„13:1, EZ A MI TRIANON-JELVÉNYÜNK!”
Kéjes érzést okozott a magyar futballszerető közönség soraiban az a győzelem, amelynek évfordulóját üljük, és amelyről az alábbi összeállítással emlékezünk meg. Nyolcvankilenc évvel ezelőtt ezen a napon, június 12-én múlta fölül 13:1-re a magyar válogatott Franciaországot.
|
|
| A „szédületes magyar győzelem" kiharcolói az Üllői úti pályán (Fotó: huszadikszazad.hu) |
AZ EMBER SZÍVE REPES
Braun József és a bemutatkozásra váró Turay József nélkül, de Takács II Józseffel és Orth Györggyel a soraiban lépett pályára válogatottunk, utóbbi kettős szenzációs formában futballozott.
„A kitűnő jobbösszekötőn ma már nyoma sem látszik őszi lábtörésének, gyors, intelligens (Orthot tökéletesen megértette), és lő minden helyzetből” – dicsérte lapunk a hat gólt szerző „kis” Takit, aki egy év után szerepelt ismét a válogatottban.
|
1927. június 14., Nemzeti Sport: „Orth a válogatott meccs fáradalmainak kipihenésére tegnap bevonult egynapi államfogházának kitöltésére, s ezzel az ügyes trükkel megszökött a gratulánsok százai elől, akiktől különben a nagy győzelem után egy szabad perce sem lett volna.”
A Sporthírlap már június 13-án beszámolt róla, hogy ezen a napon fogházba vonult, „hogy kitöltse egynapos büntetését, amit a bíróság párbajvétség miatt rótt ki reá”.
|
Az ezúttal centert játszó, két gólt és négy gólpasszt termelő Orth – akinek Hans Tandler két évvel korábban súlyos térdsérülést okozott Bécsben – újfent régi fényében csillogott.
„Tegnap végre ismét az igazi Orthban, az univerzális csatárzseniben volt részünk – írta tudósításában a Nemzeti Sport –, akit a futballközönség a legönfeledtebb lelkesedéssel fogadott vissza kegyeibe. (...) Természetes, hogy a fitt Orth volt a legjobb csatárunk. Az ő közreműködésétől minden csatár és minden akció színt kapott.Dirigenciája alatt helyenként oly szépen játszott a csatársor, hogy az embernek a szíve repesett örömében.”
Lapunk reményének adott hangot, miszerint bízik abban, a Hungária játékosa ezzel a teljesítménnyel végérvényesen visszatért az extraklasszisok táborába. De fájdalom, Orth tulajdonképpen ezen a mérkőzésen búcsúzott el a csúcsfutballtól...
MINDENKI A GYŐZELEM HATÁSA ALATT
Érthetően nemcsak a sajtó munkatársai repestek örömükben a magyarok játéka láttán, a hazai szakemberek, „kollégák” és szurkolók is.
Sőt a 13:1-es győzelem „hatása alatt áll(t) minden nyilatkozó: magyar, francia, (osztrák – a szerk.) bíró egyaránt”.
OPATA FÖL, LE ÉS FÖL – TAKÁCS A TAXIBAN
|
A mérkőzés egyik érdekessége, hogy a tartalékok közé benevezett Opata Zoltán csere gyanánt háromszor szelte át az oldalvonalat. Skvarek György az első gólja közben („arccal a földre bukva tudja fejelni a hálóba a labdát”) megsérült az arcán, Opata váltotta. Három percre rá Skvarek visszajöhetett, Opata lesétált.
A 87. perc történése: „Takács elhagyja a pályát (!), félős volt ugyanis, hogy lemarad az aradi vonatról (!), amely a Vasas után viszi.” Ekkor Opata másodszor is bekocogott – fölöttébb szokatlan tettet végrehajtva.
Takács olyannyira nem késte le a vonatát (taxiját rendőri felvezetéssel vitték a pályaudvarra), hogy másnap is berámolt hármat a klubjában.
BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉS
Magyarország–Franciaország 13:1 (6:0)
1927. június 12., Budapest, Üllői út, 20 000 néző
MAGYARORSZÁG: Weinhardt Ferenc – Fogl II Károly, Fogl III József – Pesovnik László, Kvasz János, Rebró Béla – Schmidt János, Takács II József (Opata Zoltán, 87.), Orth György, Skvarek György (Opata, 30.; Skvarek, 33.), Kohut Vilmos.Szövetségi kapitány: Kiss Gyula
Gólszerző: Takács II (17., 41., 60., 79., 83., 85.), Orth (25., 26.), Skvarek (30., 88.), Kohut (32., 62.), Devaquez (78. – öngól), ill. Devaquez (80.)
|
Pataki Mihály, a Ferencváros veterán, első világháborúban a harcmezőt is megjáró csatára így fogalmazott: „Valahogy olyan kéjes érzés ez, hogy a franciákat így kiporoltuk.”
Kiss Ferenc, a Nemzeti Színház művésze fejében is felsejlettek a pár évvel korábbi (világ)politikai események, miközben mámorosan ünnepelt: „Legjobb volt az én Gyuri barátom, mellette tetszett az eredményes Takács, Skvarek, az új Schmidt, na kit mondjak még! Az egész csapat! 13:1, ez a mi Trianoni-jelvényünk (sic)!”
