Payday Loans

Keresés

A legújabb

Népballada PDF  Array Nyomtatás Array  E-mail
Verbális műfaj - tartalom és forma
2016. augusztus 13. szombat, 07:08
Előző fejezet Következő fejezet

Népköltészet

TÓTH FERENC

Népballada

A népköltészet legnépszerűbb és legvonzóbb területe a népballada. Kriza János a Székelyföldön fedezte föl, mennyi régi kincs hever senkitől sem figyelve. Legnagyobb szenvedélyének a népköltészet gyűjtését tekintette, ezen belül a népballadáét. Arany János a nemzeti eszme tekintetében is érdeklődött utánuk, az elveszett magyar hőseposz nyomát remélte megtalálni a népballadában. Kemény Zsigmond egyik balladánkat örökbecsű irodalmi alkotásnak ítélte: „Ez az a hang – írta –, amiért odaadnám minden regényemet.”

A Kisfaludy Társaság titkára, Greguss Ágost pályázatának jelmondatában a balladát így határozta meg: „Tragédia dalban elbeszélve.” Mivel ez kirekesztette a vígballadák körét, a lakonikus meghatározás később módosult: „dráma dalban elbeszélve”. A nemzetközi szakirodalom és balladakincs ismeretében Vargyas Lajos már szabatosabban fogalmazott: „A ballada rövid elbeszélő költemény, amely az eseményeket kihagyásokkal adja elő, csak a megértéshez legszükségesebb mozzanatokat mondja el lehetőleg párbeszédben, drámai formában és többnyire egyetlen, döntő jelenetre sűrítve.”177 Véleménye szerint a magyar ballada visszavezethető a hősénekekre.178

A szegedi táj hervadhatatlan érdemű folklórgyűjtője, Kálmán Lajos fölfödözte és megmentette az Alföld gazdag népballadakincsét. „Elhitettük magunkkal – írta –, hogy  csak Erdély bércei közt találhatók arisztokratikus színű balladák, miből kiindulva azután annyira mentünk, hogy ha Alföldünkről lejegyzett ilyféle balladát olvastunk, ráfogtuk, hogy a székelyektől került hozzánk; panaszkodtunk, hogy mi szegények, nagyon szegények vagyunk balladaneműekben, szegénységünk okát is fürkésztük, s oda jutottunk, hogy azért nincsenek szép számú balladáink, mert a balladák hazája a hegyes vidék. Összegyűjtött adataim egészen másról győznek meg engemet, arról: hogy elkéstünk a gyűjtéssel. Erdély székelyei helyzetüknél fogva mindig szívósan ragaszkodtak őseiktől öröklött hagyományaikhoz. A nemzetiség kérdése, a vetélkedés náluk végképpen nem alakult ki soha, székely, szász, oláh egyaránt becsülte, őrzötte kincseit. A hagyományokhoz való ragaszkodásának köszönheti Szeged népe is, hogy népköltésében több, kiváló becsű adat van, hogy némelyiket nem töredékben bírja, mint a székely, hogy itt is vannak arisztokrata színű s régi korból eredő balladák.”179Az a nézet terjedt el, hogy a székelyek őrzik hagyományukat, az Alföldön „derűre-borúra” újak, új típusúak keletkeznek. Kálmány szerint régibb típusú és hosszabb terjedelmű népballadákból azért van kevesebb az Alföldön, mivel itt később kezdték lejegyezni.

Gragger Róbert vitatta Kálmány nézetét. Szerinte a török dúlta Alföld népessége hagyományőrzésre alkalmatlanná vált, ismét a székelységtől kapta vissza történeti balladáit.180 A török hódoltság alatt valóban elnéptelenedett az Alföld, de Szeged népességének folytonossága nem szakadt meg, megőrizték középkori hagyományaikat is. Bálint Sándor úgy látta: „Kétségtelen, hogy a Székelyföld és Moldva ballada kincse mellett Szeged a legjelentősebb, archaikus balladaőrző magyar tájunk, amely kitörölhetetlen képét őrzi a középkor és török világ balladai párlatának, hagyatékának. Ennek az őrizetnek föltétele volt a még középkorba visszanyúló, hódoltságot átélő töretlen tudati folytonosság és azonosság.”181 Lakosságának 18. századi bánsági és más alföldi kirajzásakor vitték magukkal népéletük hagyományvilágát is. Bálint Sándor szerint: „Ez a török idők nagy emberi próbatételein érlelődő költészet leginkább Temes-közbe, Bánátba rajzott, elszigetelődött népünk körében maradt fönn. Kivándorlása a XVIII. század második felében kezdődött, amikor magával vitte és nemzedékeken át konzerválta az akkori Város [Szeged] költészeti hagyományait, az időbeli közelség miatt {572} még eleven török tematikát is. Erről számos archaikus nyelvi kövület is tanúskodik. A balladák zord atmoszférája egyébként az ő kemény, telepes sorsának szorongásait is annyira példázta.”182

Csanád megye balladakincse is középkori és újabb keletkezésű balladákra osztható. Az utóbbihoz tartoznak a betyárballadák és a gyilkosságokról szólnak. A törökdúlás ellenére a középkoriakban vidékünk is gazdag. Balladagyűjtőinknek nem állt módjában a dallamok lejegyzése. Kálmány Lajos kizárólag A szeretet próbája (Áspis kígyó) dallamát közölte.183

A csanádi táj balladáit Vargyas Lajos témakör szerinti osztályozásában mutatjuk be.184

BEFALAZOTT FELESÉG. Ősi közép-európai hagyomány szerint építéskor a Föld megbolygatott szellemét építőáldozattal lehet kiengesztelni. Ez történhet az élőlény befalazásával vagy az elégett hamvak mészhabarcsba keverésével. Hazánkban nemcsak Székelyföldön, de az Alföldön is ismert hiedelem volt. A Kisiratosról közölt változat – Bálint Sándor szerint – iskolai könyvből folklorizálódott.185

Kőműves Kelemenné

Tizenkét kőműves összetalálkozék,

Hogy magas Déva várát is felépítenék

Egy véka aranyért, két véka ezüstért,

De csakis aranyért, nem pedig rossz rézért.

Hozzá is fognak ők magas Déva várhoz,

Mit délelőtt raknak, estére elkárhoz.

Mit délután raknak, éjjelre leomlik,

Mit este felraknak, reggelre megbomlik.

Meg is tanakodja tizenkét kőműves,

Ezen segíteni miként lehetséges?

– Az asszonyt megfogjuk, tűzzel megégetjük,

Szép fehér hamvát a mész közé keverjük.

Amék felesége legelébb idejön,

Haj, aztat megfogjuk, áldozat az lögyön.

– Istenem, Jézusom, adj egy sötét erdőt,

Asszony-feleségem elé adj ködfelhőt.

Azt is adott Isten, mégsem tért ő vissza,

Hogy nem tért ő vissza, a levét megissza.

– Jó napot, jó napot, Kőműves Kelemen.

– Hozott Isten téged, asszony-feleségem.

– Eljöttem tehozzád látogatásodra.

– Eljöttél énhozzám a magad bajodra.

Ezzel azt megfogták, a nyakát elvágták,

Tűzzel megégették, a mész közé hányták. {573}

Föl is építették magos Déva várát,

Meg is kapták érte annak a nagy árát.

Most pedig Kőműves Kelemen ment haza,

Ahogy hazaére, elébe áll fia.

– Apám, édesapám, hol maradt az anyám?

– Elmaradt messzire, de hazajön talán.

Eljött az este, de mégsem jött ő haza,

Másnap ezért épp úgy elébe áll fia.

– Menj el, fiam, menj el magos Déva várra,

Ott van a te anyád, kőfalba van zárva.

El is ment a fiú, háromszor kiálta:

– Anyám, édesanyám, hallgasson fiára!

– A nagy kőfal szorít, nem szólhatok, fiam.

A nagy kőfal miatt nem hallik a szavam.

Szíve ott meghasadt, a föld is alatta.

Kőműves Kelemen fia belehulla.

 

Kisiratos186

HÁROM ÁRVA. Európa-szerte ismert balladatípus a középkori legendák világát idézi. Hazánk egész területén ismerték. Hozzánk a francia fogalmazások állnak legközelebb. Kálmány Lajos Kövegyről három változatot is lejegyzett.

Három árva. I.

Elment, elment  három árva

A temető kapujára,

Édes anyjának sírjára,

Ott állott a Szűz Mária:

– Netök ez a három vessző,

Csapjátok meg a temetőt!

Az édes anyátok sírját,

Az édes anyátok sírját!

– Kelj fel édes anyánk, kelj fel,

Elrongyolódott a gyászruhánk,

Fűsülgess meg a fejünköt

Va’rogasd meg a ruhánkot!

– Nem kelhetek,  én fijaim,

Kihullottak a csontjaim,

Szakadoznak az inaim,

Apadoznak a szemeim.

Van tinektek mostohátok,

Aki gondot visel rátok.

A mostoha csak mostoha,

Nem oly, mind az édesanya:

Vas fűsűje, vas ötettje,

Vas türülköző kendője,

Amikor a’ münket fűsül,

Sarkunkon foly a piros vér!

Felkelt az ő édes anyjuk,

Felkelt, kigyütt a sírpartra,

Megvarrta a ruhájukat,

Megfűsülte fejököt.

– Most, fiaim, haza mentek,

Kérdezi a mustohátok:

Ki fűsülte fejetököt,

Ki var’ta meg ruhátokot?

– Szomszédasszony: a jó asszony,

Az fűsülte a fejünköt,

Az var’ta meg ruháinkot

Az mosta ki ruhájinkot.

{574}

Oda ment a mustoha, veszeködött, hogy mért fűsülte meg a fejököt? Mikor másodszor kimentek, akkor a körösztanjukat monták, hogy a’ varrta meg a ruhájukot. Harmadszor mikor kimentek, azt mondta az édesanyjuk, hogy fiaim, ha hazamentek, többet ide ne gyüjjetek, mert a Boldogságos Szűz Mária engedte, hogy háromszor felkelhetek, de többé nem szabad! A mustohátoknak meg mondjátok, hogy édesanyánk fűsülte meg a fejönköt, varrta meg a ruhánkat. Kiment a mostoha a temetőbe, veszeködött a holttal, hogy mért fűsülte meg őköt? Egyszer ezért csak eltűnt. Egy mustoha volt jó, azt is elvitte az Ördög.

 

Kövegy187

Három árva. II.

A temető kapujában

Ot’ sírdogál három árva,

– Kelj fel, kelj fel édesanyám,

Mert lerongyosult a ruhám.

– Én innen fel nem kelhetek,

Mert mélyen letemettetek;

Van tinéktek mustohátok,

Aki gondot visel rátok.

Megfésüli hajatokat,

Vér veri sarkatokat,

Tisztát is ad maj reátok,

Kékkel virágzik rajtatok.

Beviszi az üres tálat:

Nyeld el,  árva,  az éhnyálat!

Beviszi az üres korsót:

Nyeld el árva az utolsót!

 

Kövegy188

 

Az árva189

Sír egy árva kint a temetőben,

Térdepelvén, zokog keservében,

Jaj szavakkal sírva kiáltozza:

Meghalt neki mán az édesanyja.

Imádkozik és újra feljajdul,

Sűrű könnye anyja sírjára hull:

– Kelj fel, kelj fel kedves édesanyám:

Mer nekem leronygyollott a ruhám!

A fínyes nap már nyugovóra száll,

A kis árva mégis ott sírdogál,

Imádkozik éppen éfél tájba,

Szűz Mária leszállott hozzája.

Hozott neki mennyei virágot,

Így szólt: Lányom, ne sirasd anyádot,

Van mennyekben neked édesanyád:

Szüz Márija, ki gondot visel rád.

– Tudom, mennybe leszel édesanyám:

Szűz Mária, ki gondot visel rám;

De földön nincs, ki gondot visel rám, {575}

Ki megvarrja leronygyollott ruhám.

Ne sírj, lányom, leszek édesanyád,

Földön is má’ gondot viselek rád!

Éppen olyan mustoha a világ,

Vagy eltaszít, vagy pedig arcra vág.

 

Kövegy

 

A SZERETET PRÓBÁJA. A ballada tárgya nemzetközi, de Vargyas Lajos szerint a szegedi nagytájról gyűjtött változatok – így az itt közölt dombegyházi – sem a nyugati, sem a keleti szövegekkel nem egyeztethetők.190 A külföldi változatok részletezőbbek. A derűs befejezés (zacskó arany) újabb keletű.191 Szövegét a népzenei fejezetben közöljük.

A SZÉGYENBE ESETT LÁNY. A hazánkban elterjedt ballada némely mozzanata Ibériai-félszigeti, Rajna-vidéki, angol, spanyol, olasz balladákban fordul elő. Vargyas Lajos képtelenségnek tartja, hogy ennyi helyről juthatott el hozzánk. Szerinte egyetlen elveszett francia ballada lehetett valamennyinek a forrása.192

Katica

– Katica, Katica,

Szegvári Katica!

Varratok én neked

Kerekaljú szoknyát,

Magas sarkú csizmát.

– Mi dolog az, lányom,

Szegvári Katica:

Elől rövidedik

Hátul hosszabbodik?

– Anyám, édesanyám,

Kedves szülő dajkám!

Szabó nem jól szabta,

Varró nem jól varrta,

Olló nem jól nyírta,

A tű nem jól szúrta,

Cérna nem jól fogta.

– Szabó is jól szabta,

Varró is jól varrta,

Olló is jól nyírta,

A tű is jól szúrta,

Cérna is jól fogta;

Mi dolog ez lányom,

Szegvári Katica?

– Anyám, édesanyám,

Kedves szülő dajkám!

Mit félem, tagadom,

Csak meg kell mondanom:

Virágos kiskertben,

Almafa tövében

Estem szerelembe;

Ármádi Jánostól

Estem én teherbe!

– Hóhérok, hóhérok,

Gyulai hóhérok!

Vigyétek a lányom

Az akasztófára,

A siralomházba!

– Gólyám, édes gólyám!

Vigyél egy levelet

Ármádi Jánosnak,

Az én szeretőmnek!

Ha sétálva látod:

Ha éve találod:

Tedd a tányérjába;

Ha alva találod!

Tedd a vánkosára!

Sétál az úr, sétál

Maga szobájában,

Majd meghasad szíve

A bús bánatjában:

– Szakácsom, szakácsom,

Ne főzzél már nekem;

Főzzél már magadnak, {576}

Meg a kocsisomnak!

– Kocsisom, kocsisom,

Fogd be a hat lovat

Az üveghintóba,

Az ezüst szerszámba,

Meg az üveghintó!

Fekete bíborba!

Kocsisom, kocsisom,

Hajts, édes kocsisom!

Mert én már nem látok

A bús bánatomban!

Mire odaértek,

Megdöglött már két ló.

– Jó estét, jó estét,

Édes öreganyám!

Hol van a kend lánya,

Az én piros babám,

Szegvári Katica?

– Virágos kiskertben

Almafa tövében

Baba dunnát varrja!

– Jó reggelt, jó reggelt,

Édes öregatyám!

Micsoda sok nép az

Ott a város alján?

– Ott vesztenek egy lányt:

Szegvári Katicát!

Kocsisom, kocsisom

Hajts, édes kocsisom!

Tied lesz a négy ló

Mire odaértek,

Megdöglött még két ló.

Kocsisom, kocsisom,

Hajts, édes kocsisom!

Tied lesz a két ló,

Meg az üveghintó!

Akkor odaértek.

Akkor vágták el a

Nyakát babájának,

Piros babájának.

–Vérem a véreddel

Egy patakot mosson,

Testem a testeddel

Egy sírban nyugodjon,

Lelkem a lelkeddel

Egy Istent imádjon!

Akkor leszállt a hintójából, földbe üté kardját és beledőlt.

 

Magyarbánhegyes193

 

A  HALÁLRA TÁNCOLTATOTT LÁNY. Országszerte ismert, máig egyik legnépszerűbb ballada.194 A bíró lányát nem adják oda az egyszerű kérőnek, néhány változatban ki is gúnyolják piszkos ruhájáért. A lány büntetése a halálra táncoltatás. Ezekben a balladákban a szegény vesz elégtételt a gazdagon. A ballada egyik alaptípusában a visszautasított legény maga az ördög.

Földvári János lakodalma

– Jó napot, jó napot,

Gazdag bíró néném!

Adja ide lányát,

Földvári Jánosnak!

– A lányom nem adom,

Táncolni od’adom.

– Kű’gye ki hát ide,

Hagy beszélünk véle!

– Mönj ki, lányom, mönj ki!

Legényök hívnak ki.

– Nem mék, anyám, nem mék,

Nem jó lösz belőle;

Földvári Jánosnak

Lakodalmát lakják.

– Húzd föl a lábodra

Bársony selyöm cipőd, {577}

Hagy hasítsa szívit

Földvári Jánosnak;

Vödd föl te magadra

Ég szín’ selyöm ruhád,

Hagy hasítsa szívit

Földvári Jánosnak!

Húzd föl az ujjadra

Tíz pár arany gyűrűd,

Hagy hasítsa szívit

Földvári Jánosnak;

Hogy hagy rágja szivit

Földvári Jánosnak,

Hogy ha majd möglátja!

…Húzd rá, cigány, húzd rá,

Rö’geltül délig,

Déltül megint estig,

Estétül éj’félig,

É’féltül rö’gelig,

Rö’geltül mög délig,

Déltül megint estig,

Estétül é’félig,

É’féltül rö’gelig.

Eres’z, kutya, eres’z,

Mer mindjárt möghalok,

Százfelé szakadok!

. . . . .  . . . . .

Nyis’ ki, anyám, nyis’ ki

Zö’d erdős kapudat;

Hagy tegyem be rajta

Fáradt tagjajimat.

Átkozott az atya,

Szá’szorta az anya,

Ki az ű leányát

Táncra elajá’lja!

 

Csanádapáca 195

 

Sallári Kis Kata

– Gyere velem táncolni,

Sallári Kis Kata!

– Nem megyek én veled,

Csomótáni Tamás;

Mert szennyes a ruhád,

Piszkos leszek tőled!

– Gyere velem táncolni,

Sallári Kis Kata!

– Nem megyek én veled,

Csomótáni Tamás;

Mert szennyes a ruhád

Piszkos leszek tőled!

– Gyere velem táncolni,

Sallári Kis Kata!

– Nem megyek én veled,

Csomótáni Tamás;

Mert szennyes a ruhád,

Piszkos leszek tőled!

– Most már, cigány, húzd rá

Csorda kihajtásig,

Csorda kihajtásig,

Bornyú bocsájtásig!

– Eressz el, eressz el

Csomótáni Tamás!

Most kezedben vagyok,

Itt mindjárt meghalok!

– Húzd rá, cigány, húzd rá

Csorda kihajtásig,

Csorda kihajtásig,

Bornyú bocsájtásig!

– Eressz el, eressz el,

Csomótáni Tamás!

Most kezedben vagyok,

Itt mindjárt meghalok!

– Húzd rá, czigány, húzd rá

Csorda kihajtásig,

Csorda kihajtásig

Bornyú bocsájtásig!

– Eressz el, eressz el,

Csomótáni Tamás!

Most kezedben vagyok,

Itt mindjárt meghalok:

Mert a piros csizmám

Tele aludt vérrel!

– Nyisd ki, anyám, nyisd ki

Zöldelő kapudat;

Vesd meg, anyám, vesd meg

A kedves ágyamat; {578}

Húzd le, anyám, húzd le

A piros csizmámat;

Mert már itthon vagyok,

Most mindjárt meghalok!

Keresd ki, keresd ki,

A haló ruhámat:

Mert már itthon vagyok,

Most mindjárt meghalok!

Anyám, édesanyám,

Kinek harangoznak?

Fiam, édes fiam,

Isten szegényének!

– Anyám, édesanyám,

Kinek harangoznak?

Kinek húzzák  azt a

Szép, hármas harangot?

– Fiam, édes fiam,

Majd is megmondom már:

Sallári Katának,

A bíró lányának!

 

Magyarbánhegyes196

 

ELADOTT LEÁNY

Piros szép Örzsébet

– Gyere be, gyere be,

Piros szép Istvánné!

Ad’ nékem a lányod

Egy pár i’ce boré’,

Egy szép köszönté’sé!

Haza mén a lánya:

– Lányom, éldes lányom,

Piros szép Örzsébet

Eladtalak mán én

Egy pár i’ce boré’,

Egy szép köszöntésé’

Piros szép Pistának!

– Átkozott az apa,

Átkozott az anya,

Ki a maga lányát

Látatlan’ eladja!

Istenem, Istenem,

Ha’lgasd meg kérésem:

Mikor értem jönnek

Hideg borzongas’on,

Ha hintóba tesznek

Halál hideg leljen,

Fele útra visznek

Ki is terítsenek!

– Lányom, éldes lányom,

Piros szép Örzsébet!

Á’j fel kő padodra,

Néz’ ki udvarodra!

Mit látol odaki’?

– Nem látok egyebet:

Amoda jön me’szi

Egy fekete sereg!

– Érted utast jönnek!

– Másodszor is mondom:

Piros szép Örzsébet!

Á’j fel kő padodra,

Néz’ ki udvarodra,

Mit látol oda ki’?

– Nem látok egyebet:

Amoda jön me’szi

Egy fekete sereg!

– Érted utast jönnek!

Harmadszor is mondom:

Piros szép Örzsébet!

Á’j fel kő padodra,

Néz’ ki udvarodra,

Mit látol oda ki?

– Nem látok egyebet:

Amoda jön me’szi

Három üveghintó,

Meg egy ezüs’ lászló!

– Lányom, éldes lányom,

Piros szép Örzsébet

Érted utast jönnek!

– Istenem, Istenem!

Hal’gasd meg kérésem:

Mikor értem jönnek,

A hideg së’ borzoga’son; {579}

Ha hintóba tesznek:

Halál hideg së’ leljen;

Ha fele útra visznek,

Ki së terítsenek!

El is jöttek érte,

Hideg borzogatta;

Hintóba is tették,

Halál hideg lelte;

Fele útra vitték,

Ki is terítették.

– Á’lj meg, mi kocsisunk!

Hátra hanyatlik már

A mi menya’szonyunk!

 

Másodszor is mondja:

– Hátra hanyatlik már

A mi menya’szonyunk!

Harmadszor is mondja:

– Á’lj meg, mi kocsisunk,

Hátra hanyatlott már

A mi menya’szonyunk!

Fog’ ki legjob’ lovat,

Ü’j fel a hátára,

Eridj az anyához,

Mondd meg az atyának:

Hogy ne úgy gyűjönek,

Mint lakodalomba;

Hanem úgy jő’jenek,

Mint siralomházba,

El is vitték haza.

– Istenem, Istenem!

Egyszer láttam volna:

Lábadnak ugrását,

Szemed pi’lantását,

Szád mosolygását!

– Fiam, édes fiam!

Csináltatol-e hát

Diószín’ koporsót?

– Csináltatok, szülém,

Márványkű koporsót!

– Fiam, éldes fiam!

Csináltatol-e hát

Márvány kű keresztet?

– Csináltatok, szülém,

Gyémántból keresztet!

– Fiam, éldes fiam!

Kivereted-e hát

Apró fejű gom’bal?

– Kiveretem, szülém.

Arany fejű gom’bal!

– Fiam, éldes fiam!

Meghúzatod-e hát

A falu harangját?

– Meghúzatom, szülém,

A vármegye harangját!

– Behúzatod-e hát

Fekete fátyollal?

– Behúzatom, szülém,

Ezüs’ színű fátyol’al!

– Megsiratod-e hát

Ahun senki se lát?

– Megsiratom, éldes szülém,

Ahun száz ember lát!

– Fiam, édes fiam,

Kikíséred-e hát

A kapud sarkáig?

– Kikísérem, éldes szülém,

Temető sarkáig.

 

Magyarbánhegyes197

 

A HŰTLEN FELESÉG. Az új típusú balladák közé tartozik. Az angol eredetű szöveget F. W. Meyere lefordította németre, és 1790-ben kinyomtatták. A ponyván terjesztett ballada nagy sikert aratott, a nép ajkán, hagyományos módon terjedt. Németországból eljutott Skandináviába és Magyarországra. Némely változatokban a magyar szöveg és a dallam összehasonlítás nélkül is elárulja idegen eredetét.198 A kisiratosi gyűjtés már jó kedélyű, tréfás változat. A lehetetlen feleletekkel fölültetett férj teszi örökbecsű vígballadává. {580}

A megcsalt férj

– Édes-kedves feleségem!

– Mi baj, angyalom?

– Mit keres itt a zsebóra

Az asztalomon?

Néz az asszony ide-oda.

– Hol van itt a zsebóra?

Vöröshagyma, kedves párom,

Most tettem oda.

– Édes-kedves feleségem!

– Mi baj, angyalom?

– Mit keres itt ez a pipa

Az asztalomon?

Néz az asszony ide-oda.

– Hol van itten a pipa?

Leveskanál, kedves párom,

Most tettem oda.

– Édes-kedves feleségem!

– Mi baj, angyalom?

– Mit keres itt ez a csizma

Az én ágyamon?

Néz az asszony ide-oda.

– Hol van itten a csizma?

A kis kutyám, kedves párom,

Most feküdt oda.

– Édes-kedves feleségem!

– Mi baj, angyalom?

– Még ma este bál lesz nálunk,

Ha én akarom.

Néz az asszony jobbra-balra.

– Hol lesz itt az a bál?

– Ázott kötél a sarokban,

Az is terád vár!

 

Kisiratos199

 

A GYERMEKÉT ELHAGYÓ MENYECSKE. A Bán Kata címen ismert ballada – Kálmány Lajos apátfalvi gyűjtése – egyedülálló kincs, változatai az erdélyi és moldvai hagyományban maradtak fönn. Két dunántúli helységből prózai töredékei ismertek. E szerint Bán Évát (!) fiával összebéklyózva hajtotta el a janicsár, de megszöktek. Otthon – a töröktől való félelmében – a padláson bújt meg. A Bács–Bodrog vármegyei Gombos faluból 1971-ben előkerült a ballada értelmetlenségig szétzilált változata.200 A csalogatás és a „fejbenkeresés” az Elcsalt menyecske (Molnár Anna) balladatípusában is előforduló motívum. Gyönyörű Bán Kata szökését hiedelem motívumok segítik elő.

Bán Kata

– Gyere csak, gyere csak Gyönyörű Bán Kata

A mi országunkra: szép Törökországra!

– Nem mék én, nem mék én, Fekete Rácz Pétör:

Mert van néköm fiam, kis, futosó fiam,

Karon ülő lányom, kedves, hitös párom!

– Ne gondolj te vele!

Gyere csak, gyere csak Gyönyörű Bán Kata, {581}

A mi országunkra: szép Törökországra!

Kutya se úgy ugat szép Törökországon,

Mint Magyarországon!

– Nem mék én, nem mék én Fekete Rácz Pétör;

Mer van néköm fiam, kis, futosó fiam,

Karon ülő lányom, kedves, hitös párom!

– Gyere csak, gyere csak Gyönyörű Bán Kata,

A mi országunkra: szép Törökországra!

Kétszáz ezüst pénzér, hatvanhat tallérér,

Háromszáz aranyér!

(Ekkó mán emönt vele.)

Elérték az erdőt, ott hagyta fiát,

Kis futosó fiát, karonülő lányát.

– Jegönyefa alatt itt hallak titöket.

Mikor a madarak szárnyakkal csattognak,

Csak azt gondoljátok,

Hogy édösanyátok beszél tehozzátok!

Mikor eső esik, csak azt gondoljátok,

Hogy én fürösztgetlek, az édösanyátok!

(Föltötte űket a fára, elmönt.)

Sasok vágják szívit, hollók szödik szömit,

Szögény, ártatlan lélöknek hasítja bús szívit.

Möntek, möndögéltek, azután leültek,

Fejibe keresött Kata a töröknek.

– Mi dolog, mi dolog, Gyönyörű Bán Kata:

Se eső nem esik, sem föjhő nem látszik,

Mégis az én fejem csupa csavaró víz?

Most kereködött itt egy fekete fölhő,

Abbú csöpörödött ennyihány szöm eső.

(Főlnézött, oszt látta, hogy egy madár éteti a fiát, azért sírt.)

– Induljunk, induljunk, Gyönyörű Bán Kata,

Induljunk, induljunk, mer mán este lösz ránk!

Ahogy odaértek török lakására,

Hogy pihenést vöttek török szobájába,

Fekete Rácz Pétör, mindgyá csak azt mondja:

– Főzzél mán, főzzél mán, Gyönyörű Bán Kata!

Gyönyörű Bán Kata kimönt a konyhára,

A nyálát leköpte konyha közepire:

– Most édös kis nyálom, ha mondja a török:

Főzzél mán, főzzél mán, Gyönyörű Bán Kata!

Csak azt feleld neki: mingyá készen lösz mán!

– Tálalj mán, tálalj mán, Gyönyörű Bán Kata!

– Mingyá tálalok mán, Fekete Rácz Pétör!

– Tálalj mán, tálalj mán, Gyönyörű Bán Kata!

– Mingyá tálalok mán, Fekete Rácz Pétör!

– Tálalj mán, tálalj mán, Gyönyörű Bán Kata!

– Mingyá tálalok mán, Fekete Rácz Pétör!

Nem győzte mán várni Fekete Rácz Pétör,

Kimönt a konyhára,

Sehun se találta Gyönyörű Bán Katát;

Gyönyörű Bán Kata útnak vötte magát.

Mingyá fönyergölte Fekete Rácz Pétör

Legjobb paripáját;

Erdőrűl erdőre rugtatott nyomába;

De mög nem tanálta.

Vissza is rugtatott Fekete Rácz Pétör.

(Gyönyörű Bán Kata, amikor odaért ahhon az erdőhön, ahun a kisdedöktű elváltak, nem tanált sëmmit së, csak a csontokat; vitt belüle haza, anyja lakására.)

– Nyisd ki, anyám, nyisd ki a zárós ajtódat!

Én vagyok a lányod, a te Kata lányod!”

– Mönj el sátán, mönj el, ne késértgess engöm

Nincs énnéköm lányom! {582}

Kilenc hete elmúlt, tizedikre fordul:

Múta a halászok hálóval keresik,

Sehogy se találik!

– Nyisd ki, anyám, nyisd ki a zárós ajtódat!

Én vagyok a lányod, a te Kata lányod!

– Mönj el sátán, mönj el, né késérgess engöm,

Nincs énnéköm lányom!

Kilenc hete elmúlt, tizedikre fordul:

Múta a halászok hálóval keresik,

Sehogy se tanálik!

– Nyisd ki, anyám, nyisd ki a zárós ajtódat,

Mer, ha ki nem nyitod: a szívem möghasad!

– Nem nyitom, nem nyitom, nincs énnéköm lányom,

Kilenc hete elmúlt, tizedikre fordul:

Múta a halászok hálóval keresik,

Sehogy se találik!

(Mikor kinyitotta az ajtaját az édösanyja, ott feküdt Bán Kata, arcra borult a kisgyerök csontja mellett.)

 

Apátfalva201

 

BETYÁRBALLADÁK. Erdélyi János is fölfedezte: a szegény, elnyomott nép a betyárballadák hőseiben a maga hőseit, a szegények oltalmazóját, az urak regulázóját látta. Ezek az új típusú balladák a betyárok életéről, elfogatásukról, halálukról szóló epikus énekek. Bogár Imrét 23 éves korában, 1862-ben akasztották föl. A szegedi lap szerint: „leventei termettel, majdnem gyermeteg ifjúsággal deli szépség – és az Isten képmását viselő arcvonásokkal” volt megtalálva.202 Egy 1881-ben közzétett ponyvafüzetben – félnépi alkotásokkal együtt – szerepelt a ballada is. Így vált országosan ismertté.203

Bogár Imre204

Zavaros a Tisza,

Nem akar apadni,

Az a híres Bogár Imre

Átal akar menni.

Átal akar menni,

Csikót akar lopni,

Kecskeméti nagy vásáron

Pízt akar csinálni.

– Kocsmárosné, hallja!

Száz icce bort adna,

Megkínálnám a vármegyét,

Hogy ne lennék rabja.

Huncut a vármegye,

Nem iszik belőle,

Mert a szegény Bogár Imre

Most van a kezébe.

Nézz ki, Marcsa, nézz ki

Ablakod firhangján!

Most kísérik Bogár Imrét

Aranyszín paripán.

Arany a zablája,

Ezüst a kantárja,

Az a híres Duli Marcsa

Mán hiába várja. {583}

Harangoznak délre,

Féltizenkettőre,

Most kísérik Bogár Imrét

A vesztőhelyére.

Harangoznak délre,

Féltizenkettőre,

Hóhér mondja: – Bogár Imre,

Álljál fel a székre.

Kiapadt a Tisza,

Csak a sara maradt,

Meghalt szegény Bogár Imre,

Csak a híre maradt.

 

Marsi Pista betyárt Makón az Akasztófa-dombnál akasztották föl, azóta Marsi-halom a neve.205 A róla szóló ballada 3–4. versszaka Petőfi egyik versének folklorizációja.

Marsi nótája

Makó és Vásárhely egymással határos,

Marsi és a Hernyák egymással barátok,

Szépen fölnyergelik szürkét mög a derest,

Az nömös vármögye – pajtás! – minket keres.

Repülj lovam, repülj idegön határra,

Hogy sohase jussak Gyulának várába!

Nem repült a lovam idegön határra,

Bele is jutottam Gyulának várába.

*

Fürdik a holdvilág az éj tengeribe,

Bujdosik a betyár rengeteg erdőbe,

Fokosa nyelire támaszkodva mondja:

Hogy adtam fejemet borzalmas dologra?!

A jó apám, anyám sokat kért a jóra,

De én mint rossz fiú nem hajtottam szóra;

Elhagytam városom, bujdosóvá lettem,

Egy rablóbandának fő cinkusa lettem.

*

Sír az édösanyám, sirat, hogy rab vagyok,

Gyulai börtönnek hogy lakosa vagyok.

Ne sírj édösanyám! így köll ennek lönni:

Minden jó családban köll egy rossznak lönni.

Gyulai börtönbe van egy árva legény,

Kilenc esztendeje mióta rab szegény.

Kinek kezin-lábán rajta van a bilincs, {584}

Szabadságot kérne – hej! – de magának sincs.

Ne csudálkozzatok, hogy én sárga vagyok,

Kilenc esztendeje mióta rab vagyok,

Rab vagyok, rab vagyok, szabadulást várok,

A jó Isten tudja: mikor szabadulok.

Sasmadár szállott föl a gyulai várra

Sok szegény legénynek szabadulására;

Rab vagyok, rab vagyok, szabadulást várok,

A jó Isten tudja: mikor szabadulok.

 

Makó206

 

SIRATÓ BALLADÁK. A sirató balladák némileg rokonok a betyárballadákkal. Ezek is gyilkossággal és a vásári ponyvával függnek össze. A borzalmas gyilkosságokat ponyván kiadó verselő szövegei részben a szájhagyományra épültek, részben pedig hatottak is arra.

Bagi András207

Fölszállott a páva

Vármegye házára,

Látod, Bagi András

Most esett rabságba:

Se’ nem a gulyáé’;

Se’ nem az ököré’;

Hanem Sinka Pista

Fejbe csapásáé’.

Mán Bagi Andrásnak

Minek a bokréta?

Mikó’ mán ő is csak egy szál,

Egy szál levendula.

Egy szál levendula,

Két szál tubarózsa,

Mer’ Sinka Pistának

Ő volt a gyilkosa.

Egyszer ütött oda,

Véres lett fokosa,

Má’szor ütött oda,

Elállott a szava.

Pátfalvi temető

Balra van bevetve,

Szegény Sinka Pista

Oda van temetve.

Mán Sinka Pistának

Húzzák a harangot,

De Bagi Andrásnak

Csörgetik a láncot.

 

Apátfalva

 

 

Török Zsuzsi

Vásárhelyi szélös utcán mi történt:

Gazdag doktort a pé’ziért mögölték,

Gazdag doktort viszik a temetőbe,

Török Zsuzsit a szögedi tömlöcbe.

Török Zsuzsi azt üzente a’nyának:

Fehér párnát kü’djön feje a’jának;

De az a’nya azt üzente vissza:

– Édös lányom, kűbül a fejed alja.

Jaj de szélös a szögedi nagy utca,

Török Zsuzsi végig-végig siratja,

Kö’nyes szömmel siratga’tja hazáját,

Kire hagyja neveletlen árváját?

– Vékony haja van a vörös hajmának,

Mé’ nincs néköm olyan uram, min’ másnak?

Mer’ bánattá élöm vele világom,

Jó az Isten, maj’ mögválaszt egymástul. {585}

Törött ágrul messzire szál’ a madár,

Török Zsuzsi, jaj de messzi elhagysz mán!

Bár tudnálak, bár bírnálak felejtni,

Ne tudnálak olyan nagyon szeretni!

A Tiszába mossa holló a fiát,

Ez a világ mind Körösztösre kijá’t,

Hagy kiáltson, csak hagy mondja szömömbe,

Rab vagyok én, majd mögszenvedök érte.

Zöld erdőbe’ teröm a kurta kígyó,

Szép a’szonybul van a kóborló ringyó;

Én Istenöm! de boldog, aki csúnya,

Mer’ az senki szívit nem szomorítja!

– Kis pej lovam ledörzsölte az ereszt,

Haza mönnék, Török Zsuzsi nem ereszt;

Török Zsuzsi mögvert az Isten veled,

Hogy én tégöd ilyen nagyon szeretlek!

 

Csanádapáca

 

Dávid Panna208

– Adjon Isten, Dávid Panni, jó estét!

Adjon Isten, Korom Matyi, szerencsét!

Ne kívánjon, Dávid Panni, szerencsét!

Nyolc órakor szíved járja a nagy kés.

Mikor eztet Dávid-Varga hallotta,

A két kezit a fejire kulcsolta:

– Jaj Istenem! hogy kell ennek meglenni,

Szegény embert ártatlanul megölni?

Fölszántom a Dávid Panni udvarát,

Vetek bele majoranna palántát,

A négy sarkán teljes rúzsa nyíldogál,

Közepibe Korom Matyi sirdogál.

Jaj de véres Korom Matyi gatyája,

Bevérezte Dávid Panni házába.

– Mosd ki, rúzsám, ingem, gatyám fehérre,

Holnap visznek Balta Kálmány elébe.

– Adjon Isten, Balta Kálmány, jó napot!

– Adjon Isten, Korom Matyi, mi bajod?

– Kisebb bajom is nagyobb a semminél,

Dávid Pannit megöltem egy tallérér’.

Kérem szépen Balta Kálmány uramat:

Csak sokára ne hagyja a bajomat!

– Kerülj belül, ülj le hát a lócára,

Elvégzem a bajod kilenc órára!

– Kérem szépen Balta Kálmány uramat:

Ne terjessze oly nagyra a bajomat!

– Korom Matyi, édes fiam, nem lehet,

Nagyváradra küldtem fel a levelet.

– Megüzenem én az édes anyámnak:

Elvállal-e még engem fiának?

Ha ű el nem vállal engem fiának,

Én se mondom többet édesanyámnak.

Megszólalt a pátfalvai nagyharang,

Húzza aztat három fehér vadgalamb.

Húzza azt a jaj keserves verseket:

Korom Matyi mért szenveded ezeket?

Leásták már aztat az akasztófát:

Amelyikre Korom Matyit akasztják.

Fújja a szél fehér ingit, gatyáját,

Veri össze réz sarkantyús csizmáját.

 

Apátfalva

 

Kasza Antal

Jaj de szélös, jaj de hosszú ez az út,

Akin mostan Kasza Antal elindult;

Jobb lött vóna lefekünni, aludni,

Mint a Téglás tanyájára kimönni.

Én Istenöm, jaj de nagyot vétöttem:

Szögény asszonyt öt malacér’ mögöltem,

Öt malacér’ tyúkfészökre ültettem,

Jaj Istenöm, jaj de nagyot vétöttem!

Lá’d mögmondtam, Kasza Antal, ne kezdd el,

Így járod te az életöd végivel!

Danyi András hátrafogta a kezit,

Kasza Antal úgy gyilkolta a mejjit. {586}

Jaj de szélös apácai nagy utca,

Kasza Antal végig-végig jár rajta,

Mögállott a Kovács János udvarán,

Kovács Tera jaj de nagyon sírdogál!

Jaj de vérös a kend ünge, gatyája!

Talán bizon gyilkolt kend a tanyába?

Közepibe Kovács Tera sírdogál.

 

Csanádapáca

 

Barna Jancsi

Barna Jancsit arra kérte babája

Jó komáját küldje a másvilágra.

Útitársa lefeküdt a ződ fűre,

Barna Jancsi kést nyomott a szivébe.

Vérös lött a Barna Jancsi gatyája,

Majd kimossa az ű kedves babája.

– Mos’ ki babám ingöm, gatyám fehérre,

Honap mögyünk csendbiztos úr elébe!

– Csendbiztos úr, adjon Isten jó napot!

– Csendbiztos úr, szivem nyomja a bánat,

Egy kislányér mögöltem a komámat.

Túl a Tiszán faragják már azt a fát,

Akire majd Barna Jancsit akasztják.

Fújja a szél selyöm ingit, gatyaját,

Más öleli Barna Jancsi babáját.

 

Makó

TILTOTT SZERELEM. Az új balladák csoportjába tartozik. A báró és a juhászbojtár/gulyás társadalmi ellentéte kibékíthetetlen: a báró kivégezteti lánya titkos szeretőit.

Endre báró leánya

Kutas-pusztán, Iratos határába

Leveledzik egy nagy nyárfa magába.

Iratosi öreg határ nyárfája,

Búsulni jár egy kis bojtár alája.

Éjfél után három óra az idő,

Furulyaszó hangzik árván messziről.

Szól a nóta, beröpül az ablakon:

– Ébredjen föl, ne aludjon, kisasszony.

Kinyílik az Endre báró ablaka,

Selyemhajú kisasszony néz ki rajta.

– Én Istenem – úgy gondolja magába –,

Mért is vagyok én a báró leánya?

Endre báró felnyergeli a lovát,

Megkerüli a juhászok tanyáját.

Megkérdezi legkisebbik juhászát:

– Nem látta-e az ő kedves leányát?

– Nem láttam én, báró uram, ha mondom,

Három napja bojtárom sem találom.

Bojtárom is három napja odavan,

A nagyságos kisasszony is vele van.

Jaj de szépen kifaragták azt a fát,

Amelyre a juhászlegényt akasztják.

Fújja a szél fehér gyolcsing-, gatyáját,

Más öleli Endre báró leányát.

 

Kisiratos

A kisasszony

Szépen legel a kisasszony gulyája,

A kisasszony maga sétál utána.

Már messziről kiáltja a gulyásnak:

– Szívem, János, terítsd le a subádat.

– Hogy terítsem én itt le a subámat,

A tilosból elhajtják a gulyámat.

– Már te arról, szívem János, ne gondolj.

Majd kiváltja a kisasszony, ha mondom.

– Lányom, lányom, leányomnak se mondlak,

Minthogy téged egy gulyásnak adjalak.

– Nem bánom én, édesanyám, tagadj meg,

De a szívem a gulyásért hasad meg.

 

Kisiratos

{587}

 

Endre báró leánya

Túl a Tiszán, az endrei határban

Öreg nyárfa levelezget magában.

Nyárfa alatt szépen szól a furulya,

Hallgatja az Endre báró leánya.

Éjfél után kettőt ütött az óra,

Még akkor is szépen szól a furulya.

Furulyaszó behangzik az ablakon:

– Ébredjen föl a nagyságos kisasszony!

Ki is nyílt az Endre báró ablaka,

Kökényszemű kisasszony néz ki rajta.

A kisasszony így sóhajtott magába:

– Mér is lettem Endre báró leánya?

Báró uram fölpattant a lovára,

Körülvágtat az endrei határba.

Megkérdezte a legkisebb bojtárját:

– Nem látta-e az ő kedves leányát?

– Nem láttam én, báró uram, ha mondom,

Kilenc napja bojtárom se tanálom.

Kilenc napja egy bojtárom oda van,

A nagyságos kisasszony is vele van.

Báró uram hintót küldött a lányér,

Kilenc zsandárt meg a juhászbojtárér.

Elől ül a kisasszony a hintóba,

Hátul meg a juhászlegény vasalva.

Jaj, de szépen kifaragták azt a fát,

Amelyre a juhászlegényt akasszák.

Fújja a szél a gyolcs ingit, gatyáját,

Mért szerette Endre báró leányát?

– Kimennék én az utcára, nem merek,

Mert azt mondják, fekete gyászt viselek.

Fekete gyász, hófehér a zsebkendőm,

Juhászlegény volt az igaz szeretőm.

 

Kisiratos209

 

Lábjegyzetek:

177. Vargyas Lajos 1976. 1. 9.

178. A kérdésről összefoglalóan ír Demény István Pál 2002.

179. Kálmány Lajos 1881. 2. 163.

180. Gragger Róbert 1927.

181. Bálint Sándor 1980. 549.

182. Uo.

183. Kálmány Lajos: Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn I. 11–112. 1887. Kötetünkben l. Bodor Anikó népzenei tanulmányát.

184. Vargyas Lajos 1976.

185. Bálint Sándor 1980. 550.

186. Kovács Ferenc 1958. 105–107.

187. Kálmány Lajos 1954. 50–51.

188. Uo. 1954. 57.

189. Kálmány Lajos 1958. 59.

190. Vargyas Lajos 1976. 2. 475., Bálint Sándor 1980. 562.

191. Solymossy Sándor Magyarság Néprajza. 3. 90–91.

192. Vargyas Lajos 1988. 2.

193. Kálmány Lajos 1878. 61–62.

194. Kriza Ildikó 1967.

195. Kálmány Lajos 1878. 64.

196. Kálmány Lajos 1878. 64–65.

197. Kálmány Lajos 1878. 54–55.

198. Vargyas Lajos 1976. 2, 781–782.

199. Kovács Ferenc 1958. 114–115.

200. I. m. 2. 73–77.

201. Kálmány Lajos 1882. 169–171.

202. Szabó Ferenc 1964. 115.

203. Bővebben l. Küllős Imola 1988.

204. Kovács Ferenc 1958. 109–110. Kisiratos.

205. Vertics József 1778. évi térképén Pastibulum (Akasztófa)

206. Kálmány Lajos 1954. 121–122.

207. Uo. 121–122.

208. Kálmány Lajos

209. Kovács Ferenc 1958. 112.