Payday Loans

Keresés

A legújabb

Benedek Elek: Gyulai Pál
Az emberi életminőség/boldogság
2016. szeptember 07. szerda, 20:17

Képtalálat a következőre: „gyulai pál”

*

Hetek mulnak, hónapok mulnak, de csak messziről vagyok bátor: szárnypróbálgatásaimat az ujságoknak postán küldözgetem. A szerkesztőségek küszöbét átlépni nem merem. Emlékszel, nyájas olvasó, arra az esztendőre, "amikor az öregek megfiatalodtak?" 1867 volt az az esztendő. Még csak tiz esztendő mult el azóta, 1877-et irunk, várnod kell még legalább husz esztendőt, amikor a fiatalok öregnek születnek. Amikor a csóré száju gyerek bátran lejt be a szerkesztőség ajtaján s ugy nyujtja át a kéziratát, mintha egyenesen az Olympus tetejéről, szárnyas lovon röppent volna be. Az az ifjuság, az én ifjuságom, gyámoltalan, szemérmetes, félve kopogtat az ajtón, ha ugyan odáig merészkedik. Hideg téli estén százszor sétál el egy ódon ház előtt, melynek födele alatt három ujságot szerkesztenek öreg és öregedő urak; százszor tekint fel az ablakokra, melyek mögött a "beérkezettek" szántják a papirost; százszor áll meg a kapu előtt, tapogatja meg a keblén melengetett gyermeket, s végül is kifagyva, dideregve somfordál haza; lábujjhegyen tapogat át egy szobán, melyben csöndesen alszik, álmodik egy öreg pár ember arról az időről, amikor doktor ur lesz a Miksa gyerek s megaranyozza életük alkonyát...

Vajjon mit álmodnak az én szüleim, messze, messze, a kis faluban? Álmodnak-e a gyámoltalan fiu vergődéseiről?

Elé-elészedem drága kincsemet: a népballadákat, a dalokat, a meséket, ujra meg ujra olvasom s ujra meg ujra megfogadom: holnap - lesz ami lesz, viszem a kincsemet Gyulai Pálhoz. Már két kötet népköltési gyüjteményt adott ki a Kisfaludy-társaság: Gyulai az egyik szerkesztője. Arany László a másik. "Legyen a mienk a harmadik! Vidd el már az öreghez!" - bátorit Jób messziről. Végre is - egy életem, egy halálom - hónom alá csapom a kincset, felbátorkodom a félelmetes emberhez. A Sándor-uccában a ház, amelyben az irók rettegett kritikusa lakik. Emeletes ház, tágas udvara s kis kertje van. Két szárnya van a kert felé, első emeleti balszárnyán komor, vén ember remetéskedik: Szendrey Ignác, Petőfi és Gyulai apósa. Ezé a vén emberé a ház. Az emelet jobbszárnyán, kertre néző kis szobában szerkeszti Gyulai a Budapesti Szemlét, meg az Olcsó Könyvtár-t. Innen szórja a villámokat Jókai felé. Itt furja-faragja, csiszolja a Romhányi-t, melyen annyit rágódnak az élclapok s egyben, ugy látszik, igazuk van: töredék marad a nagyszabásunak indult költemény. Töredék, szép töredék, szebb, sokkal szebb, "bár soha be nem fejeződött volna" sok-sok költeménynél.

Gyulai irószobája kicsiny, egyszerü és - rendetlen. A szükre szabott asztalkán Szemlék és Olcsó könyvtárfüzetek, kefelevonatok, kéziratok, ismertetésre beküldött könyvek össze-vissza dobálva, egymás hegyén-hátán. Alig egy-két tenyérnyi üres hely az asztalkán, ezen az üres helyen e pillanatban Olcsó könyvtár ivet korrigál. Van tanitványa temérdek, aki ezt az unalmas, fárasztó munkát készséggel elvégezné, de ő csak magában bizik, a maga szemében, a maga lelkiismeretességében. Igaza van. Ő még ama régi, ódon szerkesztők közül való, akik olvasatlan, fésületlen kéziratot a nyomdába le nem adnak. Komolyan veszi a felelősséget. Amin az ő neve van, annak minden soráért, szaváért, betüjéért ő felel, nem más. Az ő Szemléjében, az ő Olcsó könyvtár-ában a rövid i - rövid, a hosszu í - hosszu.

Bár az Olcsó könyvtár korrigálásában zavarom meg s ráadásul vastag kéziratcsomót szorongatok, szivesen, nyájasan fogad a félelmetes kis ember. Ilyen kis növésü ember még csak egy van az egyetemen (s talán ebben a Mahomet-nagyvárosban is): Szabó József, a geológia tudós professzora, de aligha tévedek: a filozófiai fakultáson e két kis ember a - legnagyobb.

- Nos, mi jót hozott, barátom?

- Székely népdalokat, balladákat, meséket.

- Aztán ismeri-e a Vadrózsák-at?

- Gyermekkorom óta.

- Hát a Kisfaludy-társaság kiadványait?

- Azokat is.

- Az Erdélyi János gyüjteményét is?

- Azt is. Ezek még sehol sem jelentek meg.

- No, no. Meglátjuk.

- Összenéztem a gyüjteményemet az összes népköltési gyüjteményekkel. Csak itt-ott találtam egyiknek-másiknak a változatára.

- No, no, meglátjuk.

Átveszi a kéziratcsomót, forgatja, lapozgatja, meg-megáll, olvasgatja, aztán egyszerre csak ráüt egyre s kissé süketes, méla hangon olvasni kezdi A fogoly katoná-t.

Leszállott a páva
Tengernek partjára,
Tengernek partjáról
Nagy török császárnak
Dali udvarába.
Onnét szálla páva,
Kényes páva madár
Tömlöc ablakára:
Ottan fudogálá
Szomoru énekit
Szomoru rabságban
Egy székely katona.
"Hej, páva, hej, páva! 
Császárné pávája!
Ha én páva volnék,
Jó regvel felkelnék,
Folyóvizre mennék,
Folyóvizet innám,
Szárnyim csattogtatnám,
Tollamat hullatnám.
Fényes tollaimat
Szép leány felszedné,
Bokrétába kötné,
Az ő édesinek
Kalapjába tenné."

Igy indul a népballada. Ablakában ül a császár szép leánya, hallja a székely katona szomoru énekét, szalad az istrázsához, kinyittatja a tömlec ajtaját, fogoly katonáról levéteti a nehéz vasat, két gyenge karjával átöleli, palotába felvezeti.

"Enyém vagy te mostan,
Szép fogoly katona!"
"Van nekem szeretőm,
Császár szép leánya!"

Ajtón hallgatózik a nagy török császár, berugja az ajtót, székely katonának fejét véteti, tengerbe dobatja, leányát meg toronyba záratja. Onnét siratozza császár szép leánya szép fogoly katonát; onnét fúdogálja szomorú énekit: Hej, páva, hej, páva! Éjjel sem alhatik, nappal sem nyughatik a nagy török császár, folyton e dalt hallja: hej, páva, hej, páva! Kihozatja a toronyból, tüzbe vetteti, de tüz meg nem égeti császár szép leányát, gyönge violáját.

"Egyszerre vigyétek,
Tengerbe vessétek
Beste-lélek lányát.
Székely katonához!"
Egyszeribe vitték,
Tengerbe vetették.
Tenger béfogadta,
Szépen eltakarta,
Székely katonával
Egy helyre habarta
Császár szép leányát,
Gyönge violáját.

- Szép, szép, igen szép. Ez is szép, - lapozgat tovább - ez is. Ez sem rossz ez az - Ugron János. Maga persze Ugron Gábort tartja a legnagyobb magyarnak? - szegezi mellemnek a váratlan kérdést. - Véresszáju, népbolonditó az, barátom. Van benne őserő, de tudatlan. A székelyeket persze megbolonditotta. Hogyne! Szépen - szaval. Hol mennydörög, hol rikoltoz. Ez kell a magyarnak. Lássa, Orbán Balázs - az különb ember. Az is bolonditja magukat, de legalább irt egy könyvet. Olvasta-e a Székelyföld leirását?

- Ó, hogyne.

- Micsoda beszéd ez: ó, hogyne? Ez már Pesten ragadt magára. A magyar ember igy felel: Olvastam. No, lássa, az az Orbán Balázs a Székelyföld minden faluját bejárta; minden hegyét megmászta; minden váromladékát felkutatta. Amit látott, hallott, feljegyezte: ahogy tőle telt, megirta; szegény ember létire kinyomatta - ez becsülendő benne. Sokszor elveti a sulykot; irni nem tud; sok a könyvében a fellengző, üres frázis, de munkája - becsületes munka. Ő is gyüjtött meséket, el is hozta nekem, mindjárt elékeresem. Maga ujra irhatná - -

Nyomban lekuporodott a könyvszekrény aljába, kettős ajtaját kétfelé tárta. Szent Isten! Mi tenger kézirat van itt eltemetve! Turkált, morgott a "félelmetes" ember, s ha lehet, még rettenetesebben össze-visszadobálta a fakulni kezdő kéziratcsomókat. Hümmögött, nyöszörgött, s hümmögésnek, nyöszörgésnek vége: nem találja Orbán Balázs meséit.

- No, majd máskor! - s becsapja az ajtót.

Megrémit a gondolat, hogy az én "kincsem" is ide kerül. Látja arcomon az ijedelmet, mosolyogva nyugtat meg:

- Ezt az asztalra teszem. Nézze meg jól: ide teszem.

Megnéztem.

- Vasárnap jőjjön el 10 órakor. Végigolvassuk a gyüjteményt. Aztán itt marad ebédre. Isten áldja. Korrekturát kell csinálnom.

Már ott is ül az asztalkánál, duruzsolva olvassa az Olcsó Könyvtár legujabb füzetét.

Boldogan sietek a sip-uccába s éjjel-nappal az elkövetkezendő vasárnapról álmodom. Be jó volna, ha most hirtelen itt teremnének azok az udvarhelyi diákok, akik a kötőke-estére felöltöztettek. A puritán Budai József kinevet, amint hosszan elálldogálok a tükör előtt, ujra meg ujra csokorba kötöm a nyakkendőt. Ő már ebédelt Szabó professzornál, s bár e nagy alkalomra sem kötött nyakkendőt, - igen jó étvággyal evett, - mondja ő.

Már ott vagyok a kis dolgozószobában. Hol Gyulai, hol én olvasom a balladákat, egy-két gyengét kidob, aztán ujra végiglapozgatja, hármat-négyet kiválaszt.

- Ezeket bemutatom a Kisfaludy-Társaságban.

Szivem hangosan dobog. Nem akarok hinni a fülemnek.

Következnek a szerelmi dalok. Van ebből vagy kétszáz. Sokat kirostál, de marad elég. Egyik-másik annyira tetszik, hogy kétszer olvassuk: először én, azután ő. Süketes, mélázó hangján busábbá lesz a busongó dal:

Én csak hirül hallom keseredett szűvel,
Hogy az én édesem mással jáccadozik.
Ékesen, kegyesen ölelgeti nyakát,
Kláris ajakával csókolja ajakát.
Oda sem mehetek, nem is üzenhetek,
Arról azt gondolja, hogy én mást szeretek.
De ha azt gondolja, hamisan gondolja,
Hamis gondolatja el is kárhoztatja.
Csendesen folyó viz télben megaluszik,
De az én bús szüvem soha meg nem nyugszik.
Én csak olyan vagyok, mint szélvészben madár,
Kit a záporeső elvadászott immár.

Nyilik az ajtó, belép egy serdülő fiu. Gyulai egyetlen fia. Kreolarcu, mosolygós szemü, formás testü gyerek. Kálmán a neve.

- Apa, kérem, tálalva van.

Özvegy ember Gyulai Pál: egyetlen fiának s két serdült leányának él ("a három árva"), becézi, kényezteti őket, mindenképpen pótolni akarja az anyát. Kálmánt tulon-tul is kényezteti, rontja. Rajta-rajta kapják, hogy ölébe ülteti a nagy kamaszt. S hallják, gyakran hallják: Van-e pénzed, Kálmán? Természetesen, egy a felelet mindig: - Nincs. S a puritán apa, a szőrszálhasogató, a más szemében a szálkát is meglelő kritikus - tömi pénzzel a Kálmán gyereket, nem látja, hogy enfia vesztén munkál...

A lányokat már ismertem - látásból. Margit az egyik, Aranka a másik. Margit hires szépség. Kreolarc, fekete szem, ébenfekete haj. Az aranyifjuság körülzsongja a bálokon. Három bálványozott Margitja van ezidőszerint Pestnek, mind a három ragyogó szépség: legszebb, legragyogóbb Gyulai Margit. Aranka betegeskedő, borongó, otthon ülő leány. Nem szép, de meg-megszépiti fájdalmas arca, bús szeme.

Az ebéd egyszerü, polgári ebéd. Leves, pecsenye, almásrétes, sajt, gyümölcs.

Margit, a világszép Margit, ebéd alatt gyakran köhécsel, az apja aggodalmasan tekintget reá. Margit, a világszép Margit, el van jegyezve a Halálnak. De a Halál másodiknak marad az ő fagyos csókjával: Margit, a világszép asszony, alig izleli meg a gyönyörüséget, sirba hervad, mint a papbácsi Márikája. Szép, igen szép versekben siratta el világszép Margitot az édesapja!

...A feketét a dolgozószobában isszuk meg. Ujra munkába fogunk, egész délután olvassuk a gyüjteményt s mire végére jutunk a nótának, mesének, ránk esteledik. Nyilik az ajtó, szobalány jelenti most, nem a Kálmán gyerek, hogy kész a vacsora. Hiába szabadkozom, vacsorára is ott kell maradnom. De már csak négyen ülünk az asztalnál. Kálmánról kisül, hogy ebéd után elment sétálni s azóta - sétál. Feltünik nekem, hogy Petőfi és Gyulai apósa ebédről is, vacsoráról is elmarad. Közvetetlen mellette a meleg családi fészek, s nem kivánkozik belé? Magában ebédel, magában vacsorázik, nyilván még mindig dohog arra a parasztfiura, "perel" vele, aki elrabolta tőle az ő leányát. Aki a világirodalom legszebb dalait irta, mind Juliához és Juliáról, de végre is - paraszt volt és parasztul viselkedett...

- Értékes gyüjtemény, - mondja vacsora után Gyulai, - de amig sajtó alá kerül, még sokkal pótolhatja. Kriza hagyatékában is vannak balladák, nóták, mesék, ezeket is belevesszük. Az Orbán Balázs meséit is. Most pedig hazamegy, lefekszik, lefekszem én is. Tyhü! - nézi meg az óráját, - már elmult 10 óra. Várjon, barátom, várjon.

Kikotorász a mellényzsebéből egy piculát s hiába tiltakozom, markomba erőszakolja.

- Van pénzem, tanár ur.

- Jó, jó. De miattam csukták a kaput magára!

Jaj, Istenem, ha ezt látja világszép Margit, föld alá sülyedek szégyelletemben. De világszép Margit nem látja, ő már alszik puha ágyában, ő már álmodik a királyfiról, aki eljön érte s elviszi messze, messze, ahonnan - nincs visszatérés.

*

 

BENEDEK ELEK

 

ÉDES ANYAFÖLDEM!

 

 

ELSŐ KÖTET

 

 

 

 

TARTALOM

AZ OLVASÓNAK.

ELSŐ FEJEZET.
Ebben az iró a faluját s a nemz
etségét mutatja be.

MÁSODIK FEJEZET.
Ebben felelet lesz arra az együgyü kérdésre: miért épitettek 
házat Gábor bácsinak, holott még csak 20 éves volt? 
Ennek rendjén szó lesz a régi s mai székely házakról, 
sőt arról is, milyen volt az iskola.

HARMADIK FEJEZET.
Ebben az iró néhány lapot szentel édesapjának, 
akivel az olvasónak még gyakran lesz találkozása.

NEGYEDIK FEJEZET.
Ebben az iró feleleveniteni próbálja az erdei életet, 
amilyennek ő kis gyermekkorában látta.

ÖTÖDIK FEJEZET.
Ebben az iró arról az es
ztendőről beszél, 
amikor az öregek megfiatalodtak.

HATODIK FEJEZET.
Ebben az iró a régi kollégiumot próbálja megeleveniteni, 
amilyennek gyermekszemmel láttam.

HETEDIK FEJEZET.
Ebben sok minden közt két különös emberről 
s egy igen szomoru temetésről lesz
szó.

NYOLCADIK FEJEZET.
Ebben az iró bocsánatot kér, hogy nem is egy, 
de két igen szomoru temetésről kell megemlékeznie.

KILENCEDIK FEJEZET.
Ebben az iró egy falut próbál megeleveniteni, 
melyben a lelkek még nem szabadultak fel.

TIZEDIK FEJEZET.
Ebben megtudjuk, hogyan lesz a diákból ur, 
s többek közt azt is, milyen hasznos dolog a legáció?

TIZENEGYEDIK FEJEZET.
Ebben sok mindenről lesz szó, többek közt egy pár csizmáról is, 
sőt egy kis kapunak a kilincséről is.

TIZENKETTEDIK FEJEZET.
Ebben egy székely
fiu igen megütődik azon, 
hogy az "ország szive" nem magyar.

TIZENHARMADIK FEJEZET.
Ebben egy igazi tékozló fiuról lesz szó, aki meghalni készül, 
mivelhogy töredelmes vallomásra képtelen.