Payday Loans

Keresés

Felnőtté válási nehézségek PDF Nyomtatás E-mail

Így sikerülhet

mégis felnőtté válnia,

ha borostyánszülők nevelték

 

Utolsó frissítés:

 

HVG PszichológiaSzerző:

 

 

Szüleink viselkedése, mintája jelentős hatással van arra, milyen társak, szülők leszünk. Az igen elterjedt borostyánszülő típust mutatja be cikksorozatának második részében L. Stipkovits Erika pszichológus, akinek a napokban jelent meg Szeretettel sebezve című könyve.

Annát és Pétert sokan irigyelték, hiszen nászajándékba egy lakást kaptak a lány szüleitől – ráadásul a szülők lakásának szomszédságában. Kezdetben maguk a fiatalok is örültek, hiszen Anna édesanyja főzött nekik, beengedte a lakásba a szerelőket, vagy locsolta a növényeket, ha a fiatalok elutaztak. Péternek sok apróság nem tetszett (például előfordult, hogy a munkából hazaérve felesége helyett anyósát találta a lakásban, amint nagyban takarított, és szombat reggelente gyakran ébredtek a mama kulcsának zörgésére…), de sokáig nem szólt, mert nem akarta megbántani feleségét, és egyébként is „anyuka csak jót akar”.

Egyszer Anna a vacsoránál boldogan újságolta Péternek, hogy úgy döntött, ideje felújítani a lakást, ám Péternek nem kell aggódnia, „anyuval” ők már mindent megszerveztek. Anna nem értette, miért kiabálja a férje: „Hát nem is tudom, miért nem anyádhoz mentél hozzá?”, Péter viszont úgy érezte, Anna minden olyan dolgot, ami csak kettőjükre tartozik, megoszt az édesanyjával, párkapcsolatuk és életük nyitott könyv az idős asszony előtt.

Fojtogató támasz

Anna édesanyja a borostyánanya egyik jellemző példája – a mártírszülő után érdemes egy pillantást vetni erre a szülőtípusra is. Mindig is gondoskodó volt, igyekezett támogatni és segíteni gyermekét, ami természetes, ám ez a gondoskodás cseppet sem hagyott alább, sőt, minősége sem változott Anna felnőtté válásával. A borostyánszülő még gyermeke felnőttkorában is túlfélti, segítségeivel irányítani akarja dolgait, amikor az már elvileg képes az önálló életre, és akkor sem tud kissé „visszavenni”, amikor gyermeke párt választ, saját családot alapít. Ilyenkor a borostyánszülő gyakran mellőzöttnek érzi magát, és ezt az érzést úgy kívánja leküzdeni, hogy „segít”, vagyis feladatokat old meg a fiataloknak akkor is, ha nem kérik tőle.

Ezt a segítséget kezdetben persze szívesen fogadja a fiatal pár, sőt, a borostyánszülő sok terhet levesz a fiatal szülők válláról is: hozza és viszi az unokákat óvodába/bölcsődébe, és mindig „van kire számítani”, ha közbejön valami. A problémák akkor kezdődnek, amikor a pár (vagy leggyakrabban csak egyikük) úgy érzi, a szülő nemcsak a lakás ajtaját lépi át rendszeresen, hanem egy képzeletbeli határt is – szinte már velük éli az életüket.

A borostyánszülő megszokta, hogy kisfia vagy kislánya helyett annak idején is ő intézett mindent: féltőn gondoskodott róla, segített neki a tanulásban, elrendezte konfliktusait, akár a pedagógusokat vagy a többi gyereket is kiosztotta, ha úgy érezte, gyermekét sérelem érte. Csak jót akart gyermekének, ám éppen attól fosztotta meg őt, hogy kipróbálja képességeit, megismerje erősségeit és gyengeségeit, kellő önbizalomra tegyen szert, és le tudjon válni a szülőről.

Csak jót akartak gyermeküknek

Fotó: 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A borostyánszülőt persze a jó szándék vezérli, ám viselkedésével mégis tudattalanul azt üzeni, gyermeke (menye vagy veje pedig pláne) nem képes az önálló, felnőtt életvitelre. Felnőttként a borostyánszülő gyermeke valóban érezheti úgy, hogy nem is képes egyedül szembenézni a felnőtt lét kihívásaival, mindemellett – főként kamaszkorban, a függetlenedésre törekvéssel gyakran lehetnek ellenérzései a rátelepedő szülővel szemben Az ilyen szülő nemcsak abban hasonlít a borostyánra, hogy noha támaszt is nyújt, olyan erősen megkapaszkodik, hogy szinte megfojtja a fát, hanem abban is, hogy bekúszik mindenhová – gyermeke párkapcsolatába is.

A borostyán gyökerei

A borostyánszülő tudatosan örül, hogy gyermeke párra talált, ám tudattalanul tragédiaként éli meg fia/lánya párkapcsolatát, házasságát, hiszen úgy érezheti, ő már nem fontos gyermeke számára, annak már nincs rá szüksége. Különösen nehéz lehet számára elviselni azt az egyébként természetes dolgot, hogy gyermeke már nem vele, hanem párjával oszt meg minden fontos dolgot, olyan életet él, amiben nem ő a legfontosabb szereplő. A „Kit szeretsz jobban?” tudattalan játszmája talán akkor a legnyilvánvalóbb, amikor a szülő a vejével/menyével folytatott vitában elvárja, hogy gyermeke mellé álljon párjával szemben. Amit az – tudattalan bűntudattól hajtva, vagy a leválás hiányosságai miatt – sokszor sajnos meg is tesz.

A borostyánszülő sertepertélése, állandó, kéretlen szolgálatai, vagy éppen manipulációi valójában azt a célt szolgálják, hogy ne kelljen szembenéznie saját magányosságával. Az ilyen anyának ugyanis kevés önálló programja, személyes kapcsolata van, párkapcsolata, ha van is, érzelemhiányos. Egyedül nem érzi fontosnak magát, így fia, lánya ellátásával, kényeztetésével, az értük való aggódással tölti ki életét, még akkor is, ha a gyermeke már felnőtt. Ezzel a borostyánanya ugyan akaratán kívül, de sok konfliktusba sodorja környezetét és önmagát, mert miközben jót akar, nem tudja beállítani a közelség-távolság optimumát, tudattalanul átlépi az egészséges határokat.

Apósviccek ugye nincsenek?

Bár a viccekben (és a való életben is) inkább a lerázhatatlan anyóssal találkozunk, akad példaa borostyánapára is. Az ilyen apa lánya a saját apját tekinti az ideális férfinak, az ő életvitelével, gyereknevelési módszereivel, viselkedésével példálózik párjának, aki az összehasonlításokban rendre alulmarad: „Apu ezt így csinálta…”, „Annak idején apuval ilyenkor…”.

S ez nem is meglepő, ha tudjuk, hogy az anya legtöbbünk számára a megengedő, meleg szeretet, az otthon szimbóluma, míg az apa a világban elért sikerek, a megfelelés, a harc és a védelem jelképe. A borostyánapa így nemcsak érzelmek, hanem értékek szintjén is függést alakít ki gyermekében, azaz a felnőtt fiú/lány az apa által elvárt értékrend szerint él, az apa véleménye, elvárása túlzottan befolyásolja, sőt, meghatározza döntéseit, pálya- és párválasztását, akár családi életét.

Egy gyerek akkor szerencsés, ha a borostyánanya mellett az apa sem nem borostyán, sem nem „papucs”, így csökkenteni képes (de legalább nem erősíti fel) a borostyánanya önállóságirtó ténykedéseit. Minél jobban sikerült az apának követelményeket támasztani, és kiskortól önállóságot biztosítani, annál biztosabb a borostyánanyáról való leválás sikere, ami a fiúnak lehetővé teszi a párkapcsolati közös felelősség- és áldozatvállalást, a lánynak pedig a párkapcsolati boldogsághoz elengedhetetlen „mi-tudat” – mi életünk, mi döntésünk, mi otthonunk stb. – kialakítását.

Az új egység

A harmonikus párkapcsolathoz vezető út egyik fontos feladata, hogy megteremtsük párunkkal a MI tudatát, vagyis éreztessük vele, hogy számunkra ő a legfontosabb (s persze ő is így tegyen). Töltsünk együtt minél több közös időt, szervezzünk közös programokat, igyekezzünk mindent először a párunkkal megbeszélni, megosztani, s beszéljük meg azt is, miben és hogyan kérünk segítséget a szülőtől. A párunkkal való egységhez a szüleinktől való egészséges függetlenség is szükséges, és nagy kérdés, hogy mennyire tudtunk mi magunk leválni szüleinkről, mennyire tudunk lemondani segítségéről.

Ha borostyánszülő gyermekei vagyunk, akkor azt a talán fájdalmas, de szükséges, és nem kevés kellemetlenséggel járó döntést is meg kell hoznunk, hogy szülőnkkel is éreztetni fogjuk döntésünket. Ez persze olykor áldozatot kíván, hiszen előfordulhat, hogy le kell mondanunk az addig nyújtott (és valljuk be, számunkra is kényelmes) szolgálatokról, esetleg el kell viselnünk megbántottságát, heves reakcióit. Ennek talán elejét vehetjük, ha megtanulunk kérni. Szokjunk rá, hogy megkérjük a szülőt arra is, amit eddig magától értetődően csinált (segített, tanácsot adott, stb.). Ezzel hangsúlyozhatjuk fontosságát, ugyanakkor finoman jelezhetjük, hogy a mi kérésünkre segít, és abban, amiben kérjük.

Jó, ha tudjuk, hogy a változás hosszú folyamat, és nem kevés erőfeszítéssel, fájdalommal jár. Ha mi fejlődünk, ugyanezt nem várhatjuk el magától értetődően szüleinktől is. Ha kell, figyelmeztessük magunkat, hogy – noha a személyiségfejlődés egy életen át tart – a szülők esetleg már nehezebben változnak (főként, ha erre nincs is meg a szándékuk..). Számítsunk a nehézségekre, konfliktusokra, és készüljünk fel, hogy fájdalmas, vagy kényelmetlen következményekkel járó döntéseket is hoznunk kell… A műtét mindig fájdalmas, de néha elkerülhetetlen a gyógyulás érdekében.

A cikksorozat első része itt olvasható, mely a mártírszülő típust mutatja be.

L. Stipkovits Erika klinikai és mentálhigiéniás szakpszichológus, hipnoterapeuta harmadik,Szeretettel sebezve – Szülőkről felnőtt gyerekeknek című könyve a napokban jelent meg a HVG Könyvkiadónál. L. Stipkovits Erikával személyesen is találkozhat országszerte akönyvbemutató előadásokon, többek között december 3-án Budapesten.