Payday Loans

Keresés

A legújabb

Vágáns- és virágénekek, csúfolók
Boldog-boldogtalan emberek életminősége
2016. július 30. szombat, 21:09

Kapcsolódó kép


VÁGÁNS- ÉS VIRÁGÉNEKEK, CSÚFOLÓK, TÁNCDALOK

Magyarországon a 16. században a vágáns és közköltészeti hagyományba tartozó énekekből lehetett a legtöbb, azonban csak nagyon kevés maradt ránk. Ennek nyilvánvaló oka, hogy e művek többnyire nem jegyeztettek le, elsősorban a szóbeliségben éltek. Majd csak a 16–17. század fordulója táján kezdődik meg az a folyamat, amelynek révén bekerülnek az írásbeliségbe, és fordítva: az arisztokratikus, udvari költészet fordulatai szélesebb körökben is elterjednek.

Apáti Ferenc kantilénája kétségtelenül a vágáns ének, az elvilágiasodott deák-költészet terméke; előzménye és nem nagyon távoli rokona a 16. század asszonycsúfolóinak, szatirikus verseinek, Tinódi és mások hegedűsénekeinek. A Peer-kódexben maradt fenn, szerzőjének nevét a versfőkből tudjuk. Az akrosztichonból derül ki az is, hogy a versből legalább egy szakasz elveszett. A sajtó alá rendezéskor Gerézdi Rabán olvasatát használtuk (A magyar világi líra kezdetei, Bp., 1962, 215–216).

Alapvetően a vágáns hagyományokat folytatják azok a lírai énekek is, amelyek nem szerelmi tárgyúak, nem is csúfolók-gúnyversek, s az általunk epiko-lírikusnak nevezett kategóriába sem tartoznak; ezekből azonban alig-alig maradt fenn. Balassi írt néhányat (ő azonban e verseit is szerelmi kontextusba helyezte), s nevelőjétől, Bornemisza Pétertől ismerjük a Siralmas énnéköm kezdetű, nehezen műfajba sorolható éneket. Jellemző azonban, hogy ez utóbbit szerzője nem tartotta kinyomtatásra méltónak. Ide sorolhatók a szorosan élethelyzetekhez kötött, kifejezetten alkalmi énekek is, amelyeket például esetenként a halálraítéltek írtak. Az ilyen jellegű verseket – Balassiéi kivételével – nem vettük fel szöveggyűjteményünkbe.

A virágének a 16–17. században (ritkábban később is) a szerelmi tárgyú lírai énekek elnevezése. A Balassa-kódex lejegyzője a Juliához írt énekeket is virágénekeknek minősíti, nem bizonyos azonban, hogy a virágénekről a Tíz okok fordításában elítélően nyilatkozó Balassi is éppen e verseit, éppen az inventio poeticákat sorolta volna e műfajba... Általában a kor közgondolkozásából az szűrhető le, hogy minden egyéb megfontolást mellőzve,versideológiai vagy műfaji szempontokat félretéve, virágéneknek (fajtalan éneknek stb.) neveznek minden olyan lírai jellegű verset, amely – ilyen vagy olyan módon, plátóian avagy a testiséget hangsúlyozva, direkten vagy metaforikusan – a szerelemről szól. Jellemző, hogy a virágének terminus leggyakrabban a szembenállás kifejezője: azok használják, akik elítélik az ilyenfajta költészetet. Meglehetősen ritka (s többnyire ilyen esetekben sem bizonyítható, hogy a szerzőtől származik a megjelölés), amikor nem ebben az oppozíciós magatartásban használtatik. Jellemző módon a 16. században más nyelvű („horvát virágének”, „gallus virágének”) verseket is virágéneknek mondanak, ami megfontolandó érv amellett, hogy valóban csak a (korban erkölcstelennek tartott) szerelmi téma a virágénekek közé sorolás egyetlen kritériuma. Éppen ezért némileg önkényesnek tekinthető, hogy szöveggyűjteményünkben különválasztjuk az udvari típusú (mindenekelőtt Balassi képviselte) szerelmes verset és a közköltészetibb jellegűt, az előbbit „udvari típusú szerelmes versek” címen közölve. Mentségünk, hogy ugyan nem a kor közfelfogását, de vélhetőleg a kor (meglehetősen szűk körű) vezető értelmiségének, többek közt egy Balassi Bálintnak az ízlését követjük, továbbá, hogy mai, korszerű értékítéletünk nyilvánvalóan és szükségszerűen számos esetben nem kor-szerű: a 16. századi Magyarországon irodalmon kívüli fogalmat alkalmaztak az irodalom megítélésére, a vallás (katolikus és protestáns részről egyaránt) diktálta erkölcsöt.

Az elnevezés eredete nem tisztázott; mivel más nyelvben nem fordul elő, ezért már az ősi finnugor származtatás – szerintünk délibábos – ötlete (Képes Géza) is felmerült. Tény, hogy a 16–17. században nem csak azokat az énekeket nevezték így, amelyek virágszimbolikát alkalmaztak, ebből azonban nem következik, hogy a fogalom kialakulásában ne játszott volna közre a középkori vallásos-misztikus himnuszköltészetből a világi tárgyú énekekbe átvett virágszimbolika, az, hogy a legszeretettebb lény – a vallásos versben Krisztus vagy Szűz Mária – „virág”. Hozzájárulhatott továbbá a virágének elnevezés terjedéséhez a virág bibliai értelmezése: szép, de elhervad, a gyönyör kereső, hívságos e világi lét s nem az örökkévalóság szimbóluma.

Soproni virágének, ahogy az irodalomtörténeti hagyomány a kétsoros töredéket nevezi, Sopron város jegyzőkönyvében fennmaradt tollpróba a 15–16. század fordulójáról, Gugelweit János jegyző keze írása. Ugyanő, ugyanebbe a városi feljegyzési könyvbe még egy tollpróbát írt: „amor vincit omnia.” Ha az attribúció helyes, ebből két dolog is következik: egyrészt látható, hogy a jegyző úr gondolatai mind latin, mind magyar nyelven azonos téma körül forogtak, így csak erőltetett koncepció vélheti a töredéket hosszabb, vallásos mű részletének, másrészt, mivel Gugelweit János 1489-ben nősült, s 1495-ben már meghalt, az éneket némi valószínűséggel keltezhetjük 1488–89 tájára. Talán nem érdektelen megfigyelése Pirnát Antalnak, hogy e kétsoros versike a magyar nyelvterület perifériáján maradt fenn: Sopron esetében nyilvánvaló a németnyelvűség, s nyilvánvaló az is, hogy Gugelweit János, azaz Johann Gugelweit német anyanyelvű volt. Felvethető – de nem bizonyítható –, hogy e töredék a lejegyzésnél jóval korábbi, a „peremterület-elv” alkalmazása ezt sugallhatja.

Szövegközlésünk Gerézdi Rabán szövegközlésén (i. m.) alapszik.

A Körmöcbányai táncszót ugyancsak a szakirodalmi hagyomány alapján nevezzük így, talán pontosabb lenneKörmöcbányai asszonycsúfolónak hívni. Eredetije Körmöcbánya 1505. évi számadáskönyvének címlapján, lejegyzője Kreusl János (Johann Kreusl) jegyző. A peremterületről mondottak erre az emlékre is igazak. A versike első szavának jelentésén sokáig vita folyt. A „zsúpra” értelmezést vallják a nyelvtörténészek (Pais Dezső, TESZ), az irodalomtörténészek döntő többsége (mi a kisebbséghez tartozunk) a már Szilády Áron javasolta megoldásban hisz, e szerint a latin supra szó van a magyar versben, és ’föl!’-nek értendő. Az egyik lehetséges értelmezés szerint (mint erre már Pais Dezső figyelmeztetett), a versben két asszony van: a zsúpra való vénség és a „tombolásra” biztatott „kabla” Kata, az utóbbi a korabeli örömlányok összes jellegzetes kellékével (neve, megszólítása, öltözete) rendelkezik; ezen értelmezés kétségtelen előnye, hogy nem kell azonosítani a vénasszonyt és a virágot. A csúfolóhoz hangnemben, jellegben legközelebb az az épületes énekecske áll, amelyet Melius Péter Herbariumának 1578-as kiadásába firkált bele egy ismeretlen, a kézírás alapján vélhetőleg még a 16. században (Vénebb leány).

Szövegközlésünk Gerézdi Rabán olvasatán (i. m.) és Szilády szövegközlésén (Vegyes feljegyzések, ItK, 1893, 253) alapul.

A nő- és asszonycsúfolók archaikus vonulatába illeszkedik Tatár (Tar) Benedek protestáns énekszerző 1541. szeptember 4. és 10. között (tehát éppen a Buda elestét követően) Szeged városában szerzett verse, melyet talán saját házasságára készülvén írt. A versfők, szöveg romlás következtében, hibásan őrizték meg nevét, s a szakirodalom korábban e romlott névalak miatt Tar Benedekként tartotta számon. Szakály Ferenc az 1546-os szegedi török adóösszeírás alapján javasolta a Tatár névalakot s ennek megfelelően a szöveg korrekcióját. A vers Batizi András Házasságról való énekének és Apáti Ferenc feddő énekének hangnemét vegyíti, egyaránt építve bibliai és vágáns hagyományra.

A Bártfai-énekeskönyvben (1593) maradt fenn. Közlésünk alapja: RMKT II.

Gonosz asszonyembereknek erkelcsekről való ének szerzője Armbrust (Ormprust) Kristóf szász születésű nagyszebeni polgár (Nagyszeben(?) – Pozsony(?), 1600. december 3.). Szülővárosában folytatott tanulmányai után 1547-ig a bécsi és a padovai egyetemen is megfordult. Bécsben a magyar kancellária, majd 1555-től Pozsonyban a magyar kamara számadásmestere. Kötetünkben olvasható versét 1550-ben írta Augsburgban, német nyelven, szállásadónője bosszantására-gúnyolására, s barátja kérésére saját maga fordította le magyarra. Csúfondáros szerzeményében topikus bibliai, irodalmi és történelmi példákkal, illetve az újdonság és a hitelesség kedvéért saját németországi tapasztalatai felemlítésével próbálja igazolni a nők csalárdságáról, megbízhatatlanságáról, állhatatlanságáról és gonosz erkölcseiről tanúskodó korabeli közvélekedést.

Korabeli bécsi nyomtatványban maradt fenn, dallamával együtt. Közlésünk alapja: RMKT VI.

Az Adhortatio mulierum a Szamos mentén, a 16. század második felében keletkezett. Oktató ének, amely ritmikailag rokonságot mutat Batizi András 1546-ban szerzett Házasságról való énekével, valamint tematikában Tatár Bendek 1541-es házasénekével. Valószínűleg nem sokkal utánuk született. A versben az ifjú házas férj oktatja fiatal és a házasélet erkölcseiben járatlan feleségét az illendő női viselkedésről, illetve, annak elmaradása esetén példás büntetést helyez kilátásába, gúnyolódva tanító férfifölénnyel.

A Lugossy-kódexben maradt fenn. Közlésünk alapja: RMKT IV.

 

Soproni Névtelen: Soproni virágének

(1500 körül)

 


Virág, tudjad, tőled el kell mennem,
És teíretted kell gyászba ölteznem.

 

Körmöcbányai Névtelen: Körmöcbányai táncszó

(1505 előtt)

 


Zsúpra aggnő, szökk fel kabla,
Hazajött fírjed, tombj, Kata,
A te szíp palástodban,
Gombos sarudban,
Haja, haja, virágom!

 

Apáti Ferenc: Cantilena

(1520 körül)

 


1   Félelmes szűőnek engem alejtátok,
Régi jó barátim nékem kik valátok,
Gyakorta szép szóval hozzám járolátok,
Engem megcsalátok.

2   Reméntelen dolog, ki hazugnak hiszen,
Mert szép beszédével csak szót tőled vészen;
Avagy túl másfelől ellenséged lészen,
Rajtad szégyent tészen.

3   Azok nem gondolnak ez ily beszédekkel,
Ki magokat kelletik hízelkedésekkel,
Nyájason beszélnek ő fejedelmekkel,
Elvesznek nyelvekkel.

4   Nagy urak kik vagytok, szólok, ne bánjátok:
Fejér, szép, ezüstös, ékes tü szablyátok,
Véle pogán népet, kérlek, ne vágjátok,
És tü ne bántsátok!

5   Csintalan dolgokot tü ne szerezzetek,
Fodor hajatokot meg se fésöljétek;
Diákok elmentek, leányokot néztek,
Szégyenséggel nősztök.

6   Igyedet ne viseljed egyházi papokkal, 
Mert ha béveteté magát nyájassággal, 
Nem kell néki pénzed, vigad leányodval,
Megcsalnak szavokkal. 

7   Serényen futamnak táncban az leányok,
Nyilván ott meglátjuk az ő jámborságok,
Szertelen ha léend az ő jámborságok,
Ott elholl pártájok.

8   Csepkék, házatoktól messze ne lépjetek, 
Időnek javában tikot ültössetek:
Szemérem kapálni, bölcsőt rengessetek,
Avval elélhettek.

[A 9. szakasz elveszett.]

10   Sámsomnak alejtá az pór önnönmagát,
Látod nagy haragját, nem tiszteli urát,
Fogjad meg szakállát, vedd el csak jószágát,
Megalázza magát.

11   Azkort az papoknak vala tisztességök,
Mikoron egészlen áll vala szerzetök,
Távol vala tőlök gallérus köntösök,
Veres beretrájok.

12   Pénztől elfutamtak, szűrben béöltöztek,
Szépen ha beszélnek, keveset nem vesznek,
Foréntokot kérnek, ládában győjtnek,
Véle nem épejtnek.

13   Az régi jó kerályok míglen országlának,
Igazak valának az szegén országnak,
Az szent koronának híven szolgálának,
Avval áldozának.

14   Tennie kellene ezt az nagy uraknak,
Nagy sok lika vagyon erdőn az ravasznak,
Nincsen birodalma rajta agaroknak,
Halál az nyulaknak. 

15   Igen kevés hajok, számtalan jószágok,
Erős regulájok, kevés zsolozsmájok,
Bársonyos szolgájok, fekete kápájok
Az apát uraknak.

Képtalálat a következőre: „csúfolók”

Tatár (Tar) Benedek: Házasságrúl való dicséret

(1541)

 


1   Bölcsnek ő mondási nekünk azt jelentik,
Hogy minden kazdagság atyátúl hagyaték,
De az jó házastárs Istentől adaték,
És minden íletök nékik megáldaték.

2   Ez világnak semmi ő nagy kazdagsága,
Kinek házánál nincs jámbor házastársa ,
Nincsen nyugodalma és nagy nyájassága,
Nincs baráti között semmi vigassága.

3   Nagy dicsíretet vall, ki azt megnyerheti,
Jelesben Istentől hitből ha kérendi,
Jámborok tanácsát hogyha követendi,
Idvösséges lészen nyilván ő íleti.

4   Ember, házastársot ha keressz magadnak,
Kérlek, reá gondolj, alítson urának;
Ne örülj házának, se kazdagságának,
Mert ő végre téged allyét szamarának.

5   Dicsíretes lészen, ki hasonlót vészen,
Csak jámbor nemzetből, bátor szegén légyen,
És véle jámborul egyezségben íljen,
Kazdagsága néki nagy bűséggel lészen.

6   Ím, jól látjuk, mostan kedves az kazdagság.
Jelesben tenálad, óh, bolond ifjúság,
Mert semminek tetszék fogyatkozott aggság,
Az aggot elveszed, hogy lehess uraság.

7   Csuda szép íletek égi madaraknak
És vadon erdőben járó szép vadaknak,
Ki-ki mind hasonlót keres őmagának,
Publikán nem vészi baglyot ő társának.

8   Tudjátok, úgy illik ifjú aggal öszve,
Mint az íkes sólyom az bagoly físzkébe,
És íletek akkor lészen egyezségben,
Mikor íl báránnyal farkas békességben.

9   Vegyétek esztökbe, ifjak, magatokat,
És úgy tanítsátok házastársatokat,
Gyakran üsse nékik sompálca hátokat,
Hogy ők ne jargalják csak az piacokat.

10   Sietnek öltözni, piacra ha mennek,
Alá-fel ólálnak, ifjakat szemlélnek,
Szömhunyorgatással tűlök jegyet vesznek,
Kiből örök szégyent magoknak ők lelnek.

11   Tireátok, ifjak, én semmit nem szólok,
Mert regulátokban, tudjátok, én vagyok,
Minden álnokságnak kútfeje ti vadtok,
Azon okoskodtok, ahol mit kaphattok.

12   Ha reggel felkeltök, íkesen öltöztök,
Szép öltözetekben igen dicsekedtek.
Gyakran ti egymás közt lakodalmat tesztek,
Nagy bűvön költötök, de semmit nem leltek.

13   Abbúl igen fíltlek, hogy ti megcsalattok,
Mert nyájasságtokban tü hátra sem hadtok,
Ihagtok-vihagtok, piacra ha mentek,
Az gonosz ifjaknak bűnre okot adtok.

14   Az kövér lúd ha kél ő sugár szárnyára,
Ím, az éh keselyő mely igen forogja,
És ha hamarsággal földre lerúghatja,
Fényes tollaitúl ott űtet megfosztja.

15   Ti meghallgassátok, menyek, regulátok:
Uratoknak nevét úgy oltalmazzátok,
Hogy az éh keselyő ne szálljon reátok,
Gyakran kezetekben forogjon rokkátok.

16   Azt jól látjuk mostan, nincsen tisztességek
Az jámbor fírjeknek nincsen böcsületek,
Mert az új menyeknek nincsen fejedelmek,
Ingyen majdan Simon bíró lészen bennek.

17   Rövid példa nekönk értelemre légyen, 
Az énekszerzőnek bocsánatja légyen,
Mert jámbor személynek tisztességet tészen,
Kinek nehéz lészen, hiszem, róla tészen.

18   Ez éneket szerzék az Mező-Szegedön,
Szent Mihály havának legelső hetiben,
Ezerötszáznegyven és egy esztendőben,
Azki ezt szerzette, versbe nevét tötte.

Képtalálat a következőre: „csúfolók”

Armbrust Kristóf: Gonosz asszonyembereknek erkelcsekről való ének

Kit szerze szebeni Ormprust Christoff, egy kopott ebagnénak bosszúságára, kit osztán egy barátja kérésére magyar nyelvre fordíta

(1550)

 


1   Írnak vala ezerötszázötven esztendőben,
Az hatalmas Károl császárnak országgyűlésében
Augustába, nagy várasba, kibe bégyűlének 
Fejedelmek mindenfelől abba hirdetének.

2   Odamenni is törtínék sok jámborral egyetembe,
Ki neveztetik szegén mellőnek,
Szálla ő ott egy kis házba csak önnenmagának,
Jó szállások mindenfelől szorgosok valának.

3   Vala néki az szálláson egy hideg szobája,
És az mellett igen megvénhedt, megkopott agnéja,
Ki az házat bosszúságra bé nem fíti vala,
Magyarokat csudaképpen igen gyűlel vala.

4   Kíméletlen az ebagnő sok kárt tészen vala,
Csalárdsággal, ellopással, minden gondolattal,
Nagy sokképpen szegén legént háborítja vala,
Magyar étket őnékie hogy nem adott vala.

5   Csudaképpen ez ebagnő férjével bánik vala,
Simon bíró nagy botjával igen veri vala,
Az szobából éjjel-nappal kikergeti vala,
Nagy szitkokkal és átkokkal igen feddi vala.

6   Ez szebeni feljelmondott búsolt igen vala,
Őmagában villámképpen gondolkodik vala:
Uram Isten! lám, ez felden egyéb ördeg nincsen,
Hanem csak az asszonyoknak ő gonosz erkilcsek,

7   Kivel minket, férfiakat szinetlen kínzanak,
Mert őnálok mi nem vagyunk semmi becsiletbe,
Tisztességbe, megnyugásba minket nem tartanak,
Minket feddnek, minket szólnak és bínessé tésznek.

8   Maga minket az Úristen először teremte,
Mely dolgával férfiúnak méltóságát jelenté.
Asszonyembert angyalok kezett mi nem találunk,
Az nagy Isten nem akará, hogy ott feddenének.

9   Vagyon – úgymond írásában egy régi szent jámbor –
Kétféle ördeg, kik az embert kínozzák:
Pokolbéli ördegek és felden való ördegek,
Mi ezeket jól esmerjük asszonyembereknek.

10   Adattassék nagy tisztesség az jámborának,
Kikhez nékünk semmi gondunk nincsen,
Szólok azoknak, kikkel nékem most gondom vagyon,
Kik miá most teljes szívből igen háborultam.

11   Szólok tovább férfiaknak nagy méltóságokról,
Kit az Isten sok dolgokba igen megmutata,
Mert nékiek állatokra áda szabadságot,
Hogy őtűlek neveztetnének és tűlek figgnének.

12   Nem akará az Úristen, hogy az asszonyállat
Szentség dolgába magát ártaná,
Mert magát nem bízá őreájok, őkörüle hogy ők forognának,
Félti vala minden titkját, hogy ők ne tudnájak.

13   Holtaiból Kristus urunk mikor feltámadna,
Hozzá jüve sietséggel az Szent Magdolna;
Nem engedé Kristus urunk, hogy hozzája nyúlna,
Véli vala nem méltónak, hogy őt tapasztaná.

14   Mondá néki: téged kérlek, engemet ne illess,
Nem vagy méltó, én Magdalnám, hogy most énhozzám nyúl,
Hanem menj el sietséggel atyámfiaihoz,
Mondd meg nékik, kit most láttál, ez meglett dolgokat.

15   Szent Tamásnak, férfiúnak, magát megmutatá,
Sebeibe kezeit néki igazgatá,
Ő testének illetésétől őtet meg nem tiltá,
Jelenté meg férfiúnak az ő méltóságát.

16   Egy tudós belcs kérdi vala egyszer egy barátját:
Asszonyoknak miérthogy igen sebes nyelvek volna?
Monda néki: attul vagyon nyelveknek gyorsasága,
Bakfarkból lett az ő nyelvek, ki mindenkor mozogna.

17   Férfiaknak méltóságok ebből is megtetszik,
Hogy az Isten tiszta földbel őket teremté,
Kibel arany, búza, ezüst és minden jó dolgok
Teremének az embernek feltáplálására.

18   Asszonyembert az Úristen egy csontból teremte,
Mert jól tudá őnékiek hasznotlan voltokat,
Mint az csontnak, kinek ember hasznát nem veheti,
Hanem hogyha őbelőle kockákat csinálnak.

19   Mely kockának játszásával gonoszság sok lenne,
Öszveveszés és nagy feddés, káromlás, mordulás,
Emberhalál, gyűlőségek és nagy sok gonoszság,
Marhavesztés, lélekvesztés és egyéb gonoszság.

20   Férfiakat az Úristen előszer teremté,
Ezzel is az asszonyállatoknak elejeket vevék,
Hogy náloknál ők idésbek mindenkor volnának,
Mert idésbnek nagyobb tisztesség mindenkor adatik.

21   Az férfiak az Istennek személyére teremének,
Az asszonyok férfinak személyére teremének,
Nem akara ezzel is nékiek engedni,
Férfiaknál feljebb lenne az ő tisztességek.

22   De mit mondjak ez agnénak bosszúságára?
Hiszem bizon, ítéletkort egy asszonyember sem lészen,
Mert akkoron minden testnek adatik az ő része,
Asszonyállatnak megadatik az ő része.

23   Szükség azért, hogy az csontba, kiből vétettenek,
Bémenjenek férfiúnak az ő oldalába,
Úgy ez lészen, kit most mondok, egy bennek sem lészen,
Mert mindennek megadatik az ő igaz része.

24   Szükség volna, férfiakat hogy ők tisztelnék,
Kiválképpen atyai tisztességgel;
Mert őtőlek származtanak, tőlek nemzettettek,
És őtőlök tápláltatnak és oltalmaztatnak.

25   Mely sok gonosz ezek miatt ez feldre származott,
Ezek oka mindnyájunknak nagy veszedelmünknek,
Fárodtságunknak, nagy munkánknak, számtalan bánatunknak,
Betegségünknek, szigénségünknek és fájdalmunknak.

26   Ezek miatt mély poklokban lelkek kínoztatnak,
Ezek miatt és vétkek miatt Kristus meghala,
Ezek miatt támadának nagy háborúságok,
Őmiattok, őérettek lének nagy halálok.

27   Veszedelmek sokak lének az szép Helénaért,
Ez elhagyván az ő férjét, Parissal elszökék,
Nagy országot, szép bő feldet kinccsel egyetembe,
Régi néppel szörnyen ő elveszte frigiaikat.

28   Frigia ország őmiatta és Trója nagy város
Elpusztula, mind leromla, mind meg is ége,
Mikor királ Menelaus, az ő jámbor férje
Ildeznéje, keresnéje, őtet kergetnéje.

29   Őmiatta nemes Paris nagy szörnyen elvesze,
Kit az ő asszonyállati álnokságával
Bolondíta, szerelemhez őt készeríté;
Ilio vára őmiatta mind eltöretteték.

30   Clytemnestra azonképpen urát megöleté,
Agamemnon geregeknek híres fejedelmeket,
Mikor néki ő szemeit ruhával béfedé,
Aegisthussal, szeretőjével általveretteté.

31   Agamemnon fejedelem sok veszedelmekbe
Megmarada, felszalada, magát oltalmazá,
Hazajövén, asszonyembernek csalárdságátul
Meg nem mene, nem marada, magát sem óhatta.

32   Amphiaraust elárulá az önnen házastársa,
Nem kímélvén semmiképpen őtet nem kenyerilvén,
Bosszúságból ajándékért ellenségnek adá,
Rejtekhelyet, kiben vala, nékik megmutatá.

33   Tudniillik bínt Medea mit ő cselekedék:
Szeretőjét aranyas gyapjúba részessé tevé,
Az atyjától ezt ellopá és Jásonnak adá,
És ővéle elkészöle, titkon el is méne.

34   Mikor immár az ő atyja utána készile,
Hogy Medeát, ő leányát és ő latrát
Megfognája, bintetnéje ő érdemek szerint,
Az Medea az ő atyját útába tartóztatá.

35   Önnen vérét, atyjafiát levágattatá,
Ki ővéle egyetembe útba indula;
Darabonként az ő testét széllel elhányatá,
Az ő atyját ennek teste hogy megkésleltetné.

36   Kegyetlenöl ugyanezen gyermekint megölé,
Mikor látná Creusát becsiletbe lenni,
Jasontól őnálánál inkább szerettetni,
Bosszúságból, irégységből testét nem kímélé.

37   Az Orpheus szép énekes és igen csudálatos,
Énekének gyönörűségével igen éltet vala,
Zöld erdőket, kemény köveket és fenevadakat
Énekének édességével engeszteli vala.

38   Ezek között ő mindenkor nagy bátron marad vala,
Mert az ő szép énekléseért néki nem ártának;
De maga ez szép éneklés néki nem használa,
Traciában mikor volna asszonyemberek közt.

39   Ezek őtet, óh, ki szernyen! őtet nem kímélvén,
Elszaggaták, testét eloszták kíméletlen,
Fenevadak az erdőkbe kit nem míelének,
Mutaták meg ő szíveknek ő nagy keménségeket.

40   Aegyptusnál, nagy királnál bódog senki nem vala,
Az időkbe, mikort élne birodalma,
Az Úristen magzatokkal házát szaporítá,
Szép fiakat, vitézeket Isten néki ada.

41   Házasságra ötven fiának leányokat ada,
Ez leányok szép férjeknek nyakokat szakaszták,
Első éjjel menyegzébe mikor elhálának;
Aegyptusnak, nagy királnak szerzének bánatot.

42   Megarensis fő királnak vala egy leánya,
Emberektül híres Scilának neveztetik vala,
Minoisnak ő kedveért atyját, az ő házát
Elárulá, el is ádá, mind elpusztíttatá.

43   Jaj, ki csoda asszonyoknak az ő állhatatlanságok,
Álnokságok, dercésségek, kegyetlenségek,
Kemény szívek, hitván lelkök, forgódó elméjek,
Hamis nyelvek, csalárd szemek, sok gonosz erkölcsök.

44   Keresztelő Szent Jánosnak, nagy prófétának
Halált szerze Herodiades, Heródes királtul,
Ő férjétől, miérthogy néki igazat megmondá,
Heródessel semmiképpen hogy ő nem lehetne.

45   Álnokságok, ravaszságok asszonyembereknek
Oly igen nagy, kinek végére senki nem mehet,
Kit megmutat Joannának, kis asszonyembernek
Pápaságba férfiúképbe meddig uralkodott.

46   Egy képírót kérdnek vala egyszer sok jámborok,
Hogy megírna sokadalombéli számtalan sok zajgást;
Ez munkától ez képíró magát nem kímélvén,
Szép festékkel, mesterséggel három asszont íra.

47   Toább immár illik szólnunk ő állhatatosságokról,
Barátságokról, tekéletessegekről, nagy eszekről,
Bátorságokról, tanácskozásokról, kinek vége nem volt
Régtül fogva, végezetig soha nem is lészen.

48   Az apácák egy időbe tanácsba gyűlének,
Bánják vala, az papoknak gyünni készeríttetnének,
Választának őkezűlek ez három személt,
Kiket el is bucsátának, pápához kildének.

49   Oda jutván könyergének pápai szentségnek,
Egymáshoz önnenkeztek gyúnást engednéje,
Tudván pápa őnékiek tekéletlenségeket,
Nagy szép módval, szép csúfsággal őket megcsúfolá.

50   Egy kis madárt szelencébe ő bérekesztete,
Apácákat hozzá hívatván, nékiek ezt mondá:
„Én kész vagyok mindenképpen az ti kéréstekre,
De maga hogy ne lássátok, mi vagyon, ím, ebbe!”

51   Az szelencét nékik adá, szállásokra bucsátá,
Hazajutván az apácák nagy hamar megnyiták,
Az madarkát, benne valót onnan kibocsáták,
Fogadásokat semmiképpen égy meg nem állhaták.

52   „Miérthogy látom – monda pápa – az ti dolgotokat,
Hogy egymásnak hívséggel ti sem vadtok,
És énnékem fogadástokat meg sem állátok,
Nem hihetem semmiképpen, igazak légyetek.

53   Az gyónásba semmiképpen tekéletesek nem lésztek,
Kit én látok, megesmérek minden dolgotokból;
Menjetek el, az gyúnásba igazán járjatok,
Az papoknak meggyúnjatok, abba maradjatok!”

54   Fejedelmek számtalanon ezek miatt vesztek,
Dávid királ is magát mint veszté,
Az ő fia, bölcs Salamon magát mint veszté,
Asszonyember Istenétül őtet elhiteté.

55   Az nagy Sándor, erős Sámpson ezek miatt vesztek,
Birodalmok, rómabéli és asszíriai,
Trójabéli és egyebek őmiattok vesztek,
Kik magokat reájok bízták, szernyen elvesztenek.

56   Olvassuk is Tanaquilnak nagy kegyetlenségét,
Ki atyjának szép vérében erésen megmosdék;
Az atyjának halálában igen gyenerkedék,
Kinek teste az ebektől utcán szaggattaték.

57   De mi tertént mi időnkbe, ez mostani gyűlésbe,
Kit én láttam szemeimmel sok jámborral egyetembe,
Egy leánzó, hitván ember, mit ő cselekedék,
Nagy sok embert, fejedelmeket is feliltetett.

58   Mondják vala bizon hírrel, hasába volnának
Sárkányok és egyéb sok szántalan férgek,
Melyek miatt ő erősen igen kínoztatnék,
Nem élhetne, sem halhatna, csak ugyan vajúdnék.

59   De az Isten nem akarván ez nagy csalárdságot
Eltitkolni, elszenvedni és büntetlen hadni,
Megjelenté az leánnak az ő nagy haragját,
Kimutatá latorságát és nagy álnokságát.

60   Doktorokat, fejedelmeket hozzá bocsátának,
Hogy meglátnák és megnéznék az ő hasát,
Igaz hírt ez csudáról hogy ők mondhatnának;
Odamenvén ez doktorok, másképpen találák.

61   Egy nagy bőrhast, igen kemént, ők ott találának,
Azt megnyitván és meglátván, kis kuszat találának,
Ki ott rívott az bőrhasba, mikoron akarta,
Embereket is ezzel igen csalogata.

62   Fejedelmek ezt meghallván, igen búsolának,
Ennek anyját és őmagát ötedmagokkal
Megfogaták, megkínzottaták és megvallottaták,
Honnan volna, honnan jűne ez il nagy álnokságok.

63   Szántalan pénzt ez ebagnők ezzel is gyűtének,
De az Isten nem engedé, hogy megemésztenék,
Hatodik ez esztendő, hogy ők mindezt űzik,
Nem is kétlem, az csalárdné az Licusban iszik.

64   De immáron vége legyen mi kezdött dolgunknak,
Mondom csak ezt minden embernek, magát megótalmazza
Asszonyembereknek ő álnokságoktul,
És őreájok semmiképpen ne bízza ő magát.

65   Nagy ajándék az Istentül jámbor asszonyember,
De ki ritkán találtatik az új látfán madár,
Kiváltképpen holott nincsen isteni félelöm,
Mert az ördeg őáltalok bízván cselekedik.

66   Ez éneknek szerzéinek gonoszt ki mondana,
És ezekért őtet igen szidnája,
Bátor tudja, őnékie régen megfeleltek,
Augustába, szép várasba mikoron ezt írnák.

 

Szamosmenti Névtelen: Adhortatio mulierum

(16. század második fele)

 


1   Mastan egy ifjú megházasodott,
Újonnan hozta szép házastársát,
Kit úgyan szeret, mint önnönmagát;
Nagy szép beszéddel őtet így oktatja:

2   Asszony! szép társam és szép virágom,
Ha Isten minket ketten öszvebír,
Tanítlak tégöd, kérlek, hogy ne bánjad.

3   Ha mikor, asszony! tégöd szólítlak,
Mondj akkor engem édös uradnak,
Mert ha nem mondasz édös uradnak,
Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak:
Tégödet mondnak szólhatatlan társnak.

4   Mikor vendégök házunkhoz jünnek,
Vigasságot mutass jámbor vendégnek,
Mert ha bánatját látják szívednek,
Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak:
Tégödet mondnak az ebbül készültnek.

5   Ha mikor ketten vendéggé hínak,
Nyelved és az szád kérdve szóljanak,
Mert ha ők ketten sokat csácsognak,
Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak:
Tégödet mondnak csácsogó szajkónak.

6   Mikor egy úton csak ketten megyünk,
Eléttem ne járj, akkor hogy megyünk,
Mert ha eléttem járandasz – félök,
Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak:
Tégödet mondnak kabola-vezérnek.

7   Ha mikor ketten egy úton megyünk,
Te palástodat hátamra ne add,
Mert ha palástod hátamra adod,
Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak:
Engömet mondnak asszony szamarának.

8   Ha mikor követök házunkhoz jönnek,
Te meg ne felelj az követöknek,
Mert ha megfelelsz az követöknek,
Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak:
Tégödet mondnak az Simon bírónak.

9   Ha mikor ruhát néköd vehetök,
Ruha tetűled megtisztöltessék,
Mert ha az ruhák rólad lesírnak,
Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak:
Tégödet mondnak puhán kötött rokkának.

10   Ha az piacra el-kilépendesz,
Sokat ne késsél, és ne terécselj,
Mert ha múlatsz és sokat terécselsz,
Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak:
Tégödet mondnak ítélőmesternek.

11   Keves búzánkat, keves lisztünket
El ne tékozljad az mi morhánkat;
Ha eltékozlod az mi morhánkat,
Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak:
Tégödet mondnak feneketlen kasnak.

12   Az bort házunknál ámbátor igyad,
De az korcsomát te ne gyakorljad,
Ha gyakorlándod te az korcsomát,
Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak:
Tégödet mondnak jelös borcsiszárnak.

13   Asszony, szép társam! ím, mast megmondom,
Te bűneidet el nem szenvedöm;
Ha bűneidet én elszenvedem,
Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak:
Engömet mondnak két ageb egyiknek.

14   Az mi házunkat te tisztán tartsad,
Kicsin cellánkat gyakron megsöpörd,
Mert ha házunkat rusnyául tartod,
Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak:
Tégödet mondnak rusnya cundorának.

15   Ha megfogadod, magam ígérem,
Morhám és pénzem mind tiéd lészen,
Te léssz énnéköm nagy tisztösségöm,
Ifjak, kik látják, meg nem csúfolnak:
Engömet mondnak nagy boldog embörnek.

16   Ha nem fogadod: Isten ne mentsön
Bottul, pálcátul az te hátadat,
Piros orcádat szégyönvallástul,
Hátadnak hosszát szép sudár pálcátul.

17   Ez tanóságot taval kilelék.
Szamos vizének magas az partja.
Akkor fejszével vágták az vizet.
Az énekszörzőt mondják jó embörnek.

 

Ismeretlen: Vénlánycsúfoló

(1578 után)

 


Vénebb leány [énnálamnál] nem volt az városon,
Kacagni is [rajtam kívül] nem tudtak már máson.
Asszony vagyok, mint akárki, oda van a párta,
Ifjú uram van énnékem, én szívem azt várta.
Kurv’ az anyja, ki irigyli és ki nem dicséri,
Arra vágytam, én szereztem, adta én Istenem!

 

Jegyzetek

 

Adhortatio mulierum – Asszonyok intetése

aggnő – vénasszony, stílusértéke kb.: vén banya

alejt, alít, allyét – vél, gondol, tart

általveretteté – átszúratá

aranyas gyapjú – aranygyapjú

asszonyállat – asszony, nő

Augusta – Augsburg

bátor – bár, ámbár

beretra – sapka, papi süveg

bín – bűn

borcsiszár – részeges

bosszúság – bosszú

cella – szoba, lakóhelyiség

csepke – alacsony sorú nő

csintalan – erkölcstelen

cundorának – condrának, rongyos szajhának

dercésségek – gorombaságuk

ebagnő – kutya vénasszony, stílusértéke kb.: vén kurva

égy – így

egyetembe – együtt

elejeket vevék – megelőzék

elhiteté – elcsábítá, eltéríté

elholl pártájok – elveszik szüzességük

engeszteli – meghódítja

épejt – épít

félelmes szűő – félénk szívű

feliltet – felültet, becsap

frigiaikat – trójaiakat

gyermekint – gyermekként(?)

gyűlőségek – gyűlölködésük

gyúnni, gyünni – gyónni

holott – ahol

Időnek javában tikot ültössetek – Idejekorán essetek teherbe

ildeznéje – üldözné

Ilio – Ilion, Trója

ingyen – egészen

jargalják – bejárják

jegyet – jelet

kabla, kabola – kanca

kápa – szerzetesi csuklya

kas – növényszárból font edény

Kató – a kurvák szokásos neve a korban

kenyeril – könyörül

képíró – festő

készerítvén – kényszerítvén

ki – mi, milyen, mely

kilelék – szerezték

kusz – kuvasz, kutya

kútfeje – forrása

lakodalmat – lakmározást, jóllakást

látfa – jelentését nem tudjuk. Az eredetiben: „De ki ritkán találtatik az új látván madár” olvasható, ami értelmetlenség. Feltételezhető, hogy a német anyanyelvű szerző, továbbá a bécsi nyomtattatás hatására felcserélődtek a v és f hangok. Mindenképp valószínűbb, hogy a madár valamilyen ra száll vagy nem száll; a sor egy (általunk nem ismert) szólást őrizhetett meg.

latra – szeretője

Licusban iszik – Augsburg folyójának, a Lechnek antik neve Licus; azaz a „csalárdné” (a szerző reményei szerint) a Lech vizébe vettetik.

maga – noha, ámbár

marhavesztés – vagyonvesztés

megfelel – felel, vitatkozik

megír – lefest

megnyugás – nyugalom

menyek – menyecskék

Mező-Szeged – Szeged

morhánkat – vagyonunkat, értékeinket

nősztök – nőztök

nyúl – nyúlj

ólál – ólálkodik, leskelődik, nézelődik

önnenkeztek – saját maguk közt

palást – a kurvák szokásos viselete

publikán – pelikán

ravasz – róka

regula – szabályzat, szerzetesi rendszabály

Simon bíró – férfiakon uralkodó nő

sokadalom – vásár

szegén mellő – azaz Armbrust, a szerző lefordítja vezetéknevét

szelencébe – fadobozba

széllel – széjjel

Szent Mihály hava – szeptember

szorgos – szűk, zsúfolt

tapasztaná – tapintaná

tekéletességek – hűségük

terécsel – trécsel, pletykál

tombj – tombolj, táncolj

tudnájak – tudnák

úgyan – úgy

vajúdnék – szenvedne

zsolozsma – templomi ájtatosság

Képtalálat a következőre: „vágáns és virágénekek”