1848 előtt, a rendi világban politikai jogokat a születés biztosított. A liberális reformmozgalom egyik fő célkitűzése éppen ennek a jognak a kiterjesztése volt. A közéletben való részvétel élményét az utcai demonstrációk alkalmával élhették át először szélesebb rétegek .
Székely Bertalan: Fáklyásmenet, 1865
A tömeg a budai Várban az országgyűlés megnyitására érkezett Ferenc József előtt tiszteleg
Kommentelés anno...
A reformkorban a közvélemény még igen közvetlen módon nyilvánította ki rokon- vagy ellenszenvét a közszereplők iránt. A nyilvános eseményeken: az ország- vagy megyegyűléseken a résztvevők és a hallgatók zajosan megéljenezték, akivel egyetértettek, lepisszegték, megmorogták, aki nem a szájuk íze szerint beszélt.
A véleménynyilvánítás azonban nem állt meg az üléstermek ajtajánál. Egy-egy feltűnést keltő beszéd, írás vagy tett után a közvélemény az utcán is megnyilvánult: ünnepélyes fáklyásmenet vagy megalázó macskazene - esetleg az ablakok beverésével súlyosbítva - hozta az érintett és környezete tudomására a köz, pontosabban a pillanatnyilag erősebb és aktívabb párt ítéletét.
Ahogy élesedtek a reformkor politikai küzdelmei, úgy váltak egyre gyakoribbá ezek a felvonulások. Pesten jártában a reformmozgalom majdnem minden "vezérférfia" részesült e megtiszteltetésben. Alkalmat adhatott erre egy-egy jelesebb közszereplés, az érintett névnapja, születésnapja, valamilyen esemény évfordulója, és kifejezhették ilyen módon a résztvevők szolidaritásukat is. Például a Széchenyi - Kossuth vitát kirobbantó Széchenyi-mű, a Kelet népe megjelenésének másnapján a pesti ifjúság fáklyászenével mutatta ki a megtámadott szerkesztő ablakai alatt, ki mellett áll a politizáló közvélemény aktívabb része...
Az 1847-es országgyűlési követválasztási "kampány" csúcsrendezvénye, Kossuth pártjának kortesmenete
A sztárkultusz kezdetei
Bár az egyre inkább átpolitizált légkörben legtöbbször közéleti szereplők ablakai alatt verték fel az éjszaka csendjét, nem kizárólag politikusok részesültek ilyen nyilvános megtiszteltetésben. A kezdődő sztárkultusz jeleként néha művészeket - virtuóz zenészeket, énekeseket, színészeket - is ünnepeltek ilyen módon. A reformkorban természetesen Liszt Ferencnek, az egyetlen "világsztárunknak" volt legtöbbször része benne, nemcsak Pesten, hanem Temesváron és Kolozsváron is.
A tetszésnyilvánítás utcai aktusai alkalmat nyújtottak a passzív nézőnek, hallgatónak, hogy maga is az előadás részévé váljon, legalább statisztaként. Lisztet például 1839 januárjában, első pesti koncertje után több ezres tömeg kísérte a Magyar Színháztól a belváros fő útjain keresztül Nádor utcai szállásáig. Az utca a színpad folytatásává, a menetben vonuló közönség pedig szereplővé vált, amely még közönséget is kapott a nyitott, kivilágított ablakokban tapsoló pestiek személyében. A menet élén fáklyások vonultak, és egy katonazenekar is emelte a hangulat ünnepélyességét. A művészt kísérő pesti barátai útközben beszédeket mondtak. Az össznépi színi előadás végén helyreállt a színház rendje: az ablakból integető Liszt mintegy visszatért a pódiumra, az alant várakozó tömeg pedig engedelmesen tudomásul vette, hogy vége az előadásnak...
A fiatal Liszt Ferenc koncertjein a Beatles-korszakhoz hasonló extatikus jeleneteket is megörökítettek
A gondosan szervezett spontán esemény
Ezek a látványos, mind a résztvevőkre, mind a kívülálló nézőkre mély érzelmi benyomást gyakoroló rokon- vagy ellenszenvtüntetések persze nem egészen spontán módon keletkeztek. A tisztelgő látogatás előtt ugyanis gondoskodni kellett fáklyákról, zenekarról, köszöntő szónokról, és lehetőleg sokakat mozgósítani, hogy valóban a köz, de legalábbis a nagy többség véleménynyilvánításaként hasson a demonstráció. Előfordult, hogy a szervezők szabályos pályázatot hirdettek a szónoki szerepre. Félreértések, incidensek elkerülése érdekében nem ártott bejelenteni az eseményt a városi hatóságnak sem. Volt persze költségvonzata is a rendezvénynek, hiszen fáklyákat kellett venni és muzsikusokat fizetni. A költségeket vagy a szervezők - többnyire jurátusok vagy egyetemi hallgatók - adták össze, vagy egy-egy jómódú támogató, többnyire maga is politikus, biztosította.
Az ünnepelt általában előre értesült a várható látogatásról, hogy felkészülhessen ő is: gyertyákkal kivilágította ablakát, válaszbeszédet gondolt ki és olyan ruhába öltözött, amelyben megjelenhetett a nyilvánosság előtt. Előfordult az is, hogy valamilyen megfontolásból elhárította a megtiszteltetést. Egyszer például Széchenyi el is ment hazulról, miután tudomást szerzett róla, hogy ugyanaz a társaság Kossuth előtt is tisztelegni akar még aznap este.
Széchenyi az 1840-es években az épülő Lánchíddal szemben, az Ullmann ház első emeletén lakott
A demonstráció derékhadát főleg fiatal értelmiségiek, jurátusok és egyetemi hallgatók adták, de általában őket meghaladó számban csatlakoztak hozzájuk bámészkodók is. Ritkábban ugyan, de néha a megállapodott polgárok is kivonultak. 1847 augusztusában például a budai polgárság testületileg tisztelgett fáklyásmenettel István főherceg előtt abból az alkalomból, hogy - egyelőre helytartóként - elhunyt apja, József nádor örökébe lépett. Ugyanez év októberében az iparosok és a kereskedők keresték fel ilyen látványos külsőségek közepette a Pest megye követévé választott Kossuthot, hogy lelkére kössék érdekeik védelmét. Előfordult az is, hogy nem egyetlen embernek szólt a tisztelgés: 1845 novemberében például a Védegylet közgyűlése alkalmából Pesten tartózkodó ellenzéki vezérkar kollektíven részesült az ünneplésben.
Johann Babtist Clarot: István nádor ünneplése, 1847
A Petőfi baráti körébe tartozó Degré Alajos örökítette meg azt a fáklyászenét, amelyet 1841 augusztusában, a Lajos-nap előestéjén adtak Kossuthnak, és amelynek szónoki tisztét ő nyerte el pályázaton. (A "bírálóbizottságot" neves irodalmárok alkották: Erdélyi János, Garay János és Vachott Sándor). A szónok természetesen ünneplőbe öltözve jelent meg a gyülekezőhelyen: "Az Úri [ma Petőfi Sándor] utca el volt lepve ifjúsággal, s negyedórával megjelenésem után hat-hétszáz szövétnek lobogott. Zeneszóval megindult az impozáns menet. A Szép utca egyik kétemeletes háza előtt nagy körben lángfalat képeze a tömérdek égő fáklya. A kör közepette álltam én. Egyszerre átellenben megnyílik a lángfal, a zenehangok közé eget verő éljen! vegyül, s én bálványunkkal szemközt álltam."Az üdvözlő szónoklat és a nem kevésbé kidolgozott válaszbeszéd után Kossuth - szűnni nem akaró éljenzés közepette - visszament a házba, hogy Deák Ferenccel az oldalán az emeleti ablakból még egyszer üdvözölje a hódoló tömeget.
1848. április 15-én Batthyány Lajos Hatvani (ma Kossuth Lajos) utcai lakása előtt fáklyásmenet köszönti a Pozsonyból Pestre érkezett minisztereket
A fáklyásmenetek ugyan a század második felében sem ritkultak meg - sőt, a szokás máig fel-felbukkan - de ahhoz az érzelmi telítettséghez képest, amellyel a reformkorban, a romantika kivirágzása idején megélték a résztvevők, inkább üres protokolláris eseménnyé, bizonyos ünnepi alkalmak kötelező kellékévé sekélyesedtek. Míg az 1840-es években a demonstrációk többnyire a minden hivatali tisztség nélküli ellenzékiek melletti rokonszenvet fejezték ki, s egyúttal jelezték, hogy a liberális reformerek törekvéseit tömegek támogatják, később egyre inkább a pozíciónak, és nem a személyes teljesítménynek szóló formális aktussá váltak.
A macskazene
Charivari, Katzenmusik, rough music - a macskazenének Európa nagy részén a középkorig visszanyúló története van. Jellemzően a közösség íratlan erkölcsi normáit, az "illemet" megsértők voltak a megszégyenítő demonstráció célpontjai. Az ok lehetett például házasságtörés, vagy ha egy özvegy a gyászév letelte előtt újraházasodott, de akár az "illetlenül" nagy korkülönbség is kiprovokálhatta a tüntetést.
A közvélemény elmarasztaló ítéletét többnyire a sötétség leple alatt hozták az érintettek tudomására. Nemcsak emberi hangokkal, azaz kiabálással és fütyüléssel, hanem hangszerekkel és mindenféle zajkeltő eszközzel - dobbal, síppal, kolomppal, kereplővel, fedőkkel és edényekkel, vödrökkel stb. - állították elő a fülsértő lármát a célszemély lakásánál. Ha elszabadultak a szenvedélyek, sor kerülhetett fizikai erőszakra is: a kapu vagy az ajtó beszennyezésére emberi vagy állati ürülékkel, az ablakok beverésére, a ház súlyos megrongálására vagy akár a vétkes tettleges bántalmazására is. Magyarországon isvannak nyomai, hogy a városi vagy falusi közösség macskazenével fejezte ki helytelenítését a helyi erkölcsöt sértő, de a jog eszközeivel nem büntethető személyekkel szemben.
Robert Chambers: Macskazene, 1832
A 19. század első felében a polgárosodás következményeként kiszélesedett a politikai közvélemény fogalma, s olyanok is élénken érdeklődtek a politika iránt, akik nem rendelkeztek az abban való részvétel jogával. Ennek egyik következménye volt a macskazene átlényegülése: a helyi közösségek "erkölcsrendészeti" eszközét politikai demonstráció céljára kezdték alkalmazni Európa-szerte. Magyarországon a 1840-es években vonult be a közélet eszköztárába. Természetesen a politikai élet központjainak, Pestnek és Budának, illetve az országgyűlések idején Pozsonynak az éjszakai csendjét verték fel leggyakrabban a zajos tüntetések, de előfordultak a nagyszámú nemesség által lakott megyék székhelyein is.
Bár az esemény első benyomásra spontánnak hatott, valójában erre is fel kellett készülni. A szervezők garasos sípokat és trombitákat vásároltak, amelyekből bőven osztogattak az utcagyerekeknek is. (Az aktív statisztaszerepre valamiért a suszterinasokat tartották legalkalmasabbaknak: ők mindenütt ott voltak, ahol olyasmi történt, ami felborította a város normális rendjét.) Ezekkel a kellemetlen hangú hangszerekkel meg ócska edényekkel csaptak éktelen zajt a kiszemelt áldozat ablaka alatt.
A hangzavart sokszor kőzápor is követte: az erőszakos garázdaság aztán könnyen a karhatalom beavatkozásához vezethetett. Előfordult az is, hogy valakinek egyszerre jutott ki mindkétféle "megtiszteltetés": 1845-ben a Pesten tartózkodó Hont megyei adminisztrátor (a főispán helyett alkotmányellenesen kinevezett megyei kormányzó) Szép utcai szállása előtt a konzervatívok fáklyászenére érkeztek, az ellenzéki ifjúság pedig ellentüntetést szervezett, aminek valóságos utcai csata lett a végeredménye.
Először életemben és utólszor voltam jelen macskazenén, azon ti., melyet az ifjúság és a pesti nép magyar része K. kanonoknak adott, mely okból és alkalomból, arra már nem emlékszem; annyi való, hogy a legmerészebb konzervatívek, illetőleg kormányhívek egyike volt.
A Sebestyén téren lakott, azon házban, melyben most a Két huszár kávéház van. Az egész tér tele volt macskazenélő népséggel.
A macskazene korántsem oly kedélyes, tréfás dolog, mint aminőnek az ember, mielőtt egynek tanúja volt, képzelni szokta. A szépérzékre fölöttébb bántólag hat, mert valóban iszonyúan rút: Ami a szemnek a pávián, a gorilla, az a fülnek a macskazene.
Különben általánosan el volt ismerve, hogy nagyságra és borzasztóságra ehhez fogható macskazene még e szabad világban sem adatott senkinek. Ugattak, fütyöltek, sivítottak, kiabáltak, keregtek, huhogtak, nyivácsoltak. Kutyákat, macskákat hordtak össze, azokat verték, hogy óbégassanak, kelepeltek, zörögtek; szóval igazi pokoli zajt ütöttek.
Vajda János: Pesti követválasztás 1847-ben
A macskazene 1848 forró tavaszán-nyarán élte fénykorát Európa-szerte. A kiélezett politikai helyzetben Pest-Budán is sűrűn követték egymást az ilyen jellegű demonstrációk. Május elején például szinte minden estére jutott legalább egy macskazene. Az ifjúság megszégyenítette a neki nem tetsző egyetemi tanárokat, sőt, ilyen módon tüntetett a Batthyány-kormány néhány államtitkára ellen is. Az érintettek, nyilván nem örömmel, de tudomásul vették az elítélő véleményeket.
Amikor azonban a császári haderő magyarországi főparancsnokát, Léderer Ignác tábornokot is célba vették az ifjak, súlyos következményei lettek a "macskatréfának". Május 10-én este mintegy 400 fiatal, nagy tömeg bámészkodótól kísérve a várbeli Szent György téren akarta mindennapi ceremóniáját elvégezni, ám a katonaság szuronnyal, puskatussal és karddal verte szét a tömeget. Legalább egy halott és húsz sebesült volt a mérleg. Ennek a macskazenének közvetve komoly politikai következményei is lettek: az esetből tanulva a minisztérium erőteljesebb lépéseket tett a katonaság feletti rendelkezés megszerzésére, illetve a saját haderő felállítására.
A budai helyőrség szétkergeti a Lederer tábornok elleni tüntetést. 1848. május 10.
Kövess a Facebookon, hogy értesülj az új bejegyzésekről!