A BIBLIA ÉS A SUMÉR HITVILÁG

XII. A Bölcsek tanítása

 

I.

Jöjj hát, ó, bölcsek bölcse, hadd beszéljek veled,

lépj közelebb, hadd valljak neked gondjaimról!

Beszédemet ha meghallgattad,

gondjaimat ha elűzted,

keserű szívem megédesedik,

s én örökkön-örökké magasztallak és áldlak!

Mert van-e bölcsek között oly igen bölcs,

aki bölcsebb volna nálad?

Mert van-e tiszteltek közt olyan igen nagyon tisztelt,

aki tiszteltebb volna nálad?

Van-e olyan tanácsadó, rajtad kívül van-e még egy,

kivel búmat megoszthatnám?

Balsorsom beteljesedett. Lélegzésem

akadozik, a szív nyomorúsága fullaszt.

Legkisebb fiú vagyok. Jó atyám

rég elhagyta már az élők világát.

Anyácskám, drága jó szülőanyám is

a " visszatérés-nélküli földre" költözött.

Atyám, anyácskám elment, itthagyott,

s én gondom-viselő nélkül maradtam.

 

II.

Megszomorítod lelkemet, .

szegény, szegény barátom!

Miért is felhősödik el

ragyogó orcád, fénylő homlokod ?

Rosszul gondolkodol,

kedves társam!

Éles ítéletedet

hibbantagyúéhoz teszed hasonlatossá!

Nem-változó törvény ugyanis,

hogy atyáink a halál ösvényére lépjenek.

"Átkelnek a Hubur folyón" -

így tartja a régi szólásmondás.

Járj-kelj csak a világban,

nézz csak szét az emberek között:

szerethetik bár a szegényt is,

de vajon tisztelhetik-e úgy, mint a gazdagság

urát?

Az elhízottat, a tejben-vajban fürdőt, ha tisztelik is,

de vajon szerethetik-é?

Bizony mondom: aki az Isten kedvében jár;

az szerez védőszellemet,

aki az Istenanya előtt megalázkodik,

az dúskál a vagyonban.

 

III.

Ó, barátom, csermely a szíved,

soha ki nem apad forrása;

vagy még inkább áradó tenger,

soha, soha sincs apadása!

Kérdést intéznék hozzád,

figyelj szavamra,

hajtsd hozzám füled,

halld meg, amit mondok!

Testem megrokkant,

lesoványodott.

erőm elgyöngült

oda régi kedvem!

Hamvába holt ereim tüze is,

derekam keménysége tovatűnt,

tiblábolok, nem találom helyem.,

árnyékommá lett a sóhajtozás.

Szántóföldem bár jó gabonát terem,

nem lakat jól a foszlósbélű kenyér;

gyümölcsösöm bár- jó szőlőt terem

nem oltja szomjam a vízzel kevert bor:

Van-e boldogság? S van-e boldogságban -

bizonyosság?

Kérlek, világosítsd meg elmém!

 

IV

Visszafojtom szavaimat,

ajkam zárát vonakodva nyitom ki.

Amit beszélsz,

fecsegéshez hasonlít.

Gondolataidat felkavarod,

összetöröd vized szép tiszta tükrét.

Nem-lohadó vágyakozásod

meg- nem-szűnő óhajtozásod

a szélvédett öböl után, enyhet adó, árnyékos part

után

imáid árán teljesül.

Elfordul tőled az Istenanya?

Hozzád hajlik újra, ha megköveted!

Kegyelme udvarán kívül rekedtél?

Befogad újra, ha megkérleled!

A könyörgőt, a buzgón leborulót,

ki benne igazság jelét imádja,

megsegíti az Istenanya mindenkor;

elárasztja sokféle jóval.

 

V.

okulok szavadból, barátom,

bölcsességet tanulok tőled.

Igéid mélysége megrendít,

erősíti és nyugtatja szívemet.

Jöjj hát, hallgass meg, kérve-kérlek

hadd soroljam el valahány keservem!

Gondolj csak a gyorslábú vadszamárra,

ahogy le s föl nyargal a pusztán -

vágtatja közben az Isten neve,

vajon eszébe jut-e a Rohanónak?

És az ordítozó oroszlán,

bár a véres húst fölzabálja,

áldozik-e vajon belőle,

hogy engesztelje az Isten haragját?

Vagy a Szerencsés, a Föld Hörcsöge

gondol-e arra, míg vagyont gyűjt,

hogy színaranyban, színezüstben

lerója Máminak adóját?

s én nem áldoztam-e naponként?

Nem könyörögtem Istenemhez?

Hányszor kiáltottam nagy fennszóval,

hányszor dicsértem az Isten nevét!

 

VI.

Pálmafa vagy, kincset érsz,

ó, barátom!

Te minden bölcsességgel ékes,

arany-gyémánt ékszer, teljes Ragyogó te!

Megállasz rendületlenül, akár a föld

ám az Isten szándéka változik.

Gondolj csak a gyorslábú vadszamárra,

ahogy le s föl nyargal a pusztán

a gyorslábúnál még gyorsabb nyílvessző

a pusztaság rohanóját legyőzi!

És az ordító oroszlánt,

a véres húst ha fölzabálta,

várja legott a megásott verem,

és ő tárt sírjába belézuhan.

Vagy a Szerencsést, a Föld Hörcsögét,

míg vagyont gyűjt s nem gondol Mámira

nem is a sorsra/rendelte napon,

sokkal előbb már, tűz hamvasztja el.

Miért vágyódnál járni útjukon,

ha már nekik is vesztüket okozta?

Szállj magadba inkább s keresd az Isten

örökkévaló teljes bölcsességét!

 

VII.

Északi szél az elméd, ó, barátom,

kedvező szél, kellemetes a népnek.

Megköszönve, köszönve köszönöm

a jó tanácsot, amit adtál!

Egyetlenegy szót, egyetlenegy hangot

mégis hadd szóljak meg előtted.

Aki sem Istent, sem embert nem ismer,

bizony, az jár a siker útján;

míg az Isten-magasztaló, ember-tisztelő

elszegényedik, megaláztatik.

Zsenge ifjúságom idejétől

az Isten parancsát követtem,

meghajtott fővel, sóhajtással

kutattam az Istenanyám szándékait.

Mégis, mi jutott osztályrészemül?

Igavonás csak és semmi más!

Szegénységgel vert meg az Isten,

mivel neki, úgy látszik egyre megy!

Feljebbvalóm hóbortos ember,.

elöljáróm is félkegyelmű:

Magas polcra kerül a hitvány,

s én alávettetem a porba.

 

VIII.

Barátom! Tágas fülek embere, bölcs szóra figyelmes!

Megállj csak! ?

Helytelenül gondolkodott!

Illetlenséget cselekszel!

Lázadsz az isteni rend ellen, sértegeted az Isten

rendelését,

erre visz rá majd működése.

Tagadod az Istenanya kormányzását,

erre buzdít szíved haragos kedve.

De gondold meg, mily távoli az ég

s még távolibb az Isten terve, gondja!

De gondold meg, mily végtelen a tenger

s még végtelenebb az Istentanya hatalma!

Ha kedvük tartja,

igazságosak,

s módjukban-jogukban áll

nehézséget forralni is.

 

XIII.

Ó, hadd rontsam le házamat,

veszítsem el vagyonomat,

Isten törvényeit hadd szegjem meg,

hadd hágjam át parancsait!

Levágok egy szép hízott borjút,

s húsát megeszem mind egymagam!

Útra kelek,

messzire megyek,

kutat ások, úgy bizony,

és vizét elfolyatom!

Kóborolok tolvajként, titkosan,

az utcákon, a tereken,

besurranok az őrizetlen házba,

s ami megtetszik, elviszem.

Éhesen föl alá kószálok,

lesben állok a sarkokon,

sötétben véren szerzem meg a zsákmányt,

világosban elkoldulom!

 

XIV.

Barátom, eszed tilosba tévedt!

Miért is tennél úgy, mint mindenki más?

Vágyaidat zabolázd meg erősen,

elméd kantárát fogd rövidre!

 

XVII.

A király fiát

fehér gyolcs fedi,

a koldust meg,

fekete rongy borítja.

Bizony mondom, árpakenyéren él

a kincseskamrák őrizője,

bár sáraranyat méreget

és ezüstöt hordoz a vállán.

Lapulevél annak ebédje,

ki másnak ízes pecsenyét süt;

ám a vagyon beteg ura is

többször sovány falattal kell beérje.

 

XX.

Józan eszed

ugyancsak elbolyongott,

meg fontolásod

mértéket veszített,

Miért nézed le a törvényeket,

a szokásokat miért gúnyolod?

A gazdag süveget visel,

hogy cipelne hát fején kosarat?

Méltósága súlyát hordja csupán.

Az, akit bölcsnek tartanak,

bár a gazdag után következik,

mégis tisztességet szerezhet.

Töltsd be hát az Isten törvényét,

tartsd meg parancsait!

 

XXII.

A csirkefogó ----

akit fölmagasztalsz,

kinek utcákon, tereken kódorgását dicséred

a csirkefogó képét távoztasd el!

Istentelen, aki a másét

elkívánja, erővel elveszi;

az ilyen testét halálosztó fegyver

járja előbb-utóbb át.

Neked, ki most Isten nélkül élsz,

jut-e boldogság osztályrészedül?

Bizony, hogy nem! ki az Isten igáját vonja,

örül, dúskál, szerencsésen él.

Hívogasd hát az Isten jó szelét,

s amit vesztettél esztendők

során szempillantás alatt visszanyered!

 

XXIII.

Keresztül-kasul jártam a világot,

sok mindent láttam, sok mindent hallottam.

Isten nem állja útját

a gonosznak! Hajót von az apa,

bizony, hízelkedés, képmutatás

magját hintette szívünkbe.

Hazugsággal s nem igazsággal

töltöttek bennünket színültig.

Ki ne dicsérné a gazdagokat,

jóságosaknak nevezve őket? -

"Ez a király?" "Sokáig éljen!",

mondják és máris hívéül szegődnek.

Becsapják, kirabolják, följelentik

az igazi embert, meghurcolják,

rágalmakat szórnak reá,

elvesztésére szövetkeznek.

Gonoszok véle gonoszkodván gonoszkodnak,

védelmére kelni senki se mer,

megsemmisítik tűzzel-vassal, erővel-hatalommal,

mint a fényesen föllobogó lángot, kioltják!

 

XXVII.

Beh kedvellek, ó, barátom, beh szeretlek,

mivel oly igen-nagyon érzed fájdalmaim súlyát!

Segíts rajtam! Mert hiszen jól tudom,

nagy sérelem ért engem életemben

Noha bölcs és alázatos szívű,

jóra termett és tiszta vagyok én,

soha, soha nem állott mellém senki,

segítséget, vigaszt sohase kaptam.

Most behúzott nyakkal kuncsorgok

városom terein, utcáin,

fejem szomorúan lekókad,

tekintetem a földet söpri.

Szavam régről nem hallatom,

elfojtom sóhajtásomat is,

imát se mondok, szolgaként lapulok,

társaim gyülekezetében.

Segítsen hát meg, ha irgalmat ismer,

az én Istenem, hajoljon le hozzám,

gyógyítson hát meg, ha kegyelmet ismer,

az én Istenanyám, édesítsen magához!

Samas pedig, a népek pásztora,

Istenhez méltó módon pásztorkodjék!

 

(Agyagtáblák 133-I44. Panaszok és nyugtatások - Theodicea).

 

http://www.angelfire.com/realm3/hmult/nepek/sumerhitv1.htm#r0012