Örömmel jelenthetem: (újra)felfedeztem magamnak Jókait! 
Valljuk be, vagyunk egy páran, akik ritkán vesznek kezükbe manapság száz évnél is régebben iródott könyveket. A téma, a nyelvezet túl régies, a ma emberének kissé idegen. Én magam is igy voltam ezzel. E könyvhöz a fenti előitéletekkel fogtam neki, ám kellemesen csalódtam. 
A nyelvezet egyáltalán nem volt problémás, sőt! Rég nem hallott, valahonnan ismerős szavak, kifejezések bukkantak fel benne, de a legidegenebb hangzású sem kedvetlenitett el. Talán éppen azért, mert Jókai fantasztikusan tud mesélni. Szó szerint értem, mert alkalmanként köze sincs a valósághoz a történetvezetésnek, de nem is a pontos dokumentálás volt a célja, hanem egy izgalmas, fordulatos kalandregény megirása. 

Különös sors jut a főszereplő Ocskay Lászlónak, aki rendkivüli vitézi tetteket követ el, csodálják nők, rettegi az ellen. Ilyen nagyszerűen adja vissza Jókai a főszereplő tetteit:
„(…) szikrázik az acél a kezében, a düh a szemében; halálhir minden csapása; pokolra átkozás minden kiáltása. S ő maga oly sérthetetlen: kard, dárda nem járja, fokos meg nem sérti, pisztoly, mordály hiába prüszköli feléje a tüzét; hiába ágaskodik felé a csatamén: bűvkör van körüle; acélvárban lakik, s az egész acélvár egy kardnak az éle…”
Ocskay jellemének tragédiája, hogy számtalanszor hűtlen nőhöz és hazához. Nem kis része van ebben a különös Ozmondának, aki grófnőként, apácaként és cigánylányként is feltűnik Ocskay mellett, hogy előbb a feleségétől, majd a hazájától is elcsábitsa.

Rengeteg csatajelenet, ismert személyek (Rákóczi, Bercsényi, Cinka Panna), az akkori kor romantikája, és drámai történések szinesitik a könyv cselekményét. 
Popper Péter: Ők – én vagyok cimű könyvének köszönhetem, hogy elolvastam ezt a regényt. Jókai könyvéről szólva igy ir Popper: 
„Szeretem ezt a régi világot, ahol a szavak értelme nagyjából még azonos a jelentésükkel. A becsületesség az karaktervonás, és nem csibészek jelmeze, a hazaszeretet valóban úr életen és halálon, és nem a politikai karrierépités frázisa, ahol a szerelem igazi szerelem – és nem dugás. Ahol az igazság és a hazugság valóban azt jelenti, hogy "ez van!”, „ez nincs!”, a családvédő otthon, az apa valóban családfő, és az Isten létezik ugyan, de nem avatkozik bele az emberek mindennapi életébe." Egyetértek vele.

Nem mai regény, régi a történet, kissé régies a nyelvezete, de engem talán éppen ezért tudott annyira kikapcsolni. Belefeledkeztem, olvastatta magát. 
Csak ajánlani tudom: néha olvassatok Jókai Mórt is!

Nem hiszem, hogy Jókai esetében helytálló az a kifejezés, hogy izgalmas, de számomra ez az volt. Persze, nem rágtam le tövig a körmömet és nem is haladtam valami szédületes tempóban az olvasással, de mégis azt kell mondjam, hogy folyamatosan érdekfeszítő volt az olvasmány. Természetesen az íróra jellemző hosszú tájleíró részek (ami sokaknak mumus) itt sem maradtak el, de korántsem voltak bő lére eresztve, éppen annyi volt, amennyi szükséges a történet megértéséhez. 
Ez a regény is bővelkedett a magyar nyelv szépségét, sokrétűségét tükröző szavakban, kifejezésekben, tekervényes mondatokban és már emiatt is megérte olvasni. 
Nagyon örülök neki, hogy kezembe került ez a könyv és aki egy kicsit is szereti Jókait, annak mindenképpen ajánlom, hogy olvassa el. Ha meg nem szereti, akkor azért, hogy megkedvelje. ;)

Nagyon jó időben ért. Fogékony vagyok mindenre, és igazából az sem zavart, hogy az egyharmada csataleírás volt. Csodálom, hogy létezett ilyenfajta szerelem. 
Köszönöm, történelem, hogy alapot szolgáltattál, és köszönöm, Jókai, hogy kellemes pillanatokat szereztél nekem.

Bevallom hősiesen, szeretem Jókait. Általánosban az ő stílusban írtam meg a házi fogalmazványt a Kőszívű ember fiaiból, és bele voltam esve Baradlay Richárdba… Mostanra is maradt a szimpátia, még akkor is, ha felnőtt fejjel már felfedezem a menetrendszerűen feltűnő karaktereket. Itt is volt angyali feleség, szépséges de romlott kísértő nőszemély, komolytalan férfi, meg aztán nagyon macsó hős. Ettől függetlenül tempósan olvasható, nem túl hosszú, jó kis romantikus kalandregény, kurucokkal meg labancokkal.

Fiatalkorom kedvenc könyve. Könnyed, gyors sodrású regény, diákoknak kifejezetten ajánlom, illetve azoknak, akik kedvelik a kuruc kor romantikáját. A történet gyorsan kibontakozik, nincsenek benne a Jókaira jellemző több tízoldalas leírások. A mű során betekintést nyerünk a Rákóczi-féle szabadságharc eseményeibe, megismerhetjük a fontosabb csatákat, a kor légkörét, történelmi alakjait. Emellett végigkövethetjük a főhős életének alakulását: szerelmét, boldogságát, felemelkedését, kétségeit, állandó megkísértéseit. Kifejezetten tetszett még a regényben előforduló, a korhű szavak, régies kifejezések.

Picit (na jó nagyon) szenvedtem vele, de azért azt nem mondhatom, hogy rossz könyv lenne.

Van olyan könyv, amit azért olvasunk lassan, hogy jobban megérthessük, van olyan, amit azért, mert annyira jó, hogy nem akarunk a végére érni, meg van a Szeretve mind a vérpadig. Valószínűleg ezzel a regénnyel megdöntöttem a saját lassanolvasási rekordomat. Nem ment. Mert beleszimatoltam a végébe, és tudtam, hogy úgy lesz vége ahogy. Többször megfogadtam, hogy többet ilyet soha, majd megtudom a végét, ha odaértem. De talán ennél az se lett volna jó, mert akkor meg mérgemben megettem volna mind az 553 oldalt, plusz a borítót.

Egy csillag, mert Jókai, egy mert nem a könyv hibája, hogy mániám legalább egy icike pozitívum a végén, és egy, mert… nem tudom, elfelejtettem.