Payday Loans

Keresés

A legújabb

Árak és bérek Németországban és itthon - 2016. PDF Nyomtatás E-mail
Háború a nemzet ellen - Kül- és belháborúk a nemzet ellen - magyarirtás

21.088 - 5./ 2 - Árak Németországban és itthon – 2016 Bouvet > 2016. január 10. vasárnap > 2016. április 11. hétfő 01:27

Árak Németországban és itthon – 2016

2016. január 10. vasárnap

Ifj Gergely Tibor nevét talán már ismeritek ti is, én tavaly óta követem a közösségi oldalon található adatlapját – és azóta nem értem, miért nem vezet blogot, vagy ír saját honlapot. Élesen, markánsan és nem mindig visszafogottan írja le véleményét a mai társadalmi gyengeségekről. A magam részéről nagyon sok meglátásával egyetértek, éppen ezért fogadtam várakozással a tegnap közzétett kísérletét.

Nem csinált semmi extrát, csupán elment bevásárolni. Németországban.

Íme az eredmény, dőlt betűvel a saját megjegyzéseim:

Árak Bajorországban és Magyarországon

Nehéz megint megfogalmaznom, amit érzek de azért megpróbálom. Ma kicsit kimozdultunk a családdal shoppingolni, mint ahogy tesszük ezt minden héten egyszer.
A legfeltűnőbb, amit megfigyelhetünk, hogy az akció itt tényleg akció és egész évben van.
Otthon azt mondják, ne írogassak ilyen posztokat, de nézzük csak:

Cipőbolt

Geox Női bőrcsizma eredeti ára 100 euró, akciósan most 30 euró – úgy gondolom, egy ilyen minőségű csizmáért 9000 forint egy vicc. Magyarországon akciósan 100 euró,  az eredeti ára otthon 52 ezer forint!

tibi2

Tankolás

280 ft átszámolva a gázolaj literje.és most még drága is volt. De hagyjuk és fogjuk az adóra – vagy mégsem?

tibi4

Tech nika

140 centis beszélő Sharp smart tévé ami nem is fér be a szobádba akciósan 150 ezer forint, eredeti ára 360 ezer forint.  A vicc az, hogy az itteni átlagfizudból vehetsz négy ilyet, otthon meg egy felet.
Intenso pendrive usb3, 32 gb, 10 euró, otthon ugyanez 6200 ft.
És ne gyertek nekem az áfával mert ez fél ár alatt van.

tbi3

Élelmiszer bolt, általános dolgok:

Magyar pickszalámi 40 dekás, 6 euró azaz 1800 ft díszdobozban, ott a fotón. Otthon 2500ft, minimum.
Cukor 2 kg átszámolva 350 ft (ez talán itthon is ennyi) 1 kiló lavazza szemeskávé 3000 ft, otthon 5460ft, ja tudom, áfa.
Pepsi light citrom 1,5l 140 ft, otthon a két lityi 350 (pontosítok, nincs már szinte sehol sem kétliteres üdítő, éljen az új, 1,75 literes kiszerelés, mert az jobban illik a kézbe).
Joghurt olyan fosatós, a négydarabos kiszerelésű 150 forint átszámolva.
Syoss hajfesték 450 ft, otthon 1400ft, pff.
Tresor Hellogs gabonapehely a gyereknek 750 gramm, 400 forint, Magyarországon a kétszerese.
Kerámia késkészlet, 10 euró 3 év garanciával és nem gagyi.
Asti Cinzano pezsgő kemény 4 euró, 1200ft. Otthon 3200 ft, ja tudom áfa, háromszoros? (Mi leárazva Szilveszter előtt láttunk 2800 forintért, de nem vettük meg..)
Latta margarin, ami tén yleg az: kemény 300ft 750gramm.
Rama culinesse 750ml, 380ft. Tudom áfa, meg a Marshall segély.
Becks sör, 6 százalékos, 150ft. Pff.
Szűzpecsenye, 80 deka, 900ft. Hagyjuk.

tibi1

Folytathatnám de nem szeretném. Csak annyit szeretnék elmagyarázni, hogy nem csak az áfa a probléma otthon, hanem a gátlástalan lehúzás, amit szabad-rablásnak hívok.
Gusztustalan, hogy az otthoni bérek mellett ilyen árkülönbségek vannak a napi bevásárlásoknál. És tudom, hogy sok minden drágább idekint, de adnak h ozzá béreket is, hogy ki tudj mindent fizetni. Egyébként én évente 200 ezer forintot költök átszámolva fűtőolajra egy 5 szobás családi ház fűtésére. Hát, otthon az is drágább. Gyógyszer a gyerekeknek és van, ami felnőtteknek is ingyenes. Fogorvosi ellátás ingyenes. Szóval sok dolog kompenzálja a drága lakásárakt. Nagyon sok.

Kommentek

  1. Attila Nagy szerint: (előzmény @Anna Pál-Homoki)

    Anna-Pál Homoki!

    A vízért nem kell fizetni (legalábbis Norhein-Westfaliaban)!

    Az autó biztosításom (Chrysler 300 C CRD 3000 cm3, diesel), éves szinten Teil-cascoval 855 €, Bonus 2-ben. Plussz az adó, ami 463 euró/év.
    Az asszony V70 es Volvojára (2,5 T)kell éves szinten fizetni 440 eurót biztosítást (az övén nincs Casco)! Az adó círka 170 euró/év.

    Nebel-kostennel együtt fizetek a 3 szobás, elsőemeleti lakásért (74 m2) 500 eurót + rezsi (gáz és villany ca. 110-120 euró).

    Nem tudom, hogy hol éltek!?

  2. Attila Nagy szerint: (előzmény @Bonyár László)

    Bonyár László!

    A Rákóczi, az Pick szalámi, csak, hogy tudjad!
    Na szóval..

    A Pennyben, a NETTO-ban a 375 gr-os Pick Rákóczi szalámi 3,99 € akció nélkü (Magyarországon a Spárban néztük atavaly nyáron ugyan ezt, 19 90Ft (cirka 6,5€) volt akcióban! Erről ennyit!

    Igaz, egy évben a Pennyben 3-4-szer talákozom ezzel a magyar termékkel, mely során ha lehet, rendesen bevásárolok belőle! Még a Magyar paprika is sokkal olcsóbb, mint Magyarországon! A tojás csupán húsvétra ment fől 1,19 euró/10db árra! Előtte és utánna 0,99€/ 10 db áron megy!

  3. Attila Nagy szerint: (előzmény @Hundzsa Györgyi)

    Hundzsa Györgyi!

    4-en élünk havi 500 euróból, úri módon..!

    :) Meg van a napi édesség, üditő, kaja (nem is akár milyen kaják), stb. Ezen felül még persze vannak kiadások, pl. az autók fentartása, de az sem horribilis összeg! Legalábbis nekem! Ettől függetlenül aki ki akar jönni, az készüljön fel, hogy államilag nagy lehúzásokkal néz szembe, ha nincs észnél..! Nekünk is kellet ám pereskedni rendesen..! Eddig megnyertünk minden pert a hivatalokkal szemben idekint! idelye volna már nekik (németeknek) felhagyni azzal a bevett szokással, hogy aki külföldi és beregisztrál, azt bekóstolják..!

  4. < img alt="" src="/http://1.gravatar.com/avatar/50bbb8eeaf9097f9ae5afd67ed97057a?s=32&d=http%3A%2F%2F1.gravatar.com%2Favatar%2Fad516503a11cd5ca435acc9bb6523536%3Fs%3D32&r=G" class="" height="32" width="32" style="padding: 1px; margin-right: 9px; border: 1px solid rgb(204, 204, 204);"> Attila Nagy szerint: (előzmény @Gál Mariann)

    Gáll Mariann!

    Mi van a Hollandokkal? Feleakkora ország, mint Magyarország, igaz kö zel kétszer annyian lakják, de még is messze elmarad népesség terén Németországtól, még is vannak ám olyan akcióik, mellyel sokkolják a magyarokat!

  5. Attila Nagy szerint: (előzmény @Kovács Emilia)

    Kovács Emillia! Nagyon szar helyen laksz és még jó hülyének is néznek a lakásárral!

    A kislányomnak most csináltatom (már lassan másfél éve) a fogszabályozást, 20%át fizetem én a számlának, 80-at a biztosító (megáll 1000 eurónál a 2 és fél év távlatában).

    Szintés a 12 éves lányom került nemrég kórházba a Mumpsz nevü betegség (védőoltást magyarországon kapott, ezek szerint hiába) utóhatásai miatt! Egy teljes hétig feküdt a kórházban, teljes ellátással, játékszobával, multifunkcós fekággyal (TV, internet alapszolgáltatás), stb. Egyetlen centet sem kellett fizetni érte! A fogászatért sem! Ha ez nála d másképp van, válts biztosítót! Nekem AOK-s van! Ami a fizetést illeti, most ha beleszámolom az utiköltségtérítésem is, akkor közel 15 euró bruttóm van, alig 4 hónapos munkaviszony után (tavaj év végéig a hollandoknál dolgoztam majd 4 évig). Igaz, német munkerő kölcsönzőnél vagyok, de olyannál, hogy ha adott esetben elfogy a munka az adott cégnél, akkor az állás időt is fizetik 12 euró alap bruttóval, napi 7 órában! Szakmunkában vagyok, nem betanított munkás ként! Ilyenről nem tudok Magyarországon! Arról már nem beszélve, hogy sok magyar úgy jön ide ki, hogy fogalma sincs, mi járna neki bérezés területén! kevesen ismerik azt a fogalmat, hogy "Entgeld gruppe"..! Én ismerem és éppen rendezem is az ezzel kapcsolatos hivatalos ügyeimet, hogy ne álljon meg a fizetésem 15 euróban…! A neten rákereshetsz (lehetőleg németül) az Entgeld Gruppe tabelle címszó alatt! Ott megtudhatja mindenki, miről beszélek!

  6. Attila Nagy szerint: (előzmény @Viktor Kotai)

    Viktor Kotai!

    Amit írsz, azzal erősen tudnék vitatkozni de hadd ne tegyem!

    Én, ha elmegyek egy Dönnereshez zabálni, vagy egy pizzériába, akkor fejenként bőven megáll 7-8 euróban (sokszor még innivalóval együtt is) a számla! nem tudom, hogy te hová szoktál járni, de én számtalan jó helyet ismerek idekint, ahol nem csak olcsó, de minőségi kiszolgálást is kapsz a pénzedért! Étterembe meg csak ha nagyon muszály (a kint töltött, lassan 7 évem alatt egyszer sem volt muszály)!

  7. Attila Nagy szerint: (előzmény @sarli vent)

    Sarli Vent!

    Én is Németországban élek és valahol igazat adok neked, de azért hadd jegyezzem meg, én nem a politikai helyzet, vagy a Magyarországon úgy egyébként szinte mindenben magasabb árak miatt mentem el külföldre dolgozni!
    Az ok nem más, mint a magyarországi munkapiaci viszonyok! Még a fizeteésem sem lenne otthon katasztrófális, mert azt az 1000 eurót még Magyarországon is megtudnám nettoban keresni, igaz, nem 160 órával, minek során ennek közel a dupláját kapom, de a munkahelyi körülményket már egy idő után nem bírtam elvisleni! Abban igazad van, hogy Magyarországon is vannak olcsóbb és drágább helyek, de igaz ez Németországra is (de akár Hollandiát is mondhatnám, vagy Ausztriát)!
    Idekint is meg van az ára az itteni életnek! nagyon beképzelt faj a német és mindezt teszi úgy, hogy még alapja sincs! Nem okosabbak, nem tudnak többet, csak meglátják a lehetőségeket! Kiábrándító az is, ahogy egyes német hivatalok kezelik (többek között a magyarok ügyeit) ügyeket! Az, hogy kinek jó az albérlet és kinek jó a saját lakás, ezen vitázhatnánk sokáig de azt nem árt tudnod, hogy amit magyarországon megveszel ingatlant, soha nem lesz teljes joguan a tied! Bármikor, köszönés nélkül lefoglalhatják, bárki bemehet hozzád éd még kezet sem emlehetsz rá, konkrétan azt, amit te megveszel lakást, csak használhatod, de soha nem lesz a tied! Nem mellesleg.. idekint sokkal könnyebben és sokkal olcsóbban lehet lakáshitelhez jutni, de minek?!
    Főleg az utóbbi időben veszem észre azt, hogy pl. a németeknél elgurult a gyógyszer a politikai helyzetet illetően, ez sem jó! Van erős felsőbbrendüségi beállítottságuk is a németeknek, ezt egyre többször tapasztalom, de azért még ha valaki dolgozni akar, az anyagilag nem csak jobban jár, hanem sokkal jobban! Nem kell autóvásárlásnál azon agyalnom, hogy milyen autót vegyek (jó, vannak határok, de azért a mozgástér szélesebb, mint Magyarországon, ez tény)! Két (!!!) felső kategóriás autónk van a feleségemmel idekint, amit odahaza a jelenlegi munka körünkben soha nem engedhettünk volna meg m agunknak (főleg Ő nem a tanári pályán..)! Nagyjából ennyit akartam elmondani azzal kapcsolatban, amit írtál! Üdv: Németországból!

  8. Klára Molnár szerint:

    Nem vagyok ellene a külföldre költözésnek….de sehol sem kolbászból van a kerítés. Lehet hogy sok minden jobb és olcsóbb de nagy szégyennek tartom hogy valaki rákényszerül a haza elhagyására ilyen szemét, sötét emberek miatt.

  9. Jozsef Jaczko szerint:

    Szerintem Gyogyszeres vagy,ezert ingyenes a gyogyszer ! A Ferjegy pedig Fogorvos, mert különben azert is fizetni kell ! Ja igy könnyü ilyen Ökörsegeket irni es a tudatlan Embereket etetni,de mi az ertelme ? !!!!

  10. Daru Krisztián szerint:

    Letojom én a Geox női csizmát, hogy olcsóbb. Itthon sem fáj ilyen hülyeségekre a fogam. Sok ismerős kiment, a megkeresett pénzt nem gyűjtötték össze, hanem ilyen hülyeségekre költötték el. (pizzázgatás hetente többször, éttermezgetés főzés helyett, félévente leváltott jobbnál jobb mobilok, tablet, laptop, focipálya méretű TV….). Hazatelefonáltak, hogy küldjenek nekik pénzt, hogy egyáltalán haza tudjanak jönni. Még a csóró itthon élő szülő küldte ki a lóvét a pazarló csemetének :) Oszd be a pénzed és maradj a pics….don!

  11. sarli vent szerint:

    Úgy látszik igen nagy divat lett Magyarországot fikázni sokaknak, akik elmentek Magyarországról.
    Nézzük először azt, hogy vajon miért is mentek el??
    1. Kalandvágy, jobb fizu, nyelvtanulás stb.. Ez jellemzően a még meg nem állapodott fiatalok jellemzője nagyrészt.
    2. Az itthoni munkahely elvesztése, a további munkavállalási lehetőségek nagyarányú beszűkülése, legalábbis a végzettség alapján. Ha már nem tud valaki elhelyezkedni az eredeti végzettsége alapján, akkor nyilván, hogy a kisebb szaktudást igénylő munka az Nyugaton sokkal jobban fizet, tehát arrafelé orientálódik. (Lásd egyetemi diplomás mosogat, raktárban dolgozik stb…)
    3. Az egyéni vagy családi adósság, adóhá tralék, fizetési kötelezettség megoldására, csak a kinti fizetések alapján van remény. (lásd svájci hitel és társai.) Vagy akár az adósság hátrahagyásával egyfajta menekülés.
    4. Egyéb (házasság, tanulás stb…)

    Úgy gondolom, hogy a kitelepülő szignifikáns többség a második és harmadik pont alapján hagyta itt Magyarországot.
    Nyilvánvaló, hogy első ránézésre a Németországi munkavállalás és megélhetés lényegesen kedvezőbbnek tűnik. Az állandó összehasonlítási kényszer nagyon sokunkban benne van. Elsőként az árakat, béreket szoktuk górcső alá venni és ettől hosszú évekig nem szabadulunk. Ha az ár-bér arányt vesszük, akkor nyilvánvaló, hogy Németország (és még sok ország) sokkal jobb helyzetben van. Azonban csak pusztán néhány fogyasztási cikk alapján kőkemény csúsztatás a fenti cikk. Az élelmiszer árakban nincs lényeges különbség, v agy, ha van akkor ott a minőségi faktor is megjelenhet. Ki lehetne ragadni számos példát fordítva is. Elmegyek például egy falusi piacra Magyarországon és háztáji csirkét, tojást veszek párszáz forintért, vagy az ugyanilyet biotermékként egy speciális boltban, vagy egy ottani biopiacon Németországban. Vajon hol lehet sokkal olcsóbb???
    Többen írták már, hogy a komplex összehasonlításba bizony bele kell venni a teljeskörű kiadásokat havi, vagy évi bontásban. Az mutat igazi képet.
    Miért akarják sokan elmagyarázni azt, hogy miért jó, ha valakinek nincs saját tulajdonú lakása, háza?? A család igazi otthona a saján lakásnál, háznál kezdődik. Lehet, hogy a kapitalizmus megkívánja a munkavállalótól a gyors alkalmazkodást és mobilitás, de ez biztos, hogy jó???? Biztos, hogy hasznos mondjuk egy családnak pár évente más-más helyre vándorolni?? Megszokott környezet?? Iskola??, barátok?? stb… ezek nem fontosak, csak a munkavállalás, csak a pénz???
    Hat évig éltem az USA-ban (hivatalosan, zöld kártyával) és kezdetben tetszett a filmekből ismert világot látni élőben. Aztán fokozatosan megismertem a másik arcát is. Egy falansztert láttam már pár év után, ahol főleg a nagyvárosokba élők, mint egy hangyabolyban végezték a megszokott ritmusú elidegenedett életüket. Nincs igazi barátság, ritka az érdek nélküli "szerelem". Mindent a pénz irányít, minden mögül kikacsint a háttérből. Sajnos ma már Magyarországon is a fiataloknál ez a trend figyelhető meg. Szóval összehasonlítva a kinti életet a magyarországival, akkor elmondhatjuk, hogy ha minden racionális és érzelmi dolgot beleteszünk abba képzeletbeli mérlegbe, akkor már csak apró különbségek vannak. Az élelmiszer és pár iparcikk ára nem képezi a döntő súlyt ezen a mérlegen!!

  12. Csémi Gabi szerint:

    És az összehasonlításba senki se tette bele, hogy ezért az összességében kicsit több fizetésért lecserélte a hazáját, itthagyta a szüleit, a barátait. Van, akit a hitele lehetetlenített el, azért ment ki, és a mint összegyűjt annyi pénzt, hogy megszabaduljon tőle, hazajön – ez az elhatározás. Csak már a legtöbb esetben nincs visszaút. Ott ragadsz, mert az itthoni kevésbe már nem tudsz visszaszokni. Ide már nem tartozol, oda meg soha nem fogsz.
    De a legtöbben egyszerűen azért mentek ki, hogy ne kelljen számolgatni a pénzt a boltban, meg hogy többet, jobb helyeken nyaralhassanak, tehát, hogy többet tudjanak fogyasztani. Mindenkinek a maga döntése. Ne haragudjatok, hogy ezt leírtam. A hazaváltásnak nem csak anyagi oldala van.

  13. Viktor Kotai szerint: (előzmény @Laszlone Cirkovics)

    A munkanelküli segely 1 evig jar (60%-a a legutolso fizudnak, ha adoztal mar par evig.). Utana amit kapsz az nudli, abbol meg enni sem tudsz nemhogy lakbert fizetni!

  14. Viktor Kotai szerint: (előzmény @Eva Juhasz)

    Azt nem tudom, hogy az emlitett esetben mi a konkret törtenet, de altalanosan szerintem ki lehet jelenteni, hogy _nincs_ 5x-ös berkülönbseg. 2 -3X max.

  15. Viktor Kotai szerint: (előzmény @Zsuzslárka)
  16. Alapvetöen az arany jobb Nemeto-ban ezt nem lehet vitatni. De a nagyvarosokban a lakhatas tenyleg többszöröse. Az elelmiszer olcso, viszont az olyan is. A minösegert mar 2-3x-os arat fizetsz, a piac eleg draga peldaul összehasonlitva. De meg mindig jo. A masik dolog, hogy itt azert az ember hetente többször megy el enni ide-oda, es ott bizony fejenkent 15 EUR-nal kezdödik. Mondjuk egy salata es egy narancsle. Az 5-6 EUR/pohar bort is irjam? Ezek nem elit helyek, hetköznapi kis lokalok vagy ettermek errefele. Az egeszsegügyröl sem vitatkoznek. Itt eleg ramaty a szolgaltatas es az "atlagfizetest" nezve kb 600 EUR / ho, 50%-ot fizeti a munkaado. Fogorvosi szolgaltatas nagy resze benne sincs, tehat zsebböl par ezer euro, ha van valami komolyabb dolog. MRI-re honapokat varsz ha az kell valamihez.
    Szoval lenyeg a lenyeg, van sok olcso dolog, de legtöbbször dobhatod is ki azokat hamar. Az meg, hogy egy TV eppen akkor ott akcios, az nem tipikus. Az elektronikai cikkek legnagyobb resze picivel olcsobb itt. De vegyel egy jo uj agyat peldaul itt. Siman ezer euronal vagy mindennel, na es otthon? Vagy peldaul fodrasz: nekem(ferfi vagas) ugyan olcso (15EUR), viszont egy ismerös csajnak vagas es simara vasalas volt 100 EUR barati aron…

    Olvasok itt alberleti arakat, nos itt (Frankfurt am Main) 13-15 EUR/m2 nagyjabol a Kaltmiete ara, amiben nincs semmi meg. Normalis környeken itt fizetsz kb 1000 EUR-t 65m2-re…
    Ovoda ugyancsak 1-2ezer EUR/ev, ha esetleg tervezel gyereket kint.
    Sajat hazat felejtsd el altalaban.Ha lakas: Atlagos Lakas, atlagos környeken 250ezer EUR, 65m2.

    NAGYON sok mulik azon, hol el az e mber. Falun, kisvarosban az arak töredekeit latod, viszont munka is alig, vagy autozol naponta orakat ingazva. Meg nincs semmi eleted ott, ahhoz ugye kell valami populacio es szocialis elet.

  17. Zsuzslárka szerint:

    Borzalom végigolvasni a kommenteke t, tényleg… Aki kint él és vitatkozik azzal aki szintén kint él, az árakkal kapcsoltban az sürgősen költözzön vissza Magyarországra. Igen, tudjuk a lakhatás kint jelentősen drágább a szolgáltatások szintén drágábbak, az üzemanyag hol olcsóbb hol drágább mint Magyarországon stb… De könyörgöm az élelmiszer árak alacsonyabbak vagy ugyanakkorák mint Magyarországon! Hiába fizetek rengeteg pénzt lakásra vígan bevásárolok, és örülök, hogy legtöbbször olcsóbban bevásárolok mint Magyarországon. Nem véletlenül él itt kint olyan sok ember. Lehet vitatkozni a szaros kerámia késkészleten… Meg a Rákóczi szalámin… Nincs kolbászból a kerítés idekint de tény hogy sokkal jobb mint otthon. Igen, otthon, mert hiányzik és fáj a szívem, hogy ilyen messze vagyok a hazámtól. Fáj, hogy nem tudtam otthon megvalósítani az álmaimat.De hálás vagyok azért, hogy itt lehetek. És itt legalább tudok családot alapítani és ÉLNI még ha sok pénzbe kerül az óvoda meg a fogorvos…

  18. Kovács Emilia szerint: (előzmény @Edina Tóth)

    Sajnos Bayern-ben sem átlagfizetés a 2000€. Legalábis a férjem még 20 év után sem keres ennyit legfeljebb ha a 3 váltásnál (éjszakai potlékokal együtt) . A fogorvosi elátás nem ingyenes, egy foghuzás 100€, a 7 éves fiamal most voltam fogorvosnál a fogtisztitásért mert fogköve volt ott hagytam 35€, korházba minden ott töltött nap után 10€ fizetek. A napközire mert nekem is dolgoznom kell, fizetek havonta 170€. München mellett lakunk ugy 15 km-re ahol egy 3 szobás lakásra Az albérlet 1300€ melegen + áram 65€ ( 3 tagu családnak) + az év végi ráfizetés ha több a fütésszámlád mint amennyi a közösköltségben áll. Mi Sagrafedo kávét iszunk amit Én otthon vásárolok be kiloszámra mert ott megveszem 9€ kiloját (kisboltban nem áruházban) itt meg ugyanaz 15€. Még írhatnám de nincs értelme. Az igaz hogy itt jobban élek mint otthon de ahoz be kell osztanom a pénzt hogy egy évbe egyszer elmehessünk a Balatonra egy szálodába nyaralni.

  19. Ted Eddelweiss szerint:

    Ez egy teljesen korrekt összehasonlítás, sajnos tényleg az van, hogy a tucatáruk ára a Lajtán túl sem szökik magasabbra, mint nálunk. Nincs értelmes magyarázat arra, hogy a Milka csoki miért legyen drágább, mint nálunk.

    Más kérdés, hogy a szolgáltatások, illetve az olyan áruk, amelyekhez innováció vagy emberi munka kapcsolódik, azok elég drágák, de legalább van választék – és fizetőképes kereslet.

    Ami a saját tulajdonú lakást illeti: szerintem hülyeség, egy kulturális berögződés Magyarországon (lehet máshol is, ezt nem tudom), rengeteg probléma okozója, számtalanszor sodorja katasztrófába a magyar társadalmat, de láthatólag ez senkit sem érdekel, mert státuszszimbólummá lett. A mobilitás, a gyors munkahelyváltás, a válás esetén való hatékony és könnyed osztozkodás, az egzisztenciális szabadság ( hitelmentes élet), stb. stb. bőven visszaadják azt, amit rá kell költeni. Ez persze nem áll az immobilis, kis keresetű emberekre!

  20. Nimród László Kiss szerint:

    Csak röviden: elfogult és egyoldalú az összehasonlítás. Ezekből az derül ki egy laikus magyarországon élőnek, hogy hujj, ott kint minden jobb. Ha igazi összevetést akarasz írni kérlek vedd bele a lakást, rezsit, szolgàltgatások díjait, autó fenntartást, stb. Millió egy szegmens van ahol drágább németország. Nem muszáj pl. HMo-n áruházba menni élelmiszerért mehetsz piacra is ami sokkal olcsóbb mint kint. Mehetsz fodrászhoz 1500-ért is. És az átlagfizu németben biztos nem 2000 euró. Sok a pontatlanság és az előítélet. Még valami: Németországban nagyon keveseknek fog megadatni hogy saját lakást, házat vegyenek. Az igazi otthon pedig ott kezdődik, hogy a lakásod a sajátod.

  21. Edina Tóth szerint: (előzmény @Edina Tóth)

    Ugy ertem, hogy Bayernben biztosan ez az atlag, de ahol en elek, ott sajnos nem. De meg igy is jobban kijön az ember a fizeteseböl.

  22. Edina Tóth szerint:

    A 2000 Euros atlagfizetes Thüringiaban sajnos nem jellemzö (legalabb is a magyar munkavallalok köreben), de a többi stimmel szerintem.

  23. Kicsi Viki szerint: (előzmény @Géza Tarr)

    Mi az à ¼nnepeket töltöttük kinnt. Nekem ami pozítiv volt az, hogy ha melót akarsz találsz. Kunnt csak annak nincs munkája aki lusta, vagy másèrt nem akar dolgozni. Rokon èl kinnt magyar cèghez ment el dolgozni 3s lehúzták, átb@szták. Átment egy nèmet cèghez el se akarják engedni. Máskèpp állnak hozzá. A gyerekek tènyleg èrtèkek. Ha felpofozod a gyereked du már ott a gyámügy számon kèrni. Nem akkor kapkidnak mikir már agyonverted őket. Biztos ebből is vqn kivètel, de Èn ezt láttam. Az árakat felesleges összehasonlítani. De az tèny, hogy ha dopgozol simán megèlsz. Ott kinnt az számít szegènynek aki csak 1* megy èvente nyaralni. Mo.-on mikor lesz így? Irigylem aki jól èl ès sajnálom hogy országot kellett váltania, hogy ez így legyen. Ennek a gennyes kormánynak erről kellene gondoskodnia!!!

  24. Eva Juhasz szerint:

    Ebben a nagy olcsóságban, és élet színvonal különbségben nincs benne véletlenül az a tény, hogy a kecskeméti MERCEDES dolgozó ugyanazért a munkáért a 20%-át kapja, mint a stuttgarti? Ja? Ez természetes ugye?…….Ennyi…….köszi……

  25. Gál Mariann szerint:

    Mekkora marhaság összehasonlítani a hazai árakat a némettel! Németországnak 9-10-szer több a lakossága mint Magyarországnak. Ezáltal nagyobb kereskedelmi forgalmat is bonyolitanak. Ekkora piacon könnyebb akciózni, mint otthon. Hiába keresünk it t többet, az élelmiszert leszámitva pl. a rezsi sokkal drágább mint otthon. Legalább a háromszorosa. Emellett az esztétikai szolgáltatások horror áron vannak. (Fodrász, manikűr, pedikűr stb…). A benzin ára hetente 2-szer változik. Hét végére drágább lesz, keddtől olcsóbb. Ez itt megszokott. Soha nincs hírekben az árváltozás. Egyszóval itt sincs kolbászból a kerítés.

  26. Kovács Csaba szerint:

    Persze. Hagyjad már magad. Oda kint se jobb az élet. Nyilván jobb, mint itthon, mert a magyar nép az egy bunkó és kapzsi ember, aki nem tudja, hogy hol a határ.

    Bonyár László szerint:
  27. 10%-os margarin azt elhiszem,hogy csak 300 ft,főleg ha csak az olcsó repceolaj az a 10%! na de ki vesz ilyent manapság?

    Bonyár László szerint: (előzmény @Attila Nagy)
  28. valami nem stimmel azzal a rákóczi szalámis példáddal! egyrészt a rákóczi szalámi nem egyenlő a pick téliszalámival aminek legalább egy ezressel drágább kilója másrészt itt a tescoban én 750grammos rákóczi sz alámit láttam a minap 2800 ft-ért nem pedig 350gr-ost 2000-ért,az már egy kicsit sok volna. rákóczi nevű szalámi az ott nincs is németben-én legalábbis nem találkoztam még vele – de az ugyanolyan kinézetű pick ungarisce szalámival már igen de az kb 7-8 euró volt a 400grammos!

    Hundzsa Györgyi szerint: (előzmény @Attila Nagy)
  29. Ez a felretett 500 euroval kapasbol 1500 euro, szoval ha 3an megeltek egy honapban 500 eurobol, akkor csak gratulalni tudok :)
    A 12 euros fodrasz is max a szomszed lehet..
    Nem vitatkozni akarok, csak kertem hasonlitsa ossze azokat is, amihez a te biztositasod is jo kiindulas, pont erre gondoltam :)

    Laszlone Cirkovics szerint: (előzmény @Attila Nagy)
  30. Én 1986-1991 között éltem Münchenben. Nagyobb ik lányom azóta is kint él, és alá tudom támasztani a fent leirtakat. Amikor látogatóba megyek azt látom, hogy az alapvető és még nagyon sok élelmiszer ára szinte változatlan, vagy alig emelkedik. Anno Pick téliszalámit vittem ajándékba, de már régóta nem, mert Münchenben olcsóbb. A munkanélküli segély 1986-ban 800 márka volt, egy másfél szobás lakást 500 márkáért bérelni tudtak. Aki gazdag, viszont adózik rendesen. Azért vagyunk mi a béka feneke alatt, mert nincs adóbevétel, a magas áfával viszont drágítják az élelmiszereket. München élhetőbb, a segélyből jobban megélnek mint itt a minimálbérből. A leárazások valóban úgy vannak ahogy írja. Szinte fillérekért vettem márkás holmikat, ami még ma is hordható, mert igyekeztem egyedieket venni, ami nem kifejezetten divatfüggő.

    Joseph Andor Kiss szerint: (előzmény @Anna Pál-Homoki)
  31. Akkor Ireland még mindig vezet.Itt NULLA % az Á fa az élelmiszeren,ja és ingyen van a víz.Úgyhogy maradok itt.

    Anna Pál-Homoki szerint: (előzmény @Attila Nagy)
  32. Csak csöndben megjegyezném: autó éves biztosítása 1900€( igaz full casco), lakbér 720€ (kalt miete) ehhez jön a rezsi, kuka és egyebek. A vízért igen is kell fizetni és még az ingatlnadóba is be kell szállni. Óvoda havi 100€ és reggelit itthonról kell csomagolni és még sorolhatnám… annyiban van igazad, hogy a fizuból vígan meglehet élni…

    Attila Nagy szerint:
  33. A felháborodás egyébként sok embernél jogos mert én tudom, hogy élelmiszert csak és kizárólag azt hozok otthonról, ami idekint nem kapható (pl. Erős pista, Piros arany)!
    A Német Penny marketben a Magyarországról importált PICK Rákóczi szalámi (350 GR-os) 3,99 €!!! Mi idekint vesszük mindíg mert nem csak olcsóbb (sokkal olcsóbb), mint otthon (a nyáron, a sparban a feleségemmel néztük ugyan ezt és akcióban volt 1.999.- ft (ca. 6,5 euró), hanem jobb is! Nem nyers a közepe, mint a Magyarországon vásároltaknál..! De ez csak egy a sok dolog köz zül..!

  34. Attila Nagy szerint: (előzmény @Gregori Szabo)

    Ez nem igaz! Én már 5 éve élek a nmeteknél de 90%-os leárazassal még soha nem találkoztam! Olyannal igen, hogy ha valaminek a szavatossága 1 héten belül lejár (pl. húsféleségnek, hentesárunka, stb.) akkor féláron megveheted!
    Ami akciós, az akciós! Ha jártál már németországban tudhatod, hogy az akciókat már előre 1-2 héttel meghírdetik az aktuális szupermarketek újságjaiban, tehát nnem utolsó darabról van szó! Én vettem akciós terméket úgy, hogy az eleve akciós készletnek a csomagolása volt csak sérült és ezért még pluszba 20%-al olcsóbban vihettem el! Egyébként.., vannak kimondottan akciós pultok is! Maradjunka tényeknél, ha kérhetem!

  35. Attila Nagy szerint: (előzmény @Trungel Tímea)

    A migráns kérdés nem a német nép bűne hanem a pilitikai elité! Ha Orbán nem úgy gondolkodna, mint gondolkodik, akkor te éppúgy nem tehetnél el lene semmit, mint itt sem tudnak ellene tenni semmit! (még)

  36. Attila Nagy szerint: (előzmény @Hundzsa Györgyi)

    Hundzsa Györgyi! Nos, ha már ilyen szépen kéred, akkor had áljon itt!
    Én 463 €-t fizetek a 3 literes diesel (euro 4-es besorolás) autómra németországban évente! A fodrász 12-20 euró (Győrben az Árkádban 5-6000 ft, nagyjából ugyan az). Biztosítás. Mire gondolsz? Lakásbiztosítást nem kötelező fizetni, az autóra nekem negyedévre 217 euró 3. évtől számolva. 2014 januárban még 305 euró volt negyedévre. Ebben van 57 euró Teilkasko (otthon mennyi a rész kasko? Egyáltalán van ilyen?). A lakást 610 euróért bérelem rezsivel együtt! Nebel kosten(Közös költség, kukaszállítás, lépcsőház takarítás, ha van műszaki gond, annak javítása, stb.) 80 euró/hó, Kalt mitte (Bérleti díj alap) 420 euró/hó, ez 3 szobás, 72 m2-es balkonos, jóhelyen lévő, elsőemeleti lakás, berendezett konyhával). A víz ért egyáltalán nem kell fizetni!!! A villany ( a fűtésen kívül, ami egyedi gázkazán, minden azzal működik) 70 euró/hó, a gáz 40 euró/hó (!!!). 200 méteres körzetben 5 szupermarket van, igaz, vasárnap itt sincsennek nyitva és éjjel is csak a K+K 24 óráig. A többi (LIDL, ALDI, PENNY, EDEKA) este 9-ig. Jelenleg egyedül dolgozom, a feleségem tanul, a kislányom iskolába jár (a menza 38 euró/hó, 5 féle menüből választhat). Van még kérdés? Az egy dolog, hogy a német politika jelen pillanatban nem áll a helyzet magaslatán és itt is vannak bürokrácia terén túlkapások, de a lényeg az, hogy a havi megkeresett 2000 euró nettomból, minden hónapban 500 eurót félre tudok rakni!!! Mint mondtam…, egyedül keresek 3 emberre! Az asszonynak január közepén lesz a vizsgája, már Ő is keresi a munkát!

  37. litowski szerint:

    Aki csak most jött rá hogy a keleti blokkot lehúzzák az meg is érdemli.Kicsit hamarabb kezdték ők a kapitalizmust nálunk.Vagy valaki komolyan gondolja hogy a 90-es évektől jószolgálati követként adják nekünk a vizet telefon autópályát?Adják,rossz szó.Kicsit megcsinálunk,aztán jól s.g..eb,szu.k.Háhéháháhá

  38. S zívesen megírnék egy ilyen bejegyzést is. :) bouvetblog.gmail.comvagy oldalt az üzenet a bloggernek fül, vagy a blog facebook oldala, üzenetküldés. :)

  39. Hundzsa Györgyi sze rint:

    Kozmetika? Fodrasz? Dizelado? Autoszerviz? Biztositas? Errol nem szeretnetek osszehasonlitast?

  40. Géza Tarr szerint:

    Ezt meg lehetne csinálni fordítva is!A fizetésekbe van óriási különbség nem az árakba!

  41. Trungel Tímea szerint:

    Inkább fizetem a Magyarországi árakat,csak ne legyen itt is 1,5 millió migráns akik hordákba erőszakolják a nőket Németország szerte,mert ebben is Németország vezet.

  42. Szimandl János szerint:

    Èn is 60€ vettem a kerámia kès kèszletet

  43. Jakity Attila szerint:

    Magyarországon jobbágyot csinálnak az emberekből! Állami szinten!Nekem egyszer, azt mondta egy földel gazdálkodó! "Jönnek még ezek az emberek egy tányér levesért dolgozni! Magyar ember volt, keresztény! Egyébként, tényleg jó a fenti blog! Sajnos az árak, magyarországi fizetésekhez viszonyítva, ötször többe kerülnek a vásárlóknak.Ennyivel keresnek szektoronként kevesebbet,a dolgozók magyarországi munkahelyeken. És ez szerényen becsült adat!

  44. Gregori Szabo szerint: (előzmény @Ifj Gergely Tibor)

    Ha 60 euróról volt leárazva, úgy elhiszem, hogy eredeti. És nem arra utaltam, hogy Te rossz minőséget vennél. De így a dolog másik oldala az, hogy amit leírtál, az kicsit megtévesztés. Össze lehet hasonlítani az árakat az otthoni boltokéval, csak akkor ne felejtsd el odaírni, hogy közel 90%-os kedvezménnyel vettél valamit, mert utolsó darab volt. A hitelességhez ez is hozzátartozik.

  45. Ifj Gergely Tibor szerint: (előzmény @Gregori Szabo)

    Hát pedig elhiheted hogy kerámia….had ne kellejen mindent megmagyaráznom..az eredeti ára 59,90 volt…de én mindig kifogom az utolsót…..szart nem szoktam megvenni…a gázolaj pedig kurvára 4 hónapja ennyi vagy még olcsóbb…

  46. Gregori Szabo szerint:

    Sziasztok! Sajnos ez az elszomorító helyzet, hogy az otthoni árak vetekszenek a kintiekkel. Van ami otthon olcsóbb, van ami itt.
    De azért lenne 1-2 megjegyzésem, mert nem teljesen értek egyet mindennel.
    "280 ft átszámolva a gázolaj literje.és most még drága is volt." Ez így ebben a formában nem igaz. Az a része igen, hogy most 1 euró alatt lehet gázolajat tankolni (már ahol) de hogy most még drága is volt, ez nem igaz. Ahol én lakom, ott most sincs 1 euró alatt, de kb. két hónapja még 1,3 euró volt.
    Az is igaz, hogy sok gyógyszer ingyenes és a kórház olyan, mintha egy szállodában lenne az ember. De részben ezt is meg kell fizetni. Otthon egy átlagos munkavállaló havi 7 ezer forint TB-t fizet. Itt kb. 200 eurót (60 ezer), amiért úgy gondolom, természetes a jobb és kedvezőbb ellátás.
    Tény, ha figyeli az ember az akciókat, akkor ki lehet fogni olcsón dolgokat, főleg nagyáruhà ¡zakban. Itt a cukor kilója 85 cent normál esetben, ami két kilóra számolva bőven 500 Ft. felett van.
    Azt a kerámia késkészletet megnézném közelebbről, mert nagyon erős a gyanúm, hogy az nem az, csak a bevonatos kés készlet. Egy normális nagyobb méretű kerámia kés (1db.) 15-20 euró között mozog.

    Eltérve a témától, szeretnék gratulálni a blogodhoz, csak így tovább :)

Bejegyezte:  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.  - 19:41
LAST_UPDATED2