A Perzsa Birodalom fénykorában Xerxes – bibliai nevén Ahasvérus – király (i.e. 486-465) uralkodása alatt a zsidó nép nagy veszélybe került. A válság távol hazájuktól, Perzsia egyik fővárosában: Susánban (Szúzában) alakult ki, de nemzeti létük is megkérdőjeleződött.
Sátán állandó törekvése az, hogy Isten egyházát kiirtsa, elpusztítsa. Eszter könyve feltárja, hogy az ilyen rendkívüli válságok miként keletkeznek, és hogyan szabadít meg azokból Isten. Egyben a nehéz körülményekben való megállásról, az ember helyes magatartásáról, viselkedéséről is tanít.
I.e. 483-ban, mintegy tíz évvel a nagy próba előtt, Ahasvérus fél évig tartó lakomát rendezett a fejedelmeknek és szolgáknak Susán várában. Az utolsó napok egyikén megparancsolta, „hogy hozzák elő Vástit, a királynét a király elé, királyi koronával, hogy megmutassa a népeknek és fejedelmeknek az ő szépségét; mert szép arcú volt” (Eszter 1:11). Vásti azonban nem akart a részeg férfiak előtt mutatkozni, így megtagadta a kérés teljesítését. Az uralkodó igen megharagudott, és tanácsosai javaslatára megfosztotta Vástit koronájától, nehogy engedetlensége követőkre találjon a birodalomban. Helyette más királynét kellett választani, „aki jobb őnála” (Eszter 1:19). És kerestek a birodalom mind a százhuszonhét tartományában „szép arcú szűz lányokat”.
Közéjük került Eszter is, Márdokeusnak, a susáni királyi udvarban lévő zsidó férfiúnak fogadott leánya. „Szép alakú és szép arcú” hajadon volt, de ami fontosabb ennél: nemes jellemű és istenfélő is. „...És kedves volt Eszter mindenki szeme előtt, aki látta őt. Felvitetett Eszter Ahasvérus királyhoz, az ő királyi házába... És a király Esztert minden asszonynál inkább szerette,... és tette a királyi koronát az ő fejére, és királynévá tette Vásti helyett” (Eszter 2:15-17). Eszter azonban Márdokeus tanácsára senkinek sem mondta meg a származását.
Időközben Márdokeus tudomására jutott, hogy a király ellen két udvarmestere összeesküvést szervezett. Eszter közvetítésével tudatta ezt Ahasvérussal. „És megvizsgálták a dolgot, és igaznak találták, és mind a kettőt fára akasztották. Majd beírták a krónikák könyvébe a király előtt” (Eszter 2:23).
Ezek után a király közelébe férkőzött egy hiú, becsvágyó, gyenge jellemű ember, Hámán, és kegyeit elnyerte, annyira, hogy „...felmagasztalta őt, és feljebb helyezte székét minden fejedelménél, akik vele voltak” (Eszter 3:1). Hatalomittasan és önmagától eltelve megparancsolta mindenkinek, hogy hajtsanak térdet, boruljanak le előtte. Istennek járó tiszteletet követelt magának.
Márdokeus azonban a Tízparancsolathoz (azon belül a második parancsolathoz) ragaszkodva, nem borult le előtte. Hámán ezt személyes sértésnek vette, és gyűlölet támadt szívében. Amikor megtudta, hogy Márdokeus zsidó származású, elvakult dühében elhatározta az összes zsidó kiirtását. „Púrt, azaz sorsot vetettek” (Eszter 3:7), hogy megtudják az alkalmas időt terve végrehajtására. Hámán a bosszú megvalósítását élete céljává tette. Hogy a királyt befolyásolhassa, igazsággal kevert hazug vádakat koholt, és elérte nála, hogy kiadja a rendeletét, és elküldje azt minden tartományba, „hogy kipusztítsák, megöljék és megsemmisítsék mind a zsidókat egy adott napon”, a 12. hónap (Adár hónap) tizenharmadik napján (Eszter 3:13). Tehát a rendelet kiadása napjától számított egy évre szabták meg a végrehajtás időpontját, hogy legyen idő előkészülni a pusztításra!
Márdokeus a rendelet másolatát átadatta a királynőnek, és azt üzente, hogy menjen be a királyhoz, és esedezzen népéért! Eszter azt válaszolta, hogy halál fia, aki hivatlanul az uralkodó elé merészkedik, „kivéve, akire a király aranypálcáját kinyújtja, az él; én pedig nem hívattam, hogy a királyhoz bemenjek, már harminc napja”.
- „Ne gondold magadban – üzente vissza Márdokeus –, hogy a király házában megmenekülhetsz a többi zsidó közül. Mert ha e mostani időben te hallgatsz, máshonnan lesz könnyebbségük és szabadulásuk a zsidóknak; te pedig és atyád háza elvesztek. Ki tudja, talán e mostani időért jutottál királyságra?” (Eszter 4:11-14)
Eszter a király elé járult, ezt azonban megelőzte hitbeli döntése. A tét óriási: pusztulásuk vagy megmaradásuk. Tudta, hogy Hámán mögött az Ősellenség rejtőzik, akit csak a „nálánál erősebb” (Lk. 11:22), a hatalmas Isten győzhet le! Imában és böjtben hozzá járulni – ez az egyetlen megoldás.
*
ESZTER KÖNYVE -
A ZSIDÓ BOSSZÚ APOTEÓZISA(x)
...Amikor Nabukodonozor babilóniai uralkodó az uralma ellen sorozatosan fellázadó Judeát három hadjárattal elpusztította (i.e. 605-586), s az osztozott a korábban (i.e. 722) már felszámolt két északi tartomány: Samária és Galilea sorsában, ezzel az egész kezelhetetlen zsidó nép szétszóratásba került. Az asszír uralkodók azonban még nem sejtették, hogy a diaszpórákban prófétái (Ézsaiás, Jeremiás, Ezékiel, Dániel) segítségével hitében megerősödő zsidóság egy olyan napjainkig kiható önfenntartási stratégiát és erkölcsi értékrendet dolgoz ki, mely a zsidóság világban való szétszóratását, hazátlanságát már nem istene büntetésének, hanem küldetésnek fogja fel, gyűlöletre és kíméletlen bosszúra alapozott erkölcsrendjét (Talmud) pedig világhódító programjának alapelvévé teszi.(1) Árulás, lázítás, másokon való élősködés és azok erkölcsi megtörése, a nemzeti egység megbontása lett e világhódító stratégia alapja, melynek sikeres epizódjait a zsidó mitológia erkölcsi tanmesékbe öltöztette. Kr.e. 535-ben a perzsák (Kyros) a zsidók árulása segítségével elfoglalták Babilont és a zsidóság számára megnyílt az út, hogy visszatérjenek Palesztínába. Ám, csak kis részük élt ezzel a lehetőséggel, többségük a „szétszóratásban” maradt, hogy teljesítsék a jeruzsálemi templom felépítésénél is nagyobb feladatot: megakadályozni, hogy újra hatalmas ellensége támadhasson Izrael fiainak…
Babilon meghódítása után Kyros, perzsa uralkodó - mint az Ezsdrás .könyvében (1, 1-11) írva vagyon - óriási kárpótlást ajánlott fel a „fogva tartott”(!) zsidóknak csak, hogy megszabadulhasson tőlük. Azon túl, hogy kamatostól visszaadta nekik a babilóniaiak által Jeruzsálemből állítólagelhozott értékeket és anyagilag is hozzájárult a jeruzsálemi templomuk újjáépítéséhez, az asszír nép vagyonából is „kárpótolta” őket, „mindazon kívül, amit (azok) önkénytesen adának.”
_________________________________________________________________________________________
(x) Megjelent az ÉM kiadásában – BrusaM K., Békéscsaba, 2002.
(xx)Ezt a stratégiát két-és félezer évvel később a zsidók újították fel, amikor a 2. világháború után politikai értelemben is megszállták hazánkat. E politikát szolgálták a „népbírósági” perek csak úgy, mint a kitelepítések, államosítások és kolhozosítások (a nemzet proletárrá tétele), valamint Sztálin azon hírhedt - szerencsére csak részben megvalósult - kijelentése, miszerint „a magyarkérdés = vagonkérdés”.
53
A nép pedig nem lázadozott, hanem fizetett, mert semmit sem tartott túlzott árnak azért, hogy ezen „importált” népséget újra a birodalom határain kívül tudhassa.
A zsidók pedig átvették a váltságdíjat és - maradtak.(xxx)
Főpapjaik mindössze 42.360 hazatelepülni kívánkozót tudtak összetrombitálni, mert többségük (már akkor is!) úgy gondolta, hogy a perzsáknak tett „jószolgálatuk” (értsd: árulásuk) jutalmát maradéktalanabbul fogják tudni élvezni a birodalom „fejőstehénként” használt népei, mintsem fajtársaik között, ahol legfeljebb egymást szipolyozhatták, csalhatták, fosztogathatták volna. A szétszóratásukban kifinomodott erkölcsrendjük ugyanis különös jogokkal ruházta fel őket a goyokkal (gentiles) szemben. Eszerint nemcsak állatoknak tekintik a nemzsidókat és szabad prédának azok minden vagyonát, birtokait és házait, hanemparancsolatuk egyenesen előírja a nemzsidók becsapását és megkárosítását.(1a,b,c,d) Mindezen bölcs életelvek esszenciáját pedig vették a babiloni „fogságuk” alatt kimunkáltDeuteronómiumból, a Mózes nevű kitalált prófétájuk V. könyvéből, ahol is a 7. rész 2-6. versében az alábbi épületes sorok olvashatók:
2. És adja őket az Úr, a te Istened a te hatalmadba, és megvered őket: mindenestől veszítsd ki őket; ne köss velük szövetséget, és ne könyörülj rajtuk.
3. Sógorságot se szerezz velük, a lányodat se adjad az ő fioknak, és az ő lányaikat se vedd a te fiaidnak.
4. Mert elpártoltatja a te fiaidat éntőlem és idegen isteneknek szolgálnak: és felgerjed az Úrnak haragja reátok, és hamar kipusztít titeket.
5. Hanem így cselekedjetek velük: Oltáraikat rontsátok le, oszlopaikat törjétek össze, berkeiket vágjátok ki, faragott képeiket pedig tűzzel égessétek meg.
6. Mert az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy te; téged választott az úr, a te Istened, hogy saját népe légy neki, minden nép közül a föld színén.
És, ha az ő Uruk választott, bizonyára jól választott, mert tudta, hogy ki(ke)t választott. Nem is csalódott, mert saját képmására teremtett és „választott” népe legott megkezdte erkölcsi-fizikai dúlását, rombolását a földön. Kezük nyomát azóta is lépten-nyomon tapasztalhatjuk felperzselt templomainkon, feldúlt nemzeti kegyhelyeinken, meggyalázott sírjainkon, kivágott és felprédált berkeinken.(2)
____________________
______________________________________________________
(××) Kísérteties történelmi analógia az 1945. utáni állapotokkal. Ekkor a zsidók ugyanúgy nem tértek haza az 1948-ban megalakult Izraelbe, hanem maradtak tovább „keserű szétszóratásban”.
54
Isten (el)választott népe maradt tehát Babilon földjén és ette tovább „száműzetése” egyre édesebbé váló „keserű kenyerét”. Kiépítve patriarchális szervezeti egységeit terjedt, mintrákos daganat a testben. Családközösségeik egyúttal vallási közösségek is voltak, ahol a családfő töltötte be a vallási vezető szerepét. Ő volt a legfőbb biztosítéka annak, hogy a gyerekek már kiskorukban felruházkodjanak mindazokkal a fentebb említett valláserkölcsi alapelvekkel, melyek - hitük szerint - méltóvá teszi őket istenükhöz.(xxxx)
A befogadó néppel azonban már ekkor is sikerült magukat gyorsan megutáltatniuk.(3) Alig hetven évvel azután, hogy a perzsa uralkodó fel-és rászabadította őket népére, máris komoly súrlódások keletkeztek. Ha csak a népet szipolyozták volna, nem is lett volna komoly probléma, ám gazdasági erejükkel együtt nőtt a zsidók szarva is, olyannyira, hogy Xerxes (Kr.e. 485-465) perzsa király uralkodásának vége felé már odáig merészkedtek, hogy a király képviselőitől is megtagadták a kötelező tiszteletadást, teljesítve a Talmud idevonatkozó parancsát:
„Minden helyen, ahová zsidók mennek, tegyék magukat uraik fejedelmévé…”.(4)
Az ilyen magatartás azonban nagy bűn és kihívás volt azokban az időkben, amikor a királyok még kényesen ügyeltek arra, hogy megkapják a nekik kijáró hódolatot, és még saját feleségüket is eltaszították maguktól, ha az netán vonakodott szeszélyüket, vagy hiúságukat kielégíteni. Így tett Xerxes is feleségével, Vastival, amikor az nem volt hajlandó teljesíteni a hétnapos dorbézolástól leittasult felséges férje kérését, hogy bemutassa a hasonlóan részeg udvari kompániának „az ő szépségét” - miként írva van.
A király ezért igen megharagudott és - hogy a példa nehogy ragadós legyen a birodalom asszonyai között - tanácsadói javaslatára menesztette Vastit.
Mielőtt folytatnánk a történetet, itt kell egy közbevetést tennünk: nem lehet pontosan tudni, hogy a bibliai Eszter történetében van-e egy szemernyi igazság, vagy az egészet csupán a zsidó erkölcsrendet aláfestő és a Purim-ünnepet magyarázó és „megideologizáló” költői képzelet ötlötte-e ki? Mindenesetre annak, ahogyan a perzsa uralkodó egy kis engedetlenség miatt elbánt a feleségével, erősen „Talmud-szaga” van. Ugyanis, miként azt Molnár Dezső dr. fentebb hivatkozott könyvében(4) kifejti és bőséges idézetekkel is alátámasztja, a zsidó erkölcstan a nőt megvetendő, törvényen kívül álló eszköznek tekinti, akivel férje, apja szabadon rendelkezik. Ez a szellem sugárzik az épületes bibliai történetből is.
Akárhogyan is volt, a király ittas állapotában, hirtelen felindulásból kiadott rendeletét már nem lehetett visszavonni. A szegény Vastinak tehát mennie kellett.
_______________________________
__________________________________________
(xxxx) Nem állhatjuk meg, hogy ne tegyünk egy idekívánkozó megjegyzést: Ahogy madarat tolláról és embert barátjáról, úgy az isteneket választott népükről lehet megismerni. Egyébként, ennek az „isteni kiválasztottságnak” a bibliai magyarázattól eltérő értelmezése is lehetséges. E szerint a Teremtő a zsidó népet arra választotta ki, és különítette el, hogy felszerelve őket az emberi nem összes hibáival és gyarlóságával, őket – mint egy „állatorvosi lovat” – elrettentésül és okulásul állítsa más népek elé.
55
A királynak azonban új feleség kellett. Összegyűjték tehát a birodalom szépeit (ezzel a kifejezéssel az archaikus szövegek a „könnyű nőket” illették) és közülük is kiválaszták a király szemének legtetszetősebbet, a Susa(n) várában lebzselő zsidó Mardochai unokahúgánakHadaszá-nak személyében.
Mardochai, vagy ahogy a Biblia írja: Mardokeus pedig kiokosította a lányt, hogy ne vallja meg a király előtt származását és ne mondja meg az igazi nevét, mert a zsidók, már akkoriban is jónak látták eltitkolni származásukat a külvilág előtt.
Ezen a ponton azonban ismét kétségeink merülhetnek fel a történet hitelességét illetően, és nem csak az átalakított, más mitológiai történetekből lopott nevek miatt. Nem valószínű ugyanis, hogy egy ókori uralkodó származási igazolás nélkül választott volna feleséget magának - még ha erkölcsileg olyan megrendült állapotba került is, mint a Salamisnál elszenvedett veresége után Susan várába visszavonult és ott hedonista kicsapongásokban elmerült Xerxes. Valószínűbb, hogy csupán ágyasául vette maga mellé a szép zsidó lányt, és csak a zsidó történetírók kozmetikázták erkölcsileg elfogadhatóbbá az esetet. Hogy a szép Hadaszának miért kellet Eszterré változnia és titkolnia származását, nemcsak a király, hanemsaját népe előtt is, arra további magyarázat lehet a fentebb idézett mózesi parancs 3. pontja. Nem volt ugyanis nagy dicsőség az isteni parancsot áthágva a király metreszévé lenni...
Nem is lett volna Eszterből zsidó nemzeti hős, ha nem jön egy olyan fordulat, mely alkalmat adott a zsidó írástudóknak arra, hogy Eszter történetét átideologizálják, tudatosan vállalt küldetésnek állítsák be és erkölcsi tanmesévé formálják.
Történt ugyanis, hogy a sikertelen görög hadjárata után Xerxes király - mint említettük - elzüllött. Nem volt az ilyesmi újdonság már az Ókorban sem. Igy tett atyja is, a nagy Darius, aki az athéniek ellen Marathonnál elszenvedett veresége után hasonló tobzódásokba menekült kudarcai elől. Xerxes még apján is túltett, mert gyáva, kegyetlenkedő és féktelen ember volt. Alattvalói többször is lázadást kíséreltek meg ellene, míg végül is i.e. 465-ben meggyilkolták. Egy ilyen gyilkossági kísérlet tervét hallgatta ki a király kapujában ólálkodó, szimatoló és mindenre fülelő Mardokeus, és a jutalom reményében, Eszter közvetítésével, rögtön be is árulta a királynak. Az összeesküvőket példásan megbüntették, Eszter pedig ezáltal végleg a király bizalmába férkőzött, mert egyébként kedves, odaadó, fajtársai körében már megfelelő engedelmességre nevelt leányzó vala.
Röviddel ezután azonban - mint már utaltunk rá - nagy veszedelem szakadt a babiloni zsidók nyakába. Mardokeus, nagy elhittségében, a Thora parancsát követve, megtagadta a kötelező tiszteletet a király képét viselő Hamantól.(5) Haman pedig átlátta, hogy itt nem egyedi esetről van szó, hanem a zsidók érlelődő kollektív lázadásáról, és a lényegre világosan rávilágító érveléssel kérte a királyt a helyzet orvoslására, ekképpen:
”Van egy nép, elszórva és elkülönítve a népek között, országod minden tartományában, és az ő törvényei különböznek minden nemzetségtől, és a király törvényeit nem teljesíti; a királynak bizony nem illik úgy hagyni őket… (E. 3, 8.)(6)
56
Nagy felismerés volt ez, és a király hajlott is a zsidók móresre tanítására, ami akkoriban egyet jelentett az engedetlenek elveszejtésével. Lett is legott nagy sírás-rívás, ájvékolás, böjtölés és hamuhintés a zsidók körében. Mardokeus azonnal Eszterhez futott, hogy rajta keresztül próbáljon meg kegyelmet kieszközölni maga és népe javára.
Eszter eleinte habozott. Kényes feladat volt ez nagyon, hiszen, ha felfedi származását ő is könnyen kegyvesztett lehet. Márdokeus azonban meggyőzte őt, hogy a zsidók elleni általános pogrom esetén mindenképpen ki fog tudódni az Eszter származása is, és a királyi udvarban sem kerülheti el sorsát. Eszter megértette a burkolt fenyegetést és kellő kiokosítás után hozzálátott a nagy körültekintést igénylő feladat megvalósításához. Vigyáznia kellett, mert ha a király „bal lábbal kelt fel”, még egyszerűbb kérésektől is dühbe gurult, már pedig itt nem kevesebbről volt szó, mint egy már kiadott királyi parancs visszavonásáról, ami az akkori törvények értelmében teljességgel lehetetlen volt. Kérését ezért nem is nyilvános kihallgatáson, az udvari emberek jelenlétében terjesztette elő, hanem lakomára hívta a királyt és boritallal kellően megalapozván annak hangulatát adta elő panaszát Hámán ellen.
„Mi a te kívánságod Eszter?” -kérdé a részeg király. „Mondd meg, ha az ország fele is, meglészen az.”
Eszter pedig elmondta, hogy a gonosz Hámán most egész nemzetségét ki akarja pusztítani annak az embernek, akinek a király az életét köszönheti.
Xerxes már most nem tudta mitévő legyen, mert kiadott rendeletét meg nem másíthatta. Eszter megérezte, ha most nem tudja dűlőre vinni a dolgot, a zsidók sorsa megpecsételődött. Ezért a szokásos női cselhez folyamodott és olyan látszatot keltett, mintha Hámán meg akarta volna őt erőszakolni. Ez azonban már sok volt a királynak, és ezzel Hámán sorsa rövid úton elvégeztetett.
L. von Leyden: Márdokeus felmagasztalása
A kép, s maga az egész egyházi festészet jó példa arra, hogy telítette évszázadok során a zsidókereszténység ó-testamentumi szellemiséggel a nem-zsidó népek tudatvilágát. Ez a már szinte öngyalázásig menő tudat-átprogramozás a Dávid-zsoltárokban (magyar ford. Szenci Molnár Albert 1607.), azoknak is CIX. énekében éri el csúcspontját melyben az ájtatos keresztény hívők lelkesen invokálják saját fejükre Jákob (Izrael) és Dávid istenének átkát – anélkül, hogy ennek iróniáját észrevennék!
57
De elvégeztetett a birodalom és a király sorsa is abban a pillanatban, amikor a kegyvesztett Hámán helyét a zsidó Mardokeus vette át. A féktelen zsidó bosszúállás szelleme szabadult az országra. A zsidók, a király pecsétjét megszerezvén, körlevelet adtak ki, melyben a birodalom zsidóságát felszólították - nem az ellenállásra, hanem a bosszúállásra. Felszólította őket Mardokeus a király nevében(!?), hogy Adár hónapja 13. napján az ország minden tartományában egybegyűljenek és keljenek fel életükért, és hogy kipusztítsák, megöljék és megsemmisítsék minden népnek és tartománynak seregét, mely őket nyomorgatja, kicsinyeket és nőket, és hogy javaikat elragadják (E. 8, 11) – összekötve így kellemeset a hasznossal.
És lőn óriási vérengzés, rablás és fosztogatás szerte az országban.
Eszter könyvének 9. része gyönyörűségtől fuldokolva ecseteli, hol, mennyi férfit öltek meg, hány várost pusztítottak el. Megölték Hámán tíz fiát is, és a kormányzók és a király hivatalnokai magasztalták a zsidókat, mert a Mardokeustól való félelem szállott rájuk.(7)
Ezek után a „jólelkű” Eszter még azt is kikönyörögte a királynál, hogy másnap is folytatódhasson a vérengzés. És kérte Eszter, hogy Hámán meggyilkolt fiait felakaszthassák a fára, hogy beteljen a Talmud parancsolata.(1e)
A gyilkolás folytatására szóló parancsot távoli vidékekre – telefax és internet hiányában - szerencsére már nem tudták eljuttatni, így csak Susan várában tobzódhatott még két napig a zsidó terror. Ezután pedig országszerte öröm-ünnepet ültek a zsidók, a vidékiek Adár hónap 14., a városiak pedig a 15. napján. És megtartják ezt az ünnepet azóta is, melyet a Pur-ról (sorsvetésről), mellyel „őket elveszíteni akarták”, Purimnak neveznek…
A nyájas olvasó, aki lelki épülésére forgatva a Bibliát olvassa Eszter és a többi zsidó „nemzeti hős”, emelkedett lelkületű próféta és uralkodó viselt dolgait, joggal ütközhet meg azon, hogyíme, él egy nép közöttünk, mely egyedüliként a világon, egy aljas tömeggyilkosságot ünnepel nemzeti ünnepeként.
Elgondolkozhat azon is – kontraszként maga elé idézve pl. Velazquez híres festményét Bréda várának átadásáról és hozzá egy jelenetet az 1945-ös ostrom utáni Budapestről, vagy bármelyik magyar, vagy német városról -, hogy hová vezette a világot a Purim szelleme az utóbbi száz év alatt?(xxxxx)
Végül azonban fel kell tennie azt a kérdést is, hogy létezhetett-e egyáltalán olyan elvetemült uralkodó, aki a nép legalját, a csőcseléket rászabadítja országára és egy királyi szajha kedvéért fékevesztett gyilkolást és szabadrablást engedélyez számukra?
_____________________________
________________________________
________________________________________
(xxxxx) Velazquez azt a jelenetet festette meg, amikor a hollandok többhavi ostrom után - tartalékaikat felélve - átadni kényszerülnek Bréda várát a spanyoloknak. Az átadási ceremónia előtt három nappal a spanyolok társzekereken vittek élelmet a teljesen kiéhezett várőrségnek, hogy összeszedjék magukat. A védőknek eszükbe sem jutott, hogy visszaéljenek a spanyolok lovagias gesztusával, a spanyoloknak meg sem fordult a fejükben, hogy lemészárolhatnák az erejüket vesztett védőket, vagy elvihetnék rabmunkára a várba menekült polgári lakosságot, mint tették ezt Budapest megszállói három évszázaddal később.
58
Vagy csupán egy zsidó vágyálom - és sajnos, a történelemben később nagyon is megvalósított vágyálom - előrevetítéséről van-e szó, egy olyan tanmeséről, mely konkrét formába öltöztetve mutatja meg a zsidóságnak, hogyan lehet egy nép uralkodó osztályát megosztani, felszámolni és egy egész birodalmon hatalmat venni a kulcspozíciók elfoglalásával?…
És a választ keresve rövidesen rá fog jönni, hogy bizony erről és nem másról van szó: bemutatni azt, hogyan képes a brutális terror megtörni egy nép ellenállását, hogy a megfélemlített nép egy farkasok által megtámadott nyájhoz váljon hasonlatossá.(7) Meggyőzni a zsidókat egy kézzelfogható példázattal arról, hogy ne egyénileg, hanem közösen keressékmegváltásukat, ellentétben a goyok társadalmával, ahol a köz java számtalan egyéni érdek rivalizációjában és harcában őrlődik fel.
Ilyen és csak ilyen megközelítésben szabad értelmeznünk a zsidó Biblia történeteit, melyek lehetnek borzalmasak, néha undorítók és felháborítók, de nem minden tanulság nélkül valók. E történeteken, törvénykönyveken keresztül ismerhetjük csak meg ennek az idegen testként köztünk élő és rajtunk élősködő faji-vallási közösségnek a lelkiségét, tudhatjuk meg, hogy mit várhatunk tőlük és alakíthatjuk ki hozzájuk való viszonyunkat.
Mert Hámán feleségének szavai minden nemzsidónak figyelmeztetésül kell szolgáljanak: „Ha Mardokeus, aki előtt kezdtél hanyatlani, a zsidók magvából való, nem bírsz véle, hanem bizony elesel előtte.” (E. 6, 13)
Költött szavak ezek is, nem is Hámánhoz szóltak, hanem a zsidókhoz és arra hivatottak, hogy minden zsidót hatalma tudatára ébresszen. Hatalmára, s egyszersmind hatalma lényegénektudatára, amit MOLNÁR Dezső úgy fogalmazott meg, hogy „ha Piripócson egy zsidó vigécnek a lábára lép egy gój, úgy Londonban Rotschild jajdul fel rá, s a litván, vagy ruszinszkói menekültekről az Egyesült Államok zsidó származású feje gondoskodik.” (4)
A zsidóság története tele van csodás megmenekülésekről szóló legendákkal.
Nem harcokról, győztes, vagy vesztes csatákról, emberi helytállásról szólnak történeteik, hanem könyörgésekről, csodákról és bosszúról. Nem saját, egyéni erejükben, képességeikben bíznak, hanem tömegerejükben, és lelki erejüket a csodákból, abból a hitükből merítik, hogy istenük nem hagyja el őket. Történelmük ezért csodákra, hazugságok és hamisítások rendszerére épül. Ilyen „csodák” sorozata hozta ki őket sohasem létezett Mózes nevű prófétájuk vezetésével Egyiptom földjéről (ahol mellékesen sohasem voltak!), segítette őket vándorútjaikon, sorsfordulóiknál, fogságuk és szétszóratásuk idején. De történetíróik tovább is mennek, és a három zsidó kimenekülése a tüzes kemencéből (Dn. 3, 15-29.), vagy Dániel megmenekülése az oroszlánok ketrecéből (Dn. 6, 3-27.) már nem csak egyszerű Deus ex machina, hanem egyúttal a zsidó nép erkölcsi felmagasztalása is.
A csoda látványától megrettent Nabukodonozor asszír és Dárius perzsa uralkodók parancsaiban már nem csak egy idegen nép istene előtti tiszteletadás jele mutatkozik meg, hanem a Talmud féktelen bosszúért kiáltó szellemétől való félelem is:
59
Parancsolom azért, hogy minden nép, nemzetség és nyelv, mely káromlást mond a (zsidók) istene ellen, darabokra tépessék, és annak háza szemétdombbá tétessék......(Dn. 3, 29.)
Én tőlem adatott ez a végzés, hogy az én birodalmamnak minden országában féljék és rettegjék Dániel istenét, mert ő az élő Isten.......(Dn. 6, 26)
A zsidók tehát, egyrészt feltétlen tiszteletet követelnek másoktól a maguk és istenük számára, és a tisztelet megtagadóit a legsúlyosabb büntetésekkel fenyegetik, másfelől viszont nekikChona rabbi azt tanítja a Talmudban, hogy „egy zsidónak szabad egy nemzsidónak azt mondani: „Vedd a te bálványodat és dugd az ülepedbe!” (T. 25b. lap…Megillach)
Ezek szerint, a már akkoriban is a másság tiszteletét és irántuk való toleranciát valló zsidókkal szemben - mint a Biblia írja - Belsazar babilóniai uralkodónak azért kellett elbuknia, mert lakomáján a jeruzsálemi templom kegytárgyaiból itta a bort (a bibliai jelenetet Rembrandt festette meg). Tehát nem „az ülepébe dugatta” azokat Dánielnek és társainak, csupán ivottbelőlük, és ezért egész birodalmával együtt pusztulnia kellett!
Jóllehet a történelem kicsit másról szól és számunkra más tanulságokat rejt, de a zsidók így ideologizálják át a maguk erkölcsiségére a valóságot. Ez az egyik alapos okunk arra, hogy ab ovo elutasítsunk minden zsidók által írt, vagy zsidó szellemmel áthatott történelmi munkát, mint a „valóság” megismerésének eszközét. Bizonyos szempontból azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül ezt az átformált valóságképet sem, és hogy milyen szempontból, arra Eszter története jó magyarázatul szolgál. Mert miről is van szó tulajdonképpen?
Arról, hogy egy kudarcaiba erkölcsileg beleroppant uralkodó féktelen dáridókban fecséreli életét, és elhidegül életmódjában osztozni nem kívánó feleségétől. Rendszeresen begyűjteti palotájába a birodalom ilyenféle szolgálattól nem ódzkodó szépeit (szíp a semita Babilonbanmár prostituáltat jelent – dr. BADINY JÓS Ferenc: Mah-Gar a Magyar - p. 120.), köztük egy zsidó lányt is, aki különböző fifikákkal a király kegyeibe férkőzik és ennek révén egyszer sikerül megmentenie a halálbüntetéstől (esetleg csak a megkorbácsolástól) a pimaszul viselkedő nagybátyját.
Ezt a banális történetet a zsidó apokrif történetírók kiszínezték, feltupírozták és a más népekkel szembeni zsidó bosszú és leszámolás vágyálom-képévé alakították, egy olyan álomképpé, melyre lassan ráépítették egész napjainkig ható térfoglaló startégiájukat.
Mert, bár elképzelhetetlen, hogy a zsidó - egy önmaga és mások által is kiközösített, diaszpórákban élő nép - olyan méretű összehangolt öldöklésre lett volna képes akkoriban(!), melynek az Írás szerint 75.000 ember (tehát kétszer annyi, mint Nagy Sándor hadserege!) eshetett volna áldozatul - és a történelem ilyen megtörtént esetről nem is tud -, de kétezer évvel később ezeket a zsidó vágyálmokat láthatjuk valósággá válni Párizsban, a jakobinusokforradalmában és a Loire-menti kastélyok felcsapó lángjaiban, majd kiteljesedni a világháborúkban, az azokat követő zsidó-bolsevik terrorban és békediktátumokban.
60
Nem szabad tehát könnyelműen kezelni a zsidók tanmeséit, hanem tudatában kell lennünk annak, hogy ők az azokban található látszólag leglehetetlenebb próféciák megvalósításán is kitartóan munkálkodnak.
Nem szabad azzal hitegetnünk magunkat, hogy az Ótestamentum történeteit „esetenként nem is úgy kell értelmezni”, ahogy írva van; hogy a Thóra tézisei csupán a korabeli viszonyokra és csak azokra vonatkoztathatók; hogy a Thóra (a Mózes-i Törvény) – jogi nyelven szólva -végrehajtási utasítása, a Talmud talán nem is létezik; hogy a Cion Bölcseinek Jegyzőkönyveitalán hamisítványok -, mert a tanmesék világosak, a Thóra általános érvényű zsidó törvénykönyvek gyűjteménye, melyet a zsidókeresztény egyházak is kanonizáltak, a Talmud sajnos valóság és nem rémálom, a Cion-jegyzőkönyvekről pedig joggal állapítja meg MARSCHALKÓ Lajos, hogy nem az a fő kérdés, hogy hamisítvány-e, vagy eredeti (bár valódiságához alig férhet kétség), hanem az, hogy működik.
Száz éve még talán kételkedhetett valaki egy átfogó, világhódító program létezésében, de ma már vak, aki nem látja és balga, ha tudatosan nem akarja látni, hogy RODKINSONnak, a Talmud angol fordítójának tökéletesen igaza van, amikor kijelenti, hogy a modern zsidó a Talmud terméke, és minden támadás a Talmud ellen egyúttal támadás a zsidók ellen.(1)
Mindennek pedig legfontosabb tanulsága számunkra az kellene legyen, hogy világosan felismerjük az összefüggést Eszter története és a Purim ünnep eszmeisége, valamint a „Gulag”börtöneiben a II. világháború után itthon és külföldön kivégzett milliók sorsa között. Mert ami Katynban, vagy a szénpor-lángban elízzó Drezda poklában történt, az kétezer évvel korábban az Eszter „királynő” történetét kiszínezők vágyálmaiban már megfogalmazódott.
Ugyanúgy a Talmud szelleme pusztított a háború után a francia és amerikai hadifogoly-táborokban, ahol több, mint egymillió német hadifoglyot sorvasztottak halálra a „felszabadítók”(8), mint a nürnbergi megtorló perekben, valamint ahogy a hazai „népbíróságok” ítéleteiben is a Nabukodonozor törvényében megfogalmazott zsidó bosszú továbbfejlesztett változatát ismerhetjük fel.
A Purim-ünnep a márciusi újholdat követő tizenkettedik hónap 14-15. napja. Sztálin erre a napra akarta időzíteni Magyarország elfoglalását és ezért lett a „felszabadulás” napja április 4-e, jóllehet még 11-én is folytak harcok Magyarország területén. Mert a zsidóság - Montelfior Mózes nevú újkori prófétája utasítása nyomán - immár nemcsak Izraelt, hanem Magyarországot is tradicionális örökségének tekinti, ahol távlatilag ugyanolyan szögesdrótok mögé szorított sorsot szánnak nekünk, mint Palesztina őslakóinak.
Így függ össze jelen történelmünk Eszter Könyvével és a Purimmal, valamint a zsidóság európai és világméretű terjeszkedése Mózes törvényeivel.(9)
___ . ___
61
FORRÁS
(1) CONNER, J.E.: Christ was not a Jew (Krisztus nem volt zsidó) - Hawthorn, California, 1985.
1a) - „You (Jews) are human beings, but the nations of the earth are not human beings, but beasts” (Ti zsidók emberek vagytok, de a föld többi népei nem emberek, hanem állatok - v.ö. Deuteronomium 7, 2-6.)
1b) - „On the house of the Goy one looks as on the fold of cattle - (Tosefta, Erubin VIII); The estates of the Goys are like wilderness, who first settles in them, has a right to them (Baba Batra, 54b) (A gójok háza barmok szállásának tekintendő, birtokaik gazdátlan jószágnak, melyre, ki először letelepül, birtokolja azt.) Ugyanez olvasható még Chosen Hamiszpat-nál: „A gójok birtoka gazdátlan jószághoz hasonlatos”.
1c) - „Where is written, Thou shalt not do injury to thy neighbor, it is not said, Thou shalt not do onjury to a Goy (Mishna, Sanhedrim 57) (Meg vagyon írva, ne tégy jogtalanságot a szomszédoddal, de nincs megírva, hogy ne tégy jogtalanságot egy gójjal)
Ha jól figyelünk, e törvények szellemét láthatjuk érvényesülni a háború utáni államosítási, kolhozosítási törvényekben és a magyar nép ellopott vagyonát a zsidók és kiszolgálóik kezére átjátszó „kárpótlási” komédiában.
1d)- „If a Goy wants a Jew to stand witness agains a Jew at a court os law, and the Jew could give fair evidence, he is forbidden to do it; but if a Jew wants a Jew to be a witness in a similar case against a Goy, he may do it.” (Choszen Hamiszpat, 28 art., 3 & 4) (Ha egy gój felszólít egy zsidót, hogy tanúskodjon mellette egy másik zsidóval szemben a bíróság előtt, és a zsidó tudna bizonyítékkal szolgálni, meg van tiltva, hogy azt megtegye; ellenben, ha egy zsidó kér egy másik zsidót hasonló ügyben egy gójjal szemben tanúskodni, megteheti.)
1e)- „All who are stoned are also hanged, and the sages said only a blasphemer and an idolater were hanged, a male with his face toward the people, and the female with her face toward the tree.” (R. Vol. VIII. p. 139) (Akit pedig megköveznek, azt fel is kell akasztani; a bölcsek szerint csak az istenkáromlók és bálványimádók /ma ennek számít minden keresztény!/ felakasztása helyénvaló, amikor is a férfiakat arccal a tömeg felé, a nőket pedig a tömegnek háttal, arccal a fa felé kell felakasztani.)
A fenti idézetek közül az 1a) & b) pontok a cenzúrázatlan babiloni Talmudból származnak, a többi pedig aRodkinson által - valószínűleg hivatalos jóváhagyással - cenzúrázott változatból, melyből - saját bevallása szerint - eltávolította azokat a külső forrásból származó betoldásokat, melyekből félreértések és félremagyarázások származtak. E „finomított” változat alapján sejthetjük, hogy milyen lehetett az eredeti, és ha ezek után ez az autentikus Talmud-szakértő és fordító maga állítja, hogy a modern zsidó a Talmud terméke, akkor nincs okunk kételkedni abban, hogy ez így igaz.
1f)- Végül még egy megszívlelendő idézet a Talmudból: „Every Goy who studies Talmud, and every Jew who helps him in it ought to die.” (Sanhedrim 59a, Aboda Zora 8-6) (Minden gój, aki a Talmudot olvassa és minden zsidó, aki segít neki ebben, haljon meg.)
Ha pedig valaki netán egy zsidótól akarna bizonyságot szerezni arra, hogy tartalmaz-e a Talmud bármit is a gójok ellen, akkor a Talmud azt is előírja, hogy kötelesek eskü alatt vallani, hogy abban semmi ilyesmi sem található.
A Szerző teljesen jogosan állapítja meg, hogy a Talmud a paraziták törvénykönyve. (p. 178)
(2) A feldúlt és romhalmazzá változtatott magyarországi kastélyok és udvarházak szomorú látványán túl a zsidó korszellem számlájára írandók napjaink olyan eseményei, mint az avasi fatemplom felgyújtása (Magyar Fórum, 1997. 49. sz), a fehéregyházi Honalapítási Emlékmű sorozatos meggyalázása (Hunnia 109. sz. p. 38-39), vagy gróf Tisza István síremlékének szintén sorozatos feldúlása és kifosztása (azé a Tisza István egykori miniszterelnöké, akit egy Kéri (Krammer) Pál nevű zsidó újságíró gyilkolt meg 1918. okt. 31-én - HMF 1999. január p. 35)
(3) HUBERT Lipót: Zsidóság és kereszténység I. - Árpád Rt., Kalocsa, 1936. A Szerző a zsidók elleni ellenszenv okaiként említi a kihívó viselkedésüket, igazságtalanságaikat, erőszakosságukat, vallási és nemzeti gőgjüket. Megállapítja: „A zsidó-ellenes közhangulatnak, ingerültségnek, elkeseredésnek és gyűlöletnek mélyebb és tulajdonképpeni fő oka a zsidók ősi bűne…: szertelen önzésük, mérhetetlen kapzsiságuk, a vagyon utáni erkölcstelen és vad hajszájuk és ezzel együttjáró egyéb bűneik…"
(4) Marcsamagyari MOLNÁR Dezső dr.: A zsidóság belszervezete a Talmud tükrében -Budapest, 1938. (p. 32. idézet:: Sanhedrin 104a. lap és p. 10)
(5) A Deuteronomium (Mózes V. könyve) 17. részének 15. verse mondja: „…a te atyádfiai közül emelj magad fölé királyt; nem tehetsz magad fölé idegent, aki nem atyádfia.”
(6) KOSSUTH Lajos hasonló véleményt hangoztat a Pesti Hírlap 1844. május 5-i számában: „…A zsidókat tehátnem lehet emancipálni, mert vallásuk politikai institúció, theokrátiai alapokra fektetve, mely a fentálló országlási rendszerrel politikailag egybehangzásba nem hozható.” – forrás MARSCHALKÓ L.: Országhódítók - München, 1975 (p. 13.)
(7) A rettegés és a félelemben tartás elméletét a zsidók a századfordulón a Cion stratégiája szerves részévé tették. „Tőlünk indul ki a mindent elnyelő terror” - írják a sionista „bölcsek” a IX. jegyzőkönyvükben, mely leegyszerűsített megfogalmazása annak a szintén tőlük származó machiavellista alapgondolatnak, hogy „a politikának nincs semmi köze az erkölcshöz…a mi jogunk az erőszakban rejlik.” (ld. Protokol, I. rész, p.8 )
(8) BACQUE, J.: Other Losses (A francia és amerikai megszállók által a II. Vh. után fogolytáborokban elpusztított németek vizsgálati jegyzőkönyvei) - Toronto, Canada, 1989.
(9) „Akkor kiűzi az Úr mindazokat a nemzeteket ti előletek, és úrrá lesztek nálatoknál nagyobb és erősebb nemzeteken.
Minden hely, melyet lábatok megnyom, tiétek lesz, a pusztától a Libánonig, és az Eufrátes folyóvizétől a nyugoti tengerig lesz a ti határotok” (Móz. V. 11, 23-24)
Ezzel összefüggésben a fentebb idézett HUBERT L. kanonok írja, hogy a kereszténység révén a világ népei ugyan megismerték a Thórát, de azt tévesen értelmezik és tévedésükre csak akkor fognak rádöbbenni, ha majd „a zsidók fegyveres hatalom élén a világ nemzsidó népeit leigázzák s azokat, akik Noé törvényeit el nem fogadják, asszonyostól, gyermekestől kiirtják…”
Azt gondolom, ennél aligha kell világosabb beszéd!…
___ . ___
Erdélyi-Erdey D. Zoltán agrármérnök, 1948-ban született Debrecenben. Nemzeti ébredést élesztő írásai a '90-es évek közepétől jelentek meg különböző nemzeti lapokban. Publikált dolgozatainak és előadásainak egy részét a Sub rosa – Magyarok, tinéktek szólok... (ÉM K. Vg., 2000) című esszé-kötetében foglalta össze. Az Ébredés Mozgalom alapítója. Dr.Badiny Jós Ferenc sumerológus professzor hitújítási kezdeményezése nyomán újjáéleszti ősi magyar hitünk táltos-manicheus napkeresztény egyházát, melynek élére az Aranykopjás Szervezet és az ÉM a 2003. (1703.) évi dobogókői Táltos Szeren nemzeti főtáltostválaszt, Koppány nembeli Karaul Horváth fia János Györgytáltos Aranykopjás Fővezér személyében.
Az "Eszter könyvével..." a Szerző a hazánkat megszálló "országhódító" árnyékhatalom bibliai mítoszainak és történelmi valóságunknak összefüggéseire kívánta ráirányítani a figyelmet.
