|
NAGY JENCIKLOPÉDIA
Boldog-boldogtalan, bölcs-balga ember
A földi pokol, vagy a mennyei kor és hely
A teljes emberélet örömforrásai ABC – 5.
Rudyard Kipling:
Ha...
Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,
s fejvesztve téged gáncsol vak, süket,
ha kétkednek benned, s bízol magadban,
de érted az ő kétkedésüket,
ha várni tudsz és várni sose fáradsz,
és hazugok között se hazug a szád,
ha gyűlölnek, s gyűlöltségtől nem áradsz,
s mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes galád,
ha álmodol - s nem zsarnokod az álmod,
gondolkodol - s becsülöd a valót,
ha a Sikert, Kudarcot bátran állod,
s úgy nézed őket, mint két rongy csalót
ha elbírod, hogy igazad örökre
maszlag gyanánt használják a gazok,
s életműved, mi ott van, összetörve,
silány anyagból építsék azok,
ha mind amit csak nyertél, egyhalomban,
van merszed egy kártyára tenni föl,
s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,
nem is beszélsz a veszteség felől,
ha paskolod izmod, inad a célhoz,
és szíved is, mely nem hajdani,
mégis kitartasz, bár mi sem acéloz,
csak Akaratod int: „Kitartani",
ha szólsz a néphez s tisztesség a vérted,
királyokkal jársz, s józan az eszed,
ha ellenség, de jó barát se sérthet,
és mindenki számol egy kicsit veled,
ha a komor perc hatvan pillanatja
egy távfutás neked, s te futsz vígan,
tiéd a Föld és minden, ami rajta,
és - ami több - ember leszel, fiam.
(Kosztolányi Dezső fordítása)
*
Tagadd
meg magad
és vedd fel keresztedet
*
A saját ház a legjobb ház
*
Tévedések
közben tanulunk –
fenyítve növekszünk
*
A
fájdalmat
a bölcs ember
méltósággal viseli el
*
Ne
hibáztass senkit,
hanem tűrd, amit
nem kerülhetsz…
*
A
szótartás
az emberi dolgok
legerősebb köteléke
*
Aki
jótétményben
részesült, legyen hálás
*
A
szép
külső
már maga is
szótlan ajánlás
*
A
szerencse
kárt okozhat
vagyonodban,
de nem a lelkedben
*
Az
ember
személye szent
a másik ember számára
*
A
Földön
egy Nagy Úr
vendége vagy,
vagy voltál…
*
Érts
az állatok
nyelvén is,
s légy a tanítványuk
*
Rend-
eltetés
szerűen
használd,
használd el magad…
*
Fedezd fel,
hogy mire vagy teremtve,
mi a te sajátos küldetésed,
s ezt alázattal teljesítsd be…
*
Találd
meg azt,
akit Isten
is neked teremtett
*
Gondolj
merészet
és nagyot
és tedd rá éltedet!
Élet- és lélekbátran!
*
Ha
férfi
vagy,
légy férfi,
aki nem báb,
akinek elvei vannak..
*
Isten
gyermekének
a rangja: az emberi méltóság
(soha semmit ezen a rangon alul)
*
Enyém
a teljes
kulturális világörökség –
„csak” tudjam aktívan befogadni…
*
Ahány
nyelvet tudsz,
annyi embert érsz –
pl. érted a szerelem nyelvét
*
Kibújunk
a bilincsekből
és csapdákból
mint egy szabaduló-művész
*
Miért
ne legyek
tisztességes,
kiterítenek úgyis!
*
Ne élj
a mesék tején,
hörpints valódi világot!
(illetve: olvasd újra és
értelmezd át a régi meséket)
*
Ritkaságom
az önértékem:
csak egy van belőlem –
felbecsülhetetlen kincs
*
Érteni
és élvezni
is a világot –
például a tréfát
*
Kozmopolita
és lokálpatrióta:
gondolkozz globálisan,
de cselekedj lokálisan…!
*
Rád vár
a Föld minden tája,
neked nyílik és virul a virág…
*
Utazz,
hogy minél jobban
megismerj másokat,
hogy megismerhesd magad!
*
Gondold meg,
hogy miben és
milyen jó az a kor,
amiben élsz –
még a királyok se
éltek úgy egykor…
(és ők soha nem
nősülhetnek szerelemből)
*
A
megosztott
örömöd sokszorozódik,
a bánat viszont ellenkezőleg,
apró részekre osztódik szét…
*
A
gépek
és a munkamegosztás
tehermentesítenek a robot alól,
a hozzá nem értő barmolás alól…
*
Halál-
komolyan
és életvidáman,
majdnem úgy,
mint a játékban…
*
Ki
és mi előtt
nyitott az ajtód
és a lelki világod
amúgy zárt része…
*
Igaz-
mondó tükrökben
nézegetem magam –
nem töröm össze őket,
akkor se, ha nem mondanak
a legszebbnek, a legokosabbnak…
*
Ahol
én vagyok,
ott van a világ közepe is –
nem űzöm el magam
a szülőföldemről…
*
Semmi
életművészkedés –
első a nap kötelessége!
(de nem
kötelesség ízű
az életem
és nem sótlan
az ételem…)
*
Vissza a természethez!
Természetes mozgás,
nevelés és házépítés,
mosakodás, táplálkozás,
öngyógyítás, szépítkezés
stb.
*
Lendületben…
Életerő és energia –
kilendülni a holtpontokról…
(ha kell, más segítő lökésével)
*
Isteni
paternalizmus:
legyen meg az Ő akarata!
Ő tudja igazán, mi jó nekem…
*
Lelkesen és szellemesen
Semmit nem lelketlenül,
félszívvel, tessék-lássék…
…és nyitva a Jó szellemre,
ahonnan az ötlet, a humor,
a játékosság is jön…
*
A
becsületes nevem
egyben a védjegyem is -
a jó híremre jól vigyázok
*
Önként
és örömmel
veszek részt
az élet játékaiba
(de nem játszmázom)
*
A
spiritusz
az élet vize –
a humor az élet nedve
*
Humorban oldva,
elő érzéstelenítve
mondhatok ki neked
amúgy nagyon fájó igazságot
*
Borban
az igazság,
a vigasz és
a vigasság
*
Mindennapi
élethazugság vizsgálatok –
persze nem gépre kapcsolva, de
a jóindulatú külső segítséggel élve
*
Mostan
színes tintákról álmodom
(Kiszínezném vele az életem)
*
Az
ártatlanság
vélelme -
nem nekem
kell bizonyítani,
hogy nem vagyok bűnös
*
A
feledés
jótékony homálya
borítsa a régi bűnöket –
pláne, ha meg is bánták azokat…
*
Varázsigék
a kincses barlanghoz,
kulcs a másik lélekhez
*
Anonim Alkoholisták
Önsegítő csoportokban
egymásnak példát mutató
sorstársak, „bajtársak”…
*
Örök ellenálló:
Állj ellent a Gonosznak!
A kísértések és csábítások
*
Minden jó,
ha a vége jó –
ha sírsz is az elején,
mégis te nevetsz a végén…
*
Tanulj meg
fiacskám komédiázni –
az ellenfél-ellenség előtt
jól színészkedni, alakoskodni…
*
Ehess, ihass,
alhass és ölelhess –
a mindenséggel mérd magad
*
Amiben
én vagyok a legjobb -
akinek én vagyok a legszebb
*
Szelektív memória
Csak a szépre emlékezem
*
Várj,
míg felkel a Nap
s amíg megérik a gyümölcs,
amíg megérik a nagy döntés…
*
A
szépség
korlátlanul fogyasztható –
nem lehet torkosan túlozni…
*
Szépítgetni-
javítgatni lelked-
arcod és a környezeted
*
Egy
gyarló ember
vagy te magad is,
akiből boldog és szent lehet
*
A
mérték-
tudó ember
hosszú életű
*
Elég
minden
napnak
a maga baja
*
Most élsz,
most vigyázz,
hogy jól csináld
*
Csoda-
történetek főhőse vagy,
csak vedd észre, lásd meg,
hogy mire nincs magyarázat…
*
Arany János
CSALÁDI KÖR
Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek,
Csapong a denevér az ereszt sodorván,
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.
Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:
A gazdasszony épen az imént fejé meg;
Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,
Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.
Ballag egy cica is - bogarászni restel -
Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,
Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen
Egy iramodással a pitvarba terem.
Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye
Oly hivogatólag süt ki a sövényre.
Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,
Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja.
Benn a háziasszony elszűri a tejet,
Kérő kis fiának enged inni egyet;
Aztán elvegyűl a gyermektársaságba,
Mint csillagok közé nyájas hold világa.
Egy eladó lyány a tűzre venyigét rak:
Ő a legnagyobb s szebb... a hajnali csillag.
Vasalót tüzesít: új ruhája készen,
Csak vasalás híja,... s reggel ünnep lészen.
Körűl az apróság, vidám mese mellett,
Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget,
Héjából időnként tűzre tesznek sokat:
Az világítja meg gömbölyű arcukat.
A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol;
Üszköt csóvál néha: tűzkigyókat rajzol.
Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra:
E fiúból pap lesz, akárki meglássa!
Legalább így szokta mondani az apjok,
Noha a fiú nem imádságon kapkod:
Jobban kedveli a verseket, nótákat,
Effélét csinálni maga is próbálgat.
Pendül a kapa most, letevé a gazda;
Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;
Kutat az apró nép, örülne, ha benne
Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.
Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:
Jaj! valami ördög... vagy ha nem, hát... kis nyúl!
Lesz öröm: alunni se tudnak az éjjel;
Kinálják erősen káposzta-levéllel.
A gazda pedig mond egy szives jó estét,
Leül, hogy nyugassza eltörődött testét,
Homlokát letörli porlepett ingével:
Mélyre van az szántva az élet-ekével.
De amint körülnéz a víg csemetéken,
Sötét arcredői elsimulnak szépen;
Gondüző pipáját a tűzbe meríti;
Nyájas szavu nője mosolyra deríti.
Nem késik azonban a jó háziasszony,
Illő, hogy urának ennivalót hozzon,
Kiteszi középre a nagy asztalszéket,
Arra tálalja fel az egyszerü étket.
Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,
De a férj unszolja: „Gyer közelebb, édes!”
Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, -
Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek.
De vajon ki zörget? „Nézz ki, fiam Sára:
Valami szegény kér helyet éjtszakára:
Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,
Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!”
Visszajő a lyánka, az utast behíván.
Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:
„Isten áldja meg a kendtek ételét is,
(Így végezi a szót), meg az emberét is.”
Köszöni a gazda: „Része legyen benne:
Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne.”
Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb -
Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb.
Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,
Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;
Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,
Természete már ez magyar embereknek.
De mikor aztán a vacsorának vége,
Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;
Megered lassanként s valamint a patak,
Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.
(1)Beszél a szabadság véres napjairul,
S keble áttüzesül és arca felpirul,
Beszél azokról is - szemei könnyben úsznak -
Kikkel más hazába bujdosott... koldusnak.
Elbeszéli vágyát hona szent földére,
Hosszu terhes útját amíg hazaére.
(2)Az idősb fiú is leteszi a könyvet,
Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;
És mihelyt a koldús megáll a beszédben:
„Meséljen még egyet” - rimánkodik szépen.
„Nem mese az gyermek,” - így feddi az apja,
Rátekint a vándor és tovább folytatja:
Néma kegyelettel függenek a szaván
Mind az egész háznép, de kivált a leány:
Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják,
Pirulva kérdezi tőle... testvérbátyját:
Három éve múlik, hogy utána kérdez,
Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez.
Este van, este van... a tűz sem világit,
Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;
A gyermek is álmos, - egy már alszik épen,
Félrebillent fejjel, az anyja ölében.
Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;
Közbe-közbe csupán a macska dorombol.
Majd a földre hintik a zizegő szalmát...
S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.
(1851. ápr. 10.)
|
