Két év híján kétszáz éve született e napon Semmelweis Ignác, az Anyák Megmentője. Igen, így, idézőjel és kisbetű nélkül. Amikor reá emlékezünk, aligha juthat más eszünkbe, mint az, mennyire nem értik meg, ha nem is sohasem, de mindenesetre gyakran, az igazán nagy, hogy ne mondjam, krisztusi arcéleket a világban.
Semmelweis korszakos felfedezéséről – a gyermekágyi láz okáról, a klórmeszes fertőtlenítés nélkülözhetetlenségéről – még akkor sem győződtek meg bizonyos szakmai körök, amikor ennek igazsága napnál világosabbá lett. Hiába, az emberi gőg, a már az ógörög pogányok által is annyira ostorozott hübrisz sokszor a tudomány embereit is teljesen elvakítja. „Nehogy már egy szimpla tanársegéd jobban tudja, mi a helyzet, mint én, a tanszékvezető professzor!” Pontosan így viszonyultak az Anyák Megmentőjéhez is valaha.
Igen, mert ha valaki e címet méltán megérdemelte Hippokratész óta, akkor Semmelweis bizonyosan. Ha valaki a valaha élt orvosok közül, hát ő tudta, mit is jelent a gyermekáldás. Krisztus néhai földi helytartói közül XI. Piusz pápa a keresztény házasságról kiadott apostoli körlevelében (Casti connubii, 1930) arról ír, hogy a házasság legfőbb java éppen a gyermek. Ezért lényegileg másítja meg a házasságról való természetjogi tanítást, aki fél a gyermek vállalásától.
Mécs László, a jeles felvidéki magyar premontrei papköltő írta egyik versében (Az erős asszony):
A gyermekért soha senkit nem vádol, Úgy jönnek sorba, mint az iskolából, Mily élvezet etetni sok galambot, Az erős asszony nem vár szebb kalandot.
Egy zárdaatya leánynevelési könyvében ezeket írta:
„De én gyönge vagyok, az orvos azt mondotta, hogy életembe kerülhet a második gyermekem!” Megtörtént eset, nemrégen hallottam, egy hat gyermekes családapától, hogy mikor felesége első gyermeke születésekor valóban súlyos beteg volt, akkor ő is megkapta a komoly figyelmeztetést: „a második gyermek életébe kerülhet”.. Választanom kellett Isten törvénye és az orvosi tanács között – az előbbit választottam és azóta már a hatodik gyermek boldog apja vagyok és feleségemnek semmi baja sincsen.”
(Dán György: Ő meg én. 2. kiadás. Budapest, 1943. Szent István Társulat, 122. old.)
Erre következtetése:
„Az asszonyok nem a megszületett gyermekek betegei, habnem a meg nem születetteké, mondta egy híres orvos. Egy asszony sírva, zokogva, idegileg összetörve panaszolta meg nem született gyermekeit! Vádolja lelkiismerete, s összeroncsolt idegzettel keservben él! Most már szeretne legalább egy gyermeket! Jól mondja a német közmondás: Lieber zehn Kinder auf dem Kissen, als eins auf dem Gewissen!” Inkább legyen a párnán tíz gyermekded, mintsem egy terheltje lelkiismereted!”
Igen, csak hát, visszatérve Semmelweisre, mondhatnók, hány anya hunyt el valaha, mielőtt kisdedét akár csak egy pillanatig is láthatta volna!De vajon miért is? A miértekre felel lélegzetelállító drámai erővel és kortörténeti hűséggel egy 1940-ből való magyar film, a Semmelweis. A magyar filmművészet akkori legjobbjai szerepelnek benne. Olyanok, mint Uray Tivadar, Árpád Margit, Gózon Gyula, Ligeti Juliska, Bilicsi Tivadar, Simor Erzsi vagy Somlay Artúr.
Mielőtt olvasóink megtekintenék e filmet – ami úgyszólván mindent elmond Semmelweisről, az Anyák Megmentőjéről –, álljon itt róla egy korabeli filmajánlás Nyisztor Zoltán tollából:
„Hosszú idők után az első magyar film, amelyet maradéktalanul élvezni, sőt dicsérni és magasztalni is lehet. A film annyira kifogástalan, hogy hibát akár művészi, akár erkölcsi vonatkozásban aligha lehetne benne találni. Művészi szépséget, erkölcsi megrázást vagy felemelkedést pedig annál többet. Szinte egy pillanatra sem jut az embert eszébe, hogy valamit másképp is lehetett volna megoldani, annyira él a film, mint egy feltámadt élmény, egy nemes lélek tragikus harca a tudomány és az emberek közönyével, az értelmetlenül halálra ítélt anyákért. Különös örömünkre szolgált, hogy a film legkényesebb jeleneteinél sincs semmi bántó vagy megbotránkoztató. Semmelweis alakjából pedig közismerten szomorú vége ellenére is kihozta az erkölcsi, sőt vallásos hős legfinomabb jellemvonásait. A rendezést csak csodálni, a színészek játékát pedig egytől-egyig, a szó szoros értelmében az utolsóig, dicsérni lehet. Szeretnők hinni, hogy a Semmelweis-film nagy sikere útjelzőül fog szolgálni a magyar filmgyártásnak a magyar történelmi múlt további feltárására.”
(Magyar Kultúra, 1940. január 20. 29. old.)
„Istenem, segíts, hogy segíthessek az anyákon!” Ez Semmelweis üzenete ajkáról a filmből. Hiába, a felismert igazság elismerése, az ennek jegyében való segítés azokon, akik nélkül egyikünk sem lenne, vagyis az anyákon, bizony jócskán váratott magára...
