Boldog Özséb himnusz
(a Pálos rendnek)
(Zenéjét szerezte Ottó Ferenc)
Egybeomlott könny és a vér, nyílt seb lett az ország, nyugatra pernyét hord a szél; tanyák, falvak sorsát. Csillag sincs, sötét az erdő, mégis mécsek égnek! Boldog Özséb szól az első pálos remetéknek.
Szállj, ragyogj te mennyei fény, angyalszárnyú ének, fájó szívén: magyar szívén minden remetének, add Urunk, hogy rab és szegény, mind testvérre leljünk, áldd meg hazánk, hogy a remény átölelje lelkünk!
Kicsiny láng a hit, de tiszta fehér, mint gúnyájuk sötét erdő súgja vissza csöndes imádságuk: “Nézz le ránk, kik romok felett fohászkodunk Hozzád áldd meg mind, kik fegyver helyett kereszted hordozzák!”
Szállj, ragyogj te mennyei fény, angyalszárnyú ének, fájó szívén: magyar szívén minden remetének, add Urunk, hogy rab és szegény, mind testvérre leljünk, áldd meg hazánk, hogy a remény átölelje lelkünk!
S barlang ölén, cellák sötét mélyén fények gyúlnak. Népedért szólj, Boldog Özséb, mondj imát az Úrnak, hívd egybe ki hív és magyar! Hív ki sebbel ékes! Győzni fog, ki hinni akar, s áldozatra képes!
Szállj, ragyogj te mennyei fény, angyalszárnyú ének, fájó szívén: magyar szívén minden remetének, add Urunk, hogy rab és szegény, mind testvérre leljünk, áldd meg hazánk, hogy a remény átölelje lelkünk!
(Vác, 1955.)
GÉRECZ ATTILA
http://hu.wikipedia.org/wiki/Gérecz_Attila http://gereczattila.uw.hu/
Gérecz Attila Szeretlek
Szeretlek, mert sikoltnom kell, és visszhangra vágyom; mert sápadt hangom mosolygássá aranylik éjjel a szádon.
Szeretlek, mert káromlásos, sajgó Istenhitem hajnallá szépül, szivárványa törik meg könnyeiden.
Szeretlek, mert pogány gúnyom tiport minden csodán, s te szád égő kelyhével nyújtod legfájóbb úrvacsorám.
Szeretlek, mert szemed kékjét szívemig ölelted, mert feloldoztál, s elképzeltem a lelkem és a lelked…
Szeretlek, mert ember vagyok, fázékony, bús, gyáva, mert betakarsz, s mert emlékeztetsz egy szelíd elmúlásra.
|