Több esemény és évforduló is indokolja, hogy miért éppen ez az asszony lett 2010-ben a győri levéltári rendezvény lidérces hőse. Háromszáz éve (Jókai szerint: 1710. február 13-án) játszotta át a császári csapatok által hiába ostromlott Lőcse városát az ellenség kezére. Százhuszonöt éve jelent meg A lőcsei fehér asszony című Jókai-regény. És egy esztendővel ezelőtt kezdték el mondogatni a felvidéki Osgyán község lakói – plébánosuk, Peter Madúch feltételezése alapján – hogy templomuk kriptájában, dísztelen koporsóban nyugszik az 1715. szeptemberében, Győrben lefejezett Korponay Jánosné, Géczy Julianna. A 21. század emberét, aki rezzenéstelen arccal és közömbös lélekkel megy el a legfontosabb nemzeti évfordulók és a legváratlanabb tudományos felfedezések mellett, az osgyániak sejtése izgalomba hozta, sőt a magyarországi médiát is hatalmába kerítette. Aligha a véletlen műve, hogy Maár Gyula 1977-es filmjét, amelyben a hasadt lelkű lőcsei fehér asszonyt Törőcsik Mari alakította, éppen akkor vetítették a televízióban, amikor a szepességi antropológusok azt vizsgálták, hogy a Mercurius Veridicusban, II. Rákóczi Ferenc lapjában „ledér nőszemélyként” kiszerkesztett asszony földi maradványai vannak-e az osgyáni templom padlata alatt. 

A történelmi dokumentumok alapos ismerői persze mindig is tudták, amit az antropológusok röviddel ezelőtt tártak a világ elé: semmi nem igazolja, hogy a lőcsei fehér asszony nyugszik az osgyáni kriptában. Miután a győri piactéren – a mai Széchenyi téren – 1715. szeptember 25-én, délelőtt tizenegy órakor, a „látványosság” hírére összesereglett tömeg szeme láttára a hóhér a harmincegynehány éves asszony fejét bárdjával leütötte, Géczy Juliannát a győri székesegyházzal szembeni vártemetőben helyezték örök nyugalomra. De mással is tisztában vannak a levéltári kutatók a boldogtalan Korponayné ügyét illetően. Tudják például, hogy miért tartott oly sokáig a pere. (Bíráinak gondot okozott, hogy – nemes asszony esetében – a kínvallatásnak milyen formáit alkalmazhatják. A dilemmát – császári utasításra – maga a kancellár oldotta fel, mondván, ha nincs is olyan paragrafus, amely megkínzását megengedi, a joggyakorlat olyanról sem tud, amely a tortúrát megtiltaná. A legfelső körök által elrendelt kihallgatás tehát bizonyos engedmények közbeiktatásával folyt: a tüzes vassal való vallatástól eltekintettek a lőcsei fehér asszony pribékjei. A megcsigáztatást azonban ő sem kerülhette el. E „kegyben” egyébként is azok részesültek, akiknek a halálra ítélése – elvben – már a tortúra megkezdése előtt eldőlt. A karjainál csigaszerkezet által felfüggesztett asszony azonban, akármennyi követ kötöztek is a lábaira, csigázás közben sem vallott mást, mint korábban.)

A jogtörténészek persze azt is tudják, hogy mi volt a vád Korponayné Géczy Julianna ellen: kapcsolatban állt Rákóczi híveivel. (Apja is, férje is rendíthetetlen híve volt a fejedelemnek.) Sőt, a kutatás arra is magyarázatot ad, hogy a szatmári béke megkötése után miért kellett e bűnéért az életével fizetnie annak az asszonynak, aki Lőcsén a kurucokat árulta el a labancoknak. Mind a két „térfélen” tartottak tőle. A császáriak amiatt, hogy egy esetleges új kuruc szervezkedés segítője lesz, a szatmári béke betartásán munkálkodó magyar rendek meg azért, hogy az ő ügyüket – érdekeiket – zavarja meg az össze-vissza hazudozó-fondorkodó asszony. 

Kiélezett politikai helyzetekben igencsak tartottak a köpönyegforgatóktól a régi idők hatalmi harcainak főszereplői, kiváltképpen, ha szeszélyes fehérszemély volt az illető. Jókai Mór hatására egyébként is a lőcsei fehér asszonyt démonikus szenvedély által hajtott asszonyként tartotta – tartja – számon az utókor. Ezt a némbert csak egy érzelem fűti, szokták volt mondogatni róla az olvasók: az anyai szeretet. Azért lesz hűtlen hites urához, és azért juttatja a labancok kezére Lőcse városát, hogy kisfiának címet, rangot és birtokot szerezhessen. (Valójában, a historikusok egybehangzó vélekedése szerint, Lőcse a várost védő és ostromló csapatok között Korponayné Géczy Julianna közvetítésével folytatott tárgyalások következményeképpen kapitulált. Az ellenséget titkos utakon az ostromlott városba bebocsátó szépasszony meséje romantikus kitaláció.) A történészek a lőcsei fehér asszony jellemképletével voltaképpen nem is foglalkoznak. Tetteinek a mozgatórugóival sem; az a kor, amelyben e nőszemély oly kétes hírnevet szerzett magának, a nála ezerszer fontosabb történelmi figurák körül is tömérdek kérdőjelet hagyott.

Károlyi Sándorról például, aki a szatmári békét a fejedelem tudta és jóváhagyása nélkül hozta tető alá, még ma sem bizonyította be egyértelműen senki sem, hogy nemes lelkű főúr volt-e, vagy rút hazaáruló. A fejedelemnél hét évvel idősebb, és a rodostói rabot nyolc évvel túlélő Károlyi voltaképpen ugyanazt vitte végbe nagyban, amit a lőcsei fehér asszony kicsiben: hol a császár híveivel tartott, hol az élet-halál harcot vívó kurucokkal, valójában azonban mindvégig a saját családi érdekeit tartotta szem előtt. Ám mivel az ő feje a helyén maradt, nem úgy, mint szegény Géczy Juliannáé, a Habsburg-birodalom legmagasabb katonai rangjával kitüntetve, grófi méltóságba emelve, ha nem is az erősen remélt Rákóczi-vagyonnal, de jelentős birtokadományokkal gyarapodva, az árulás árnyékában is ki tudta építeni magának az üldözött kurucok jótevőjének nimbuszát. Pesten, Nagykárolyban, Miskolcon, Kaplonyban, Erdődön emelt templomai, rendházai, zárdái, iskolái és kórházai évszázadokon át dicsfényben tartották a nevét és az emlékét. Az esküszegő főparancsnokot meg, aki a II. Rákóczi Ferenc által képviselt, európai nagyságrendű, nemzeti állam felépítését szolgáló politikát időtlen időkre „elnapolta” a szatmári béke által – így tartósítva a Habsburg-dinasztia és a magyar rendiség országló létjogosultságát –, a nagyvilág, de a nemzet is szinte teljesen feledte. 

A lőcsei fehér asszony soha nem tartozott a legeslegnépszerűbb Jókai-regények közé. Maár Gyula filmje sem a leginkább felkapott irodalmi adaptációk közé. Mégis egyre több véleményt hallani mostanában a regényről, és annak mozgóképesített változatáról is. Az egyszer volt „ledér nőszemély” utóéletéről szintúgy. Nem tudom, hogy e különös nyáron mi történik velünk és körülöttünk. Netalántán Jókai reneszánsza kezdődött el minálunk? A nehezen kibogozható történelmi rejtélyek bilincselik le a figyelmünket? Vagy a kis magyar köpönyegforgatók hétköznapjaiban a „műfaj” nevezeteseire lettünk hirtelen kíváncsiak? Abban viszont biztos vagyok, hogy még mindig jobb Jókairól és az ő rendkívüli nőalakjairól diskurálni, régvolt századok korunkhoz olykor meghökkentően hasonlatos bűneiről és bűnöseiről tanakodni, mint valóság- és kibeszélő-show-kat, vámpírnaplókat bámulni, rogyásig.