Payday Loans

Keresés

A legújabb

MIKSZÁTH KÁLMÁN: ÚJ ZRÍNYIÁSZ PDF Nyomtatás E-mail
Az én internetes könyvtáram
2010. május 28. péntek, 05:42

MIKSZÁTH KÁLMÁN
ÚJ ZRÍNYIÁSZ





TARTALOM

ELSŐ RÉSZ
I. A PRAELUDIUM
II. AZ ELSŐ HÍREK ÉS A VATIKÁN
III. A HÍRES SZALMALÁNG
IV. A PRÓZA
V. RÓZERÉK
VI. EGY »KÍNOS« ÜGY

MÁSODIK RÉSZ
VII. A POÉZIS
VIII. AZ ÖNKÉNTES DETEKTÍV
IX. A KATASZTRÓFA
X. A PARLAMENT
XI. A MEGOLDÁS
XII. EPILOG

FÜGGELÉK

ÍRÁSOK AZ ÚJ ZRÍNYIÁSZ CÍMŰ REGÉNYRŐL
A SZERZŐ MEGJEGYZÉSEI


ELSŐ RÉSZ

I. A PRAELUDIUM


Majd minden író után marad olyan munka, melyről az a vélemény, hogy ha egészen kidolgozza, szépet adhatott volna. De ezt az illető író már nem hallja.

Én ezzel ellentétben még életemben látni akarom az én vázlatban hagyott munkámat és hallani akarom, amint mondják:

- Kár, hogy nem dolgozta ki jobban.

Pedig én úgy fogom kidolgozni, amennyire erőmtől telik, de a téma a különös, a téma ölel fel annyi anyagot, hogy okvetlenül vázlatnak kell maradnia - vagyis azt a látszatot viseli.

Hogy miképp jut modern politikai rajzba Zrínyi, éppen ez az, ami egy kis magyarázatra szorul. Én a középkori szokásokat akarom szembeállítani a mai modern felfogással, mert az olvasónak így is szembetűnőbb, hogy a világ mennyit változott, bár alapjában a karakterek, bizonyos viszonyok közt, mindig ugyanazok voltak. Petur bán ma is megvan, száz alakban, a Dózsa Györgyök is itt lappanganak. Leírtam egyszer Olay Lajost, hogy ő az, aki fölkísérte Zách Feliciánt a királyi palotáig, aztán megbiztatta az udvaron:

- Csak eredj fel, Félix, és üss közéjük. Ne félj semmit. Énnekem azonban egy kis dolgom van itt az Omodék komornájával, hát átszaladok.

Bercsényi Miklós bizonyosan megvan, de most esetleg Justh Gyulának hívják, és él Zrínyi Miklós is, de meglehet, udvari koncipista és nem Szigetvár kapitánya. A karakterek maradnak, de más viszonyok közé keveredve, másképp festenek. Mi lenne például ma II. Rákóczi Ferenc? Föltéve, hogy megvolna rettentő földbirtoka, mely az ország egy harmadrészét képezte. Ma nem csinálhatna forradalmat, de másként mutatná a virtust. Egyszerűen nem lehetne parlamentárizmus miatta, mert ő maga küldene több mint száz képviselőt a gazdatisztjeiből és fiskálisaiból, aztán amikor kedve támadna, odaüzenhetné Bánffynak:

- Én ezt vagy azt a törvényjavaslatot nem szenvedhetem. Tessék levenni a napirendről!

Ily groteszk ideák és összehasonlítások vittek rá, hogy szigetvári Zrínyi Miklóst ma szerepeltessem. Nem bírtam ellentállni az ingernek. Nem kegyelethiányból teszem Zrínyi iránt (félre ne értse az olvasó), ez csak a forma. Választhattam volna egy más történeti alakot is, de Zrínyi volt a legjobb, az ország egyik első leventéje, akinek viselt dolgait mindenki ismeri Magyarországon, még a kis gyerekek is. Választhattam volna a világtörténelemből hőst, hogy könyvem így az idegenek előtt is érdeklődést kelthessen, de mit nekem az idegen világok - én csak enyimek írója vagyok: a magyaroké. Megmaradok Zrínyinél.

Azért tehát mindenekelőtt fel kell őt támasztanom. És ez a legkönnyebb. Már a szentírás megígéri, hogy ítéletnapkor mindenki feltámad, nekem mindössze a dátumot kell megváltoztatni.

Az Úr hívatta Gábor arkangyalt (aki ezzel a feltámasztási funkcióval már régóta meg van bízva) és rendeli neki:

- Gábor, lemégy a trombitáddal, és háromszor egymásután belefújsz odalent. Ma lesz az ítéletnap.

Gábor vidáman csapkodtatta meg a szárnyait.

- Megyek, uram.

- Jól figyelj. Az első trombitaszóra feltámadnak azok, akik a hazáért meghaltak. Ők az én kedvenceim.

- Igen, uram.

- A második trombitaszóra feltámadnak az öngyilkosok, mert ezekben jó szív volt, Gábor. Sok érzékeny, nemes szív volt közöttük.

- Értem, uram.

- Most aztán vigyázz, Gábor. Ha még a föld nem népesül be nagyon, akkor harmadszor is belefújsz a harsonába, mely fölhasítja a sírokat. De ha a föld már tele volna, hadd el a harmadik trombitaszót.

Gábor arkangyal leszállott a paranccsal, és hozzáfogott a munkájához. Trombitáját szép piros szájához emelte és fujjantott egyet.

Egy láthatatlan kéz megfogta, és egy hang mennydörgé:

- Állj meg, hiba történt! Néhány ezer évvel eltévesztettük a számítást. Hagyj abba mindent, a világ még tovább marad.

Gábor leejté a trombitát ijedten, de már késő volt, a kürtbe lehelt első félhangra feltámadtak Zrínyi Miklós és társai, és mintha az egész természetes lenne, vígan megindultak Dombóvár felé Budának.

*

FÜGGELÉK
ÍRÁSOK AZ ÚJ ZRÍNYIÁSZ CÍMŰ REGÉNYRŐL


MILYEN LESZ »AZ ÚJ ZRÍNYIÁSZ?«

1897



Sokan tudakozódtak olvasóink közül, hogy mi lesz »Az új Zrínyiász«: elbeszélés vagy politikai rajz? És hogy jut abba Zrínyi? Tréfás elbeszélés lesz-e, vagy valami szatíra.

Ahelyett, hogy egyenkint felelnék, elmondom egyszerre mindenkinek, hogy az »Új Zrínyiász« lesz az én vázlatban hátrahagyott művem. Mert minden író után marad egy olyan munka, melyről az a vélemény, hogy ha egészen kidolgozza, szépet adhatott volna. De ezt az illető író már nem hallja.

Én ezzel ellentétben még életemben látni akarom az én vázlatban hátrahagyott munkámat, és hallani akarom, amint mondják.

- Kár, hogy nem dolgozta ki jobban.

Pedig én úgy fogom kidolgozni, amennyire erőmtől telik, de a téma a különös, a téma ölel fel annyi anyagot, hogy okvetetlenül vázlatnak kell maradnia - vagyis azt a látszatot viseli.

Hogy miképp jut modern politikai rajzba Zrínyi, éppen ez az, ami egy kis magyarázatra szorul. Én a középkori szokásokat akarom szembeállítani a mai modern felfogással, mert az olvasónak így szembetűnőbb, hogy a világ mennyit változott, bár alapjában a karakterek, bizonyos viszonyok közt, mindig ugyanazok voltak. Petur bán ma is megvan, száz alakban, a Dózsa Györgyök is itt lappanganak. Leírtam egyszer Olay Lajost, hogy ő az, aki fölkísérte Zách Feliciánt a királyi palotáig, aztán megbiztatta az udvaron:

- Csak eredj fel, Félix, és üss közéjük. Ne félj semmit! Énnekem azonban egy kis dolgom van itt az Omodék komornájával, hát átszaladok.

Bercsényi Miklós bizonyosan megvan, de most Justh Gyulának hívják, és él Zrínyi Miklós is, de meglehet, udvari koncipista és nem Szigetvár kapitánya. A karakterek maradnak, de más viszonyok közé keveredve, másképp festenek. Mi lenne például ma II. Rákóczi Ferenc? Föltéve, hogy megvolna rettentő földbirtoka, mely az ország egyharmadrészét képezte. Ma nem csinálhatna forradalmat, de másként mutatná a virtust. Egyszerűen nem lehetne parlamentarizmus miatta, mert ő maga küldene több mint száz képviselőt a gazdatisztjeiből és a fiskálisaiból, aztán amikor kedve támadna, odaüzenhetné Bánffynak:

- Én ezt, vagy azt a törvényjavaslatot nem szenvedhetem. Tessék levenni a napirendről!

Ily groteszk ideák és összehasonlítások vittek rá, hogy szigetvári Zrínyi Miklóst ma szerepeltessem. Nem bírtam ellentállani az ingernek. Nem kegyeletlenségből teszem Zrínyi iránt (félre ne értse az olvasó), ez csak a forma. Választhattam volna egy más történeti alakot is, de Zrínyi volt a legjobb, az ország egyik első leventéje, akinek viselt dolgait mindenki ismeri Magyarországon, még a kis gyerekek is.

Azért tehát mindenekelőtt fel kellett őt támasztanom. És ez a legkönnyebb. Már a szentírás is megígéri, hogy ítéletnapkor mindenki feltámad, nekem mindössze a dátumot kellett megváltoztatni.

Az Úr hivatja Gábor arkangyalt (aki ezzel a feltámasztási funkcióval már régóta meg van bízva) és rendeli neki:

- Gábor, lemégy a trombitáddal és háromszor egymásután belefújsz ott lent. Ma lesz az ítéletnap.

Gábor vidáman csapkodtatta meg a szárnyait.

- Megyek, uram.

- Jól figyelj. Az első trombitaszóra feltámadnak azok, akik a hazáért meghaltak. Ők az én kedvenceim.

- Igen, uram.

- A második trombitaszóra feltámadnak az öngyilkosok, mert ezekben jó szív volt, Gábor. Sok érzékeny, nemes szív volt közöttük.

- Értem, uram.

- Most aztán vigyázz, Gábor. Ha még a föld nem népesül be nagyon, akkor harmadszor is belefújsz harsonádba, mely fölhasítja a sírokat. De ha a föld már tele volna, hadd el a harmadik trombitaszót.

Gábor arkangyal leszállott a paranccsal és hozzáfogott a munkájához. Trombitáját szép piros szájához emelte és fujjantott egyet.

Egy láthatatlan kéz megfogta, és egy hang mennydörgé:

- Állj meg, hiba történt! Néhány ezer évvel eltévesztettük a számítást. Hagyj abba mindent, a világ még tovább marad.

Gábor leejté a trombitát ijedten, de már késő volt, a kürtbe lehelt első félhangra feltámadtak Zrínyi Miklós és társai, és mintha az egész természetes lenne, vígan megindultak Dombóvár felé, Budának.

Így támad fel Zrínyi a gondviselés egy tévedéséből és így keveredik el bajnoki erényeivel és szokásaival a mi társadalmunkba.

Ez a történet praeludiuma. Nagyon furcsa lesz az, de csak a formájában. A magja lehetne vezércikk is. Szóval a jelenlegi politikai és társadalmi viszonyokat, a képviselőházat, a modern instituciókat akarja rajzolni, hanem a Zrínyi Miklós egyéniségén keresztül.

Zrínyi köztünk átélt viszontagságai és kalandjai lesz tehát »Az új Zrínyiász« tartalma, melynek közlését az Országos Hírlap az új évvel kezdi meg. Szóval kész a mese, ki vannak komponálva a részletek, és már csak olvasók kellenek hozzá.


_______________________________________________________________

1. OLVASHATÓ: http://mektukor.oszk.hu/00900/00956/index.phtml

2. HALLGATHATÓ: http://mek.oszk.hu/03300/03308/

 

 

LAST_UPDATED2