Payday Loans

Keresés

A legújabb

Gyerekkori bántalmazás PDF Nyomtatás E-mail
35. Gyerekkorok - gyereksorsok
2016. szeptember 05. hétfő, 20:52

"Ha egy ilyen

40 évvel ezelőtt

kiderül egy kis faluban,

az legalább olyan teher,

mint őrizni a titkot"

 

Nemzetközi statisztikák szerint minden 6.-7. lányt és minden 10. fiút bántalmaznak szexuálisan 18 éves kora előtt. Az esetek döntő többségében az elkövető családtag, nevelőszülő, apa, nagyszülő. A látencia óriási, itthon tavaly 156 esetben indult nyomozás gyermekek szexuális bántalmazása miatt. A bántalmazott kisgyerekek gyakran magukat hibáztatják a történtekért, sokan csak felnőtt korukban mesélik el, mi történt velük, a feldolgozás évtizedekig tarthat. A gyermekkori szexuális bántalmazásról az UNICEF Magyar Bizottság és az Anoni Mara Társaság szervezésében kiállítás és rendezvénysorozat is lesz szerdától a Katona József Színházban, ahol este áldozatok beszámolóit is felolvassák. A rendezvénysorozat előtt egy 47 éves nő elmesélte történetét a hvg.hu-nak.

“Esetem egyike a tipikus szexuális abúzosos eseteknek, ahol a feltárási és gyógyulási folyamat is szinte papírforma szerint zajlott. Szerető nagybácsi, aki a bújós, szeretettel teli kislányt szexuális segédeszközként használta, annak tudatában, hogy a nagyjából óvodáskorú gyerek valószínűleg alszik” - kezdte történetét Enikő, akinek nevét megváltoztattuk, hogy ne lehessen rá ismerni.

Azt nem tudja felidézni, hogy nagybátyja hányszor és hogyan molesztálta, de az biztos, hogy megtörtént, egyik éjszaka ugyanis felriadt arra, mit tesz a férfi. A nagymamánál voltak, a kis házban két ágy volt, egyikben ők ketten, a másikban a nagymama aludt Enikő húgával.

''Ennyire nem fájhat...'' - Kinga 39
© 

A kislány tudta, hogy ez rossz, undort is érzett, de nem volt tisztában azzal, mi történik. Azt több mint 35 év után értette meg, nem ő a felelős mindezért.

“Teljesen tipikus, hogy magunkat hibáztatjuk, bár azt nem tudom, hogy miért.”

Az abúzusról nem szólt senkinek.

“Ösztönösen úgy éreztem, hogy ezt nem szabad elmondanom, de szavaim sem voltak rá. Édesanyámmal nem voltunk olyan lelki kapcsolatban, hogy ezt szóba hozzam és féltem, azt mondja rá, hogy hülyeségeket beszélek. Édesapámnak pedig eszembe sem jutott elmondani. A nagymamámat - ahol az egész történt - szintén nagyon szerettem. Nekik hármuknak kellett volna vigyázniuk rám, de eszébe sem jutott egyiküknek sem, hogy veszélyben lehetek. De ezt már hiába boncolgatjuk, hogy mi történt volna, ha… Talán ösztönösen tudtam, ha egy ilyen 40 évvel ezelőtt kiderül valakiről egy kis faluban, az legalább olyan teher, mint őrizni a titkot.”

Onnantól, hogy észrevette, mit tesznek vele, saját magára vigyázott, minden erejével próbálta elkerülni a hasonló szituációkat. Például ha megint a nagymamánál töltötték a hétvégét, megvárta, hogy a nagybátyja elaludjon, majd átment a nagymama ágyába. A férfi elkerülése nem volt könnyű, hiszen - miután semmit sem tudtak - az anyja és nagyanyja is kérdőre vonta, miért viselkedik így azzal, aki szereti őt.

“Mondanom sem kell, hogy amit akkor a szeretet szóhoz kódoltak nekem, nem kevés terápiába telt átírni.”

Nagyobb korában a nagybátyja már nem molesztálta, mindketten úgy tettek, mintha semmi sem történt volna, pedig elég észrevehető jelei voltak annak, hogy a kislánnyal valami nincs rendben.

“Háromévesen szobatiszta voltam, de iskolás koromban gyakran bepisiltem.”

A sokadik eset után az anyja ráripakodott, ha másnap reggelre is bepisil, akkor viszi orvoshoz. Ez közvetlen tüneti kezelésre jó volt, a bevizelés ugyanis abbamaradt, a szorongástól és a rémálmoktól Enikő évtizedekig nem szabadult.

''Hagyd magad, előbb szabadulsz! - Apám. M., 41 éves nő
© 

“Lelkileg elszigetelődtem és folyamatosan mozgásban voltam. Látszatra egy cserfes, kedves, ügyes, végtelen segítőkész, empatikus kislány voltam, aki leste mások gondolatát. Most így visszagondolva olyan voltam, mintha nem is a saját életemet élném, hanem mindig kerestem valakit magamnak, akinek élhetem az életét, mert a sajátomat látni sem akartam. A veszélykeresést is erre vezetem vissza: mindenkit meg akartam védeni, de közben magamat folyton veszélyes helyzetekbe sodortam. Például középiskolásként azzal szórakoztam, hogy stoppal jártam mindenhová.”

Az abúzus megismétlődött, kiskamasz korában. Enikő Kiscsillag néven megírta történetét a Beszéljróla.hu honlapra, ezt onnan idézzük:

“14 évesen egy fogorvosi székben az orvos a fogam kihúzása közben a karfán lévő kezemhez dörgölve a nemi szervét élvezett el, miközben a számat a fogóval szétfeszítve, kéjesen nézett a szemembe, számomra örökkévalóságig tartó ideig.”

Azt mondja, ezt akkor bagatell dologként élte meg, pontosabban nem engedte meg magának, hogy ez megingassa.

“Már akkor nagyon ügyes, nagylány voltam, aki egyedül intézte a dolgait, még a fogorvoshoz is egyedül jártam. A magamról csodásan felépített képet, azok után, ami kicsi gyerekkoromban történt velem, eszembe sem jutott lerombolni a fogorvosi sztori után. Tehát ezt a súlyt is vittem tovább magammal.”

Hamar férjhez ment, boldog volt, a hasonló traumát átéltekre jellemző szexuális problémái nem voltak. Bár végig tudatában volt, mi történt vele gyerekkorában, a viselkedését - például a nyughatatlanságot, a hisztiket, a családra tudattalanul rakott elviselhetetlen terheket  - nem ennek számlájára írta. Közben az egója is hárított: annyira megalázottnak érezte magát, hogy próbálta magával elhitetni, vele ilyen nem történt meg.

Azt, hogy mit tett vele a nagybátyja, csak annak halála után volt képes elmesélni a férjének, de attól is nagyon félt. Az az időszak egyébként is nagyon nehéz volt számára: meghalt az édesapja, alaptalanul attól rettegett, hogy a férje elhagyja, ráadásul egy másik férfi is visszaélt a bizalmával, “átlépett egy határt, amire nem kapott engedélyt”. Enikő úgy érezte, a lába alól kicsúszott a talaj, de a “minden rendben” látszatát kifelé - ugyanúgy, mint régen, mikor a nagybátyja ingeit vasalta - próbálta fenntartani akkor is.

''Nem mondhatod el anyának. Ha elmondod, soha többé nem fog szeretni.'' - Ötéves voltam. Kismadár, 31 éves nő
© 

“A nagybátyám halálát követően egy olyan időszakom kezdődött, amire talán az ámokfutás a legtalálóbb kifejezés. Amit bizton tudtam, hogy valami nagyon nincs rendben velem. Állandósultak a rosszulléteim, a hisztériás rohamaim, majd egyszer bevillan a kép, hogy honnan való az a borzasztó érzés. Akkor felkerestem egy pszichiátert, aki segített nekem kimondani a kimondhatatlant. Ez már a negyvenes éveim elején volt. Az is papírforma volt, hogy attól rettegtem, ha a férjemnek elmondom az abúzust, akkor meg fog utálni. Szerencsére ilyen összefüggések csak a tévképzetünkben léteznek.”

Enikő több pszichológust és pszichiátert is felkeresett rosszullétei miatt, mindenhol megemlítette az abúzust, ám ezt a többség nem vette figyelembe. Végül talált két olyan szakembert, akinek segítségével két éve, 45 éves korára sikerült kilépnie a tudattalanul élt áldozat szerepéből.

Azt mondja, meg tudott bocsátani, amiben segített a hite is.

“A jézusi tanításba vetett hitem szerint a legnagyobb, mindent felülmúló erő a szeretet. Ez volt az egyetlen stabil pont az életemben, ami állandónak és rendíthetetlennek bizonyult. Át kellett adnom a gondjaimat, hogy segítséget kaphassak, mert a csoda ott kezdődik, ahol már az emberi erő véget ér.”

Enikő megbocsátott a nagybátyjának - “most egy halottal mit kezdjek?!” -, a fogorvosnak is, bár őt meg akarta keresni, hogy szembesítse tettével, mikor kiderült, hogy már meghalt.

“Számomra az elkövetőkkel szembeni megbocsátástól nehezebb volt magamnak megbocsátani.”

A gyerekkorában történtek miatt nem volt könnyű eset, a párkapcsolatban sem - saját magának ezt kellett megbocsátania. Mostanra a nagyobbik gyereke és több ismerőse is tud a lelki sérüléseiről, sőt előfordult, hogy ő figyelmeztette egy munkatársát, hogy kolléganőinél az abúzus határát feszegeti a viselkedésével.

''Csak rosszat álmodtál.'' - Levetkőztetve arra ébredtem, hogy az apám meztelenül az ágyhoz szorít. 8 éves lehettem, amikor először megtette...
© 

Enikő tudat alatt az anyjára haragudott leginkább, mert nem védte meg gyerekkorában. Nemrég, egy vita után bukott ki, mi történt. Az ilyenkor egyik szokásos reakciót kapta az anyjától.

“Hirtelen meg sem tudott szólalni, utána meg csak azt kérdezte, miért nem mondtam. Én visszakérdeztem, hogy akkor mi lett volna? Hát legalább nem csinálják veled tovább ezt - válaszolta anyám, és többet nem beszéltünk róla.”

A hallgatás ellenére a kapcsolatuk Enikő szerint jobb lett, az anyja nagyon igyekszik, így ő is próbálja feloldani a konfliktust:

“A gyerekkori szexuális abúzus a lélek rákfenéje. Mivel a legalapvetőbb szükségletemben, a biztonság iránti szükségemben sérültem a fejlődésem egy korai szakaszában, ez az egész életemre kihatással volt. Az elfojtott harag, gyűlölet, félelem miatt állandóan háborgott a lelkem. Az, hogy ma már egyedül is nyugodtan le tudok ülni egy könyvvel a kezemben olvasgatni, sétálni és gyönyörködni a természetben, a családom körében jelen lenni a pillanatban, számomra maga a csoda. Ha csak ennyit hozott nekem a megbocsátás, már ez is felemelőbb, mint démonokat kergetni.”