Tartalom

Bevezetés

I. fejezet. Az internálótáborok és az állambiztonsági börtönök rendszerének kiépítése

Kényszerlakóhelyre telepítés
Börtönbe a fél országot!
Garasin magyar Gulag hálózata
Az internálás megszüntetéséről
Internáló-, kitelepítő- és munkatáborok 1945-1953
"Szabadulásuk veszélyes!"
A Kistarcsai Internálótábor

II. fejezet. A proletárdiktatúra korlátlan jogi hatalma, az osztálybíráskodás önkénye, megtorlás és bosszú

A meghurcoltakból kivert beismerő vallomás
Az új BM-be átmentett államvédelmi főtisztek
"Brutális és vadállati visszaélések"
Gumibotozás, villanyoztatás, heremorzsolás
Annyit loptak, amennyit csak akartak
Két illegális röplap a zsidósághoz
"Innen szabadulni sohasem lehet. Itt kell rohadni!"
Tüdőbaj, öngyilkosság, éhségsztrájk
Túlélési esélyek: Joint ebéd, romlott konzerv, ló abrak
A szociáldemokraták megtapasztalhatták a különbséget
Hová tűntek az internáltak letéti tárgyai?
Fenyítések, a közeli kocsma tiltott hely az állománynak
"Nem mind kommunista az, akinek piros könyve van!"

III. fejezet. "Olyan jelentést nem tudok hozni, amely a valódi helyzetét tükrözné. Ennél a helyzet rosszabb!"

Börtönima, 1949-1950
Büntetés-végrehajtás törvényi szabályozás nélkül
"Szabálytalanság, erőszakosság, lopások"
Alacsony színvonalú parancsnoki munka
Fegyelemsértések, erkölcstelenség, korrupció, ittasság
Az Államvédelmi Hatóság VI. Jogi, Börtönügyi és Vizsgálati
Főosztályának vezetői (1950-1953)
Tábori derű, éberség, munkaverseny
Vietnámi magyar idegenlégiósok, MÁV-kémelhárítók
Az ÁVH Titkos Ügyviteli Szabályzata
Szokody Tibor: halálraítéltből amerikai kihallgató
Az operatív hálózat: ügynök, rezidens, informátor
Operatív nyilvántartás, priorálás, központosított értékelés
Az Államvédelmi Hatóság megyei vezetői (1950-1953)
Különös és sajátos beszervezések
Deák Gyula ("Dékán" ügynök) hihetetlen kalandjai

IV. fejezet 1953: amnesztia és a szabadulók megpróbáltatásai, 1956-1960: az új internálás mint közbiztonsági őrizet

Az arisztokrácia felderítése és ellenőrzése
Anya és lánya az ÁVH szolgálatában
Lóránt Franciaországban, avagy: Harangozó tévedése
Az alkalmatlan ügynök kiábrándul a feladatból
Gedényi Mihály meghurcoltatásai
Közbiztonsági őrizetben és a Gyorskocsi utcában
Az amnesztia és a szabadulások megpróbáltatásai
Bizottságok és tisztázatlan kérdések
Kijelölt ügyészek, bírák, védők és ülnökök
Az internálás új neve: közbiztonsági őrizet

Bevezetés

A sorozat I. részében felvázoljuk az internálótáborok és az állambiztonsági börtönök rendszerének szovjet mintára történt kialakítását Magyarországon. A kommunista párt politikai bizottsága 1950-ben elfogadta és szentesítette azt az elvi alapvetést, hogy "... a proletárdiktatúrában előtérbe nyomulnak a büntetés-végrehajtásnak olyan funkciói, amelyek teljesítésére az Igazságügyi Minisztérium már nem alkalmas." Ennek nyomán korlátlanná vált a proletárdiktatúra jogi hatalma, a titkos utasítások alapján működő osztálybíráskodás, az eljárásjog likvidálása, helyén a végrehajtó szervek önkénye, az irgalom nélküli megtorlás, bosszú és félelemkeltés. Az Államvédelmi Hatóság maga alá gyűrte a börtönök, a gyűjtő-, szűrő-, internáló-, kitelepítő- és munkatáborok felügyeletét, a VI. Jogi, Börtönügyi és Vizsgálati Főosztály irányítása alatt bevezetik az elítéltek és internáltak tervszerű népgazdasági foglalkoztatását a KÖMI (Közérdekű Munkák Igazgatósága) keretében.

A sorozat II. részében arról szólunk: hogyan sikerült Gerő Ernőnek, a Moszkvához mindenkor hű, volt NKVD tisztnek belügyminisztersége alatt (1953. VII. 4 1954. VII. 6) az új BMbe átmenteni az Államvédelmi Hatóság felső vezetőinek meghatározó körét; mi volt a tartalma annak a mondatnak, melyet Gerő így jelentett 1954-ben Kiszeljov szovjet nagykövetnek: "Péter Gábor túlságosan sokáig uralkodott a BM-ben, s emiatt nagyon sok a homályos ügy, sok olyan ember ül börtönben, akinek bűnössége egyszerűen megállapíthatatlan." Mit tárt fel 1953-54- ben Péter Gábor és az általa vezetett bűnszövetkezet tagjainak bírósági pere a brutális és vadállati visszaélésekből, kik voltak a kínzókamrákban a gumibotozás, a villanyoztatás, a heremorzsolás végrehajtói és kik lophattak az ÁVH vezetői közül annyit, amennyit csak akartak. Miért íródott két illegális röplap azokhoz a zsidókhoz, akik 1945-ben jelentek meg a diktatúra egyenruhájába bújva és gátlástalanságukkal, könyörtelenségükkel tűntek fel a gyilkosok között? Hogyan éltek az internáltak a táborok falain belül: milyen volt szociális megoszlásuk, milyen indokok miatt vették őrizetbe őket, hogyan alakult elhelyezésük, élelmezésük, egészségügyi ellátásuk, hová tűntek értéktárgyaik, miként tűrték a kényszermunka megpróbáltatásait, az őrök kegyetlenkedését, a fegyelmező gyakorlatokat; mikor szűnt meg az az Európában példátlan önkény, hogy ha az elítélt letöltötte börtönbüntetését, az államvédelem visszakérhette az internálótáborba és fogva tarthatta, ameddig csak akarta.

A sorozat III. részében elmondjuk, hogy az új Belügyminisztériumba (1953) átmentett államvédelmi (PRO, ÁVO, ÁVH) vezetők egységes törvényi szabályozás nélkül működtették a büntetés-végrehajtás intézményeit, a különböző rendeletek, utasítások áttekinthetetlenek és ellentmondásosak voltak, eluralkodott az önkényes gyakorlat: ahány börtön, kényszermunkahely, annyi szokásjogon alapuló eljárás, ami a visszaélések melegágyának bizonyult. A hivatásos állomány szakmai színvonalára, morális és fegyelmi helyzetére jellemző volt, hogy amikor 1954-ben Ács Ferenc bv. ezredes, a BM Személyzeti Főosztályának vezetője a BM Kollégiuma elé terjesztette lesújtó jelentését, kertelés nélkül kimondani kényszerült: "Olyan jelentést nem tudok hozni, amely a valódi helyzetet tükrözné. Ennél a helyzet rosszabb!" A fegyelmi ügyek, a bűncselekmények, a törvénysértések száma folyamatosan emelkedett, akárcsak a korrupció, az erkölcstelenség és az ittasság megnyilvánulásai.

Bemutatjuk az ÁVH Titkos Ügyviteli Szabályzatát, megnevezzük az ÁVH megyei vezetőit és a VI. Jogi, Börtönügyi és Vizsgálati Főosztály vezetőit (1950-1953); felvázoljuk az operatív nyilvántartás, a priorálás és a központosított értékelés megszervezését, az ügynök hálózat újjá szervezését, s felsoroljuk azt a 30 okot, amely alapján a rendszerellenes elemeket nyilvántartásba kellett venni, ezek alapján kerültek az "osztályellenség" meghatározott csoportjai internálótáborba, börtönbe, megfigyelés vagy rendőri felügyelet alá. Különös és sajátos beszervezések konkrét eseteit mutatjuk be a büntetés- végrehajtás intézményeiben, ahol folytatjuk belső világuk titkainak feltárását is, például: miért és hogyan kerültek az ÁVH őrizetébe a vietnami magyar idegenlégiósok vagy a MÁV egykori katonai kémelhárítói, rádiótávírásznői, telefonközpont kezelői; miként cseréltek össze foglyokat, hogyan raboskodott valaki más neve alatt, milyen biztonsági intézkedések voltak az állami ünnepeken, s milyen munkaverseny felajánlásokat tettek az egyes internálótáborok Rákosi vagy Sztálin születésnapja alkalmából, megmosolyogva például azon hivatásos állományúak igyekezetét, akik azt a hiányosságukat igyekeztek feledtetni, hogy még sohasem lőttek fegyverrel.

A sorozat IV. befejező része az internálótáborok 1953-as felszámolásáról, a kitiltások feloldásáról, az amnesztia végrehajtásáról és a szabadulók megpróbáltatásairól szól. Megnevezi a szabadító és felülvizsgáló bizottságok tagjait, közli a bíróság elé kerülő internáltak ügyében eljáró kijelölt ügyészek, bírák, védők és ülnökök névsorát, nem különben a szabaduló politikai foglyok és az ÁVH (katonapolitikai osztály) áruló ügynökeinek nevét. Az intézkedések végrehajtására rendelt szűk határidő (júliustól novemberig), az előkészítetlenség és az előrelátás hiánya miatt jogilag megalapozott, igényes és lelkiismeretes felülvizsgálati munkát nem lehetett végezni. Az államvédelem emberi sorsokkal dobálózott önkényesen, ez lehetetlenné tette az ügyek megnyugtató lezárását, s további törvénysértésekhez vezetett. Túltengtek a biztonsági és operatív intézkedések: minden szabadulót operatív ellenőrzés alá kellett helyezni, ugyanakkor mentették a besúgókat, fogdaügynököket és további szolgálatokat vártak el tőlük a civil életben. Kiderül, hogy 1956 és 1960 között visszatért az internálás önkénye közbiztonsági őrizet címén a megnyitott budapesti, kistarcsai és tököli táborokban. Végül néhány olyan életpályával ismerkedhetnek meg az olvasók, melyek valamilyen módon kapcsolatban álltak az internálás intézményével.

A sorozat terjedelméhez, mélységéhez, összefüggéseihez, részletességéhez és konkrétumaihoz képest dr. Ilkei Csaba tudományos kutató előtt még soha, senki nem dolgozta fel ilyen alapossággal és hitelességgel ezt a fájdalmas történelmi témakört.