Az 1960-as olimpián Magyarország hat arany-, nyolc ezüst- és hét bronzérmet szerzett. Az ötvenedik évfordulón Rómába utaztak az egykori érmesek, hogy a helyszínen emlékezzenek a versenyekre. Az emléktúrán részt vett a teljes öttusacsapat.

Balczó András

Nem csak a magyar öttusának, Balczó Andrásnak is sorsfordító volt az 1960-as olimpia. Ötven éve Németh Ferenc nyert egyéniben, a csapat is legyőzte a szovjeteket, Balczó Andrásnak viszont kilenc pont hiányzott a dobogóhoz. Németh úgy emlékezett, szörnyű volt társát a győzelmi dobogón sírva látni.

„Csalódás volt, ez egyértelmű, nem nagyon vigasztalt a csapatarany. De ez egy 22 éves gyerek csalódása volt, aki előző évben második volt a világbajnokságon, és szerette volna az olimpián is megmutatni, hogy a legjobb, és azt hittem, az út egyenes lesz. Sárlós, fedezésre váró kancát kaptam azonban, amelyiken nem is szabadott volna lovagolni, le is dobott magáról. Három nap múlva jött ki a vállsérülésem fájdalma, Kausz doktor hiába kezelt, segíteni nem nagyon tudott rajtam."

"Akkor még rögzített akadályok voltak, nem lerúgható rudak. Nagyot estem a lóval, a lövészetnél már nagyon fájt a vállam. Mégis csalódás volt, mert már ott a dobogón éreztem, és megszilárdult bennem: csak magamra számíthatok. Mindezt később kielemeztem, két év múlva érett igazán össze bennem, hogy még többet kell edzenem, és önmagam irányításával. Onnantól nem mondta meg nekem senki, mennyit fussak, ha úgy éreztem jól magam, hogy tíz kilométerrel többet futottam, mint a társaim, akkor azt tettem."

"Az egyénileg gazdálkodó paraszt mintapéldánya lettem. A tsz-paraszttal ellentétben az egyénileg gazdálkodót nem vekker ébreszti, úgyis felkel önmagától, mert dolga van. Nekem is dolgom volt, egyéni olimpiai bajnok akartam lenni. A magam lábára állás, ez volt az üzenete a Rómában történteknek, a „mi lett volna, ha” elmebajos gondolkodás szerencsére nem emésztett” – így emlékezett vissza a Nemzet Sportolója az ötven évvel ezelőtti olimpiára, és a folyamatra, ami indult el benne.

Balczó úgy gondolta, biztosan sokan voltak még a sporttörténelemben, akik önmagukat edzették, csak nem derült ki. Nála sikeres volt a váltás, élete első egyéni világbajnoki címét már önmaga uraként szerezte 1963-ban.

A háromszoros olimpiai bajnok öttusázó 1956 után Nyíregyházáról került Pestre, akkor úgy vélte, hogy nincs Isten, 1962. július elsején ellenben már biztos volt létezésében.

„Abban a pillanatban elolvastam a Bibliát, vittem magammal versenyekre, edzőtáborba, külföldre. De az igazi fordulatot az hozta, amikor ’69-ben rájöttem, hogy vágyaim teljesültek.” Balczó abban az évben Budapesten volt vb-aranyérmes.

Az 1964-es olimpiára egy csempészési ügy miatt nem engedték ki, eltiltották, 1968-ban már győztes, de az egyéni aranyra 1972-ig, a híres müncheni futásig kellett várni. Egy év múlva vonult vissza, első gyermeke (Márton) 1976-ban született, Balczó ekkor már 38 éves volt.

Tizenkét gyereket nevel, három lány már kikerült a budakeszi családi házból. Eredetileg ötöt akartak feleségével, Császár Mónika olimpiai bronzérmes tornásszal, de a hatodik után mindig jött egy utolsó.

Azt szeretné, ha neve mellett csak annyi jelenne meg: többszörös olimpiai és világbajnok. „Vagy esetleg: kiöregedett sportoló. Esetleg: Isten kegyeltje.”

„Mivel az akarást ajándékba kaptam, nem lehetek rá büszke. De a legnagyobb titok is az akaraterő. Nekem a Jóisten az öttusára adta. Nem én gerjesztettem, a bennem lévő igyekezet tanúja voltam.Versenyzésem vége felé ez a nagy akarás csökkenni kezdett, mivel rájöttem, hogy az úgynevezett boldogság és a sikeresség közt nincs kényszerkapcsolat.”

Balczó és felesége, 12 gyermekének édesanyja, Császár Mónika

A boldogság és a sikeresség kérdéskörét gyakorta feszegette, monológot is mondott róla, református zsoltárral befejezve. „Véletlen nincs, nem létezik. A világban rend van az utolsó sejtig. Dolgunk ezt a rendet kutatni. Ami az embernek kedves, az ideje, a pénze, a tekintélye, ezekből kell leadni azért, hogy a törvényszerűségeket felfedezzük. A végeredmény: belekerülni abba az állapotba, amely után mindig vágyódunk, ameddig bele nem kerültünk. A siker ezt az állapotot nem adja meg, ennek az állapotnak a terméke lehet a siker. A siker pedig egy olyan állapot, amelybe akkor kerülhetünk bele, ha egy-egy cél érdekében mindent megteszünk, és az értelmetlennek bizonyult küzdelmet a lelkünk mélyén feladjuk. A lélek mélyén történő esemény velejárója a magunkban való csalódás, és a vágyott célról való őszinte lemondás. Amint a belátás megtörténik, akkor kerül az ember a vágyott állapotba, a lélekmélyi békébe. Ekkor érzi, hogy megérkezett, hirtelen minden megváltozik. Derű, öröm, valami belső nagy szabadság tölti el az embert. Alkalmassá válik arra, hogy állapotszerűen legyen benne a szeretet. Szeretetet gyakorol, de nincs tudomása róla. Nem tud nem szeretni. Ez az állapot, amire Jézus azt mondta, elközelített a Mennyeknek országa. Megtörve és üresen adom magam neki, hogy újjá ő teremtsen, az űrt ő töltse ki. Minden gondom az Úrnak átadom, ő hordja minden terhem, eltörli bánatom, eltörli bánatom.”

A római megemlékezéseken nemcsak ezt a komoly oldalát ismerhettük meg, viccelődött, régi sztorikat mesélt, akaratlanul is a társaság középpontja lett. Az egyik lelkes hagyományőrző naplójába a következőket írta: „Bárki lehet boldog, a szép, a csúnya, az erős, a gyenge, az idős, a fiatal. Egyedül a gyávák nem lehetnek boldogok.”

Németh Ferenccel, bajnoktársával arról beszélgettek, milyen veszélyes a siker, mert gyorsan a fejébe szállhat bárkinek. „Veszélyesebb, mint a pálinka és ártalmasabb is lehet” – ebben egyetértettek.