Payday Loans

Keresés

A legújabb

Abortusz-vita Patent módra PDF Nyomtatás E-mail
A szerelem gyümölcsei - gyermekáldás
2011. május 16. hétfő, 06:30

anyasg

Abortusz-vita Patent módra

http://feleselo.blog.hu/2011/05/12/abortusz_vita_patent_modra

A hónap elején érkezett a hír, hogy a kormány kampányt indít az abortuszok ellen, s az abortusz helyett az örökbefogadást ajánlja azoknak a nőknek, akik egyébként elvetetnék magzatukat. A hírre rögvest lecsapott egy úgynevezett női jogokat védő egylet, a Patent Egyesület, mely közleményben háborodott fel a kormány „etikátlan”, „a nők lelkiismeretére ható” kampánya miatt.

Az egylet vezető jogásza szerint azért etikátlan a kormány kampánya, mert bűntudatot igyekszik kelteni a válsághelyzetben lévő nőben. Ez hülyeség! Én úgy látom, hogy az utcákra, terekre kihelyezett plakátok nem bűntudatot akarnak kelteni, hanem mindössze arra szeretnék felhívni az érintett nő figyelmét, hogy létezik más választás is, nem csak abortálni lehet a magzatot, hanem kihordani, és örökbe adni olyan nőnek, aki, vele ellentétben, nagyon szeretne gyereket, viszont sem természetes, sem mesterséges úton nem lehet neki. Ez az üzenet szerepel a plakátokon. S ha ez esetleg bűntudatot ébreszt egy nőben, az hadd ne a kormány, vagy bárki más etikátlansága, bűne legyen!! 

A plakátokon egyébként konkrétan ez a szöveg olvasható:

Megértem, ha még nem vagy kész rám, DE INKÁBB ADJ ÖRÖKBE, HADD ÉLJEK!

Teljesen korrekt, racionális szöveg, semmi hagymázas, álszent, szenteskedő duma. A hangsúly, bazi nagy nyomtatott betűkkel kiemelve, az esélyen van, a magzat élethez való esélyén. A legalapvetőbb egyéni, emberi jogra, az élethez való jogra hivatkozik, arra, hogy a magzatnak is joga van az élethez, és esélyt kell adni neki, esélyt az éltre. Szóval tök liberális értékre apellál a kormány kampánya, s ez az abszolút libsi, alapvető értékre való figyelemfelhívás és hivatkozás kikezdte a Patentosok idegeit. Annyira, hogy jeles képviselőik olyan baromságokat nyilatkoztak, miszerint:

Ma bűntudatkeltés - holnap abortusztilalom.

Szó sincs a művi terhesség-megszakítás tiltásáról, sőt, a szigorításáról, lehetőségének szűkítéséről sem, egyszerűen csak annyi történik, hogy a kormány, még csak nem is ideológiai okokból, vagy legfőképpen nem ilyen motivációból, hanem nagyon is ésszerű, társadalmi megfontolásból indít kampányt. Tudniillik fogy a népesség, egyre kevesebb adózóra, termelőre jut egyre több nyugdíjas, egyéb eltartott, amely nem gyerek, s ilyen helyzetben talán luxus évente több ezer magzatból, ilyen-olyan, főleg kényelmi okok miatt, angyalt csinálni. Nem angyalok kellenek ennek az országnak, hanem életerős, szorgalmas dolgozók tömegei!

A Patentosok primitív mód riogatnak.

Vicces lenne az egylet tiltakozó közleményének alábbi része, ha volna benne poén:

A Patent Egyesület felszólítja a kormányt, hogy álljon el attól a szándékától, hogy bűntudatkeltő, hatásvadász eszközökkel kampányoljon az abortusz ellen, s ezzel próbálja a társadalom hozzáállását formálni.


Már miért ne formálhatná, akár hatásvadász eszközökkel is, bűntudatot keltve, a kormány a társadalom abortuszhoz való hozzáállását?! Főleg, ha közösségi érdek a hozzáállás megváltoztatása, az alternatívák népszerűsítése. Márpedig Magyarországon kollektív érdek a népesség fogyásának megállítása, megfordítása, s ennek lehet az egyik eleme, hogy az egyébként nem kívánt gyermekek is megszülethessenek.

A Patent netán elégedett a magyar társadalom hozzáállásával, ők jónak tartják a kialakult helyzetet?

„A tervezett kampány az élet fontosságára hívja fel a figyelmet, és az örökbefogadást kínálja az abortusz alternatívájaként a nőnek.”

Igen, s mi is ezzel a Patent gondja? Miért tartja eme nevezetes szervezet problémásnak, ha a kormány az abortusszal szemben egy másik lehetőséget népszerűsít? Miért irritálja őket, ha a kormány az élet fontosságára hívja fel a figyelmet? Mi fontosabb, alapvetőbb van, mint az élet? Ha a Patent Egyesület tud, ismer fontosabb dolgot, ne késlekedjenek, osszák meg a közvéleménnyel!

Olybá tűnik, a nőjogok védelmezője, a Patent Egyesület nem szeretné, ha a nők figyelmét felhívnák arra, hogy a magzat elhajtásán, no, de ne eufemizáljunk, ne legyünk álszentek, és nevezzük néven a dolgot, tehát a magzat kinyírásán kívül van más lehetősége, más választása is. Netán azt szeretné ez a nőjogi szervezet, hogy a nők ne választhassanak mást? Miért? Miért háborodik fel ez a szervezet az alternatíva felmutatásán és propagálásán?

Szerintük azért, mert:

"… a terhesség egészségügyi kockázatokkal, testi változássokkal jár, és ezeket a nőnek joga van elkerülni.” 

Basszus, eszem megáll! Az abortusz is egészségügyi kockázatokkal jár, és ezeket a kockázatokat is joga van elkerülni a nőnek. Ezek szerint a Patent az egyik egészségre rizikós állapotot (terhesség) egy másik, szintén potenciálisan egészségre ártalmas megoldással (abortusz) "kezelné". Komolytalanok.

Igen, egyébként a nőnek valóban joga van ezeket a kockázatokat elkerülni, például védekezéssel, vagy ha már annyira fél a következményektől, akkor radikálisabb módon is, mondjuk önmegtartóztatással, magyarán, nem szexel férfival. No, de az nem lehet érv az abortusz mellett, hogy fél a terhességgel járó testi változásoktól!

Ráadásul a szexnek nem csak a nem kívánt terhesség lehet a következménye, hanem egy rakás csúnya, gusztustalan, a mindössze kellemetlentől a súlyoson át a halálosig terjedő betegségig. Úgyhogy csak óvatosan, hölgyeim és uraim!

Egyébként, a gyengébbek, vagyis a Patentosok kedvéért szögezzük le ismét: a kormány nem szándékozik sem betiltani, sem pedig szigorítani az abortuszt. Tehát ne tessék rémhíreket terjeszteni!

„Ráadásul sok nő a már megszületett gyerekéhez oly módon kötődik, ami érzelmileg teszi lehetetlenné számára az örökbeadást.”

Az egyesület közleményének leggusztustalanabb mondata ez. Úgy ágálnak a kormány „abortuszellenes” kampánya ellen, s végső soron az abortusz sérthetetlensége védelmében, hogy tisztában vannak azzal, hogy ha esetleg tilos volna az abortusz, és minden nőnek meg kéne szülnie a megfogant gyermeket, akkor végül sok nő boldog volna attól, hogy végül gyermeket szült, hisz az élő, karban ringatható, gőgicsélő gyermekkel érzelmi kötődése alakulna ki.

A Patent szerint, tehát nem szabad megadni az esélyt, hogy ez az érzelmi kötelék kialakuljon, s a magzatot, ha a nő első, második fellángolásában, elkeseredésében el akarja vetetni, akkor el kell vetetni, nem szabad semmivel befolyásolni a nőt, nehogy mégis meggondolja magát.

S ezek hirdetik magukat, mint a női jogok védelmezői! Képmutató, primitív bagázs.

Ám közel sincs még vége közleményüknek!

„Az ilyen elfogult, értékorientált kampányok sértik a nők kiegyensúlyozott információhoz való jogát is.”

A milyen kampányok is? Elfogult, értékorientált? Aha. S ha szabad tudnom, a Patent Egyesület nem elfogult, s nem is értékorientált? Ha nem, akkor mi az orientációja? Csak azt ne tessék válaszolni, hogy semleges, mert attól a falra másznék! A lószart semleges! Elfogult és értékorientált az is, s ráadásul háborognak, amiért másféle értékorientáció is nyilvánosságot kap. Láthatóan nehezen viselik, hogy az övékétől merőben eltérő álláspont is megjelenhet a szélesebb nyilvánosság előtt.

Nem mellesleg fenti állításuk hazug, hisz az alternatíva, a másik lehetőség bemutatása, reklámozása nem sérti a nők kiegyensúlyozott információhoz való jogát, hanem épp ellenkezőleg, növeli a nők informáltságát, s nem a kormány, hanem a nőjogokért fellépő Patent az, amely korlátozná és sértené azt.

Az abortuszhoz nem kell semmiféle tájékoztatás, felvilágosítás, alanyi jogon jár, állampolgári joga a nőnek, hogy elvetesse a gyerekét, fizeti a TB, míg az alternatív lehetőségekről szinte nem is hallhat, az állam nemigen finanszíroz más lehetőségeket. Miféle kiegyensúlyozott informálódásról hadovál akkor ez a szemforgató társaság?!

„Etikátlannak tartjuk, hogy a magzatot élő személyként bemutató kampánnyal bűntudatot keltsenek a saját testük felett rendelkező nőkben. Minden nőnek - akárcsak a férfiaknak - joga van meghatározni, hogy mi történjen, vagy ne történjen a testével, és e joga gyakorlását nem etikus bűntudatkeltéssel befolyásolni."

A szokásos álliberális sablonszöveg arról, hogy a nőnek joga van a saját teste felett rendelkeznie, joga van meghatároznia, mi történjen vele, vagy épp mi ne, joga van a saját életéről döntenie. Igen, mindehhez a nőnek, mint embernek, akárcsak a férfinak, mint embernek, joga van. Egy apró bibi van ezzel, s itt bukik orra az abortusz melletti liberális érvelés, s válik rögvest abortuszellenessé: a nő, amikor az abortusz mellett dönt, tök mindegy milyen okból, legelsősorban nem a saját teste felett rendelkezik és abszolút nem a saját életéről dönt. Hanem egy olyan test és élet felett rendelkezik, méghozzá fatálisan, amely ugyan az ő testében fejlődik, és függ az ő testétől, ám nem szerves része annak, hanem egy önálló élet csírája, egy külön világ, saját genetikai profillal rendelkező élőlény, azaz ember. A magzat, következésképp, nem része a nő testének, a petesejt és a hímivarsejt nászából születő zigóta bizony egy egyedi DNS-profillal, saját, máséval, így anyjáéval sem összetéveszthető genommal rendelkező emberi lény. Mi más is lehetne, ha nem ember?! Tessék mondani, mi az embrió, ha nem ember?

"Élő személyként állítják be a magzatot, holott vitatott, és tudományosan nem eldönthető, hanem egyéni, világnézeti kérdés és személyes döntés függvénye, hogy a biztosan nem személyként viselkedő petesejt és a személyként viselkedő újszülött között ki mikorra teszi a személy kialakulásának kezdetét, és meddig tekinti a nő testrészének a magzatot"

Ha a személy, egész pontosan, a személyiség kialakulásának kezdetét keressük, akkor, mivel ez egy baromira bonyolult valami, tetszik, vagy sem, a fogantatást kell a kezdőpontnak tekintenünk. Azért, mert személyisége nem csak a petesejtnek, meg a spermiumnak nincs, hanem a zigótának, de még az újszülött csecsemőnek sincs. Az újszülött, noha személy, személyisége azonban nincs, csak alkata. A személyiség kifejlődésének pedig a prenatális időszak is lényeges, elválaszthatatlan része, ahogy biológiai, sőt „filozófiai” létezésünk sem a világrajövetelünkkel kezdődik. Cirka kilenc hónappal korábban.

Az egyesület állításával szemben tehát az, hogy a személyiségünk kezdetének megállapítása világnézeti, személyes ügy, és tudományosan nem eldönthető, nem állja meg a helyét.

Igenis létezik tudományosan igazolható kezdeti pontja a személyiség kialakulásának, s ez, a fogantatás. Persze ez nem olyan pont, mint amelyre a Patentosok gondolnak! Nem olyan, mint a születés. A személyiség élethosszig alakul, formálódik, és bizony, a vége felé, vagy akár előbb is, szét is hullhat (lásd: Alzheimer-kór!).

"Mivel vitatott filozófiai kérdés, hogy a magzat személy-e, viszont a nőről mindenki tudja, hogy az, a Patent Egyesület szerint egy, az emberi jogokra kicsit is adó államnak nem szabad a magzat védelmét előnyben részesíteni a nő jogaival szemben."

Legalább elismerik a Patentosok, még ha nem is nyíltan, s tán nem is szándékoltan, hogy abortusz esetén két ember érdekellentétéről van szó, két ember joga ütközik. S nézzük, kiknek a jogai ütköznek! A nő joga, ahhoz való joga, hogy maga döntse el, mikor alapít családot, mikor vállal gyereket, lényegében ahhoz való joga, hogy eldöntse, akar e gyereket. A másik oldalon áll pedig a nem kívánt magzat joga az élethez. (Mint fentebb tisztáztuk, a nő saját teste, élete feletti rendelkezés, mint érv, nem jöhet szóba, hiszen abortusz esetén a nő nem kizárólag, s nem is leginkább saját teste és élete felett dönt.) Szigorúan, csakis tárgyilagosan szemlélve, vajon melyik jog erősebb, a nő kényelemhez, gyermektelenséghez való joga, vagy a magzat élethez való joga? Ugye, az utóbbi.

Az állam nem részesíti előnyben a magzat védelmét a nő jogaival szemben. A Patentosok ismét súlyosan tévednek. Az a nagy büdös helyzet, hogy az állam a nő jogait részesíti előnyben a magzat élethez való jogával, azaz a legalapvetőbb emberi joggal szemben.

Ezért aztán különösen is álszent és álságos a közlemény, és annak megfogalmazója.

„Lehetne felvilágosító kampányokat folytatni az iskolákban, ingyen óvszert osztogatni a tizenéveseknek, ingyenessé tenni a fogamzásgátló tablettákat.”

Jó ötlet, hajrá! Felbuzdulva kicsit utánanéztem, hogy ha ilyen sok jó tanáccsal van tele ez az egyesület, vajon a gyakorlatban is élenjárnak, magyarul, végeznek-e felvilágosítást? Belelapoztam a honlapjukba, olvasgattam mivel foglalkoznak e derék jogvédők, ám szexuális felvilágosítással, az alternatívák felmutatásával én bizony nem találkoztam, pedig még a 2009-es közhasznúsági jelentésükbe is belenéztem, ám egy szó sincs felvilágosító kampányról. A kilencmondatos Ismeretterjesztés, sajtómegjelenések című fejezetben pedig ez olvasható:

A köztársasági elnök hímsoviniszta jelzővel ellátása óriási médiaérdeklődést váltott ki.

Ki mire büszke, ugyebár. Ezek erre. 

Inkább óvszert osztogassanak, ne észt, meg tanácsot! 

Ennyit a közleményről, melynek nyomán a Patent ismét, ha nem is óriásit, de érdeklődést váltott ki. Néhány lap nem is restellt olyan címmel beszámolni a harcos-karcos közleményükről, mint hogy „Abortuszellenes kampánya miatt támadják a kormányt a civilek”. A civilek? A Patriarchátust Ellenzők Társaságát (Patent) én bizony nem nevezném „a civileknek”. Egy civil egylet a sok ezer közül. Ráadásul nem is a legpatinásabbak közül való, s ekkor még nagyon udvariasan és tapintatosan fogalmaztam.

A Népszava megszólította az egyesület egyik vezető beosztású képviselőjét, aki nem fukarkodott az elmarasztaló szavakban.

"Butaság, visszalépés a középkor felé.” (Mármint a kormány abortuszellenes kampánya.)

Röhejes, de épp a patriarchális rendszer ellen egyesülők álláspontja a butaság és visszalépés, ám nemhogy a középkor felé, de egyenesen bele a setét középkorba, annak is a közepibe! Még az olyan vallásos emberek, mint Szent Ágoston és Aquinói Szent Tamás is, a maguk korában, úgy vélték, a magzat nem ember, hisz nem ölt emberi alakot, a nő, az anya testének része, így a magzat elhajtása nem számít gyilkosságnak, ezért a Római Katolikus Anyaszentegyház egészen a 19. századig nem is tartotta véteknek az abortuszt. S láma, a XXI. században még léteznek olyanok, akik ezeket a rég meghaladott, koraközépkori nézeteket vallják! Ám az előbb emlegetett szenteknek van mentségük, mégpedig a tudás, a biológiai ismeretek hiánya, amelyre viszont a Patentosok, 2011-ben, már sajnos nem hivatkozhatnak.

Érdemes visszatérni a Róm. Kat. Egyház álláspontjához, s annak radikális megváltozásához! A Katolikus Egyház abortusszal kapcsolatos felfogását ugyanis nem más, mint a tudomány, a biológia változtatta meg, amint ugyanis rendelkezésre álltak nagyobb felbontású képalkotó eszközök (mikroszkópok), és nyilvánvalóvá vált, hogy az embrió emberi alakot ölt, az Egyház megváltoztatta nézőpontját, gyilkosságnak minősítette a magzatelhajtást, és kiátkozással sújtotta azokat, akik ezt megtették. 

Úgy tűnik, a tudomány még a meglehetősen konzervatív, vaskalapos szervezet hírében álló Katolikus Egyházra is hatással van, csak épp a Patent Egyesületre nincs. Ők még ellent tudnak állni a tudásnak.

S a végére, nehogy félreértés essék: eszem ágában sincs pártolni az abortusz tiltását, amiről persze szó sincs, és csak a Patent igyekszik efféle hülyeséggel riogatni, mivel a történelem megmutatta, a tiltás csak tetézi a bajt, fokozza a tragédiát. Pusztán annyit szerettem volna felmutatni, érzésem szerint sikerrel, hogy az abortusz melletti liberális érveket a biológia igazságai épp a művi vetélés ellen fordítják.


Forrás:

http://elofolyoirat.blog.hu/2011/05/09/a_patent_egyesulet_felhivasa_az_abortuszellenes_kampany_ellen

http://www.patent.org.hu/Patent_kozhasznusagi_penzugyi_szoveges_jelentes_2009.pdf

LAST_UPDATED2