Payday Loans

Keresés

A legújabb

Hatvany Lajos "zsidókérdése"
Az emberi életminőség/boldogság
2016. augusztus 26. péntek, 05:48

HATVANY LAJOS „ZSIDÓKÉRDÉSE”

ÍRTA: KONRÁD MIKLÓS ROVAT: KULTÚRA-MŰVÉSZETEKTÖRTÉNELEM

 

 

Hatvany Lajos (1880-1961) áttérésének pontos ideje máig ismeretlen. Az első világháború kitörése idején még a zsidó felekezet kötelékébe tartozott, a pesti neológ Chevra Kadisa tagjainak ez évi névjegyzékében számos más nagypolgár és értelmiségi mellett az ő neve is megtalálható.[1] A következő év végén, 1915. december 4-én az ekkor 35 éves író s mecénás még úgyszintén „izr.” vallásúként vette el a német evangélikus családból származó Christa Winsloe-t.[2] Két évvel később, azon zsidók, illetve kitért zsidók között, akik válaszoltak a Huszadik Századnak a „zsidókérdés” mibenlétét, okait és megoldását firtató körkérdésére, Hatvany volt az egyetlen, aki — ekkor már nyilvánvalóan volt — hitsorsosait arra szólította fel, hogy induljanak el a kérdést per definitionem megoldó önfelszámolás útján.

hatvany

Hatvany Lajos fiatalkori képe

Nyugat egyik megalapítója egy évvel családja nemesítése után, tehát már hatvani előnévvel, de még Deutsch Lajosként született, apja és nagybátyjai 1897-ben vették fel a Hatvany-Deutsch nevet, az apja révén 1910-től bárói címmel rendelkező Hatvany-Deutsch Lajos testvérével, Ferenccel, 1917 márciusában változtatta nevét Hatvanyra.[3] A Chevra Kadisa névjegyzéke „báró Hatvany-Deutsch Lajos”-ként, foglalkozására nézve, mint „nagygyárost” tüntette fel, a főváros V. kerületének polgári anyakönyve „báró hatvani Hatvany-Deutsch Lajos Ignácz, nagybirtokos” házasságát rögzítette, aHuszadik Században „Hatvany Lajos, író” szólt kortársaihoz. A terménykereskedelemből a magyar cukor- és malomipar urává vált, az ország gazdasági életében a századfordulóra érve kiemelkedő szerepet játszó Deutsch dinasztia ötödik nemzedékének nem ő volt az egyetlen tagja, aki szakítva az apák foglalkozásával, illetve az anyai modellel, a művészetek s a tudomány felé fordult. A család gazdasági szempontból legtehetségesebb nemzedékének, Hatvany-Deutsch Sándornak (1852-1913) és unokaöccsének, Hatvany-Deutsch Józsefnek (1858-1913) hét gyermeke közül négyen választották ezt az utat, Hatvany Lajos mellett Sándor másik fia, a festő és műgyűjtő Hatvany Ferenc (1881-1958), József gyermekei közül az írónő Hatvany Lili (1890-1968) és az orientalista Hatvany Bertalan (1900-1980). Az első három kitért, Bertalan a cionizmust támogatta — amivel a liberális „asszimiláns” szülők világnézetétől a maga módján legalább annyira eltávolodott, mint megkeresztelkedett nővére s unokafivérei.

Ami Hatvany apját illeti, unokaöccsével ellentétben Hatvany-Deutsch Sándor, a család vezéregyénisége, ipari és pénzügyi vállalkozásai mellett 1902-től a Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke a felekezeti közéletben alig vett részt, az Országos Magyar Izraelita Közalap elnöki posztján kívül semmilyen tisztséget nem vállalt, de jelentős összegeket adományozott felekezeti célokra, árvaházra, kórházra, illetve a pogromok elől Magyarországon át menekülő orosz, majd román zsidók támogatására. „Zsidó szívét, zsidó érzését”, írta halálakor a neológ zsidó közbeszéd alakításában döntő szerepet játszó Egyenlőség, „az elhagyatottak ügyének fölkarolásával és bőséges támogatásával juttatta kifejezésre”.[4] Noha a kultúrcionista Múlt és Jövő szüntelenül bírálta a zsidó nagypolgárság körében szerinte általánosan elfogadott, a „jó zsidó” fogalmát a kitérés elutasítására s a felekezeti jótékonyság gyakorlására redukáló nézetet, Hatvany Lajos apja esetében az elhunytat az Egyenlőséghez hasonlóképpen búcsúztatta: „Valahányszor csak alkalma volt reá, mindig tanújelét adta zsidó érzésének. A jótékonyság gyakorlása nála családi tradíció volt, amely teljes erővel élt benne.”[5]

egyenlosegSzempontunkból a kérdés az, vajon magánemberként hogyan nevelte gyermekeit. Erről semmit sem tudunk. Zsidóságuk iránti viszonyukról, nevelési elveikről sem Hatvany-Deutsch Sándor és felesége, Deutsch Emma (1858–1901), sem gyermekeik nem nyilatkoztak. Itt volna persze Hatvany Lajos híres családregénye, e forrás azonban megítélésünk szerint semmiféle retrospekcióra nem nyújt lehetőséget. Az Urak és emberek ciklus emigrációban írt első kötete, Zsiga a családban címmel, a könyvborítón 1926-os évszámmal, valójában 1927 elején jelent meg, nem sokkal azelőtt, hogy a forradalmak után emigrációba menekült Hatvanyt hazatérése másnapján „nemzetgyalázás” vádjával perbe fogták, majd jogerősen másfél évi börtönre ítélték.[6] A Bondy család felemelkedését több nemzedéken át nyomon követő regényciklus első kötetét az Egyenlőség antiszemita műként értékelte, az antiszemiták nézeteik igazolását olvasták ki belőle. Az írót a fogadtatás váratlanul érte és elkedvetlenítette, művét mégis tovább írta, azt azonban nem tudjuk, mikor fejezte be, ha befejezte egyáltalán. A tervbe vett további két kötetet életében mindenesetre nem publikálta, a kötetek csonka (?) kéz-, illetve gépiratát Belia György találta meg és adta ki Hatvany halála után.[7] A regényben a kortársak Hatvany családjának portréját vélték felfedezni, ám az Egyenlőségnek 1927 márciusában beküldött, a hetilap vádjaira reagáló levelében Hatvany minden hasonlóságot határozottan cáfolt: „Deutsch Ignác dédapám, Bernát és József nagyapáim, Hatvani Deutsch Sándor édesapám, Hatvani Deutsch József nagybátyám egész más szellemben voltak kereskedők és iparosok, mint regényem hősei. Ezért oktalan beszéd, hogy regényemet családomról írtam.”[8] Tegyük hozzá: a regényciklusból apja nemzedékének rajzát annál is nehezebb lenne kiolvasni, hogy az 1927 után írt kötetek főhőse, a szédületes karriert tekintve Hatvany Lajos apjához hasonló pályát befutó, ám nála egy nemzedékkel fiatalabb Bondy Zsigmond, a grófi családba zsidó vallásúként és dacos polgárnak megmaradva beházasodott bankvezér történelmileg képtelen, soha nem volt figura.

Áttérése előtti írásai alapján úgy tűnik, a fiatal Hatvany Lajost zsidó mivoltának kérdése nem izgatta különösebben, önazonosságáról e tekintetben csupán egy levélben tett említést. Adynak A Duk-Duk affér című, Ignotus mellett burkoltan, de egyértelműen Hatvanyt karikírozó híres-hírhedt cikke megjelenése után a költővel folytatott szenvedélyes hangnemű levelezésében a mecénás és barát Hatvany nem tért ki explicit módon az írás „zsidózós” felhangjaira.[9] Talán nem akarta Adyt nyíltan zsidózással vádolni, vagy ez önmaga számára lett volna túl fájdalmas? Egy hat évvel később, úgyszintén Adynak írt levele viszont arra utal, hogy többes identitását derűs öniróniával szemlélte. 1914. július 10-én Saint-Germain-en-Laye-ben kelt levelében Hatvany a következő válasszal szolgált Adynak, aki tanácsot kért tőle, vajon elvegye-e Csinszkát feleségül. „Ami szerelmedet illeti. Józan Deutsch-fővel — adva van egy nem egészséges, nem is fiatal poéta — és egy kislány, egy kis húszéves hysterika. Mert ugye hogy az… baj, baj, baj… mindenképpen baj. Ezt mondja a Deutsch. A Hatvany, ez az y-os nevű, majdnem gentry, majdnem duhaj, majdnem magyar… pedig, aki mindig küzdött bennem az óvatos zsidóval, neked is azt ajánlja: Uccu neki… rajta: az élet annyit ér, amennyi az élmény. Bölcsebb vagy?”[10]

adycsinszka

Ady és Csinszka

Hatvany Lajos időrendben következő, a témát érintő írása már a Huszadik Század körkérdésére adott válasza. A rövid, minden személyes vonatkozástól mentes cikket egészben közöljük: „Akik fél életen át szenvedtek fajukért és vallásukért, még akkor is, ha a faji hozzátartozandóságot alig kultiválják s a vallási babonából régesrég kinőttek, nem igen segíthetnek többé magukon. Hordani kell a keresztet mely ez esetben a zsidóság keresztje. De minden felvilágosult zsidó apának az a kötelessége, hogy keresztény gyermeket neveljen. „Ha az ember bálba megy, frakkot ölt!” mondta Harden, a maga kitérésének igazolására. Nem lehet kaftánban, sem testi, sem lelki kaftánban, a ghettón kívül járni. Frakkot kell gyerekeitekre ölteni, zsidaim, bizony frakkot, hogy megnyíljanak előttük a csukott ajtók és akadálytalanul vehessenek részt az emberiség minden munkájában. Mert a zsidóság akadályainak legyőzésére fordított energiamennyiséget gazdaságosabban és gyümölcsözőbben lehet felhasználni, ha közvetlenül az élet munkáira fordítottam, s nem pedig a társadalmi haszontalan és mégis leküzdhetetlen balítéletek leküzdésére.

Szegény gyerekekre úgyis elég szenvedés vár – gondoskodtak róla apáik – ne tetézzük szenvedéseiket fölöslegesen. Hárítsuk el nehéz útjokból legalább a zsidóság fölösleges akadályait.

Mert hogy fölösleges akadály, egészen fölösleges, az biztos, az egészen biztos. Már Renan is azt hirdette, hogy a zsidóság a monoteizmus tanainak elterjesztésével minden időkre, örökkön-örökké befejezte földi hivatását. Ezt a hívő Renan hirdette, aki csak hitte magáról, hogy szkeptikus. Pedig nem volt az, mert nem volt oka, hogy igazán az legyen. Ő a haladás gondolatával eltöltve s a tudomány reményeivel átitatott szép korban élt, nem ért meg világháborút. Igazi szkeptikusok csak mi vagyunk, a világháború fiai. Mi már ott tartunk — és hogyne tartanánk ott? —, hogy a népeknek nincs is hivatásuk. Tehát a zsidóságnak sincs, nem is volt, nem is lesz soha. Ellenben, hogy a népek vakok, gonoszak, érvekkel és logikával, még a saját javukra sem meggyőzhetők. Ezért hiába érvelnek, hiába logikáznak, nem küzdhetsz meg az ősbutasággal, nem az eredendő, állati, ösztönös szenvedelmekkel. Bolond vagy, ha útjokba állsz, bölcs vagy, ha kitérsz előlük. Itt van, elérkezett az ideje, hogy a világháború e nagy és örök tanúságaiból a zsidóság is vonja le a maga számára a magáét, mely szerint az antiszemitizmus ellen, nem okos vagy logikus érvekkel, hanem csak a semitának az áriái fajtába való áthasonulásával lehet megküzdeni. Minél több vegyes házasság! — ez legyen a jelszó, mely a zsidókérdés szerintem egyetlen és biztos megoldására vezet. Keresztény leszármazók, kikben az emberiség minél oktalanabb, annál leküzdhetetlenebb antipátiájával szemben meg nem védhető zsidó faji jelleg lehetőleg elmosódjék, ez a cél, az új zsidó nemzedékek egyetlen józan és áldásos célja.

…et salvavi animam meam, írtam Úrnapján, de az emberiesség szellemében és érdekében.”[11]

urakesemberekHatvany megállapítása kikezdhetetlen: ha már nem lesznek zsidók, nem lesz zsidókérdés sem. Ezen túlmenően azonban írásán kissé nehéz kiigazodni. Miért is kellett eltűnni a zsidóságnak? Mert a többségi társadalomba való integráció ezt természetszerűen megkövetelte, mert a zsidóság történelmi hivatása bevégeztetett, avagy mert ez volt az egyetlen mód arra, hogy a zsidók leküzdjék a kiirthatatlan antiszemita előítéleteket?

Továbbá: mit is szorgalmazott Hatvany? Azt, hogy a zsidóság stigmáját személyükre nézve továbbra is viselni hivatott apák neveljék gyermekeiket kereszténynek, öltsenek rájuk frakkot, amint tette ezt az amúgy már felnőtt korában, 1881-ben 20 évesen a protestáns vallásra tért Maximilian Harden, vagyis kereszteltessék meg őket? Amint Hatvany nyilván maga is tudta: a törvény erre Magyarországon nem adott lehetőséget. A kiskorúak 7 éves korukig válthattak ugyan vallást, de csak akkor, ha ezt szüleik is megtették, amely esetben automatikusan és kötelezően követték őket új vallásukban. A 7 és 18 éves kor közötti gyermekek áttérését a törvény — a már férjezett s házastársuk vallását követni kívánó nők kivételével — egyáltalán nem engedélyezte. Marad az írás végén tett javaslat, miszerint majdan születendő gyermekeik „faji jelleg”-ének kívánatos elsorvasztása érdekében e fiatal zsidó nemzedék keresztény partnerrel kössön házasságot.

Ez viszont felveti a kérdést: ő maga miért is tért át? A szövegben a zárszó — a latin idézet (én megmondtam és ezzel megtettem kötelességem, más szóval: megmondtam az igazat, s ezzel megmentettem lelkemet) és a katolikus ünnep említése — az egyetlen utalás arra, hogy a sorok szerzője már elhagyta szülei vallását. De mi célból? Saját — amúgy gyermektelen maradt — vegyes házasságát már megkötötte, házasságakor feleségével megegyezvén, hogy gyermekeik ez utóbbi vallását követik majd. Logikája szerint önnön zsidó mivoltán, illetve státuszán áttérése önmagában nem változtathatott, hiszen a zsidókérdés csupán nemzedékek elteltével, a „faji jelleg”-nek a vegyes házasságok révén történő fokozatos elmosódásával juthatott nyugvópontra.

Az őszirózsás forradalom a pályáján Gyulai Pál mellett és szellemében indult írót már a polgári radikálisok táborában találta, tagja volt a Nemzeti Tanácsnak, 1919-ben Bécsbe emigrált, 1921-tőlAz Emberben és a Jövőben megjelent cikkeiben hevesen támadta a fehérterrort és a kialakuló Horthy-rendszert, amely végérvényesen rásütötte a magyartalan zsidó bélyegét. Amint 1928. február 1-én, perének első tárgyalásakor Töreky Géza büntető-törvényszéki elnök, mintegy a kurzus nevében kijelentette: „Ön lehet állampolgára ennek az országnak, de nem lehet fia.”[12] Az ítélet Hatvanyt ekkorra aligha lepte meg. „Jaj nekünk, százszorosan jaj – írta a kolozsvári Korunk 1927 májusi számában – akik csak arra hivatkozhatunk, hogy magyar földön nőttünk fel, magyar levegőt szíttunk, magyar a beszédünk, a magyarságnak adtuk testünket-lelkünket, vérünket, velőnket, verítékünket s mégis, ha magyar voltunkban mellőzés, bántalom ér, nem szabad panaszra kinyitni a szájunkat, mert a kurzus-elmésség ránk olvassa menten: Zsidó, zsidó![13] 1928. május 9-én, perének másodfokú tárgyalásán még lényegretörőbben fogalmazott: „Tíz év óta tudom a vádat: zsidó származású ember nem is lehet magyar, nincs asszimiláció, nincs igazi beolvadás a magyar fajba.”[14] A váddal szemben Hatvany saját magát állította élő cáfolatul: „Itt állok, mint ennek az alaptalan állításnak az élő szobra, amelynek fáj minden tagja, és tiltakozik ez ellen az állítás ellen minden idegszálával.”[15]

20szazadE kijelentések fényében tűnik fel Hatvany Lajos 1917-es cikkének sajátossága. Noha a Huszadik Század körkérdése kifejezetten a magyarországi „zsidókérdésre” vonatkozott, Hatvany válaszában szigorúan az általánosság terén maradt, a német konvertita Hardent idézte, a francia Renanra hivatkozott, kaftánról és frakkról, keresztényekről és zsidókról, „semita” illetve „áriai” fajról beszélt — „magyar”, „magyarság”, e szavak a cikkben el sem hangoztak. Pedig éppen erről volt szó. A perén tett felszólalásaiból, amint ez időben született írásaiból minden kétséget kizáróan kiderül: jóllehet magyartalanságának vádját egy általa megvetett rendszer állította fel, a vád, amely eltagadta tőle a magyarsággal való azonosulásának lelki lehetőségét is, Hatvanyt mélyen érintette. „Nekem csak magyar mondanivalóim vannak”,[16] vallotta egy 1924-es interjúban, s ezzel mindent elmondott. Tekintve fájdalmát, amiért a Horthy-kurzus elvitatta tőle a magyarsághoz való tartozását, nyilvánvaló, hogy amint ideológiailag konzervatívabb értelmiségi elődei az áttérésben, a zsidó felekezettel való hivatalos szakításában Hatvanyt, a Huszadik Századnak adott válaszától mintegy függetlenül, s távol annak ironikus-bölcselkedő hangnemétől, elsősorban az a vágy vezérelte, hogy elősegítse magyarként való elfogadtatását, növelje abbéli esélyeit, hogy a korabeli magyar társadalom elismerje annak, aminek érezte magát — vagyis magyar írónak. Hogy a mindinkább faji antiszemitizmus fellángolása idején áttérő, s főleg: Lukács György kifejezésével élve a „hivatalos Magyarországgal” szembeszegülő Hatvanynak erre esélye sem volt, az, mint mondani szokás, már egy másik történet.


[1] A A Pesti Chevra Kadisa választóképes tagjainak névjegyzéke. H. n. [Bp.], 1914, 16.

[2] Budapest, V. kerületi házassági anyakönyv:http://www.macse.org/matriculae/crmbp/image.aspx?i=84C978

[3] Gerő József szerk.: A királyi könyvek. Az I. Ferenc József és IV. Károly király által 1867-től 1918-ig adományozott nemességek, főnemességek, előnevek és címerek jegyzéke. (1940) Bp., Reprint kiadás, Heraldika Kiadó, 1998, 44, 79-80.

[4] Hatvany-Deutsch Sándor báróEgyenlőség, 1913. febr. 23, 6-7.

[5] Neumann Ede: Hatvany Deutsch Sándor báró. Múlt és Jövő, 3. évf. 1913, 133.

[6] Kilenc hónap börtön után gyomorbajára való tekintettel feltételes szabadságra helyezték.

[7] Belia György: Utószó. In: Hatvany Lajos: Urak és emberek. (1963) Bp., Szépirodalmi Könyvkiadó, 1980, 727-729.; Nagy Sz. Péter: Hatvany Lajos. Bp., Balassi Kiadó, 1993, 65-71, 83-92.

[8] Hatvany Lajos levele. Egyenlőség, 1927. márc. 19, 3. Minden kiemelés az eredetiben.

[9] Ld. Ady Endre: A duk-duk affér. (Új Idők, 1908. november 15.) In: Uő: Összes prózai művei. IX. köt. Sajtó alá rendezte: Vezér Erzsébet. Bp., Akadémiai Kiadó, 1973, 278-280.; Az ügyről: Uo., 522-561.

[10] Hatvany Lajos: Levelei. Válogatta és a szöveget gondozta: Hatvany Lajosné és Rozsics István. Bp., Szépirodalmi Könyvkiadó, 1985, 120.

[11] A zsidókérdés Magyarországon. A Huszadik Század körkérdése. Bp., A Társadalomtudományi Társaság kiadása, 1917, 92-93.

[12] Nagy Sz. Péter: Hatvany Lajos, i. m. 84.

[13] Hatvany Lajos: Egy zsidó-magyar monológja. Korunk, 2. évf. 1927, 5. sz. 330.

[14] Nagy Sz. Péter: Hatvany Lajos, i. m. 88.

[15] Uo.

[16] Hatvany Lajos: Magyar írók száműzetésben (1924). In: Uő: Utak, sorsok, emberek. Bp., Szépirodalmi Könyvkiadó, 1973, 445.