kiállítást disszidált barátja, Pán Imre szervezi.)"
A rendszert mélyen jellemzi, hogy a kádári kultúrdiktatúra azonnal fegyelmit indít a kiállítás katalógusába előszót író Pogány Ödön Gábor és a katalógust elkészítő Kossuth Nyomda igazgatója, Lengyel Lajos ellen. Az indok: megengedhetetlen, hogy a Magyar Nemzeti Galéria általuk kinevezett főigazgatója egy nyugati kiállítás katalógusában úgy emlegesse Kassákot mint "a modern magyar piktúra egyik legnagyobb alakját". Hogy "a haladó szemlélet, a forradalmi ízlés nagy úttörői" közé sorolja. Hogy világgá kürtölje a tényt: "Magyarországon több nemzedék írói, költői, gondolkodói, képzőművészei indultak el pályájukon az ő példáját követve".
Kassák Lajos
HÁTTAL A KUVASZOKNAK

Hiába kerestek
alámerültem
a csendbe.
Nem a félelem
nyomott le
nem a gyöngeségem
menekített
magányosságomra hallgattam
szerencsésen
undorom véd meg engem.
Menni vagy maradni
adta fel kérdését a lélek
s én maradtam
fegyver nélkül
egyedül
és soha bizakodóbban.
Ti akik halljátok
készpénz vallomásom
hitből és jóságból
építsetek körém falakat
hogy egyszer még
előbukkanhassak
a semmiből.

Illyés – "a magyar Petőfi", ahogy gyilkos iróniával nevezi az 50’-es évek földalatti humora – maga a létező szocializmustól öröklött ellentmondás. Személye körül "az országot fatálisan megosztó politikával egyidejűleg" megosztott irodalmi világban "kánonok állnak szemben egymással kibékíthetetlenül" – mint Bán Zoltán András írja 2002-ben, a költő születésének 100. évfordulóját övező nagy csendben.
Illyést már a ’30-as években utoléri a politikai kétarcúság vádja. A hatalmat egyszerre félni, lenézni és kihasználni – ez koronkint bőven belefér az udvarközeli értelmiség moráljába. Magasra jutni az alant hagyott tömeg teljes bizalmát élvezve, az urakig emelkedni a népfi szerepében – ez az illyési karrier-recept specialitása. "Az apróbb hatalmasságok lépcsőzetes tisztelését és a tekintélynek ezt a visszahatását" gyerekkorától gyakorolja. "Családom a felkapaszkodó pusztai családok mintaképe" – mondja a Puszták népében, leírva az ügyesen járható hierarchikus szerkezetet, ami a modelljeként szolgált: "A családban három generációnyi terjedelemben a legalacsonyabb és az elérhető legmagasabb réteg is képviselve van. … Valóságos eleven létra, amelyen ma is kényelmesen sétálhatok föl és alá… A legtöbbre egyik nagybátyám vitte, az egyik ottani vármegye főjegyzője lett. Ő volt nálunk a család esze, mindnyájunk büszkesége… ő volt a hatalmas pártfogó, akibe ügyes-bajos dolgainkkal mindnyájan kapaszkodtunk. Emelkedését ugyancsak rendkívüli tehetségén kívül annak köszönhette, hogy a 'nép fia' volt. Választáskor a polgárok lelkesen adták szavazatukat a hajdani mezítlábas fiúra s aztán elbűvölten pillantgattak föl rá; tudták, hogy az urak is kedvelik, megállta köztük a helyét." Illyés pontosan ilyen státust vágyott kialakítani magának.
A szocialista korban írótársai Illyés kétkulacsos magatartását tartották jelleme alapvonásának:Itt nyugszik Illyés Gyulacs / fejtül-lábtól egy-egy kulacs – gúnyolja ál-sírverse. Illyés sokszor méltatlankodik a vád miatt, de minden további nélkül használja és kihasználja a publikus (a "hivatalos") és a privát (az odakacsintóan bizalmas "igazi") beszédszint lehetőségeit. 1966-ban, amikor Pándi Pál, a Párt "főirodalmára" azt javasolja, hogy az új gyűjteményes kötetbe kerüljön bele az Egy mondat a zsarnokságról, Illyés a leghatározottabban tiltakozik. Micsoda abszurd: a hatalom már szorgalmazná a forradalom himnuszának megjelenését, de szerzője ellenzi. Miért? Mert, mint Bán Zoltán András megállapítja, jól tudja, hogy "a publikálatlan, ám gépiratban terjedő nagy vers dinamit, viszont a Párt nyomdájában szedett díszkötetben megjelenve már hatástalan fegyver." Mert a titkosan terjedő vers fenntartja "azt a képzetet, hogy Illyés a pártállami kitüntetések, az ízletes Aczél-vacsorák ellenére híven őrzi a forradalom lángját rózsadombi és tihanyi haciendáinak kiskamráiban".
Illyés Gyula elégedett mosollyal fogadja a babérkoszorút

Nem mintha a megaczélozott kádári kultúrdiktatúra megbízna a Nagy Túlélőben. A ráállított besúgó 1960-as jelentésében olvashatjuk, hogy "Illyés szerint az 1956 utáni állapotok semiben [sic] sem különböznek az előbbiektől". Hogy "Szocialista rendszerünkről … azt fejtegette, hogy a kommunizmus ebben az 'ázsiai formájában' nem ideális társadalmi forma és nem is magasabbrendű, mint a kapitalizmus". Hogy Illyés ideálja a "nietzschei" ember: "Szerinte ilyen emberekből kellene állnia a társadalomnak, vagy legalább a vezető rétegnek, akkor lenne szabadság, mert az ilyen ember erkölcsi beállítottságánál fogva nem tesz semmit, ami a szabadságot sértené." Az ügynök igyekszik pontosan jellemezni Illyés magánbeszédben csöppet sem visszafogott antiszemitizmusát: "Baráti körében esetenként szélsőséges antiszemita kijelentéseket tesz, s ezzel kapcsolatosan a saját teóriájával; 'a zsidó fasizmus'-ról gyártott elméletével hozakodik elő. Ennek lényege: Magyarországon 'zsidó fasizmus' uralkodik és ez ellen a harc igen nehéz, mert mint igazi, vérbeli fasizmus, azonnal az erőszak fegyveréhez nyúl. Ezért össze kell zárni a sorokat – úgy mint a parasztok teszik a tsz-ben és átvészelni ezt a becstelen korszakot, amíg megbukik ez a fasizmus is. Ezért nem értethette meg magát a kultúrpolitika irányítóival, akik szemére vetették irredentizmusát. A zsidók a mi nevünkben nem ágálhatnak és nem mondhatnak le a magyar tömegekről jelentette ki, majd így folytatta: a fasizmusnak az irodalom csak propagandaeszköz, nem az irodalom a fontos; az csak arra jó, hogy azt irassanak, ami nekik megfelel. Kijelentette még, amíg ez nem lesz, addig itt magyar élet sem lesz."
Ma szokás Illyésben a XX. század második felének "nemzeti költőjét" tisztelni – Bán szerint az urbánusok azért is kárhoztatják, mert "e szerep eljátszását a pártközpont is jóváhagyta". De a magyarság váteszéhez semmi mód nem illik az az érinthetetlenség, amit Illyés élvez, az a gőgös távolság, aminek megtartására kényesen vigyáz. "A különféle hegyeken fekvő tuszkulánumaiban Illyés a város, az ország fölött lebegett a szó minden értelmében" – mutat rá Bán a helyzet lényegére. Ennél már csak Tamás Gáspár Miklós fogalmaz keményebben: "Illyés mindig, de különösen 1945 után a hatalom embere volt, nem kompromisszumot kötött a hatalommal, hanem maga (is) volt a hatalom".
Egy validitására és nemzeti-nemzetközi státusára egyszerre hiú ember lavíroz, hogy egzisztenciáját és jó (vagy akár hősi) hírnevét egyensúlyban tartsa – hogy lehetne ebből jól kikerülni. A cicázás a hatalommal, a cselezés, hogy az ember könyékig nyúlhasson a gyanús anyagoktól fortyogó nagy üstbe, végül mégis tiszta kézzel vegye ki belőle, ami szerinte őt megilleti – reménytelen játszma. Rendre elbukja, aki belefog. Nem lehet másképp, ha az a célja, hogy anyagi és szellemi hatalma legyen, ám anélkül, hogy nyilvánosan a hatalom részesévé válna. Aki belefog, játékos lehet, de hős sosem. A hősök nem a hatalommal játszmáznak – ekkoriban, mint Petritől tudjuk, börtönben ülnek, vagy halottak.
1983-ban, amikor Illyést temetik, senkire nem illenek jobban legendás verse záró sorai, mint őrá magára: "ott áll eleve sírodnál, ő mondja meg, ki voltál, porod is neki szolgál". Igen, még hét évig a régi hatalomnak, aztán őt is újraértékelik. Csakhogy nem költőként. A játszma az oka: a körötte kialakuló éles polémiát nem a művei váltják ki, hanem politikai, erkölcsi magatartása. A Játékos kitakarja az Írót, akinek alkotói öröksége szinte elporlad a közéleti szerepe körüli vita tüzében. Bármi is lenne a szakmailag hitelesített eredmény, az esztétikai-kritikai mérlegre rá sem kerül az Illyés-életmű. Így hát ma akár nemzeti emblémaként is csodálhatják az elfogult nemzeti érzületűek, vagy teljességgel elutasíthatja az ugyanolyan elfogult urbánus értelmiség – mindegy. Mert eközben, mint Bán Zoltán András kíméletlenül kimondja: "Szinte senki sem olvassa."
Illyés Gyula
HASZNOS AKARAT

"Legyen a költő hasznos akarat!"
Sz. L.
Rácegresen tisztelik az irót;
mint holmi föllebviteli birót.
Ha minden szó esik már hasztalan –:
"A vers – gondolják –, az még hátra van.
A Múzsa!" – ha épp nem is ezt a szót
használják, körülfogván az irót.
Tisztelik a verset Rácegresen;
attól várják, hogy villanyuk legyen.
Úgy várják, de úgy, hogy – ha az segít –
a filológiát is tisztelik.
Írtak ez ügyben tízszer is! …"De tán,
ha te is írnál valamit, Gyulánk…"
Verset vagy prózát, zordat vagy simát,
mindegy, akár egy sorstragédiát.
Út is, de főleg villany kellene.
Igéri három éve a megye.
"Legyen a költő hasznos akarat…"
Nézem iskolapajtásaimat.
– Mi az megírni néked? De nekünk!…
Egy hang: – Napunk lenne! Más (így): – Egünk!
Mindegy nekik forma és külalak,
a lényeget, azt harcolja ki csak.
– Hatvan fadúc meg tudná oldani!…
– S mi minden lenne itt! Lányhang: – Mozi!
– Ha ezt meg tudnád írni, te! De úgy
hogy Szekszárdig följusson a szavunk!
"Legyen a költő hasznos akarat…"
Azt gondolom, hogy itt a pillanat.
Dics, bér, babér – rég tudom én, mit ér!
Az ér valamit vers, mely földet ér.
Gyökeret ereszt és gyümölcsöt ad –
Adjon, ha lehet, minél hamarabb!