Payday Loans

Keresés

A legújabb

Semjén vadászháza PDF Nyomtatás E-mail
OLY KORBAN ÉLÜNK ABC

Vadászháza épült Semjénéknek Gánton

gant9

Azt mindenki tudja, hogy Semjén Zsolt imád vadászni. De hogy énektanár felesége, idős édesanyja és évtizedek óta Stockholmban élő bátyja is osztozik ebben a szenvedélyben? Mi is meglepődtünk. Kíváncsiak lettünk, hogy a miniszterelnök-helyettes énektanári munkája mellett egyházzenészként tevékenykedő felesége milyen jövedelemből vett telket, és épített rajta szép nagy vadászházat Gánton.

Fejér megyében, Felcsúttól csupán néhány kilométerre fekszik Gánt, egy festői szépségű falucska a Vértes lábánál. A település neve 1999-ben vált közismertté: ekkor írta meg az ÉS, hogy miképp használták fel a Fidesznek állami tulajdonból juttatott székház eladásából származó pénz egy részét Orbán Győző gánti bányaipari vállalkozásával, a Dolomit Kft-vel kapcsolatos tranzakciókhoz. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy Gánton van annak a vadásztársaságnak is a székhelye, amelynek a KDNP-t vezető Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az elnöke. És van itt egy családi ház is, amely a Semjén-család egyes tagjainak tulajdona – azzal a megszorítással, hogy a gánti ingatlan vonatkozásában Semjén Zsolt szigorúan nem értendő bele a családba: nemhogy nem tulajdonosa, de még csak nem is haszonélvezője a háznak, legalábbis a tulajdoni lap tanúsága szerint.

Elmentünk Gántra, és ha már ott jártunk, megnéztük a Dolomit Kőbányászati Kft. telephelyét – impozáns bányaipari komplexumot találtunk. Megkerestük a faluban a Vértes Vadásztársaság székhelyének otthont adó ingatlant – ennek a vadásztársaságnak az elnöke Semjén Zsolt. A szépen rendben tartott épülettől mindössze pár lépésre, az utca túloldalán található az a gondozott, kerti tavacskával, sütödével és hatalmas faszoborral ékesített telken álló új építésű jókora lakóház, melynek kerítéskapuján a Semjén név szerepel, méghozzá kétszer is. Igaz, egyik sem Semjén Zsolté – ami abból a szempontból rendben is van, hogy a szalonkarajongó miniszterelnök-helyettes vagyonnyilatkozatában nem található gánti ingatlan.

Ugyanakkor az épületet az általunk megkérdezett helyiek egytől-egyig Semjén Zsolt házaként emlegették, mondván, gyakran látják itt a miniszterelnök-helyettes urat. Arra a kérdésre, hogy akkor a vadászházként emlegetett ingatlan névtábláján miért a család más tagjainak neve szerepel, a helyiektől nem kaptunk választ. Pedig minden körülmény Semjén Zsolt vadászszenvedélyét látszik kiszolgálni: az ingatlan előtt földút vezet az erdőbe, illetve az erdő szélén álló vadlesek felé; vele szemben áll a vadásztársaság székháza; magán a telken nincs egyetlen gyümölcsfa, egyetlen bokor vagy virágágyás sem, semmi, ami a hagyományos víkendtelek szerves tartozéka szokott lenni, vagyis az ingatlan láthatólag nem a hétvégi rekreációs célú kertészkedést szolgálja. Ez alapján logikus lenne azt feltételeznünk, hogy a névtáblán szereplő családtagokat is a vadászszenvedély köti Gánthoz.

 

Csak hát nehéz ezt a – gánti ingatlanban manifesztálódó – szenvedélyt a földhivatali nyilvántartás szerinti tulajdonosokról és haszonélvezőkről feltételezni. Például Semjénné Menus Gabrielláról, aki az orsolyita nővérek tulajdonában lévő (ám a ferencesek által fenntartott) Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium énektanára; hasonlóképp a miniszterelnök-helyettes 82 éves édesanyjáról, vagy évtizedek óta Stockholmban élő bátyjáról. Velük ellentétben Semjén maga többször hangoztatta, hogy gyerekkori, a későbbi vadászszenvedélye kialakulásában döntő jelentőségű élményei kötik a faluhoz. Tegyük hozzá, Semjén a faluban közkedvelt személy: a helyiek nemcsak azt mondták el, hogy a miniszterelnök-helyettes úr gyakran látogat a faluba, rendszeresen jár a környező erdőkbe vadászni; hanem azt is, hogy nagyon sokat segít a településnek, legutóbb például a jótékonysági futóverseny fővédnöke volt.

A földhivatali nyilvántartás szerint Semjénné Menus Erzsébet 2011.szeptember közepén vásárolta az 1932 négyzetméteres gánti telket, amelyre idén március elején jegyezték be a házat; hitel nincs az ingatlanon. Kíváncsiak lettünk, hogy a miniszterelnök-helyettes életrajzaszerint énektanári munkája mellett egyházzenészként tevékenykedő felesége milyen jövedelemből vette a telket, és építette rajta ezt a szép nagy házat – az ingatlan értéke a környékbeli árak alapján valahol 30 és 45 millió forint között lehet. Kérdéseinkkel megkerestük tehát Semjén Zsoltot – íme a válasz:

„Tisztelt Asszonyom!

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úrhoz intézett megkeresésére az alábbi választ adjuk: A gánti ingatlan három család: Semjénné Menus Erzsébet tulajdonában, illetve Georg Semjén-Vécsey (Svédország) és Dr. Semjén Miklósné ingyenes használatában van. Az ingatlan felépítéséhez a fedezetet a három család együtt biztosította. Ezért Georg Semjén-Vécsey részére Semjénné Menus Erzsébet családja lemondott teljes családi örökségéről 2011-ben kelt szerződésben, illetve közjegyzői okiratban Georg Semjén-Vécseynek és Dr. Semjén Miklósnénak ingyenes használati jogot biztosított az ingatlanra. Az ingatlan 176 négyzetméter, amelyet heti rendszerességgel használnak. Megemlítem, hogy mindhárom család nemzedékek óta – mintegy fél évszázada – szorosan kötődik a kis vidéki településhez.”

Még mindig nem láttunk tisztán a vásárlás és építés forrásait illetően, ezért újabb kérdésekkel fordultunk a miniszterelnök-helyetteshez. Leginkább azt szerettük volna megtudni, hogy mi az oka annak, hogy a Semjén-ágról érkező családi örökség előre megkapott része nem a majdani örökös Semjén Zsolt, hanem a felesége nevére került, illetve pontosan milyen értéket képviselt ez az örökség; továbbá, hogy a felek – Semjénné asszony, dr. Semjén Miklósné, valamint Georg Semjén – milyen arányban, mekkora összegekkel járultak hozzá az építkezés költségeihez. Megkérdeztük azt is, hogy az elmúlt esztendőben hányszor fordult meg az ingatlanon Semjén Zsolt és szűkebb családja, valamint édesanyja és Stockholmban élő bátyja; ezen kívül pedig felvilágosítást kértünk a család Gánthoz való „mintegy fél évszázados, szoros” kötődéséről, mivel ilyesmiről Semjén Zsolt életrajzaiban nem olvashattunk. Erre a levelünkre azonban már csak az alábbi szűkszavú válasz érkezett:

„Tisztelt Asszonyom!

A kérdezettekre az alábbi választ adjuk: Semjén Zsolt és felesége értelemszerűen házassági vagyonközösségben van. Georg Semjén-Vécsey részére történt örökségről való lemondás egy budai lakásingatlan vonatkozásában történt, még a ház építése előtt, 2011-ben. Az ingatlan természetesen szerepel Semjénné Menus Erzsébet hozzátartozói vagyonnyilatkozatában. A Semjén Zsoltra vonatkozó vagyonjogi kérdésekre – az átláthatóságot biztosítandó – már az előzőekben válaszoltunk, a további kérdéseik már olyan személyek vagyonára és magánéletére vonatkoznak, akik nem közszereplők.”

Van tehát egy sokmilliós értékű ingatlan, amely egyértelműen az egyik magas közjogi méltóság nem is palástolt szenvedélyét látszik kiszolgálni. Ennek az ingatlannak, amit a beszámolók szerint heti-kétheti rendszerességgel használ, és amit a helyiek egyértelműen az ő házának tekintenek, a miniszterelnök-helyettes a tulajdoni lap szerint se nem tulajdonosa, se nem haszonélvezője, így értelemszerűen nem is szerepel a vagyonnyilatkozatában.

Nem világos ugyanakkor, hogy pontosan milyen családon belüli tranzakciók révén lett a gánti ingatlan tulajdonosa Semjén felesége, mint ahogy az sem, hogy 82 éves édesanyja számára milyen valódi haszonnal járhat egy nem életvitelszerűen lakott vidéki ház ingyenes használati joga. A valóság ettől még akár egybe is eshet a látszattal – erről viszont a nyilvánosság a magyar közszereplők vagyonnyilatkozatával kapcsolatos szabályozás teljes komolytalansága miatt nem tud meggyőződni. Maradnak tehát a kérdések és kételyek a gánti vadásztársaságot vezető pártelnök családtagjai által birtokolt gánti ház ügyében.

Erdélyi Katalin – Becker András