Payday Loans

Keresés

A legújabb

A béranyaság PDF Nyomtatás E-mail
Társas és társadalmi szokásrendek és intézmények

Mondjon nemet a béranyaságra, a kizsákmányolás e modern formájára!

Köszönje meg Pattaramonnak, hogy nehéz körülményei ellenére az életet választotta, és esélyt adott kisfiának az életre!

ALÁÍROM
Kedves Jenő!

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének Szociális Bizottsága március 15-én elutasított egy a béranyasággal kapcsolatos jelentéstervezetet. A javaslatot a béranyaság gyakorlatának jogi szabályozása céljából nyújtották be, próbálva elfogadtatni a nőket kihasználó és a gyermekeket árucikké tevő béranyaságot. Bár számunkra, akik az emberi méltóságot védelmezzük, jó hír az eredmény, nem nyugodhatunk meg, mivel a férfiból nővé átműttetett Petra De Sutter által benyújtott tervezetet 16-15 arányban utasították csak el.

Béranyaságról akkor beszélünk, amikor valakik fizetnek egy nőnek azért, hogy gyermeküket kihordja, és szerződésben szabályozzák a „megrendelés” és az „átadás-átvétel” körülményeit. Az olyan országokban, ahol ez legális, leggyakrabban meddő, vagy homoszexuális párok, illetve egyedülálló személyek fordulnak béranyához, de akad olyan is, aki alakja megőrzése miatt dönt így.

Az élet csodája a szemünk láttára válik szerződések által irányított üzletággá. A béranyaságot sosem fogadhatjuk el, bármilyen megfontolás álljon mögötte! Ez az eljárás kihasználja a nők testét, testi épségét és méltóságát, a gyermekeket pedig árucikké teszi!

http://www.citizengo.org/hu/lf/33566-igen-az-eletre-nem-beranyasagra

A béranyaságra ítélt nők általában mélyszegénységből jönnek. Gyakran előfordul, hogy nem saját döntésük alapján vállalják a megbízást, hanem apjuk, férjük kényszeríti erre őket pénzkereset céljából. Még ha ők is döntenek amellett, hogy „bérbe adják a testüket”, nehéz körülményeik hajszolják bele ebbe őket.

Pszichológiailag bizonyított tény, hogy a kötődés az anya és a gyermek között már a gyermek életének első kilenc hónapjában, a méhen belül kialakul. A gyermek teljesen az őt testével tápláló anyára van utalva. Az elszakadás hatalmas törést okoz mind a gyermeknek, mind az anyának.

Amint megszületik a gyermek, azonnal elveszik az őt kilenc hónapig testében hordó béranyától, hogy minél kevésbé kötődjön hozzá, és, hogy a megbízók minél előbb megkaphassák a gyermeket.

Március 12-én, az Egy Közülünk Életvédő Európai Föderáció elsőfórumán Párizsban az életért való kiállás díját az "élet alázatos hőse", egy 21 éves thaiföldi lány, Pattaramon Chanbuan kapta meg

A lányt három éve bérelte fel egy ausztrál pár gyermekei kihordására, viszont amint kiderült, hogy az ikerpár egyik tagjának Down-szindrómája van, arra utasították, hogy azonnal menjen abortuszra a „hibás” gyermekkel. De Pattaramon nem így tett. Tudta, hogy két életet hordoz a szíve alatt, és az a feladata, hogy biztonságban tartsa őket. Az ikerpár megszületése után az ausztrál pár hazavitte az egészséges kislányt, Pattaramon és férje pedig úgy döntöttek, hogy fölnevelik Gammyt annak ellenére, hogy genetikailag nem az övék. A kisfiú azóta elmúlt két éves, és rengeteg örömet hoz nap mint nap családja életébe.

Mondjunk nemet a kizsákmányolás e modern formájára, és köszönjük meg Pattaramonnak, ennek a bátor fiatal lánynak, hogy nehéz körülményei ellenére az életet választotta, és esélyt adott kisfiának, Gammynek az életre!

http://www.citizengo.org/hu/lf/33566-igen-az-eletre-nem-beranyasagra

Üdvözlettel:

Zaymus Eszter
és a CitizenGO csapata

U.i.: Az Európai Parlament az év végén az „Az emberi jogok és a demokrácia helyzete a világban” című 2014. évi éves jelentésről és az Európai Unió ezzel kapcsolatos politikájáról szóló jelentésében:
"elítéli a béranyaság gyakorlatát, amely aláássa a nők emberi méltóságát, mivel testüket és annak reproduktív funkcióit árucikként használja; úgy véli, hogy be kell tiltani és az emberi jogi eszközökben sürgősen kezelni kell a terhességi béranyaságot, amely reproduktív kizsákmányolást és az emberi test pénzügyi vagy egyéb haszonszerzésre való használatát foglalja magában, különösen a fejlődő országban élő, kiszolgáltatott nők esetén."