Payday Loans

Keresés

Eugéniusz: Boldog/talan ember – 18.
Az emberi élet minősége/boldogsága magyarán szólva
2016. augusztus 24. szerda, 20:58

EUGÉNIUSZ

A BOLDOG EMBER ABCD

Életminőség-vizsgálódások XXI.

A teljes emberélet magyarán szólva – 18.

A MERENGŐHÖZ
Laurának

Hová merűlt el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd,
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,
Mert egyszer azt csalúton kereséd?
Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerűlhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.
Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;
A látni vágyó napba nem tekint;
Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:
Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.
Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,
Ki életszomját el nem égeté,
Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,
Földön honát csak olyan lelheté.
Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:
Egész világ nem a mi birtokunk;
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.
Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,
Megférhetetlen oly kicsin tanyán;
Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,
Zajától felréműl a szívmagány.
Ha van mihez bizhatnod a jelenben,
Ha van mit érezz, gondolj és szeress,
Maradj az élvvel kínáló közelben,
S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,
A birhatót ne add el álompénzen,
Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:
Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,
Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.
Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;
Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,
Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,
Egész erdő viránya csalja bár.
Maradj közöttünk ifju szemeiddel,
Barátod arcán hozd fel a derűt:
Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,
Ne adj helyette bánatot, könyűt.

1843.

 

*

Te

harcolod ki,

éred el/csinálod meg azt,

amit az ellenséged szeretne elérni

*

Kis

kártyalapod van –

nem tudod, hogy most

éppen ez a mindent vivő adu

*

Okosan

nem engedsz,

szamárként kiszenvedsz

*

Amíg iszik,

mindent rózsaszínben lát –

után meg már csak koromfeketén

*

Gyerek-

mondóka:

„Utánzó majom,

edd meg, amit kinyom!”

*

Régi

sérelmeket

hánytorgat fel –

vagy éppen új ellentéteket szít

*

Miután

megválasztod

a te  „képviselőd”,

ő már csak a Pártjától függ

(leginkább annak vezérétől)

*

Annyira

anglomán vagy,

hogy magyar földön is

az ő szokásaikat követed

(lakás, étkezés, fűtés stb.)

*

Szabad vagy,

hogy a híd alatt aludj

(a negatív szabadságjogok)

*

A

szegényt

egy – száraz - ág

elcsenéséért is meghurcolják –

mára már tilos rőzsét gyűjteni…

(A facipő fája)

*

A

hivatalos

pénzhamisítók

szabadon garázdálkodnak

*

Máról

holnapra

a felét éri a pénzed

(ez már vágtató infláció)

*

Macska-

kaparás –

macskajaj –

macskazene

*

A vasmacska kölyke –

Egyik napról a másikra

a semmittevő, a melóst lenéző

elkényeztetett, kitartott „úri hölgy”

egy szegény nagycsaládba cseppen…

*

Egykedvűen tűrni

bármely sorscsapást – tragédiát

*

Délibábok hőse –

hamis illúziókba ringatod magad

*

Önmegvalósító jós –

aki magának rosszat jósol,

- s erre, vagyis maga ellen fogad -,

s azután buzgón azon munkálkodik,

hogy ez a jövendölés be is váljon…

*

Egy

robotos hangya,

aki még vasárnap se,

de nyáron sem tücsök

*

Ha

megcsíp

egy szúnyog,

fájdalmadban felüvöltesz,

és orvosért, mentőért küldesz…

*

Az ugrál

- szaltó mortale -,

akinek szociális védőhálója van

*

Könnyen

és gyorsan hevül,

és nagyon gyorsan,

vagy csak lassan kihűl

*

Erőltesd –

vagy ne erőltesd?!

Magadra erőltetett nyugalom

*

Szenvedélyes bosszúvágy -

szenvtelenül kiszabott fenyítés

*

Nem volt

teljes élete,

nem élhette meg

a nagypapaság örömeit

*

Templomban,  

istentiszteleten

még soha nem volt,

de gyereke egyházi iskolába jár

*

Soha

nincs együtt,

hogy esze is akarja

és a szív is javallja

*

Mert

magának őrzi, elveszti,

ha megosztaná, gyarapodna

*

Nincs

jó ellenséged,

mely éberré tesz

és edzésben tart,

nem hagy lankadni

*

Egy

gyerek-

sorban tartott népre

ráeresztik az uzsoráshadat

*

Felesleges/

elmaradt ember-

áldozatok a haza oltárán

*

Vak

Vakbuzgó

Parasztvakítás

Vak megszokás

Vak vezet világtalant

Vak tyúk is talál szemet

*

A

gyújtogató egyszer,

a vigyázatlan háromszor gyújtja fel a házat

*

A

lábadozó beteget

hajtják megfeszített robotra

*

A

harag

a rossz tanácsadód

(nem várod ki, míg…)

*

Azt

követeled,

hogy téged itt

és most ő szeressen

*

Te

nem

felelsz semmiért –

minden meg volt írva

*

szándék

és rossz következmény

(nem zárják ki, de nem

Is feltételezik egymást…)

*

Ami

az enyém,

az az enyém –

ami a tied, az közös

*

Idegen

ajkú és szívű

élettárs – jól beválasztott

*

Hatás és visszahatás –

fegyvert fog és általa vész el

*

A

leggyengébb

sportellenfelet,

vitapartnert választod

*

Gyermekként

fenyített felnőtt -

sarokba térdepeltetnek,

nem fogadhatod a barátod,

nem kapsz vacsorát/édességet…

*

Minden ételmaradék – moslék

Össze nem illő dolgok - katyvasz

*

Hármat

kívánhatsz

a jótündértől,

de te nem érzed át

az alkalom egyszeri jelentőségét

*

Nem

számolsz

a szerencse

forgandóságával,

s ha egyszer valami

nagy szerencse ér,

nyeregben vagy…!?

*

*

*

 

Annyira

jólnevelt,

vagy inkább

szemérmes, gátlásos,

aki tüntetően nem akar

élelmesnek látszani:

éhen marad/éhen hal…

*

Hiába  

kínálják meg

egyszer a finomsággal,

nem fogadja el – inkább

megharagszik mindenkire…

*

Vendégeddel úgy bánsz,

mintha ingyen-konyhára jött volna,

pitiznie kell, hogy odalökjél

egy falás kegyelemkenyeret.

*

Fő- és mellék

önbüntetésként

arra kárhoztatod magad,

hogy egy életet azzal élj le,

akitől minden porcikád irtózik

*

Minden nap

felgörgetsz egy

kősziklát a hegyre,

majd tehetetlenül végignézd,

hogy gurul vissza a völgybe!

*

Licit-

verseny

folyik:

ki nyeri el

„A világ

leg-

sajnálatra-

méltóbbja”

fődíját?

*

Beállsz

a többségbe

a védtelen gyereket

gúnyolni testi hibáért,

beszédhibáért, bőrszínért,

vagy a szülei szegénységéért

*

Azért csúfolnak,

amiről a legkevésbé tehetsz:

s te ezért a föld alá bújsz szégyenedben…?

*

Azt

érti

igazmondáson,

és erre igen büszke is:

hogy mindenkinek mindent

szemtől szembe meg kell mondani

*

Mint egy tapintatlan kisgyerek

a szemébe vágod ha bandzsa, ha csúnya stb.

*

Könnyebb

a kutyából szalonnát csinálni,

mint a te fejedből valamit kiverni?

*

Nincsenek

eszméid, csak rögeszméid,

nincsenek elképzeléseid,

csak kényszerképzeteid.

*

Felesküdtél

egy tanra vagy tanítóra -

nem vagy ura, csak szolgája

az izmusoknak, irányzatoknak…

*

Előbb

beengedte lelkébe

a megszállókat,

majd kollaborált,

keresve se találni

már se aktív,

se passzív rezisztenciáját

*

Mintha

barátod

egy színpadon élne

a reflektorfényben,

Te meg a sötét nézőtérről

drukkolsz és kukkolsz

*

Nudistaként

élni a világban –

a viszony aszimmetrikus:

egyedül csak te vagy

testileg-lelkileg teljesen meztelen…

*

Személy-

azonosságod is lopott?

Nemcsak beletanultál,

de belefagytál a szerepedbe?

*

Lépten nyomon

önigazolási kényszerben?

Vagy „kisebbrendűségből”

fakadó bizonyítási kényszerben

*

A közvetett önvád

Akkor is védekezel,

ha senki nem támad, vádol!?

*

Mindenkit

üldözöl és győzködsz -

ordít rólad, hogy még

magadat se tudtad meggyőzni!

*

Kényszer-

zubbonyban

szerelmeskednél,

gúzsba kötve vagy

egy lábon állva táncolnál?

*

Ha

nem

jó lábbal kel fel,

akkor visszafekszik az ágyba,

és ott is marad napestig,

hisz így legalább bajt nem okoz

*

Nem akar

tévedni és hibázni,

ezért nem csinál semmit,

mert csak az nem hibázik,

aki nem dolgozik...

*

Mindent

egyformán

fontosnak tartasz,

nem tudsz fontossági-

időrendi sorrendet felállítani

*

Vagy

bele sem kezd

dolgai intézésébe

vagy egyszerre akar

mindent elvégezni…

*

Aprópénzre

váltod a tehetséged:

cirkuszi fejszámoló-

művészként keresed kenyered

*

Aki

a kockázatos

szobrász pályafutás helyett

önként és dalolva órabérben

széklábakat, fogpiszkálót farigcsál…

*

Annyira

csak egy

dolog érdekel, izgat,

hogy ennek érdekében

még az evést is elhanyagolod

*

Ami

indokolt lehet

egy rendkívüli helyzetben,

te abból mindennapi életformát csinálsz...

*

Amíg

nincs

tökéletes

rend és tisztaság

otthon a lakásban,

addig nem kezd bele

még egy könyv olvasásába sem…

*

A

barátság

ápolására

mindig csak

a maradék időt fordítaná,

ha halaszthatatlan teendői

mellett lenne ilyen szabad ideje

*

A szart

aranynak nevezed,

az aranyból szart csinálsz

*

Mintha

csak egy nap

lenne a világ,

úgy tékozlunk

és élősködünk a jövőn –

utánunk a vízözön?

*

Nem

nevelték

szobatisztaságra,

szégyelli inkontinenciáját

letagadja és bezárkózik

és búnak ereszti fejét

*

Szabad verseny: 

az egyikőtök egy

halas vödörből halászik,

a másik meg egy ócska

pecabottal a viharos tengeren...

*

Csak úgy

hagyod ott

a prüdériád,

hogy beleszaladsz

a trágárság karjaiba


*

 

VÖRÖSMARTY MIHÁLY

ELŐSZÓ     

Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég.
Zöld ág virított a föld ormain.
Munkában élt az ember mint a hangya:
Küzdött a kéz, a szellem működött,
Lángolt a gondos ész, a szív remélt,
S a béke izzadt homlokát törölvén
Meghozni készült a legszebb jutalmat,
Az emberüdvöt, melyért fáradott.
Ünnepre fordúlt a természet, ami
Szép és jeles volt benne, megjelent.

Öröm - s reménytől reszketett a lég,
Megszülni vágyván a szent szózatot,
Mely által a világot mint egy új, egy
Dicsőbb teremtés hangján üdvözölje.
Hallottuk a szót. Mélység és magasság
Viszhangozák azt. S a nagy egyetem
Megszünt forogni egy pillantatig.
Mély csend lön, mint szokott a vész előtt.
A vész kitört. Vérfagylaló keze
Emberfejekkel lapdázott az égre,
Emberszivekben dúltak lábai.
Lélekzetétől meghervadt az élet,
A szellemek világa kialutt,
S az elsötétült égnek arcain
Vad fénnyel a villámok rajzolák le
Az ellenséges istenek haragját.
És folyton-folyvást ordított a vész,
Mint egy veszetté bőszült szörnyeteg.
Amerre járt, irtóztató nyomában
Szétszaggatott népeknek átkai
Sohajtanak fel csonthalmok közől;
És a nyomor gyámoltalan fejét
Elhamvadt várasokra fekteti.
Most tél van és csend és hó és halál.
A föld megőszült;
Nem hajszálanként, mint a boldog ember,
Egyszerre őszült az meg, mint az isten,
Ki megteremtvén a világot, embert,
E félig istent, félig állatot,
Elborzadott a zordon mű felett
És bánatában ősz lett és öreg.

Majd eljön a hajfodrász, a tavasz,
S az agg föld tán vendéghajat veszen,
Virágok bársonyába öltözik.
Üvegszemén a fagy fölengedend,
S illattal elkendőzött arcain
Jókedvet és ifjuságot hazud:
Kérdjétek akkor ezt a vén kacért,
Hová tevé boldogtalan fiait?

 

Baracska, 1850-1851 telén, télutóján