Payday Loans

Keresés

Bartha Miklós: Kazárföldön PDF Nyomtatás E-mail
Az én internetes könyvtáram
2011. május 22. vasárnap, 12:02

zsid vndor rus

ELŐGONDOLATOK BARTHA MIKLÓS MŰVÉHEZ

Szomorú jele a magyar nemzeti tudat mesterségesen fenntartott csököttségének, hogy egyre több az olyan nagy könyv, klasszikus érvényű munka, amelyről széles néptömegek legfeljebb annyit tudnak mondani: - Hallottam emlegetni, de nem olvastam. Pedig mint a testnek mindennapi falatozás, úgy a tudatnak a mindennapi betű, amely biztosítja megmaradását, erejét és fejlődését. Bartha Miklós jelen könyve mindenképpen azon „hírhedett" munkák élenjárója, amelyekről kritikát még csak-csak hallhatott a magyar, de kezükben eddig kevesen tarthatták.

Pedig nagyon fontos könyv ez, boldogabb országokban - feltéve, hogy lett volna Bartha Miklósuk - a kötelező érettségi tételek közé sorolnák. Ugyanis az első nemzeti szociográfia, alapmű, továbbá történelemkönyv, hiszen amit felvázol, a nemzet sorsának korszakos fordulója, de mindemellett líra is, mert valódi emberek, nevesíthető sorsok, megélt tragédiák summázatos foglalata. Ez a nem túl vaskos, először 1901-ben megjelent munka hiteles kortársi bizonyságát adja, amint Magyarországon a magyar világból - lassan és feltartóztathatatlanul - kazár világ lett. Hogy milyen a kazár világ? Bartha látleletének figyelmes elolvasása erre is választ ad, ha pedig röviden akarnánk összefoglalni esszenciáját, azt mondhatnánk róla: más, mint magyar, azaz magyartalan. S hogy kik a kazárok? Ők a XIX. századi Oroszországi és Lengyelországból Galícián át Magyarországra beszivárgott zsidók.

Gyökértelen, ápolatlan, balkánias benyomást keltő, kaftános, pajeszos emberek, akiket megjelenésüket követően a beregi magyar parasztság - miért, miért nem - kazároknak nevezett el. Ez a terminus tehát nem Bartha Miklós leleménye és legkevésbé sem eufemizmus a zsidó szó kiváltására. (Ez utóbbi különben sem számított még tabunak Bartha könyvének írásakor. ) Az önmagukat menekültnek minősítő kazárok megjelenésére nem véletlenül alkalmaztuk a beszivárgás kifejezést, mivel egyedül ez fejezi ki taktikájukat: sohasem csoportosan vagy szervezetten emigráltak, sohasem érkeztek meg valahová hivatalosan, csak megjelent egy-egy kósza menekült, akinek kijárt a vendégjog, aztán lassan követte őt a népes család és a baráti kör. Úgy telepedtek le valahol, hogy sosem kértek semmiféle hozzájárulást ehhez, egyszer csak ott voltak tömegesen és elmozdíthatatlanul.

 

 

galcia

S hogy ezek a másságos jövevények úgy hatoltak bele az ezeréves nemzet testébe, mint kés a vajba, s hogy félszázad alatt, ha nem is formálisan, de ténylegesen hatalmuk alá gyűrték az országot, annak a két másik sajátságuknak tulajdonítható, amely a kazár másságot mindig is kíséri honfoglalásain: az egyik az amorális másság, a másik az amorális félrevezetés. Ha hétköznapibban akarnánk fogalmazni, azt mondhatnánk, hogy kielégíthetetlen hataloméhség és felelőtlen handabanda. És e két fegyverrel szemben teljesen védtelennek bizonyult a Felső-Tiszavidéki ősi falvak magyar és rutén paraszti közössége: ők a keresztényi moralitás, a becsületesség és a gerincesség megszabta határok között élték életüket történelmi korok óta, számukra a kazár siserehad inváziószerű megjelenése több volt, mint övön aluli ütés: korábban teljesen elképzelhetetlen képtelenség, maga az ördög.

Bartha Miklós a székelyföldi Rugonfalván született 1847 november 14-én. Apja Bartha Gergely uradalmi intéző, anyja a megyeszerte csodált szépségű Sebesi Anna. 1866-ig a székelyudvarhelyi református főgimnáziumban tanul, ezt követően Budapesten jogot hallgat, 1871-ben szerzi meg diplomáját. Politikával folyamatosan foglalkozik, 1881-től haláláig országgyűlési képviselő. 1880 október 1-én indítja meg Kolozsváron az Ellenzéket, amelynek tulajdonosa is egyben. Alig egy hónapra rá majdnem az életébe került szókimondó igazságkeresése. November elején ugyanis egy cikkében hírül adja, hogy a kolozsvári önkénteseket kiképző osztrák hadnagy, Gustav Rüstov „magyar kutyáknak" illetve „Kossuth-kutyáknak" nevezi beosztottjait. Ezzel a mondattal zárja a cikket: „Nem azért él a német magyar kenyéren, hogy meg ne marja a gazdáját. " November 13-án Rüstov hadnagy és barátja Dienstl főhadnagy megjelentek az Ellenzék szerkesztőségében, az ott lévő munkatársakra ügyet sem vetve Bartha asztalához léptek és rövid szóváltás után kardjukkal fején és kezén összekaszabolták, majd hátba szúrták. Napokig élet és halál között lebegett, orvosai lemondtak róla. De felépült. Sérüléseit élete végéig viselte, egyik keze örökre béna maradt. Az üggyel kapcsolatosan még tudni érdemes, hogy a két tisztet az esetet követően előléptették és dicséretben részesítették! Ez is adalék a Monarchia társadalmi légköréhez.

A sokáig magányosan élő Bartha azt vallotta, miszerint „kötelességem - egyedül állva - többet áldozni a szerencsétlen nemzetnek, mint azok tehetik, kiket gyermekeik sorsa kell, hogy elsősorban érdekeljen. " Élénk közéletisége dacára is - mindenki egyetértett azzal, hogy Kossuth óta ő volt a leghatásosabb debatter - eléggé visszavonultan élt, kevés barátai közé tartozott Ábrányi Emil, a kitűnő költő és Kolozsvár színész óriása, E. Kovács Gyula. Mindkettőt azért becsülte nagyra, „mert megértik a nemzet szívdobogását. "

1905. október 19-ón tragikus váratlansággal hunyt el agyszélhűdésben Budapesten a Deák Ferenc utca 15. szám alatti lakásán. Halála főváros- és Erdély-szerte mély és igaz részvétet keltett. Sírja a Kerepesi temetőben található a Deák-mauzóleum közvetlen szomszédságában.


*
Kazárföldön című tárcasorozatát 1901 január 1-én kezdi el közölni az Ellenzékben, majd ugyanezen év végén könyv alakban is kiadja. Életrajzírója, a kortárs Sebesi Samu így látta mindezt: „A stílusművészet megvesztegető bájával írt könyv, tüzetesen ismerteti azt a hegyvidéki akciót, amelyet a magyar földművelési kormány a rutének megmentése érdekében indított, és a Kárpátok bércei közt lakó összes népek javára folytatott. (... ) Ellenségei behatóbb bírálat nélkül ráfogták, hogy (a Kazárföldön) antiszemita irányzattal iratott. Ennek az állításnak csak annyiban van némi alapja, hogy Bartha az élősködés céljából bevándorolt idegen zsidónak testi és lelki szennyét olyan elementáris erővel festette meg, hogy a magyar zsidók is megdöbbentek fajuk rútságának hűséges rajzától. Az elfogulatlan és intelligens zsidóság azonban nem látta benne az antiszemita tendenciát. "

Néhány szóval pontosítanunk kell, hogy valójában mi értendő „hegyvidéki akción". A század fordulóján a történelmi Magyarországnak azt a tájegységét, ami ma Ukrajnához tartozik és Kárpátaljaként ismert, Kárpát-hegyvidéknek, röviden hegyvidéknek nevezték. A környék fokozatosan a magyar haza legelmaradottabb régiójává süllyedt. Ebben a dicstelen rekordban aktív szerepet a területen élősködő kazár menekültek, passzívat pedig a semmire és senkire tekintettel nem lévő, teljes szociális nemzeti közönyt felmutató bérlők, a Schönberg bárók játszottak. Eredetileg ugyanis az egész, nagyobbrészt erdős környék Schönborn birtok volt, méghozzá olyan kiterjedésben, mint Csanád vármegye területe! Ez az óriási birtok - amely állam volt az államban - az égadta világon semmi fejlesztést, beruházást, gondoskodást nem kapott, kirablása, felélése, erdeinek kivágása, javainak elszállítása annál inkább folyamatos volt. A családi birodalmat megalapító osztrák gróf a Rákóczi-szabadságharc leverését követően kapta meg a Méltóságos Fejedelem birtokainak egy részét, s ahhoz a „Bereg vármegye örökös főispánja" címet. Mesélik, hogy a 240 000 holdnyi Schöborn-Büchheim hitbizomány egyik örököse a XIX. században egy bécsi fogadáson azzal hencegett: bár országrésznyi birtoka van Kelet-Magyarországon, ő még soha életében nem járt arrafelé és nem is óhajt személyesen odautazni. Ilyen hozzáállás mellett érthető, ha a környék a legsötétebb feudalizmusra emlékeztető paraszti elnyomást őrizte meg falvaiban.

Bartha Miklós így fogalmazott: „Ez mind együttvéve ezen egyetlen szóban jelentkezik: Éhség! Búzatermő Magyarországnak van egy vidéke, ahol a nép évről évre százezerszámra mindig éhezik. Nem ismeri a jóllakás állapotát. Egész élete abban a sóvárgásban telik el, hogy jóllakhassék, íme, az állattá fajulás útja. A kutya ragadozóvá lesz, a veréb tolvajjá, ha éhes. A birka bőg, a ló nyerít. Ez a szegény nép sem tolvajjá, sem martalóccá nem lett. Nem is kiabált. Némán tűrt évtizedek óta. "

Mindebből az is megérthető, miért válhatott olyan könnyen prédájává a ravasz, minden hájjal megkent kazár vendégeknek. A hegyvidék elmaradottsága a múlt száz utolsó éveire annyira anakronisztikussá vált, hogy Darányi földművelési miniszter támogatásával, Egán Ede szakmai vezetésével kormányprogram indult a régió megtámogatására. Maga Bartha egy mondattal így foglalja össze ennek lényegét: Megszüntetni úgy a kazárok privilégiumát, mint a ruténok szolgaságát: ím, ez a célja a hegyvidéki akciónak. "



 

 

Az események főszereplője az a skót származású, de magyar érzésű és neveltetésű, rendkívül becsületes és önzetlen minisztériumi megbízott, Egán Ede (1851-1901) lett, aki számos közgazdasági könyv tekintélyes szerzőjeként, valamint a hazai tejgazdálkodás felfuttatásáról írott programjaival lett híressé. Ő lesz, aki a miniszter felkérésére 1898 és 1901 között a „hegyvidéki kirendeltséget" vezeti és rendkívül hatékony intézkedéseket hoz a kazár élősdiség visszaszorítására, az őslakosság életkörülményeinek javítására. Az életével fizetett ezért! A kazár érdekek keresztezése, a kazár élettér sértése már a századfordulón is veszélyes vállalkozásnak bizonyult. Először csak - a kazár érdekeket akkor már mindig és mindenhol felkaroló - magyar sajtó kezdte támadni őt. Még azok az orgánumok is, amelyek különben kormánypártiak voltak egyéb ügyekben. Ahol és amiben lehetett, ott és akkor gátolták, kritizálták munkáját, de Egán nem az a típus volt, aki meghőköl. S mert a kazár lobby sem, így az elvakult kazár gyilkos revolvergolyója tett pontot a hegyvidéki akcióra: a magyar és rutén nép maradt a minden képzeletet felülmúló nyomorban, a kazár „menekültek" pedig arattak, taroltak, amit értek.

Napjainkban, ha egyáltalán emlegetik a Kazárföldönt, zsidó részről úgy tekintik, mint a II. világháború idején tetőző zsidóüldözések egyik elméleti megalapítóját: mintha ez a könyv lett volna nyitánya az izraeliták elleni kritikus fellépésnek. Valójában pontosan az ellenkezője az igaz: Bartha munkája nem kezdete, de betetőzése és összefoglalója a biztató felismerési folyamatnak, amelyet a magyar szellem legnagyobbjai már a múlt századi első évtizedeitől kezdtek megfogalmazni.

Kölcsey 1830-ban tanulmányt készít „A szatmári adózó nép állapotáról". Szatmár határos a kazárfölddel, ezért nem is lepődhetünk meg túlzottabban a Himnusz költőjének megállapításain: „Egy van csak, amit még figyelembe hozni bátor vagyok. Az ti. , hogy az adózó nép szegénységének veszedelmesebb forrása nem lehet, mint a zsidók szemlátomást való szaporodása. (... )... még pedig azon időben, mely alatt (ha ugyan az említett összeírásokban valami tetemes hiba nem történt) a keresztyén adózó nép száma több mint 16 ezerrel kevesebbedett meg. Senki sincs a Tek. Vármegye itt ülő tagjai közül, akinek a zsidó ezen szaporodására a szomszéd Galíciának sorsa eszébe ne jusson. (... ) De bátran említem azt az iszonytató rajzolatot, amelyet Pr. Schulze Galíciának, az Izrael fiai által történt lesüllyedéséről, az egész ausztriai birodalom láttára, előállított. Méltán mondja ő, hogy mely országban a zsidók megszaporodnak, az vagyoni végromlás szélén áll. " Széchenyi ugyancsak 1830-ban a Hitelben megállapítani kénytelen: „... praerogativáink (kiváltságaink) egyik szép következése, melynek a zsidó annyira örül s nevet, midőn mi felemelkedett büszke érzéssel függetlenségünkről álmodozunk, de magunkat egyszersmind általa megköttetni engedjük - hogy azt valóban inkább az ő praerogativájának mondhatnók"

Berzsenyi 1833-ban írja meg brosúráját „A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairól". Ebből idézünk: ,,A falusi zsidók többnyire oly egészen demoralizált népcsalók és orgazdák, hogy azokat a nép között megszenvedni, vagy még azokkal bort és húst árultatni csupa veszedelem. " Asbóth János, a magyar konzervativizmus legnagyobb ideológusa 1876-ban veti papírra: „És láttam, hogyan halad előre győzelmi trombitáját fuvallva a romlás. És láttam, hogy Magyarország visszaadva önmagának nem a boldogulás, hanem a rothadás útjain halad. (... ) Ó, pusztuló, süllyedő magyar fajom! Miért kellett elfeledned, hogy nem igaz az, hogy becsületesnek csak látszani kell, nem igaz, hogy a becsületesség csak az ostobák számára van kitalálva, hogy annál jobb dolga legyen néhány okosnak, nem igaz, hogy a tiszta erkölcs csak puszta szó, hanem igenis az ország talpköve... "

Dr. Istóczy Győző pedig 1875-ben megtartott első parlamenti interpellációjától kezdve, politikai pályafutása alatt végig folyamatosan figyelmeztet, hogy súlyos társadalmi fekélyek jelentek meg az ország szövetében. 1882. június 9-én pedig, tényekkel alátámasztott indítványában szorgalmazza, hogy a már nagyon aktuális és nagy késésben lévő bevándorlási törvényt hozza meg a parlament. Rámutat arra, hogy az orosz és lengyel nép megsokallta a rajta élősködőket, ezért kiűzte hazájából a parazitáit, de az ide bevándorlást - a nemzet érdekeinek messzemenő figyelembevételével szabályozó törvény hiányában ez a mozgékony és „ügyesebb faj a kevésbé ügyeset helyéből kiszorítja. " A T. Ház leszavazta Istóczy javaslatát, bevándorlási törvényünk pedig azóta sincs.

A Kazárföldön irodalmi előzményeinek sora kívánság szerint bővíthető lenne, most zárjuk az idézeteket egy olyan véleménnyel, amelyet Bartha kortársa vetett papírra. Vészi József, a Budapesti Napló főszerkesztője - aki maga is zsidó -, hosszú elemzésben üdvözli a Kazárföldön megjelenését 1901. december 15-én leközölt cikkében „Miért ne hinnők hát el Bartha Miklósnak, hogy a kazárságban nagy a szellemi züllöttség és sok az erkölcsi meghibbanás? Miért fogadnók kételkedéssel azokat a fejezeteket, amelyek a kazárság ravaszságát, kapzsiságát, üzérkedését, a földdel és pálinkával, a pénzzel és az élelmességgel űzött uzsoráját támadják. Ahonnan ez az elem beszivárgott, az orosz városok gettóiból, nem hozhatott magával sem tisztaságot sem magasabb erkölcsi színvonalat, sem a testi fáradságnak megbecsülését, sem szociális ösztönt, sem kultúrképességet. (... ) Ami antiszociális és kultúrképtelen elem van e barbár tömegben, azt bizony le kell róla nyesni, erős és ügyes kézzel. (... ) Ezt a tanulságot vonom én le Bartha Miklós könyvéből. " Nyilván nem lehet véletlen, nem lehet figyelmen kívül hagyható az az egyöntetűség, az a szentenciális összhangzat, amit Kölcseytől Barthán át Vészi Józsefig mindenki mondott. Talán csak van benne valami elvitathatatlan igazság, valami jogos ismerés, valami - a mának is érvényesíthető - történelmi tanulság.
*
A Kazárföldön utolsó kiadása 57 évvel ezelőtt jelent meg, azóta elérhetetlen: a bizonyos „Habent sua... " nagyon is sokat mutatóan jelentkezik esetében. Első kiadását követően 19 év múlva a kazárok uralta Kárpát-hegyvidék cseh terület lett, azután szovjet, ma ukrán. Szóval, bármi inkább, csak magyar ne! Elvették tőlünk az országrészt, amely - a legújabb régészeti felismerések szerint - a honfoglaló magyarság legsűrűbben lakott központja volt. Amikor Bartha elkezdte az Ellenzékben közölni ezeket a fejezeteket, Munkács lakosságának 60, Szolyvának és Volócnak 25-25, Verőcének 42 százaléka volt zsidó. Mindez Rákóczi talpasainak szűkebb hazájában, ha tárgyilagosak akarnánk lenni, gúny nélkül tehetnénk hozzá, hogy csak ennyi volt még az idegen elem, mivel emberöltők óta már az egész hegyvidék expanzív államok prédája. De a Bartha Miklós feljegyezte történet mégis ugyanolyan égetően magyar tragédia maradt, mintha Bereg, Ung és Máramaros vármegyék is azok volnának. Ezért ugyanolyan aktuális a Kazárföldön, mint akkor volt, amikor Bartha Miklós megírásához látott.

Szőcs Zoltán
__________________________________________________________________________

Bartha Miklós: Kazárföldön


MAGYARÁZAT
EGÁN EDE
A MÁV
A KAZÁR NYOMOK
AZ URADALOM
A JÓ FÖLDESÚR
MIKOR A NAGYBIRTOK ÁTOK
A SZUVERÉNEK
A SCHÖNBERG BÁRÓK
A KAZÁROK
ŐRTÜZEK
A KÖZIGAZGATÁS
AZ URADALOM
A BEVÁNDORLÁS
A TELEPÜLÉS
A GEORGINA
KÉT NAPSZÁMOS ÉS KÉT KAZÁR
A PÁLINKA
A KAZÁR MŰKÖDIK
JUH ÉS ÖKÖR
A FELESMARHA
BOLT- ÉS LEGELŐUZSORA
NEMZETI SZEMPONT
A MAGYAR ZSIDÓKHOZ
A KÍGYÓ ELNYELI A BÉKÁT
AZ ELSŐ LÉPÉS
A MÁSODIK LÉPÉS
A HARMADIK LÉPÉS
HITELSZÖVETKEZET
EGÁN MŰKÖDIK
ÁRURAKTÁRAK
AZ ÁLLAMI BOLTOK
VERECKE
RÉSZLETEK
EGÁN MŰKÖDIK
A LELKÉSZEK
ISKOLÁZÁS
KAZÁR ALAKOK
ELVÉRZÉS
EL BRAZÍLIÁBA
ZÁRSZÓ
UTÓIRAT

http://www.angelfire.com/zine2/judeolog/konyvek/kazarf.htm

+

KAZÁR FÖLDÖN. - MTDA

mtdaportal.extra.hu/books/kazar_foldon.pdf
Írta: B MIKLÓS - ‎Idézetek száma: 2 - ‎Kapcsolódó cikkek
IGAZ SZERETETTEL. ÉS. BARÁTI HŰSÉGGEL. AJÁNLOM Ε KÖNYVET. A VISZONTLÁTÁSIG borostyánkői EGÁN EDE. EMLÉKÉNEK. BUDAPEST, 1901 ...





p.s.:
és álljon itt egy példa a  cigány, zsidó stb. bevándorlás
liberális, "politikailag korrekt", MTA kanonizált stb. verzióra:

Bevándorlók, menekültek mint bűnbakok – száz éve

Ha bajban van, vagy kevesli a sikereit, forduljon a menekültekhez! Illetve ellen. Bihari Péter cikke feltárja, hogyan használták fel a közírók és politikusok a zsidó bevándorlók ügyét még akkor is, amikor már többen mentek, mint jöttek.

Sokan úgy tudják, hogy a magyarországi antiszemitizmus egyik fő okát a zsidók megállíthatatlan bevándorlásában kell keresni. Főleg azért, mert a 19. század második felében és a 20. század elején nem az asszimiláltabb nyugati (pl. morvaországi), hanem az ortodoxiához ragaszkodó keleti (galíciai) zsidók „árasztották el” az országot.  A galíciaiak érkezése és a növekvő antiszemitizmus között egyenes összefüggést lehetett találni.

A téma máig legjobb feldolgozása, a német Walter Pietsch műve[1] idézi Teleki Pál grófnak egy 1921-es beszédét, amelyben Teleki az antiszemitizmust „inkább ’Galícia-ellenes mozgalom’-nak nevezné”, majd utal arra, hogy az 1919-es bolsevik rendszer vezetőinek zöme is a galíciaiak köréből került ki, ők ébresztették fel az emberek gyűlöletét. De ugyanerről írt már korábban Bartha Miklós is (Rajokban jöttek, „hátukon batyuval, a kezükben hamis mérleggel, a hordójukban mérgezett pálinkával” – Kazárföldön), és később Szekfű Gyula is (a Három nemzedékben). (Az érvelés tehát úgy is alakítható, hogy a galíciai bevándorlók akadályozták meg a „nyugatias” zsidóság sikeres asszimilációját.)

Pietsch említett cikke a kiváló magyar statisztikák nyomán megvizsgálta a bevándorlással foglalkozó adatokat, és arra jutott, hogy a zsidó népesség bevándorlása túlnyomóan az 1825–1870 közötti fél évszázadra esett, azon belül az 1840–1850 közötti évtized volt a legerősebb. Legalább ilyen feltűnő azonban, hogy 1870 után a bevándorolás megtorpant, sőt visszafordult. Még a kortárs statisztikus, az antiszemita, de adataiban mindig korrekt Kovács Alajos is megállapította 1922-ben, hogy: „1869 óta zsidó bevándorlás nincs, illetőleg azóta a zsidók kivándorlása állandóan felülmúlja bevándorlásukat”. E kivándorlási veszteség – Kovács adatai alapján – 1870 és 1910 között több mint 100 ezer főt tett ki. Azért érdemes hozzátenni, hogy ennek ellenére valamelyest nőtt a zsidó népesség száma és aránya, ami a magas születési rátával magyarázható.

Pietsch jó történész, ezért rákérdez, hogy ha mindez igaz – és igaz –, akkor miért érzékelt a nem zsidó lakosság továbbra is zsidó beáramlást, mi lehetett e „hamis tudati” kép oka – ne feltételezzük, hogy kizárólag egy részük eleve antiszemita beállítottsága. Szerinte (én hiszek neki) elsősorban a már bevándorolt zsidók jelentős részének további mozgása az ország belsejében, keletről nyugatra, faluról a nagyobb városokba. Mindez folytatódott akkor is, amikor a bevándorlás már megtorpant, így a közvélemény folyamatosan ezt érzékelte „zsidó térfoglalásként”.

Mindehhez az első világháború eseményei is hozzájárultak. Már az 1914-es őszi orosz offenzívák nyomán galíciai menekültek ezrei – túlnyomórészt ortodox zsidók – jöttek Magyarországra, azon belül főleg a fővárosba, illetve annak zömmel eleve zsidók lakta VI., VII. és VIII. kerületeibe. Nehéz pontos számokat mondani: az első hullámmal 6–8000 ember érkezhetett, majd a menekültek összlétszáma 1917–1918 körül beállhatott a 20–25 000 fő körüli szinten. Ami a főváros összlakosságának 2,2–2,5 százalékát tette ki. Ez nem tűnik elviselhetetlenül soknak; Bécs 1915-ig kb. 75 000 „galíciánert” fogadott, ami az összlakosság 3,5–4,0 százalékára rúgott.  (S nem tudjuk, mennyien mentek tovább Budapestről nyugatabbra.)

A galíciai zsidó menekültek ügye hatásvadász parlamenti beszédek és újságcikkek állandóan visszatérő témája lett. A közvélemény fantasztikus számokat emlegetett (akár több százezrest), és az 1916-tól egyre elkeseredettebb, bűnbakkereső légkörben a legtöbb bajt a galíciaiak (illetve általában a zsidók) nyakába lehetett varrni. E szerint a galíciaiak „uzsorások”, „árdrágítók”, „feketézők”, „miattuk van áruhiány és infláció”, „miattuk nincsenek üres lakások”, az ő „keleti erkölcseik fertőzik meg az embereket”, és hasonlók. Az újságírók magas példányszámokat reméltek e cikkektől, a politikusok népszerűséget.

Volt más hang is. Kosztolányi Dezső a galíciai menekültek nevében írt cikket: „Egy ital vizet kérünk meg egy vackot, hova lehajtsuk fejünket. Vagy még annyit se. Csak azt kérjük, ismerjetek meg bennünket. Lássátok meg arcunkban az ember arcát, szemünkben a testvért. Amikor pedig a falu határán ballagunk, rongyos, tarka batyunkkal, a dűlők táján, szóljatok rá a komondorokra, melyek lábikránkba akaszkodnak, és le akarják rólunk húzni a gúnyát, amit még nem egészen téptek le rólunk.”[2]

Bihari Péter

2015. május 13.



[1] Walter Pietsch: A zsidók bevándorlása Galíciából és a magyarországi zsidóság. Valóság 1988. 11. Kötetben: U. ő.: Reform és ortodoxia. Budapest, 1999., 18–35. oldal.

[2] Kosztolányi Dezső: Mi, huszonötezren. Egyenlőség, 1916. augusztus 26.

 

p.s.:
a Kommün terrorja után maga Kosztolányi is radikálisan változtat véleményén:

Keresési eredmények

    [PDF]A Pardon ... rovat történetéhez - EPA

    epa.oszk.hu/00700/00713/.../tiszataj_EPA00713_2011-03_060-071.pdf
    Pardon… az Új Nemzedék című, 1919. szeptember legvégén megindított ... lóanKosztolányi találta ki a rovat címét is, amely – a pardon szó – azonban ...

    Egy s más az Új Nemzedék Pardon rovatáról / XIX. évf. 2010 ...

    www.kalligram.eu › ... › Archívum › 2010 › XIX. évf. 2010. június
    Pardon, ez a sok indulatot kiváltó „véres” rovat a 20. századi magyar irodalom egyik meghatározó alkotójának, Kosztolányi Dezsőnek a nevével forrt össze, ...

    Elérhető Arany Zsuzsanna Pardon-bibliográfiája ...

    www.kosztolanyioldal.hu/elerheto-arany-zsuzsanna-pardon-bibliografiaja
    Kosztolányi Dezső 1919 és 1921 között az Új Nemzedék című napilap munkatársa volt, a Pardon címet viselő rovat vezetőjeként. A kritikai kiadás forrásgyűjtési ...

    Kosztolányi Dezső, az antiszemita, revizionista zsarnok ...

    www.irodalmijelen.hu/.../kosztolanyi-dezso-az-antiszemita-revizionista-z...
    2014. nov. 10. - Pardon-rovat történetéhez című tanulmány az 1919 és 1921 közötti időszakba vezeti be az olvasót, amikor Kosztolányi az említett rovatban ...

    Arany Zsuzsanna: Gondolatok a Kosztolányi kritikai kiadás ...

    www.zetna.org/zek/folyoiratok/115/arany.html
    2 Réz Pál, a Szépirodalmi Könyvkiadó Kosztolányi-sorozatának sajtó alá rendezője ... A hírhedtté vált Pardon rovat, 1919 szeptembere és 1921 augusztusa közt ...


LAST_UPDATED2