Payday Loans

Keresés

Szexmentes házasság PDF Nyomtatás E-mail
SORSVONALAK
2016 JANUÁR 8.ÍRTA: BÍRÓ RITA

Nincs szex, babám! Ha kialszik a vágy

Nincs szex, babám! Ha kialszik a vágy

Amikor Olivér 33 évesen megnősült, nem volt sem túl fiatal, sem éretlen; alapvetően jól volt önmagával, az életével. Szerette és kívánta Vikit; testileg, lelkileg minden jól működött köztük.

Kislányuk születéséig volt még négy gondtalan évük – hetente többször szeretkeztek, kölcsönösen kívánták egymást és ötletekben, merészségben, fantáziában sem volt náluk hiány.
Az első szülés után egy időre Viki picit puhább, asszonyibb maradt, de Olivér ezt szívből ünnepelte. Azt, hogy az együttléteik ritkultak, a férfi természetesnek vette, és az is jó viccnek tűnt eleinte, mikor Matt Damon szavait idézte Vikinek a Pókerarcokból: „naaa, csak egy kicsit hadd bújjak hozzád! Olyan gyors leszek, hogy nem is fogsz érezni semmit…” Azt, hogy a következő babát mikor hozták össze, alig tudták felidézni… „Biztosan félálomban, mert nem is emlékszünk rá.”

Olivér a második gyermek érkezése után egy évvel jött el hozzám. Kudarcként élte meg, hogy annyira ellaposodott köztük a szex, hogy már viccelődni se nagyon tudtak róla. És becsületesen bevallotta azt is magának, hogy ez nem Vikin múlott. Olivér megijedt, hogy valami gond van vele, mert bár „fejben kívánta az együttlétet, napközben fantáziált róla, de mikor hozzájutott volna, nem csinálta”. Olivér nem akarta elveszíteni Vikit, és nem volt hajlandó úgy élni, mintha nyolcvan évesek lennének. Ráadásul ők szerencsés pár voltak abból a (cseppet sem másodlagos) szempontból is, hogy Viki „szélte, hossza, tágassága-bősége” nem ment tönkre a szülések után. Akár illik beszélni erről, akár nem, annak következményei, ahogyan egy baba utat tör magának az életbe, sok párnál tud komoly gondot okozni később.

Sorsvonalak

A Sorsvonalak rovatban meglepő lehet, de Olivérrel a beszélgetéseink során semmilyen drámai motívum, semmilyen gyermekkori trauma, vagy fel nem dolgozott epizód nem került elő. Nem volt Olivérrel az égvilágon semmi gond – csak tudatosítani kellett benne az élet, egy párkapcsolat és a szexualitás néhány alapvetőségét.

Azt, hogy egy kapcsolatot eleinte a szerelem, a szenvedély és a hormonok működtetnek. Mégpedig hatalmas lendülettel! A kezdetekkor jóval nagyobb a hév, sokkal több a spontaneitás, hisz még nincs meg a biztonság, az összetartozás, nincs kialakult rutin. Amikor viszont megjelenik az érzelmi biztonság – elveszik a spontaneitás. Ez megöli a vágyat, mivel az ember alapvetően lusta, és a biztonság kényelmessé teszi. Az érett kapcsolatban ezért elengedhetetlen a tudatosság és az odafigyelés.

A spontaneitást kreativitással lehet (és kell!) helyettesíteni. Muszáj időt szánni a programok, a meghitt pillanatok megtervezésére. Hiba azt keresni és elvárni, ami az első években, és a gyerekek érkezése előtt megvolt.

Az emberi létezés négy alapvető szükséglete: a levegő, az étel, a folyadék, és a szexualitás. Csupa nagybetűvel vegyük tudomásul, hogy a szexualitás alapszükséglet. És hogy egy férfi és egy nő együttélése attól lesz párkapcsolat, hogy jelen van a szex. Ahol nincs szexualitás, az lehet egy nagyon mély szeretet kapcsolat, lehet baráti, vagy testvéri viszony, de nem párkapcsolat.
A hiányzó, vagy nem megfelelő minőségben jelenlévő szexualitás, pedig meg fogja ölni a kapcsolatot. Lehet még persze a házasságot működtetni, de a szex hiányának, és az ebből származó feszültségnek sajnos mindig meg lesz a következménye.

Olivér belátta a válság hasznát, mert ez hozta be az irányváltást az életébe, és a párkapcsolatába. Arra kényszerítette, hogy mozgásba lendüljön. Olivér és Viki megtanulták „beírni magukat a naptárba”. Rendszeresen szerveznek maguknak olyan programokat, amiket kedveltek, amelyek sokat jelentettek a számukra a házasságuk kezdetekor. És keresnek újakat is, mivel látják, és elfogadják, hogy változik az életük, hogy változnak ők maguk is.

 

Bíró Rita

Bíró Rita life coach

www.izekesivek.hu