Honvédő hősök és mártírok krónikája 1918-1923 KAPHATÓ, RENDELHETŐ!
Kiadó: Unicus
Státusz: Készleten.
Leírás: A szerző az 1919-1923 közötti időszakot dolgozta fel eddig nem ismert adatok és tények alapján. Például Pálmai Ernő, Montskó István vagy a Görgey fivérek akkor szervezték meg a katonai ellenállást, amikor Magyarországon nem volt számottevő haderő a haza védelmére. Kratochvil Károly például rövid idő alatt megszervezte a székely hadosztályt 10-12 ezer katonából és ez volt az egyetlen magasabb egység a veszélyeztetett országban. Maradékuk később részt vett a Tanácsköztársaság felvidéki hadjáratában, de a céljuk más volt: a székelyek a magyar területek megmentéséért harcoltak, a vörös hadsereg saját hatalmának védelmében szállt szembe az ellenséggel.
A Károlyi Mihály által kinevezett Linder Béla kilencnapos hadügyminisztersége alatt megvalósította, amit előtte „A kell-e katona? A militarizmus csődje” című brosúrájában kifejtett: nincs szükség többé hadseregre és nem akar katonát látni. November 2-án, 10 órakor a parlament előtt, a Budapesti helyőrség tisztjeinek eskütételét követően ezt el is mondta, méghozzá olyan történelmi helyzetben, amikor minden oldalról jól felfegyverzett haderők támadtak az országra. Arra is vannak közvetett bizonyítékok, hogy Linder a szerb érdekeket szolgálta és „jutalmul” haláláig, 1962-ig Jugoszláviában előbb a király, majd Tito életjáradékából élt, díszsírhelyet kapott Zomboron. Tudni kell, hogy a háború végén Magyarországon ugyanakkor másfél milliós hadserege volt: a bécsi hadtörténeti intézetben őrzött hadjelentés szerint ebből 826 ezer volt a magyar nemzetiségű katonák száma. Ez döntő tényező lehetett volna.
A szerző először az 1945 után indexre tett szakirodalmat kezdte tanulmányozni, és kiderült: sok visszaemlékezés, leírás őrződött meg az archívumok és levéltárak mélyén. Olyan adatok is előkerültek, amelyek bizonyítják, milyen magyarellenes atrocitások, tömeggyilkosságok történtek ezekben az években: különböző helyeken 50-200 magyar esett áldozatul a megszálló cseh és román csapatok erőszakosságának. Sok ilyen esetet feldolgozott Wass Albert is. Ezen adatok révén sikerült feldolgozni például a kolozsvári sortűz történetét is. Emlékezet volt a családja számára a komáromi áttörés 1919. május 1-jén: sok részletet nagyapja visszaemlékezéseiből tudott meg. A halotti anyakönyvek vizsgálatával sikerült 36 ott elesett tatai, komáromi és győri fiatal nevét kinyomozni.
A szerzőt nem kötik olyan akadémiai szabályok, amelyek eleve kizárják a tanúk és a túlélők leszármazottainak emlékezéseit a történetírás köreiből. Csere Péter ebben a könyvében vérlázító eseteket sorol. Nem a teljesség igényével teszi, hanem abban a reményben, hogy a hősök és az áldozatok nem merülnek feledésbe, nevüket és szenvedésüket ez a könyv megőrzi.
A szerző azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a korszak - a vesztes világháború és a trianoni békediktátum idején - hőseinek és áldozatainak emléket állítson.
Ezek az emberek vagy felvették a harcot a betolakodó új urakkal, vagy elszenvedték a területrablással járó barbárságot.
