Payday Loans

Keresés

A legújabb

Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 7.
Az emberi életminőség/boldogság
2016. szeptember 05. hétfő, 19:24

Képtalálat a következőre: „zsidó színház”

Nagy Jenciklopédia – XXI.

Értelmiségiek, segítők, vezetők

Nagy magyar életminőség-vizsgálatok

Képtalálat a következőre: „színész petőfi”

Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás7.

domjn edit

Petőfi Sándor

SZÍNÉSZDAL

 

Minden müvészetek

Fején a korona:

A mi művészetünk,

Ellen ki mondana?

Mi szép, mi szép, mi szép

A mi föladatunk!

Legyünk büszkék reá,

Hogy színészek vagyunk.

Csak árny, amit teremt

A költőképzelet;

Mi adjuk meg neki

A lelket, életet.

Mi szép, mi szép, mi szép

A mi föladatunk!

Legyünk büszkék reá,

Hogy színészek vagyunk.

Miénk a hatalom

Az emberszív felett:

Idézni egyaránt

Mosolyt vagy könnyeket.

Mi szép, mi szép, mi szép

A mi föladatunk!

Legyünk büszkék reá,

Hogy színészek vagyunk.

Apostolok vagyunk

Az erkölcs mezején.

Apostoli szavunk

Téged kiált: erény!

Mi szép, mi szép, mi szép

A mi föladatunk!

Legyünk büszkék reá,

Hogy színészek vagyunk.

De amit színpadon

A népnek hirdetünk,

Ne hazudtolja meg

A cselekedetünk.

Ha meg nem tesszük azt,

Ami föladatunk:

Akkor gyalázat ránk,

Szinészek nem vagyunk!

Pest, 1844. szeptember

Képtalálat a következőre: „zsidó színház”

Képtalálat a következőre: „egressy gábor színész”

*

Nemzeti eleinkre,

őseinkre, nagyjainkra

katartikus és egyben

tettre doppingoló, kötelező

ünnepi megemlékezést tartunk

*

Az

ismétlődés

ellenszerét kínáljuk:

felidézzük-elemezzük

nemzeti tragédiáinkat –

de a jó példákat is soroljuk…

*

Meg-

őrzöd

a hajdani

vízi világ emlékeit:

ez a majdani feltámasztás

mai egyetlen esélye, reménye…

*

Ha

nem is

ért egyet vele,

de  m i n d e n t   megtesz,

hogy ellenfele kifejthesse nézetét…

(ő egy tényleg szabadelvű szellem) 

*

Magános

közvádlóként lépünk fel

a jog hálójából kieső közbűnök ellen…

*

Siker-

élményekhez juttatjuk

a legfrusztráltabb, leszakadt,

kudarcoktól letargiás diákokat is

*

Nevet

és jelképet adunk

a szellemi kezdeményezéseknek,

és keresztszülőként óvjuk is őket

*

A

nép joga

morogni,

de mi már

hangosan tiltakozunk

minden Justizmord ellen

*

Ha

egy zsidó

barátom sincs,

és amúgy velem

csak rosszat tettek volna,

még akkor se engedem ki

a gonosz szellemet a palackból!

*

Mind zárt,

mind nyílt körben

egyértelműen elhatárolódunk

a nyílt-burkolt zsidózóktól, cigányozóktól!

*

Nem

akarjuk

a közönségünk jóindulatát

sanda vagy nyílt

cigányellenességgel megnyerni

*

Szóvá tesszük,

ha valaki leantiszemitázza stb.

az őt ért kedvezőtlen szakmai bírálat tevőt…

*

Bűnöket

és ördögi

szellemiségeket

teszünk gyűlöletessé

és undorítóvá, taszítóvá

(mint ami sokszor nemcsak

a Talmudból, de az Ószövetségből árad) 

*

Istenkép

festők is vagyunk –

és leleplezzük a hamisítványokat,

melyekkel népünket akarják

szellemi szolgasorba döntve

lassan, de biztosan kiirtani…

 

bank_ban

 

*

Segítünk

a Holocaust

és Gulág túlélőinek

másnak-maguknak

is megbocsátani:

vagyis ép lélekkel élni

*

Taníts és nevelj

az ember rendeltetésszerű használatára,

úgy a teremtményi alázatára

mint az istengyermeki büszkeségre!

*

Fülbemászóan muzsikálva

hamis illúziókba ringatlak,

miközben már javában süllyed

a Föld-Titanic…

*

Én voltam és vagyok

az első és legbuzgóbb,

aki a követ dobja

a házasságtörő vétkes asszonyra

*

Igyekszem

minél magasabbra felverni

cinkos hallgatásom

nem kicsi kikiáltási árát:

senki többet harmadszor?

*

Hajmeresztő,

lélegzetelállító „halálugrásom”

láthatatlan dupla védőháló felett mutatom be –

és besöpröm a lóvét és az elismerést…

*

Lankadatlanul

rakosgatok másokra

elviselhetetlen lelki terheket –

míg magam lerázom mint kutya a vizet…

*

A

szegény

ijedős jónép riogatására,

- rendelésre vagy passzióból  -

Mumust kreálok vagy előjátszok…

*

Amiben tényleg

verhetetlen híresség vagyok,

az a profi önigazolás, igazoló jelentések írása –

az önéletírásokról, memoárokról nem is szólva…

*

Piszlicsáré

gondjaimmal,

magánproblémáimmal

a médiumokban bőgöm tele

a Nagy Panaszkönyvet –

visszaélve a közfigyelembe kerüléssel…

*

Nem

tudok más

mint eldalolni, eldanolászni

saját közérdektelen, privát

fájdalmam s örömem

*

Szellemi

alkimistaságom

arra használom,

hogy aranyból is

szart csináljak-csináltassak,

a szart aranynak nevezzem-neveztessem…

*

Ha

illetékes helyen

biztosítanak róla,

vagy csak megszagolom,

hogy szabad a préda,

akkor ki-kilövöldözöm

gyilkos gúnyom nyílvesszőit...

*

Szellemi

eledelnek

látszó valamiként

álproblémák gumi-

csontjait lököm (f)elétek:

eszitek vagy nem eszitek,

nem kaptok mást…

*

kabos-laszlo-005

Petőfi Sándor

LEVÉL EGY SZÍNÉSZ BARÁTOMHOZ

 

Jut még eszedbe a fiú? kivel

Együtt cepelted a vándorbotot,

Mely koldusbotnak is beillenék,

Midőn a sorsnak fényes kedve nincs;

És ez nem éppen olyan ritkaság

Szinészre nézve, mint boldogtalan

Magyar hazánkban a hű honfigond. -

Lásd, én reátok még emlékezem,

És elfeledni nem fogom soha

A jót s roszat, mely ott közöttetek

Mult napjaimnak osztályrésze volt.

Előttem áll a délután, midőn

A színészetbe béavattatám.

Barangolék föl és le céltalan

A nagy hazának minden tájain.

Tarisznyámban, mit hátamon vivék,

Nem mondhatom, hogy nagy volt a teher,

De a nyomor, mint ólom, megnyomott.

Könnyíte rajt a víg könnyelmüség,

Mely útaimban hű társam vala.

Ekkép juték egy nyári délután

Egy kis városba; fáradt lábaim

A fogadóban megpihentenek. -

Vendégszobája egyik oldalán

Helyet szerényen színpad foglala.

Mire való is már a fényüzés?...

Azon tünődtem épen: kérjek-e

Ebédet vagy se? hát ha majd sovány

Zsebem bicskája szépen benntörik?

Az ajtót ekkor megnyitá egy ur;

Volt bennem annyi emberismeret,

Ráfoghatnom, hogy nem más, mint szinész.

Fején kalapja nagybecsű vala,

Mert Elizéus prófétával az

Rokonságban volt... tudnillik: kopasz.

Kabátja új, a nadrág régi rongy,

És lábát csizma helytt cipő födé,

Alkalmasint amelyben szerepelt.

"Thalia papja?" kérdém. - "Az vagyok;

Talán ön is?" - "Még eddig nem." - "Tehát

Jövőben? fölség..." - "Azt sem mondhatom."

Vágtam szavába; ámde ő rohant,

S vezette gyorsan az igazgatót.

Fehér köpenyben az igazgató

Jött üdvezelni engem nyájasan:

"Isten hozá önt, tisztelt honfitárs!

Lesz hát szerencsénk önhöz, édes ur?

Imádja úgye a müvészetet?

Ah, jóbarátom, isteni is az!

S önnek szeméből olvasom ki, hogy

Szinészetünknek egykor hőse lesz,

És kürtölendik bámult nagy nevét

A két hazának minden ajkai...

Ebédelt már ön? itt az ételek

Fölötte drágák, s ami több: rosszak.

Az ispán urtól őzcombot kapánk,

A káposztából is van maradék -

Ha meghivásom nem méltóztatik

Elútasítni: jó ebédje lesz."

Igy ostromolt a jó igazgató,

Forgatva nyelve könnyü kerekét.

Én nem rossz kedvvel engedék neki.

Menék ebédre, és ebéd után

Beiktatának ünnepélyesen

A társaságba - nem kutatva: mi

Valék, deák-e vagy csizmadia?

Másnap fölléptem a Peleskei

Notáriusban. Hősleg működém

Három szerepben, minthogy összesen

A társaságnak csak hat tagja volt. -

Egy ideig csak elvalék velök;

Faluzgatánk jó- s balszerencse közt.

De a barátság végre megszakadt,

Mert én utáltam a nyegléskedést,

A sok "utószor"-t, a görögtüzet,

S tudj' a manó, mily csábitásokat.

A társaság is végre szétoszolt

Egymást érő bel- s külviszály miatt;

S én újra jártam széles e hazát,

Mignem keblébe vett más társaság.

Mit ottan, itt is azt tapasztalám,

S tapasztalásom nem volt olyatén,

Mely kedvre hozta volna lelkemet.

Kenyért keresni színészek leszünk,

Nem a művészet szent szerelmiből,

S haladni nincsen semmi ösztönünk.

"Pártolj, közönség, és majd haladunk,"

Mond a szinész: és az meg így felel:

"Haladjatok, majd aztán pártolunk;"

És végre mind a kettő elmarad.

Nem is hiszem, hogy a szinészetet

Becsülni fogják, míg ez befogad

Minden bitangot, gaz sehonnait,

Kik a világnak söpredékei,

S itten keresnek biztos menhelyet.

Barátom, ez fájt énnekem s neked,

Ez keseríte minket annyira.

Az isten adja, hogy minél előbb

Akképpen álljon szinmüvészetünk,

Amint valóban kéne állnia.

Pest, 1844. szeptember

hofi arcai

 

*

Szereplési

viszketegségből,

fontoskodásból

vagy polgárpukkasztásból

vaklármámmal tompítom

az emberek veszélyérzetét…

*

Hamis-

gyöngyért,

pszeudo kincsért

trambulinról

pöcegödörbe ugratok fejest

rászedett balekokkal

*

Én

győzlek meg,

én veszlek rá,

hogy a legértékesebb kincseidet

szarért-húgyért elkótyavetyéld

*

Tan-

folyamokon

jó sok pénzért

tanítom be a jelentkezőket,

hogy miként kell kiénekelni

a sajtot az emberek szájából…

*

Olcsó János

provokátorként

vagy

magánbosszúból,

magánszorgalomból

bármely csőcselék

vezér-hangadójának felcsapok

*

Mint

a munka hőse,

mint sztahanovista

buzgón verem a csalánt,

de szigorúan csak

a mások érzékeny farkával

*

Dög-

keselyűként

körözök, lesek és lecsapok

a Célszemély legkisebb botlására is

(vagy gyűjtöm a terhelő ál-adatokat) 

*

A

szekér-

táborom

beltagjai

ballépését

észre sem veszem,

vagy bagatellizálom,

az ellenséges tábor lakóiét

viszont fifikusan dramatizálom

*

Vagy

fennhangon

fröcsögve buzizok,

amiért oly hálásak

a hetero-szex nyomorgók,

vagy a homo-erotika apoteózisát zengem…

(bár otthon veréssel kúrálom leszbisedő nőmet)

*

Vagy

rögtön

a piaci keresletre dolgozol.

vagy csak magadnak alkotsz:

„Ezek még a zongorába hugyozást se értenék!”

*

Nagy

eszem,

és nagyon

pihent agyam

kegyetlen. otromba

tréfák kiötlésére használom –

(ügyelve persze: az áldozat védtelen legyen…)

 

*

 

Képtalálat a következőre: „egressy gábor színész festmény”

 

 

*

Kis

bunkeremből,

a háttérből és név nélkül

- ismerve, hogy mire heccelhető a csőcselék -

lankadatlan igyekezettel uszítok és bujtogatok

*

Letagadott,

elrejtett óriás elődök vállán

cirkuszi törpeként „magasodok” és ágálok…

*

Ha

a bolha

potyautasként

felmászik egy nagy hegy tetejére,

nagyobbnak hiszi és állítja magát

a völgyben álló elefántnál

*

Legnagyobb

szellemi teljesítményem:

egy mestermű.

Jobban mondva:

egy összetéveszthetően

„élethű” utánzat, hamisítás

*

A rágalmazás

felső tagozatában

és magasiskolájában

a fizetőképes keresletet tanítom,

magas, nem csak középiskolás fokon…

*

Sötét-

kamrámban,

boszorkány.

konyhámban

az emberi negatívból

a lehető legrosszabbat

hívom elő és azt fixálom

*

Ellen-

drukker

irigy kutyaként

vagy féltékeny kiskakasként

a szemétdombomról ugatva

harsognálak, kukorékolnálak túl

*

Cseppet

sem zavar

szerepeim játszásában,

hogy közben más „kisemberek”

keményen dolgoznak helyettem

*

A

szart

pofátlanul

aranynak nevezem:

és addig

s oly szuggesztíven

mondogatom,

míg a csendes többség el is hiszi

*

Megtagadom

az igazra-szépre

éhes gyermekektől

a mindennapi szellemi

betevő falatot és életvizet

*

A

leg-

egyszerűbb

ügyeket is addig-

addig bonyolítom,

hogy a beavatott haszon-

élvezőkön kívül lehetőleg

még az isten se értse

*

Fehér,

szürke és fekete

maffiák agytrösztjében

olykor névvel, de sokkal

inkább anonimitásban maradva,

szaktanácsot adogatok-osztogatok…

*

Csodaszép,

de elvileg-gyakorlatilag

számonkérhetetlen ígérettel

tömi be azt a sok-sokmillió

szegény panaszos nagy szájat…

*

Az

egész világot

buzgón térítgetem,

-  ha lehet, akkor

vödörben halászva -

de csak hogy szektavezérem

„tanítványa”, feltétlen híve,

odaadó elszánt rajongója legyen

*

Nem

figyelmeztetlek,

hogy a hátad mögött áll Isten,

inkább arra bátorítalak,

hogy kerüld meg érte a Földet

*

Ártatlan

és gyanútlan járókelőket

halálosan fenyegetek, rémisztgetek:

ha nem leszel „hívő”,

- értsd: a vallási csoportom tagja –

akkor véged, az örök kárhozat vár…

*

Vagy

meghagy

önmérgező

élethazugságodban,

vagy, ahogy a Vadkacsa felvilágosítója

- beavatkozva életedbe – úgy  teremt krízist,

hogy rosszabbul jössz ki belőle… 

*

Feledtetni,

hogy szégyellek

magamnak segítséget kérni

másokat erőszakosan térítek –

mindezt segítségnyújtás címén

s ezért még forró hálát is várva!

*

Több

embert

távolítottam el

telve jószándékkal

a Jó Istentől,

mint ahányat

akár a legördögibb

elme is valaha tudna…

*

Istenhitem

annyira magán-

ügynek tekintem,

hogy még kínvallatással

sem lehet soha

egy-egy nyilvános

tanúbizonyságra rávenni

*

Elesett

és gyökértelen

flótásokat verbuválok

a nekem jól jövedelmező

„üdvhadseregembe”

*

Csóró

sameszként

nem engedhetem meg magamnak

a szókimondás, az őszinteség drága mulatságát…

(később már nem hiányzik ez a veszélyes luxus)

*

Én

magamnak jót főzök –

a plebsz az ingyen konyhán

fogyassza a moslékot:

eszi vagy nem eszi,

nem kap mást

*

Aki

más véleményen van,

pláne ha más paradigmát követ,

azt ellehetetleníted – stigmatizálod:

az áltudós, naiv, outsider, sarlatán stb.

*

Ki-

használod

a monopolhelyzeted,

vélemény-hatalmaddal visszaélve

a csillagot is lehazudod az égről

*

Isteni jósorom

kegyelmi ajándékát

úgy mutatom,

úgy prezentálom

mintha sok áldozattal

és szorgalommal

szerzett érdem lenne

*

Te

egész népedet

tekinted kiskorúnak,

s így abban is tartod,

helyettük adva beleegyezést,

módszeresen gátolod felnőtté válásukat

*

Az

arany

középutat

„összekeverem”

a középszerűség

rémuralmával

*

Az én

nomád

értelmiséginek

aposztrofált utam

valahogy mindig a hatalomhoz,

a húsosfazékhoz visz közelebb…

*

A

te kezed

nem véres,

te senkit nem öltél meg,

te csak bujtogattál,

s csak a vérbosszú

hagyományát éltetted?

*

Műveim hatása

dekadens frivol sznobok

efemer lelki felizgulása,

merevedése és ejakulációja

*

Képtalálat a következőre: „színész petőfi”

 

Petőfi Sándor

SZOMORÚ ÉJ

 

Éjfél lesz, és én mégsem alhatom,

Mert gondomat el nem altathatom.

Mi fog történni vélem s a hazával?

E kettős kérdés tépi lelkemet.

Ah, nem érem be a magam bajával,

Még te is gyötresz, hazaszeretet!

Ez hát a költő sorsa, mindig ez,

Hogy örök vészű tengeren evez?

S mit ér, ha őt a haragos habokból

Mentő sajkával partra is tevék,

Ha itt az bántja, hogy mi lesz azokból,

Kik ott maradtak a hajóba’ még?

Apám, apám, mért is taníttatál,

Miért az eke mellett nem hagyál?

A könyvet szép, de csalfa tündér lakja;

Ha fölnyitod, megkapja szívedet,

És fölvisz a legragyogóbb csillagra,

De le nem hoz... a magasból levet.

Inkább a napba, mint a könyvbe nézz.

A napvilágtól szemed fénye vész.

Nem így a könyvvel; oly világ van ebben,

Mely erősíti még szemeidet,

S közel hoz mindent... s minden vajmi szebben

Tünik föl, hogyha távol nézheted.

Miért tanultam? mért nem maradék

Földmívelő, aminek szánt az ég?

Nem tölteném most kínos virrasztással

A végtelenbe nyúló éjszakát;

Lelkem fölött az álom víg dallással

Madár módjára ringatná magát.

Volnék földmíves, vagy volnék juhász!

Ki messze, kint a pusztákon tanyáz,

S mig ellegelget kolompolva nyája,

Ő hűs bokorba vészi bé magát,

S nem hallja senki sem, úgy fujdogálja

Saját kedvéért a kis furulyát.

Vasárnap tisztát venni hazajár,

Hol a szerelmes lyányka várja már.

A lyányka jó, friss, szereti a dolgot,

S oly szép, mint a megszületett tavasz;

Csókot kap és ád a juhász, s ő boldog,

Hiszi tehát, hogy a világ is az.

Pest, 1847. január

Képtalálat a következőre: „színész petőfi”

Képtalálat a következőre: „zsidó színház”