Purim 1946-ban

A HUNNIA már jó ideje foglalkozik a zsidó rituális gyilkosságokról készült művek ismertetésével. A legutolsó támadás az igazságot feltárók ellen Gadó György főkomisszár, a magyarellenesség hazai zászlóvivője részéről indult meg, amikor a „Szabadság” nevű kommunista zugsajtónak idei, március 27-i számában fenyegetőleg bejelentette a Mazsihisz nevű nyelvtörő szervezet részéről „megindítandó lépéseket”. Gadó, a „Tahó-hangadó” néven a magyar köz tudatba került be örök vesztesként; az „örökké üldözöttek” faji öntudatát subickoló, befogadó „hazája” ellen lázító, gyűlölet-hisztériát keltő „politikusként”.

Az ominózus „Szabadság” nevű újságban fellelt írása megint bumerágként fog Gadónk kobakján landolni: már annyi ügyben vesztett, hogy az ínyencségekre nyáladzó „szabad” sajtó is rezignáltan veszi tudomásul nevének újbóli felbukkanását.

Ettől eltekintve Gadónk igencsak belekeveredhet egy olyan „zsidózási” ügybe, amellyel nemcsak hogy saját magának, de fajtájának is újabb veszteségeket okozhat. A zsidó rituális gyilkosságokkal kapcsolatban ugyanis az Egyesült Államokban is igen széleskörű publikáció akad, az érdeklődők számára szabadon vásárolhatóan, elérhetően mindenki számára. A TRUTH AT LAST kiadásában jelent meg tavaly egy gyűjtemény a zsidók elleni vérvádakról. Javarészben a Vatikán feljegyzései, megsárgult leírások, korabeli levelezések alapján és az Európa-szerte a különböző templomok falain domborművekként megörökített „kis mártírok” jelzik, hogy ezek a „rémtörténetek” igenis komolyak és megtörténtek. Azon az alapon, hogy „nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél”, a kiadó, dr. E.R. Fields, újból ezek után a bűntettek után indult, abból a kiindulásból, hogy fél évszázada a nürnbergi vésztörvényszék bestiálisan halálra kínoztatta Julius Streichert, akire pedig semmilyen „háborús bűnt”, vagy hasonló légből kapott mendemondát nem tudtak rábizonyítani! Streicher bűne talán sokkal „nagyobb” volt, mint azoké, akiket a „haláltáborokkal” kapcsolatos paranoiák alapján fogtak perbe, kínoztak nyomorékká, vagy vertek halálra. Az ő bűne a zsidóság kritizálása és a zsidó Talmud, valamint a Tóra tanulmányozása volt, amiért maga a Talmud kiált tolvajt: „Az a nem-zsidó (goyim), aki a talmudot tanulmányozza, halállal büntettessék...” Streicher tehát kimerítette a „bűntett elkövetésének” tényét és a talmudi vérbíróság koholt vádak alapján kivégeztette.

„Ez nem más, mint Purim-ünnep 1946-ban...!” Ezek voltak utolsó szavai a bitófa alatt.

Streichert borzalmasan megkínozták, emberi mivoltában megalázták. 1946 június 16-án egy aláírásával hitelesített nyilatkozatot adott ki, amelyet megkínoztatása elleni tiltakozásul juttatott el a zsidókból álló nürnbergi vérbíróságnak. A hivatalos okiratok közül később az ilyeneket eltüntették, meghamisították, különösen azok után, hogy az amerikai hadsereg számos magas rangú tisztje elégedetlenségének adott hangot a túszok bánásmódját illetően. (Köztudott, hogy Patton tábornokot is azért érte „autóbaleset”, mert hivatalos meghallgatást eszközölt ki az amerikai Kongresszus előtt. Útban Washington felé halt meg...) Hogy tehát Nürnbergben hogyan kínozták, az már valószínűleg örök homályba vész. Fent maradt viszont egy másik, korábbi beadványa.

Igen tanulságos ennek tanulmányozása. A kínzások válogatott módszereinek gyomrot kavargató részleteit olvasgatva, az alábbi sorokat csak az erős gyomrúaknak javaslom elolvasásra!

Streicher írásbeli nyilatkozata a következő volt:

„1945 május 22-én a tiroli Waldring városa mellett tartóztatott le az amerikai MP (Military Police = katonai rendőrség), majd Salzburgba a fogdába kerültem.

Másnap, május 23-án Freising-be vittek. A 200 km-es utazás alatt, meglehetős hidegben csak egy katonai pólóban és nadrágban utazhattam, minden más ruhaneműmet kérésem ellenére sem adták vissza. Bilincseimet egyetlen pillanatra sem vették le.

Freisingben egy cellába vittek, ahol sem ülési, sem fekvési lehetőség nem volt. Az ablak be volt falazva és a helyiség hideg volt. Háromnapos ott tartózkodásom alatt (május 23 és 26 között) az alábbi bánásmódban részesültem:

1. Az első nap estéjén két negró katona cellámba lépve azonnal nekem esett és letépte ruházatomat, ingemet darabokra tépte. Alsónadrágban, mezítlábasan kellett a 3 napot eltöltenem a szellőzetlen, hideg, nyirkos cellában. Éjjelre és napközben néhány órára egy koszos katonai zubbonyt hajítottak be. Naponta kétszer-háromszor a negrók bejöttek és elvitték a zubbonyt, majd órák múlva visszahozták vizesen.

2. Naponta kétszer-háromszor megbilincselt kezeimet fejem fölé tartva, háttal a falnak kellett állnom, majd a negrók egyike korbáccsal a nemi szervemet kezdte ostorozni. Amikor az ütések okozta fájdalmak miatt meggörnyedtem, a másik negro bakanccsal heréimbe rúgott. Többször elájultam, ami után fellocsoltak.

3. Legalább tíz alkalommal történt, hogy a negrók bejöttek és komótosan vetkőzni kezdtek. Ilyenkor le kellett térdepelnem és kinyitnom a számat, majd a negrók belevizeltek... Hányni kezdtem, mire a másik negró katona vizet öntött az arcomba. Újra ki kellett tátanom a számat, akkor a másik fekete beleköpött. Több alkalommal megtagadtam, elfordítottam a fejemet, mire nekem rontottak és egy fadarabbal feszítették ki a számat.

4. Amikor megtagadtam, hogy egy ürülékkel szennyezett ágytálból igyak vizet, korbáccsal többször is arcul ütöttek.

5. Minden egyes vizitjénél egy „tábori orvos”, amerikai katonai rendőr egyenruhában, harapófogóval a hajamat, mellszőrzetemet és a szemöldökömet tépdeste.

6. A háromnapos megkínzatásom ideje alatt egyetlen esetben sem kaptam orvosi ellátást vagy segítséget, és csak egyetlen esetben kaptam vizet, akkor is a WC-tartályból. Élelmezésem abból állt, hogy megbüdösödött, oszlásnak indult élelmet kellett ennem egy kartondobozból, amiben bogarak mászkáltak. Megtagadtam ennek a szemétnek az elfogyasztását, mire a földre ráncigáltak és erőszakkal kényszerítettek arra, hogy megcsókoljam a negró katona sáros bakancsát.

7. Kihallgatásaim ideje alatt és utána is, mezítlábasan kellett a javarészben zsidó kihallgatók által földre dobált cigarettavégeket és gyufaszálakat eltaposnom.

Május 26-án Wiesbaden-be hoztak, ahol 5 nap után először vették le bilincseimet. Mindkét csuklóm begyulladt, véraláfutásos volt, mozgatni nem tudtam.

Julius Streicher 
1946 június 16.

FUYER TIBOR 
USA(1998)