Bizonyára mindenki szembesült már azzal, hogy vannak olyan tulajdonságai, melyek ellen rendszeresen küzd, mégsem tudja megváltoztatni őket. Az első lépés a sikerhez, ha felismerjük a kudarcok okát. Ebben segít az evangélikus lelkipásztor és filozófiaprofesszor, Ole Hallesby Személyiségtípusok című könyve, mely nemcsak leírja és elemzi a különböző lelki alkatok legfőbb jellemzőit, hanem gyakorlati tanácsokkal is szolgál hibáik kiküszöbölésére.
Sokszor hallottuk a mondást, miszerint mindenkinek a legfőbb ellensége önmaga. Gyakran előfordul, hogy olyan korlátokba ütközünk életünk folyamán, melyeket nem külső tényezők okoznak, hanem kizárólag saját magunk. Ez abból ered, hogy minden embernek sajátos lelki alkata, temperamentuma van, amely végigkíséri egész életében – egyik fő feladatunk, hogy ezt jó irányba formáljuk.
Hallesby könyvében arra bátorít minket, hogy ne akarjunk teljesen megszabadulni alaptulajdonságainktól, inkább próbáljuk a lehető legtöbbet kihozni belőlük. Igaz, erre nehéz hatékony eszközt találni, és sok küzdelemmel és kudarccal járhat. Élete folyamán azonban minden ember rájön, hogy ezt a harcot nem kerülheti el. Ilyenkor könnyű abba a hibába esni, hogy teljesen szeretnénk megváltoztatni személyiségünket.
De ez rosszul is elsülhet, ugyanis ennek eredménye sokszor egy eltorzult karakter, és a temperamentum elvesztése. Kialakulhat egy új jellem, amely nem a sajátunk, és nélkülözi azokat a tulajdonságokat, amelyektől személyünk egyedi és eredeti volt. Emiatt természetellenessé és merevvé válik, hasonlóvá egy megnyirbált szárnyú madárhoz. Az ilyen emberek állandó kényszer alatt élnek, nem tudnak felszabadultan viselkedni, mert félnek megmutatni valódi természetüket. Ez nem helyes! Ne akarjunk más személyeket utánozni! Kizárólag azoknak a hajlamoknak a megváltoztatására kell törekednünk, melyek károsak a magunk vagy embertársaink számára.
A temperamentum szó latin eredetű, helyes keveréket jelent. Eredetileg ugyanis négyféle testnedv keveredéséből vezették le az egyes személyiségtípusok eredetét.
A vér a szangvinikus, a sárga epe a kolerikus, a fekete epe a melankolikus, a nyál pedig a flegmatikus meghatározója. Ennek a felfogásnak mára már csak az elnevezésekben van jelentősége.
Jelenlegi meghatározása szerint a temperamentum a lélek vele született alkata, mely attól függ, hogy az értelem, az érzelem vagy az akarat uralkodik-e az egyén lelkében. Ebben az is fontos szerepet játszik, hogy a környezettől nyert benyomások milyen válaszreakciót váltanak ki az emberben. Tehát a fő kérdés, hogy egy külső inger esetén az értelem, az érzelem vagy az akarat késztet-e cselekvésre. Ez a velünk született tulajdonság már azelőtt is jellemző ránk, hogy akaratunk működni kezdene, és egész életünk során független marad tudatunktól, gyakorlatilag a tudatalattiból befolyásol minket. Automatikusan működik, akkor lehet legjobban kimutatni hatását, mikor akaratunk és tudatunk kevésbé érvényesülnek viselkedésünk folyamán. Éppen ezért nem szabad összekeverni a jellemmel és az erkölccsel.
Lelki alkatunk vizsgálatának a gyakorlati életben is van haszna. A konfliktuskezelésben például sokat segíthet, ha figyelembe vesszük az emberek különbözőségét. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy az egyes személyiségtípusok között milyen eltérések találhatók, és nem saját szemszögünkből figyeljük embertársainkat, nagy valószínűséggel elkerülhetőek lesznek olyan félreértések, amelyek kizárólag abból eredtek, hogy saját habitusunkat és motivációinkat vetítettük ki másokra. Csak akkor ítélhetünk meg igazságosan egy embert, ha megismertük és megértettük temperamentumát. Így hibáiról könnyen el tudjuk dönteni, hogy rossz szándékból vagy csupán eltérő alkatából következtek.
Fontos tisztázni, hogy senki sem tartozik színtisztán egy adott kategóriába, hanem mindenkiben a személyiségtípusok különböző variációi találhatóak meg, amelyek közül az egyik dominánsabb, mint a többi. A kiegyensúlyozott természet titka, hogy ezeket összehangoljuk egymással.
A norvég származású lelkipásztor részletesen bemutatja a négy fő temperamentum sajátosságait, melyek alapján beazonosíthatjuk, hogy ránk melyik a legjellemzőbb. Felsorolja jó és rossz tulajdonságaikat, majd tanácsokat ad azzal kapcsolatban, hogyan kell ezeket kiaknáznunk vagy leküzdenünk.
Ne akarjunk teljesen megszabadulni alaptulajdonságainktól, inkább próbáljuk a lehetőőlegtöbbet kihozni belőlük.
A szangvinikus alkatú emberre például jellemző, hogy a környezet hatásai az érzelmeire hatnak legjobban. Nyitott és fogékony a külső benyomásokra, szereti kitenni magát az ingereknek és a belőlük származó hangulatnak, de ezek ritkán ösztönzik cselekvésre vagy elgondolkodásra. Érzelmei emiatt gyorsan változnak, így színes és gazdag életet él. Könnyen fellelkesít másokat, beszéde élénk, friss és megnyerő, így könnyen köt barátságokat, viszont hosszú távon nehezen tartja meg őket. Jellemzőek rá a hangulatváltozások, és azonnal kinyilvánítja véleményét. A benyomások felé való nyitottságából fakadóan könnyen és hirtelen megharagszik, viszont hamar meg is bocsát. Környezetére általában pozitív hatással van, mivel jó kedélyű, vidám, melegszívű és együttérző. Egyik legjobb tulajdonsága, hogy képes a jelenben élni, nem kötik meg a múlt terhei, sem a jövőtől való félelem. Viszont ebből adódóan hajlamos a felületességre és az állhatatlanságra. Könnyen fellelkesül egy cél iránt, ám legtöbbször félbehagyja, amit elkezdett. Az ilyen típusú embereknek leginkább ez ellen kell harcolnia, olyan feladatok vállalásával, melyek fejlesztik akaraterejüket és kitartást igényelnek.
A melankolikus típus
Szintén könnyen befolyásolják érzelmeik a melankolikus alkatú embereket, de ők inkább befelé fordulóak. Nehezen hatnak rájuk a külső ingerek, gondolkodó, elemző alkatok. Gyakran kialakítanak magukban egy ideált, amihez mérik a többi embert, így könnyen ítélkezővé és lenézővé válhatnak. Mivel az általuk elképzelt ideális világhoz képest a valóságban legtöbbször csalódnak, ezért hajlamosak álomvilágba menekülni. A múlt kellemes emlékein merengenek, vagy a jövőbeli terveiket szövögetik. Terhes számukra szembesülni a jelen valóságával. Ennek ellenére természetük gazdag és érzékeny. Képesek mélyen érezni. Az igazi nagy művészek és gondolkodók általában ilyen alkatúak. Folyamatos harcot kell folytatniuk az állandó önvizsgálat ellen, hogy gondolataik ne csak maguk körül forogjanak.
Hallesby azt javasolja, hogy végezzenek karitatív tevékenységeket, melyek mások felé fordítják figyelmüket.
A kolerikus típus
Az előző két típussal ellentétben a kolerikus ember esetében az akarat a meghatározó tényező. Minden tapasztalat elhatározásra készteti, melyet cselekvés követ. Életét a munka és a tevékenység jellemzi. Szeret maga dönteni, főleg az őt érintő kérdésekről. Céltudatos, azonnal látja, mit és hogyan kell cselekedni a cél elérése érdekében. Nem kétségeskedik, hanem azonnal tettre kész, nagyon gyakorlatias. A veszélyek és az izgalmak vonzóak a számára. Kalandor típus, nagy az állóképessége. Ezzel összefüggésben kemény ember, gyakran hiányzik belőle az együttérzés. Emellett öntudatos is. Az ő esetében az önzés és önmaga túlértékelése jelenthet problémát. Ha ezeket le tudja győzni, akkor kitartása és éleslátása révén rendkívül értékes emberré válhat környezete számára. Ezt a megalázkodás és a másokra utaltság gyakorlásával tudja legkönnyebben elérni.
A flegmatikus típus
A flegmatikus ember nyugodt és kiegyensúlyozott, kevésbé függ környezete hatásaitól. Azok az ingerek, amelyek a többiekre mélyen hatnak és meghatározzák reakcióikat, őt ritkán mozdítják ki nyugalmi állapotából. Ennek köszönhetően ritkán bosszankodik, nehezen haragszik meg, békeszerető és nyugtatóan hat másokra. Viszont kevésbé tevékeny és kezdeményező. A társasági életben jellemzően vidám és szeretetre méltó. Gyakran tréfálkozik. Viccei azonnal megragadják hallgatóságát, melyeket józan arckifejezéssel ad elő, és általában nem nevet rajtuk. Különös érzéke van a helyzetkomikum felismerésére. Barátságaiban kitartó és hűséges. Képes döntéseket hozni, mivel nyugodtan és alaposan felméri helyzetét és a lehetőségek mérlegelése után határoz.
A megvalósítás terén azonban már akadályokba ütközik, ezért általában valaki másnak kell cselekvésre ösztönöznie. Emiatt képességeit ritkán használja ki, pedig különösen alkalmas tudományos tevékenységre és tanácsadásra, hiszen lelkinyugalommal és előítélet-mentesen vizsgálja a problémákat. Számára az életben nagy veszélyt jelent, hogy hajlamos az önigazultságra és a passzivitásra, mivel szereti a kényelmet és kerüli a nagyobb erőfeszítéseket. Kiválóan alkalmas azonban vezetőnek, ugyanis képes az ügyeket összefüggéseikben áttekinteni, a dolgok hátterét is megérti és felismeri a jó lehetőségeket. Szívós és kitartó. Nem adja fel célját, amíg el nem éri azt. Józan marad akkor is, amikor az másoknak nem sikerül. Harcolnia kell viszont a közöny és a lustaság ellen azzal, hogy olyan feladatokra szánja rá magát, melyek kellemetlenek, illetve amit mások nem várnak el tőle. Így fejlődik akaratereje és önfegyelme. Közönyét és önzését az önzetlen segítségnyújtás gyakorlásával tudja leküzdeni. Ezáltal megtapasztalja, hogy mennyivel értékesebb másoknak örömet szerezni, mint saját életének zavartalanságát biztosítani.
Hibáik ellenére tehát mindegyik típusnak megvan a maga szerepe abban, hogy a világ előrébb haladjon. Akiknél a melankolikus adottságok vannak többségben, azok képesek a nagy gondolatok megfogalmazására, viszont nincs erejük a gyakorlatba ültetéshez. A szangvinikusok szerepe az eszmék terjesztése. Ők alkalmasak arra, hogy népszerűsítsék azokat az emberek között.
A gyakorlati megvalósítás már a kolerikusok feladata, ők a gondolatot tettekké alakítják. De a végső kivitelezés a kiegyensúlyozott és kitartó flegmatikusokra marad. Ezért, ahogy a könyv is hangsúlyozza: nem szabad elnyomni magunkban egyéniségünket, hiszen nem véletlen, hogy olyanok vagyunk, amilyenek.
