Payday Loans

Keresés

Indiszkrét irodalom? PDF Nyomtatás E-mail
38. Írás és olvasás - könyv és irodalom
NYELV ÉS LÉLEK 13.
Indiszkrét irodalom?

Hogyan alkot az író? Mennyire van közük a megírt hősöknek valóságos személyekhez? Milyen problémákat vet fel, ha valakire ráismernek egy regényben? – Ezeket a kérdéseket feszegették a Nyugat szerzői 1927-ben. Nyelv és lélek című sorozatunkban Kosztolányi hozzáállásával ismerkedhetünk meg.

Molnár Cecília Sarolta|2013. január 4.
|

„Az író legyen kegyetlen” – zárja Kosztolányi az 1927-ben a Nyugatban megjelent Indiszkréció az irodalomban című írását. A szöveg egy körkérdésre adott válaszként íródott. A Nyugat 1927. február 16-i számában Ignotus Teremtő indiskréció címen jelentetett meg cikket, amely a szépírók hőseik valós mintáival kapcsolatos etikai dilemmáját feszegeti. Ebből az alkalomból a Nyugat ankétot rendezett: felkérte munkatársait a probléma megvitatására. Kosztolányi mellett a Nyugat ugyanezen számában a kérdéshez hozzászólt még Babits Mihály, Elek Artúr, Földi Mihály, Laczkó GézaLengyel MenyhértMoly TamásNagy LajosSchöpflin Aladár és Színi Gyula.

 

Kosztolányi tehát oda lyukad ki írásának hetedik, egyben befejező tételében, hogy az író legyen kegyetlen. Milyen értelemben? – Hát, hogy meg kell írnia a valóságot; helyesebb szórendben: hogy a valóságot kell megírnia. Ezzel a gondolattal nem lenne túl népszerű a modern vagy posztmodern irodalomtudósok körében, akik sokan vallják Jacques Derrida nyomán, hogyil n'y a pas d’hors-texte (’a szövegen kívül nincs semmi’; Kálmán C. György fordításában: Ló nincs a szövegben). Sebaj, egyfelől Kosztolányi szerencsére nem találkozott posztmodern irodalomtudósokkal, másrészt ő mégis beavatottként, praktizáló íróként ír a saját tapasztalairól és munkamódszeréről, nem pedig elméletet gyárt.

Ló

(Forrás: Wikimedia Commons / Otto Eerelman)

Tehát a valóság az írás lényege, hiszen, ahogy az esszé második tételében mondja:

Ex nihilo nihil. A semmiből nem lehet teremteni. (357. oldal)

Majd aztán a harmadikban így folytatja:

Sohase lehet szabadulni a valóságtól, az szolgáltatja – legalább számomra – a legvadabb ingert, a legősibb varázst, a legtúlvilágibb ihletet. (357. oldal)

És azzal tetézi ezt a gondolatot, hogy beavat minket műhelytitkaiba is:

Mindegyik alakomnak meg tudnám adni pontos lakáscímét. Gyakran több lakáscímet is, mert némelyik kettőből-háromból van összeróva. A rossz orvost, mint gyermek vidéken láttam, Néro császárral egy budapesti kávéházban feketéztem, Pacsirta annyira közel van szívemhez, hogy a regény megjelentetése előtt – lelkiismeretem nyugtatására – sürgönyöket váltottam hozzátartozóival s noha ők határozottan lebeszéltek közzétételéről, mégse fogadtam meg tanácsukat, az Aranysárkány minden szereplője szintén él, vagy élt. Édes Anna cselédkönyvét íróasztalom fiókjában őrzöm. Minderre csak munka közben, vagy azután jöttem rá, mikor alakjaim már a lelkemben is éltek. (358. oldal)

Kosztolányi ebben az ötödik tételben nyeri meg magának a legtöbb olvasót. Beavat azokba a titkokba, amelyek az ismert regényeken kívül vannak, amelyeket csak az író tudhat... Az naiv olvasó boldoggá van téve, hogy a számára élményt jelentő szövegek alakjai valóban élnek, nem kitalációk. A gyanakvóbb természetűek azonban elgondolkodnak azon, hogy hogyan is kell akkor ezt a valóság-dolgot érteni?

Kosztolányi Dezső
Kosztolányi Dezső
(Forrás: Wikimedia Commons)

A fenti idézet utolsó mondata árulkodó: az alakok a megírás által válnak a valóság, a művész által újra megalkotott valóság részévé. (Lehet, hogy Kosztolányi mégis barátkozhat a poszmodern irodalomtudósokkal?) Ennek fényében persze az első tétel talányos definíciói is érthetőbbek:

Aki ismeri önmagát s eléggé bátor, hogy bensejét könyörtelenül föltárja, az lírikus. Aki ismeri az embereket s irgalom nélkül megrajzolja őket, az regényíró. Aki „valakit meg akar írni”, az műkedvelő kulcsregényíró. A valósággal sokkal titkosabb kapcsolatban vagyunk. (357. oldal)

A művész tehát – Kosztolányi szerint – a szavak által újrateremti, újraalakítja a valóságot. Édes Anna cselédkönyve és Nero császár kávéja ennek az újraépített valóságnak a része.

Forrás

Kosztolányi Dezső: Nyelv és lélek. Osiris Kiadó, Budapest, 1999. 357–358. oldal