Payday Loans

Keresés

A legújabb

CMM Heti Újság - Tegyük jobbá együtt a világot! PDF Nyomtatás E-mail
JÓKOR - OLY JÓ KORBAN ÉLTEM ÉN E FÖLDÖN
2016. április 24. vasárnap, 11:14

CMM Heti Újság

Tegyük jobbá együtt a világot!

Kedves Olvasó!

„…a vagyonszerzést az értékelés rendjében az utolsó helyre kell tenni, minthogy összesen három dolog az, amire az emberek törekvése irányul, a harmadik és utolsó helyen áll a vagyonszerzésre irányuló törekvés, a test gondozása a középső helyen, első helyen pedig a léleké.” Platón (i.e. 427-347)

Most a lélek gondozás egy szeletét ragadom ki.

Világképünk kialakulását is három fő tényező alakítja:
  • Egyéni sorsunk, életutunk, tapasztalataink
  • Szakmai irányultságunk, műveltségünk
  • A hozzánk eljutott valós, vagy valótlan információk tömege

Ezért aztán lehetetlen, hogy két embernek egyező világképe legyen. Mégis, rendszeresen hallom, ahogy „tanítók”,  „mesterek” lelki guruk próbálják a maguk világképét másokra is ráerőltetni, meggyőzni a környezetüket, hogy az a helyes, ahogy ők látják, értékelik a bennünket, körülvevő világot. A kereső szerencséjén múlik, kibe botlik.

A következmény a megosztottság fenntartása, különböző hit és hiedelem rendszerek nyomorultjaivá válás….
Az ítéleteket könnyedén hozzuk, hisz a mi képünk szerint helytelenül élőket meg kell reguláznunk, de legalábbis ki kell oktatnunk.
Eredmény, a bennünk és a környezetünkben fenn tartott feszültség! Ha feszülünk, kibillenünk a középpontunkból, nem élhetjük meg a csodát, amit a földi lét teremt számunkra.

Amikor egy tavaszi rétet látsz, belefeledkezel a sokszínűségébe, élvezed a tarkaságát. Pont, azért mert nincs rajta két egyforma virág, nincs két egyforma teremtmény….

Nézd hát embertársaidat is így! Fogadd el a sokszínűségét, hogy ahány ember annyi világkép, annyiféle gondolat.
Fogadd el és élvezd a sokszínűséget!! Az elfogadás képessége különleges erény!
2016 a változás éve!


Továbbra is várjuk a véleményedet a lappal, az CMM Alkotói Közösség munkájával kapcsolatban!

Szeretettel,
Juhász Zoltán

A CMM -nek közvetítő szerepe van az úgynevezett  alternatív területeken tevékenykedő szakemberek, és a nyilvánosság  között.

Támogassa Ön is tevékenységünket.
Az 1%-ok és egyéb adományok,gyűjtésére:
Vidd Hírét a Magyaroknak,
K+H Bank

10403181-50526571-51751017;
IBAN HU34 1040 3181 5052 6571 5175 1017

H - ARCKÉPEK   sorozat

"1938 július 5-én születtem Bárdudvarnokon (Somogy) születtem. Édesapám Czeibert Géza, malomtulajdonos volt (bárdi malom). Családom felmenői több mint 500 éven át Dél-Somogyban vízimolnárok voltak: Barcs, Babócsa, Vízvár, Csurgó, Rinyaszentkirály, Lábod, Mike térségében."

Bővebben itt olvasható

CMM TV filmek - Vidd Hírét a Magyaroknak

Szűcs Cecília – Nyelv és Gondolat

Amilyen nyelven gondolkozunk,
az egy világnézetet ad!

„Egy nép lelki sajátosságai és nyelvének formálása olyan bensőségesen forrnak össze, hogy ha  az egyiket megadnák, a másikat tökéletesen le lehetne vezetni belőle. Mert az értelem és a nyelv csak egymásnak megfelelő formákat enged meg és segít elő. A nyelv mintegy külső megjelenése a nép szellemének, a nép nyelve a szelleme is, a nép szelleme a nyelve is; a kettő azonosság a  fontosabb, mintsem elképzelik”  (Humboldt 1836/1975. 17).

Bővebben itt

Pállay Kovács Szilvia
Indigó - kristálygyerekek

Indigó- és kristálygyermekeink alkotásaik tükrében – A szellemi evolúció gyermekei

P.K. Szilvia nyíltan beszél a mai kor gyerekeiről, az ifjú generációról valamint küldetésükről, hihetetlen csodálatos tapasztalatairól és a nevelési nehézségekről. Huszonkét éve gyerekekkel foglalkozik, mint művészettanár és hét éve kiemelt figyelemmel kíséri, egyéni, művészetterápia jellegű foglalkozások keretében segíti e különleges küldetésű generációt.


Bővebben itt olvasható
Tagjaink alkotásaiból

Baravidi  Stúdió

NIMRÓD DAGI


A 2134 méter magas Nemrut-hegy más néven Nemrut Dağı, Törökország keleti részén található Adıyaman közelében.

A hegyen különböző görög és perzsa istenek szobrait találjuk, mint például Héraklész, Zeusz, Ahura Mazdá (Oromasdes vagy Ormazd), Apollón vagy Mithrász. Itt található még Antiochus Teos kommagénéi király síremléke is, mely egy 8…9 méter magas szobor, amelyhez két oroszlán és két sas tartozik. A területen több szobormaradvány is található, melyek


Bővebben itt olvasható
Szabó Julianna (Szalianna) írása

NÉZZ RÁM, MIT VÉTETTEM?


Az irományaimban keresgélve ráakadtam egy régen megírt írásomra. Esti tagozatra jártunk. Egy idősebb osztálytárs nőm, valamikor a hatvanas években mesélte el ezt a történetet. Huszadik születésnapjának a történetét. Valószínű, hogy nem véletlenül került éppen most a kezembe! Sajnos ma is aktuális!

Bővebben itt olvasható

Péterfai János István

Péterfai János István

BÁL AMBER KIRÁLY

Nagy királyunk 350, 361, 375, valamint hasonló évszámokkal dokumentált időben átkelt a Volgán, és szétverte a Keleti-Gót birodalmat. A keleti gótok a Volgáig terjeszkedtek, hunokat igáztak le, ami kiverte a biztosítékot a Volgánál keletebbre fekvő magyar vezetőknél. Ezért a hun hatalom hatalmas hadjáratot indított a gótok ellen.
A Bál Amber névben a Bál a hurri Bala ? Nagy szóval vethető össze, jelentése Nagy és Ragyogó. Az Amber az Ember változata, mivel az..............

Bővebben itt olvasható

P  R  O  G  R  A  M  O  K

E g y é b    p r o g r a m o k

Május elseje

A Világ Győzelmes Királynőjének napja

Május elseje munkaszüneti nap, piros betűs ünnep a naptárban. Eredete az ókorig nyúlik vissza, kulturális és vallási töltete azonban sokat változott. A 19. században aztán politikai és világhatalmi törekvések ideológiái közé keveredett.


Bővebben program itt
Csíksomlyói búcsú
2016 Csíksomlyói zarándoklat - Pünkösdi Búcsú
Ünnepi Program: május 13-16 - ig.

Részletesen az alábbi oldalon :
http://www.szekelyfoldiinfo.ro/Menu/Csiksomlyoi-zarandoklat-punkosdi-bucsu-unnepi-program.html
Magyar Rendezvények










MÉG AKTUÁLIS !


Szűcs Cecília
április 29-én



Alexej Garass
május 6-án

Amit nem látsz a Tv-ben

Szabó Péter - Élj teljes életet! 1. rész


,,A koldusnak és a királynak is 24 órája van"
M A G A Z I N


Exopolitika



Nagy Dávid

előadása



Ha valaki hallásproblémával küzd egy merőben más élete van, mint a többi embernek. Elképzelni sem tudjuk, hogy milyen érzés lehet, az, amikor egy siket ember először hall hangokat. Az alábbi videóban olyan örömteli pillanatokat láthatunk, amikor az addig egyáltalán nem halló gyerekek először hallanak hangokat.
Meister Éva színművésznő


"A Tűz márciusa"

Mórahalom,


2014. március 14.

Közlemény!
A Civil MultiMédia nem üzleti vállalkozás,ezért nem rendelkezik bevételekkel.A műsorok anyagi és technikai feltételeit az alkotóközösség tagjai és a műsorokat támogató civilek önkéntes felajánlásaiból, adományaiból biztosítjuk.
Köszönet nyilvánítás!
Ezúton is köszönetet mondunk azoknak, akik anyagi és/vagy erkölcsi támogatásukkal segítették és segítik a jövőben is a Civil MultiMédia működését.

Segítőket keresünk!


A hirtelen növekedés egyre több feladatot ad, ezért mindinkább szükségünk lenne pár segítő kézre és elmére. Ha van kedved a CMM Alkotói Közösség tagjaként részt venni a médiafelület munkáiban, kérlek jelentkezz! Webmarketing, webáruház kezelés, hírek, tudósítások szerkesztése… stb.

Magyarnak Lenni  I. rész:  
Az Eltitkolt Ősiségünk


A film forgatása elkezdődött!
Hamarosan egy rövid előzetes is elkészül.

A film folytatásához keresünk támogatókat és keresünk szakmai segítőket is.
A lámpás nem Én vagyok, hanem Te, meg Te!

Te vagy a lámpás!


MERT  NEKED  FÉNYLENED  KELL!

Keress bennünket a  facebookon is

Like Tegyük jobbá együtt a világot! on Facebook