Payday Loans

Keresés

JÓKEDVŰ KÖNYV PDF Nyomtatás E-mail
Az én internetes könyvtáram
2015. április 09. csütörtök, 16:52

AZ EVÉS-IVÁS BÖLCSESÉGE

Aki történelmi regényeket ír, annak a jó pap módjára holtig kell tanulnia. Senkisem tudhat mindent. És még az is, aki minden kezeügyébe került könyvet elolvasott, fel kell, hogy frissítse emlékezetét, mikor részletkérdésekről van szó, mert nem emlékezhetik mindenre. Hát még annak mennyire kell kutatnia a szükséges részleteket, aki sok mindent elmulasztott, mint például jómagam. Hogy mikor volt a mohácsi vész, azt megtanultam és tudom. De hogy a mohácsi vész korában mit reggeliztek az emberek, azt nem tanultam soha. Nem tudom. Ha tehát le akarom írni egy akkori ember rendes hétköznapját, egész könyvtárakat kell végigbújnom, amíg meg tudom állapítani, hogyan és mit étkeztek a magyarok a XVI. század első felében.

Az ilyen tanulmányok rendkívül mulatságosak, nemcsak hasznosak. Varázsukat nem is főként az adja meg, amit munkájához felhasznál az ember, hanem azok az apróságok, amelyeket elhullat munkája mentén, mint asztalos a gyaluforgácsot.

Ime: azt kutatván, hogy hajdani korokban, hogyan áldoztak az emberek az evés-ivás gyönyöreinek, számtalan nyomát találtam a különböző idők életfelfogásának. A terített asztal kéjének gazdag irodalma van. Brillat-Savarin nevét mindenki ismeri, de igen sok ínyenc-író van, akit nem ismerünk. Ezekből akarok összeállítani egy bokrétát. Természetesen terített asztalra valót. Grimod de la Reynièretől kezdve Berchoux nevezetű szakíróig a tollforgatók egész serege volt az a terület, ahonnan ezeket a virágokat szedtem.

Azt mondja az egyik: a Teremtő legjobban azzal kötelezte le az embert, hogy az embernek az életben ennie kell. Az étvágy a Teremtő áldásos meghívása. A jóllakottság az ő áldásos ajándéka.

A legáltalánosabb öröm - mondja a másik - az asztal öröme. Minden korban, minden országban, minden napszakban megvan, hozzáadható minden más örömhöz és az összes örömök közt ez hagy el bennünket legutoljára.

A józanság - mondja a harmadik - a rossz gyomor lelkiismerete.

Hadd sorolok fel csak úgy kapásból néhány olyan hajdani konyhabölcseséget, amellyel tanulmányaim folyamán találkoztam.

A bölcs ember a meghívás és a vacsora közt nem hagy eltelni kevesebbet négy napnál és nem hagy eltelni többet két hétnél.

Az igazi ínyencnek ismernie kell fogai erejét, mint ahogy a szobrásznak ismernie kell vésőjét.

Az ízlelés csak egyik része az evés-ivás gyönyörének. A szaglás legalább olyan fontos. Az orr az igazi ínyenc delejtűje az örömök tengerén.

Igazi vacsoránál a házigazda udvariassága a legfontosabb fogás. Igazi életművésznek udvariatlan házigazdánál a legfínomabb étel sem ízlik.

Amíg az első fogás el nem tünt az asztalról, fínom érzésű ember nem kezd társalgásba.

Nincs olyan érdekes téma, amelyet azonnal abba ne kellene hagyni, ha a szarvasgombával készített pulyka megjelenik az asztalon. Ez a tisztelet jár a konyhaművészet örömeinek.

Ha rosszgyomrú embert vacsorára hívsz, háborúba küldöd a rokkantat.

Az ürücombot olyan gonddal kell előkészíteni, mint az első szerelmi találkát. Legyen puha, mint a tettenért bűnös, aranyszínű, mint a szőke nők haja és véres, mint egy kannibál.

A birkasült úgy viszonylik a báránysülthöz, mint a dúsgazdag nagybácsi a koldús unokaöccshöz.

A malac olyan, mint a farsangi szépség: hiába ölt százféle álruhát, ráismerünk, kívánatosnak találjuk és már előre sajnáljuk, hogy húshagyó kedden el kell búcsúznunk tőle.

Aki a mainzi sonkához más bort iszik, mint rajnait, nem lehet tisztalelkű ember.

Az a szőlőlevél, amelyben jó konyhán a sült foglyot takarják, annyi bölcseséget rejt magában, mint Diogenes hordója.

A spenót maga nem igazi étel, de olyan, mint a jó idegenvezető: minden egyéb ízt kitűnően segít élvezni.

Ebéd után derül ki a vendéglátókról a legfontosabb dolog: a pálinkáról megismerjük a jó házigazdát, a feketéről megismerjük a jó háziasszonyt.

Aki félig hagyja a pezsgős üveget, sajátmagával szemben neveletlen.

Az a pince, amelyben nincs tokaji, olyan, mint az az óra, amelynek nincs mutatója.

Ha nincs sajt, nem teljes a vacsora. Ha sokat esznek a sajtból, nem volt jó a vacsora.

Meghívtál valakit vacsorára? Felelősséget vállaltál Isten és ember előtt, hogy néhány óráig tökéletesen meg lesz elégedve.

Azt hiszem ennyi elég is lesz. Én már jóllaktam.


HARSÁNYI ZSOLT

JÓKEDVŰ KÖNYV

HARMADIK GYÜJTÉS

UJ IDŐK IRODALMI INTÉZET R. T.
(SÍNGER ÉS WOLFNER) KIADÁSA,
BUDAPEST


TARTALOM

ADOMÁK
A PULI
HÁZASSÁG
A DOLGOZAT
AZ ÁTOK
BETEGEK
SZELLEMI MUNKA
BOZENI HUSZÁROK
BÖLÉNY
BRIDZS-ASZTAL MELLETT
BRUKI
FEGYELMEZÉS
KÜLFÖLDI GYEREK
HOL A KANONOK?
EGY FORRADÁS TÖRTÉNETE
EGY REND RUHA
ELMESPORT
ELŐRE
AZ EVÉS-IVÁS BÖLCSESÉGE
ÉGŐ VARJÚ
ÉLETKOR
A FUKAR EMBER
GOMBA
GYERMEK A BOLTBAN
HÁROM CIPÓ
HITTANÓRA
JUON ÉS AZ ERŐD
KAROSSZÉK
RÉGI VILÁG
KUTYA-SÍRKŐ
ÚTITÁRS
KUTYAVÁSÁR
KIS MACSKA A HÁZTETŐN
KURTA EBÉD
A KÜSZÖB
LELTÁR
A LELEPLEZÉS
LÉLEKJÁRÁS
MENYASSZONYOKNAK
MILTI ÉS A GYORSFÉNYKÉPÉSZ
NEM KELL FÉLTENI
AZ ÓCEÁNJÁRÓ
KÁDÁR
MŰVELTSÉG
PÁLINKÁS
PINCEGÁDOR
A PÜNKÖSDI NYERŐ
A SÁRCIPŐ
SÁROS
A NÉVTÁBLA
A LEGELŐK DOLGA
SZERZŐDTETÉS
SZÉP EMBER
SZÉPSÉG ÉS A KOCSIS
TAMÁS ESETEI
TINÓDI RÉSZEGEI
A TÖLTÖGETŐ LEGÉNY
A SZANYI DISZNÓK
A BICSÉRDISTA
A NÉMET LEVÉL
CIVIS ÉVA
A TUDÁS IS HIBA
PASZIANSZ
EGY KIS TÁRSASJÁTÉK
A TÁRGYMUTATÓ
MINDENKI TUD GÖRÖGÜL
BUCSU UTÁN
BAJTÁRSAK

 

SZÉP EMBER

Megnézem az órámat: még húsz percem van az ülésig. Az ülést, amely elég fontos, a pesti oldalon tartjuk, én pedig itt vagyok a budai borbélyüzlet közelében. Ördög vigye el, kicsit elkéstem. De nem baj, ha most megborotválkozom és taxiba ülök, még kényelmesen ott lehetek. Legfeljebb megmondom a borbélysegédnek, hogy nyúzzon meg mennél gyorsabban, mert nagyon sietek. Ez tíz percet jelent Ahogy az ülésen résztveendő urakat ismerem, még mindig én leszek a legpontosabb.

De már ahogy a borbélyüzletbe belépek, rögtön elkomorodom. A piros, kopott diványon négyen várakoznak, az üzlet két székében egy-egy vendég ül a segédek keze alatt. Az egyik pláne nyiratkozik, ez hosszúlejáratú dolog. Sovány vigasztalás, hogy a másikat csak borotválják. Még így is baj van. Gyors számítást csinálok, az eredmény lesújtó: legalább tíz percet késni fogok. Ez kinos. Milyen arccal állítok be az urak közé éppen én, aki olyan önérzetesen szoktam mennydörögni a pontatlanság balkáni szokása ellen. Szivesen el is mulasztanám a borotválkozást. De miután aggodalmas tenyeremet végighuztam borostás képemen, belátom, hogy így nem mehetek emberek közé.

A tulajdonos esti lappal kinál. Visszautasítom a rá nem érés sietős érzetével, elég oktalanul. Hiszen a várakozási idő nem lesz sem rövidebb, sem hosszabb attól, hogy közben olvasok. Mégsem tudom az ujságot kézbe venni, túlságos ideges és türelmetlen vagyok hozzá. Leülök, várok.

Szemügyre veszem, akit borotválnak. Ugynevezett szép ember. Fehér arcbőrén most végzi a borotva az utolsó húzást. Fején fehér kendő, a borbély azzal kötötte le megfésült és megkent haját. Arcvonásai szabályosak, ábrázata csinos, nyírott bajsza szénfekete. Az ilyen szép embereket első pillantásra világéletemben ellenszenveseknek éreztem. Ezért most derék önnevelő ösztönömmel rendreutasítom magam: amiért nem vagyok Adónisz, attól az ilyen szép embernek még van helye a nap alatt. Különben is azonnal végez.

Végez is. A segéd lemosta róla a szappant, ő gondosan és hosszadalmasan megtörölközött. Már a rizsport is megkapta. Most veszik le a kendőt a fejéről, most fog felkelni a székből. Közülünk, öt várakozó közül, a soron következő már nagy nekilendüléssel fel is állott. De Szépember nem moccan. Sokáig nézi magát a tükörben. Vizsla, odaadó figyelemmel. Aztán nagysokára megszólal:

- A pudert kérem egyenletesebben.

A segéd szolgálatkészen nekiáll a pamacsra fogott kendővel. Széttapogatja Szépember orcáján a rizsport. Kenegeti, simogatja. Aztán a kendőt akarná levenni. De Szépember előre hajlik. Ismét hosszasan vizsgálja tükörképét.

- A bajusz alját kérem megigazítani.

Bajszának alja tökéletesen szabályos. De ő nyilván nagyon akkurátus lény. Az a várakozó, aki már felkelt, mély sóhajjal visszaül. A sóhajt száján szívja be és visszafojtott dühvel orrán ereszti ki. A segéd ollót vesz elé és Szépember bajuszának aljához nyul vele. Ötöt-hatot csattant. Kész. Szépember soká nézi magát a tükörben. Odanyul bajsza délnyugati végéhez.

- Még itt, - mondja végre.

A várakozók egymásra pillantanak. Aki következnék, megcsóválja a fejét. A borbélysegéd ujra előveszi ollóját. Céloz vele, csattan, félreáll. De Szépember tovább vizsgálódik a tükörben. Odanyul a bajusz dél-délnyugati aljához.

- Még itt is.

Most már a segéd is megcsóválja a fejét. Mi várakozók egymásra pillantunk. Szinte ismerősök lettünk a közös haragban, mint ahogy nagy nemzeti örömök alkalmával idegen járókelők barátokként ragyognak egymásra. A segéd minden látható ok nélkül még egyet csattan az ollóval. Szépember sokáig néz a tükörbe. Az egész borbélyüzlet megtelik a türelmetlen idegesség feszültségével. Végre Szépember bólint. A segéd nekilát, hogy hajáról levegye a kendőt. Általános meglepetés: a levett kendő alól teljesen tar koponya tűnik elé. Csak a feje hátulján van valamelyes haja: Szépember egészen kopasz. A tarkója haját köttette le. Azt most a segéd gyorsfésüvel még átfésüli.

Végre-valahára. Most jön a pillanat, mikor Szépember, aki jól tudja, hogy sokan várnak miatta, fel fog kelni és átadja helyét. A rangidős várakozó megint feláll.

De Szépember nem. Hosszasan nézi magát. Végigsimítja mindkét orcáját aggodalmasan. Gondolkozik. Aztán lassan, tűnődve, bajszát simogatja. Okot keres, hogy még szóljon valamit, de nem talál. A várakozók minden idege pattanásig feszül. Ő végre bólint. Na hálistennek, most valahára mégis felkel. A segéd már levette róla a köpenyt. Most visszavonhatatlanul fel kell kelnie.

De nem. A márványmosdóhoz nyul, felveszi odahelyezett pápaszemét. Gavallérzsebéből kiveszi a zsebkendőt. Rendkívüli lassusággal rálehel a pápaszem két üvegére. Aztán rendkívüli lassusággal megtörülgeti az egyik üveget, majd a másikat. Ekkor méltóságteljes, vontatott mozdulattal orrára helyezi a pápaszemet. Fülénél megigazítja. Először egyik fülénél, aztán másik fülénél. És most mégegyszer vizsgálni kezdi magát a tükörben. Eddig szabadszemmel tette. Most megteszi pápaszemmel is. Mélységes figyelemmel szemléli önmagát, szépségének magasztos tudatában. Tekintetére rá van írva, hogy tudván tudja, milyen imádatra méltó szép férfi ő. Mi öten, várakozók, némán tombolunk az idegességtől.

Édes jó Istenem, hálát adok neked, hogy szüleim évekig tartó nevelése és hazám törvényeinek bennem élő tisztelete legyőzte ösztöneim heves vágyát. Mert e pillanatban nem ugrottam rá Szépemberre és nem vertem jól agyba-főbe.

SZERZŐDTETÉS

Arról beszélgettünk társaságban, hogy állások körül manapság nagy a nyüzsgés. Valaki felvetette, hogy vállalati vezetők hogyan szokták megvizsgálni a jelentkezők képességeit. Persze a jelenlevők mindegyikének volt ilyen története.

Elmondták azt az előkelő urat, aki iskolát tartott fenn a saját pénzén és maga választotta ki a tanerőket. A jelentkezőktől mindenekelőtt megkérdezte, hogy hány óra. Akinek nem járt pontosan az órája, vagy éppenséggel nem is volt órája, azzal már nem is tárgyalt tovább, mert aki idő dolgában nem tökéletesen pontos, az nem lehet jó tanerő.

Beszéltek arról a felelőtlen és hatalmaskodó főnökről is, aki a kérvények halmazából vadászkutyájával húzatott ki egyet, ahogy planétát szokás húzatni a papagájjal. A ravasz kérvényező úgy jutott álláshoz ennél, hogy megkente kérvényét szalonnával.

Egy másik hivatalfőnök tüzet kért a jelentkezőtől. Aki tapogatni kezdte zsebét és bizonytalanul kereste, hol a gyujtó vagy a tűzszerszám, azzal nem állt szóba. Csak olyan kellett neki, aki mindig mindenéről tudja, hol van.

Rothschildot is mesélték, aki a jelentkezőktől megkérdezte, mennyi kétszer kettő. És csak azt vette fel, aki nem restellt ceruzát elévenni és papirra vetni az egyszerű szorzási műveletet.

És aztán elmondta valaki, Amerikát járt ember, a hollywoodi filmhatalmasság történetét. Ez is azt kérdezte a jelentkezőtől, hogy mennyi kétszer kettő.

- Négy, - vágta rá a jelentkező habozás nélkül.

- Nagyon helyes, - bólintott a filmember, - látom, hogy gyorsan vált az esze. Majd értesítést fog kapni.

A következő jelentkező ravaszul úgy gondolkozott, hogy aligha lehet négy a helyes válasz. Ennek a moziembernek biztosan motoszkál valami a fejében, hogy ilyen gyerekeset kérdez. Próba szerencse.

- Hat! - felelte merészen.

A filmember bólintott.

- Kitűnő. Látom, hogy a gondolkodása eredeti. Nem hagyja magát befolyásoltatni régi, begyepesedett tételek által. Majd értesítést fog kapni.

A harmadik jelentkező is valami eredetit akart felelni. Azt válaszolta, hogy kétszer kettő, az három.

- Nagyon érdekes, - mondta erre a filmember, - látom, hogy fegyelmezett ember és keményen visszafogja a képzeletét. Inkább keveset mond, mint többet. Bizonyára meggondolt és takarékos ember. Majd értesítést fog kapni.

Volt olyan jelentkező, aki vakmerően, minden habozás nélkül így felelt: Kétszer kettő az harminckilenc. A filmhatalmasság bólintott.

- Remek. Ezt aztán nevezem fantáziának. Önnek lendülete van és olyan képzelő ereje, amely egyszerűen felrobbantja a megkövesedett kereteket. Nagy jövő vár önre, barátom. Majd értesítést fog kapni.

Egyszóval mindenféle válaszra volt valami nyájas megjegyzése. Pedig végighallgatott vagy harminc jelentkezőt. De nem unta. A jelentkezések történetét maga mesélte el milliomos barátainak a klubban.

- És melyiket vetted fel? - kérdi valaki.

- Találd ki.

- Bizonyára azt, aki úgy felelt, hogy kétszer kettő négy.

- Nem. Azt vettem fel, aki úgy felelt, hogy kétszer kettő hat.

- Miért?

- Mert a feleségem unokaöccse.

 

 

LAST_UPDATED2